A hazai települési önkormányzatoknak a környezetvédelem terén különböző cselekvési lehetőségei, illetve kötelezettségei vannak: rendeletalkotás, tervezés (stratégiaalkotás), közszolgáltatások szervezése, vagyongazdálkodás, hatósági feladatok ellátása -, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Ezek gyakorlása az ökológiai fenntarthatóság[2] elérésében nélkülözhetetlen. A helyi szint jelentőségét az Európai Unió is elismeri, hiszen a döntéshozók leginkább ezen a szinten rendelkeznek részletes információkkal a társadalmi állapotokról és környezeti körülményekről.[3]
A kapcsolódó helyi szabályozási tárgyak közül (számos település rendeleteinek áttekintése alapján) legjellemzőbbek a környezetvédelem (mint integrált tárgykör), az önkormányzati környezetvédelmi alap, a településrendezés (ahol az építésügy mellett jelenik meg a helyi környezetvédelem), a településképi eljárás, a helyi építészeti örökség védelme, a városrehabilitáció, a települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatás, a köztisztaság, a közterület-használat, a hulladékok és a tarló égetése, a füstködriadó-terv, a zajvédelem, a helyi jelentőségű természetvédelmi terület létesítése, a zöldterületek és a fás szárú növények fenntartása, illetve kezelése, a talajterhelési díj, a háztartási szennyvíz kezelése (ha az nem a közműbe kerül), a belterületi állattartás (amit a felszín alatti vizek védelme érdekében rendezhetnek). De környezeti vonatkozása lehet a közösségi közlekedés, a parkolási rend, a távhőszolgáltatás vagy a vagyongazdálkodás előírásainak is.
A környezetvédelmi jogalkotás sajátossága helyi szinten, hogy a települési önkormányzatok - részint, amennyiben helyi közügyről van szó, az alkotmányjogi előírásokból fakadóan, részint pedig a környezetvédelmi törvény (továbbiakban: Kvt.) felhatalmazása alapján[4] - kiegészíthetik a központi előírásokat, sőt, azoknál szigorúbb követelményeket is szabhatnak a környezeti hatásokkal bíró tevékenységekre. Nem írhatnak elő azonban határértéket, nem tilthatnak generálisan a központi előírások szerint jogszerűen folytatható magatartásokat, s általában is tiszteletben kell tartaniuk a törvényi kereteket.[5]
Amennyiben a klímavédelmet a környezetvédelem részének tekintjük, feltételezhetően érvényesek rá is ezek a szabályok. A klímaváltozás globális jellegéből fakadóan ugyanakkor felmerül a kérdés: vajon mennyiben lehet helyi közügy a klímavédelem?[6]
E kérdésre válaszolva, a nemzetközi előírások és megoldások ismeretében elmondható, hogy a klímapolitika egyik területe a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás, amely részben legalábbis biztosan helyi közügy. Pl., tartsuk meg/gyarapítsuk a zöldterületeket, válasszunk megfelelő beépítési módokat, hogy ne alakuljanak ki a településen hőszigetek (ezek a településrendezésnek lehetnek tárgyai), ösztönözzük külső árnyékolók felszerelését. A klímaváltozás elleni védekezés terén azonban már [a kibocsátások csökkentése, a megújuló energiák vagy az ún. hatékony távfűtés (pl. kapcsolt energiatermelésből származó hőt hasznosító szolgáltatás) előnyben részesítése, az energiahatékonyság javítása stb. esetén] a helyi jelleg nem mindig állapítható meg. Könnyebb lehet a megítélés, illetve szélesebb a mozgástér, ha a klímavédelem valamely közszolgáltatáshoz kapcsolódik, és emiatt már biztosan helyi közügyről van szó, vagy ha más környezeti - pl. levegővédelmi, települési környezetvédelmi - szempontok kapcsolhatók hozzá, amelyek szabályozására hatásköre van az önkormányzatoknak.
A Kvt. 48/E. § szerint a települési önkormányzatoknak környezetvédelmi programjukban meg kell határozniuk az energiagazdálkodással kapcsolatos feladatokat és előírásokat, illetve - a helyi adottságoknak megfelelően - meghatározhatják az éghajlatváltozás várható helyi hatásaihoz való alkalmazkodással kapcsolatos feladatokat és előírásokat. Tekintettel az energetika és a klímavédelem szoros kapcsolatára,[7] álláspontom szerint ebbe a feladatba mind az alkalmazkodás, mind a védelem - helyi sajátosságokhoz igazodó - szabályozása beleérthető.
Számos önkormányzat rendeleteinek az áttekintése azt mutatja, hogy a gyakorlatban a klímavédelem kifejezetten megjelenik az ún. panelprogram kapcsán, amennyiben
- 637/638 -
az önkormányzatok rendeletben szabályozzák a támogatásra való jogosultság feltételeit (a nyílászárók cseréjének, a fűtéskorszerűsítésnek, az árnyékolásnak a módját, az elérendő energiahatékonysági kategóriát stb.). A távhőszolgáltatás szabályozásában is érintett a klímavédelem, hiszen e fűtési mód alkalmazása kedvező hatású lehet az üvegházhatású gázok kibocsátásának alakulására. De a településrendezés során is szempont, amennyiben, pl. az OTÉK előírásai hivatkoznak az energiatakarékossági követelményekre, megújuló energetikai létesítmények telepítését (eltérő helyi előírás hiányában) minden övezetben megengedik, illetve elismerik a települések zöldfelületeinek szerepét a helyi klimatikus viszonyok megőrzésében.[8] Több esetben a levegőminőség védelme rejt magában klímavédelmi szempontokat (hiszen a Kvt. szerint a levegő védelme kiterjed a klímára is).
A távhővel történő energiaszolgáltatás klímavédelmi szerepe releváns, hiszen jelentős energiamegtakarítást, illetve az üvegházhatású gázok kibocsátásának korlátozását teszi lehetővé.[9] A KSH adatai (2014) alapján érdemes megemlíteni, hogy közel 600 000 hazai lakásban (ez a hazai lakásállomány mintegy 15%-a) biztosítanak e technológiával fűtést, használati meleg vizet. A bekapcsolt lakások száma egyébként 2006 óta évről évre, kismértékben csökken.[10] A Nemzeti Energiastratégia 2030 c. dokumentum[11] a távhőszolgáltatás korszerűsítésével s bővülésének - ha nem is jelentős[12] - lehetőségével számol, ugyanakkor az ehhez szükséges intézkedések körvonalazását egy külön ágazati stratégiára bízza, amely a Távhőfejlesztési Cselekvési Terv. Ezt a tervet (habár 2012 óta foglalkoznak előkészítésével) máig nem fogadta el a Kormány, csak 2016 tavaszán került az elfogadás közelébe (pl. az Országos Környezetvédelmi Tanács ekkor tárgyalta a koncepcióját).[13] A koncepcióból az derül ki, hogy a fejlesztés irányai közé tartozik a kapcsolt energiatermelés, illetve a megújuló energiahordozók (illetve a nem hasznosítható hulladék elégetésével termelhető hő) arányának a növelése (a távhőtermelésen belül), ami egyfelől az energiafüggőség csökkentéséhez járulhat hozzá (a földgáz kiváltása révén), másfelől a klímavédelmi célkitűzésekhez vihet még közelebb.
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (továbbiakban: Mötv.) 13. §-a a helyi önkormányzatok által ellátandó feladatok között nevezi meg a távhőszolgáltatást. Ezzel egyúttal felhatalmazást ad ennek a kérdéskörnek a rendeleti szabályozására is, hiszen valamennyi itt felsorolt feladat, illetve kompetencia - köztük a településrendezés vagy a környezetvédelem is - egyben helyi közügy, s a helyi közügyek rendezésének joga az Alaptörvényből (31. cikk) fakad.[14] Olyan kompetenciáról van szó, amelynek gyakorlásához külön felhatalmazásra nincs szükség, amely ugyanakkor korlátozott, amennyiben az adott életviszonyt törvény már szabályozza. Esetünkben erről van szó, hiszen az energetika ezen szakterületének egy külön törvény adja meg az alapvető szabályozási kereteit, amelyeken az önkormányzatok nem terjeszkedhetnek túl.[15]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
