Európai ügyvédek csodálkozásához, nem egyszer értetlenségéhez vezettek a kártérítés megfizetésére kötelező amerikai ítéletek. Így például kártérítést ítélt meg a bíróság azokban az esetekben, amikor a tűzforró kávé kilöttyent vagy amikor a mikrohullámsütőt a macska szárítására használták. Eközben az elmúlt években a kártérítésként megítélt összeg egyre nő, sőt olyan csillagászati magasságokat ér el, amelyeket már az amerikai jogászok sem néznek jó szemmel.
1999. július 11-én egy Los-Angeles-i bíróság a General Motors autógyártó céget rekordösszegű, átszámolva ca. 9,3 milliárd DM kártérítés megfizetésére kötelezte. Abból kell azonban kiindulni, hogy az elsőfokon megítélt csillagászati összeget másodfokon jócskán lecsökkentik. Ezt támasztja alá a BMW of North America v. Gore ügyben hozott Legfelsőbb Bírósági ítélet, amely Amerikában megállítani látszik a korlátlan kártérítési összegek megítélését - legalább is másodfokon. Említett ügyben az amerikai legfelsőbb bíróság nagyon szoros 5:4 szavazati aránnyal ugyan, de megállapította, hogy Alabama tagállam rendes bírósága és legfelsőbb bírósága által jóváhagyott "punitive damages" összege alkotmányellenes. Az ítéletet fogyasztói egyesületek egyoldalú ipartámogatásra hivatkozva hevesen támadták, ezzel ellentétben az ipar képviselői egyhangúlag a rációhoz való visszatérésként és az eddigi excesszív gyakorlat hátraarcaként értékelik. Egy ügyvédi szervezet egyik képviselője az igazságosság "fekete nap"-járól tesz említést, mert szerinte az ítélet minden bűnelkövetőt arra ösztönöz, hogy az aránytalanul magas kártérítési összeget felülvizsgáltassa.
A következőekben a "punitive damages" kiszabásának bírói gyakorlatáról lesz szó, különös tekintettel a bíróság BMW v. Gore ügyben hozott ítéletére. Eközben igyekszünk a számunkra oly idegen rendszert közelebbről megismertetni és ezzel párhuzamosan néhány, a témával kapcsolatos európai tévhitet eloszlatni.
A "damages" fogalmának angolszász jelentése jóval tágabb, mint a kártérítés fogalma a német jogban. Az USA-ban is létezik a BGB 249. §-ban meghatározott kártérítés fogalma, amely azt az összeget jelöli, amely a jogellenesen okozott kár megtérítéséhez szükséges. Ez az ún. "compensatory damages", melynek összege nem magasabb, mint Németországban. A német jogtól való nagy eltérés egy második kártérítési formában mutatkozik. (Ezen túlmenően további kártérítési formák is léteznek, melyek azonban nem képezik vizsgálódásunk tárgyát). Ez a második kártérítési forma az ún. "punitive (megtorló) damages", melyek az állam eszközei a jogellenes magatartás büntetéséhez és a további ismétléstől való elrettentéséhez.
A "punitive damages" létjogosultságát még számos további ok indokolja. Ellis (1984) szerint összesen hét ok magyarázza a "punitive damages" intézményét; ezek a következők: büntetés; általános prevenció; speciális prevenció; a jogbiztonság fenntartása; magánjogi igények érvényesítésének előmozdítása; olyan igények érvényesítése, melyeknek különben nincs jogalapja; valamint az eljárási költségek fedezése. Az USA-ban nem létezik a ZPO 91. §-nak megfelelő szabály, miszerint a pervesztes fél viseli az eljárási költségeket.
A "punitive damages" intézménye - mint a common law része - a XVIII. századi Anglia terméke. Célja a jogellenes magatartás elrettentésére szolgáló megoldásokban található hézagok kitöltése, mivel nem minden jogellenes magatartás von maga után büntetőjogi szankciót. Az angol jogban időközben feledésbe merült a "punitive damages" intézménye.
A "punitive damages" így büntetőjogi karakterű, azzal a különleges megoldással, hogy a sértett - legalább részben - közvetlen módon részesül a jogsértőre kirótt büntetési összegből. Az USA számos tagállamában törvény rögzíti a kártérítési összeg sértettnek járó részét és az ezen kívül fennmaradó összeg sorsát, amelyet többnyire közhasznú célokra költenek. Így például Missouri államban a perköltségek kiegyenlítése után fennmaradó összeg 50%-át egy külön erre a célra létesített kártérítési alapba utalják át. New Jersey államban egy törvénytervezet szerint az összeg 75%-a az állami egészségügybe folyna be, míg Montana-ban a kártérítési összeg 48%-a az állami egyetemekhez és 12%-a pedig a vakok és süketnémák iskolájához kerülne. Ezen túlmenően egyszerűen közvetlen állambevételi forrásként is szolgál a "punitive damages", ezt példázza Utah állam, ahol minden 20 000 $ feletti összeg fele az államkasszához folyik be.
A "punitive damages" mögöttes jogpolitikai célja, hogy különösen a gyártót és a kereskedőt jogszerű magatartásra bírja a gazdasági életben. Ebből az aspektusból vetették fel Németországban a kártérítési rendszer megfelelő bővítését. A gondosság kötelezettségébe ütköző magatartás compensatory damages követeléséhez vezethet Németországban, azonban ennek összege nem elegendő az elrettentéshez, főleg akkor nem, ha nagyobb vállalatokról van szó. Ugyanez érvényes a büntetőjogi szankciókra, ha a kártérítési összeg a bírsági összegek keretén belül mozog, melyek még az USAban is meglehetősen alacsonyak. A bírságokkal szemben a "punitive damages" összege még a tőkeerős alperest is megingathatja és ebből kifolyólag inkább a jogszerű magatartás követésére ösztönöz. Említett intézmény ezért inkább a fogyasztó helyzetét és nem az iparét erősíti.
Az USA-ban a "punitive damages" jogalapját képezheti mind a tagállami, mind pedig a szövetségi szintű szabályozás. A legtöbb tagállamban törvényi szinten szabályozzák a kérdést. Néhány tagállamban még a megítélhető kártérítési összeg felső korlátját is megvonják. Így például Coloradoban a ténylegesen bekövetkezett kár legnagyobb összegét, Floridában pedig a compensatory damages háromszorosát ítélik meg maximálisan. Dakotá-ban és Virginiában számszerűsítették a legnagyobb megítélhető összeget: előbbiben vagy a compensatory damages dupláját vagy maximum 250 000 $-t; utóbbiban pedig maximum 300 000 $-t lehet megítélni.
Jogalapként azonban a Common law is számításba jöhet. Hasonló a "punitive damages" szövetségi szintű szabályozása is. Elmondhatjuk tehát, hogy a szabályozás nem egységes. Sőt: a változó szabályozást a tagállamon belüli további eltérések is tarkíthatják. Így fordulhat elő, hogy a nagyvárosokban székelő bíróságok gyakran és nagy összegeket ítélnek meg, míg a vidéki bíróságok vagy teljesen eltekintenek a "punitive damages" megítélésétől vagy nagyon alacsony összegekről döntenek.
Általában esküdtek döntenek mind az odaítélés ténye, mind az összegszerűség tekintetében. Az odaítélés kérdésében tehát nem csak az bír relevanciával, hogy az összeg hogyan állapítandó meg jogilag, hanem elsősorban az, hogy ezeket a kritériumokat hogyan nevesítsék az esküdteknek és ők ezeket mennyiben alkalmazzák. Az esküdteket sokkal inkább idegen és nem az adott esethez kapcsolódó megfontolások vezetik.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
