"Az abortuszhoz kapcsolódó megbélyegzést kulturális normák hozzák ugyan létre, de fenntartásukban - amint a fentiekben láttuk - jelentős szerep jut a jogi és politikai diskurzusnak. A terhességét megszakítani kívánó nő és maga az abortusz sztereotipizált képe és stigmatizálása lehetetlenné teszi azt, hogy lássuk azt az élethelyzet, amelynek korlátai az abortusz melletti döntés indokaként szolgálnak."
A művi abortusz - vagyis az érintett nő saját döntésén és nem orvosi indikáción alapuló terhességmegszakítás[1] - korunk egyik legvitatottabb társadalmi kérdése, érzelmileg rendkívül telített és átpolitizált téma, amelynek kapcsán az egymásnak feszülő érvek (és indulatok) hátterében eltérő értékrendek és világnézetek állnak. Sűrített szimbólum, amely magában foglalja az emberi létezés, a morálteológia, a nemi szerepek és a szexuális erkölcs kérdéseit, és mint ilyen, alapvető hiteinket és értékeinket érintve cselekvésre ösztönöz.[2]
Az abortusz kapcsán a stigma leírása és kutatása nem új keletű: Adler már 1975-ben írt arról, hogy a terhességüket megszakíttató nők olyan erkölcsi-szociális érzelmeket élnek át, mint a szégyen vagy a bűntudat, és tartanak attól, hogy ha kitudódna a tettük, az mások rosszallását váltaná ki.[3] E korai vizsgálat óta eltelt csaknem ötven évben számtalan kutatás írta le az abortusz stigmatizálásának mértékét és módjait az egyes társadalmakban, illetve hatását az érintettek fizikai és/vagy pszichés jóllétére.
A stigma a társadalmi kontroll hatékony eszköze. Ahogy a szó eredeti jelentése, a "szégyen jegye" ("mark of disgrace") is utal rá, a stigma egy informális kontrollmechanizmus, amelynek révén a közösség az erkölcsileg nem elfogadható, rossz, elítélendő viselkedéseket, illetve a normák áthágóit szankcionálja.[4] A stigma tehát lényegét tekintve egy társadalmi konszenzus, és mint ilyen, mindig az adott csoport sajátja; kialakulása és működése az adott közösségen belül, annak normarendszerére vonatkozóan értelmezhető.
A társadalomtudományokban a stigmatizáció egyik legfőbb teoretikusa Erving Goffman, aki a stigmát úgy értelmezi, mint olyan tulajdonságot vagy jelzőt, amely hiteltelenné teszi, leértékeli, erkölcsi értelemben romlottként láttatja az érintett személyt, és a neki tulajdonított negatív tulajdonságok státuszvesztéshez és/vagy kiközösítéshez vezetnek.[5] Az abortusz vonatkozásában ez úgy értelmezhető, hogy azok a nők, akik meg akarják szakítani a terhességüket, eltérnek a nőideáltól, és ennek okán válnak hátrányosan megkülönböztetetté.[6] Amikor egy nő az abortusz mellett dönt, megszegi a társadalmilag elfogadott normákat, amelyek a (női) szexualitáshoz reproduktív célokat rendelnek, és az anyaságot-gyermeknevelést a női lét szükségszerű velejárójaként, a női szerep minden másnál fontosabb elemeként tételezik. Ráadásul, a norma megszegői ez esetben nem csupán az "életet adó" női szerep kizárólagosságát és ösztönösen vágyott voltát kérdőjelezik meg, hanem egy másik morális szabályt is áthágnak, amikor a nők tradicionális viselkedési mintáival (gondoskodó, törődő, önzetlen és önfeláldozó nő) szembehelyezkedve aktív döntést hoznak egy lehetséges élet befejezése mellett. Harmadrészt pedig a várandósság megszakításának lehetősége implicite magában hordozza annak a feltételezését, hogy a szexualitás a nők számára sem csak a gyermeknemzés célját szolgálja, vagyis a "szexuális tisztaság" ideájával szemben a szexualitás örömszerző volta, illetve annak megélése nem csak a férfiak számára lehet fontos.[7] Ezzel összefüggésben a megbélyegzés nemcsak a nem kívánt várandósság megszüntetésére, hanem a (szabadosnak, promiszkuisnak tételezett) szexuális szokásokra, a felelőtlen és/vagy erkölcstelen (pl. házasságon kívüli) szexuális viselkedésre vagy általában a nem megfelelő partnerválasztásra is vonatkozik.[8]
Az egyén oldaláról a stigmának három megnyilvánulási formája lehet, amelyek egymással is kombinálódnak. Az észlelt stigma vezet annak feltételezéséhez az érintett részéről, hogy ha nyilvánosságra hozza a terhességmegszakítás tényét, akkor negatív megkülönböztetésben lesz része, ismervén mások leértékelő attitűdjét az abortusz kapcsán. Az internalizált stigma lényege, hogy a művi vetélésre vonatkozó, belsővé vált társadalmi normák és attitűdök bűntudatot, szégyent, szorongást okoznak,
- 47/48 -
vagy negatív gondolatokat váltanak ki a nőben saját magára vonatkozóan. A tapasztalt stigma pedig a tényleges hátrányos megkülönböztetés, a mások általi elutasítás, a kirekesztés vagy a rossz bánásmód megélése.[9]
Egyéni szinten az abortusz stigmatizáltságának legfontosabb következménye a reproduktív autonómiára és az önértékelésre gyakorolt negatív hatás, illetve az internalizált stigma (a környezet reakciója/nyomása miatt "természetellenesnek", önzőnek és immorálisnak vélt döntés) kapcsán megélt bűntudat és szégyen, ami nemcsak a nők mentális egészségére van drasztikus romboló hatással,[10] de a segítségkérésnek (akár a biztonságos abortusz választásának) is gátja lehet.[11] Ha egy nő azt feltételezi, hogy az abortusza révén mások ítélkezésének célpontjává és megbélyegzés tárgyává válhat, inkább nem beszél a történtekről - így alakul ki "a titoktartás implicit szabálya". Ez azonban az előfordulási gyakoriság téves becsléséhez és a stigmatizálás fokozódásához vezet: az a feltevés, hogy a művi vetélés egy ritkán előforduló beavatkozás, segíti az abortusz és a szokatlanság összekapcsolását, a rendhagyóság, átlagostól való eltérés képének erősödését és így a terhességüket megszakíttató nők deviánsként bélyegzését és diszkriminálását[12]
A stigmatizálás egyéni attribútumképzésként történő értelmezése mellett ugyancsak jelentős az a kutatási irány is, amely a stigmatizálás társadalmi folyamatként való felfogásán alapul, miszerint egyes társadalmi csoportok azért ítéltetnek "másnak", hogy státuszvesztésük és diszkriminációjuk indokolható legyen.
Link és Phelan elmélete a megbélyegzést a stigmatizáló oldaláról vizsgálja, így keresve magyarázatot a stigmák kialakulására. A stigmaalkotás szerintük a címkézéssel, vagyis az emberek és csoportok közötti különbségek megnevezésével kezdődik, majd a közösség ilyen módon megjelölt tagjait nemkívánatos tulajdonságokkal bíróként láttatják (sztereotipizálás), amelyek mentén a "mi" és "ők" elválaszthatók lesznek (szeparáció). A negatív tulajdonságokkal felruházottság csökkenti a megjelölt személyek vagy csoportok státuszát, okként szolgál és egyben magyarázza is leértékelésüket és elutasításukat (státuszvesztés és diszkrimináció). A stigmagenerálás folyamata tehát belülről racionálisnak látszik, mások megbélyegzése - akár interperszonális interakciókban, akár kulturális és társadalmi normák révén - pedig igazoltnak és jogosnak.[13]
Ha a stigmatizálást nem csupán egyéni hiedelmek által irányított folyamatként képzeljük el, láthatóvá válnak annak makroszintű elemei, azok a társadalmi, gazdasági vagy politikai egyenlőtlenségek, amelyek lehetővé teszik/irányítják a címkék és sztereotípiák kialakítását, valamint egyes csoportok negatív megkülönböztetését, és amelyek végső soron a hatalmi viszonyok legitimálását és reprodukálását szolgálják.[14] A stigmatizáció ezen elképzelése Foucault hatalomfelfogásával és elidegenítésfogalmával (aliénation) rokon: a hatalom - az általa befolyásolt közgondolkodás segítségével - bizonyos, a (fenntartani kívánt) normáktól eltérő személyeket "idegen"-ként jelöl meg, és a polgárok ideális társadalmának fenntartása érdekében diszkriminálja őket.[15]
A fenti meghatározás átvezet a strukturális alapú stigmamegközelítésekhez, amelyek a hangsúlyt a negatív hiedelmeket támogató társadalmi rendszerek működésére, valamint a megbélyegzés társadalmi struktúrákon keresztül fenntartott és legitimált voltára helyezik.[16] Ha elfogadjuk, hogy a törvények határozzák meg annak a módját, hogy miként gondolkodjunk másokról, és hogyan bánjunk velük, ez azt is jelenti, hogy a stigmatizáló törvények strukturális szinten befolyásolják a megbélyegzést. Ha a törvények az abortuszt vagy az abortuszban érintetteket (a terhességét megszakíttató nőt és a közreműködő egészségügyi szolgáltatókat) normaszegőnek, ennek folytán stigmát érdemlőnek tételezik, akkor az egyének e megkülönböztetést normatívnak és elkerülhetetlennek észlelik, majd a közgondolkodásban jelen lévő narratívákon keresztül reprodukálják azt.[17] Az abortusz megbélyegzése innen nézve tehát egy olyan társadalmi konstrukció, amelyet a politikai és jogi diskurzus generál.[18]
Az abortusz jogi szabályozása kapcsán meg kell említenünk, hogy önmagában a terhességmegszakítás legalizálása nem szünteti meg a stigmát, de az abortuszhoz kapcsolódó megbélyegzés kisebb mértékű azokban az országokban, ahol a terhesség megszakítása - legalábbis bizonyos keretek között - engedélyezett, mint ott, ahol kriminalizált.[19]
A terhességmegszakítást megbélyegző retorikát hagyományosan magzatfókuszú és nőfókuszú irányokra bontjuk. Előbbi lényege a magzat érdekeinek
- 48/49 -
hangsúlyozásával, életének és jóllétének központba állításával ítélni meg/el az abortusz mellett döntő nőket.[20] Az abortuszellenes mozgalmak gyakorta használják érvelésükben a "magzati személy" ("fetal personhood") fogalmát, ami lehetőséget ad érzéseket, érzelmeket és autonóm jegyeket tulajdonítani a magzatnak, valamint az ártatlanság, tisztaság képzetét társítani hozzá. Ezt támogatják azok a technikai vívmányok, mint például az ultrahang, illetve a magzatokról készült videó- és képfelvételek, amelyek segítségével a magzat minden korábbinál "kézzelfoghatóbb" valóság és konkrétabban elképzelhető entitás lett. A magzat ilyen módon történő perszonifikációja azután könnyen teszi az abortuszt "gyilkosság"-gá, egy "ártatlan élet" elvételévé, kegyetlen és megindokolhatatlan tetté,[21] az "elkövető" nőket pedig megbélyegzést érdemlővé. Az abortuszellenes retorika e képi anyagokat úgy használja fel, hogy a magzatot mintegy kiemeli a kontextusból (értve ez alatt a nőt, illetve az ő egyéni élethelyzetét),[22] és csak a magzat perspektíváját használva, függetlenségét felnagyítva beszéli el az abortuszt mint erőszakos, a magzat számára fájdalmas destrukciót.[23]
A magzatfókuszú retorika eleme továbbá az is, amikor a terhességét megszakíttatni kívánó nőre "édesanya"-ként, a magzatra "baba"-ként, "gyerekként vagy (legújabban) "magzatgyermek"-ként[24] hivatkoznak, amely kifejezések segítik, hogy a magzatot emberi tulajdonságokkal ruházzuk fel.[25]
A magzat életét a fókuszba állítva generált abortuszstigma mellett a másik retorikai irány a nőt, az ő döntését és a döntése által okozott ártalmakat hangsúlyozza. Ennek példája az a - tudományosan nem alátámasztott - feltételezés, hogy a művi vetélés minden esetben és szükségszerűen traumatikus élmény a nők számára, olyan "életet elszívó fájdalom", amely egész további sorsukra rányomja bélyegét. Ehhez kapcsolódóan az abortuszt kísérő bűntudatot egyetemesként, a szégyent pedig a helyzetre adott természetes és elkerülhetetlen pszichés válaszként láttatják. Ebben a tematizálásban elsikkad az a tény, hogy bűntudat és szégyen nem egy univerzális és eredendő emberi reakció, amit a terhesség megszakítása automatikusan kivált, és voltaképp nem az abortusz, hanem épp az abortuszra vonatkozó, társadalmilag konstruált stigma következménye. Ráadásul, ahogy azt a vonatkozó tanulmányok igazolják, a nők jelentős része megkönnyebbülésről - vagy megkönnyebbülésről is - beszámol az eldöntött/végrehajtott művi vetélés után.[26]
Hasonlóan működik minden olyan diskurzus, amely az abortuszt különböző betegségek, egészségügyi és reproduktív problémák kialakulásának eltúlzott mértékével kapcsolja össze,[27] illetve maga a posztabortusz-szindróma fogalma is, amely szintén a terhességét megszakíttató nő és a patológiás működés asszociálását jelenti, anélkül, hogy ennek valódi tudományos igazoltsága volna.[28] A posztabortusz-szindróma az 1990-es évek elején került be a közbeszédbe az Egyesült Államokban, az abortuszellenes csoportok működésének eredményeként, akik befolyásolni tudták azzal az érvvel a választók bizonyos csoportjait, akik korábban nem támogatták az abortusz jogi korlátozását, hogy a törvényi szigorítás voltaképp a nők érdekeit szolgálja, mivel a számukra "jó" - vagyis a saját életüket, jövőjüket, egészségüket nem veszélyeztető - döntés irányába vezeti őket.[29]
Itt jegyezzük meg, hogy az abortusznak az a tematizálása, ami az "ártalmas vagy sem" leegyszerűsítést használja, nemcsak az esemény patologizálását támogatja, de a vélemények polarizálódását is erősíti.[30] A nők egészségével és jóllétével kapcsolatos aggodalmak kifejezése mellett a nőellenes abortuszretorika elemei közt meg kell említenünk a nemzetért érzett felelősséget (illetve annak vélt hiányát) is. Ez irányból közelítve a terhesség megszakítása egyrészt önzés: hisz aki egy leendő élet megszüntetése mellett dönt, az a nemzet fennmaradásának érdeke helyett a saját igényei szerint választ. Másrészt az abortusz a nő nemzeti identitásának, hazaszeretetének elégtelenségét is jelzi - vagyis két szempontból is a közösség normáit megszegő, szempontjait háttérbe soroló, deviáns, és ezért megbélyegezhető tett.
Szintén a nőfókuszú abortuszellenes stratégia része az, amikor az abortuszt úgy kommunikálják, mint ami a nő kényelmét vagy szeszélyét szolgálja[31] (lásd az "igény szerinti abortusz" kifejezést), azt sugallva, hogy a magzat érdekének az anyáéhoz képest szükségszerűen és mindig elsőbbséget kell élveznie.[32]
Végül ebbe a csoportba sorolható az a megközelítés is, amely az abortusz mellett döntő nőt mint rossz anyát jeleníti meg - hisz milyen anya az, aki elveszi gyermeke életét? A "jó anya" látva/hallva "gyermeke" életjeleit, megtudva, hogy mi történik vele a művi vetélés során, eláll szándékától. Aki a benne fejlődő életet megszakíttatja, csakis rossz anya lehet, akinek szembe kell majd nézni tettének érzelmi (megbánás, gyász, fájdalom) és erkölcsi (kiközösítés, magány) következményeivel.[33]
- 49/50 -
A művi abortusz lényegileg és a jogi szabályozást tekintve is az egészségügyi ellátások közé sorolt, legális orvosi beavatkozás. Ennek megfelelően, a biztonságos és hatékony gyakorlat szavatolása érdekében az abortusztörvények rögzítik, hogy ki, hol, milyen módon végezheti azt el úgy, hogy az igénybevevők egészsége, biztonsága és jólléte ne sérüljön.[34] Coast, Norris, Moore és Freeman szerint azonban a terhességmegszakítás több szempontból is különbözik minden más, az egészségügyet érintő, illetve ellátást igénylő helyzettől, amennyiben a) a törvényesség, jogszabályok adta lehetőségek határozzák meg az egyéni utakat az ellátásban, b) a gesztációs kor döntő jelentőségű, c) az abortusz epizodikus, nem krónikus természetű, d) stigmatizált, e) ilyen egészségügyi ellátást csak a nők igényelnek.[35]
A művi abortusz tehát egy speciális helyzetet jelent, amelyben - a fentiek alapján - felmerül a kérdés, hogy a jogi szabályozás vajon milyen hatással jár a megbélyegzésre, és fordítva.
A jog többféleképpen alakíthatja a megbélyegzés folyamatát a társadalomban. Egyrészt megakadályozhatja a stigmatizáció által igazolt diszkriminációt vagy erőszakot, másrészt orvosolhatja is a megbélyegzés okozta károkat, és támogathatja az egyéni ellenállást, ám a jog ugyanígy lehet a stigma megerősítésének eszköze is. Ez különösen igaz a vitás társadalmi kérdések esetén, ahol a jogi szabályozás egyben erkölcsi értékelést is közvetít, ami a közbeszédet alakítani képes.[36]
A terhességmegszakítás ráadásul eltérő értékek mentén tematizálható, amely értékválasztások az abortusszal kapcsolatos attitűdöket is meghatározzák. A két jellemző ideológiai pozíció egyike a "pro-life" (életpárti vagy életvédő) attitűd, amely szerint az emberi élet a fogantatáskor (vagy legalábbis a várandósság első trimeszterében) kezdődik, védelmet érdemel; a művi abortusz az új élet elvételét jelenti, ezért morálisan elítélendő. A másik megközelítés a "pro-choice" (választáspárti) attitűd, amelynek az az elképzelés az alapja, hogy a magzat az anya kiterjesztése, akinek élete a születése pillanatában kezdődik, és az anya elvitathatatlan joga a saját teste feletti önrendelkezés.[37] A törvényi szabályozás ennek megfelelően e két érték, az élet szentsége (pro-life) és az egyéni szabadság, a választás szabadságának joga (pro-choice) kapcsán is állásfoglalásra kényszerül. Így válik az abortuszszabályozás szimbolikus jelentőségűvé, amelyben a mindenkori hatalom választott értékrendje manifesztálódik, ami azután - a választási lehetőségeken túl - a társadalmi jelenségek széles körét befolyásolja majd (a szexuális nevelés tartalmától és módszereitől kezdve a termékenységi problémák kezelésének lehetőségein át az emberi reprodukció tudományos kutatásának támogatásáig).
Azok az abortuszhoz kapcsolódó jogalkotási lépések, amelyek a terhességét megszakíttatni kívánó nőt (akár implicite) negatív módon jellemzik vagy sztereotipizálják, intézményi szinten erősítik meg, és állandósítják a stigmatizálást.
A jogi normák azokat a társadalmi konstrukciókat és feltételezéseket tükrözik, amelyek az abortuszszabályok hátterében állnak.[38] Már önmagában az, ha egy törvény azt az üzenetet közvetíti a nő felé, hogy a magzat további életének elsődleges szempontnak kell lennie a mérlegelésben (vö. "magzatvédelmi törvény" megnevezés), az abortusz melletti döntést helytelennek, erkölcstelennek címkézi, és így a terhességmegszakítás megbélyegzését támasztja alá.
De ide tartozik a kötelező várakozási idő gyakorlata is, amely az abortuszért folyamodó számára két személyes látogatást ír elő az egészségügyi szolgáltatónál (hazánkban a családvédelmi szolgálatnál), meghatározott időt hagyva a két tanácsadás között (nálunk legalább 72 órának kell eltelnie), ahhoz, hogy az abortusz elvégezhető lehessen. A "gondolkodási idő" kötelezővé tétele egyrészt azt sugallja, hogy a nők anélkül jelentkeznek abortuszra, hogy alaposan átgondolnák döntésük következményeit, és/vagy döntésük irracionális, ezért támogatás mellett újra mérlegelniük kell azt. Másrészt a tanácsadás, majd utána az újbóli átgondolás előírása a döntés mögött álló indokokat is megkérdőjelezi, és implicite azt fejezi ki, hogy a "helyes" döntés a várandósság kihordása annak megszakításával szemben.[39] A kötelező tanácsadás célja az információk átadása, többek között a terhességmegszakítás veszélyeiről és a későbbi várandósságra gyakorolt hatásáról, ami egyrészt analóg a nővédő abortuszellenes retorikával, másrészt, az esetleges - tudományosan nem igazolt - későbbi problémák megelőzésére hivatkozással állami ellenőrzés alá helyezi az abortuszhoz való hozzáférést.[40]
Ehhez járul hozzá az a jogi megoldás, ami a művi vetélés elvégzését számos országban (köztük 2022. szeptember 15. óta hazánkban is) a magzati szívhang meghallgatásához és/vagy a magzat ultrahangképének megtekintéséhez köti. Számos tanulmány bizo-
- 50/51 -
nyítja, hogy az életfunkciók ilyen módon történő észlelésének nincs érdemi hatása a várandósság folytatására vagy megszakítására vonatkozó döntésre,[41] vagyis ennek előírása nem empirikus adatok által igazoltan lett az abortusz engedélyezésének eleme. A bevezetését támogatók feltételezése szerint az ultrahangos vizsgálat révén a nők olyan orvosi információkhoz jutnak, amelyek szükségesek számukra ahhoz, hogy a terhességük kapcsán tájékozottan (és megfelelő módon) döntsenek. Ez azonban magában foglalja azt a sztereotipizáló elképzelést, hogy a nők azért terveznek abortuszt, mert nem értik, hogy mit jelent az, hogy várandósok, illetve nem tudják, hogy az abortusz mit tesz a magzattal, és valamilyen "új" és releváns, külső forrásból származó információra, illetve egy "szakértőre" van szükségük ahhoz, hogy döntést hozzanak a terhességükről.[42]
A nő döntésének leértékelése, ítélőképességének megkérdőjelezése - illetve az azzal kapcsolatos bizalmatlanság kifejezése -, az érzelmi instabilitás és a sérülékenység sztereotípiáinak erősítése mind alkalmasak a (terhességüket megszakíttató) nők megbélyegzésére. Másrészt annak a képességnek az elvitatása, hogy egy nő személyes megfontolások alapján és külső erőktől mentesen hozzon döntéseket,[43] legitimál minden olyan politikai cselekvést, amelynek célja, hogy a várandós nőket megvédje a rossz döntések meghozatalától. Ez utóbbi egyszersmind a szabályozás/kontrollálás szükségessége mellett szóló érv is, miközben a nemzetközi adatok szerint épp az abortuszkorlátozás enyhítése vezet a terhességmegszakítások számának csökkenéséhez.[44]
További lehetséges útja a stigmatizálásra gyakorolt befolyásnak a terhességmegszakítás egészségügyi beavatkozásként való szabályozása, illetve más egészségügyi szolgáltatásoktól való megkülönböztetése. Ennek egyik része az orvos szerepének hangsúlyozása, amikor a jogalkotó a nő "saját szakértelme" (ti. saját élethelyzetére vonatkozó tudása) helyett az orvosi információt tételezi elsődlegesnek a terhesség sorsára vonatkozó döntésnél (ld. fent).[45] Másrészt viszont a szabályozás megváltoztatása nem elsősorban vagy nem feltétlenül orvosszakmai szempontok mentén zajlik.[46] Az abortusz jellemzően több szabályozást kap, mint amennyire orvosi beavatkozásként szükség volna rá,[47] és abban is különbözik a többi egészségügyi ellátástól, hogy ebben az esetben nem a kiterjesztett hozzáférés és a minőség javítása fogalmazódik meg célként, sokkal inkább a marginalizált használat.[48] Ha azonban a jogi szabályozás az abortuszt atipikus orvosi eljárásként kezeli, azzal egyben társadalmilag nemkívánatos cselekedetként minősíti annak elvégzését, így végső soron a terhességmegszakítást magát,[49] ami viszont elősegíti a nem bizonyítékokon alapuló gyakorlatok bevezetését[50] (vö. magzati szívhang kötelező meghallgatása).
Az abortuszhoz való jog korlátozása a női önrendelkezés fontosságának látványos háttérbe szorításán át a tradicionális női szerepfelfogás elsődlegességét implikálja.[51] Ha a szabályozás a terhességét megszakítani kívánó nőt - a fentiekben részletezett módon - döntésében segítségre szorulónak, ítéletében megbízhatatlannak, kevésbé kompetensnek és sérülékenynek láttatja, azzal a nőkre vonatkozóan a társadalomban jelen lévő sztereotip, minden nőt negatívan érintő értelmezést erősíti. Az elvárt társadalmi szerep, vagyis az anyaság mint elsődleges női funkció és életfeladat mentén elgondolva a terhességmegszakítás ab ovo nem lehet normatív döntés, hisz az anyaság vállalása női kötelezettség, amelyre vonatkozó társadalmi presszió épp a (törvények által is támogatott) stigmatizáció révén fejeződik ki.[52] Ennek egyik szélsőséges példája az a vélekedés, mely szerint férfi partnere által abortuszra kényszerített nőt a gyermeke megtartásában, és nem az alárendelt párkapcsolati szerep vagy párkapcsolati erőszak megszüntetésében kell támogatni.[53]
A (főként) feminista kritika a fentiek miatt a nemek közti egyenlőtlenségek és a korábbi status quo fenntartásának eszközét látja az abortuszt korlátozó jogi szabályozásban, amennyiben az hozzájárul a tradicionális családmodell privilegizálásához, és ezen keresztül a hatalmi viszonyok legitimálásához és reprodukálásához.[54]
A napjainkban uralkodó narratíva a terhességmegszakítás dekontextualizált tárgyalása, ami az abortuszt egy értékmátrixba helyezi, és a terhesség és a terhességmegszakítás társadalmi jelentésére, annak konstruálására fókuszál. Ennek során az abortusz rendkívül komplex jelenségét - aminek a kontextusát jogi, egészségügyi, szociodemográfiai, gazdasági és egyéb tényezők alkotják, illetve az egyén élethelyzetét tekintve értelmezhető - átlátható és egymással ellentétes paradigmákra egyszerűsíti, úgymint élet/választás, anya/nő, életadás/gyilkosság,[55] majd egyet-
- 51/52 -
len morális kérdéssé redukálja, amikor élet és halál közti választásként tételezi.[56] A kontextusból kiemeltség, az értékvonatkozások előtérbe helyezése azután a közbeszédbe is átszivárogva alakítja, és egyre inkább polarizálja az abortusznak a társadalomban jelen lévő narratíváit, lehetővé téve a "helyes" álláspont védelmében születő, mind korlátozóbb jogi szabályozást.
Mindehhez hozzátehetjük, hogy ha az abortuszkérdés értékek konfliktusaként, egymást kizáró értékítéletek összeütközéseként jelenik meg, az egyfelől elfedi az esetlegesen felmerülő jogi szempontokat (pl. az önrendelkezés jogának érvényesülése) és - még inkább - a terhességmegszakítás gyakorlatával összefüggő problémákat (például a hozzáférés kérdése, a szolgáltatás minősége). Másfelől, ha a terhességmegszakítás élet és halál közti választást jelent, ez a narratíva nem igazán enged meg más, az abortuszt normalizáló diskurzust a közbeszéd szintjén sem, és ez az egyoldalúság szintén a társadalmi szintű megbélyegzés erősödését, és a szigorítások legitimációját eredményezheti.
Ha a hangsúly a nő jogáról kizárólagosan a magzati élet védelmére kerül, ez két következményt is maga után von. Egyrészt szükségszerűen vezet a helyzetek - sztereotípiákhoz elengedhetetlen - leegyszerűsítéséhez olyan módon, hogy súlytalanítja azokat a (személyes, párkapcsolati, egzisztenciális, egészségi stb.) megfontolásokat, amelyek miatt egy nő (vagy pár) a terhesség megszakítása mellett dönt, azt sugallva, hogy ezek a szempontok az anyasághoz képest csak másodlagosak lehetnek. Másrészt a magzat védelmének kizárólagossága megalapozottá és normatívvá teszi az állami beavatkozás lehetőségét a terhesség folyamatába, amennyiben lehetőséget ad arra, hogy a hatalom meggyőzze a nőt a helyes döntésről, vagyis, hogy a terhesség kihordását válassza az abortusz helyett.[57]
A stigma lokálisan, az adott társadalom működésébe ágyazottan, kulturális kontextustól függően létrejövő és megnyilvánuló aktív szociális konstruktum. A terhességmegszakításra mint a közösség normáit megsértő viselkedésre irányuló megbélyegzés kialakulása a nemekről szóló normatív felfogásokra támaszkodik, és összefügg olyan társadalmi jellemzőkkel, mint a férfi-női szerepek, a házasságon kívüli szexuális élet elfogadottsága, a nők előtt nyitva álló szereplehetőségek vagy a vallási elköteleződés. Ebben a folyamatban jogi szabályozás szerepe is lényegi, hisz a törvények diszkurzív módon alakítják ki a terhességmegszakítás értelmezését és annak kulturális legitimitását.[58]
Az abortuszszabályozás a "jogi-társadalmi-politikai visszacsatolási hurok"[59] részeként formálódik. Ha a várandósság elvetetése már eleve stigmatizált tett, a jogi szabályozás ráhatása a döntési folyamatra és a terhességmegszakítás gyakorlatára társadalmilag elfogadható. Az abortuszt választó nőknek a törvényi szabályozásban implicite megjelenő sztereotipizáló bemutatása, különbözőségük hangsúlyozása a stigmatizáció folyamatának egyik eleme, ami tovább erősíti az abortusz megbélyegzését a közbeszéd és a társadalomban jelen lévő attitűdök szintjén is. Erre reflektálva akár egyes társadalmi mozgalmak szereplői, akár az egyház(ak) képviselői a korlátozásokra vonatkozó igénnyel közvetlenül a jogi szabályozást célozzák meg.[60] A terhességmegszakítás stigmatizálását támogató törvények, e törvények nyilvános vitája, az azokkal kapcsolatos hírek és kampányok mind alkalmasak arra, hogy növeljék a hiteltelenített csoportokkal szembeni negatív attitűdöt. Ez a megbélyegzés marginalizálja magát az abortuszt mint a társadalmi jóváhagyásra méltatlan tettet és az abortusz mellett döntő nőt is, a marginalizáció pedig azután indokolja a nők abortuszhoz való hozzáférésének fokozódó korlátozását.[61]
A magyar társadalom hagyományosan család- és gyermekcentrikus, vagyis az állampolgárok jelentős része egyetért azzal, hogy a szülővé válás meghatározó az élet minősége szempontjából, a boldogság forrása a gyermek, akinek a felnövekedését látni a legnagyobb öröm az életben[62] - ezek a kulturálisan elfogadott hiedelmek adják a hátterét a terhességmegszakítás negatív megítélésének.
Az abortuszhoz kapcsolódó megbélyegzést kulturális normák hozzák ugyan létre, de fenntartásukban - amint a fentiekben láttuk - jelentős szerep jut a jogi és politikai diskurzusnak. A terhességét megszakítani kívánó nő és maga az abortusz sztereotipizált képe és stigmatizálása lehetetlenné teszi azt, hogy lássuk azt az élethelyzet, amelynek korlátai az abortusz melletti döntés indokaként szolgálnak. Ha értenénk és érvényesként fogadnánk el a nők/párok abortusz melletti döntésének az okait, azzal lehetővé válnának olyan, a nők méltóságát és szuverenitását tiszteletben tartó és a követett értékrendtől független intézkedések, amelyek a nem tervezett várandósság megtartásában segítenének, például az iskola befejezése vagy a munkahely megtartása érdekében nyújtott támogatás, valamint a gyermeknevelésre, a párkapcsolati problémákra vagy épp a bántalmazó partnertől való biztonságos különválásra vonatkozóan biztosított tanácsadás révén.
- 52/53 -
A stigmatizáció fenntartása, az abortusz erkölcstelen, deviáns vagy társadalmilag nemkívánatos cselekedetként való megbélyegzése azonban számos következménnyel járhat. A stigmatizáltság és az abból fakadó diszkrimináció a terhességmegszakítások titkolásához és/vagy biztonságosságuk csökkenéséhez vezet, és rontja annak az esélyét, hogy egy érintett nő - az elítéléstől tartva - akár szomatikus, akár lelki problémái kapcsán professzionális segítséget kérjen. Társadalmi szinten pedig a stigmatizáció erősödése a legális abortusz egyre szűkebb feltételek melletti jóváhagyásához, a merev nemi szerepek fenntartásához, a reproduktív jogok további korlátozásához, valamint általában véve a nőkre, a családra, a szexualitásra és a közösségre/nemzetre vonatkozó diskurzusok beszűkítéséhez és az értelmezések egyoldalúságához vezethet. ■
JEGYZETEK
[1] A művi abortusz olyan negatív terhességi kimenetelt jelent, amely feltételezi az érintett nő döntését a terhessége megszakítására vonatkozóan. Ennek megfelelően a továbbiakban a terhességmegszakításnak azon eseteiről lesz szó, amikor az abortusz nem orvosi indikáció miatt történik (vagyis nem az anya életét veszélyeztető várandósságról van szó, és nem is a magzat genetikai vagy egyéb rendellenessége indokolja a terhesség megszakítását). A terhességmegszakítás, művi vetélés és abortusz kifejezéseket szinonimaként használom. Hasonlóképp nem teszek tartalmi különbséget a stigma és a megbélyegzés fogalma között sem.
[2] Amy Fried: Abortion politics as symbolic politics: An investigation into belief systems, Social Science Quarterly, 1988/1, 137-154.
[3] Nancy E. Adler: Emotional responses of women following therapeutic abortion, American Journal of Orthopsychiatry, 1975/3, 446-454; idézi: Majel R. Baker - Leanna J. Papp - Brandon L. Crawford -Sara I. McClelland: Abortion Stigma: Imagined Consequences for People Seeking Abortion Care in the United States, Psychology of Women Quarterly, 2022/1, 1-16, 2.
[4] Withney Smith - Janet M. Turan - Kari White et al.: Social norms and stigma regarding unintended pregnancy and pregnancy decisions, Perspectives on Sexual and Reproductive Health, 2016/2, 73-81.
[5] "A mai társadalmak a stigmát az eredeti, ókori felfogásban értelmezett terminusként azoknak a csoportoknak, csoportok tagjainak a megjelölésére használják, melyben a csoport, a csoporthoz tartozó egyén valamely tulajdonsága valamilyen szempontból eltér a többségi csoport, társadalom általános, meghatározó tulajdonságától? - Erving Goffman: Stigma és szociális identitás, in Megismerés, előítélet, identitás, szerk. Erős Ferenc, Budapest, Új Mandátum Könyvkiadó, 1998, 263.)
[6] Anuradha Kumar - Leila Hessini - Ellen M. H. Mitchell: Conceptualising abortion stigma, Culture, Health & Sexuality, 2009/6, 625-639.
[7] Uo.
[8] Alison Norris - Danielle Bessett - Julia R. Steinberg - Megan L. Kavanaugh - Silvia De Zordo -Davida Becker: Abortion stigma: a reconceptualization of constituents, causes, and consequences, Women's Health Issues: Official Publication of the Jacobs Institute of Women's Health, 2011/3 (supplement 1), 49-54.
[9] Franz Hanschmidt - Katja Linde - Anja Hilbert et al.: Abortion stigma: a systematic review, Perspectives on Sexual and Reproductive Health, 2016/4, 169-177.
[10] Az abortuszstigma és a mentális egészség közti kapcsolat elemzése túlnő e tanulmány keretein, a téma behatóbb tanulmányozásához lásd az Amerikai Pszichológiai Szövetség (American Psychological Association, APA) által 2008-ban kiadott jelentést: Brenda Major - Mark Appelbaum - Linda Beckman et al.: Report of the APA task force on mental health and abortion, APA, 2008, https://www.apa.org/pi/women/programs/abortion/mental-health.pdf.
[11] Kristen M. Shellenberg - Ann M. Moore - Akinrinola Bankole etc.: Social stigma and disclosure about induced abortion: results from an exploratory study, Global Public Health, 2011/6 (supplement 3), 111125.
[12] Paula R. Abrams: The Scarlet Letter: The Supreme Court and the language of abortion stigma, Michigan Journal of Gender & Law, 2012/2, 293-337; Norris-Bessett-Steinberg-Kavanaugh-De Zordo-Becker (8. vj.).
[13] Bruce G. Link - Jo Phelan: Stigma power, Social Science & Medicine, 2014, 24-32.
[14] Erica Millar: Abortion stigma as a social process, Women's Studies International Forum, 2020, 102328.
[15] Michel Foucault: A bolondság története a klasszikus korban, ford. Sujtó László, Budapest, Atlantisz, 2004.
[16] Kate Coleman-Minahan - Amanda Jean Stevenson - Emily Obront - Susan Hays: Judicial bypass attorneys' experiences with abortion stigma in Texas courts, Social Science & Medicine, 2021, 113508.
[17] Baker-Papp-Crawford-McClelland (3. vj.).
[18] Abrams (12. vj.).
[19] Roosbelinda Cardenas - Ana Labandera - Sarah E. Baum et al.: "It's something that marks you": abortion stigma after decriminalization in Uruguay, Reproductive Health, 2018, Article No. 150, 1-11.
[20] Marita Leask: Constructing women as mentally troubled: The political and performative effects of psycho-
- 53/54 -
logical studies on abortion and mental health, Women's Studies Journal, 2014/1, 74-82.
[21] Kumar-Hessini-Mitchell (6. vj.).
[22] Norris-Bessett-Steinberg-Kavanaugh-De Zordo-Becker (8. vj.).
[23] Ennek példája a hazánkban máig népszerű abortuszellenes film, a Néma sikoly (1984), amelyben egy tizenkét hetes magzat abortálásának valós idejű ultrahangos felvétele nézhető végig.
[24] Interjú Dúró Dórával, M1 Híradó, 2022. szeptember 14., https://www.youtube.com/watch?v=zAwXBw6s15k.
[25] Małgorzata Mikołajczak - Michał Bilewicz: Foetus or child? Abortion discourse and attributions of humanness, British Journal of Social Psychology, 2015/3, 500-518.
[26] Corinne H. Rocca - Goleen Samari - Diana G. Foster etc.: Emotions and decision rightness over five years following an abortion: An examination of decision difficulty and abortion stigma, Social Science & Medicine, 2020, 112704.
[27] Lisa L. Littman - Christina Zarcadoolas - Adam R. Jacobs: Introducing abortion patients to a culture of support: A pilot study, Archives of Women's Mental Health, 2009/6, 419-431; Reva B. Siegel: The right's reasons: constitutional conflict and the spread of woman-protective antiabortion argument, Duke Law Journal 2008/6, 1641-1692. Erre példa Dúró Dóra kijelentése is: "Nagyon kevesen vannak tisztában azzal, milyen káros a nők egészségére az abortusz elvégzése. Nem arról van szó, hogy bármiféle következmény nélkül ezen a beavatkozáson át tudnak esni, ennek nagyon súlyos lelki terhei vannak, amelyek aztán betegségekben is megnyilvánulnak, illetve fizikai követkeményei is vannak, például az abortusz 193%-kal növeli a mellrák kialakulásának esélyét, míg a szülés csökkenti azt." - Interjú Dúró Dórával interjú (24. vj.)
[28] A posztabortusz szindrómáról bővebben lásd például E. M. Dadlez - William Andrews: Post-abortion syndrome: Creating an affliction, Bioethics, 2010, 445452; Kimberly Kelly: The spread of 'Post Abortion Syndrome' as social diagnosis, Social Science & Medicine, 2014, 18-25.
[29] Reva B. Siegel: Dignity and the politics of protection: abortion restrictions under Casey/Carhart, Yale Law Journal, 2007/8, 1694.
[30] Leask (21. vj.).
[31] Abrams (12. vj.).
[33] Abrams (12. vj.).
[34] Joanna N. Erdman: Theorizing time in abortion law and human rights, Health & Human Rights Journal, 2017/1, 29-40.
[35] Ernestina Coast - Alison H. Norris - Ann M. Moore - Emily Freeman: Trajectories of women's abortion-related care: A conceptual framework, Social Science & Medicine, 2018/C, 199-210.
[36] Scott Burris: Stigma and the law, The Lancet, 2006. február 11., 529-531.
[37] Nancy K. Parsons - Herbert C. Richards - Geoffrey D. P. Kanter: Validation of a Scale to Measure Reasoning About Abortion, Journal of Counseling Psychology, 1990/1, 107-112. A témáról bővebben lásd Nagy Beáta Magda: A művi abortusz pszichoszociális vonatkozásai, Doktori disszertáció, Budapest, ELTE PPK Pszichológiai Doktori Iskola, 2019.
[38] Abrams (12. vj.).
[39] Cárdenas-Labandera- Baum-Chiribao-Leus-Avondet-Friedman (20. vj.).
[40] Baker-Papp-Crawford-McClelland (3. vj.).
[41] Lásd például Ushma D. Upadhyay - Katrina Kimport - Elise K. Belusa et al.: Evaluating the impact of a mandatory preabortion ultrasound viewing law: a mixed methods study, PloS one, 2017/7, e0178871.
[42] Tracy Weitz - Katrina Kimport: The discursive production of abortion stigma in the Texas Ultrasound Viewing Law, Berkeley Journal of Gender, Law & Justice, 2015/1, 6-21.
[43] Janet M. Turan - Henna Budhwani: Restrictive abortion laws exacerbate stigma, resulting in harm to patients and providers, American Journal of Public Health, 2021/1, 37-39.
[44] Az USA-ban 2000 és 2005 között évi 1,3 millióról 1,2 millióra esett a művi abortusztok száma. A csökkenés kétharmadának hátterében nyolc olyan tagállam áll, ahol az abortusz alig vagy egyáltalán nem korlátozott, ám hangsúlyt fektettek a valódi szexuális nevelésre és a fogamzásgátlás széles körben elérhetővé tételére. Lásd Siegel (29. vj.).
[45] Ennek példája az is, hogy a nők nem választhatják meg szabadon a terhességmegszakítás módját.
[46] Példaként lásd a Magyar Orvosi Kamara 2022. szeptember 14-i állásfoglalását a művi terhességmegszakításra vonatkozó szabályok módosításáról, amelyben - többek között - az előzetes szakmai egyeztetést hiányolják: http://os.mti.hu/hirek/171515/a_magyar_orvosi_kamara_kozlemenye. Az abortuszszolgáltatás általában véve is különbözik az egyéb egészségügyi szolgáltatásoktól; eltérően szabályozott, például nem a társadalombiztosításból finanszírozott, vagyis költségét az érintett nőnek kell vállalnia.
[47] Erdman (34. vj.).
- 54/55 -
[48] Tracy A. Weitz: Rethinking the mantra that abortion should be "safe, legal, and rare", Journal of Women's History, 2010/3, 161-172.
[49] Abrams (12. vj.).
[50] Erdman (34. vj.).
[51] Ennek példája, hogy az abortusz akkor elfogadható(bb), ha az a várandós nő életét vagy egészségét veszélyezteti, illetve, ha a magzat vérfertőzés vagy erőszak útján fogant, vagyis, ha a nő áldozat, de helytelenített, ha azt anyagi, munkahelyi vagy iskolázottsággal összefüggő kérdések indokolják - ezekben a helyzetekben az abortuszt választó nőnek az anyai szerepektől való eltérése válik központivá. lásd: Abrams (12. vj.). A témáról bővebben lásd: Nagy (40. vj.).
[52] Sebestyén (32. vj.).
[53] "Most sincsen szabadsága valójában az édesanyáknak, amikor az abortusz mellett döntenek. Különböző szervezetek készítenek arról felmérést, hogy hány százalékban valósul meg az, hogy az édesanyára valaki a környezetéből nyomást helyez. Nagyon sokszor a saját párja, a családja, vagy a munkáltatója adott esetben, helyez rá nyomást, hogy vetesse el a saját gyermekét, de ha neki valódi szabadsága lenne, ő a gyermeke élete mellett döntene." - Interjú Dúró Dórával interjú (24. vj.).
[54] "Amíg a nők nem képesek kontrollálni a gyermekszülési képességüket, nem várhatják, hogy a férfiakkal teljesen egyenlő legyen a helyzetük" - Deborah Rhode: Justice and Gender, Cambridge, Harvard University Press, 1989, 213; idézi Sebestyén Andrea (32. vj.) 99.
[55] Abrams (12. vj.).
[56] Sebestyén (32. vj.).
[57] Abrams (12. vj.).
[58] Weitz-Kimport (42. vj.).
[59] Siegel (29. vj.).
[60] Előbbire az Egyesült Államok, utóbbira Lengyelország abortuszszabályozásának megváltozása kapcsán láthattunk példákat.
[61] Turan-Budhwani (43. vj.).
[62] Pongrácz Tiborné: Családtervezési döntések, Kapocs, 2012/4, 8-16.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző pszichológus, ELTE PPK.
Visszaugrás
