Számos indoka van a bővítés alkotmányjogi hatásainak nemzeti szinten történő vizsgálata szükségességének. Ilyen például az Európai Tanács által Koppenhágában, 1993 júniusában megfogalmazott csatlakozási feltétel: "A tagság feltétele, hogy a jelölt ország stabil intézményeket építsen ki, amelyek biztosítják a demokráciát, a jogállamiságot, az emberi jogokat illetve azok tiszteletben tartását, valamint a kisebbségek védelmét". Mindezt az országok többségében az alkotmány vagy alkotmányos törvények szabályozzák, illetve védelmezik. Ezért meg kell vizsgálnunk azokat a vonatkozó alkotmányos rendelkezéseket, amelyek a demokráciát, a jogállamiságot, az emberi jogokat és a kisebbségek védelmét garantálják. Ennyi azonban még nem elég: szükséges ezen kívül a nemzeti alkotmányjogi gyakorlat elemzése is. Miként értelmezik a nemzeti (alkotmány) bíróságok a hivatkozott alkotmányos rendelkezéseket?
A csatlakozási tárgyalások folyamán a jövendő tagállamoknak szem előtt kell tartaniuk azt is, hogy a teljes tagság elnyeréséhez meghatározott alkotmányos követelményeknek is eleget kell tenniük. Mindenekelőtt, a csatlakozási szerződéseket a jelenlegi és jövőbeli tagállamoknak a saját alkotmányos előírásaiknak megfelelően kell ratifikálniuk. Másodsorban, a nemzeti alkotmányoknak összhangban kell lenniük az acquis communautaire-el. A bővítés alkotmányjogi következményei tehát igen sokrétűek.
Az EU-tagjelölt országoknak érdemes tanulniuk a jelenlegi tagállamok tapasztalataiból, amelyeket saját alkotmányaiknak vagy alkotmányos elveiknek az EK-szerződésben vállalt jogi kötelezettségeikhez való igazítása során jelentkeztek. A tagjelölt országok a csatlakozás folyamán kötelesek a nemzeti joganyaguk harmonizálására és alkalmassá tételére, valamint amennyiben ez szükséges, a nemzeti alkotmány megfelelő módosítására is. Annak érdekében, hogy a csatlakozási szerződést ratifikálni lehessen, valamint, hogy az EK-jog közvetlen hatálya és elsőbbsége a (nemzeti joghoz képest) biztosítva legyen, szükségessé válhat a csatlakozást megelőző időszakban a jelölt országok nemzeti alkotmányainak megfelelő módosítása illetve ezen alapvető elvekkel való kiegészítése. Noha az Európai Közösségek Bírósága a közösségi jog szupremáciájának elvét kimondta, és többször hangsúlyozta ennek követelményét, az elv gyakorlati alkalmazása végül is a nemzeti elfogadástól, valamint attól függ, hogy a tagállamok mennyiben igazítják e követelményhez saját (alkotmány) jogi előírásaikat. A nem-tagállamok - amilyenek a jelölt országok is - esetében egyértelmű, hogy ezen alkotmányos közösségi elvek jogi kötelező ereje mindenkor a nemzeti alkotmányos szabályok és hagyományok tartalmának és természetének függvénye.
A csatlakozás egyik előfeltétele a jogállamiság tiszteletben tartása. A jogállamiság fogalma nem korlátozódik az európai jogra, az acquis communautaire-re. Legalább olyan fontos a jelölt országok számára, hogy figyelmet szenteljenek, illetve tökéletesítsék a saját nemzeti polgári-, büntető- stb. jogterületeiket.
Hollandiában például, lévén Hugo Grotius országa, mindig nagy figyelmet szenteltek a nemzetközi jog tanulmányozásának. Grotius a Mare Liberum című művében elveti azt a gondolatot, hogy a tenger bármely része kizárólagos tulajdon tárgya lehet, és ebből következik, hogy a halászat mindenki számára szabad és megengedett. Ez a gondolatmenet hathatott arra az elvre, amely kimondta a Közösség halászainak egyenlő hozzáférését bármely tagállam felségvizeihez és halászati zónáihoz, és amely elv az 1973-as bővítés egyik fő akadályát képezte. Az eredeti tagállamoktól eltérően az Egyesült Királyságban élt az a régi tradíció, melynek értelmében a halászati zónák a partmenti halászok számára voltak fenntartva.
Melyek a csatlakozás további politikai feltételei?
Csupán azokat a politikai kritériumokat tesszük vizsgálatunk tárgyává, amelyeket a nemzeti alkotmányokban szabályoznak, úgy mint: demokrácia, emberi jogok, kisebbségvédelem.
Az Európai Tanács 2000. december 7-9. között Nizzában tartott találkozóján üdvözölte a Tanács, az Európai Parlament és a Bizottság közös nyilatkozatát, az Alapvető Jogok Kartájáról (a továbbiakban: Karta), amely egyazon dokumentumba foglalta azokat a polgári, politikai, gazdasági, szociális és társadalmi jogokat, amely alapvető jogok mindezidáig több külön nemzetközi, európai valamint nemzeti jogforrásban voltak lefektetve.
Az Európai Tanács szeretné, ha a Karta a lehető legtöbb európai polgárhoz eljutna. A Kölni döntés értelmében a Karta jogi kötelező erejének kérdését később tekintik át.
Felmerül a kérdés, hogy vajon új csatlakozási feltétel-e az EU Alapvető Jogok Kartája? Milyen jogi és egyéb hatással jár ez a nemzeti alkotmányok tekintetében? Milyen viszonyban áll majd ez a Karta az Emberi Jogok Európai Egyezményével (a továbbiakban: EJEE), az Európai Szociális Kartával, és a Közösség Kartájával a Munkavállalók Alapvető Jogairól?
A Karta egy teljeskörű, modern definícióját adja az alapvető jogok fogalmának. A megfogalmazás már meglévő nemzetközi dokumentumok - mint például az EJEE - szövegét tükrözi, annak érdekében, hogy az értelmezésbeli különbségeket ki lehessen küszöbölni. A Karta mindazonáltal nem bír jogi kötelező erővel.
Az összességében jól átgondolt és politikailag kiegyenlített Karta új jogokat [a szociális jogokat és a tudományos kutatáshoz való jogot (13. szakasz)], és új elveket [jó kormányzás (40. szakasz)] sorol fel. Az EU számára a Karta politikai jelentőséggel bír. Természetesen, mint jogi dokumentum, finomításra szorul, pl.: tisztázni kellene, milyen korlátjai vannak a Kartában foglalt jogoknak. Igencsak kétséges lehet a Karta jogi ereje az EU polgárainak számára, amennyiben nem áll módjukban közvetlenül hivatkozni rá a saját kormányaikkal, vagy az EU-val szemben. Még mindig nincs továbbá a Kartában kisebbségek védelméről szóló szakasz!
A jelölt országokat be kellene vonni a Karta végső megszövegezésének munkálataiba, és ily módon az abban foglaltak nem jelentenének a csatlakozással járó újabb kötelezettséget, amennyiben a Karta visszatükrözné a jelölt országok alkotmányos hagyományait. A Karta ellenzőinek javaslata szerint az EU-nak újfent meg kellene vizsgálnia, hogy az Amszterdami Szerződés óta kialakult megváltozott politikai környezetben lehetséges és ésszerű lenne-e az EJEE-hez való csatlakozás.
Gyakran megfogalmazódik az a vélemény, hogy a Közösségnek nincs olyan emberi jogi politikája, amely magában foglalná az ellenőrzést, a vizsgálatot, a szabályozást, valamint az emberi jogok megsértésével szembeni fellépést lehetővé tevő eszközöket. A Karta legfontosabb gyakorlati jelentősége az, hogy a benne foglaltakat Európai Bíróságnak általános jogelvekként kell elfogadnia. Ezáltal tehát lényegtelen, hogy a Karta formailag kötelező-e vagy sem.
A Karta elsősorban politikai jelentőséggel bír a Közösség számára. A Közösség az emberi jogok védelmezőjének szerepében lép fel a világ előtt. Az emberi jogok tiszteletben tartása egyike a fejlődő országok által teljesítendő feltételeknek a részükre nyújtott támogatások odaítélése során. "Politikailag problémás" lehet, hogy az Európai Unió megkívánja az egyes országoktól az emberi jogok szigorú védelmét, miközben maga sem akar kötelezettséget vállalni. Egy ilyen Karta hozzásegíti az Uniót politikai szerepének növeléséhez a világban.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
