Megrendelés
Magyar Jog

Fizessen elő a Magyar Jogra!

Előfizetés

Ifj. Korsós Antal: Beszámoló a Tizenkettedik Magyar Jogászgyűlésről (MJ, 2014/11., 672. o.)

A Tizenkettedik Magyar Jogászgyűlést 2014. szeptember 18-20. között rendezte meg a Magyar Jogász Egylet Balatonalmádiban a Ramada szállodában. A Jogászgyűlés elnöke ez alkalommal Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke volt.

A kétévenként sorra kerülő magyar Jogászgyűlés ugyan nem olyan régi, mint a német, de azért százéves múltra tekint vissza. A viszonylag csekély tizenkettes szám abból következik, hogy 1990-ben a Magyar Jogász Egylet akkori vezetése újraindította a Jogászgyűlés számozását.

A Jogászgyűlés nyitó napján délelőtt Paczolay Péter: Az alkotmányosság helyzete Magyarországon címmel, illetve Trócsányi László igazságügyi miniszter az új kormányzati ciklus jogpolitikai célkitűzéseiről tartott előadást. A két előadást a három legjelentősebb jogi kiadó, a HVG-ORAC, az Opten és a Wolters Kluwer bemutatója zárta.

Csütörtök délután egymással párhuzamosan futottak a közjogi, illetve a büntetőjogi előadások. A közjogi szekcióban Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, illetve Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke tartott előadást. Lázár János a kormányzás, illetve a központi közigazgatás fejlesztésére irányuló kormányzati elképzelésekről, Patyi András pedig a nemrég lebonyolított országgyűlési választások tapasztalatai alapján beszélt a magyar választójog fejlődéséről.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére