2004 júniusában jelent meg a Ligeti Katalin: Büntetőjog és bűnügyi együttműködés az Európai Unióban című könyve1, amely a téma első hazai monografikus feldolgozásának tekinthető. Nemcsak a cím jelzi az új, "európai" idők beköszöntét, hanem az is, hogy az eredetileg német nyelven íródott munkájával - amelyet a közeljövőben a Duncker & Humblot kiadó fog megjelentetni - a szerző a Hamburgi Egyetem Jogtudományi Karán nyerte el a Phd. fokozatot.
A büntetőjog és az Európai Unió kapcsolatának tudományos vizsgálata mindenképpen a kortárs európai jogtudományi diskurzus egyik központi témája, amely 2004. május 1-jét követően - ahogy arra a könyv előszavában Bárándy Péter is rámutat - már nem egy csatlakozni kívánó ország, hanem egy tagállam polgáraként bír megkerülhetetlen jelentőséggel jogalkotási szakembereink és jogalkalmazóink számára (5.).2 A magyar jogirodalomban az Európai Unió és a büntetőpolitika kapcsolatáról elsőként Bárd Károly publikált tanulmányt 1995-ben,3 amelyet számos szerző - köztük Ligeti Katalin tollából - tanulmányok és kismonográ-fiák4 sora követett. Sőt 1998-tól már nincs olyan színvonalasabb büntetőjogi tankönyv, amely ne tartalmazna "Európai büntetőjog?" alcímet (ha kérdőjellel is),5 vagy ne foglalkozna az Európai Unió büntetőpoli-tikájával.6
Ligeti monográfiája a rövid bevezetőt (1. §) követően két részre oszlik, amelyet a kötetben található ismereteket összefoglaló és a továbbfejlődés lehetőségeit elemző záró gondolatok (14. §) követnek. A mű első része a nemzetközi bűnügyi együttműködés (jogsegély) szabályait tárgyalja. Ezen belül a szerző - bevezetésként - elsőként a büntető joghatóság szabályaival foglalkozik (3. §), majd a bűnügyi együttműködés általános feltételeit mutatja be (4. §). Ezt követően kerül sor az egyes jogsegélyformák tárgyalására, nevezetesen a kiadatás és átadás, az egyéb bűnügyi jogsegély és a végrehajtási jogsegély részletes elemzésére (5-7. §). Az első részt az Európai bűnüldöző szervekre (pl. Europol) vonatkozó szabályok ismertetése zárja (8. §). A második rész a jogharmonizáció büntetőpolitikai indokainak (9. §) és általános kérdéseinek (10. §) tárgyalásával kezdődik. Ezt követően a munka azon három deliktum típusra (a közösségi csalásra, a korrupciós cselekményekre és a pénzmosásra) vonatkozó nemzetközi instrumentumokat mutatja be (11-13. §), amelyek az európai büntetőjogi harmonizáció középpontjában állnak.
Ahogy a fentiekből látszik, a monográfia érinti az Európai Unió és a büntetőjog kapcsolatának minden fontos kérdését, számos olyan problémakört is - pl. rendőri és vámügyi együttműködés (111-120.), vagy a kölcsönös elismerés elve (131-134.) -, amely a hazai jogirodalomban eddig nem kapott a fontosságához mért teret. Különös erénye a műnek az, hogy az Európai Unió és a büntetőjog kapcsolatát egységes és átgondolt fogalmi keretbe illesztve tárgyalja. Ennek hangsúlyozása végett a következőkben kiemelünk néhány olyan kérdést, amelyben Ligeti megközelítése, felosztása vagy terminológiája a jogirodalomban újdonságnak hat, vagy más nézetekkel ütközik (I-V. pontok).
I. Az államok közötti bűnügyi együttműködés (jogsegély) nemzetközi szabályozását időben megkésve követték azok az egyezmények és más instrumentumok, amelyek a nemzeti büntetőjogok harmonizációjára kötelezték az egyes államokat. A fejlődés eme törvényszerűségét a nemzetközi szakirodalom már az Európa Tanács vonatkozásában is kiemelte,7 és annak érvényesülése alól - ahogy arra a Ligeti is utal (14., 15.) - az Európai Unió sem kivétel. A normák körének kibővülésére a szerzők egy része (pl. Scholten,s Nyitrai9) a nemzetközi bűnügyi együttműködés fogalmának olyan kitágításával reagált, amely szerint az új kategória - az addig ide tartozó más együttműködési formákon kívül - magában foglalja az egyes cselekmények büntetendővé nyilvánításának tárgyában folytatott együttműködést is. Az irodalom másik részénél (Gardocki,10 Oehler11) a nemzetközi bűnügyi együttműködés fogalmának hatóköre (illetve a jogsegély terminológia ennek szinonimájaként történő használata) a normák körének kibővülése ellenére nem változott, azaz nem foglalja magában azokat a (e felfogás követői által külön tárgyalt) szabályokat, amelyek az államokat bizonyos cselekmények büntetni rendelésére kötelezik. Ligeti könyvének kezdetén ugyan a bűnügyi együttműködés tradicionális és ahhoz képest (a jogharmonizációval) kibővült fogalmi kettősével operál (14.), de a munka nagy részében általában - ahogy az a mű szerkezeti felosztásból is kitűnik (20.) - a nemzetközi bűnügyi együttműködés fogalmát a szűkebb (a jogharmonizációt magában nem foglaló) értelemben használja (15., 59., 242.).
A vázolt két terminológiai megközelítés tulajdonképpen abban tér el, hogy az államok közötti együttműködés két különböző dimenzióját hangsúlyozza. Az első megközelítés a büntetőjogot érintő nemzetközi normák létrehozatalában való együttműködésre koncentrál, ami éppúgy megtalálható egy kiadatási szerződés, mint egy bűncselekmény elnyomásáról szóló egyezmény hátterében. A másik megközelítés fókuszában a konkrét büntető ügyekben folytatott együttműködés áll, ami viszont értelemszerűen csak a (tradicionális) nemzetközi bűnügyi együttműködés szabályozási tárgya. Részünkről, tekintettel arra, hogy a normákat nem létrehozataluk módja, hanem tartalmuk szerint szerencsés elnevezni, a nemzetközi bűnügyi együttműködés fogalmának szűkebb értelemben való használatát támogatjuk. Arról nem is szólva, hogy az ezzel járó terminológiai elválasztás jobban kiemeli azt a - jogharmonizációs normák emancipálódásaként jellemezhető - fejlődést, aminek keretében a nemzeti büntetőjogok harmonizációja már nem pusztán, sőt nem is elsősorban a nemzetközi bűnügyi együttműködés segítője (15.), hanem (különösen az Európai Unión belül) olyan önálló büntetőpolitikai célokat szolgál, mint pl. az ún. forum shopping felszámolása (176.).
II. A szerző munkájának tagolásakor a fenti funkcionális felosztást tartja elsődlegesnek, és az Európai Unió ún. pilléres szerkezetének (szerintem helyesen) csak másodlagos jelentőséget biztosít (159.). Az utóbbi (a hazai irodalomban olykor túlhangsúlyozott) felosztás ugyanis olyan - elsősorban a nemzetközi vagy uniós joggal foglalkozó jogászok érdeklődésére számot tartó - kérdés, amelyet nem szerencsés egy alapvetően büntetőjogi munka kiindulópontjaként választani. Ligeti fenti distinkciója egyébként - elméleti és nem pusztán tételes jogi megalapozottságának is megfelelően - sokkal inkább időtálló, mint a pilléres szerkezet, amelyet az Európai Alkotmány (a terveknek megfelelően) megszüntet (36.). A nemzetközi bűnügyi együttműködés (jogsegély), illetve a jogharmonizáció (jogközelítés) elkülönítése egyébként sokkal könnyebbé teszi egy olyan Ligeti által tudatosan alkalmazott megközelítés érvényesítését, amely az európai büntetőjog kérdéseit a nemzetközi büntetőjog fejlődéséhez viszonyítva szemléli (13-14.), hiszen e fogalmak az Európai Unión kívül is léteznek (az Európa Tanács és az ENSZ keretében), míg a pilléres szerkezet más szervezetek vonatkozásában értelmezhetetlen.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
