Az, hogy fejlődik-e a politikai akaratképzés a gyülekezések által, és ha igen, akkor hogyan, a politikai rendszer olyan fokmérője, amely egyaránt jellemzi a döntéshozókat és integrációs képességüket, illetve a polgárok politikai tudatosságát. Ahogy a polgárok tartózkodása a gyülekezésektől a politikai közöny helyett jelenthet egyfajta integrációs készséget, úgy a tömegdemonstrációk is lehetnek az alapvető véleménykülönbségek mutatói.[1] A Szövetségi Köztársaság történetében mindig a demonstrációk emelték újra a közérdeklődés és a média figyelmének középpontjába a társadalmi és politikai törekvéseket. A tüntetések felfűtötték a politikai akaratképző eljárásokat, és parlamenti vitákhoz vezettek. Legyen szó akár az ötvenes években a nyugati integrációról, az újrafegyverkezésről, a hatvanas években a vietnami háborúról, a szükségállapot törvényi szabályozásától vagy a parlamenten kívüli ellenzékről, a hetvenes években a radikálisokkal foglalkozó rendeletekről, a házfoglalókról és az állampolgári kezdeményezésekről vagy a nyolcvanas években az ökológiai és békemozgalmakról (az atomenergia alkalmazásáról és a NATO újrafegyvérkezéséről), az ügyek vezéralakjai kihasználták az utca nyomását is. A kilencvenes években a fenti témáknak a "Castor-szállítrnány" és az "öbölháború" címszó alatt való továbbvitelén túl a "bevándorlóbarát", barátságos Németországért szervezett tüntetésekre is sor került, főként a menekültszállások elleni támadásokra adott spontán válaszként.
Néhány éve egyre gyakrabban vonulnak az utcára szélsőséges kisebbségek is, nem(csak) azért, hogy hangot adjanak bizonyos politikai követeléseknek, hanem hogy az államrend gyökeres megváltoztatásáért lépjenek fel. A jobboldali radikalizmus az alkotmányos jogállammal való fundamentalista szembenállás olyan gyakorlati példája, amely egy meghatározott ideológián alapul. Az ezzel való szembesülés az alkotmányos állam ideológiai alapjaira irányítja a figyelmet. Attól függetlenül, hogy Németországban jelenleg nincs említésre méltó szervezett szélsőbaloldal, a fenti megállapítás az ilyen célkitűzésű csoportokra ugyanúgy igaznak bizonyul, így a nyilvánosság színpadán újabban megjelenő vallási fundamentalistákra is, mindenekelőtt az iszlám csoportokra és egyletekre, amelyek egy általuk elképzelt "isteni államért" harcolnak; gyűléseik üzenete szerint egy részük akár meghalni is kész ezért.
A gyülekezési szabadság gyakorlása ismét kihívásként jelenik meg a társadalom és az állam számára.[2] Ami s neonáci gyűléseket illeti, a társadalom egy része ezekre ellenrendezvényekkel reagál (olykor szintén erőszakosan), és ezzel az államot két tűz közé szorítják. Minderre az állam egyre inkább a problémát a bíróságokra hárító preventív tiltó rendelkezésekkel válaszol.
Az alkotmányos államnak ma össztársadalmi válsággal kell szembenéznie, amely nem annyira létét, inkább integrációs képességét veszélyezteti. A polgári társadalomban az egyének alapvető politikai, szociális és kulturális orientációit kezdettől fogva látszólag stabil cselekvési és elvárásminták szabályozzák. Esek meghatározott intézményeken keresztül, univerzális érvényességi igénnyel rögzültek, akár templomnak, szakszervezetnek, pártnak, iskolának vagy üzemnek nevezzük őket. Az identifikációt kínáló szervezetek és intézmények elfogadottsága azonban mára nagymértekben csökkent, A hetvenes évek vége óta elszaporodó anarchista és intézményrendszer-ellenes politikai gyülekezések "szeizmografikusan" jelzik ezt a folyamatot.[3] A plurális állam nem épülhet többé a
- 47/48 -
köz- és a magánszféra, a reprezentatív intézmények, illetve az individuális cselekvések előre lefektetett eljárás- és értéklogika alapján történő szétválasztására. Ahogy egyre több a választási lehetőség, ahogy egyre több "lehetőség" foglalja el az egyedüli valóság helyét, az identifikáció is egyre inkább a részvételen keresztül valósul meg. Az így értelmezett részvétel túlmegy az állam intézményesített, akaratképző és döntéshozó formáin, így egyfajta plurális közösségi vita- és kompromisszumkészséget feltételez.[4]
Az identifikációnak ez az eljárási formája akkor valósulhat meg, ha az állampolgárok többféle részvételi lehetőség közül választhatnak, amit az alapvető szabadságjogok biztosítanak. Azonban egyes csoportok ezeket a jogokat arra használják, hogy nyíltan tagadják az alkotmányos állam legitimitását. Az ilyen politikai szereplők a vélemény, a gyülekezés és az egyesülés szabadságát nem az alaptörvény szerinti államba való integrációra használják, hanem éppen ellenkezőleg: arra. hogy megszüntethessék azt.[5] A demokrácia ezért egy alapvető belső ellentmondást tartalmaz, mivel egyfelől alkotmányszerűen biztosítja apolitikai szabadságot, másfelől viszont a demokrácia határozottabb biztosítása érdekében korlátozza is ezeket a garanciákat.[6]
Ha az alkotmányos demokrácia a közjó létrehozásának olyan modelljét jelenti, amelyben átfogó együttműködési lehetőségei vannak a különböző érdekeknek, meggyőződéseknek és azok képviselőinek, akkor a demokratikus struktúrák és szabályok védelme kell ahhoz, hogy ez a működési logika kibontakozhasson. Az így megalkotott liberális politikai eljárás megköveteli azt, hogy tartósan biztosítsák szükséges feltételeit, ami azt jelenti, hogy ki kell vonni a politika hatásai alól. A politikai szabadság garanciáinak ki kell zárniuk azt a lehetőséget, hogy épp ezeket a szabadságokat szüntessék meg.[7] A részvételnek az integrációs folyamat tényezőjeként a változtatás a lényege. Az alkotmányos állam igényli a szabadság határainak kialakítását, az integráció önmagában ugyanis csak formális aktus, nem értékdöntés. Ha ezt elmulasztjuk, azzal az állam öngyilkosságának nyitunk teret. A válasz arra a kérdésre, hogyan kell, hogyan szabad és hogyan lehet végbemennie a részvételnek, egyúttal meghatározza a még tolerálható követelések, célok és módszerek határait is. Ami pozitív értelemben a politikai köztudat alapjait, az negatív értelemben az alkotmányvédelem jogos érdekeit alkotja. Úrrá lenni az össztársadalmi válságon és elhatárolni meghatározott társadalmi csoportokat ugyanazon érme két oldalát jelenti.
Ehhez kapcsolódva a Szövetségi Alkotmánybíróság ismételten hangsúlyozta, hogy a Német Szövetségi Köztársaság demokráciája elvárja a polgároktól a liberális rend védelmét, és nem fogadja el azt, hogy az alapjogokkal visszaélve e rend ellen harcoljanak.[8] Megengedhetetlen, hogy az alkotmány ellenségei az alaptörvény által védelmezett szabadságjogokra hivatkozva, azok védelmében veszélyeztessék, károsítsák az alkotmányos rendet vagy szétrombolják az államot.[9] Az alaptörvény 18. cikkének első mondata,[10] valamint a 9. cikk (2),[11] illetve a 21. cikk (2) bekezdése[12] kifejezi az alkotmány elkötelezettségét a "militáns demokrácia"[13] mellett.
A liberális demokrácia alapelveit az alaptörvény tartalmazza, az egész állami és társadalmi rend erre épül. Ennek a rendnek kell az alkotmány egységképző szerepe számára irányt mutatni az intézményesített államiságon keresztül.[14] Ez az értékmeghatározottság teremti meg igazán a demokrácia védekezési lehetőségét. Az alkotmányos demokrácia ugyanis nem foglal magában minden politikai tartalmat, mivel bizonyos alapvető nézeteket eleve létezése feltételéül szab. Az értékek iránti elkötelezettség és "védekezési képesség" nem ugyanazt jelenti, de összefüggnek egymással.[15]
Tegyük fel, hogy olyanok, akik magukat nyíltan az alkotmány ellenségének tartják, bejelentenek egy gyűlést, amelyen a liberális demokratikus renddel szembeni politikai programjukat nyilvánosságra hozzák. A hatóság előtt az a probléma áll, hogy vajon akkor is betilthatja-e a gyűlést pusztán az alkotmány védelme érdekében, ha az Alkotmánybíróság vagy az illetékes hatóság a rendező pártot vagy egyesületet nem nyilvánította alkotmányellenessé.[16] Ami első pillantásra egy közigazgatási aktus jogszerűsége vizsgálatának tűnik, másodjára már kellemetlen kérdésként mutatkozik meg: arról kell döntenie, mi a helyes eljárás egy alkotmányos demokratikus államban az alapjogok, jelen esetben a vélemény- és a gyülekezési szabadság tekintetében. Ez a kérdés megköveteli a választ arra is, mi teszi alkotmányossá az államot, és mindenekelőtt mikor van olyan veszélyben, hogy védelme az alapvető jogokat is megelőzi. A megoldás főként attól függ, ki hivatott arra, hogy az állam létét, szerveit, funkcióját meghatározza, illetve veszélyeztetettségét megállapítsa.
Az, hogy beavatkozhat-e a rendőrség, és ha igen, milyen feltételekkel, valamint különösképpen az, hogy a szélsőjobboldali demonstrációkat a veszély elhárítása miatt betilthatják-e, a gyülekezési törvény 15. §-ának (1) bekezdésétől függ. Eszerint egy szabadtéri de-
- 48/49 -
monstráció kapcsán akkor engedhető meg a megelőző intézkedés, ha "a rendelkezés meghozatala idején megismerhető körülmények alapján a gyülekezés vagy felvonulás megvalósítása a közbiztonságot vagy - rendet közvetlenül veszélyezteti". Amilyen klasszikus ez a tényállási feltétel, olyan régi a vita a közrend alkalmazásáról és értelmezéséről. A megszilárdult, az Alkotmánybíróság által is elfogadott joggyakorlat szerint a közrend magában foglalja az olyan íratlan szabályok összességét, "melyek követését a mindenkor uralkodó szociális és etikai nézetek a szabályozott emberi együttélés elengedhetetlen előfeltételének tekintenek egy meghatározott területen belül".[17] Ennek megfelelően a közrend gyülekezési jogi definíciója a gyülekezési törvény 15. §-a (1) bekezdésének megfelelően egyrészt a rendőrségi és rendészeti jog generálklauzulája,[18] másrészt lényegében az alaptörvény 2. cikke (1) bekezdésében foglalt erkölcsi törvény korlátja.[19]
Az állam a közrend metaforikus értelmét hívja segítségül, hogy olyan normák betartását is kikényszeríthesse, amelyek nem jogi normaként, hanem tényleges elismertségük ereje által "szociális-etikai normaként" vagy a többség számára általánosan elfogadott érték- és rendelképzelésként korlátozták az egyént.[20] A hatósági eljárás az uralkodó előítéletekhez és érzelmi értékekhez igazodik, és a veszélyelhárító hatóságok hatáskörében hagyja, hogy a jogrenden túl is szabályozzák az emberi kapcsolatokat. Azonban az uralkodó nézetek felderítésének kritériumai bizonytalanok, és nem teszik lehetővé semmiféle megbízható megállapítását annak, mit várunk az egyéntől. Ez évtizedeken át jogállami aggodalmat váltott ki, ami arra az eredményre vezetett, hogy elutasították az úgyszólván "metajogiasan" felfogott közrendet mint az érintett közigazgatási intézkedések jogalapját.[21]
Miért vetődik fel mégis a "közrend reneszánszának" kérdése?[22] Mivel magyarázható az, hogy Észak-Rajna Vesztfália Tartományi Bírósága (a továbbiakban: tartományi bíróság) egy olyan gyűlés betiltását, amely felismerhetően nemzetiszocialista hitvalláson alapul, és ezért minden alaptörvényi értéktételezéssel (a nemzetiszocializmustól való elfordulás kifejeződésével) ellentétben áll, a gyülekezési törvény 15. §-ának (1) bekezdése szerint, kizárólag a közrend közvetlen veszélyeztetésével igazolja, vagyis anélkül, hogy ezzel egyidejűleg tekintettel lenne a közbiztonság veszélyeztetésére, pedig a közbiztonság védett értékeihez az objektív jogrendbe beleértett büntető-tényállásokat is hozzászámolja?[23]
Ennek az értelmezésnek az alkotmányosságáról nyílt vita folyik az Alkotmánybíróság és a tartományi bíróság között, ami már az ötödik fordulóján is túlvan, és hangneme egyre durvábbá válik. Bár a tartományi bíróság alaposan áttanulmányozta az Alkotmánybíróság érvelését, ismételten kimondta, hogy a szélsőjobboldali gyülekezők veszélyeztetik a közrendet, és már ezért is be lehetne tiltani rendezvényüket. Az Alkotmánybíróság első kamarája a tartományi bíróság kritikája ellenére is határozottan kitart ezzel ellentétes jogfelfogása mellett.
Az Alkotmánybíróság elsősorban az alaptörvény 5. cikke miatt nem használja a gyülekezési törvény 15. §-ának (1) bekezdése szerinti gyülekezési tilalmat, mivel főként a gyülekezés tárgya alapján avatkoznak be. Ha az alaptörvény 3. cikkének (2) bekezdése szerint egy megnyilvánulás nem tilos, akkor a 8. cikk (2) bekezdésének alapján a gyülekezéskorlátozó intézkedések nem is indokolhatók.[24] A véleménynyilvánítás közbiztonságot szolgáló tartalmi korlátozásait a szűken felfogott büntetőtényállások fedik le véglegesen. A nemzetiszocialista vélemények tartalmi korlátozása az Alkotmánybíróság szerint a büntető törvénykönyv büntetőjogi normáit (mindenekelőtt 86, 86a, 90a, 90b) illeti meg, kizárva emellett a véleménynyilvánítás tilalmát pusztán annak tartalma miatt, a közrend által védett értékekre hivatkozva.[25] Amennyiben az alkotmányos rendet fenyegető kommunikatív támadások elhárításáról van szó, a véleménynyilvánítás szabadsága különleges helyzetbe kerül, A jogrendvédelem alkotmányos igazolásának elsőbbségét a véleményszabadsággal szemben a törvényhozó csak néhány különleges büntetőjogi normának ismerte el.[26] Ennyiben az Alkotmánybíróság kifejezetten nyitva hagyja, hogy a közrend védelmére adott felhatalmazás általános törvényként, ezáltal az alaptörvény 5. cikke (2) bekezdésének értelmében vett korlátozásként megalkotható-e.[27]
A gyülekezés formájában megvalósuló véleménynyilvánítás jogi határait nem a véleményszabadság, hanem a gyülekezési szabadság mércéje szerint ítélik meg, A közrendre való visszautalás azért aggályos, mert az alaptörvény 8. cikkelye kisebbségvédelmi jogot tartalmaz, mely szerint egy gyűlést és a benne részt vevők magatartását nem szabad minden további nélkül többségi társadalmi nézetekhez viszonyítani, Az alapvető jogeszméket rendszerint a pozitív jogrend védi meg a veszélyektől a közbiztonság keretében; a közrend puszta veszélyeztetése önmagában nem igazolja a gyülekezés tilalmát. Kivételes esetben a gyülekezésben részt vevők közösségi együttműködésének módja releváns veszélyt jelenthet a közrendre, például "ha a provokatív, agresszív viselkedésmódok megfélemlítő vagy erőszakos demonstrációk, illetve erőszakra való potenciális hajlam alakult ki". Az ilyen kísérőjelenségek indokolttá teszik egy rendez-
- 49/50 -
vény betiltását, amennyiben a veszélyeztetettség enyhébb rendfenntartó eszközzel nem hárítható el.[28]
Észak-Rajna Vesztfália Tartományi Bírósága a gyülekezési törvény 15. §-ának (1) bekezdésében a tényállás alternatívái közötti minden egyszerű jogi elhatárolást nyilvánvalóan feleslegesnek tart, ugyanis a közrend fogalmát másképpen érti, mint az Alkotmánybíróság. A tartományi bíróság az erkölcsi-etikai elképzeléseket az alaptörvény materiális kifejezéseivel tölti meg. Az állampolgári közösségi élet elengedhetetlen feltételeiről alkotott uralkodó nézetek az alkotmány értékrendjén keresztül formálódnak.[29] Az alkotmányjog ezeket a többségi etikai-morális nézetek empirikus kinyerése helyett alkotmányértelmezés útján közvetíti, Felvonultatja a békeparancs, az emberi méltóság, a demokrácia, a föderalizmus és a jogállamiság alapelveit,[30] amelyek segítségével a tartományi bíróság eljutott a közrend tényállásfeltételeinek a liberális demokratikus államrend, illetve az "alkotmányszerű" rend elveként való értelmezéséhez.[31] Ezzel az alaptörvényi értékrenddel a tartományi bíróság "eleve összeegyeztethetetlennek" tartja a náci alapeszméket. "Egy olyan ideológiát, amely rasszizmusra, kollektivizmusra, vezéreszmére és feltétlen engedelmességre épül, az alaptörvénnyel nem lehet legitimálni - ahogy a demonstrációs jog eszközével sem. Az alaptörvényben rögzített 79. cikk (3) bekezdésével és a 20. cikk (4) bekezdésében rögzített ellenállási joggal a demokrácia, az emberi méltóság és a béke iránt elkötelezett jogállam az ilyen gondolatvilág bármilyen megvalósulását meghiúsítja."[32] De nem azért "képezik az alaptörvény értékmérői a demonstrációs szabadság alkotmányon belüli korlátját, hogy az alapvető alkotmányos értékeket relativizálják. Ezeket az értékeket az alapjog értelmezésénél és az alkotmány szerinti alapjogkorlátozásoknál - a büntető- és alkotmányjogi tiltó és korlátozó döntések által meghatározott küszöb alatt - kell figyelembe venni."[33] A tarrományi bíróság ezért kézenfekvőnek tartja, hogy az ilyen gyűléseket "az alaptörvény 5. cikkének (1) és 8. cikkének (1) bekezdése értelmében az alkotmányossági korlátok erejével kiveszik a gyülekezési szabadság védett területéről". Mindenesetre a gyülekezési törvény 15, § (i) bekezdése szerinti közrend értelmezésekor és alkalmazásakor az alkotmányjog adta lehetőségek szerint kell érvényt szerezni a nemzetiszocialista törekvések elhárítására irányuld alkotmányos értékrendnek.[34] Így egyre határozottabb arculatot nyer a nemzetiszocialista törekvések és a közrend "összeegyeztethetetlenségének dogmája": a közrend veszélyeztetéséről szóló vita első három körében a tartományi bíróság még csak a tervezett demonstráció konkrét körülményeire hivatkozott (például a választott dátum különösen szimbolikus ereje, német-holland határterület, egy náci demonstráció kifejezetten provokatív hatása egy nagy szimbolikus erővel bíró ünnepnapon, például húsvét hétfőn[35]). Később a tartományi bíróság a konkrét nap, illetve helyszín kérdésébe nem ment bele - bár a május elseje kapcsán lett volna erre mód -, és általánosságban hangsúlyozta, hogy az alapjogi értékrend "az év minden napján érvényes".[36]
Bár a közrend értelmezésével a tartományi bíróság megmenekül a kritikától, amely a jogon kívüli társadalmi normákra való törvényi utalás körül bontakozott ki, az új fogalomértelmezés módszertani fogyatékossága a szemére vethető, ugyanis a lakosság társadalmi normákban lecsapódott többségi nézeteit önkényesen kapcsolta össze az alkotmányjog értékmérőivel. Ezzel elmosta a tény és a jogkérdés, illetve a társadalmi és a jogi norma határait. Az az állítás, hogy az emberek erkölcsi nézeteit, belső meggyőződéseit az alaptörvény értékmérői formálták, tarthatatlan jogi következtetés "a Sollenről a Seinre".[37]
Ha nem is vesszük számításba azt a körülményt, hogy a történeti mellett a genetikus értelmezés is az ilyen eljárás ellen szól, a közbiztonság vagy a közrend alkotmánnyal való alternatív viszonyából levezethető rendszertani érv is megerősíti, hogy ezek különálló fogalmak. A közbiztonság nagyon fontos, védett értéke az objektív jogrend sérthetetlensége, amelynél az írott jog védelmének - az alaptörvényt is ideértve - ki kell terjednie az alapjogokra is. A közrend új koncepciójának védett értékeit az alaptörvény értékrendjéből származtatni ahhoz vezethet, hogy az kényszerű átfedésbe kerül a közbiztonsággal, és elmoshatja annak hagyományos határait, anélkül, hogy egyúttal új elhatárolási kritériumokat kínálna. A közrendklauzula feltöltése az alkotmányjoggal azt eredményezi, mintha az általa védett értékek magasabb szintűek lennének. A közrend ahelyett, hogy egy gyűjtőtényállás szerepét játszaná, inkább elsőbbséget követel a közbiztonsággal szemben. A közbiztonság védelmi területét tekintve teleologikus szempontból nem lenne szükséges állítólagos alkotmányos értékeket a közrendre vetíteni.[38] A tartományi bíróságnak a közrendklauzula helyett a liberális demokratikus rend védendő értékeit kellett és lehetett volna hozzárendelnie a közbiztonsághoz.[39]
"Ezzel megvolnánk", gondolhatnánk; egy tartományi bíróság túl bátran látott neki a problémának, ezért az Alkotmánybíróság korrigálta. Ez a véleménykülönb-
- 50/51 -
ség azonban több ennél. A tartományi bíróság eddig nem tört meg, talán a "nagy a tét" miatt is, hanem határozottan kitart saját megoldása mellett, az alkotmánybírósági döntéssel szemben. Az Alkotmánybíróság számára felségsértéssel ér fel, hogy a tartományi bíróságnak van bátorsága megingatni az Alkotmánybíróság alapjogi dogmatikájának központi tételeit és magát "az alkotmány őrzőjeként" feltüntetni.
Az alkotmánybíráskodás központi elve szerint az alaptörvény liberális demokratikus rendje a véleményszabadságon alapul. Eszerint a polgárok jogilag nem kötelezhetők arra, hogy azonosuljanak az alkotmány értékeivel, bár az alaptörvény elvárja, hogy a polgárok az alkotmány általános értékeit elfogadják és megvalósítsák, de értéklojalitásra nem kényszeríti őket. A polgároknak tehát jogukban áll az alkotmány alapvető értékeit megkérdőjelezni mindaddig, amíg e jogosultságuk másokat nem veszélyeztet. Mikor az Alkotmánybíróság úgy folytatja, hogy az alaptörvény biztosította plurális demokrácia a polgárok összességének azon képességeire épül, hogy az alkotmány kritikáját alaposan megvitassák és azt e vitákon keresztül védelmezzék, a liberális demokratikus rend különös veszélyeztetésének esetére pedig az alaptörvény 9. cikke (2), valamint 18. és 21. cikke (2) bekezdése alapján ügy utal, mint a védekezésre képes, militáns demokrácia megnyilvánulására,[40] akkor ezeknek az intézkedéseknek a védelmi hatását másképp ítéli meg, mint a tartományi bíróság.[41] A tartományi bíróság azokra "a csaknem elháríthatatlan akadályokra figyelmeztet, amelyeket az Alkotmánybíróság állított fel", és az alkotmánybírósági gyakorlattal szemben ragaszkodik a gyülekezési tilalommal kapcsolatos saját joggyakorlatához, amely a gyülekezési törvénynek a közrend közvetlen veszélyeztetését meghatározó 15. §-a (1) bekezdésén alapul.[42] A nemzetiszocialista eszmék kizárása a demokratikus akaratképző eljárásból az alaptörvény történelmileg feltételezett értékrendje alapján levezetett alkotmányos érdek. Ez az alkotmányos érdek alkalmas arra, hogy a véleménynyilvánítás szabadságára vonatkoztatva korlátozza, illetve az alkotmányjogi tiltó és jogfosztó döntéseken túl tartalmilag az alaptörvény 21. cikkének (2) bekezdése és 18. cikkének második mondata értelmében behatárolja azt.[43]
Mint azt a kemény szóhasználat is mutatja, ez a renitens viselkedés lassanként feldühítette az Alkotmánybíróságot.[44] A tartományi bíróság rendreutasítását az alkotmánybírósági joggyakorlat "alapjogi hipertrófiája"[45] nyílt kifejeződésének tartják, mikor a testület kissé dacosan hangsúlyozza, hogy a jogállam ereje abban mutatkozik meg, hogy általánosan érvényben lévő alapelveit az ellenfeleivel való bánásmódra is vonatkoztatja, Az alaptörvény ismeri a pártok betiltását vagy meghatározott személyek alapjogi védelmének mellőzését, melynek formális és tartalmi szabályai az alaptörvény 18. és 21. cikkében találhatók, és ezt attól még nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egy tartományi bíróság nem tartja kielégítőnek védelmi hatásukat. Ráadásul ezeket a garanciákat nem szabad úgy megközelíteni, hogy meghatározott pártokat vagy személyeket eleve kizárjanak egy olyan alapjog védelméből, mint a gyülekezés szabadsága. Ugyanis a törvény által meghatározott határokon belül a kisebbségek számára ez az alapjog garantálja a véleménynyilvánítás lehetőségét.[46]
A közrendnek a gyülekezési törvény 15. cikke (1) bekezdésében foglalt tényálláselemei értelmezésénél felvetődik a kérdés, mi az arányos reakció a demokráciát vélten vagy valósan provokáló magatartásokra. Akkor, amikor a társadalmi alapkonszenzus törékennyé vált vagy már egyenesen el is veszett, kérdéses, hogy a plurális állam még sokáig megengedheti-e magának a politikai semlegesség luxusát. Ehhez a kontextushoz tartozik a Szövetségi Közigazgatási Bíróságnak az Alkotmánybíróság által elutasított követelménye, mely szerint a vallási közösségnek lojálisnak kell lennie a vallásilag és világnézetileg semleges államhoz, hogy az a vallási közösséget köztestületként elismerje. Az állampolgárok integrációs készségének szükséges mértékéről alkotott nézetek itt is összeütközésbe kerülnek.[47]
Az Alkotmánybíróság szerint a gyülekezés "a demokratikus nyilvánosság lényeges alkotóeleme". A parlamenti képviseleti demokráciában a közvetlen demokrácia korlátozott szerepe miatt a gyülekezési szabadságnak alapvető és nélkülözhetetlen jelentősége van.[48] Ebből vezette le az Alkotmánybíróság azt a modellt, melynek lényege a civil társadalmi együttműködés a demonstráló polgárok és az állam biztonságát védő hatóság között.[49] De mi történik akkor, ha a gyülekezési szabadság nem az alkotmányos állammal való együttműködés eszköze, hanem lényegének megváltoztatása és megszüntetése a célja? Ekkor az úgynevezett kommunikációs alapjog demokratikus-funkcionális célja elhibázottnak tűnik, Mintha a tartományi bíróság is erre utalna, amikor nem hajlandó követni az Alkotmánybíróság első tanácsa első kamarájának értelmezését, mert véleménye szerint "ez nem oldja meg az újraerősödő neonáci csoportok problémáját az egyesített Németországban, ráadásul számos alkotmányjogi ellentmondást és egyenetlenséget mutat fel".[50] Ez utóbbi szúrós válasz az Alkotmánybíróság elhibázottnak és arrogánsnak érzett megrovására.
- 51/52 -
Az, hogy a tartományi bíróság a közrendre hivatkozott, arra utal, hogy a közrend olyan fogalmának megalkotására törekszik, amely hétköznapi értelmezésében a lakosság többségének erkölcsi-etikai nézeteit tartalmazza, azaz egy jogon kívüli véleménykonszenzust. Mivel azonban a tartományi bíróság nem a jogrend mellett álló erkölcsi törvényeket közvetíti - amelyek többé-kevésbé önkényesen értelmezhetők. -, hanem a többség morális nézeteit szegezi szembe az egyén szabadságával, megmenekül az ahhoz kapcsolódó jogállami nehézségektől. A tartományi bíróság tulajdonképpen azt állítja, hogy a közrend a jogrend, rendszertani vizsgálata szerint több, mint a megengedett és tiltott tényállások összessége, amivel úgyszólván "jogiasítja" az állam létéhez szükséges feltételekről alkotott társadalmi közmegegyezést. A közrend ebben az értelmezésben az alkotmányra vonatkozó konszenzusra redukálódik, ami a jogrendben fejeződik ki - anélkül, hogy minden egyedi esetre alkalmazható tényállásokat tartalmazhatna. Pedig a közrend fogalmának kellene - a jogi analógiás következtetéshez hasonlóan - a pozitív jogrend hézagait kitölteni, az alapján, hogy mint beavatkozási feltételnek a jogrendszer integritásához képest szubszidiáris funkciója van. A törvényes fenntartások betartásával egyaránt hangsúlyozza a jogrend szabadságvédő és - korlátozó vonásait.[51]
A tartományi bíróságot a közrend hangsúlyozására az "ordre public" korlátja ösztönözte, amelyet a Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmánya 21. cikke (2) bekezdésének második mondata a gyülekezési szabadságról szóló 21. cikk első mondatából vezet le. A fogalom ott nemcsak rendezetlenséget jelent, hanem a közbiztonság és a bűncselekmények elhárításának követelményével is kiegészül, azaz "minden olyan általánosan elismert alapelv összességével, amely egy demokratikus társadalomban emberi jogokkal összhangban van".[52] A közrend angol és német fordításához zárójelben hozzáfűzték a francia "ordre public" fogalmát, mert a "public order" vagy az "öffentliche Ordnung" kifejezések nem közvetítik az "ordre public" vagy a spanyol "ordre público" fenti, speciális jelentését.[53] Ez a tartományi bíróság széleslátókörűségét bizonyítja. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy az európai egyezmény gyülekezési jogra vonatkozó 11. cikke (2) bekezdésének második mondata az "ordre public" kifejezést nem használja.[54] Így az idevágó nemzetközi garanciák a német szövetségi jogrendnek megfelelően kerültek be a belső jogrendbe.[55] Amíg a fogalmat ennyire széttartó tartalmak töltik meg,[56] addig a nemzetközi emberi jog csak az egyezmény keretei között fejtheti ki hatását az alaptörvény meghatározta gyülekezési szabadságra.[57] Ez pedig azzal járhat, hogy az egyezményi alapjog védelmének irányát alapvetően meg kell változtatni, ha arra kívánjuk használni, hogy a nemzeti jogban további korlátozó lehetőségeket nyissanak meg.[58] [Az egyezmény szellemével ellentétes lenne, ha az alapjognak a nemzetinél kevésbé szigorú egyezményi védelmét a nemzeti alkotmányban rögzített szabadságok korlátozására használnák fel - a ford.]
Ugyanebből az okból nem segítenek az "ordre publiera" tett, újra és újra felbukkanó alkotmánybírósági utalások sem. Egyrészt az Alkotmánybíróság az "ordre public" fenntartást korlátozásként használta az idegen jog alkalmazásával kapcsolatban,[59] másrészt ebből a klauzulából éppen arra következtet, hogy a külföldi jog alkalmazásánál és értelmezésénél,[60] illetve a külföldi jogi aktusok megítélésénél[61] elengedhetetlen az alapjogi elvek keresztülvitele. Az "ordre public" toposz arra szolgál, hogy fenntartsa az igazságosság alapvető elveit,[62] s nem arra, hogy alapvető szabadságot korlátozzon.
A közrend fogalmának gyülekezési jogi értelméről folytatott vitában mindenekelőtt az az érdekes, ahogy az alapjogi rend "vitathatóságának" és önértelmezésének absztrakt kérdésére válaszol. Az úgynevezett militáns demokrácia speciális jellegének minden további finomítása szoros összefüggésben áll a megújított német köztársaság még le nem zárt identitáskeresésével.[63] Ebből a széttartó joggyakorlat érzelmi túlfűtöttsége és eredményorientáltsága is magyarázható. Ezt már a szóválasztás is tükrözi: míg az Alkotmánybíróság "nemzetiszocialista gondolatvilágról" beszél,[64] a tartományi bíróság általában a megvető "náci nézetek" formulát használja.[65]
A kérdésekre jogilag csak az alkotmány alapján adhatunk választ. Mivel az alapjogok a védendő alkotmányos rend szerves részét képezik, az "államrezon" nem kaphat elsőbbséget ezekkel szemben. Ellentmondásos lenne, ha az alkotmány védelméhez minden további nélkül kiszolgáltatnánk az alkotmány elidegeníthetetlen elveit. Ha így tennénk, a militáns demokrácia önmagával fordulna szembe.[66] Az alkotmány félreérthetetlenül a diszkriminációtilalom alapelve mellett döntött, és minden állami szervet is az alapjogokhoz mint közvetlenül érvényes jogokhoz kör. Egyúttal az alkotmány maga gondoskodott azokról a világos tartalmi és eljárásjogi szabályokról, amelyek megmutatják, mikor szorulnak háttérbe az alapjogi garanciák a liberális demokratikus rend védelmé-
- 52/53 -
ben hozandó intézkedésekkel szemben. Ennek következtében a militáns demokrácia fogalmából nem vezethető" le az alapjog olyan további korlátozása, amelyet nem az alkotmányos normák tettek lehetővé, melyeken maga a militáns demokrácia toposza alapszik. Ez a fogalom tartalmi meghatározatlanságai miatt nem tudta meggátolni, hogy "valahányszor az alkotmányos rendet fenyegető veszélyt véltek felfedezni, újabb és újabb tartalommal töltsék fel", azt viszont kizárták, hogy közvetlenül az alapjogok korlátozására használják fel.[67] Ezért a következőkben nem a védekezésre képes demokrácia (heurisztikus) fogalma lesz a kiindulópont, hanem az alkotmányjogi normák tartalma.[68]
A gyülekezési törvény 15. §-a (1) bekezdése alapján a gyülekezési jogi rendelkezések kizárólag a liberális demokratikus rend egy konkrét gyűlés általi veszélyeztetésére vonatkoznak, és ezek az általános törvények keretében az alaptörvény I8, 19 és 21. cikkének (2) bekezdése szerint nem hagyják figyelmen kívül a jogállami biztosítékok előzetes hatályát sem.[69] Ellenvetésként felmerülhet az, hogy abban az esetben, ha pártideológia vagy egyéni meggyőződés lényege az alkotmányos rend elleni küzdelem, az olyan gyűlések, amelyeken ilyen beállítódást propagálnak és demonstrálnak, mindig elegendő okot adnak a betiltásra. Mivel azonban a gyülekezés már önmagában is a politikai küzdelem eszköze - és az is kell, hogy legyen -, a gyülekezési törvény 15. §-ának ez az értelmezése aláássa az alaptörvény fent említett garanciáit. A korlátozásnak ez a felfogása nem ismeri fel a gyülekezés sajátos értékeit. Ezeket például a büntetőtényállások úgy magyarázzák, hogy a gyülekezés "lehetőségét" a "nyilvános" bűncselekmény elkövetésének vagy ilyen "nézetek írásos terjesztésének" módozatai közé sorolják be.
Bár az így is előfordulhat, hogy egy, az alkotmánnyal szemben ellenséges párt hasonló érzelmű tagjának nem szabad az alkotmánnyal szemben ellenséges céljaiért demonstrálnia, noha az Alkotmánybíróság nem állapította meg a párt alkotmányellenességét. Ez azonban nem azért van így, mert beavatkozási alapként egy párt alkotmánnyal szembeni ellenségességére hivatkoztak, hanem mert az ilyen gyűlés konkrét bejelentésekor meg kell vizsgálni, hogy ez a bizonyos rendezvény a liberális demokratikus rend közvetlen veszélyeztetetésével járna-e.[70] Egy tervezett demonstráció egyértelmű arculatának meghatározásához a döntéshozó megfelelő támpontokat kaphat. A demonstráló csoport összetétele hely-, idő- és szituációfüggő, ezért a hatóság egyedi eljárása nem tekinthet el a konkrét alkalomtól és időponttól.
A liberális demokratikus rend közvetlen veszélyeztetésének feltétele, hogy a gyülekezés konkrét körülményei alapján megállapítható legyen, hogy a célja kompromisszum nélküli, harcias formájú, az alkotmánnyal szemben ellenséges tartalom közvetítése. Ilyen az az eset, amikor agresszív jelszavakkal, szimbólumokkal és zászlókkal egyértelműen a nemzetiszocializmusra utalnak, amivel a népesség egy részét kirekesztik, veszélyeztetve ezzel a helyi közösség társadalmi békéjét.[71] Az egyedi esetekben már önmagában is döntő lehet a rendezvény helyszínének kiválasztása, a résztvevők létszáma, valamely történelmileg kiemelkedő emléknapra való időzítése, a rendezvény arculata és felszereltsége (transzparensek, dobok, fáklyák, szimbólumok). A fellépés módjának - legyen szó akusztikáról, a látványról vagy másról - olyan benyomást kell keltenie, hogy az nem pusztán egy vélemény megjelenítését szolgálja, hanem egyben tanúskodik arról a hajlamról is, hogy nézeteiket a véleménynyilvánítás kereteit meghaladva, harcos-erőszakos módon juttassák érvényre.[72]
Az ilyen formában történő véleménynyilvánításokat az Alkotmánybíróság nem fogadhatja el, az alaptörvény 8. cikke ugyanis csak "a felvonulásokat, tüntetéseket védi, a félkatonai vagy megfélemlítő kísérő körülményekkel járó felvonulásokat azonban nem".[73] Ezt a következtetést mindenesetre viszonylagossá teszi, hogy enyhítő körülménynek tekintik, ha a szervezők önmeghatározási jogukat a hatóságokkal együttműködve gyakorolják.[74]
Ez a pusztán jogi különbségtétel a beavatkozási eszközök (korlátozás, tiltás) között nem terelheti el a figyelmet arról, hogy itt mindenkor egyformán igazolásra szoruló alapjog-korlátozásokról van szó. Ez abból válik világossá, hogy a hatóság által meghatározott feltételek megsértése a gyülekezési törvény 15. §-a (2) bekezdése szerint a gyülekezés feloszlatásának alapjául szolgálhat, ezáltal egyenértékű a betiltási okkal. Jogrendszertanilag ezért a korlátozás indoklásának tiltásként is helyt kel] állnia.[75]
Befejezésül a liberális demokratikus rend által védett értékek alkalmazási területét a törvényben foglalt normák felől kell meghatároznunk. Nem számít, hogy a gyülekezési jog által védett értéket a gyülekezési jog értelmében vett közbiztonsághoz vagy közrendhez rendeljük-e hozzá, mivel mindkét esetben fennáll a veszélye annak, hogy a jog által védett tény-
- 53/54 -
állások a jogrend és azon belül a büntetőjogrend által utólag generálklauzulaszerű jogfogalmakként való értelmezéssel tárgyukat veszíthetik.[76]
A liberális demokratikus rend védendő értékével a beavatkozási küszöböt nagyon magasra helyezték. Az okozati lánc az érintett alapjog gyakorlásától egy másik alkotmányos jog védendő értékével való fenyegető ütközésig elég hosszú, mivel el kell érnie az államot és az alkotmányt fenyegető veszélyig. A védendő érték absztrakciós szintjét tekintve az, hogy az általános törvények szükséges korlátozásai között egyesek véleménynyilvánítása a liberális demokratikus rendet veszélyezteti, amit ezért meg kell akadályozni, a szükséges határozottsággal és biztonsággal csak kivételesen igazolható.[77] Még ha a gyülekezési törvény 15. §-ának (1) bekezdése az egyszemélyes tüntetésekre is alkalmazható lenne, az ilyen individuális véleménynyilvánítás tilalmának esetében alapvetően a közbiztonság részeként tekintett (büntető)jogi normákra kell hivatkozni. A fenyegetettség tartalma nem az alkotmánnyal ellenséges véleménynyilvánítás formáján keresztül erősödik meg: az egyes alapjogok gyakorlásának veszélytartalma inkább az alapjog gyakorlójának személyes környezetében realizálódik.[78]
Másképp jelenik meg ez a helyzet olyan kollektív véleménynyilvánításkor, melynek során a képviselt vélemény a helyszínen és a médián keresztül nagyobb nyilvánossághoz jut el. Az Alkotmánybíróság is elismerte, hogy egy tervezett gyűlés jogi megítélésénél jelentősége lehet annak, hogy az egyes egyének önmagában aggodalomra okot nem adó magatartásmódja a demonstráció keretében olyan jelleget ölthet, amely fenyegeti a polgárok békés együttélésről vallott, védelemre szoruló nézeteit.[79] Ez döntően "a (megengedhető) kifejezés és a (nem megengedhető) cselekedetek közötti nehéz különbségtételtől" függ. Ez különösen fontos, mert ez a különbségtétel fejezi ki, hogy a liberális demokratikus rend és a Szövetségi Köztársaság állapota szabadon megvitatható és megítélhető. A jog csupán az alkotmány által védett értékekkel szembeni aktív, harcos-agresszív magatartást tiltja.[80]
Az alaptörvény 18. cikkének első mondata és a 21. cikk (2) bekezdésének első mondata nem feltételezi az alkotmánnyal szemben ellenséges ideológia büntethetőségét - az alaptörvény 9. cikkének (2) bekezdése kifejezetten nyitva hagyja ennek lehetőségét -, bármennyire is megkövetelné ezt a védett értékekben bekövetkezett kár,[81] csak a jogsértés fenyegetésével képes a gyülekezési törvény 15. §-a (1) bekezdésének veszélyeztető tényállását kitölteni. Ennek következtében egy alkotmánnyal szemben ellenséges gyűlést betilthatnak anélkül, hogy a büntetőjogi normák konkrét megsértését valószínűsíteni lehetne.[82] Adott esetben a törvényi tiltás helyett a megelőző intézkedés enyhébb eszközét kell alkalmazni, ami csak az olyan tüntetések betiltásához vezet, ahol zsidók, külföldiek vagy egyes politikusok elleni jelszavakat skandálnak, magasztalják a nemzetiszocialista diktatúra vezető személyiségeit, bűntetteiket ártalmatlan színben tüntetik fel, nemzetiszocialista dalokat énekelnek, az úgynevezett Reichkriegsflaggét, a harmadik birodalom hivatalos lobogóját mint a szélsőjobboldali erőszak szimbólumát hordozzák vagy kollektíven barna inget vagy más, a nemzetiszocialista uniformisra emlékeztető ruhadarabot viselnek.[83] A demonstratív neonáci mozgolódások esetében a liberális demokratikus rend a pozitív jogrend védelmével együtt egyfajta tartalékfunkciót lát el a gyűléseken keresztül kifejezett vélemények okozta veszélyek elhárításában.[84]
A gyülekezési törvény 15. §-ának (1) bekezdése értelmében liberális-demokratikus rendként, az alaptörvény 21. cikke (2) bekezdésének első mondata, a 18, cikk első mondata, illetve a 9. cikk (2) bekezdése alapján alkotmányszerű rendként értelmezve a közrend a megelőző alkotmányvédelem hézagait tölti ki. Ez azért szükséges, mert az alkotmánnyal ellenséges demonstrációk a médiademokráciában (medialen Demokratie) a közvetlenül érintettek körén túlmutató hatást fejtenek ki. Ezért a betiltásuk csak abban az esetben engedhető meg, ha a védett értékek csak a gyülekezésekkel kapcsolatos veszélyeket hárítják el. A gyülekezési jog alkotmányelméleti és gyakorlati jelentőségének tükrében a militáns demokrácia feladata, hogy az "utca" alkotmányos rendre gyakorolt nyomásának jogi határait meghúzza. Az alaptörvény szerint az alapjogi szabadság éppoly kevéssé abszolutizálható, mint a demokrácia, Az a szabad cselekvés, amely a demokratikus, vagyis az alulról felfelé építkező állam és a politikai véleménynyilvánítás demokratikus kifejtése ellen irányul, megköveteli saját korlátainak meghúzását. Az individuális szabadság korlátozásáról megegyezésre jutott, demokratikusan legitimált többséggel szembe kell állítani az alapjogi garanciákat. Az Alkotmánybíróság már nagyon korán felhívta a figyelmet a liberális demokratikus rend ezen ambivalenciájára, amit olyan rendként határozott meg, "amely kizárja minden erőszak és zsarnokság lehetőségét, illetve a nép olyan jogállami uralmát teremti meg, amely a mindenkori többségi akarat szerinti önrendelkezésen, valamint a szabadságon és az egyenlőségen alapul".[85]
Fordította: Sólyom Péter ■
- 54/55 -
JEGYZETEK
[1] Így Kunig ural arra, hogy az alkotmány lényegi elemeinek jogi konszolidációja csak a hatvanas évek elején induit meg, lásd Grundgesetz-Kommentar, Hrsg. Münch, Kunig, Bd. 1, 5. Aufl. 2000, Art 8 GG, Rdnr, 4; Ossenbühl, Der Staat, 1971, 53 (57).
[2] Tekintettel a különleges berlini helyzetre kérdezi Battis és Grigoleit, hogy "hogyan bánjon az újraegyesült köztársaság a múlt árnyékával? A jelenlegi vagy egy megváltozott környezethez illesztett demonstrációs jog hozzá tud-e ehhez értelmesen járulni?" NVwZ 2001, S. 121 f.
[3] Ladeur in Versammlungsrecht. Kommentar, Hrsg, Ridder, Breitbach, Rühl Steinmeier, 1992, Art. 8 GG, Rdnr. 8 f.
[4] Vgl. Ladeur, Art. 8 GG, Rdnr. 8 f.
[5] Mauer, Staatsrecht, 1999, g 23, Rdnr. 2.
[6] Scheuner, FS Erich Kaufmann, 1950, S. 313 (315), ehhez alapvető: "A szabadságjogok válsága az alkotmányos demokráciában." Loewenstein: Verfassungslehre, 1957, 348 ff.
[7] Morlok, NJW 2001, 2931 (2932); Scheuner, 313 (325); Klein, VVDStRL 37 (1979), 53 (65 f).
[8] BVerfGE 28, 36 (48); 51 (55).
[9] BVerGE 30. 1 (19 f); valamint BVerfGE 13, 46 (50).
[10] "Aki a véleménynyilvánítás szabadságával - azon belül a sajtószabadság [5. cikk (1) bekezdés], a tanszabadság [5. cikk (3) bekezdés], a gyülekezési szabadság (8. cikk), egyesülési szabadság (9. cikk), a levél- és postatitok (10. cikk), a tulajdon (14. cikk) vagy a menekültjog (16a cikk) - visszaélve a liberális demokratikus rend ellen harcol, megsérti ezeket az alapjogokat."
[11] "Tilos az olyan egyesületek létrehozása, amelyek tevékenysége vagy célja a büntetőtörvényekbe ütközik vagy az alkotmányos rend vagy a népek közti megértés eszméje ellen irányul."
[12] "Azok a pártok, amelyeknek céljai vagy tagjainak tevékenysége arra irányul, hogy a liberális demokratikus rendet csorbítsa vagy megszüntesse vagy a Német Szövetségi Köztársaság fennállását veszélyeztesse, alkotmányellenes,"
[13] BVerfGE 80, 244 (253) és BVerfGE 39, 334 (349), a közhivatalnokok különleges hűségkötelezettségéről.
[14] Az alkotmány jelentőségéről a közösség számára általánosságban lásd Hesse, Grundzüge des Verfassungsrechts der Bundesrepublik Deutschland, 20. Aufl. Neudruck 1999. Rdnr. 17.
[15] Stern, Staatsrecht, Bd. III/2, 1994, 87 II 1 d (S. 940), Klein, 63 ff.
[16] Ebben az összefüggésben az úgynevezett alkotmánnyal szembeni ellenségesség fogalma nem jogi fogalom, mint az alkotmányellenesség, hanem csak olyan célokat, személyeket és szervezeteket jelöl meg, akik és amelyek "kíméletlen agresszivitással a liberális demokratikus rend ellen" vonulnak harcba. Klein, 71.
[17] BVerfG, NJW 1985, 2395 (2398) - Brokdorf. Ehhez kapcsolódik BverfG, NJW 2001, 2072 (2074) - "Herren im eigenen Land", valamint OVG NW, NJW 2001, 2111.
[18] Zeitler, Versammlungsrecht, 1994, Rdnr. 148. és Breitbach, in Ridde r, § 15 VersG, Rdnr. 79 ff.
[19] Erichsen, Staatsrecht und Verrassungsgerichtsbarkeit, I, 3. Aufl. 1982, S. 144, ami mindenesetre a védelmi terület behatárolásából indul ki: "Az erkölcsi törvény az alaptörvény alapján élő társadalom erkölcsi nézeteit mint az individuális kibontakozás határait foglalja az alaptörvénybe."
[20] Wolfgang, Hendricks, Merz, Polizei- und Ordnungsrecht in Nordrhein-Westfalen, 1998, Rdnr. 72; Mußgnug, FS Quaritsch, 2000, 349 (353): " A közrend jogiasítja azt, ami nem jog" (alkalmazási példa: uo., 354 f).
[21] Részletesebben az alapjogi, jogállami és demokratikus eszmékhez Hill, DVBl. 1985, 88 (89 ff); Peine, DV 12 (1979), 25 (27ff), éppúgy Kaltenborn, DÖV 2001, 55 (61 f), a § 37 abs. 1 Satz 2 Nr. 1 AusIG-ra vonatkozóan; az értéksemlegesség fogalmának kritikájához lásd D enninger, JZ 1970, 145 (148 f).
[22] Így Störmer, DV 30 (1997), 232 (233 ff.) és pozitív hangsúllyal Mußgnug, 359. ff.
[23] OVG NW, NJW 2001,2111 f.
[24] BverfG, NJW 2001, 2069 (2070 f).
[25] Vö. BVerfG, NJW 2001, 2075 f. - "Ostermontag-Demo".
[26] BVerfG, NJW 2001. 2072 (2074) - "Herren im eigenen Land".
[27] Uo., 2069 (2070 f).
[28] Uo., 2072 (2074), részletesebben 2069 vonatkozva 1409 (1410). A kisebbségvédelmi érvvel az Alkotmánybíróság kapcsolódik a Brokdorf-harározathoz, BVerfG, NJW 1985, 2395 (2398).
[29] OVG NW, NWVB1. 2001, 223. A fogalomértelmezés változásához lásd Störmer, 240 ff. Ehhez kapcsolódik még Hill, 95 f. "A közrend fogalmának alkotmánykonform újraértelmezése védett értékek redukciója olyan tartalmakra, amelyeket elismer az alkotmánykonszenzus." Részletesebben ez az emberi méltóság alapelvének objektív tartalmát, a szabadság és az egyenlőségi rendező funkcióját, továbbá más alkotmányjogi értékdöntéseket jelent, melyeket a közrend tartalmának társadalmi értékfelfogásai meghatározásához húz közelebb. Hasonlóan már BVerwGE 64, 274 (76 ff); OVG NW, NWVB1. 1994, 387. és 1995, 473 (474).
[30] Mindenekelőtt OVG NW, NJW 2001, 2111, újabban NJW 2001, 2986 f. Ezekkel a büntető törvénykönyv 92. §-ának (2) bekezdésében felsorolt alkotmányos elvekkel lényegében ugyanazt ragadják meg, mint amit
- 55/56 -
az alaptörvény a 18. és 21. cikkének (2) bekezdésében a liberális demokratikus rend fogalmával jelöl.
[31] A korlátozások ugyanilyen tartalmú értelmezéséhez lásd Pieroth, Schlikk, Grundrechte, Staatsrecht, II, 13. Aufl. 1997, Rdnr. 749; Ipsen, Staatsrecht, II (Grundrechte), 3. Aufl. 2000, Rdnr. 564; Becker, in HdbStR, Bd. VII., Hrsg. Isensee, Kirchhof, 1992, § 167, Rdnr. 17; Dürig, Klein, in Maunz, Dürig, Kommentar zum Grundgesetz, Art 18, Rdnr. 57; vgl. BVerwGE 47, 330 (351). Az Alkotmánybíróság a liberális demokratikus rend alapelvei közé sorolta "az alaptörvényben meghatározott emberi jogok tiszteletét, mindenekelőtt az élethez való jog, a személyiség szabad kibontakoztatásának a joga, népszuverenitás, hatalommegosztás, kormányzati felelősség, törvényszerűen működő közigazgatás, a bíróságok függetlensége, többpártrendszer, és hogy minden politikai pártnak egyenlő esélye legyen arra, hogy alkotmányos joga szerint ellenzéket alkosson"; BVerfGE 2, 1 (12 f); 5,85 (140).
[32] OVG NW, NWVB1. 2001, 223 (224) és NJW 2001, 2111.
[33] OVG NW, NJW 2001, 2111.
[34] OVG NW, NJW 2001, 2111 f, in OVG NW, NWVb1. 2001, 223 f. A joggyakorlat mindenesetre meghagyja a bíróságnak a gyülekezési törvény 15. §-a (1) bekezdésében szabályozott közrend tényálláselemeinek megfelelő értelmezését. "Az emberi méltóság és az alapvető szabadságok tehát éppúgy, mint az alaptörvény 20. cikkének már megnevezett alkotmányjogi struktúraelvei a gyülekezési törvény 15. S-a értelmében vett közrend alkotórészei."
[35] OVG NW, NWVBI. 2001, 223 f; NJW 2001, 2111 (2112) és NJW 2001, 2113, kapcsolódva BVerfG, NJW 2001, 1409 (1410) - "Holocaust-Gedenktag".
[36] OVG NW, NJW 2001, S. 2114.
[37] Störmer, 247, ugyanúgy Erbel, DVB1. 2001, 1714 (1718 f).
[38] Störmer, 244 f.
[39] Az újabb fogalomértelmezést kritizálja. Störmer, 248 ff. A mögötte álló alkotmányértelmezés mint elv megkérdőjelezhető. Az ellenvetés célt tévesztett, ugyanis a liberális demokratikus rend nem olyan diffúz érték, amelyet az államigazgatáson és a joggyakorlaton keresztül közvetlenül az alkotmányból vezetnek fe, hanem egy ott megnevezett védett érték.
[40] BVerfG, NJW 2001, 2069 (2070).
[41] OVG NW, NJW 2001, 2113 f.
[42] Ebd., 2114.
[43] Ebd.; OVG NW, NWVB1, 2001, 223 (224). "Sem a pártprivilégium, sem a demonstráció szabadsága nem ad felhatalmazást az indítványozónak arra, hogy a közrend konstitutív alkotmányos értékszemléletét... semmibe vegye."
[44] BVerfG, NJW 2001, 2076 (2077 f). "Mai-Demo 1": "A tartományi bíróság a kamara fejtegetésével kapcsolatban gyakorolt kritikája nem indokolja az eddigi alkotmánybírósági joggyakorlat korrigálását. A tartományi bíróság félreérti a vélemény- és gyülekezést szabadság alapjogi garanciáit, A bíróságoknak nem feladata a véleménynyilvánítások tartalmának értékelése, mert az általános törvény alkalmazása megkövetelné a tényállási feltételek mértéke szerinti értékelést."
[45] Battis, Grigoleit, 121.
[46] BVerfG, NJW 2001, 2076 (2077) - "1. Mai-Demo 1".
[47] BVerwG, NJW 1997, 2396 (2398 f) és BVerfG, NJW 2001, 429 (431 f.) - "Zeugen Jebovas".
[48]. BVerfG, NJW 1985, 2395 (2397) - "Brokdorf".
[49] Így jellemzi Battis, Grigoleit, S. 122; kritikusan Kunig. Art 8 GG, Rdnr. 20.
[50] OVG NW, NJW 2001, 2986 (2937).
[51] Battis, Grigoleit, 128.
[52] Nowak, CCPR-Komentar, 1989, Art. 21, Rdnr. 24 ff.
[53] Ua., Art 12, Rdnr. 35.
[54] Vö, az alapjogi karta 21. cikkének (1) bekezdését és az 52. cikket.
[55] Uerpmann, JZ 2001, S. 565 (570); Staebe, JA 1996, 75 (79 f).
[56] Az egyezmény 11. cikkének értelmezéséhez Frowein, Peukert, ERMK Kommentar, 2. Aufl. 1996, Art 11, Rdnr. 2 ff. és 16 f.
[57] Ebben az értelemben BVerfGE 74, 358 (370), 82, 106 (115), 83, 119 (128) és BVerwGE 110, 203 (210); Limbach, NJW 2001, 2913 (2915), Hoffmeister, Der Staat, 2001, S. 349 (364).
[58] BVerGE 74, 358 (370).
[59] BVerGE 101, 239 (258 f.) az NDK jogrendje alapján szerzett tulajdonjogokra tekintettel. BVerfGE 94, 12 (47); hasonlóan BVerfGE 77, 137 (149).
[60] BVerfGE 92, 26 (49); BVerfGE 91, 335 (340).
[61] BVerfG, NJW 1992, 3222 (3223) a külföldi kisajátítások határaihoz; BVerfGE 84, 90 (123) az egyházi önmeghatározáshoz való jog határaihoz,
[62] BVerfGE 79, 203 (210) az NDK törvényes jogtalanságaira vonatkozóan.
[63] Battis, Grigoleit, 125,
[64] BVerfG, NJW 2001, 2069 (2070).
[65] OVG NW, NJW 2001, 2111.
[66] Geller, v. Sschlabrendorff és Rupp különvéleménye, BVerfGE 30, 1 ff, ebd., 33 (45 f). Schlink, Der Staat, 1976, 335 (360 ff), úgy véli, a militáns demokrácia fogalmának tartalma ellentmond az alapjogi szabadságok értelmezésének. Ezzel szemben Klein, 69 f. úgy érvel, hogy a jogállami elosztás elve nem alapoz vélelmet a szabadság javára és az állam beavatkozási jogosítványa ellen.
[67] Simon különvéleménye BVerG, NJW 1983, 1535 ff, ebd., 1539 (1541) és VG Schleswig, NJW 2001, 387 (388).
[68] Ebben az értelemben Hesse, Rdnr. 694.
- 56/57 -
[69] Ennek a differenciálásnak az irányában OVG Berlin, NVwZ 2000, 1202.
[70] Az Alkotmánybíróság, kapcsolódva a BGH gyakorlatához, általában a büntető törvényekhez számít minden olyan büntető előírást, amely nem feltétlenül az alkotmánnyal ellenséges pártok céljait valósítják meg, és azon belül nem a puszta alkotmánnyal szembeni ellenségességet rendeli büntetni, hanem az ilyen gyülekezések jogtalan eszközeinek tulajdonképpeni jogtalan tartalmait tisztázza. Az általános büntető törvények nem irányulnak az alaptörvény 21. cikkéhen védelmezett jogeszme mint olyan, ellen, nem részesítik kiváltságban a pártokat. BVerfG 47, 130 (139 f), ehhez kapcsolódva BGHSt 19, 311 (316).
[71] VGH Kassel, NVwZ-RR 1994, 86 (87).
[72] Tölle. 156, a széles körű járulékos intézkedésekkel kapcsolatban.
[73] BVerfG, NJW 2001, 2069 (2071).
[74] BVerfG, NJW 2001, 1407 (1408 és 2069 (2072); elutasítólag OVG NW, NJW 2001, 2111 (2112).
[75] Battis, Grigoleit, 2054. A továbbiakban az intézkedés gyülekezési jogi fogalmát szigorúan megkülönböztetjük az általános államigazgatási eljárási jogban használt hasonló értelmétől.
[76] BVerfG, NJW 1983, 1535 (1538). Az 5. és 6. számú BRAO 7§ elhatárolásához, ebből az indokból elutasító közrend újraértelmezéséhez Störmer, 245 f.
[77] Schlink, 356, tekintettel az alaptörvény 18. cikkének elévülési tényállására.
[78] Ugyanezen indok alapján utasították el "az iparűzésre méltatlanság" olyan megállapítását, amely kizárólag az iparos politikai értelmein nyugodott. VG Schleswig, NJW 2001, 387 ff.
[79] BVerfG, NJW 2001, 2069 (2071).
[80] KLEIN, S. 63 f, az alaptörvény 9. cikkének (2) bekezdése, illtetve 18. és 21. cikkének (2) bekezdésére vonatkozóan.
[81] Az alaptörvény 18. cikkéhez lásd Butzer, Clever, 641.
[82] Zeitler, Rdner. 151; HessVGH, NJW 1989, 1448; BayVGH, NVwZ 1992, 76 (77); BayVbl. 1993, 658 (6599); OVG Bautzen, NVwZ-RR 2001, 443.
[83] A gyülekezési jogi intézkedések tartalmához Deger, BWVBl. 1995, 303 (306) és BVerfG, NJW 2001, 1407 (1408).
[84] Ha differenciálatlanul is, de hasonló következtetésre jut Battis, Grigoleit. 128; általában Gallwasw, JA 1986, 484 (488).
[85] BVerfGE 2, 1 (12 f,) - nem az eredetiből idézve; a demokrácia és az alapjogok kapcsolatához Schuppert, EuGRZ 1985, 525 ff.
Visszaugrás
