Megrendelés
Sportjog

Fizessen elő a Sportjogra!

Előfizetés

Fejes Péter: Recenzió a Büntetőjogi felelősség a sportjogban című kiadványról (SPO, 2021/1., 44-45. o.)

A sportjog büntetőjogának szakirodalma messze nem olyan gazdag, mint például a sport munkajogáé vagy kereskedelmi jogáé. Erre a megállapításra már mások is jutottak, így Tóth Mihály, aki aztán a recenzió tárgyát képező művet, Madai Sándornak a Büntetőjogi felelősség a sportjogban című kiadványát[1] mégsem tekintette hiánypótlónak, mivelhogy nem sportspecifikus büntetőjogi kérdéseket elemez, hanem inkább büntetőjogi alapismereteket közvetít.[2]

A szerző a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara Büntetőjogi és Kriminológiai Tanszékének tanszékvezető habilitált egyetemi docense, aki kutatási területei között a sportot, annak büntetőjogi vonatkozásait ugyan nem említi,[3] e terepen mégis olyan kötettel jelentkezett, amely tananyagnak készült, s amelynek szerkezete, tartalma ennek megfelelően didaktikus.

A mű hat fejezetből áll, amelyből az első, A büntetőjogi felelősség természete, jellemzői, kapcsolata a sportjoggal című a felelősség fogalmának születését, fejlődését; a büntetőjogi felelősséget; a büntetőjog helyét a jogrendszerben; a büntetőjog fogalmát, feladatát, funkcióit; a büntetőjog alapelveit; a Büntető Törvénykönyv hatályát; a bűncselekménytant, a bűncselekmény megvalósulási szakaszait; a büntetőjogi felelősségre vonás akadályait; a sport kapcsolatát a büntetőjoggal tárgyalja. A gondolatmenet tán - a sport büntetőjogához képest - túl messziről indul azzal, hogy a magán- és vérbosszú idejére vezet vissza, viszont a büntetőjogi felelősségre vonás akadályai közül - a sport büntetőjogához képest - minden bizonnyal alappal hiányolható a sértett beleegyezésének kifejtése, de legalábbis az arra való utalás. Ám a könyv célja világosan definiált: "a sport világát érintő azon bűncselekményeket kívánja részletesen bemutatni, amelyeket a sportolók, sportvezetők vagy szurkolók követtek el, illetve az ő sérelmükre követték el azokat."[4]

A második - legterjedelmesebb - fejezet európai uniós kitekintés, amely kiterjed a sportról szóló Fehér Könyvre (COM/2007/391), cselekvési tervre, közleményre; a sport társadalmi szerepére - büntetőjogi aspektusokra; az Európai Unió Bíróságának esetjogára (C-519/04. P. számú David Meca-Medina és Igor Majcen kontra az Európai Közösségek Bizottsága ügyre); az online szerencsejátékok szabályozására az EU-ban és kapcsolatára a sporttal, a büntetőjogi vonatkozásokra; a jogérvényesítésre és az ezzel kapcsolatos kérdésekre.

Aztán következnek a mi nézőpontunkból az igazán ígéretes részek, mint a III. Sportolók büntetőjogi felelőssége (személy elleni bűncselekmények, korrupciós bűncselekmények, sporteseményekhez kapcsolódó csalás jellegű magatartások, "bunda", teljesítményfokozó szerek használata), IV. Sportvezetők büntetőjogi felelőssége (gazdasági bűncselekmények, korrupciós bűncselekmények, vagyon elleni bűncselekmények), V. A szurkolók magatartásának büntetőjogi megítélése (garázdaság, rendbontás). Ha ezek olvasása kapcsán mégis enyhe csalódást érzünk, akkor annak az az oka, hogy ezek inkább - rövid, a sporttal összekötő felvezetéssel - büntetőjogi tényállásokat ismertetnek,[5] mint kapcsolódási pontokat, összefüggéseket vázolnak, elemeznek. A Sportolók büntetőjogi felelőssége című fejezetben a csalás büntetőjogi tényállása után bemutatott jogeset nem is sportolóra, hanem (legfeljebb tág értelemben) sportszakemberre, a Sportvezetők büntetőjogi felelőssége című fejezetben a sikkasztás törvényi tényállása után bemutatott jogeset pedig nem is sportvezetőre vonatkozik, a hűtlen kezelés büntetőjogi tényállása után, illetve a Szurkolók magatartásának büntetőjogi megítélése című fejezetben a garázdaság büntetőjogi tényállása után idézett jogesetek viszont adekvátak.

Az utolsó fejezetben (Alkalmazható szankciók - büntetőjogi jogkövetkezmények) a Büntető Törvénykönyv büntetés intézkedésrendszeréből "a jellemzően alkalmazott, illetőleg a kifejezetten sporthoz köthető szankciótípusok áttekintésére kerül sor a teljesség igénye nélkül".[6]

A munka elsősorban az egyetem sporttudományi képzéseiben részt vevő, nem jogász szakos/végzettségű hallgatóknak készült, így ezért kap(hat)tak tágabb teret benne általános büntetőjogi kérdések is. Miután tananyagként történő felhasználás volt a cél, a kötet nélkülözi a lábjegyzeteket, valamint a felhasznált és ajánlott irodalmat is.

Madai Sándor alkotása valóban nem hiánypótló, s adós is marad a könyv céljának való teljes megfeleléssel, azonban nyilvánvaló erénye, hogy már évekkel ezelőtt olyan területre kalauzolt, amelynek szisztematikus, etalon jellegű feldolgozása azóta is várat magára.[7] Bíráló megjegyzések ennyi idő távlatából (még) köny-

- 44/45 -

nye(bbe)n tehetők, például hogy a sportról szóló törvény nem ott került megjelölésre, ahol igazán helye lett volna,[8] a tananyagban eltolódik a súly és az arány a büntetőjog felé, s az európai uniós kitekintésen kívül a sportjog árnyékban, az európai uniós kitekintésen belül pedig a büntetőjog háttérben marad, noha a könyv címe sem ezeket sugallja. azonban zsigerből válaszolható erre, hogy de gustibus non est disputandum,[9] s magunk sem kívánjuk a szerző megközelítését, szerkesztését támadni. Azt viszont valljuk, hogy a sport büntetőjoga indukálja a konkrét példákkal szemléltetést,[10] s e körben és a sportoló-sértett beleegyezését a sportolás során sérelmére elkövethető, elkövetett testi sértéseket, sérüléseket illetően a hiányérzet kevésbé vitatható.

Mindezek ellenére az a véleményünk, hogy a szerző a szóban forgó tartományban az úttörők egyike volt, és munkájának meghivatkozása megkerülhetetlen a sport büntetőjoga későbbi feldolgozásai során is, mint ahogyan teszi azt az első magyar sportjogi egyetemi tankönyv is.[11] ■

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére