Jelen cikk a kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetések elleni fellépésről szóló 35/2000/EK irányelv Magyarországon való helytelen alkalmazásának vizsgálatával foglalkozik az ún. behajtási költségekkel összefüggésben.
Ez az áttekintés annak a kérdésnek a vizsgálatára is alkalmat ad, hogy hogyan kell egy közösségi jogi normát kezelni, amennyiben feltételezzük, hogy helytelenül vagy egyáltalán nincs átültetve. Ez a feltételezés főleg akkor helyénvaló, ha a magyar nyelvű változat esetében felmerül a kétség, hogy a szöveg az egyéb nyelvi változatokkal vajon összhangban áll-e. Ez egy olyan probléma, amely sajnos a magyar jogi valóságban gyakran felmerül, és a gyakorlatban megoldásra vár.
Jelen tanulmány egy olyan irányelvvel foglalkozik, mely egy széles, később pontosabban körülhatárolt alkalmazási területet érint, és amelyet jelen esetben csak egy nagyon leszűkített nézőpontból szeretnénk megközelíteni. Egy esetleges jogvita kapcsán felmerülő ún. behajtási költségről van szó, mégpedig olyan konstellációban, amikor a követelést felszólítás hatására az adós kiegyenlíti, még mielőtt az ügy bíróság elé kerülne. A gyakorlatban ez igen gyakran előfordul, és kifejezetten érdekes a következő példában: egy német vállalkozó egy Magyarországon praktizáló német ügyvédhez vagy európai közösségi jogászhoz fordul azzal a megbízással, hogy egy 10 000 euró értékű késedelmes követelést hajtson be egy vállalkozással szemben.[1] Az ügyvéd javasolja az ügyfélnek, hogy az ügyvédi díjazással kapcsolatban a német törvények analógiájára járjanak el, mivel azokat az ügyfél jól ismeri, átláthatónak, arányosnak, és elfogadhatónak tartja.
E törvény szabályozza az ügyvéd által felszámítható költség mértékét, meghatározva egy szorzót 0,5 és 2,5 között, amellyel a perértékhez tartozó alapdíjat kell megszorozni. Ez az alapdíj 10 000 eurós követelés esetén 486 euró, amit a fent említett jogszabály melléklete határoz meg. Ez az összeg a pertárgyértékkel arányosan, bár degresszív[2] módon növekszik. A szorzót az eset terjedelmének és bonyolultságának függvényében kell megállapítani. A jogalkotó egy átlagos esetre vonatkozóan legfeljebb 1,3-szoros szorzót ír elő. A példánkban szereplő ügyvéd ugyanakkor úgy véli - miután két nyelven és két jogrendszerben dolgozik -, hogy az ügyre 1,8-szoros szorzót alkalmaz, ami megfelel a német bírói gyakorlatnak[3]. Így az esetünkben felszámított ügyvédi költség: 1,8-szor a 10 000 euróhoz rendelt érték (486 euró), azaz 1,8 × 486 = 874,80 euró.
Az ügyvéd tehát írásban felszólítja a késedelemben lévő magyar vállalkozást, hogy a követelést 10 000 euró értékben, valamint a saját megbízásának díját (874,80 euró) fizesse meg. A felszólításban figyelmezteti az adóst arra, hogy amennyiben az általa megadott határidő eredménytelenül telik le, a követelést bírósági úton fogja érvényesíteni.
Most tegyük fel, hogy az adós a megadott határidőn belül fizet, így az ügy nem kerül később bíróság elé. Az adós azonban csak a 10 000 eurót fizeti ki, a fennmaradó 874,80 eurós összeget nem hajlandó kiegyenlíteni, mondván, hogy ahhoz neki semmi köze, továbbá a magyar jog szerint az ügyvédi költséget csak abban az esetben kellene kifizetnie, ha a bíróság előtt elveszítené a pert, ez pedig jelen esetben nem történt meg. A hitelező ugyanakkor szeretné a behajtási költség iránti igényét érvényre juttatni.
Milyen jogi helyzettel állunk tehát szemben?
Ezt a kérdést szeretné ez a cikk megválaszolni. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy a gyakorlatban hatalmas jelentősége van e kérdés megválaszolásának, hiszen ez az összeg számokban kifejezve akár évente a több milliárd forintot is elérheti. Gondoljunk csak a nagy hitelezőkre, mint pl. a bankokra, lízingvállalatokra, hitelbiztosítókra stb., akik naponta ügyvédeken, inkasszóvállalatokon vagy saját jogi részlegükön keresztül juttatják érvényre követeléseiket.
Az Európai Parlament és az Európai Tanács kereskedelmi ügyletekkel kapcsolatos késedelmes fizetések elleni fellépésről szóló 2000/35/EK irányelvét 2002. augusztus 8. napjáig kellett a nemzeti jogba átültetni (az irányelv 6 cikkének (i) bekezdése). Az irányelv 2004. 05. 01. napján Magyarországon is hatályba lépett, és ezzel az átültetése is kötelezővé vált. Az irányelvet az EK-Szerződés belső piaccal foglalkozó 95. cikke alapján együttdöntési eljárásban (EK-Szerződés 251. cikk) fogadták el. Az irányelv célja - a számos országban tapasztalható késedelmes fizetések számának szaporodását figyelembe véve - a határokat átlépő kereskedelmi ügyletekben a fizetési határidők fegyelmezettebb betartásának a szavatolása. A rendelkezés nem korlátozódik a határokat átlépő kereskedelemre, hanem a tagállamok belső piacát is nyomatékosan a hatálya alá vonja (Preambulum 10. cikk). Erre tekintettel az irányelv előírja a tagállamoknak az erre vonatkozó jogszabályok közelítését, melyek a kereskedelmi forgalomban a hitelezőknek a késedelmes fizetésekkel szembeni minimális védelmét biztosítják. Ennek alapján az irányelv relatíve magas kamatokat ír elő fizetési késedelem esetére, illetve szabályozza a tulajdonjog fenntartását valamint előírja a nem vitatott követelések esetén az eljárás gyors lefolytatását annak érdekében, hogy a hitelező minél hamarabb egy végrehajtható határozathoz jusson.
Az irányelv csak a kereskedelmi forgalomra vonatkozó fizetési forgalmat szabályozza vállalkozások között, vagy vállalkozások és állami szervek között. Ez megfelel az irányelv azon céljának, hogy a vállalkozásokat megóvja az adósságok behajtásának magas költségeitől és azok káros következményeitől, melyek akár csődhöz is vezethetnek. A fogyasztók rossz fizetési morálja nem céltárgya az irányelvnek, mivel az érintettek létbiztonságát ez kevésbé veszélyezteti. Az irányelv hatálya a kereskedelmi tevékenységet folytató azon vállalkozásra terjed ki, amelyek e tevékenységet hivatásszerűen gyakorolják. Az irányelv az ún. "szállítói hitel" ellen hivatott fellépni, amikor is a hitelező szolgáltatásának ellenértékét az adós nem fizeti ki, ugyanakkor annak eredményét hasznosítja, s ily módon jut hozzá a hitelezőtől egy olcsó, bár nem önkéntesen nyújtott hitelhez.
A kamattal kapcsolatos szabályozás mellett az irányelv foglalkozik a behajtási költséggel kapcsolatos szabályokkal is. E szabályok szerint az adós által fizetendő késedelmi kamat mértéke legkevesebb 7%, plusz az Európai Központi Bank által, az adott félév első naptári napja előtt lebonyolított, legutóbbi fő refinanszírozási műveletnél alkalmazott kamatláb. A kamatok mértéke igyekszik az adóst a késedelmes fizetéstől visszatartani, mint ahogy erre az irányelv preambulumának (16) és (20) bekezdése utal is. A behajtási költségeket az irányelv 3. cikk (1) bekezdésének e) pontja szabályozza. E költségek az általánosan elfogadott álláspont szerint háromféle dolgot foglalnak magukba[4]. Egyrészt a vállalkozás számára keletkező, a behajtásból származó belső kezelési költségeket[5], másrészt a behajtó cég vagy az ügyvéd behajtással kapcsolatban felmerült költségeit, harmadrészt pedig a bírósági eljárás során felmerülő behajtási költséget. Az irányelv értelmében minden esetben előfeltétel az adós késedelme, melynek kritériumai: (1) a fizetési határidő eredménytelenül telt el, (2) a hitelező a saját szolgáltatását teljesítette, (3) az adós felel a késedelemért.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
