A címben szereplő felszólítást, mint ajánlatot, szegezi szembe az automata a hozzálépő, zsebeiben kotorászó autóssal, kinek is a törvényi keretek között megalkotott önkormányzati rendelet szerinti díjat kell fizetnie a kijelölt közterületen történő várakozásért. A díj megállapítása nem lehet önkényes: arányos legyen a hely igénybevételének időtartamával és függ a körzet általános zsúfoltságának mértékétől. A jog gazdasági elméletei szerint[1] a jogszabályoknak és az egyedi jogalkalmazásoknak gazdasági, vagyis az árak alakulására gyakorolt hatása van, és az elvileg mérhető, még ha nem is minden esetben ennyire közvetlenül.
1.1. Versenygazdaságban ilyenfajta összefüggést közvetlenül tükröző szabályozási helyzeteket jellemzően az ún. piaci elégtelenségek körében találunk, ezek befolyásolhatók kormányzati cselekvés által sikerrel.[2] Erre a célra azonban a jogi eszköztárból nem kizárólag a normák alkalmasak. Mint a kormányzati problémakezelés egyik ismert modellje mutatja[3], a kedvezőtlen külső gazdasági hatások (negatív externáliák), illetve az ezekkel kapcsolatos érdekellentétek elsimíthatók a különböző előjelű módon érintett tulajdonok egyesítésével vagy a tranzakciós költségeket csökkentő megállapodásokkal. Sokszor ez a kérdés a marginális költségek tekintetében merül föl élesen, azaz milyen határig kell tűrnie a károsultnak a külső hatásokat, és mettől számíthat jogi védelemre. A közterületen járművel történő várakozás által előidézett telítettséget, illetve a további igénybevételt nehezítő zsúfoltság káros hatásait egy idő után[4] így már nem lehet modellezni, csakis a korlátozottan rendelkezésre álló közösségi használatú javak és szolgáltatások formájaként.[5] A túlhasználat állapotában az egyéni igénybe vevők, fogyasztók közötti versengés éles ellentétbe kerül az igények korlátozhatatlanságával (nincs szabad parkolóhely). Ezért a várakozási rendszer kiépítésével a problémát oly módon kezelik, hogy a korábban szabadon hozzáférhető közterületi hely elérését használatarányos díjfizetéshez kötik. Azaz, a "csak parkolni akaró" nemfizető a használatból kizárhatóvá válik. Ezért cserébe viszont az igénybevétel egységessé válik. A szabályok szerint való fogyasztás immár nem egymás elemi érdekeivel versengő, hanem közössé válik. Az egyensúlyt a szabályozás tartja fenn, elsősorban a díjakkal. A zsúfoltság mértékének, azaz a keresletnek a növekedésekor, a díjakat emelik - a telítettség állapotának megelőzése érdekében.
A jog gazdasági elemezése elméleti közegében a közterületen járművel történő várakozás, a parkolás erre a célra kialakított területen történő biztosítása komplex közfeladat, azaz közszolgáltatás. Ennek az ellátása, alakulásának követése, problémáinak kezelése nagymértékben összefüggésbe hozható az áruviszonyokkal. Legalábbis piacgazdasági viszonyok közepette[6] ez bizonyosan így van.
1.2. Hogyan nyújtják a parkolási közszolgáltatást? Először is a településen nem homogén módon. A belvárosban és a forgalmasabb helyeken ki kell alakítani fizető övezetet, ahol kisebb a zsúfoltság, ott nem. Ezen túlmenően a tarifarendszer díjkategóriái, időzónái tovább követhetik a használat mértékét. A közterületi díjszabás továbbá összefüggésben áll a használók számára nyitva álló nem közterületi (parkolóházas) szolgáltatás árával. A tarifarendszer alkalmazási körét, területi kiterjedését, differenciáltságát gazdasági szabályozási értelemben úgy kell kialakítani, hogy a hasznok és költségek együttese társadalmilag optimális legyen.[7]
Másfelől, a keresleti oldalon, az igénybe vevők ugyancsak mérlegelnek. Díjfizetési kalkulációjuk figyelembe veszi az övezeten kívüli területek tömegközlekedéssel elérhetőségét, illetve a nem közterületi közösségi és magán várakozási lehetőségek költségeit. Az emberek, a Tiebout-hipotézis[8] fordulatával élve, a "lábukkal szavaznak", azaz ott veszik igénybe a várakozási lehetőséget (közjavak vagy vegyes, díjfizetéses javak formájában, esetleg magánjavakként), ahol számukra egyénileg az ebből származó előnyök optimálisan jelentkeznek. Mindebből következik tehát, hogy a közterületi várakozás szabályozása polgári társadalmak közegében akarva-akaratlanul beágyazódik legalább a lokális gazdasági környezetbe. Csakúgy mint más helyi közjavak és közszolgáltatások, vegyes javak és közszolgáltatás-szervezési viszonyok[9] tekintetében itt is a településfejlesztési stratégia és politika rendszerében nyer értelmet minden efféle beavatkozás a hétköznapi viszonyokba. E tekintetben teljesen mindegy, hogy a közlekedésre vonatkozó közösségi eredmény tudatosan vagy előrelátás nélkül "hatásszerűen", esetleg a tervezett folyamatok ellenében történik.
1.3. A települési infrastruktúra gazdasági automatizmusainak kiszámítása és befolyásolása azonban nemcsak a rossz előrelátástól lehet defektusos, hanem a helyi kormányzati szerepek kockázatai ugyancsak rendszerszerűnek tekinthető beteljesülése miatt is. Ezek közül az érdekcsoportok nyomásgyakorló szerepének olyan szabályozási hatását[10] emelhetjük ki, amikor a szabályozók alakításának jogát, döntő befolyásolását éppen ők sajátítják ki[11]. Feltehetően ez a helyzet a nagyvárosi rendszerek olyan kialakításakor, amikor a várakozási rendszerek üzemeltetéséhez kapcsolódó kontrollok egybecsúsznak a működtetésben való érdekeltséggel. A települési önkormányzatok tulajdonosi és feladatellátói érdekeltsége kerülhet önmagán belül is konfliktusba, akárcsak az ebben a vonatkozásban különböző érdekcsoportok szempontjai. Ezzel a helyi jogi szabályozás vagy/és a benne foglalt gazdasági érdekű reguláció az ún. járadékvadászat[12] terepévé válhat. A parkolási rendszerek üzemeltetéséhez kapcsolódó monopoljog, ami az elmélet szerint általában[13] véve korrupciós kockázat tényezője, könnyen érvényesülhet már a gazdasági környezet hatásaira reagálóan. (Nem szükséges és nem is célszerű tehát értelmezéséhez politikai vagy bűnüldözési állításból kiindulni.)
A gazdasági-jogi teoretikus keretek között tehát állítható, hogy a parkolás regulációja a helyi közösségi fejlesztésekkel, költségvetési szabályozásokkal és a városias társadalmi viszonyok mindennapi ösztönző rendszereivel - a közszolgáltatások tekintetében példaértékűen - mélyen összefüggésben áll. Ekként pedig az urbánus környezetben lévő tér erőforrás-allokációjának kifejező modelljeire mutathatunk rá azzal, ha ennek az elméleti keretnek a felhasználásával a formális jogviszonyok markáns értelmezéseit elemezzük.
A Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága parkolással kapcsolatos 109/2009. (XI. 8.) határozata sok vonatkozásban összegzi a közfeladatok ellátása és szabályozási jellegével összefüggő joggyakorlati álláspontokat.
2.1. Az indítványozók az akkori jogi helyzet alapján azt vitatták, hogy a várakozó és a (fővárosi) szolgáltató társaság közötti jogviszonyok megítélhetősége egyértelmű volna. A látszólagos szerződési viszonyt, amelyben az egyik fél közterületen biztosítja a várakozás helyét meghatározott időtartamra, míg a másik ezért arányos díjat fizet, különböző rendészeti elemek "színezik". Például akkor, amikor időtúllépés vagy nemfizetés miatt az autós a díjhoz képest aránytalanul magas pótdíjat vagy kerékbilincset kap, elszállíttatják, továbbá szabálysértési bírságot szabnak ki. A tartozás ellenértékeként egyik sem szerepelhetne polgári jog eszköztárban. Más indítványozók azt az ellenvetést tették, hogy ha meg is állna a jogviszonyok valamilyen fajta kombinációja, azt a jogszabályoknak tételes tartalmában szabályoznia kell. Márpedig azt sem a fővárosi közgyűlés akkori rendelete, sem az alapul fekvő közúti közlekedésről szóló törvény nem tette meg. Az erre vonatkozó önkormányzati kísérlet ráadásul a hatályos törvényi rendelkezésekkel sem volt összhangban álláspontjuk szerint. Az Alkotmánybíróság az indítvány érdemére vonatkozóan a jogszabályok alkotmányellenességét megállapította.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
