Az információs technológiai iparágak robbanásszerű fejlődése és ezzel összefüggésben az új technológiák, így a szoftver-, hardver- és egyéb hálózati termékek megjelenése a piacokon számos jogi terület - mint például a kereskedelmi jog, a polgári és büntetőjogi felelősségi területek - tradicionális jogalkalmazási eszközeit állították korábban nem tapasztalt kihívások elé. A high-tech iparágakként jellemzett gazdasági tevékenységek, amelyek közül az információs technológia és a számítógépes szektor tehát az egyik ilyen jelentős terület, olyan sajátos jellemzőket mutatnak, amelyek megértése és figyelembe vétele nélkül nem lehet egészséges szabályozási és hatósági döntéseket meghozni.[1] Az elmúlt években az európai versenyjogi gyakorlat többször találkozhatott a szoftverpiacok kapcsán ilyen dilemmákkal, amelyek feloldását a tények és piaci folyamatok jövőbemutató, szakértői perspektívájú dinamikus vizsgálatában valósította meg.[2]
Jelen írás azzal az állítással él, hogy a kellően rugalmas versenyjog - minden kihívás és felmerülő kétség ellenére - alkalmas a piaci folyamatok értékelésére a számítógépes iparágban is. Mindenekelőtt be kívánja mutatni a versenyjogi jogalkalmazás szempontjából nagy fontossággal biró szoftverpiacokra jellemző tényezőket, valamint gyakorlati példákon keresztül azt, hogy milyen esetekben szükséges a versenyhatóságok közbelépése.
A hatékony verseny fenntartásáért való küzdelemben a versenypolitika optimális esetben nem a versenytársak érdekeit tartja szem előtt, hanem a fogyasztóét. A végső cél tehát közérdekű, a fogyasztói jólét maximalizálása: az, hogy adott termék minél alacsonyabb áron, minél nagyobb választékban és minél jobb minőségben legyen elérhető a nagyközönség számára. Rögzítve az előbbieket elmondható azonban, hogy a versenypolitika köztes céljaira mindig is befolyással volt az adott kor gazdasági gyakorlata és közgazdasági elméletei.[3] Utóbb - az információs társadalom kialakulása nyomán - a versenyjogászok és közgazdászok felismerték, hogy a gyors technológiai változások - eddigiekben nem értékelt - hosszútávú hatékonysághoz vezethetnek, amit be kell építeni a versenyjogi elemzésekbe.[4]
A versenypolitikai elvek és célok versenyfelügyeleti eljárásokon keresztül érvényesülnek. A vállalatok háromféle piaci magatartása lehet tárgya versenyfelügyeleti eljárásnak: vállalatok közötti versenykorlátozó megállapodások, a gazdasági erőfölénnyel való visszaéléses magatartások, valamint a vállalatok összefonódásai.[5] Mivel a tanulmány az erőfölényes magatartást illusztrálja gyakorlati példán keresztül, így ennek rövid bemutatása szükséges. A gazdasági erőfölény azt a helyzetet jelenti, amikor a szóban forgó vállalat képes versenytársaitól, ügyfeleitől és a fogyasztóktól nagymértékben függetlenül viselkedni, tehát kereskedelmi feltételeit, árait és üzleti stratégiáját a körülményekre tekintet nélkül meghatározni. Ez a rugalmasan alkalmazható meghatározás lehetővé teszi, hogy a piacon elért részesedés százalékos értékei mellett egyéb tényezők - pénzügyi erő, a piac belépési korlátai, piacvezetés időtartama, szabadalmak tulajdonlása stb. - is figyelembe vételre kerüljenek.[6] Ki kell hangsúlyozni azonban, hogy az erőfölény önmagában nem jogsértő a versenyjogban, de az azzal való visszaélés igen. Egy erőfölényes pozíciót élvező vállalatot nagyobb, speciális felelősség terhel kereskedelmi gyakorlata tekintetében. E speciális felelősséget az alapozza meg, hogy a vállalat piaci ereje miatt a fogyasztók egy része számára "megkerülhetetlen" mint szolgáltató, és - amennyiben az érintett piachoz vertikálisan kapcsolódnak további piacok - a downstream ügyfelek számára "nélkülözhetetlen" mint beszállító. A visszaéléses magatartások lehetnek kizsákmányolóak és versenykizáróak, attól függően, hogy az üzleti viselkedés hátrányos hatásai közvetlenül a fogyasztón vagy a versenytársakon csapódnak le. Tipikus visszaélések például a túlzóan magas és túlzóan alacsony (ún. ragadozó) árak, a diszkriminatív bánásmód, e helyen azonban az ügylettől való indokolatlan elzárkózás (refusal to supply) és az árukapcsolás kerül kiemelésre, lévén, hogy ezek a magatartások képezték tárgyát a Microsoft elleni európai versenyfelügyleti eljárásnak.[7]
A következő rész azokkal a szoftverpiaci jellemzőkkel foglalkozik, amelyek kifejezetten a komputeriparágban erőfölényes vállalkozások visszaélésnek vélt magatartásainak és a szoftverpiacot érintő vállalati összefonódásoknak a versenyjogi értékelésekor, különösen az erőfölény és a piaci magatartások hatásai megítélésekor merülnek fel. A versenyjog szoftverpiaci alkalmazásának eddig előfordult néhány esete kapcsán még nem kristályosodott ki ezeknek a tényezőknek a szerepe.
A szoftverpiacon az innováció kulcstényező. Az összetett műszaki megoldásokon alapuló termékek újabb technológiák révén fejlődnek tovább, ezért nagyon gyors és ugrásra kész innovációs tevékenység jellemzi a szoftverpiacot. A kutatás és fejlesztés (K+F) tevékenységnek tehát kiemelkedő szerepe van, mivel ez veszi hátára és viszi előre az iparágat. A K+F jellemzően hatalmas összegű és előre nem látható sikerű befektetéssel jár, ami a termék esetében magas előállítási költséget eredményez. Mindezért a termékek és szolgáltatások életciklusa nagyon rövid, a kifejlesztett termékek további gyártási költsége (határköltsége) nagyon alacsony, következésképpen a piacon aktív vállalatok állandó versenyben vannak az újabb megoldásokért, mert így tehetnek szert jelentős, befektetéseiket fedező haszonra. Szokás mondani, hogy az ilyen innováció-intenzív piacok esetében tehát nem a piacon, hanem a piacért folyik a verseny.[8]
Innováció, avagy teljesítmény alapú verseny zajlik, nem áralapú. A piac szereplői ahelyett, hogy a meglévő termékek hatékonyabb előállításán fáradoznának - azaz a termék minőségén vagy árán javítanának -, ezáltal árversenybe kerülve egymással, megindul a verseny a következő technológiáért.[9] Amely vállalat hamarabb felismeri az újítás lehetőségét, és hamarabb előrukkol a fogyasztók által értekkel bíró újdonsággal, az jelentős előnyre tehet szert. Ezt nevezi a szakirodalom "first mover" előnynek. Közgazdasági nézetek szerint a szoftverpiac ezen sajátossága, a "drasztikus innováció" adja a piacnak a természetes monopólium jellegét, nevezetesen azt a tulajdonságát, hogy a piac tipikusan egyszereplős, vagy legalábbis néhány kis versenytárs mellett jelen van egy domináns vállalkozás. A tradicionálisan egyszereplős iparágakkal ellentétben, itt egymást viszonylag rövid időközönként váltó, ún. láncmonopóliumokról találkozhatunk.
Az innováció-intenzivitást optimális esetben számításba kell venni a szoftverpiacok versenyjogi értékelésekor. Az a tény, hogy valamely piacvezető vállalat elhanyagolja K+F tevékenységét, vagy hogy innovatív termékek várhatók kompetitív forrásból, más megvilágításba helyezi a piacvezető vállalat erejét. A versenyhatóságoknak meg kell ismerniük a piac lehetséges fejlődési irányait annyira, hogy jövőbemutató
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
