Az EU határainak bővülése következtében és a térségben tervezett csatlakozások reményében érdemes áttekinteni, hogy jelenleg mennyire teszik lehetővé a jogszabályok a szabad mozgást a délszláv térségben, uniós és nem uniós állampolgárok részére egyaránt.
Az utóbbi években a délszláv térség - köszönhetően a demokratikus változásoknak - nemcsak a nyugati tőke, de a magyarországi befektetők és ügyvédek kedvelt helyévé vált. Tekintettel a délszláv térségben élő magyar kisebbségekre, több olyan régió, város vagy község található, ahol egy magyarországi ügyvéd magyar nyelven boldogulhatna, a hivatalos ügyintézés során is használható nyelvi jogoknak köszönhetően.1
Az ügyvédi hivatás gyakorlásának feltételeit elsősorban a délszláv államokban és Magyarországon vizsgálom meg. A vizsgált államok köre azért is érdekes, mivel ezekben az államokban - a több évtizedes közös múltban - Jugoszláv tagköztársaságokként azonos jogszabályok vonatkoztak az ügyvédi tevékenységre. A kilencvenes évek elejétől kezdve önállóságot nyert volt jugoszláv tagköztársaságok külön utakon kezdtek járni. Jelenleg Szlovénia az Európai Unió tagja, Horvátország közel áll a csatlakozáshoz, Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró és Macedónia pedig már aláírták a Stabilizációs és Társulási Megállapodást. Ebből látható, hogy ezek az országok elindultak az Unió felé. A törvényalkotásra jellemző, hogy a régióban a jogszabályokat igyekeznek az Unió elvárásainak megfeleltetni. A valaha létező tagköztársaságok közötti mobilitás - akár az ügyvédek tekintetében is - vélhetően hamarosan ismét realitás lehet. Tekintettel a régió államainak több évtizedes sorsközösségére, a csekély mértékű nyelvi eltérésekre a délszláv térségben a mobilitás kérdésének megoldódása nemcsak gazdasági szempontból jelentős, de a nemzetek közötti megbékélésnek is fontos további állomása lehetne.
Az összehasonlítás alapjául elsősorban a hatályos ügyvédi törvények, de kiegészítésül a kormányrendeletek és egyéb jogforrások szolgálnak, csakúgy mint az ügyvédi kamarák etikai kódexei, egy két ország esetében pedig maga az Alkotmány.
Az Alkotmány Magyarországon csupán utalást tesz az ügyvédekre, de expressis verbis nem található meg benne az "ügyvéd" kifejezés. Az Alkotmány 57. § (3) bekezdésében a védelem jogát említit, valamint a védőt védelmezi.2 A szerb alkotmány3, a montenegrói és ma-cedón4 a jogsegély, a letartóztatás szabályai és a terheltet megillető jogok kapcsán szólnak az ügyvéd, illetve védő szerepéről. A horvát alkotmány szintén a terhelt személyekkel kapcsolatban említi a védőt, valamint kimondja: "Az ügyvédség, mint egyedülálló és független szolgálat minden polgár számára jogsegélyt biztosít a törvényekkel összhangban."5 A szlovén alkotmány 137. cikkében az alábbi olvasható: "Az ügyvédség az igazságszolgáltatási rendszer keretein belül működő független szolgáltatás, melyet törvény szabályoz."6
A törvények vizsgálatát megkönnyíti, ha azt a közismert magyarral kezdjük7, melynek a 13. § (1) és (3) bekezdésében szerepelnek a hivatás gyakorlásának feltételei. Ezek szerint az gyakorolhatja az ügyvédi hivatást, aki az ügyvédi kamara tagja és letette az ügyvédi esküt valamint:
1. az Európai Gazdasági Térség valamely tagállamának állampolgára
2. büntetlen előéletű
3. jogi egyetemi végzettséggel rendelkezik
4. magyar jogi szakvizsgát tett
5. felelősségbiztosítása van
6. irodahelyiséggel rendelkezik a kamara működési területén
7. nem esik a (4) bekezdésben felsorolt okok alá.8
Kizáró okként említi a törvény az összeférhetetlenségi ok fennálltát, a közügyektől vagy jogi képesítéshez kötött foglalkozástól való eltiltást, szándékos bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztés esetén a büntetés kitöltésétől vagy a végrehajthatóság megszűnésétől számított 10, próbaidőre való felfüggesztés esetén pedig a próbaidő leteltét követő 3, ügyvédi kamarából való kizárásról hozott határozat jogerőre emelkedésétől számított 10 év letelte előtti időszakot, gondnokság alatt állást vagy anélküli cselekvőképtelenséget, életmódból vagy magatartásból eredő az ügyvédi hivatás gyakorlásához szükséges közbizalomra való érdemtelenséget.
A kamarai tagság feltételei közül a jogi egyetemi végzettség és a szakvizsga külön kiemelése meglátásom szerint nem indokolt, mivel az ügyvédi eskü letételének már mindkettő feltétele, a szakvizsga letételének pedig a jogi egyetemi végzettség az előfeltétele, többek között. Amennyiben a törvényhozó mégis szükségesnek vélte ezt megemlíteni, vajon a kötelező szakmai gyakorlatot ugyanakkor miért hagyta ki a felsorolásból.
A magyar szabályozás alapján a vizsgált országokban az ügyvédekkel támasztott feltételeket kívánom bemutatni, elsősorban a magyar feltételek meglétét, illetve azok hiányát vizsgálom, a későbbiekben pedig a magyar szabályozástól eltérő feltételeket mutatom be.
A kamarai tagság kivétel nélkül minden vizsgált országban feltétele az ügyvédi hivatás gyakorlásának. Magyarországon a 22/1994. (IV. 16.) AB határozat foglalkozott a kötelező kamarai tagság kérdésével. Az Alkotmánybíróság egy indítvány kapcsán, amely a kötelező kamarai tagság alkotmányellenességének9 megállapítását kérte, kimondta, hogy az ügyvédi kamara nem az egyesülési szabadság alapján létrehozott szervezet, az ügyvédi kamarát nem magánszemélyek alapították, céljait és tevékenysége feladatait sem magánszemélyek határozták meg, hanem az ügyvédi kamarát törvény létesítette, feladatait és működési rendjét, tevékenységét törvény szabályozza.10 A kötelező kamarai tagsággal kapcsolatosan az Európai Emberi Jogi Bíróság11 véleménye az, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezménye 11. cikkében biztosított egyesülési szabadságnak a megsértése nem állapítható meg a szakmai kamarai kötelező tagság előírásával. A kötelező kamarai tagság létjogosultságának megkérdőjelezése többek között a kamarának az immár több mint 130 éves hagyományát is megkérdőjelezi.
A délszláv térségben az ügyvédi kamarai tagság szintén kötelező, és ott is több mint száz éves múlttal rendelkezik. Szerbiában az ügyvédséget 1862-ben intézményesítették. Az ügyvédi feladatokat akkoriban azok az iskolázott jogászok végezhették, akiket előzőleg az Igazságügy Minisztérium nyilvántartásba vett. Ezt követően az első ügyvédi egyesületet 1886-ban hozták létre. 1929-ben alakult meg a Belgrádi Ügyvédi Kamara, mely az ügyvédi hivatást gyakorlók számára kötelező kamarai tagságot írt elő. Az Osztrák-Magyar Monarchia területén létező - ma már önálló - államok területén az 1852-ben meghozott Ügyvédi Rendtartás (Advokaten Ordnung) volt hatályban; Horvátországban 1852-től, Szlovéniában 1868-tól, Boszniában pedig 1883-tól.
A Jugoszláv Királyság 1929-ben szabályozta törvénnyel az ügyvédi tevékenységet. A kommunista időszakban, 1946 végén újabb törvény született az ügyvédekről, mellyel az ügyvédi kamarákat az Igazságügy Minisztérium felügyelete alá helyezték. Az 1957-es törvény lehetővé tette az ügyvédek számára immár nemcsak a polgárok, de a munkaközösségek, szervezetek és intézmények jogi képviseletét is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
