A kilencvenes években az Unió gyökeres változásokon ment keresztül. Az egységes belső piac megteremtése, a második és harmadik pillér létrehozása, a gazdasági és pénzügyi unió megvalósítására vonatkozó ütemterv lefektetése, az euró bevezetése, a schengeni terület létrehozása, a kelet- és közép-európai országok jelentkezése arra kényszerítette a tagállamokat, hogy folyamatosan napirenden tartsák az Unió megreformálásának témáját. Amszterdamban még elodázták a kérdést, Nizzában viszont hosszú csatározások eredményeképp ugyan, de sikerült részleges megállapodásra jutni az intézmények átalakításáról. Természetesen számos kérdés maradt megválaszolatlanul.
2001. március 7-én a svéd elnökség a soron következő belga elnökséggel egyetemben közös nyilatkozatban indította útjára az Unió jövőjéről szóló vitát. Céljuk az volt, hogy a konzultáció ne csak az uniós intézmények zárt ajtói mögött folyjon, hanem a társadalom minél szélesebb rétegei bekapcsolódjanak a közös gondolkodásba. Ugyanezen a napon nyitották meg a "Future of Europe Web-Site"-ot is,[1] amelyen bárki hozzászólhat a vitához, kifejtheti nézeteit.
Az Unió fejlődésének főbb kérdéseit már Nizzában megfogalmazták. A Nizzai Szerződéshez[2] fűzött, az Unió jövőjéről szóló Nyilatkozat (No. 23) négy témát jelölt meg, amellyel a következő, 2004-ben megrendezésre kerülő kormányközi konferenciának foglalkoznia kell. Így tisztázni kell az Unió és a tagállamok hatáskörei közötti választóvonalat, az Alapvető Jogok Chartájának státusát és a nemzeti parlamentek szerepét, valamint egyszerűsíteni kell az Alapító Szerződéseket. A nizzai csúcstalálkozó legalább annyira a Szerződések módosításáról szólt, mint amennyire egy új processzus megindításáról.[3]
A belga elnökség ideje[4] nem szűkölködött eseményekben: az egyre bonyolultabbá váló csatlakozási tárgyalások mellett fel kellett készülni a 2002 januárjában a maga fizikai valóságában is megjelenő euró bevezetésére, és nagyban folyt az Unió jövőjéről szóló társadalmi vita is. A legnagyobb kihívást azonban kétségtelenül a 2001 szeptember 11-i terrortámadás jelentette, amelynek hatására eddig soha nem tapasztalt gyorsasággal születtek új intézkedések a harmadik pilléren belül.[5]
A belga elnökséget lezáró "rendes" csúcstalálkozóra a Brüsszel melletti Laekenben került sor. Az ülést az egy évvel korábbi, sokak által kaotikusnak minősített nizzai találkozóhoz hasonlóan szintén jelentős érdekellentétek színezték és heves csatározások tarkították.
A Laekeni Nyilatkozat[6] tervezetét, amelynek jórészét maga Guy Verhofstadt belga miniszterelnök szövegezte, a csúcstalálkozó előtt két héttel megküldték a tagállamok fővárosaiba. A dokumentum igen heves reakciókat váltott ki. London például rendkívül sok módosító javaslatot küldött,[7] ui. túl föderalistának találták a Nyilatkozatot; Spanyolország pedig azt követelte, hogy töröljenek minden régiókra való utalást a szövegből, aminek folyományként a belga kormányfő kénytelen volt tompítani a föderalista jellegű kitételeket.
A tagállamok pozíciói nem jelentettek meglepetést: az egyik oldalon álltak az integráció támogatói, élükön Németországgal és Belgiummal (akik egy erősebb és politikailag is egységesebb Uniót szeretnének); a másik oldalon pedig a nemzetállamokban és ekként inkább kormányközi módszerekben gondolkodó tagállamok (akik az Unió által nyújtott gazdasági előnyöket tartják fontosnak). E tábort Nagy-Britannia[8] vezette, ám egy-egy kérdés kapcsán Franciaország, az északi államok[9] vagy Spanyolország is felsorakozott a britek mellett.
Az első tábor győzelemként könyvelhette el magát a Laekeni Nyilatkozatot, amely megindítja az Unió alkotmányozási folyamatát, valamint a Konvent Elnökségének összetételét is. Így az ellentmondásos személyiségű francia Giscard d'Estaing mellett Verhofstadtnak sikerült két megkérdőjelezhetetlenül integrációpárti személyt is bevonnia az Elnökségbe: az olasz Giuliano Amatót és a belga Jean-Luc Dehaene-t.
A nemzetállamban gondolkodó tagállamok negatív hozzáállásának tudható be a Konvent elnöki pozíciója körül kialakult vita, valamint az, hogy nem sikerült megállapodni az újonnan létrehozandó európai hivatalok székhelyében.
A tanulmány az alábbiakban először a Laekeni Nyilatkozat, majd pedig az elnökség Konklúzióinak főbb pontjait mutatja be.
A 2001. decemberi Laekeni Nyilatkozat a Nizzában megjelölt témaköröket gondolta tovább. A dokumentum, amely a találkozó végén kibocsátott elnökségi Konklúziók mellékletét képezi, három részre tagolódik. Az első rész az "Európa keresztúton" címet viseli, és az Európai Unió helyét és szerepét próbálja felvázolni. Az új évszázadban új kihívásokkal kell szembenézni. Az egyik kihívás az Unió intézményeivel kapcsolatos: az Uniónak demokratikusan és hatékonyan kell működnie. Másrészt pedig a tagállamoknak adekvát választ kell adniuk a gyorsan változó, globalizált világ veszélyforrásaira. A Nyilatkozat ilyen bizonytalansági tényezőként említi a vallási fanatizmust, az etnikai alapú nacionalizmust, a rasszizmust és a terrorizmust.
A Nyilatkozat második része az Unió reformjával kapcsolatban terjeszt elő javaslatokat többnyire kérdő módban megfogalmazott felvetésként,[10] a harmadik rész pedig az Unió jövőjét megvitató, rendkívül széles társadalmi bázisú gyűléssel, az ún. Konventtel kapcsolatban tartalmaz rendelkezéseket.
- 61/62 -
A Közösség, illetve az Unió alakulását figyelemmel kísérő olvasóknak valószínűleg feltűnt, hogy az integrációs szervezet eddigi történetében a tagállamok hivatalos szinten gondosan elkerülték az alkotmány kifejezés használatát. Az EK Bírósága is csak alkotmányos dokumentumként hivatkozik az Alapító Szerződésekre.[11] Nos, az új évezred, de valószínűleg sokkal inkább az integráció jelenlegi foka és mélysége ebben is változást hozott: immár elkerülhetelennek látszik valamiféle átfogó uniós alaptörvény elfogadása. A Nyilatkozat második része e dokumentum alapvető kérdéseit feszegeti.
A Nyilatkozat elsőként a hatáskörtelepítésre vonatkozó javaslatokat tartalmazza. Kérdés, hogy mi maradjon kizárólagos tagállami, illetve kizárólagos közösségi hatáskörben, avagy mi kerüljön az egyik kategóriából a másikba,[12] és hogy a leginkább jellemző megosztott hatáskör esetén miként alakuljanak a határvonalak.[13]
A maga óvatos, kérdő mondatokban megfogalmazott módján a Nyilatkozat az uniós hatáskörök bővítését szorgalmazza a közös kül- és biztonságpolitika (az ún. petersbergi feladatok)[14], a rendőrségi együttműködés, a szociális kirekesztés elleni harc, a környezetvédelem, az egészségügy és az élelmiszerbiztonság területén. Másrészt viszont a Nyilatkozat szerint a tagállamokra, illetve a régiókra kellene hagyni az Unió politikájának mindennapi adminisztrációját és végrehajtását.
A hatáskörtelepítés végiggondolása során figyelemmel kell lenni a szubszidiaritás elvére,[15] a tagállamok egyenjogúságára és arra, hogy az új elosztás nem veszélyeztetheti az Unió fejlődését.
A Következő kérdéskör a közösségi és uniós jogrendszer, a jogi normák és a jogi erővel nem rendelkező szabályok egyszerűsítése. A Nyilatkozat szerint különbséget kellene tenni a normatív és az igazgatási intézkedések között; és gyakrabban kellene keretjellegű jogszabályokat kibocsátani, amelyek nagyobb mozgásteret biztosítanak a tagállamoknak a végrehajtás kérdéseiben. Ez a javaslat összhangban áll a szubszidiaritás elvével, ám kétségtelenül fenyegeti az európai jog egységes értelmezését és alkalmazását, és így végső soron akár az uniós polgárok közötti diszkriminációhoz is vezethet.
A hetvenes évektől állandóan napirenden levő téma az Unió demokratikus jellegének erősítése. Ez több elemből tevődik össze. Egyrészt orvosolni kell a legitimációs válság problémáját, amely abból ered, hogy a nemzeti szinten a törvényhozó hatáskörébe tartozó témakörök a Közösség, illetve az Unió kompetenciájába kerültek, ahol viszont a tagállamok kormányai - tehát a végrehajtó hatalom képviselői - döntenek.[16] Habár a közvetlenül választott EP hatásköre egyre bővül a közösségi jogalkotás terén, mégsem hasonlítható össze nemzeti megfelelőivel.[17]
A Nyilatkozat szerint változtatni kellene a Bizottság elnökének kinevezésén: szóba jöhet, hogy az Európai Tanács, vagy az Európai Parlament, vagy akár közvetlenül az Unió polgárai válasszák. Felül kell vizsgálni az Európai Parlament szerepét: további területekre kell kiterjeszteni az együttdöntési eljárást, és újra kell gondolni az európai képviselők választását is.[18] Ami a Miniszterek Tanácsát illeti, legalább azokat az üléseket nyilvánossá kellene tenni, amelyeken a miniszterek jogalkotói hatáskörükben járnak el. Az üléseken készült jegyzőkönyveket pedig mindenki számára hozzáférhetővé kell tenni.
Az Unió demokratikus jellegével kapcsolatban második pontként a Nyilatkozat a nemzeti parlamentek szerepének növelését jelöli meg. Felmerült, hogy a tagállamok törvényhozó szervei valamilyen módon képviseltethessék magukat az Unió intézményeiben, ezáltal is csökkentve az Unió és a polgárok közötti távolságot. Németország például kétkamarás Európai Parlamentben gondolkodik: a második kamarában a tagállamok parlamentjei képviseltetnék magukat; bár egy másik elképzelés szerint az EP lenne a törvényhozás alsóháza, a Tanács pedig a felsőháza.
Harmadszorra, a küszöbön álló bővítés fényében elengedhetetlen az intézményi működés és a döntéshozatal hatékonyságának növelése. Ehhez szükséges a minősített többségi szavazás eseteinek növelése, az együttdöntési eljárás egyszerűsítése és felgyorsítása. Sokan úgy érvelnek, hogy az Elnökség hathónapos rotációja egy 27 tagú Unióban már nem tartható.[19] Az egyik változat szerint a három-négy tagállamból formálódó elnökség legalább két évig állna az Unió élén. Az összetétel során tekintetbe vennék a kis és nagy országok közötti egyensúlyt, valamint a földrajzi megoszlást is.[20]
További elképzelések is felmerültek az európai fővárosokban. A Financial Times értesülése szerint[21] Nagy-Britannia elképzelése az, hogy európai szupertanácsot kellene létrehozni, amelynek tagjai Németország, Nagy-Britannia és Franciaország lennének, és amely az ENSZ Biztonsági Tanácsához hasonlóan működne. E három ország állandó tag lenne, míg a többiek rotációban váltanák egymást. Bár a hírt, amely erős rosszallást váltott ki Brüsszelben, a Downing Street és a külügyminisztérium hivatalos szóvivői másnap délben cáfolták, egy szűkebb tagságú végrehajtó jellegű testület létrehozása mégsem került le a napirendről.
A későbbi változatok egyike szerint Olaszországot és Spanyolországot is bevonva öttagúra bővülne ez a direktórium, egy másik verzió szerint a francia-német tengellyel szemben létre kell hozni egy brit-olasz-spanyol triót. Ez utóbbi felállás esetében az egyes csoportosulások tagjait az Unió jövőjéről
- 62/63 -
akotott elképzelésük köti össze: míg Párizs és Berlin politikai unióban gondolkodik, addig a másik három ország (legalábbis a jelenlegi kormányzat alatt) a gazdasági integrációra és a szabad versenyre helyezi a hangsúlyt. Ezek az elképzelések mindenesetre előrevetítik azt a veszélyt, hogy immár az Unión belül, de megint két táborra oszlik az európai államok közössége.[22]
Visszatérve az uniós döntéshozatal hatékonyságához, további javaslatokat is megfogalmaz a Nyilatkozat. A jelenlegi felállásban hatásköri összeütközéshez vezethet, hogy nincs kellőképpen elhatárolva a külügyekért felelős biztos és a Tanács főtitkárának[23] szerepe. Így jelenleg az a furcsa helyzet áll fenn, hogy míg a főtitkár köti meg a kormányok képviseletében az egyezményeket és a megállapodásokat, addig a Bizottság illetékes tagja rendelkezik pénzügyi eszközökkel a megfelelő programok beindításához illetve végrehajtásához.[24]
A Nyilatkozat a továbbiakban egy európai alkotmányos dokumentum (az Európai Alkotmány) kérdéseit feszegeti. Egyre nyilvánvalóbb, hogy egyszerűsíteni kell a meglévő Szerződéseket, és hogy felül kell vizsgálni a pillérrendszert - ami egyben a jogalanyisággal kapcsolatos ellentmondásokat is megszüntethetné.[25] Az egyszerűsítés jegyében egyetlenegy dokumentumba kellene foglalni a Közösségeket és az Uniót alapító Szerződéseket, az új dokumentum pedig - az emberi jogi deficit ledolgozása végett - az Alapvető Jogok Chartáját is tartalmazná.[26] A Szerződések átsruktúrálása kapcsán különbséget lehetne tenni az alapvető és az egyéb szerződési rendelkezések között, amelyek ratifikálása és módosítása eltérő lenne.
Az "alkotmány" kifejezés használatával egy újabb tabu dőlt meg: Belgiumnak Németország segítségével sikerült elfogadtatnia, hogy minden tagállam, így különösen Nagy-Britannia és az északi államok elfogadják az Európai Alkotmányra való utalásokat. Ezzel zöld lámpát kapott az integráció eddigi legradikálisabb átalakítási terve.
A Laekeni Nyilatkozat harmadik része az Unió jövőjét megvitató gyűlés összetételét és működését vázolja fel. A Konvent előképe az Alapvető Jogok Chartájának kidolgozásával megbízott Konvent volt, amelynek élén Roman Herzog, korábbi német szövetségi elnök állt. A testületben a tagállamok állam- és kormányfői és a Bizottság egy tagja mellett az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek is képviseltették magukat.[27]
A fentiekhez hasonlóan az Unió jövőjéről szóló vitát is a lehető legszélesebb alapokra kívánták helyezni: az egyeztetésekben nem pusztán a tagállamok kormányai, hanem a nemzeti parlamentek delegációi is részt vesznek.
A laekeni csúcstalálkozó egyik parázs vitája a Konvent elnöki pozíciója körül alakult ki. Az eredeti terv szerint a Konvent Elnöksége egy elnökből és négy tagból állt volna: egy-egy tag a soros elnökség, a nemzeti parlamentek, az EP és a Bizottság képviseletében. Az elnöki tisztségre több jelölt is akadt.
Az egyik várományos Valéry Giscard d'Estaing korábbi francia köztársasági elnök volt, akit a jelenlegi elnök, Jacques Chirac javasolt. A franciák mellé támogatásul azonnal felsorakozott Németország és Ausztria. Mások neve is felmerült, így például Giuliano Amato volt olasz miniszterelnöké, akit Olaszország mellett Spanyolország is támogatott; Martti Ahtisaari volt finn kormányfőé, aki a 2000. évi ausztriai kormányváltást követően az osztrák belpolitikai helyzet értékelésére kinevezett "három bölcs" egyike volt. Hallani lehetett Jacques Delors, a Bizottság korábbi elnökének, António Guterres volt portugál és Jean-Luc Dehaene volt belga miniszterelnök esetleges jelöltségéről is, bár ezek nem tűntek esélyesnek. Sokáig Wim Kok holland miniszterelnök kinevezése tűnt valószínűnek, ám Kok egyrészt nem jelöltette magát, másrészt viszont belpolitikai okokból esetleges megválasztása esetében sem tudott volna a 2002 márciusától funkcionáló Konvent munkájában a kezdetektől fogva részt venni.
A színfalak előtt és mögött folyó egyeztetések eredményeképp az a kompromisszumos megoldás született, hogy Giscard D'Estaing-t nevezték ki elnöknek, ám a kezdetben öttagúra tervezett Elnökség létszámát 12-re növelték, és Verhofstadt áthidaló ötlete alapján két alelnöki pozíciót is létrehoztak. A két alelnök Giuliano Amato volt olasz, és Jean-Luc Dehaene volt belga kormányfő lett.[28]
Az ekként megnövekedett létszámú Elnökség további kilenc tagja a Konvent soraiból kerül ki: hármat a Konvent működésének ideje alatt soros tagállamok (Spanyolország, Dánia és Görögország) kormányai adnak, két tag az Európai Parlamentet, kettő a Bizottságot, kettő pedig a tagállamok nemzeti parlamentjeit képviseli.
Bár a Nyilatkozatban nem szerepel, a tagjelölt országoknak sikerült elérniük, hogy a Konventbe delegált huszonhat parlamenti képviselőjük közül egy az Elnökségbe meghívottként bekerüljön, habár a tizenhármak eredetileg azt szerették volna, ha egy kormánytaggal is kibővíthették volna a Prezídiumot.[29]
- 63/64 -
A Konvent a jelenlegi tizenöt és a jelentkező tizenhárom állam 105 delegáltjából tevődik össze. A Konventben az elnök és a két alelnök mellett a Bizottság két tagja, a tagállamok állam- és kormányfői (15 tag), a tagállami parlamentek 2-2 tagja (30 tag), az Európai Parlament 16 tagja, valamint a jelentkező államok összesen 39 tagja foglal helyet.
A jelentkező államokból tehát országonként három fő - egy kormánytag és két parlamenti képviselő - is részt vesz a Konvent munkájában. A tagjelöltek delegációi ugyanolyan jogokkal rendelkeznek, mint a tizenötök képviselői, ám egy megszorítást tartalmaz a Nyilatkozat: nem vétózhatják meg az EU-tagállamok között kialakuló konszenzust. Ennek a korlátozásnak azonban nincs túl nagy jelentősége, mivel a kérdésekben nem szavazással döntenek, így a gyakorlatban a Konvent minden tagja egyenlő mértékben vesz részt a következő Szerződés avagy az Európai Alkotmány megszövegezésében.[30]
Érdekes módon Törökország is elküldheti képviselőit a Konventbe, pedig vele egyelőre még meg sem kezdődtek a csatlakozási tárgyalások. Ennek hátterében, mint oly sok más esetben, politikai megfontolások húzódnak meg: a laekeni folyamatba való bevonás fejében az uniós államok azt szeretnék, ha a törökök hozzájárulnának a körvonalazódó EU-NATO megállapodáshoz, és elfogadnák, hogy a következő bővülési hullámban a kettéosztott Ciprus csatlakozik az Unióhoz, míg Törökország nem.[31]
A Konvent munkájába megfigyelői státusban bekapcsolódik a Gazdasági és Szociális Bizottság három képviselője, a szociális partnerek három képviselője, a Régiók Bizottságának hat tagja[32] és az Európai Ombudsman is. A Bíróság és a Számvevőszék elnöke az Elnökség meghívására felszólalhat a Konvent ülésén.[33]
A Konvent feladata az, hogy a Nyilatkozatban szereplő kulcskérdéseket megvizsgálva felvázolja a lehetséges megoldási módozatokat. A témakörök közé tartozik tehát a hatáskörtelepítés problematikája; az Alapító Szerződések és a másodlagos jogforrások egyszerűsítése; egy demokratikusabb, hatékonyabb és nyitottabb Unió létrehozása; valamint annak tisztázása, hogy milyen szerepet szánnak az Uniónak az egypólusúvá vált és globalizált világban.
Minden bizonnyal a hatáskörtelepítés kérdése váltja ki az egyik legnagyobb vitát az ülések során. Egyidejűleg kerülhet sor egyrészt az Unió hatáskörének kiterjesztésére újabb területekre, pl. a második pillér, a védelem, a bevándorlási és menekültpolitika vagy a büntetőjog területére, másrészt pedig egyes kompetenciák tagállami szintre való visszatelepítésére. Erre eddig még soha nem nyílt lehetőség, és ebből kifolyólag nem is került sor. Ezt azonban erősen korlátozni tűnik a Nyilatkozat azon fordulata, miszerint a hatáskörök újratelepítése során tiszteletben kell tartani a közösségi vívmányokat (acquis communautaire)?[34]
A Konvent munkáját 2002. február 28-án kezdte meg, és körülbelül egy évig funkcionál. Érdekes módon a tagállamok nem határozták meg, hogy pontosan meddig működjön ez a fórum; csak annyit szögeztek le, hogy a Konventnek a 2003 nyarán (hagyományosan júniusban) tartandó Európai Tanácsi ülés elé kell terjeszteni javaslatait.
A Konvent, amelynek székhelye Brüsszel, havonta egyszer találkozik. Az Elnökség havonta kétszer ülésezik, egyszer közvetlenül a Konvent teljes ülése előtt, egyszer pedig a két találkozó között.
A munkaszervezésben kiemelkedő szerephez jut a Konvent elnöke: ő próbálja meghatározott irányba terelni a vitát, és lényegében Giscard D'Estaing megítélésétől függ, hogy a vitára bocsátott kérdésekben kialakult-e az egyetértés, és ekként az lezárható-e.[35]
A Konvent munkáját záródokumentummal fejezi be. Ha a fent említett témák megvitatása során sikerül konszenzusra jutniuk, akkor ezt ajánlás formájában szerepeltetik. Ha valamely kérdésben nem alakul ki egyetértés, az elnök által többséginek tartott változat mellett a többi elképzelést is a tagállamok vezetői elé kell terjeszteni, jelezve azok támogatottságát. Ez a záródokumentum szolgál a 2004. évi kormányközi konferencia kiindulópontjául; a végleges döntést azonban értelemszerűen a tagállamok vezetői hozzák meg.
Taktikai okokból kifolyólag nagyon fontos, hogy a Konvent munkájának befejezése (a záródokumentum elfogadása) és a rákövetkező kormányközi konferencia között minél kisebb idő teljen el, és hogy ekként ne merüljenek feledésbe a Konvent javaslatai. A transzparencia jegyében a Konvent ülései és tanácskozásai nyilvánosak.
Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül szeretnék felvillantani egy-egy olyan érdekesebb kérdéskört, amelyre a tagállamok a laekeni Konklúziókban, illetve a Nyilatkozatban még kitértek.
- 64/65 -
A Konvent elnökének személye körüli vitákhoz hasonló összetűzésekre került sor a Közösség újonnan felállítandó hivatalainak székhelye körül. Az első ilyen decentralizált szervek a hetvenes években jöttek létre,[36] ám a kilencvenes években az egységes belső piac létrehozása új lendületet adott közösségi szintű hivatalok felállításának.[37] Ezek az ún. második generációs hivatalok azért jöttek létre, hogy megbirkózzanak az új technikai és tudományos jellegű feladatokkal. A hivatalokat másodlagos jogforrás (rendelet) hozza létre, és jogalanyisággal rendelkeznek. Ezek a decentralizált szervek - ahogy nevük is utal erre - az Unió területén szétszórva találhatók.
Némelyik hivatal feladata az egységes belső piac működésének biztosításához kapcsolódik,[38] mások egyfajta információs centrumnak tekinthetők.[39] Az ügynökségek harmadik kategóriája az európai szintű szociális párbeszéd előmozdítására jött létre,[40] a negyedik csoportba tartozó hivatalok pedig az uniós programokat hajtják végre saját illetékességi területükön.[41]
Laekenben újabb hivatalok székhelyéről kellett volna dönteni. Értelemszerűen a decentralizált közösségi szervek székhelyének kijelölése szoros kapcsolatban állt a Konvent fő tisztségeinek elosztásával. A belga Elnökség megpróbált egy kiegyensúlyozott csomagtervvel előállni, figyelembe véve a Konventben tisztséget szerzett személyek tagállami megoszlását is. A találkozót megelőző napokat az Unió vezetői lázas lobbizással töltötték: szövetségeseket kerestek egy-egy hivatal "megszerzésének" támogatásához.
Az előző évek élelmiszerbiztonsági problémái miatt határozták el olyan hivatal felállítását, amelyet a tagállamok a legértékesebbnek tartottak. Így az Élelmiszerbiztonsági Hivatalt a legesélyesebbnek tartott Helsinki mellett Olaszország és Franciaország is magának követelte. Még Spanyolország is bejelentette igényét, Barcelonát ajánlva székhelyül. Egyes jelentések szerint "a két latin politikus (Berlusconi és Chirac) dühtől fuldokolva vette tudomásul, hogy miután támogatottjaik bekerültek a Konvent elnökségébe", a soros elnökség javaslatai között nem szerepelt követelésük.[42]
A Eurojust székhelyére, amelyet a határokat átszelő bűnüldözői kapcsolatok megkönnyítésére hoztak létre, Belgium, Luxemburg és Hollandia is pályázott. További parázs vita kerekedett többek között a Repülési Biztonsági Hivatal, a Tengeri Biztonsági Hivatal és az Európai Rendőrakadémia székhelye körül is.
Mivel két hivatalnak jogi okokból kifolyólag 2002. január 1-jén meg kellett kezdenie tevékenységét, ezért ezeknek átmeneti székhelyt kerestek: ez az Élelmiszerbiztonsági Hivatal esetében Brüsszel, a Eurojust esetében Hága lett.[43] A többi hivatal esetében elnapolták a döntést. - Ami az átmenetiséget illeti, diplomáciai források szerint 1957-ben, amikor az EGK Bizottságát létrehozták, a hat alapító tag Brüsszelt szintén csak ideiglenes székhelynek szánta...[44]
Laekenben érdekes vita alakult ki a régiók szerepéről, eképp közvetetten az Unió föderalista vonásainak erősítéséről is. A Laekeni Nyilatkozat több helyen is utal a régiókra,[45] méghozzá az uniós, illetve a közösségi kompetenciák újraelosztásával kapcsolatban.
A Nyilatkozat először az Unió demokratikus kihívásairól szóló fejezetben említi a régiókat, és lényegében azt tartalmazza, hogy megfelelőbb, ha bizonyos kérdésekben a tagállamok és a régiók választott képviselői határoznak, és nem pedig az Unió. A javaslat szerint elegendő, ha európai szinten csak az Unióra vonatkozó konkrét ügyekben döntenek.
A hatáskörök újraosztásával kapcsolatban a Nyilatkozat felteszi a kérdést: nem kellene-e a tagállamokra - illetve ahol ezt az Alkotmány lehetővé teszi -, a régiókra hagyni az Unió politikájának mindennapi adminisztrációját és végrehajtását.[46]
Végül pedig a Konvent összetételénél szerepelnek újból a régiók: a Konvent munkájában megfigyelőként részt vesz a Régiók Bizottságának hat tagja: három képviselő a régiók és városok, három tag pedig a jogalkotó hatáskörrel felruházott régiók képviseletében.
A régiók szerepének elemzése elvezet a napjainkban egyre többször felmerülő problémához: sor kerülhet-e egyfajta politikai egységesülésre, a föderális Európa, avagy a régiók Európájának létrehozására? Megvalósul-e az "Európai Egyesült Államok"? Ennek megvitatása azonban túlmutat a jelen tanulmány keretein.[47]
Míg a 2001. szeptember 11-i események rendkívüli módon felgyorsították a bel- és igazságügyi integrációt, addig a külpolitikában ellentétes folyamat tanúi lehettünk: a három nagy tagállam, Nagy-Britannia, Németország és Franciaország többé-kevésbé önállóan járt el, háttérbe szorítva a Bizottságot és elnökét, az Európai Tanácsot, valamint a kül- és biztonságpolitika fő képviselőjét.[49]
Laekenben külön nyilatkozatot fogadtak el a közös európai biztonsági és védelmi politika műveleti képességéről, amely leszögezi, hogy az Unió gyors re-
- 65/66 -
agálású hadereje ugyan korlátozottan, de már képes egyes válságkezelői feladatok ellátására. E megállapítás értelmezéséhez tekintsük át röviden a haderő kialakulását a gondolat megszületésétől a megvalósulásig.
1999-ben az Unió kölni és helsinki csúcsértekezletén született meg az európai haderő megteremtéséről szóló megállapodás. Ezt követően Nizzában és Göteborgban[50] már azt tűzték ki célul, hogy a laekeni találkozó idejére a válságkezelésre és békefenntartói szerepre (az ún. petersbergi feladatokra) szorítkozó gyors reagálású európai haderő működőképes legyen. Ehhez azonban szükséges az Unió és a NATO közötti megállapodás, amelynek alapján az európaiak a felesleges duplikációk elkerülése végett igénybe vehetik az Észak-atlanti Szövetség tervezőkapacitását.[51]
Ezt a megállapodást jó ideig az késleltette, hogy az Unióba igyekvő NATO-tag Törökország nem egyezett bele, hogy az európai haderő használhassa a Szövetség eszközeit. A törökök beleegyezésüket attól tették függővé, hogy beleszólhassanak az uniós haderő irányításába. Nagy-Britannia és az USA megpróbálta rávenni Törökországot,[52] hogy ne akadályozza tovább az Unió és a NATO közötti megállapodást.
Ez sikerült is: 2001 decemberében Nagy-Britannia és az Egyesült Államok előzetes megállapodást kötött Törökországgal, amelynek értelmében a törökök korlátozott beleszólási jogot kaptak az európai hadtest irányításába: akkor élhetnek ezzel az engedménnyel, ha a haderőt török érdekszférában vetik be. Ez az előzetes egyezség biztosítja Törökországnak, hogy az európai haderő nem avatkozik be a NATO két tagállama közötti konfliktusba, és különösen nem az Égei-tenger zónájában és Cipruson. Így az egy éve húzódó vita megoldódni látszott, és úgy tűnt, hogy a laekeni csúcson hivatalosan is bejelenthetik a gyors reagálású haderő megalakulását.[53]
Hogy ez mégsem sikerült, annak Görögország az oka. A görögök nem értettek egyet az előzetes megállapodás tartalmával;[54] szerintük a török beleszólási lehetőség megengedhetetlen mértékben korlátozza az Unió döntéshozatali autonómiáját,[55] és biztosítékot követeltek, hogy a két szervezet közötti megállapodás nem érinti Görögország stratégiai érdekeit.
A nézeteltérésekből kifolyólag az Unió közös biztonsági és védelmi politikája - a Laekeni Nyilatkozat értelmében - csak "korlátozottan működőképes": az Unió már képes egyes válságkezelői feladatok ellátására, ám jelentősebb avagy bonyolultabb[56] feladatok véghezvitelére még nincsenek meg a műveleti képességei. Így az európai hadtest nem fér hozzá automatikusan a NATO katonai tervezőkapacitásához, hanem azokat csak eseti megállapodás alapján használhatja.
A teljes működőképesség kimondása - a görög ellenkezés leépítése - a spanyol elnökségre marad. Azért lenne fontos, hogy még 2002 első felében megszülessen az Unió és az Észak-atlanti Szövetség közötti megegyezés, mert az év második felében Dánia gyakorolja az elnökséget, amely tagja ugyan a NATO-nak, de nem vesz részt az Unió közös védelmi politikájában.[57] Még problematikusabbá válhat a helyzet, ha tovább húzódna az egyeztetés, hiszen 2003 első félévében Görögország látja el az Unió soros elnökségét.
Az Unió és a NATO közötti megállapodás elhúzódása jól jelzi, hogy a tagállamok mennyire messzire vannak még egy valóban közös külpolitika kialakításától. Az esélyek latolgatásában segíthet Josep Piqué, spanyol külügyminiszter borús meglátása: ha a közös piac (az Európai Gazdasági Közösség) létrehozásától ötven évet kellett várni az egységes valuta bevezetésére, körülbelül ugyanennyi időbe telik, amíg a tagállami külpolitikák kezdeti egyeztetésétől eljutunk az európai szintű külpolitikáig.[58]
Az európai haderőhöz hasonlóan Laekenben még függőben maradt az Unió ún. Galileo-programja is. Ez a projekt az USA globális térmeghatározó rendszerének (GPS - global positioning system) európai verziója lenne, amely műholdról érkező jelek segítségével 5-10 méteres pontossággal meg tudna határozni egy-egy földrajzi helyzetet. A rendszer függetlenítené Európát az amerikai GPS-től, amelyet katonai célpontok meghatározására hoztak létre, és amely a hadsereg ellenőrzése alatt áll, ezért azt bármikor szelektíven blokkolhatja.[60]
Egy ilyen térmeghatározó rendszer rendkívül sokoldalúan hasznosítható: a mobiltelefonok, a televíziózás, a számítógéprendszerek mellett a tengeri, közúti és légi navigáció, az olaj- és gázkitermelés, a mezőgazdaság és nagyobb építőmérnöki beruházások területén is kiemelkedő szerephez juthat. A Galileo az amerikai és az orosz rendszerrel szemben tehát polgári célokat szolgál és civil irányítás alatt fog működni.
Az Európai Űrkutatási Hivatal támogatásával 2008-ra megvalósítandó program hozzávetőleg 3,2 milliárd euróba kerül. A kezdeti költségeket az Európai Unió és az Európai Űrkutatási Hivatal közösen állja. A finanszírozásba a későbbiekben a magánszféra, a nagy európai távközlési cégek, a bankok és a pénzintézetek is beszállnak.
2001 decemberében az Egyesült Államok levelet intézett a Bizottsághoz a program leállítása céljából, ui. ugyanazt a frekvenciatartományt használná, mint amit az USA katonai célokra szeretne fenntartani már működő, de bővítendő GPS-hálózatában. Ezt pedig zavarhatja az európai rendszer. A Bizottság szerint inkább politikai okok álltak a háttérben, hiszen tech-
- 66/67 -
nikai ügyekben folyamatosan egyeztettek. Ettől függetlenül a rendszer kiépítése rendkívül sokba kerül, és fennállt a veszély, hogy az amerikai nyomás ürügyén az Unió tagállamai (főként Nagy-Britannia, Hollandia és Németország) megpróbálnak kitérni ez elől a nagyon költséges projekt elől.[61]
A programra, amely 1999-ben fogalmazódott meg, a tagállamok közlekedési miniszterei 2002. március 26-án adták áldásukat. Egyes szolgáltatások ingyenesek lesznek, a kereskedelmi és szakmai felhasználásokért[62] azonban előfizetési díjat kell fizetni, amiért cserébe nagyon magas színvonalú és megbízható szolgáltatás jár. Nagyon korlátozott hozzáférésű és kiemelkedően magas színvonalú szolgáltatásra is elő lehet fizetni olyan esetekben, amikor biztonsági okokból az alkalmazás bármilyen megszakítása vagy megzavarása nem megengedhető.
Ahogy arra már utaltam, az Egyesült Államok elleni terrortámadás rendkívüli lendületet adott a bel- és igazságügyi kérdésekben való integráció elmélyítésének. A tragikus támadás nélkül valószínűleg még éveket kellett volna várni számos, a terrorizmus elleni harc megerősítése céljából hozott uniós intézkedésre. A tagállamok 2001. szeptember 21-ére rendkívüli Európa Tanácsi ülést hívtak össze Gentbe, amelyet a szeptember 11-i eseményeknek és annak következményeinek szenteltek.[63] Itt újra felvetődött a gondolat - amely már az 1999. évi tamperei csúcstalálkozón is felmerült, és amelyet az illetékes bizottsági tag már régóta szorgalmazott -, hogy létre kellene hozni az európai letartóztatási parancs intézményét, amely az időigényes és bonyolult kiadatási eljárás helyébe lépne. A parancs kibocsátását követően a terroristákat és egyéb bűnözőket bármely tagállam szervei letartóztathatják és azonnal kiadhatják.[64] A politikai döntés 2001. december 11-én született meg; az erről szóló kerethatározat pedig előreláthatólag 2004. január elsejével lép életbe.[65]
Az európai elfogatóparancsról azért született meg kicsit nehézkesen a döntés, mert a tagállamok közötti kölcsönös bizalom és együttműködés magas szintjét feltételezi. Ehhez még természetesen az a követelmény is hozzájárul, hogy az érintett országok a jogállamiság követelményét messzemenőkig tiszteletben tartsák.
Az elfogatóparancson kívül a laekeni találkozón más témákban is megállapodásra jutottak: a terrorizmus közös definíciójában; a tagállamok által terroristának tekintett szervezetek, csoportok, egységek vagy személyek listájában; a terrorizmus elleni harcra specializált szervek együttműködésében; valamint a pénzeszközök befagyasztásában.[66]
A laekeni találkozón a tagállamok hangsúlyozták egy valódi közös menekült- és bevándorlási politika létrehozásának szükségességét, a külső határok hatékonyabb védelmének fontosságát - esetleg egy közös európai határőrség létrehozását. Kitértek még a büntetőügyekben folytatott igazságügyi és rendőri együttműködés aktuális kérdéseire, mint például a Eurojust[67] felállítása, vagy az Europol hatáskörének növelése; de felvetődött egy európai ügyészségi hivatal létrehozásának gondolata is.[68]
Az Európai Tanács által elfogadott dokumentum örvendetes hírt tartalmaz a jelentkezők számára. A Konklúziók 8. pontjának értelmében, ha a csatlakozási tárgyalások jelenlegi üteme tartható, és ha a jelentkezők felkészülési folyamata sem akad meg, 2002 vége előtt le lehet zárni a csatlakozási tárgyalásokat tíz jelentkező - Ciprus, Észtország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Lengyelország, Szlovákia, a Cseh Köztársaság és Szlovénia vonatkozásában. Így ezek az országok részt vehetnének a 2004. évi EP-választásokon.[69]
A bővítést azonban több tényező is nehezíti. A gazdasági recesszióval járó növekvő munkanélküliség miatt a tagállamok félnek az olcsó kelet-európai munkaerő beáramlásától, és több éves derogációt követelnek. A Ciprussal kapcsolatos görög-török viszály tovább bonyolítja a helyzetet, csakúgy mint az a tény, hogy a csatlakozási tárgyalások legnehezebb része - a közös agrárpolitika, a regionális politika, valamint a közös költségvetésbe való befizetések témája - még hátra van. Ezeket a témákat a spanyol elnökség ideje alatt kell lezárni, amely nem igazán kedvező Magyarország számára, mivel Spanyolország a mezőgazdasági és regionális támogatások egyik fő haszonélvezője, és nem mutat hajlandóságot uniós forrásainak csökkentésére. A helyzetet tovább nehezíti, hogy Portugáliában, Franciaországban és Németországban választások voltak, illetve lesznek, ezért ezek a tagállamok nem tesznek olyan engedményeket, amelyek szavazatokba kerülhetnek.
A Nizzai Szerződés életbe lépésére is még várni kell: a tanulmány írásának időpontjában három tagállamban - Belgiumban, Olaszországban és Írországban - még nem fejeződött be a ratifikációs eljárás.[70] Írország esetében a lakosság 2001. június 7-én referendumban elutasította a Szerződés megerősítését. Így valószínűleg külön nyilatkozatot kell fűzni a Nizzai Szerződéshez, amely egyértelművé teszi, hogy az Alapító Szerződések nem érintik Írország hagyományos katonai semlegességét. Az ír miniszterelnök szerint őszre várható a következő népszavazás megtartása.[71]
- 67/68 -
A laekeni csúcs egyik pozitívuma a Nyilatkozat szövegében szereplő számtalan új felvetés, amelyek átgondolása és megvalósítása jelentős mértékben hozzájárul az Unió demokratikusabbá és nyíltabbá tételéhez. Az egyik EP-képviselő szavai szerint először Laekenben fogalmaztak meg kérdéseket arról, hogy a polgárok milyen Európát is szeretnének. "Ezidáig úgy tűnt, mintha vonaton ülnénk, és nem állna jogunkban megtudni, hogy hova is tartunk, mennyibe kerül a jegy, és hogy mikor érkezünk meg."[72] Nos, a javaslatok gyakorlatba való átültetése megszüntetné ezt a furcsa, felemás állapotot. Egyben az is eldőlne, hogy az Unió megmarad-e szupranacionális jellegű integrációs szervezetnek, vagy pedig a kormányközi együttműködés hagyományos eszközeihez tér vissza.
További pozitívum - sőt egyesek szerint igazából ez volt a talákozó egyetlen eredménye -, hogy rekord gyorsasággal sikerült jelentős lépéseket tenni a bel- és igazságügyi együttműködés területén, és körvonalazódni látszik egy egységes igazságügyi térség. Az európai hivatalok székhelyéről folytatott terméketlen csatározások azonban Nizzát idézték, csakúgy, mint a Konvent elnöke körüli viták.
Továbbra sem egyértelmű, hogy a negatív vagy a pozitív integráció-e a megfelelő út. Nagy-Britannia vagy Spanyolország a négy alapvető szabadságot, a személyek, az áruk, a szolgáltatások és a tőke áramlását akadályozó korlátok elhárítását szorgalmazza. A bel- és igazságügyi együttműködés - a terrorizmus elleni harc, a közös bevándorlási politika, a közös védelem - terén való előrelépéshez viszont a nemzeti jogszabályok közelítése, de legalábbis koordinációja szükséges. A szerző - több millió európai polgárral egyetemben - érdeklődve figyeli az Unió reformjának előkészítésével megbízott Konvent munkáját, és kiváncsian várja, hogy 2004-ben megszületik-e az (immár így is nevezett) Európai Alkotmány. ■
JEGYZETEK
[1] A szerző az Európai Alkotmány kifejezés használatánál a nagybetűs írásmódot választotta a dokumentum egyedisége és kiemelkedő jelentősége miatt.
[2]_europa.eu.int/futurum
[3] 2001. február 26-án írták alá, hatályba lépése 2002 végére várható.
[4] A Nizzai Szerződésről l. pl. Wessels, Wolfgang: Nice results: The Millenium IGC in the EU's evolution; Journal of Common Market Studies 39.2001.2. 197-219. o.; Komanovics Adrienne: A Nizzai Szerződés: Európa az új évezredben. In: Magyarország és Európa az ezredfordulón. (szerk. Andrássy György, Cseresnyés Ferenc) Pécs: PTE Európa Központ, 2001. 205-217. o.
[5] Az uniós pénzügyeket tekintve a belga Elnökség egy évig tartott, hiszen a 2001 első felében soros Svédország nem tagja az eurózónának, ekként az ezzel kapcsolatos üléseket Belgium vezette.
[6] A 2001. szeptember 21-én tartott rendkívüli Európai Tanácsi ülést a terrorista támadással kapcsolatos kérdéseknek szentelték. Ezen a tagállamok állam- és kormányfőinek számos gyakorlati kérdésben sikerült megállapodniuk, így pl. az európai letartóztatási parancs intézményének létrehozásában. Bővebben l. alább.
[7] Bulletin EU 12-2001, Laeken European Council I.2-I.29.
[8] Nagy-Britannia a hétoldalas szöveghez száz módosító javaslatot mellékelt. El País 2001. dec. 13.
[9] London úgy fogalmazta meg álláspontját, hogy nem egy európai szuperállamban (superstate), hanem egy európai szuperhatalomban (superpower) gondolkodik, amely továbbra is a nemzetállamokon nyugszik.
[10] Dánia, Svédország, Finnország.
[11] Ez a rész "A megújított Unió kihívásai és reformja" címet viseli. (Challenges and Reforms in a Renewed Union)
[12] "Az EGK-szerződés, noha nemzetközi egyezmény formájában jött létre, nem kevesebbet hoz létre, mint a Közösség alkotmányos chartáját, amely a jog uralmán alapszik." 1/91-es vélemény (EEA Agreement), [1991] ECR 6079.
[13] L. pl. a közös agrárpolitika renacionalizálására, vagy a közösségi versenyjog decentralizálására vonatkozó igényeket illetve terveket.
[14] Előfordulhat az is, hogy a későbbiekben bemutatásra kerülő Konvent az egyes hatáskörök tagállami szintre való visszatelepítését javasolja. Berlin, Róma, London és Párizs különösen versenyjogi téren szeretnének megszabadulni a Bizottság által vállalataikra kivetett eurómilliók terhétől. Németország a regionális támogatásokat és az agrárpolitikát visszautalná a tagállamok hatáskörébe. Ez ellen a regionális és agrártámogatások egyik haszonélvezője, Spanyolország értelemszerűen tiltakozik.
[16] Az EKSZ 5. cikke értelmében a Közösség csak akkor és abban a mértékben avatkozik be, ha a tervezett tevékenység célkitűzéseit a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani.
[17] Navracsics Tibor: A demokrácia problémája az Európai Unióban, Politikatudományi Szemle 1998. 1. sz. 47. o., 54. o.
[18] Az EP sok területen csak konzultációs joggal rendelkezik, és az együttdöntési eljárás során is csak eléggé közvetett módon tudja befolyásolni a születendő közösségi jogszabályt.
[19] Nemzeti szinten határozzák meg a választókörzeteket, vagy esetleg európai választókerületeket kellene kialakítani?
[20] A 2002. március 15-16-i barcelonai csúcstalálkozón Javier Solana, a Tanács főtitkára különféle variációkat tartalmazó jelentést terjesztett a tagállamok állam- és kormányfői elé a Tanács megreformálásáról. A főtitkár az elfogadásra ajánlott konkrét intézkedéseket a sevillai csúcstalálkozón terjeszti elő. - Az Elnökség Konklúziói, 51. pont.
[21] Így pl. egy Franciaország - Finnország - Görögország trióban van kis, közepes és nagy, valamint nyugati, északi és déli tagállam is. El País 2002. jan. 22.
[22] 2002. jan. 21.
[23] El País 2002. jan. 22., Népszabadság 2002. febr. 7.
[24] A Tanács főtitkára az EUSZ 18. cikke értelmében egyben az Unió kül- és biztonságpolitikai fő képviselője.
[25] A szeptember események után az Unió külpolitikáért valamilyen hatáskörben felelős képviselőivel - a Tanács főtitkárával, a Bizottság elnökével és a külügyekért felelős biztossal - szemben a három nagy tagállam, Németország, Nagy-Britannia és Franciaország jutott főszerephez. Ez is mutatja a valóban közös külpolitika megvalósításának gyakorlati nehézségeit.
[26] Míg a három Közösséget alapító Szerződés explicite rendelkezik a szervezet jogalanyiságáról, az Uniós Szerződés hallgat erről.
[27] A Nyilatkozat az Európai Emberi Jogi Egyezményhez való csatlakozás lehetőségét is újra felveti, amelyre - mint a 2/94-es vélemény óta tudjuk - csak az EK-Szerződés módosításával kerülhet sor. [1996] ECR I-1759, [1996] 2 CMLR 265. Amszterdamban a tagállamok elmulasztották a lehetőséget, hogy Szerződések módosítása során a Közösséget felruházzák a szükséges hatáskörrel.
- 68/69 -
[28] Bővebben l. Weller Mónika: Emberi jogok és európai integráció (Budapest, 2000) 123-126. o.
[29] A 75 éves Giscard D'Estaing elnökké választása sokakat meglepett. Bár Giscard D'Estaing úttörő szerepet játszott a monetáris unió létrehozásában, és Helmut Schmidttel való együttműködésük alapozta meg a hetvenes években kulcsszerepet játszó Párizs-Bonn tengelyt, a különböző források a francia politikus konzervativizmusát és életkorát említették kritikus felhangokkal. A két alelnök is több mint hatvan éves (64, illetve 62 éves). - Bár az elnök és a két alelnök szakmai felkészültségéhez és gyakorlatához nem fér kétség, mégsem tűnik ideálisnak kinevezésük.
[30] A tagjelölt országok a Konvent Titkárságában is képviseltethetik magukat. A dokumentumoknak a tagjelöltek nyelvére való lefordításáról a delegációknak kell gondoskodniuk, ám azok egységes megjelenítéséhez és terjesztéséhez a Titkárság is hozzájárul. Note from the Praesidium to the Convention, 14 March 2002, CONV 10/02.
[31] Jens-Peter Bonde EP-képviselő on-line könyve: The Convention - on the FutureS (sic!) of Europe, www.euobserver.com, 2002. febr. 28., 13. pont.
[32] Bonde, im., 13. pont.
[33] Három tag a régiók és városok képviseletében, további három tag pedig a jogalkotó hatáskörrel felruházott régiók képviseletében, mint amilyenek pl. a spanyol autonóm tartományok (comunidades autónomas).
[34] A Konventtel párhuzamosan létrehoztak egy másik, még "társadalmibb" fórumot; így a szociális partnerek, a nem kormányzati szervezetek és az egyetemek szóban és írásban is hozzájárulhatnak a vitához. Draft Rules of Procedure of the Convention, 14. March 2002, 9. cikk.
[35] Bonde, i.m., 29-30. pont.
[36] Az elnök vezetési stílusát már a működés első hónapjában sok kritika érte: Giscard D'Estaing saját elmondása szerint "intelligens mérlegeléssel" állapítja meg, hogy kialakult-e a konszenzus. Daniela Spinant, 2002. márc. 22., www.euobserver.com, Népszabadság 2002. febr. 23.
[37] European Centre for the Development of Vocational Training, Foundation for the Improvement of the Living and Working Conditions.
[38] Többségük 1994-ben, illetve 1995-ben kezdte meg működését.
[39] Office for Harmonisation in the Internal Market, the Community Plant Variety Office, the European Agency for the Evaluation of Medicinal Products.
[40] Partnerhálózat kiépítése; az ezektől szerzett információk begyűjtése és terjesztése. European Environment Agency, the European Monitoring Centre for Drugs and for Drug Addiction, the European Monitoring Centre on Racism and Xenophobia.
[41] Négyoldalú párbeszéd folytatása a munkáltatók, a munkavállalók, a tagállamok és a Bizottság képviselőinek részvételével. The European Centre for the Development of Vocational Training (CEDEFOP), the European Foundation for the Improvement of Living and Working Conditions, the European Agency for Safety and Health at Work.
- 69/70 -
[42] The European Training Foundation, the Translation Centre for the Bodies of the European Union, the European Agency for Reconstruction. - Az előző rész összeállításánál az alábbi forrást vettem alapul: europa.eu.int/agencies/carte1_en.htm.
[43] HVG 2001/51-52. sz. 2001. december 22. Berlusconi még olyan rendkívül meggyőző érvvel is előállt, miszerint a javasolt olasz város, Párma sokkal nagyobb gasztronómiai hírnévvel rendelkezik, mint a fagyos Helsinki. Idézi: El Mundo, 2001. dec. 18.
[44] Common position (EC) No 2/2002 of 17 September 2001 adopted by the Council with a view to adopting a Regulation laying down the general principles and requirements of food law, establishing the European Food Authority and laying down procedures in matters of food safety, OJ 2002 C 4/18. -2002/187/JHA: Council Decision of 28 February 2002 setting up Eurojust with a view to reinforcing the fight against serious crime, OJ 2002 L 063/1. Hága mellett szólt az, hogy az Europol székhelye is itt található.
[45] El Mundo, 2001. dec. 16.
[46] Ezt nem mindenki fogadta örömmel; diplomáciai források szerint pl. a spanyol kormányfő azt szerette volna, ha a régiókat egyáltalán nem is említették volna. El País, 2001. dec. 13.
[47] A korábbi verziókban nem szerepelt az "ahol ezt az Alkotmány lehetővé teszi" kitétel; ez Spanyolország követelésére került be.
[48] L. pl. Commission White Paper on European Governance (2001); A régiók szerepe a bővülő Európai Unióban (szerk. Horváth Gyula) Pécs: Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja, 2000. A Europe of regions and cities: Strategies and prospects for EU enlargement, Luxemburg: EurOp, 2000.
[49] Az Elnökség Konklúzióinak II. melléklete tartalmazza a közös európai biztonsági és védelmi politika műveleti képességéről szóló Nyilatkozatot.
[50] A három nagy tagállam szinte versengett egymással: így pl. a brit miniszterelnök mindenki mást megelőzve érkezett Washingtonba, hogy szolidaritásáról biztosítsa az USA-t, és az elsők között jelezte, hogy a terrorizmus elleni harc jegyében csapatokat küld Afganisztánba. A német kancellár bizalmi szavazást kért német csapatok Afganisztánba küldéséről. Németország elsőrangú diplomáciai szerephez jutott azáltal, hogy a Bonn melletti Petersberg szolgált az új kabuli kormányról szóló ENSZ-tárgyalások helyszínéül.
[51] 2000. dec. 7-11., illetve 2001. jún. 15-16.
[52] Az USA felderítési, szállítási és kommunikációs közreműködése elengedhetetlennek tűnik. Ennek híján az európaiaknak saját tervező és hírszerző szervezetet kellene kiépíteniük, amire a tagállamok kormányai és lakossága nem igazán kíván és tud pénzeszközöket biztosítani. Az Unió tagállamainak katonai képességeiről egyébként igen lesújtó véleménnyel van George Robertson, a NATO Főtitkára. Szerinte gyakorlatilag egyetlen tagállam sem képes hosszabb időre jelentős katonai erőt határain kívülre küldeni. "Modernizáció, vagy marginalizálódás" - Robertson ekként foglalta össze az Unió alternatíváit. El País 2002. febr. 23.
[53] Az USA közvetített a törökök és az Unió nevében tárgyaló britek között.
[54] A megállapodás kialakulásáról l. pl. Népszabadság 2001. dec. 3., El Mundo 2001. dec. 15., El País 2001. dec. 16.
[55] Többen is megpróbáltak közbenjárni a görögöknél: a belga elnökség, az Unió külpolitikai fő képviselője és a NATO főtitkára is, ám ezek a jószolgálati kísérletek nem jártak eredménnyel.
[56] Bár diplomáciai források szerint lehet, hogy inkább magának az eljárásnak tudható be a görög ellenkezés: annak, hogy a törökökkel való megállapodást kész tényként közölték velük.
[57] Az angol verzióban a "more demanding operations", a németben az "immer anspruchsvollere Operationen"; a spanyolban az "operaciones cada vez más complejas" kifejezés szerepel. - Mivel a macedóniai NATO-alakulat mandátuma júliusban lejár, a 2002. márciusi barcelonai csúcstalálkozón felmerült a javaslat, hogy az eurohadtest vegye át ezt a feladatot, amit a védelmi miniszterek néhány nappal később egyhangúsággal el is fogadtak. Ehhez azonban előzőleg meg kell állapodni a macedón hatóságokkal és magával a NATO-val is. Népszabadság 2002. febr. 6., El Mundo 2002. márc. 24., www.euobserver.com 2002. márc. 28.
[58] Az Amszterdami Szerződéshez csatolt Jegyzőkönyv Dánia álláspontjáról, 6. cikk.
[59] El País, 2002. jan. 10.
[60] Az alábbi rész a következő források alapján íródott: www.galileo-pgm.org, europa.eu.int/comm/energy_transport/en/gal_en.html, www.wired.com, HVG, 2002. jan. 17.
[61] Ez elő is fordult az Afganisztán elleni harcok idején. - A másik létező katonai rendszer az orosz GLONASS.
[62] HVG 2002. jan. 17.; www.wired.com 2002. jan. 17.
[63] Pl. geodéziai feladatok, vám- és pénzügyi akciók, hálózatok szinkronizálása, autópályadíj beszedése, tengeri és közúti flotta irányítása stb.
[64] Egy nappal azelőtt, szept. 20-án pedig a bel- és igazságügyi miniszterek találkoztak Brüsszelben.
[65] Proposal for a Council framework Decision on the European arrest warrant and the surrender procedures between the Member States, Commission Proposal - COM (2001) 522 final.
[66] A politikai döntés megszületése Berlusconi olasz miniszterelnök ellenállása miatt húzódott el. - 2002. február 14-én a bel- és igazságügy-miniszterek informális találkozóján hat tagállam, Spanyolország, Nagy-Britannia, Portugália, Franciaország, Belgium és Luxemburg bejelentette, hogy a maga vonatkozásában egy évvel korábban, 2003 elejétől hatályba lépteti az európai letartóztatási parancsot. Népszabadság 2002. febr. 16., El País 2002. febr. 14., www.bbc.co.uk 2002. febr. 14.
[67] Az Elnökség Konklúziói, 17. pont. A konkrét intézkedéseket l.: Council Common Position of 27 December 2001 on combating terrorism, OJ 2001 L 344/90; Council Common Position of 27 December 2001 on the application of specific measures to combat terrorism, OJ 2001 L 344/93.
[68] A Eurojust elősegíti a tagállamok nemzeti vádhatóságai közötti megfelelő koordinációt és támogatja a súlyos nemzetközi bűncselekmények felderítését. L. még a 44. jegyzetet.
[69] Az Elnökség Konklúziói, 38-43. pont.
[70] Tehát az első körből kimaradna Románia és Bulgária. Törökország esetében még meg sem kezdődtek a tárgyalások, ám azok megnyitására egyre jobbak a kilátások - fogalmaz az elnökség; Konklúziók 12. pont.
[71] A Nizzai Szerződés 12. cikke értelmében a Szerződés az utolsó ratifikációs okmány letétbe helyezését követő második hónap első napján lép életbe.
[72] www.euobserver.com, 2002. márc. 21-i hír.
[73] Íñigo Méndez de Vigo; idézi: El País, 2001. dec. 29.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi adjunktus.
Visszaugrás
