Jelen publikáció célja annak bemutatása, hogy a közösségi jogban mennyire kitüntetett helyet foglal el az Európai Bíróság esetjoga és az általa kifejlesztett jogelvek szerepe az egyes jogviták megoldásában.
A Szerződés kezdeti stádiumaiban nem tett kifejezetten említést a diákokról Maastricht előtt, így az európai diákjogok nagy részben a bírói esetjog által fejlődtek, melyet aztán a különböző irányelvek szinte "kodifikáltak".
Ezt követően a Maastrichti Szerződés bevezette az európai polgárság intézményét, amelyre hivatkozva az Európai Bíróság kifejlesztett egy esetjogot, mely elősegítheti az európai polgárokat abban, hogy az élet és a jogrendszer különböző területein élhessenek a Szerződés által számukra a személyek szabad mozgását biztosító jogával.
Bemutatok ezért néhány diákjogi esetet, majd az Európai Bíróság néhány európai polgárságra épülő bírói esetjogát, melyek hozzásegítettek franciaországi tanulmányaim során jogvitáim sikeres megoldásához.
A Gravier-ügyben1 az Európai Bírósághoz történő előzetes állásfoglalás-kérése kapcsán merült fel a migráns diákok felsőoktatásban való részvételének jogának kérdése. A belga oktatási törvény előírta, hogy az alapfokú és középfokú és a támogatott oktatás a közoktatásban ingyenes, és a felsőfokú oktatásért pedig csak jelképes összegű beiratkozási díjat lehet szedni a belga állampolgároktól.
Kivételképpen, az Oktatási Miniszternek a törvény megengedi, hogy azon külföldi diákoknak, akiknek a szülei nem tartózkodnak Belgiumban, és akik bármely szintű állami vagy államilag támogatott oktatásban vesznek részt, magasabb tandíjat írjon elő.
Gravier kisasszony francia állampolgárságú, szülei Franciaországban tartózkodtak, és 1982-ben abból a célból jött Belgiumba, hogy rajzművészetet tanuljon a Liège-i Királyi Szépművészeti Akadémián.
Az 1982/83-as tanévre kérvényezte magasabb tandíjának kifizetésének elengedését. Kérvényét elutasították azzal az indokkal, hogy minden külföldi diák tudhatja, hogy tanulmányai nem ingyenesek és magasabb tandíjat kell fizetniük.
Gravier kisasszony nem fizette ki a tandíját határidőben, emiatt a 1983/84-es tanévre egyetemi beiratkozását elutasították, és a belga tartózkodási engedélye sem lett meghosszabbítva.
A Liège-i bíróság megkérdezte az Európai Bíróságtól, hogy a Szerződés tiltja-e más európai uniós tagállam állampolgárai részére, hogy az egyetemi oktatásban magasabb tandíjat állapítsanak meg, mint a belga állampolgároknak.
Egy ilyen, az állampolgárságon alapuló egyenlőtlen bánásmódot az Európai Bíróság szerint a Szerződés 7. cikkelye (későbbi 12.) szerint tiltott diszkriminációnak kell tekinteni abban az esetben, ha a helyzet a Szerződés alkalmazási körébe tartozik.
A Európai Bíróság megjegyezte, hogy a tagállamok oktatási rendszerének szabályzását, mint olyant, a Szerződés nem helyezte a közösségi intézmények kompetenciájába, ennek ellenére a felsőfokú oktatáshoz való hozzáférés joga, különösen, ha szakmai képzésről van szó, nem idegen a közösségi jog területétől. Megjegyezhetjük tehát, hogy a közösségi jog fejlődésének ebben a stádiumában kötelezte a tagállamokat, hogy a más tagállamból érkező diákok is ugyanolyan eséllyel vehessenek részt a felsőoktatási rendszerben, valamint tilos minden diszkrimináció a saját és más uniós tagállam polgárai között a tandíjat illetően.
A Sylvie Lair-ügyben2 Lair kisasszony francia állampolgárként banki alkalmazottként dolgozott a Német Szövetségi Köztársaság területén. Munkája megszűnését követően római és germán irodalom és nyelv tanulmányokat kezdett a hannoveri egyetemen. Ezt követően Lair kisasszony a Hannoveri Egyetemtől kérte egy számára megélhetést biztosító szociális alapú ösztöndíj megítélését.
Az akkori hatályos német szabályozás szerint a német állampolgárságú diákok számára akkor folyósítható a képzését és a önfenntartását biztosító segély, ha a kérelmező semmilyen más módon nem képes fenntartani önmagát. Ugyanez a szabályozás akkor teszi lehetővé a külföldi állampolgárok számára a támogatás megítélését, ha a kérelmező kérvénye benyújtását megelőzően egy bizonyos időn keresztül a Német Szövetségi Köztársaság területén tartózkodott és ott állandó munkahellyel rendelkezett.
A hannoveri egyetem elutasította a kért támogatást, mely határozatból jogvita támadt. Ebben a helyzetben a nemzeti bíróság megkérdezte az Európai Bíróságot, hogy a közösségi jog akkori fejlődési stádiumában, figyelembe nem véve azt a tényt, hogy Lair kisasszonynak joga lenne egy ilyen támogatáshoz, mint közösségi munkavállaló, a más tagállamok állampolgárságával rendelkező diákok számára a fogadó államok által fizetett megélhetését biztosító támogatás a Szerződés alkalmazási körébe tartozik-e. Az Európai Bíróság megállapította, hogy közösségi jog akkori fejlődési stádiumában ezen támogatások nem tartoznak a Szerződés alkalmazási körébe.
A Maastrichti Szerződés aláírását megelőzően az európai polgárság bevezetése és annak lehetséges jogi következményei körül számos polémia fogalmazódott meg.
Az európai polgárság bevezetésére a közösség már akkor sokak által bírált demokratikus deficitjét próbálta meg orvosolni, továbbá fontos eszköznek mutatkozott az európai integráció folytatásához is. Sok szerző szerint az európai polgárság bevezetése tette lehetővé, hogy az integráció továbblépjen a szigorúan gazdasági vonatkozásoktól és nyisson az európai polgárok felé, hiszen ezt megelőzően a Szerződés nem tett kifejezetten említést a gazdaságilag inaktív személyekről.
Az európai polgárságot be lehetett volna vezetni, mint egy a személyek szabad mozgáshoz való abszolút jogot, felmerült továbbá egy tisztán jogkövetkezmények nélküli, szimbolikus lehetősége is.
Végül egy kompromisszumos megoldás született. Az európai polgárság a közösségi rendelkezések egyik legfontosabbika lett, melynek fő jogi következménye a személyek szabad mozgásának biztosítása, mely azonban nem abszolút jog, és a Szerződés e jog gyakorlását feltételekhez kötötte.
Otto Bickel és Urlich Franz-ügy
Az Otto Bickel és Urlich Franz-ügyben3 egy német és egy osztrák állampolgárságú kamionsofőr és turista Dél-Tirolba utaztak, ahol büntetőeljárás indult ellenük. Ebben a régióban a német ajkú kisebbség védelmének érdekében a bíróságok előtt, az érintett felek kérelmére az eljárás nyelveként a német nyelv választható abban az esetben, ha olasz állampolgárról van szó, és a kérelmező állandó lakóhellyel bír ezekben a bizonyos régiókban, tehát Otto Bickel és Urlich Franz uraknak nem tették lehetővé az olasz rendelkezések, hogy az eljárás német nyelven folyjon.
A kérdés előzetes állásfoglalás tárgya lett. Az Európai Bíróság megállapította, hogy annak ellenére, hogy a büntetőjog és a nyelvi rendelkezések a tagállamok hatáskörében maradnak, a közösségi jog korlátokat szabhat. Az Európai Bíróság kihangsúlyozta, hogy e területen a közösség többek között a személyek szabad mozgásának perspektívájában alakult, amelyben különös érdek fűződik a személyek és a nyelvhasználathoz való jogának védelméhez.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
