A peres felek az 1997. november 25-én elhunyt T. F. örökhagyó testvérei, végrendelet hiányában törvényes örökösei.
Az örökhagyó 1997. november 7-én írásbeli magánvégrendeletet alkotott, melyben akként rendelkezett, hogy: "bármikor halálom esetén minden testvérem K. S.-né, T. F.-né, T. F.-né (T. E.) örökölje mindenemet, ezen testvérem gondoskodik rólam, ápol". A végrendelet ezen szövegében a "minden" és a kétszer írt "T. F.-né" név áthúzva található.
Az örökhagyó utáni hagyatéki eljárásban a felperesek a végrendelet érvényességét vitatták, ezért a közjegyző az öröklési vita miatt az örökhagyó (ingó és ingatlan) hagyatékát ideiglenes hatállyal az alperes részére adta át és a felpereseket perindításra hívta fel.
A felperesek a végrendelet érvénytelenségének megállapítását több jogcímre alapítottan kérték. Állították, hogy a végrendelet nem az örökhagyótól származik [Ptk. 629. § (1) bek.], a végrendelet alkotásakor az örökhagyó cselekvőképtelen állapotban volt [Ptk. 623. §, 18. § (1) bekezdés], másodlagosan pedig arra hivatkoztak, hogy az örökhagyót a végrendelet tételére "valaki tisztességtelen befolyással bírta rá és enélkül azt nem tette volna meg".
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Az ítélet indokolása szerint az írásbeli magánvégrendelet a Ptk. 629. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltaknak megfelel. Végrendeleti minősége, keltének helye és ideje magából az okiratból kitűnik és a végrendelet folyóírása és névaláírása kétséget kizáróan az örökhagyótól származik. Utóbbit az elsőfokú bíróság az írásszakértő véleménye alapján állapította meg. A bizonyítékok az örökhagyó végintézkedési képességét kétséget kizáróan igazolták és a perben nem nyert bizonyítást, hogy az örökhagyó a végrendelet alkotásakor cselekvőképtelen lett volna.
Az elsőfokú bíróság a felperesek által csatolt grafológia magánszakvéleménynek az örökhagyó lelki állapotára vonatkozó megállapításait az egészségi állapotra vonatkozó igazságügyi orvosszakértői véleménnyel egybehangzónak ítélte és annak alapján az örökhagyó tisztességtelen befolyásolását sem találta bizonyítottnak. A grafológus szerint a végrendeletben látható tremorok, vonalszakadások kizárják annak valószínűségét, hogy a szóáthúzásokat ilyen hosszúságban remegésmentes, folyamatos vonalakkal az örökhagyó írta volna. Ezt a megállapítást azonban, amely csupán valószínűsítésen alapul, az írásszakértői véleménnyel szemben az elsőfokú bíróság ügydöntőnek nem tekintette.
Az ítélet ellen a keresetnek való helytadás iránt a felperesek fellebbeztek. Arra hivatkoztak, hogy a grafológus a végrendeletben lévő áthúzások idegenkezűségét állapította meg, ezért a végrendelet nem az örökhagyó szabad befolyásmentes végakaratát tükrözi, az nem tekinthető érvényesnek.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást pontosítva kiemelte, hogy a grafológus szakvélemény megállapításaiból az képezte a per tárgyát, hogy a végrendeletben a szóáthúzások származhattak-e az örökhagyótól. Ebben a vonatkozásban a szakvélemény úgy foglalt állást, hogy azok az örökhagyótól nem származhattak. A másodfokú bíróság szerint ennek elfogadása esetén is érvényes a végrendelet, mert kitűnik abból a végrendelkező személye, a hagyatékáról halála esetére vonatkozó rendelkezés és az örökös személye. A "K. S.-né, T. F.-né, T. E. örökölje mindenemet" mondatnak csak az olyan értelem tulajdonítható, hogy az elsőként megjelölt K. S.-né után további személyek nem lehetnek az örökhagyó örökösei, mert T. F.-né az örökhagyó édesanyja, aki a végrendelet tétele előtt elhalálozott. A végrendeletben felsorolt nevek mellett a "minden testvérem" megjelölésnek nincs értelme és jelentősége, mert a végrendelet utolsó mondata: "ezen testvérem gondoskodik rólam, ápol" a végintézkedés indokát adja és egyértelműsítette az örökhagyó szándékát: örökösévé a róla gondoskodó K. S.-nét tette.
A másodfokú bíróság kifejtette, hogy a grafológus szakvélemény szerint sem állapítható meg egyértelműen, hogy a végrendelet készítése ráhatás eredményeként történt volna. A gyógyszerhatást motiváló tényezőt kevéssé valószínűsítette, a hozzátartozó részéről tett érzelmi hatást, irányított beszélgetést bár ki nem zárta, de nem valószínűsítette és főként nem bizonyította.
A jogerős ítélet ellen a felperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet. Érvelésük szerint a jogerős ítélettel megállapított tényállás szerint bizonyítottá vált a perben, hogy a végrendeletben lévő áthúzások idegen személytől erednek, aki a végrendelet írásába "beleavatkozott", szóáthúzással a végrendelet értelmét vagy a végrendelkező szándékát megváltoztatta vagy mindkettőt befolyásolta. A végrendelet ezért a Ptk. 629. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltaknak nem felel meg, mert a szóáthúzás is a végrendelkezőtől kellene, hogy származzék, így a végrendeletet nem lehet érvényesnek tekinteni.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság nem találta megalapozottnak. Döntését a következőkkel indokolta.
A Ptk. 653. § és a PK 85. sz. állásfoglalás b) pontjából következően a végrendeletet a bíróság csak az érvényesített megtámadási jog alapján nyilváníthatja érvénytelennek. A felperesek felülvizsgálati kérelmükben bár a Ptk. 629. § (1) bekezdésének a) pontjában foglaltakra hivatkoztak, a végrendeleti akarat fogyatékossága miatti érvénytelenséget is állítottak. A perben ugyan vitatták azt, hogy a végrendeletet nem az örökhagyó készítette, ezen álláspontjukat az írásszakértői vélemény megdöntötte és erre irányuló fellebbezés hiányában e kereseti kérelmük az elsőfokú bíróság ítéletével jogerős elbírálás nyert, az a felülvizsgálati eljárás tárgyát nem képezheti.
A másodfokú eljárásban a bíróság tényként állapította meg az áthúzások idegenkezűségét, amellyel kapcsolatban a felperesek arra hivatkoztak, hogy ez az örökhagyói végrendeleti akarat befolyásolásának, a végrendelkezői szándék megváltoztatásának minősül és a végrendelet érvénytelenségét eredményezi.
A perben eljárt bíróságok részletes indokát adták annak, hogy a Ptk. 649. § (1) bekezdése szerint az alperes javára szóló végintézkedés tételére vonatkozó tisztességtelen befolyásolás mely tények bizonyítottsága hiányában nem volt megállapítható.
A másodfokú bíróság a végrendelkezői akarat szem előtt tartásával a végrendelkezés valamennyi - az idegenkezű áthúzást is tartalmazó - rendelkezését értelmezte.
Az ítélkezési gyakorlat általános elve, hogy a végrendeletet mindig az örökhagyó valóságos akaratának az érvényre juttatásával kell értelmezni, de az "akarati elv" az érvénytelenség orvoslására nem szolgálhat (BH 1994/6/315.). A PK 82. sz. állásfoglalás szerint az "akarati elv", a "favor testamenti" elve azt jelenti, hogy a végrendeletet úgy kell értelmezni, hogy az örökhagyó akarata a lehetőség határai között a legmesszebbmenően érvényre jusson, a végrendelet érvényes legyen és hatályban maradjon. Az értelmezésnél az örökhagyó szándékának helyes megállapításához nemcsak a végrendelet egyes intézkedéseit, az abban használt egyes kifejezéseket, az egész végrendelet tartalmától elvonatkoztatottan kell értelmezni és magyarázni, hanem a végrendelet egész tartalmának összefüggésében való teljes feltárása alapján kell a végrendelkező valódi akaratát felderíteni, de a bíróság a bizonyítás egyéb adataiból, az örökhagyó végintézkedésen kívüli nyilatkozataiból vagy akár magatartásából is következtethet arra, hogy a végrendelkezőnek mi volt a valódi akarata.
Az adott esetben az örökösök személyének megnevezését a "minden testvérem K. S.-né, T. F.-né, T. E." felsorolás tartalmazta áthúzások nélkül. Az örökhagyónak az alperesen kívül (K. S.-né) a felperesek a testvérei, akiknek nevét a végrendelet nem tartalmazta. A felsorolásban szereplő T. F.-né nem testvér, hanem az örökhagyó édesanyja volt, a harmadik név: T. E. pedig az alperes leánykori neve, azaz maga az alperes. Mivel T. F.-né az örökhagyó édesanyja már korábban elhunyt, kiesése folytán az alperes vált az egyedüli nevezett örökössé [Ptk. 600. § a) pontja, 639. § (1) bek.]. Annak megállapítását, hogy az örökhagyó minden testvérét juttatásban kívánta részesíteni, a végrendeletben megfogalmazott indok zárta ki. A per adataiból egyértelműen megállapítható ugyanis, hogy a testvérek közül az örökhagyóról több éven keresztül egyedül az alperes gondoskodott.
Mindezekre figyelemmel helytállóan állapította meg a jogerős ítélet azt, hogy a szóáthúzás nélkül is az alperes az örökhagyó végrendeleti örököse, a végrendelet értelmének megváltoztatására nem került sor, az érvénytelenség iránti kereset elutasítása ezért jogszabályt nem sért.
A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta (Legf. Bír. Pfv. II. 21.117/2000. szám).
Az 1996. november 17-én elhunyt örökhagyónak a felperesek a gyermekei, míg az alperesek az örökhagyó második házastársa első házasságából született lányának gyermekei.
Az örökhagyó 1996. szeptember 13-án Z.-n kelt írásbeli magánvégrendeletet tett, amelyben örökösként az alpereseket nevezte meg, gyermekeit, a felpereseket kitagadta.
A végrendelet készítésére az I. r. alperes előadása szerint úgy került sor, hogy az örökhagyó a végrendeletet készítő ügyvédnél személyesen nem jelent meg. Az örökhagyó a végrendelet elkészíttetésével az I. r. alperest bízta meg, aki a tárgyaláson úgy nyilatkozott, hogy "az ügyvéd úrnál a nagyapám nem volt jelen, mert akkor ő már nagyon beteg volt, a nagyapám végakaratát én mondtam el az ügyvéd úrnak". Az alperesek jogi képviselője dr. T. J. ügyvéd a végrendeletet elkészítette, majd azt az örökhagyó a lakásán két végrendeleti tanú előtt aláírta.
A felperesek többször módosított keresetükben elsődlegesen a végrendelet érvénytelenségének megállapítását kérték, részben azon az alapon, hogy az alperesek közreműködtek a végrendelet megalkotásánál, részben pedig arra hivatkozva, hogy a két végrendeleti tanú a végrendelet aláírásánál együttesen nem volt jelen.
Másodlagos kereseti kérelmük a felperesekre vonatkozó kitagadás érvénytelenségének megállapítására irányult.
Az alperesek elsődlegesen valamennyi kereseti kérelem elutasítását kérték, arra az esetre pedig, ha a felperesek keresetének a bíróság részben vagy egészben helyt adna, beszámítási kifogást terjesztettek elő az általuk nyújtott gondozási, tartási szolgáltatások és temetési költség elszámolása címén.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy a végrendeletben az I. és II. r. felperesekre vonatkozóan tett kitagadás érvénytelen. Kötelezte az alpereseket, hogy 15 napon belül fizessenek meg a felpereseknek kötelesrész címén külön-külön 99 000 forintot. Ezt meghaladóan a felperesek keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint az I. r. alperes az örökhagyó otthon elkészített végrendeletét zárt borítékban elvitte dr. T. J. ügyvédhez. Az ügyvédnél az örökhagyó nem jelent meg, az ő írásban is rögzített végakaratát az I. r. alperes ismételte el a jogi képviselőnek. Az örökhagyó által megküldött irat alapján a jogi képviselő a végrendeletet elkészítette, ezt követően az örökhagyó a végrendeletet 1996. szeptember 13-án a saját lakásán két végrendeleti tanú együttes és folyamatos jelenlétében aláírta és a végrendeletet ugyanekkor a két végrendeleti tanú is aláírta.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felpereseket terhelte volna annak bizonyítása, hogy az I. r. alperes oly módon működött közre a végrendeleti tételében, hogy a végrendelet tartalma tekintetében meghatározó szerepe volt. E vonatkozásban a felperesek bizonyítást nem ajánlottak fel. Az I. r. alperes a végrendelet elkészítésében nem fejtett ki olyan tevékenységet, amely a Ptk. 632. § (1) bekezdése szerinti közreműködésnek minősül. Önmagában az a magatartás, hogy az I. r. alperes a végrendeletet elvitte az ügyvédnek még azzal együtt sem minősül a Ptk.-ban szabályozott közreműködési tevékenységnek, hogy az I. r. alperes elismerte: a nagyapja végakaratát elmondta a végrendeletet szerkesztő jogi képviselőnek.
Az elsőfokú bíróság nem találta alaposnak a Ptk. 629. § (1) bekezdés b) pontjának megsértésére vonatkozó hivatkozást (két tanú együttes jelenlétének hiánya) sem. Megállapította azonban, hogy az örökhagyónak a végrendeletben a felperesekre vonatkozóan tett kitagadása érvénytelen, mert nem állapítható meg azon feltétel fennállása, hogy a felperesek az örökhagyóval szemben fennálló törvényes eltartási kötelezettségüket súlyosan megsértették volna.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperesek terjesztettek elő fellebbezést annak megállapítása iránt, hogy a végrendelet a felperesek vonatkozásában érvénytelen, másodlagosan a kötelesrész felemelését kérték.
Az alperesek csatlakozó fellebbezés terjesztettek elő, mely szerint abban az esetben, ha a bíróság a felperesek elsődleges fellebbezési kérelmének helyt ad, az örökhagyó részére nyújtott gondozási szolgáltatás címén érvényesített hitelezői követelés felemelését kérték a felperesek örökrészével azonos összegre.
A másodfokú bíróság jogerős részítéletében az elsőfokú bíróság ítéletének a végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránti keresetet elutasító rendelkezését megváltoztatta és megállapította, hogy a végrendelet az I. és II. r. felperesek vonatkozásában érvénytelen.
A másodfokú bíróság megalapozatlannak ítélte a végrendelet elkészítésével kapcsolatban tett azon ténymegállapítást, hogy az ügyvéd által szerkesztett végrendelet az örökhagyó írásbeli feljegyzése alapján készült, mivel az örökhagyó által készített iratokat sem az alperesek, sem a végrendeletet készítő ügyvéd nem tudta bemutatni. Mivel az örökhagyó a végrendeletet készítő ügyvédnél nem volt jelen, ezért a végrendelet tartalmát nem élő szóval közölte a végrendelet készítőjével. Az I. r. alperes az első személyes meghallgatása során elismerte, hogy a nagyapja végakaratát ő mondta el az ügyvédnek, nem tett azonban említést az örökhagyó által kézzel írt végrendeletről. Az alperesek és jogi képviselőjük nyilatkozatán kívül egyéb adat a kézzel írt végrendeletre vonatkozóan nem állt rendelkezésre. Mivel a végrendelet tartalmát az örökhagyó nem személyesen közölte a végrendeletet készítő ügyvéddel, az alpereseket terhelte annak bizonyítása, hogy a végrendelet meghatározása írásban történt. Az alperesek ezt bizonyítani nem tudták, az előadásuk és jogi képviselőjük nyilatkozata ennek megállapításához pedig kellő bizonyítékul nem szolgált.
Mindezek alapján megállapítható, hogy a végrendelet tartalmát nem az örökhagyó, hanem az I. r. alperes közölte a végrendelet készítőjével. Ez a magatartás pedig kimeríti a végrendelet tételében való közreműködés fogalmát. Minthogy az I. r. alperes a II. r. alperes testvére, az I. r. alperes közreműködői tevékenysége miatt mindkettőjük javára szóló juttatás érvénytelen.
A jogerős részítélet ellen az alperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet, melyben elsődlegesen a jogerős részítélet hatályon kívül helyezését és az első fokon eljárt bíróság ítéletének a helybenhagyását kérték, másodlagosan pedig annak megváltoztatását és a juttatás érvénytelenségének megállapítását.
Elsődlegesen arra hivatkoztak, hogy a másodfokú bíróság a bizonyítási terhet tévesen megfordította, és a Pp. 206. § (1) bekezdését sértette azzal, hogy az alperesi és alperesi képviselő nyilatkozatot bizonyítékként nem értékelte. Másrészt a kérelmüket arra alapították, hogy a Ptk. 632. § (1) bekezdése értelmében a másodfokú bíróság legfeljebb az alpereseknek történt juttatás érvénytelenségét és nem a végrendelet érvénytelenségét állapíthatta volna meg. A végrendeletben ugyanis a felperesek kitagadása is szerepel, amely részben a végrendelet a hivatkozott § alapján nem lehet érvénytelen. Utaltak arra is, hogy a hagyaték átadása teljes hatályúvá vált.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság az alábbi indokok alapján találta alaptalannak.
A Ptk. 632. § (1) bekezdése értelmében az írásbeli magánvégrendelet tanúja vagy más közreműködő személy, illetőleg ezek hozzátartozója javára szóló juttatás érvénytelen, kivéve, ha a végrendeletnek ezt a részét az örökhagyó saját kezűleg írta és aláírta. A törvény a tanúk mellett a "más közreműködő személy" fogalmát nem határozza meg, ezt az ítélkezési gyakorlat annak az elvnek az alapján alakította ki, hogy a Ptk. 632. § (1) bekezdése szerinti érvénytelenség a tisztességtelen befolyásolás szintjén el nem érő közreműködői magatartás jogkövetkezményeiről rendelkezik. Ennek az elvnek a következetes alkalmazása szerint a közreműködést megvalósíthatja az is, ha az örökös keresi fel az ügyvédet a végrendelet készítése végett és a végrendelet tartalmát ő közli az okiratot készítő ügyvéddel (LB Pfv. V. 21. 499/1995.).
A felperesek eredeti kereseti kérelme a kitagadás érvénytelenségének megállapítására és a kötelesrész kiadására irányult.
Az I. r. alperes az első személyes meghallgatása során maga adta elő, hogy az örökhagyó az ügyvédnél nem volt jelen és nagyapja végakaratát az I. r. alperes mondta el az ügyvédnek. A felperesek csak ez után terjesztették ki a kereseti kérelmüket a végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránt és az I. r. alperes csak ezt követően korrigálta a nyilatkozatát úgy, hogy szerepe a "küldönc" szerepére korlátozódott, azonban a jogerős ítélet helyes indokai szerint ezt nem tudta bizonyítani, a bizonyítási terhet tehát az I. r. alperes fordította maga ellen. A másodfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok helyes mérlegelésével állapította meg a tényállást és abból a jogszabályoknak megfelelő következtetést vont le mindkét alperesre nézve, mert a II. r. alperes az I. r. alperesnek a Ptk. 685. § b) pontja értelmében közeli hozzátartozója.
Az elsőfokú ítéletnek a kitagadás érvénytelenségét megállapító rendelkezése ellen az alperesek nem terjesztettek elő fellebbezést. A jogerős ítélet csak olyan kérdésben támadható felülvizsgálati kérelemmel, amely az első- és másodfokú eljárásnak is tárgya volt, az elsőfokú ítélet nem fellebbezett rendelkezése ellen tehát felülvizsgálati kérelemnek nincs helye.
Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság az eset összes körülményeit mérlegelve helyesen alakította ki azt a jogi álláspontját, hogy az I. r. alperes a végrendelet tételében közreműködött. Az I. r. alperes közreműködői magatartásának megállapítása tekintetében a jogerős részítélet mérlegelésen alapul, amely sikeresen csak akkor támadható, ha a mérlegelés alapjául megállapított tényállás kirívóan okszerűtlen vagy iratellenes. A Legfelsőbb Bíróság a jogerős részítélet ilyen hibáját nem észlelte, ezért azt hatályában fenntartotta (Legf. Bír. Pfv. II. 22. 854/2000. szám).
Az 1998. június 29-én elhunyt örökhagyó gyermekei a peres felek. Az örökhagyó 1998. június 25-én közvégrendeletet alkotott. Végrendelete szerint idős, beteges napjaiban csak az alperesre számíthat, aki vállalja, hogy őt élete végéig segíti, gondját viseli, ápolja, a felperes vele nem törődik, italozó életmódot folytat és ezért őt az öröklésből kitagadja. Ezért úgy végrendelkezett, hogy halála esetére minden ingó és ingatlan vagyonát az alperes örökölje.
A hagyatéki eljárásban a felperes a végrendeletet alakilag és tartalmilag érvényesnek ismerte el, a kitagadás érvénytelenségét állította és kötelesrész iránti igényt terjesztett elő, az alperes pedig a kitagadás érvényességére hivatkozott. A közjegyző a hagyatékot ideiglenes hatállyal az alperes részére adta át.
A felperes a keresetében a kitagadás érvénytelenségének megállapítását és kötelesrésze kiadását kérte. Az eljárás során keresetét kiterjesztette a végrendelet érvénytelenségére.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. A megállapított tényállás szerint a felek az 1997-ben elhunyt édesanyjuk után a törvényes öröklés rendje szerint örököltek. Házastársa halála után az örökhagyóval mindkét peres fél rendszeresen tartotta a kapcsolatot, szükség esetén a felperes is ellátta a háztartási teendőket és az örökhagyó szőlőjében is munkát végzett. Az alperes az örökhagyóval közös ingatlan utcai lakrészében lakik és napi rendszerességgel gondoskodott az örökhagyóról. Az örökhagyó mindennaposan, a felperes évek óta rendszeresen fogyasztott szeszesitalt, amely miatt több alkalommal le is részegedett. Az örökhagyó a felperes italozását nem nézte jó szemmel, néhány ízben lakásából elküldte, hogy majd józanul jöjjön oda. A szülők elképzelése házas ingatlanuk örökléséről az volt, hogy a ház utcai részét a felperes, a belső részét az alperes örökölje. Az alperes az anyai hagyatéki tárgyalásra előbb nem ment el, a felperest részegen találta, majd másnap együttesen jelentek meg a közjegyzőnél, de az alperes a hagyatékkal kapcsolatban vitázott. A hagyatéki tárgyaláson történteket követően határozott az örökhagyó végrendelet készítéséről.
A végrendelet úgy készült, hogy a közjegyző az örökhagyó lakásán megjelent, a végrendelet tartalmát megbeszélték, majd 1998. június 25-én titkárnőjével együtt az elkészített végrendeletet felolvasás és aláírás végett elvitte az örökhagyóhoz. Az aláírást megelőzően az örökhagyó az orvostól injekciót kapott, felolvasás közben az alperes őt megitatta, majd a helyiséget elhagyta.
Az elsőfokú bíróság nem találta bizonyítottnak, hogy az örökhagyó az alperes jelenlétében végrendelkezett volna, és a Ptk. 625. § (2) bekezdésének feltételeit sem állapította meg, ezért a végrendelet érvénytelensége iránti keresetet elutasította. A fenti tényállás alapján viszont azt állapította meg, hogy a felperes alkoholista életmódot folytat, amit erkölcstelen életmód folytatásának minősített, ezért a Ptk. 663. § (1) bekezdés e) pontja szerinti érvényes kitagadási ok fennállta miatt a keresetet elutasította.
A felperes fellebbezése alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét - annak helyes indokaira utalással - helybenhagyta. A fellebbezéssel kapcsolatban rámutatott arra, hogy a Ptk. 625. § (2) bekezdése nem a jelenlévőkre, hanem a közjegyző személyére vonatkozóan tartalmaz a közvégrendelettel kapcsolatban összeférhetetlenségi okot. Nem eredményezi azonban a közvégrendelet érvénytelenségét az, ha a közjegyző az örökhagyó meghallgatásával, jegyzetei alapján készíti el a végrendeletet, amit utóbb felolvasás után a közjegyző jelenlétében ír alá az örökhagyó. Rámutatott arra is, hogy bár az aláírás előtt az örökhagyó injekciót kapott, a perben semmilyen adat nem merült fel arra vonatkozóan, hogy ez végrendelkezési képességét befolyásolta volna. Az elsőfokú bíróság jogi következtetésével egyetértve kiemelte, hogy a kitagadási ok érvényes fennállásához elegendő az, hogy a közfelfogás szerint a felperes alkoholista életmódja erkölcstelennek minősül és szükségtelen annak orvosszakértői igazolása, hogy az alkoholizmus jelei a felperesen megmutatkoztak-e vagy sem, ezért a felperesnek a szakértői bizonyítás elrendelésére irányuló indítványát elutasította.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet: elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése, a keresetének való helytadás, másodlagosan új eljárás és új határozat hozatalára utasítás iránt. Álláspontja szerint az alperes a közvégrendelet tételénél a Ptk. 625. § (3) bekezdés szerinti közreműködőnek minősül, a kitagadás érvényességének megállapítása pedig a Ptk. 663. § (1) bekezdésének e) pontját sérti.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet részben alaposnak találta, a következők szerint.
1. Az iratok tartalma alapján megállapítható, hogy a felperes a hagyatéki eljárásban a végrendeletet érvényesnek ismerte el mind alaki, mind tartalmi vonatkozásban és csak a kitagadásra vonatkozó érvénytelenséget állított.
A hagyatéki eljárásban tett ezen anyagi jogi nyilatkozat a Legfelsőbb Bíróság PK 261. sz. állásfoglalása értelmében egyoldalúan nem vonatható vissza, a visszavonás hatályosságához a nyilatkozattal jogot szerzett másik fél beleegyezése szükséges, illetőleg az az általános ügyleti megtámadási alapon lett volna megtámadható.
A felperesnek a hagyatéki eljárásban tett nyilatkozata ugyanis a Ptk. 199. § (1) bekezdése szerinti olyan egyoldalú nyilatkozat, amelyre - ha törvény kivételt nem tesz - a szerződésre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. E nyilatkozatok visszavonásával kapcsolatban a Ptk. 211-215. §-ai megtámadására pedig az általános ügyleti nyilatkozatok megtámadására vonatkozó rendelkezések az irányadók (BH 1985/2/59., PJD X. 53.). Ezért a felperes végrendelet érvénytelensége iránti keresete előfeltétele a hagyatéki eljárásban tett nyilatkozatának eredményes megtámadása lett volna.
A felperes a perben ilyen megtámadási jogra azonban nem hivatkozott, ezért a végrendelet érvénytelenségének megállapítására irányuló keresete ez okból is elutasítandó.
2. A perben megállapított tényállás szerint a felperes évek óta rendszeresen fogyasztott szeszesitalt és több alkalommal lehetett őt látni ittas állapotban. Ebből a perben eljárt bíróságok azt a következtetést vonták le, hogy az alperes "alkoholista életmódot" folytatott, amit erkölcstelen életmód folytatásának kell tekinteni. A bíróságoknak ez a következtetése azonban mind az alkoholizmus, mind az erkölcstelen életmód tekintetében téves.
Az alkoholizmus ugyanis nem egyszerűen szeszesitalok rendszeres fogyasztása, hanem alkoholtartalmú italok mértéktelen fogyasztása következtében kialakuló szenvedélybetegség, ami testi és pszichikai tünetekkel jár együtt. A perbeli tényállás alapján az utóbbi fel sem merülhet, legfeljebb a felperes "italozó életmódjáról" lehet szó.
Az erkölcstelen életmód, mint érvényes kitagadási ok fennálltának hitelt érdemlő bizonyítása a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése alapján az alperest terhelte. Az erkölcstelen életmód folytatásának megállapításához azt kellett volna az alperesnek bizonyítania, hogy a felperes az italfogyasztással együttjáró olyan magatartást tanúsított, amelyből erkölcsi felfogásának züllöttségére lehet következtetni és ez életmódjává vált, amely folyamatosan megnyilvánuló többletmagatartás feltétele. Önmagában a túlzott mértékű rendszeres italfogyasztás nem tekinthető erkölcstelen életmód folytatásának, ennél többet viszont a felperes terhére nem lehet megállapítani. Ezért a Ptk. 663. § (1) bekezdés e) pontja szerinti kitagadási ok nem áll fenn.
A jogerős ítélet tehát a fenti részben jogszabályt sért és érvényes kitagadás hiányában a felperes a Ptk. 661. §-a alapján kötelesrészre jogosult. A Legfelsőbb Bíróság ezért a Pp. 213. § (2) bekezdése alapján részítéletet hozott, a végrendelet érvénytelensége iránti keresetet illetően a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta, és megállapította, hogy az 1998. június 25-én kelt végrendeletben a felperes kitagadása érvénytelen.
Eltérő jogi álláspontjuk folytán az eljárt bíróságok a kötelesrész kiadására irányuló kereset körében a bizonyítást nem folytatták le, a döntéshez szükséges adatok nem állapíthatók meg, ezért ebben a körben a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróságot az eljárás folytatására utasította (Legf. Bír. Pfv. II. 20.245/2000. szám). ■
Visszaugrás
