Magyarországon a II. világháborút követően a többi szovjet érdekszférába került közép-kelet-európai államhoz hasonlóan a munkaküzdelem és ezen belül a sztrájk intézménye ismeretlen fogalom volt. Ideológiailag ezt alátámasztotta az össznépi tulajdonban álló vállalati szemlélet, amely szerint az állami vállalat és bármely más állami intézmény egyfelől az ország valamennyi állampolgárának a tulajdona, másfelől viszont annak a kollektívának a tulajdona, amely otthon dolgozik. E kettős kollektíva-szemlélet értelmében pedig nem áll fenn komoly ellentét a munkáltató, vagyis az intézmény vezetése és az ott dolgozó munkavállalók között.[1] Ehhez hasonlóan ugyancsak nem áll fenn e kor reálszocialista-kommunista ideológiája szerint komoly érdekellentét a munkaszövetkezetek (ipari és mezőgazdasági termelőszövetkezetek) vezetése és tagsága között. Ugyanis mind a vezetés, mind a dolgozó tagság egyformán tulajdonosa a szövetkezetnek a tagsági jogviszonyán keresztül.[2] A munkáltatói és a dolgozói oldal közötti antagonisztikus érdekellentét hiányában pedig a nyugati tőkés államokban kialakult és ezeknél az államoknál alkalmazott munkaküzdelem a reálszocialista-kommunista országok esetében felesleges intézmény.
A reálszocialista-kommunista rendszernek az 1980-as évektől egyre felgyorsuló erodálása következtében ez az ideológiai realitás az ezzel ellentétes és egyre erőteljesebben megnyilvánuló társadalmi gyakorlat, azaz a munkáltatói és a munkavállalói oldal közötti elfojtott ellentét miatt szabályozni kellett a sztrájk intézményét. Ugyanis a rendszerváltást megelőző években egyre több sztrájk tört ki, amelyeket jogi szabályozás hiányában a jogalkalmazásra hivatott szervek nem tudtak kezelni. Annak érdekében, hogy az egyre szaporodó sztrájkok következtében ne lépjen fel anarchia a munka világában, még a végnapjait élő kommunista rezsimnek az új rezsimet előkészítő kormánya 1989 júniusában a régi parlamenttel még megszavaztatta a sztrájkról szóló törvényt, ami 1989. évi VII. törvényként (továbbiakban: Szt.) került beiktatásra a magyar jogrendszerbe. Ez a törvény azóta is hatályos és eszerint kell elbírálni, hogy melyik sztrájk tilos és melyik az amely jogszerű vagy jogszerűtlen.
Az 1989. évi sztrájktörvény sebtében készült el és mindössze hét szakaszból áll. Emiatt tele van olyan hibákkal és hiányosságokkal, amelyek a munkaküzdelmet a gyakorlati alkalmazása során eltorzítják, sőt, az eddigi tapasztalatok szerint olyan károkat is okoznak a magyar társadalom kisebb vagy nagyobb köreinek, amelyek átgondolt szabályozás esetén megelőzhetők lettek volna.
1. Az első igen komoly hiányosság, hogy az 1989. évi VII. törvény a munkaküzdelemből csak a sztrájkot rendezi, miközben a munkaküzdelem másik formájáról, a kizárásról egy szóval sem tesz említést. Sztrájk esetében köztudottan a munkavállalók szüntetik be a munkát valamilyen népszerűtlen intézkedéssel szemben. Ezzel szemben kizárás, azaz "lock out" vagy "Aussperrung" esetében a munkáltató zárja ki az üzemből, pontosabban a munkahelyükről a munkavállalókat, vagyis nem engedi őket dolgozni. Ennélfogva a sztrájk a munkavállalók és érdekvédelmi szerveik munkaküzdelmi fegyvere a másik féllel szemben. Mind a kettőnek van támadó és védekező jellegű formája. Támadó jellegű a sztrájk akkor, amikor azzal a szakszervezet egy újabb jogot, pl. béremelést szeretne kiharcolni, védekező pedig akkor, ha a munkáltató a munkavállalók már megszerzett jogait igyekszik csorbítani vagy fennálló kötelezettségeit tovább növelni, pl. a munkateljesítményt a bér meghagyásával emelni. Ezzel szemben a "lock out" akkor támadó jellegű, ha annak alkalmazásával egy jogszerűen bejelentett, de még el nem kezdett vagy már egy jogszerűen folyó sztrájkot kíván üzembezárással meghiúsítani vagy felszámolni. Védekező viszont a kizárás akkor, ha jogszerűtlen, pl. romboló vagy erőszakosan folyó sztrájkot akar a munkáltató az üzem bezárásával felszámolni. Az e téren kialakult és az un. "arany formulaként" (golden formell) meg-
- 658/659 -
jelölt[3] és több nyugat-európai államban munkaküzdelmi rendtartásba vésett szokásjogok a frankofon-latin államoknál abból kiindulva, hogy a munkavállalói és a munkáltatói oldal viszonylatában a munkáltatói oldal az erősebb, míg a munkavállalói oldal a kiszolgáltatottabb és a gyengébb fél, ezért a munkavállalói oldalnak nemcsak a védekező, hanem a támadó sztrájkot is megengedi, viszont a kizárásnál a támadó jellegűt jogszerűtlennek minősíti. Sőt a portugál jog magát a kizárást is az itt leírtak okából tiltja és jogellenesnek minősíti.[4]
A munkaküzdelemnek e két formális intézménye mellett a francia szakirodalom említést tesz annak informális formájáról, a bojkottról is.[5] A bojkott, amely lényegét tekintve passzivitásban, passzív rezisztenciában merül ki, a munka világában mind a két oldalról alkalmazható. Munkavállalói oldalról akár egy személy, akár egy összebeszélésszerűen együtt dolgozó kisebb munkavállalói kollektíva anélkül alkalmazhatja, hogy beleütközne a sztrájkjog előírásaiba vagy alkalmazni lehetne annak szabályait. Ilyen pl. a munkalassítás vagy amikor a BKV autóbuszvezetői megtagadták még a 2010. januári BKV-sztrájkot megelőzően a hibás autóbuszokkal a forgalomba történő kimenetelt. Tekintettel arra, hogy a bojkott Dánia kivételével[6] sem szokásjogilag, sem rendtartásilag, sem tételes-jogilag (törvényileg) rendezve nincsen, az általános magatartási és munkaviszonybeli szabályokból levonható jogkövetkezmények alapulvételével értékelhető. Munkajogi szempontból ez azt jelenti, hogy a munkaviszony tartalmát képező, munkavállalói és munkáltatói oldalon egyaránt megjelenő jogok és kötelezettségek mikénti érvényesítése illetve teljesítése, jogszerű vagy nem jogszerű megsértése alapján kell megítélni. Bojkott esetében tehát közvetlenül alkalmazhatók mindkét részről a munkajog általános munkaviszony megszüntetésére és/vagy kártérítési szankciói. A bojkott tehát külön szabályozást nem igényel.
Ez azonban csak a munkahelyi bojkottra vonatkozna, vagyis arra, amely a munkáltató és a munkavállaló, esetleg az érdekvédelmi szervezeteik között folyik le. Bekövetkezhet azonban bojkott munkahelyen kívül is, amikor pl.: gazdasági szabályozó vagy pályázati feltétel szigorítása, valamint valamely gazdasági ágazatot érintő kedvezőtlen jogszabály kiadása, vagy egyes cégeket, cégtípusokat, szolgáltatási ágazatokat hátrányosan érintő kormányzati vagy önkormányzati intézkedések miatt egy vagy több gazdasági ágazatba tartozó cég szünteti be, illetve tagadja meg a fogyasztói igények kielégítését. Ilyen irányú fenyegetések tapasztalhatók voltak az 1980-as évek végén az akkori konzervatív kommunista gazdaságpolitika megváltoztatását célozva, amelynek eredményeként jelentős lazulások indultak el. Ilyen bojkott-fenyegetésekre, sőt bojkottokra most is sor kerülhet, ami lehet jogos, megalapozott nyomásgyakorlás, de lehet megalapozatlan is. Könnyen előfordulhat, hogy az ellenzék felheccel egyes cégeket vagy cégcsoportokat, azért, hogy nyomást gyakoroljon a kormányra, vagy valamely szaktárcájára, esetleg települési önkormányzatra, hogy a neki nem tetsző gazdaságpolitikáját változtassa meg, vagy egyszerűen csak azért, hogy zűrzavart okozzon. A cégek és cégcsoportok által kifejthető bojkottok - különösen nagy kiterjedés esetén - komoly zavarokat és károkat okozhatnak az árúkat és szolgáltatásokat érintő közellátásban. Ezért indokolt az ilyen bojkottokat a sztrájk analógiájára szintén szabályozni, mégpedig úgy, hogy a több ágazatra kiterjedő bojkott esetében a bojkottálni szándékozó cégek és/vagy érdekképviseleti szervezeteik az Országos Érdekegyeztető Tanácsban, míg egy ágazaton belüli maradás esetén az ágazati párbeszédbizottságban lenne köteles a bojkottáló cég vagy cégcsoport az állam, ill. a szaktárca, valamint a fogyasztók és a munkavállalók érdekképviseletével egyeztetni, legalább a bojkott megkezdését megelőzően 15 nappal. Az ilyen egyeztetés lebonyolítására a munkaküzdelemről szóló leendő jogszabályban a bojkott e formájának rendezésével egy időben ki kellene egészíteni az Országos Érdekegyeztetési Tanácsról és az országos érdekegyeztetésről szóló 2009. évi LXXIV. törvényt, valamint az ágazati párbeszédbizottságról és az ágazati érdekegyezetésről megalkotott 2009. évi LXXIV. törvényt azzal, hogy az ilyen érdekegyeztetés is ide tartozik. Viszont ennél az egyeztetésnél e két törvénynek a reprezentativitásra vonatkozó előírásait nem lehetne alkalmazni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
