Napjainkban, amikor a világ gazdasági és politikai folyamatai, az emberi létezést fenyegető konfliktusok és problémák az egyes államok egymásra utaltságát feltételezik, illetve erősítik,[1] ezek a jog-összehasonlítás számára is új kihívásokat támasztanak.
A jog-összehasonlítás azonban nem napjainkban keletkezett, sőt gazdag történelmi fejlődést tudhat maga mögött. Van olyan felfogás, mely szerint a jog-összehasonlítás egyidős a jog megjelenésével és a jogtörténet nem más, mint folyamatos jog-összehasonlítás, vagyis a jog-összehasonlítás olyan idős, mint maga a jogi gondolkodás. Bár az európai jogfejlődésben tudományos értelemben a jog-összehasonlítás két eszmetörténeti áramlatnak - a romantikának és a racionalizmusnak - a találkozásából ered, korábbi gyökereit az egyetemes szemlélet (az univerzalizmus) két fontos tartópillére, a kánonjog és a római jog kultúrrespektje és recepciója jelentette.[2] Az összehasonlító jogtudomány a XIX. század végén jött létre,[3] amikor a jog-összehasonlítás elméletének művelői nem csak különböző jogi megoldásokat hasonlítottak össze, hanem elmélettel, ideológiával és rendszerrel is ellátták ezt a tevékenységet.[4] E tudományág első virágkora a XX. század elejére tehető, amikor a Jog-összehasonlítással foglalkozók célként a jogegységesítést[5] - és végső soron az egységes "világjog" kialakítását - tűzték maguk elé.[6] A jog-összehasonlítás fejlődése azonban - a gyakorlatban való használhatóság igényére tekintettel - nem választható el a nemzetközi viszonyok alakulásától, az egyes államok közötti együttműködés kérdésétől. A világháborúk és következményeik, a nemzetközi kapcsolatok változása, az egyes államok közötti politikai-ideológiai együttműködések vagy szembenállások, a külkereskedelem, a pénz és tőke, a személyek, áruk és más javak mozgásának szabadsága vagy ennek hiánya, a kulturális, vallási és nemzetiségi különbségek és ellentétek stb. mind-mind determináló hatást gyakorolnak a jog-összehasonlítás alkalmazhatóságára és felhasználhatóságára vonatkozóan is.
A II. világháború után a jog-összehasonlítás fejlődése újabb lendületet vett. Ekkor ugyanis a jogkö-zelítés[7] és jogegységesítés iránti igény megsokszorozódott, az ezekhez eszközként is használt jog-összehasonlítás szerepe felértékelődött, tematikailag pedig túlterjedt a magánjogon, és abban a többi jogág is érintett lett.[8] Ebben az időszakban a Jog-összehasonlítást és az ehhez kapcsolódó jogközelítési-jogegységesítési gondolatokat már nem az egységes "világjognak" a XIX-XX. század fordulóján divatos eszméje határozta meg, hanem a gazdasági racionalitás eszménye vált döntővé.[9]
Az utóbbi évtizedben a nemzetközi együttműködések és kapcsolatok száma és jelentősége soha nem látott méreteket öltött. Ma az államok közötti kapcsolatok számtalan fajtája ismert, amelyek intenzitása a korábbihoz képest megsokszorozódott, és a jog-összehasonlítás számára is új dimenziókat nyitott, létrehozva és elfogadtatva az összehasonlító jogtudományt, mint az általános állam- és jogtudományok egyik ágát.[10]
Különösen a közép- és kelet-európai államok - az ún. volt szocialista országok - számára volt és van kiemelkedő szerepe a Jog-összehasonlításnak, ezen belül is ma különösen az összehasonlító alkotmányjognak. Az ezekben az országokban lezajlott rendszerváltozások különböző strukturális és kulturális kiindulópontok, eltérő demokratizációs stratégiák és gazdasági elképzelések alapján ment végbe, amelyeknek azonban minden államban sajátos hatása volt és van a későbbi fejlődésre. A rendszerváltó államok viszont megegyeznek abban, hogy demokratikus átalakulásuk során meghatározott mintákat követtek és követnek alkotmányos berendezkedésük és jogrendszerük átalakítása, az alkotmányos demokrácia megteremtése és kiépítése folyamatában. A tulajdonviszonyok átalakítása, a privatizáció, illetve reprivatizáció, a deregulációs tendenciák, a piacgazdaság és a jogállam kialakítása, az új nemzetközi kapcsolatrendszer kiépítése nélkülözhetetlenné tették a jog-összehasonlítás által közvetített ismeretek felhasználását.
Ma ezeknek az államoknak a többsége az Európai Unió tagjává vált, és ennek következtében nagyon sok kérdésben szintén azonos problémákkal találják szembe magukat. Az európai integráció, a globalizálódó világ kihívásai, a nemzetközi gazdasági versenyképesség, a biztonságpolitikai együttműködés mind-mind mellőzhetetlenné teszi számukra a jogösszehasonlítás további alkalmazását, ami nélkül nem képzelhető el saját jogrendszerüknek az uniós joggal való harmonizálása, sok területen pedig a
- 107/108 -
jogegységesítés folyamata. Erre tekintettel indokolt a jog-összehasonlítás fogalmának, céljának és módszerének rövid összefoglalása, illetőleg az összehasonlító alkotmányjog főbb sajátosságainak felvázolása.
A jog-összehasonlítás az összehasonlító módszernek - mint a megismerés folyamatát általában jellemző, különböző tudományterületeken elterjedt és eredményesen felhasznált technikának az alkalmazása a jogban.[11] Az összehasonlítás meghatározó eleme az emberi gondolkodásnak, és ez képezi a tudományos módszer metodológiai magját is. A jog-összehasonlítás tehát alapvetően egyfajta tudományos megismerési módszert, illetve ennek gyakorlati alkalmazását jelenti. A jog-összehasonlítás azonban nem merül ki a pozitív jogi rendszerek, intézmények és normák puszta egybevetésében - azonosságuk és különbségük formális megállapításában -, hanem az összehasonlító módszer alkalmazásával megszerzett ismereteket - mint elméleti értékű terméket - sajátos rendszerbe foglalja össze. A jog-összehasonlítás ezért két megközelítésben értelmezhető: egyrészt mint a jogtudomány egyik - jellegzetes - ága, vagyis összehasonlító jogtudományi ág, másrészt alkalmazott jogtudományi módszerként jelölhető meg. Míg az első esetben a jog-összehasonlítás az állam- és jogtudományok rendszerén belül az általános állam- és jogtudományok körébe tartozik, addig a második esetben olyan módszerről van szó, amit az állam- és jogtudományi megismerő tevékenység során vesznek igénybe, vagyis az összehasonlítást az állam- és jogtudományok szinte minden területén alkalmazzák.[12] Az összehasonlító elemzés ugyanis azáltal, hogy jelentős mértékben fokozza a megismerés hatékonyságát, egyúttal segít a jogalkotási és jogalkalmazási folyamatok, illetve megoldások lehetőségeinek feltárásában. A komparatív elemzés tehát hatékony és sokoldalú eszköz, alkalmazása - eredményei következtében - megkerülhetetlen.
Az összehasonlítás mint módszer a XIX. században alakult ki. Lényegi összetevői az összehasonlításba bevont (comparatum) és az összehasonlítandó (comparandum) jelenség, valamint a harmadik, összekapcsoló ismérv (tertium comparationis), vagyis az a közös sajátosság, amelyben a két jelenség megegyezik, s ezáltal az összehasonlítás - az összehasonlíthatóság értelmében - lehetővé válik.[13] A jogtudományban a jog-összehasonlítás olyan racionális és rendszeres eljárásmódok összességét jelenti, amelyeknek alkalmazása révén lehetőség nyílik a különböző térben és/vagy időben létrejött azonos vagy hasonló jelenségek közötti összefüggések - egyezések és eltérések - egybevetésére, vizsgálatára, elemzésére és értékelésére, vagyis a hasonlóságok és különbségek, illetőleg ezek okainak feltárására és megértésére, valamint ezek alapján elvi következtetések levonására, s ezzel a különböző jogrendszerekhez tartozó struktúrák és funkciók közötti összefüggések tisztázására.[14] Ebből következően a jogösszehasonlító módszer a jog egyes megjelenési formáinak és jelenségeinek megfigyelését, leírását, osztályozását, továbbá ezeknek egymással - és más társadalmi jelenségekkel (mint pl. a politikával, gazdasággal stb.) - való összefüggésének kutatását jelenti. A jog-összehasonlítás során a vizsgált jelenségeket lehet szűkebben vagy tágabban megvont kritériumok alapján összevetni, illetve magát az összehasonlítást szigorúbban vagy kevésbé szigorúan meghatározott ismérvek alapján elvégezni. Ezért e módszer alkalmazásakor feltétlenül indokolt azokat az előzetes szempontokat rögzíteni, amelyek az összehasonlítás alapjaként szóba jöhetnek. Az összehasonlító módszer további jellemzője, hogy az összehasonlításra különböző szinteken kerülhet sor, és ez - a szintválasztásnak megfelelően - eltérő eredményre vezet. Az összehasonlító módszer csak akkor alkalmazható eredményesen, ha nem téveszti szem elől azokat a társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális viszonyokat, amelyek a jog számára meghatározott elméleti-ideológiai bázist nyújtanak, és számol azzal, hogy a jogintézmények létrejötte és fejlődése nem választható el az adott társadalom gazdasági, politikai és kulturális fejlődésétől.[15] Az azonos lényegi elemek ellenére ugyanis az egyes jogintézmények különbségeket mutatnak, mégpedig a történelmi múlt és a kulturális hagyományok eltérései, a konkrét társadalmi, gazdasági, politikai feltételek, vagy egyéb nemzeti sajátosságok alapján.
Kezdetben számosan vitatták az összehasonlító jogtudomány önállóságát, mivel a Jog-összehasonlítást csak mint módszert ismerték el, melyet viszont minden állam- és jogtudományi ágnak alkalmaznia kell.[16] Ennek oka arra volt visszavezethető, hogy az összehasonlító jogtudomány nem az ún. "összehasonlító jogot"[17] - mint önálló tételes jogágba tartozó jogot - vizsgálja, hanem az ún. "összehasonlítandó" két vagy több jogot. Az összehasonlító jogtudományi ágnak tehát nincs saját tételes jogága, csak pozitív jogi
- 108/109 -
rendszerek tanulmányozásából, egybevetéséből létrejött ismeretnek minősül, vagyis a jog-összehasonlítás alkalmazásának eredménye. Ebben a megközelítésben a jog-összehasonlítás - mint jogtudomány - olyan elméleti értékű termék, amely alapvetően az összehasonlító módszer alkalmazásával létrehozott, rendszerbe foglalt ismeretek összességét foglalja magában. Ezért napjainkban egyre inkább elfogadottá vált, hogy a tudományok rendszerezésének alapja nem kizárólag a vizsgálódás tárgya lehet, hanem a sajátos módszer és nézőpont is, és az is nyilvánvalóvá vált, hogy a jog-összehasonlítás mint tudományos tevékenység sajátos fölkészültséget igényel, ami szintén az önállósodásra való törekvést támasztotta alá.[18]
Megjegyzendő azonban, hogy a jogösszehasonlító módszer az összehasonlító jogtudomány legfontosabb, de nem kizárólagosan alkalmazott megismerési eljárása. Az összehasonlító jogtudomány - a jog-összehasonlítás mellett - igénybe veszi az analitikai, kritikai, történeti és leíró vizsgálati módszereket is. Ennek oka, hogy a jogösszehasonlító módszer önmagában csak korlátozottan alkalmas az összehasonlító jogtudomány eredményeinek elérésére. Az egyes jogrendszerek, jogágak vagy jogintézmények azonosságának és különbségének összehasonlító megfigyelése, és az ennek során megállapított egyező jelenségek gyűjtése, illetve a nem egyezőknek - eltérési fokuk szerinti tagolása mellett - az általánosítható eredmények elnyerése céljából szükség van az így szerzett ismeretek elméleti igényű rendszerezésére, kritikai és elemző módon történő vizsgálatára is. Ennek során alkalmazni szükséges a jogtörténeti elemzést, a jogdogmatikai analízist, továbbá az intézmények hasznosságát értékelő hatékonysági vizsgálatot is.[19]
A jog-összehasonlítás - mint összehasonlító jogtudomány - a tárgyából és céljából adódó sajátosságok alapján határozható meg közelebbről.
A jog-összehasonlítás tárgya a jog, vagyis az összehasonlítás tárgyául választott két vagy több jogrendszer,[20] jogág,[21] jogintézmény,[22] illetőleg jogi norma. Annak alapján, hogy e tevékenység során milyen szintű, illetőleg milyen jellegű Jog-összehasonlítást végeznek, az alábbi csoportok különböztethetők meg:[23]
Általános - vagy makro jellegű - Jog-összehasonlításról van szó, ha különböző jogrendszereket, illetve jogcsaládokat[24] hasonlítanak össze. Ennek során az adott jogrendszerek egészét, nem pedig egy-egy ágát, vagy valamely jogintézményt, illetve a konkrét jogi normákat vizsgálják. A Jog-összehasonlításnak ez a legnagyobb, legátfogóbb területe, amely a jog elméletére is hatást gyakorol.[25] Ágazati - vagy mikro jellegű - Jog-összehasonlításról lehet beszélni, ha egyes országok nemzeti jogrendszereibe tartozó jogágakat, illetőleg azonos jogágakba tartozó jogintézményeket vagy normákat vetnek egybe. Mindkét jog-összehasonlítás tárgya tehát az egyes nemzeti jogrendszerek - illetve, ha az összehasonlításba szupranacionális szervezetek sui generis joga is bevonásra kerül, akkor ennek is a - mindenkori pozitív joga, mégpedig abban a formában, ahogy ez az adott ország - vagy szupranacionális szervezet - jogéletében alkalmazásra és végrehajtásra kerül. Vagyis a jog-összehasonlítás tárgya az élő jog (law in action), ami nem csak a jogszabályokból, hanem a tényleges joggyakorlatból - bírósági, hatósági és más jogalkalmazói döntésekből - táplálkozik.
Tér- és időbeli kereteit illetően történeti (vertikális) és logikai (horizontális vagy párhuzamos) Jog-összehasonlítást is meg szoktak különböztetni. Az előbbi esetben a jog egészének (jogtípus) vagy egy-egy intézménynek az összehasonlító vizsgálatára kerül sor történeti fejlődésük különböző szakaszaiban. Az utóbbi esetben viszont egyidejűleg, együtt létező vagy a fejlődés azonos fokán álló jogrendszerek vagy jogintézmények összehasonlítása a feladat.[26] A nemzeti múlt összehasonlítása a jelennel, illetve a saját tapasztalatok összevetése más országok, illetve a szupranacionális szervezetek tapasztalataival világosabban és helyesebben láttatja a saját intézmények helyzetét, sajátos értékelési szempontokat szolgáltat a jogintézmények fejlesztése számára.
A jog-összehasonlítás során arra törekszenek, hogy a - jogrendszeri vagy jogági - azonosságok és hasonlóságok, illetőleg különbségek és eltérések feldolgozásával tudományos ismeretekre tegyenek szert. E tudományos ismeretek felhasználásából meghatározható a jog-összehasonlítás célja is, mivel szoros kapcsolat áll fenn egyrészt a matéria - vagyis a jog-összehasonlítás tárgya -, valamint a jogösszehasonlító kutatás céljai között.
A jog-összehasonlítás célja mind elméleti (tudományos), mind gyakorlati szempontú megközelítésben határozható meg.[27] A célkitűzések eltérő volta a jog-összehasonlítás jellegének megkülönböztetését is lehetővé teszi. Eszerint a jog-összehasonlítás leíró (deskriptív), dogmatikai, alkalmazott és szembeállító (kontrasztáló) lehet.
A jog-összehasonlítás elméleti célja - a jogtudomány felől megközelítve - a tudomány nemzetközi
- 109/110 -
dimenziójában jelölhető meg, ami nélkül a tudomány nem lehetne abban a helyzetben, hogy feladatát teljesíteni tudja. A jogtudomány alatt ugyanis nem pusztán a nemzeti törvényekre vonatkoztatott interpretációs és introvertált tudományt kell érteni, hanem a társadalmi konfliktusok megakadályozására és megoldására vonatkozó létező modellek felkutatását, és ezáltal a hazai jogalkotás számára szabályozási minták közvetítését. A jog-összehasonlítás a szabályozási modellek sorát szolgáltathatja, mivel a világ jogrendszerei szükségszerűen több, gazdagabb és differenciáltabb megoldásokat fejlesztettek ki, mint amennyit a saját jogrendszer korlátai között egyáltalán ki lehetne dolgozni. Eszerint a jog-összehasonlítás jogtudományi célja a jog-összehasonlítás során megállapított törvényszerűségeknek - a nemzeti jogalkotás keretében megoldásra váró feladatok tudományos megalapozása érdekében történő - elméleti feldolgozása. Ebben az esetben a jog-összehasonlítás általában a megismerésre irányul, a vizsgált jelenségek közötti összefüggések, hasonlóságok és különbözőségek feltárásának, megmagyarázásának igényével, ami a jelenségek jobb megértését, a tudományos fogalomalkotást és rendszerezést, az elméletalkotást és az oktatást egyaránt szolgálhatja. Az elméleti jog-összehasonlítás során a jognak, valamely jogágnak vagy jogintézménynek többoldalú, alaposabb megismerésére törekszenek azáltal, hogy a megszerzett ismereteket rendszerezik, a jogfejlődés alapvető tendenciáit megállapítják, és ezáltal tudományosan megalapozott elméleti ismeretanyagot közvetítenek a hazai szabályozási megoldások kidolgozásához. Az összehasonlítás mélysége, részletessége növeli a jogi szabályozás által adható megoldási módoknak a társadalmi folyamatok irányításában betöltött szerepe értékelését, a változtatási szándékok tényleges hatásainak kiszámíthatóságát. Ezáltal leírhatóvá és magyarázhatóvá válik az egyes államok jogrendszere és jogintézményei, így tapasztalatok nyerhetők arra vonatkozóan, hogy az adott társadalmi, gazdasági és politikai környezet miként hat a jogintézmények kialakulására és fejlődésére. Mód nyílik továbbá a körülmények és jellegzetességek kombinációinak feltárására és megalapozott következtetések levonására, illetve ennek alapján alternatív szabályozási és eljárási megoldások megtalálására. Az elméleti jog-összehasonlítás tehát a szabályozási megoldások alternatíváinak szélesebb spektrumát, mélyebb összefüggéseit teszi megismerhetővé, aminek következtében pontosabban kirajzolódnak a saját megoldások előnyei, hátrányai és hiányosságai. Az elméleti Jog-összehasonlításnak a gyakorlatihoz képest annyiban van általánosabb karaktere, hogy bár jelentős mértékben járul hozzá a hazai jog jobb megismeréséhez és jobbításához, az összehasonlítás eredményének felhasználása közvetettebb.
A gyakorlati célú jog-összehasonlítás az összehasonlító módszer alkalmazásával szerzett ismereteket főként a jogalkotás, a jogegységesítés és jogharmonizáció, valamint a jogalkalmazás körében hasznosítja. Ekkor a jog-összehasonlítás a jogi reformnak, a hazai jogrendszer fejlesztésének, külföldön bevált megoldások átvételének, és ezzel a jog modernizálásának, a joghézagok kitöltésének eszköze lehet.[28] A jog-összehasonlítás céljának meghatározása gyakorlati szempontból a hasznossága felől is megközelíthető, mivel a valóságban ugyanannak a problémának a két aspektusáról van szó: a cél és a hasznosság kérdése csak nehezen választható el egymástól. A jog-összehasonlítás sajátos jogtudományi ággá válását ugyanis az eltérő jogrendszerek azonosságainak, hasonlóságainak és különbségeinek megismerésére vonatkozó egyre növekvő igény hozta létre. Ennek az igénynek a növekedése az egyes államok közötti gazdasági, politikai, kulturális, tudományos stb. kapcsolatok intenzívebbé válásával, a nemzetközi együttműködés fejlődésével magyarázható. Ez egyrészt a különböző jogterületeken - mint pl. a polgári-gazdasági jogi, családjogi, adójogi, állampolgársági jogi stb. - megszülető jogsegélyegyezményekben, másrészt az ún. negatív világjelenségek - mint pl. a nemzetközi bűnözés (kábítószer-kereskedelem, terrorizmus, prostitúció, pénzmosás stb.), vagy környezetszennyezés elleni nemzetközi fellépésben jelentkezett, és közös jogi szabályozás megalkotásában konkretizálódott.[29] Jellegzetes kihívás - és az összehasonlító jogtudományi kutatások mellőzhetetlensége - adódik az ún. szupranacionális szervezetek fejlődésének velejárójaként azokból az integrációs törekvésekből, amelyek a jogegységesítő és jogharmonizációs folyamatok elvi következtetésekkel történő alátámasztását szolgálják. Ez egyúttal előfeltételezi a saját jogrendszer, jogág, illetve jogintézmény jobb megismerését és továbbfejlesztésére vonatkozó, szóba jöhető lehetőségek kimunkálását. A gyakorlati jog-összehasonlítás során a más jogintézmények, jogi szabályozások megismerésének direkt felhasználási célja van, ezért ennek során a Jog-összehasonlítási célnak konkrétabb karaktere mutatható ki. Ebben az esetben az összehasonlítás meghatározott feladathoz közvetlenül hozzárendelt: valamely nemzeti jogintézmény kiépítéséhez szükséges tanulságok levonását kell elvégeznie, és így a jogalkotás számára a gyakorlati hasznosíthatóságot helyezi előtérbe.
Megjegyzendő azonban, hogy a jog-összehasonlítás teoretikus és praktikus céljai közötti különbségtétel erősen vitatható, mivel a valóságban a jog-összehasonlítás céltételezésének komplex karaktere mutatható ki. A célok elhatárolása ezért inkább csak hangsúlybeli eltérésre, sem mint tartalmi különbségtételre utal. Ez
- 110/111 -
azzal is indokolható, hogy a jog-összehasonlítás célja egzakt módon mindig a konkrét, megoldandó probléma felől határozható meg. Mind az elméleti, mind a gyakorlati jog-összehasonlítás lehetőséget ad arra, hogy a más országokban érvényes megoldások és az ott nyert tapasztalatok megismerésével pótolják az ún. szabályozási kísérleteket, amelyek egyébként praktikus vonatkozásban általában ki vannak zárva. Mindkét jog-összehasonlítás további céljaként jelölhető meg - a jogászképzésre is tekintettel - a jogászok elméleti és gyakorlati ismereteinek növelése, tudásuk bővítése, amelyet mind a jogalkotás, mind a jogalkalmazás kapcsán közvetlenül hasznosítani tudnak.
A jog-összehasonlítás céljával kapcsolatban feltétlenül utalni kell arra, hogy ezek a célok külső tényezőktől is jelentős mértékben függenek. Egyrészt a nemzetközi kapcsolatok intenzitásának alakulása, másrészt a különböző társadalmi és politikai struktúrákon nyugvó jogrendszerek egybevethetőségének lehetősége is számottevően behatárolhatja a Jog-összehasonlítási célok alakulását.
Az összehasonlító alkotmányjog - mint ágazati jog-összehasonlítás - szintén nem tételes jogágat, hanem jogtudományi ágat jelöl, vagyis valójában - pontos elnevezése szerint - összehasonlító alkotmányjog-tudomány. Az összehasonlító alkotmányjog az egyes jelenkori államok alkotmányos rendszereinek összehasonlítását és csoportosítását végzi el, mindenekelőtt a történeti kialakulás és fejlődés, az alkotmányi berendezkedések struktúrája, funkciói és működési mechanizmusa alapján, és ezekből von le elvi és gyakorlati következtetéseket.
Az összehasonlító alkotmányjog keretében foglalkoznak a modern államok alkotmányos intézményeinek kialakulásával és fejlődésével, az e körbe sorolható intézményeknek a felépítésével és működésével, illetve konkrét elemzésükkel felkutatják az azonos vagy hasonló fejlődési tendenciákat. Vizsgálják egyúttal az alkotmányjogi intézmények tényleges politikai, jogi funkcióit, feltárják különbségük társadalmi okait és elemzik tényleges hatékonyságukat.
Az összehasonlító alkotmányjog tárgyaként - a Jog-összehasonlítással összefüggésben tett megállapításokra tekintettel - az egyes országok tételes és élő alkotmányjoga jelölhető meg, vagyis nem csak a konkrét, tételes szabályozási megoldások, hanem ezek gyakorlatban megvalósuló érvényesülése is. Ezért az összehasonlító alkotmányjogi elemzések előterében az adott államok alkotmányainak és alkotmányjogba tartozó jogszabályainak, továbbá alkotmányjogi joggyakorlatának - különösen ezek sajátosságainak - a vizsgálata áll: ezekre építve kutatják és elemzik az egyező és eltérő alkotmányjogi megoldásokat, továbbá az így szerzett ismeretek rendszerezésének keretében értékelő megállapításokat tesznek. Az összehasonlító alkotmányjog tárgya tekintetében napjaink egyik fő sajátosságát adja az Európai Unió alkotmányozásának folyamata is. Az eddig keletkezett dokumentumok alapján lehetőség nyílik arra, hogy a nemzeti alkotmányjogok vizsgálata mellett egyrészt az Unió alkotmányozási folyamatának elemzésére kerüljön sor, másrészt a tagállamok alkotmányjogát abból a szempontból is értékelni lehet, hogy milyen változások mentek, illetve mennek végbe az uniós alkotmányozás következtében.
A fenti fogalom- és tárgymeghatározásból adódóan az összehasonlító alkotmányjog módszere alapvetően kétféle lehet.[30] Az egyik alkalmazott módszer az egyes országok alkotmányos berendezkedésének külön-külön történő tárgyalásával valósítható meg. Ebben az esetben az adott állam konkrét alkotmányos berendezkedését - az egyes jogintézményeket és ezek működését - a modern alkotmányos demokráciák fejlődése által kikristályosított, általánosnak tekinthető alkotmányos alapelveihez viszonyítva értékelik, mégpedig oly módon, hogy ezek érvényesülésével hasonlítják össze. A mai alkotmányos demokráciák alapelvei közül különösen a pluralista demokrácia elvét, a népszuverenitás és népképviselet elvét, a jogállam, a hatalommegosztás és a demokratikus választás elvét, az alapvető jogok és alapvető értékek érvényesülésének és védelmének elvét tekintik irányadónak. Az egyes államok alkotmányaiból és az alkotmányjogba tartozó tételes törvényekből - az induktív módszernek megfelelően - következtetni lehet a jogi alapelvekre, azokra a megoldásokra, amelyek minden modern demokratikus berendezkedésre egyaránt érvényesek, vagyis a mai demokratikus alkotmányos államok sajátosságaira és hasonlóságaira. Az adott államok alkotmányos berendezkedésének egyenkénti tárgyalása lehetőséget ad arra is, hogy az egyes, konkrét intézményeket alaposabban és részletesebben vizsgálják és elemezzék, az adott állam alkotmányos berendezkedésének történeti fejlődési folyamatait megértsék, valamint az intézmények keletkezését és az alkotmányozó célkitűzéseit, valamint ezek megvalósulását megismerjék.
A másik módszer szerint a különböző országokban található azonos vagy hasonló intézmények egybevetésére kerül sor. Ez a módszer lehetővé teszi az intézmények közös vonásainak mélyebb vizsgálatát, és ráirányítja a figyelmet az eltérések társadalmi, po-
- 111/112 -
litikai hátterének feltárására. E metodika alkalmazásával van lehetőség az alkotmányjog alapvető intézményeinek - mint pl. hatalomgyakorlás struktúrájának, szervezeti és működési megoldásainak, a választási rendszereknek, a parlamentarizmus intézményrendszerének, az alkotmányvédelem kialakult mechanizmusainak, az egyes alapvető jogoknak stb. - az összevetésére, és ez alapján az azonos vagy hasonló, illetve eltérő megoldások felmutatására, elemzésére és értékelésére. Bár az alkotmányjog intézményei - struktúrájuk és funkcióik tekintetében - nagymértékben mutatnak föl azonosságot vagy hasonlóságot, de vannak közöttük jelentős eltérések is, amelyek hasznosítható következtetések levonását teszik lehetővé mind az elmélet, mind a gyakorlat számára.
Mindkét alapvető módszer közös sajátossága azonban az, hogy az összehasonlító alkotmányjogi vizsgálódáskor nagymértékben támaszkodni kell a társtudományok - különösen az alkotmánytan és a politológia, illetve az összehasonlító politológia - eredményeire is, mivel az összehasonlítás technikai, elsősorban leíró jellegű elemeinek ismertetése helyett az alkotmányos berendezkedés lényeges vonásait, az intézmények társadalmi-politikaifunkcióit kell vizsgálni, illetve értékelni, és ez a tételes alkotmányjog kereteit meghaladó elemzést tesz szükségessé. Ez pedig a társtudományok eredményeinek ismerete nélkül nem lehetséges. Az alkotmányjogi kérdések reális összehasonlítása érdekében ugyanis a tisztán jogi szinten azért kell túllépni, mivel itt a jognak az ún. saját területe erőteljes mértékben és közvetlenül a politikai struktúra kifejeződése. Ez inkább az összehasonlító politi-katudomány[31] és az államtan területe. Megjegyzendő azonban, hogy az összehasonlító alkotmányjognak mindvégig meg kell őriznie alapvető jogi karakterét, vagyis a hangsúlyt a jogdogmatikára[32] és a jogpolitikára[33] kell helyeznie. A tételes szabályozások összevetése során tehát mindvégig a "de lege ferenda" megközelítést szükséges alkalmaznia, vagyis nem elégedhet meg a leíró (deskriptív) megközelítéssel, hanem szembeállító (kontrasztáló) jelleggel kell törekednie a lehető legteljesebb megismerésre, mégpedig a létrehozandó jogintézmény (jogszabály) minél tökéletesebb megalkothatósága érdekében.
Az összehasonlító alkotmányjog jelentősége eredményeinek hasznosításából adódik. Az eredmények ugyanis lehetővé teszik egyrészt a modern alkotmányos államok berendezkedéseire jellemző elveknek és az adott nemzeti, illetve szupranacionális alkotmányos rendszer sajátosságainak egybevetését, és ezáltal a nemzeti alkotmányjogi megoldások fejlettségi szintjének a meghatározását. Másrészt így biztosítható a fejlettebb alkotmányos intézményeknek, eljárásmódoknak és technikáknak a nemzeti alkotmányjogba történő átvétele és adaptálása, ezáltal a nemzeti alkotmányozás és alkotmányjog-alkotás folyamatos fejlesztése, a modern alkotmányos berendezkedés teljes körű kiépítése. Harmadrészt olyan ismeretanyag megszerzését garantálja, amely - elsősorban a politikai, állampolgári kultúrába beépülve - a fejlett intézmények működtetéséhez szükséges, ezáltal elősegíti a modern demokrácia tényleges működését, a tudatosabb állampolgári részvétel gyakorlását.
Az összehasonlító alkotmányjog tehát lehetővé teszi a mai modern demokráciák alkotmányos berendezkedésének összefoglaló elemzését, az alapvető intézmények, ezek funkcióinak és működésének megismertetését, és viszonyítási pontot adnak a fejlesztési irányokra, az indokolt jogalkotásra vonatkozóan.
A nemzeti alkotmányjog esetében nem hagyható figyelmen kívül, hogy ez a tételes jogág állandó - és talán a legintenzívebb - kapcsolatban van a politikai-gazdasági és társadalmi környezettel. E környezet folyamatos befolyást gyakorol rá, illetve maga is jelentős mértékben alakítja környezetét. A környezet felgyorsult változása, az ebből adódó feladatok és elvárások olyan kihívást jelentenek, aminek megfelelni csak a jog-összehasonlítás eredményeinek adaptív hasznosításával lehetséges. Az összehasonlító alkotmányjognak tehát folyamatosan segítenie, támogatnia kell a nemzeti alkotmányjog fejlesztését, korszerűsítését.
A környezeti tényezők közül a legjelentősebb változást napjainkban az Európai Unióhoz való csatlakozás jelenti, aminek következtében a közép- és kelet-európai alkotmányos demokráciák számára új és jelentős kihívások keletkeztek, illetve keletkeznek. Ez - alkotmányjogi szempontból - két fontos vonatkozásban is kimutatható. Egyrészt magának az Európai Unió alkotmányának elfogadásában való közreműködésből adódik, másrészt a saját, nemzeti alkotmányjognak az uniós követelményekkel és elvárásokkal szembeni megfeleltetése kapcsán keletkezik. Az összehasonlító alkotmányjog hozzájárulhat ahhoz, hogy az egyes tagállami megoldásokat megismertetve és értékelve ismereteket közvetítsen a saját szabályozásra vonatkozóan. Az új kihívások és feladatok - jelzésszerűen, a legfontosabbakra utalva - az alábbiakban foglalhatók össze.
a) A rendszerváltozások óta eltelt időszak alatt az új közép- és kelet-európai alkotmányos berendezkedések megszilárdultak, az alkotmányos intézménye-
- 112/113 -
ik összecsiszolódtak, jelentős gyakorlati tapasztalat halmozódott fel az egyes országokban, különösen az alkotmánybíráskodást végző szervek döntései következtében. Megállapítható, hogy a mai fejlődési fokot figyelembe véve, a közép- és kelet-európai alkotmányos államok megoldásai termékenyítőleg hatottak és hatnak egymásra. Ugyanakkor az európai csatlakozás következtében térben és időben felgyorsult változásokkal kell számolni, ezért a csatlakozás nem zárja le, hanem éppen ellenkezőleg, felgyorsítja az összehasonlító alkotmányjogi vizsgálódások szükségességét. A nemzeti alkotmányjogok "európaizálódása" tovább folytatódik, sőt új lendületet vesz, ami valószínű, hogy az adott állam alkotmányának átstrukturálódását eredményezi, különösen az alkotmányi alapelvek, az állami célmeghatározások és az egyes szervek feladatai és kompetenciája tekintetében. Ez nem csak a normaanyag változását vonja maga után, hanem az alkotmányértelmezésben is új megközelítéseket és következtetéseket igényel. Az egyes államok gyakorlatából - az összehasonlító alkotmányjog segítségével - e téren is további fontos ismeretek nyerhetők.
b) Az új tagállamoknak alkotmányjogilag is megalapozott választ kell találniuk az Unió és tagállam viszonyának kérdésére, ami nem merülhet ki pusztán az ún. "Európa-klauzula" alkotmányba foglalásában. Továbbra is napirenden lévő kérdés lesz a nemzeti alkotmányos berendezkedés fejlesztése, ami az egyes jogintézmények jogközelítését és adaptációját jelenti. Ezek egyrészt az állami szervek esetében, másrészt az alapjogvédelem területén jelentkeznek. Az előbbire példa lehet a nemzeti parlamentek és kormányuk viszonyának átértékelése, különös tekintettel az európai akaratképzési és döntéshozatali folyamatokba való bekapcsolódásra. A nemzeti alkotmányos intézmények között jelentős demokratikus akaratképzést biztosító politikai pártok is új helyzetbe kerülnek: az Európai Parlamentben más tagállamok pártjaival történő együttműködésre kényszerülnek. Az alapvető jogok védelme terén egyrészt az alapjogi dogmatika, másrészt az alapjogi bíráskodás korábbi megoldásait kell más kontextusba helyezni, és részben új technikákat, illetve eljárási mechanizmusokat szükséges kialakítani.
c) Az Európai Unió alkotmányozási folyamata szintén aktuális kihívásokat és feladatokat eredményez, amelyek nem fognak lezárulni az Unió alkotmány-oklevelének elfogadásával. A tagállamok alkotmányjogászai számára fontos kutatási témát jelentenek azok a klasszikusnak számító alkotmányjogi kérdések, mint pl. hogyan értelmezhető a szupranacionális szervezetben a hatalommegosztás elve, milyen lesz és hogy fog funkcionálni az uniós alapjogvédelmi rendszer, ezzel milyen viszonyban kell állnia a tagállami védelem rendszerének, hogyan biztosítható jogi esz-
közökkel a demokrácia és a legitimitás elvének fokozottabb mértékű megvalósulása az Unióban stb. Természetesen továbbra is napirenden lévő kérdés marad a szuverenitás problematikája, a hatalommegosztás vertikális szintje - különös tekintettel a regionalizmus és szubszidiaritás elvére -, illetve az uniós jogalkotásban való tagállami közreműködés fejlesztése. Látni kell továbbá azt is, hogy az Európai Unió demokratikus, jogállami, szociális és föderatív alapelvei jóval szorosabb együttműködésre kötelezik a tagállamokat, aminek alkotmányjogi vonatkozásai is adódnak. Olyan új kérdések merülnek tehát fel, amelyeket a korábbi, klasszikus nemzeti alkotmányjog-dogmatika nem, vagy egészen másként értékelt. Az összehasonlító alkotmányjog-tudomány hozzájárulhat ahhoz, hogy e fent vázolt problematikára közös megoldást lehessen találni.
d) A további bővítésre való felkészülés érdekében a leendő tagállamok alkotmányos berendezkedéseinek vizsgálata sem mellőzhető. A később csatlakozni kívánó volt szocialista országok hasonló problémákkal fognak szembenézni, mint azok, amelyek ma léptek be az európai integrációs szervezetbe. Ennek oka egyrészt a korábbi gazdasági-politikai helyzet részbeni azonosságából adódik, másrészt abból, hogy nekik is hasonló megoldásokat kell találniuk saját alkotmányos berendezkedésük továbbfejlesztése érdekében. A jogharmonizációs folyamat ugyanis nem merül ki az Európa-jog puszta átvételében, hanem magában foglalja az alkotmányos berendezkedés átalakítását, a tagságból adódó sajátosságokra való felkészítését. Ezért az összehasonlító alkotmányjog a számukra is fontos ismereteket és tapasztalatokat nyújthat, és megkönnyítheti, illetve felgyorsíthatja csatlakozásuk közjogi harmonizációját.
Összefoglalásként megállapítható, hogy az összehasonlító alkotmányjog komoly kihívások előtt áll. Az, hogy az európai alkotmányozásnak milyen hatása lesz a tagállami alkotmányokra, részben megjósolható, de ez egyúttal össze is függ az Unió további fejlődési folyamatával. Ennek megismerése, tudományos értékelése azonban a nemzeti alkotmányjog-tudomány egyik legaktuálisabb feladata. Az alkotmányjognak ugyanis normatív keretet kell adnia a tagállami és az európai uniós politikai törekvések számára, ami nem azonosítható az Európai Unió közjogi megoldásainak egyszerű átvételével. Az alkotmányjogilag korrekt megoldások megtalálásához az összehasonlító alkotmányjog-tudománynak érdemben kell tudni hozzájárulnia, ami az ilyen jellegű kutatások intenzívebbé válását és az alkotmányjogászok közötti tudományos-szakmai kapcsolatok további elmélyítését feltételezi. ■
- 113/114 -
JEGYZETEK
* A tanulmány a T/038414 sz. tematikus OTKA kutatási program keretében készült.
[1] Lásd erről különösen Ádám Antal: Alkotmányi értékek és alkotmánybíráskodás. Osiris Kiadó, Budapest 1998. 9-19. o.
[2] Vö. Kecskés László: EK-jog és jogharmonizáció. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1999. 103-104. o.
[3] Valójában a jog-összehasonlítást elsősorban gyakorlati igények alakították ki. A jogalkotó az egyes kodifikációs feladatok megoldása előtt törekedett a külföldi jog megismerésére, más államok tapasztalatainak hasznosítására. Vö. Takács Imre: Az összehasonlító alkotmányjog tárgya és módszere. In: Takács Imre-Pokol Béla: Összehasonlító alkotmányjog. Tankönyvkiadó, Budapest 1984. 7. o.
[4] Kecskés: i.m. 105. o.
[5] A jogegységesítés többféle, egymástól eltérő jogi szabályozás helyére lépő közös, új szabályozás elfogadása, megkülönböztetve a jogharmonizálástól vagy jogközelítéstől, ami az érintett országokban csak hasonló vagy egyenértékű jogi megoldások elfogadását jelenti. Jogi lexikon (Főszerkesztők: Lamm V. és Peschka V.) KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft. Budapest 1999. 296. o.
[6] Kecskés: i.m. 105. o.
[7] A jogközelítés - amit szokás jogharmonizációnak is nevezni - lényegében az a módszer, illetve politika, amellyel legalább két, tipikusan azonban több állam jogrendszerének tartalmi közelítésére törekszenek, azonos tartalmú, de nem feltétlenül azonos szövegű normák elfogadásával. A jogharmonizáció célja általában a jogszabályok különbözőségéből fakadó nehézségek megszüntetése, ezért fő (de nem egyetlen) alkalmazási területe a gazdaság jogi szabályozása, különösen a kereskedelmi jog. A jogharmonizáció megvalósulhat önkéntesen, de lehetséges nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettség alapján is. Ennek legjobb példája az Európai Unió jogában található. Jogi lexikon 301. o.
[8] Kecskés: i.m. 106. o.
[9] Uo.
[10] Szilágyi Péter: Jogi alaptan. Osiris Kiadó, Budapest 1998. 53. o.
[11] Jogi lexikon, 311. o.
[12] Vö. Szilágyi: i.m. 53. és 57. o.
[13] Jogi lexikon, 311. o.
[14] Vö. Jogi lexikon, 311. o.
[15] Takács: i.m. 11. o.
[16] Szilágyi: i.m. 53. o.
[17] Az "összehasonlító jog" a XIX. század végén kialakult fogalom volt, amely az első Nemzetközi Összehasonlító Jogi Kongresszuson (Párizs, 1900) elfogadott értelemben a jog-összehasonlítás új irányzatát volt hivatva jelölni. Az elnevezés azonban, amint arra a jogirodalomban ismételten rámutattak, félrevezető, mert nem a jognak egy elkülönült ágazatát, hanem tudományos és gyakorlati célkitűzések fogalmi egységbe foglalását jelenti. Jogi lexikon, 478. o.
[18] Szilágyi: i.m. 53. o.
[19] Takács: i.m. 11. o.
[20] A jogrendszer adott állam hatályos joga, jogszabályainak összessége, az adott, elfogadott, kihirdetett joganyag, s ennek belső elrendeződése. E fogalmat a különböző államok joga egyedi sajátosságainak megragadására használják, amelyek a konkrét jogi szabályozásra és a joggyakorlatra vonatkozó megoldásokat tartalmazzák a jogalkotás, a jogalkalmazás, valamint a különböző jogágakban szereplő jogintézmények és ezek jogviszonyokban való érvényesülése tekintetében. A jogrendszerek különböző jogforrásokkal rendelkeznek.
E joganyag belső tagoltsága abban mutatkozik meg, hogy jogágak különülnek el a különböző életviszonyok szabályozásában. Jogi lexikon, 312. o.
[21] A jogág a jogrendszer elkülönült része, azoknak a jogszabályoknak a csoportja, amelyek a jogi koherencia keretében jogdogmatikailag elkülönülnek más tartalmú jogi előírások csoportjától. A jogágak a jogdogmatika fejlődésének termékei. Jogi lexikon, 292. o.
[22] A jogintézmény meghatározott társadalmi viszony rendezését szolgáló jogszabályok csoportja, amelyek mentén különülnek el a jogi szabályozás és az ebből kibontott jogdogmatika egyes fogalmi csoportjai, pl. magának a jognak a fogalma is. Jogi lexikon, 309. o.
[23] A csoportosítást lásd Szabó Imre: Összehasonlító jog. Állam- és Jogtudományi Enciklopédia. Akadémiai Könyvkiadó, Budapest 1980. II. kötet 1318. o.
[24] A jogcsalád a XIX. század végén keletkezett fogalom, amely a jogrendszerek osztályozásának alapjául szolgál. Olyan jogrendszereket foglal gondolati egységbe, amelyek tudományosan meghatározott hasonlóságokkal rendelkeznek. Jogi lexikon, 295. o.
[25] Ezért fogalmazta meg René David, hogy a jog-összehasonlítás hasznos a jogra vonatkozó történeti vagy filozófiai kutatásoknál is. R. David: A jelenkor nagy jogrendszerei. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1977. 13. o.
[26] Vö. Jogi lexikon 311. o. és Szabó: i.m. 1318. o.
[27] Vö. Szabó: i.m. 1318. o. és Jogi lexikon 311. o.
[28] Jogi lexikon 312. o.
[29] Vö. Takács: i.m. 10. o.
[30] Takács: i.m. 3-4. o.
[31] Az összehasonlító alkotmányjoggal rokon és számos ponton érintkező tudományág az összehasonlító politikatudomány (comparative politics), amely a politikai rendszerek összehasonlító elemzését végzi el, és ennek során nem mellőzheti az államrendszerek, sőt bizonyos jogi vonatkozások összehasonlító vizsgálatát sem.
[32] A jogdogmatika a konkrét jogrendszer jogi normái jelentéstartalmának, objektív értelmének, szisztematikus megismerésének a tudománya, és célja a hatályos joganyag fogalmi megragadása és e fogalmak ellentmondásmentes rendszereinek kiépítése. A jogdogmatika a tételes jogban használt fogalmak egymáshoz viszonyításában, belőlük átfogó fogalmi csoportok alkotásában, jogintézmények kimunkálásában s a jog egészének logikailag is egységes rendszerré való kiépítésében ölt testet. Vö. Jogi lexikon, 296. o.
[33] A jogpolitika a társadalompolitika elkülönült ága, amely a jogra vonatkozó társadalmi szükségleteket, érdekeket és követelményeket foglalja össze és közvetíti a jogi életbe. A jogpolitika feltárja a jogélet sajátos belső ellentmondásait, kezdeményezi feloldásukat, elvégzi a jogi szabályozás átfogó elemzését és értékelését, feltárja, meghatározza fejlődésének és fejlesztésének tendenciáit. A jog kritikája alapján a jogpolitikában alternatívákat fogalmaznak meg a változó jogi szabályozási szükségletek kifejezése, a jogi szabályozás fejlesztése és hatékonyságának biztosítása végett. Jogi lexikon, 312. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi docens, igazságügyi miniszter.
Visszaugrás
