Az Európai Unióban a tagállami bíróságok és az Európai Közösségek Bírósága (a továbbiakban: EKB) közötti intézményesített kapcsolatot az Európai Közösséget létrehozó szerződés (a továbbiakban: EKSz) 234. cikkében szabályozott előzetes döntéshozatali eljárás teremti meg. Ezen jogintézmény érvényesülésének garanciája a (3) bekezdés szerinti tagállami bírósági előterjesztései kötelezettség, amely előírás ugyanakkor a legtöbb elméleti és gyakorlati problémát veti fel az alkalmazás során.[1]
Tanulmányunkban ezen kötelezettség megsértésének jogkövetkezményeit vizsgáljuk egy új oldalról: arra a kérdésre keressük ugyanis a választ, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményének (a továbbiakban: Egyezmény) 6. Cikke - az azt értelmezni jogosult Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: Bíróság) eddigi joggyakorlata alapján - védelmet nyújt-e az EKSz. 234. cikk (3) bekezdésében szabályozott előterjesztési kötelezettség tagállami bírói megszegésével szemben.
Ennek az az elméleti előfeltétele, hogy a Bíróság az EKB-t az előzetes döntéshozatali eljárás keretein belül törvényes bíróként ismerje el. Az Egyezmény 6. Cikke - amely a tisztességes tárgyaláshoz való jog tartalmi elemeit határozza meg - ugyanis kimondja, hogy "mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja (...)".[2]
A kérdésfeltevés nem öncélú, hanem gyakorlati jelentőségű: ha ugyanis igenlő választ kapunk, úgy lehetőség nyílik a magyar jogkereső állampolgárok számára, hogy hatást gyakoroljanak a vonatkozó, jövőbeli magyar bírói gyakorlat alakulására. A következmények azonban nem csak a hazai viszonyokat érintenék, hanem - tekintettel az Egyezmény "jogi kultúrák közötti közvetítő szerepére"[3] - az Európai Unió összes tagállamát, azokat is, ahol a törvényes bíróhoz való jog dogmatikai kimunkálása kevésbé hangsúlyos.
Bár a Bíróság eddigi gyakorlata során nem "kanonizált" egy meghatározott perrendtartást, az általa lefektetett alapelvek, az egyes nemzeti törvényalkotókkal és jogalkalmazókkal szemben meghatározott követelmények szükségszerűen éreztetik hatásukat az Egyezményt ezidáig ratifikáló mind a 43 országban. Az egyes ítéletek közvetett hatásának eredménye, hogy olyan jogintézmények, eljárásjogi garanciák honosod-
- 293/294 -
tak meg a különböző tagállamokban, melyek ott korábban ismeretlenek voltak. Bátran állíthatjuk tehát, hogy nem lenne, nem lehetne ez másként a törvényes bíróhoz való jognak az EKB-ra való kiterjesztő értelmezésének következményei esetén sem.
Végső Záradékának értelmében az Egyezmény hivatalos nyelvei az angol és a francia, így rendelkezéseinek szószerinti értelmezésénél csak ezekből szabad kiindulni. Annak ellenére, hogy itt, az európai közösségi joggal ellentétben, amit jelenleg 12 hivatalos nyelv alapján lehet értelmezni, mindössze két különböző nyelv az irányadó, az általuk megfogalmazottak gyakran nem ugyanazt a jogintézményt fedik az angol, illetve a francia jogban. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy a "common law" rendszerében a polgári jogok és kötelezettségek (civil rights and obligations) kifejezés közel sem olyan egyértelműen meghatározható, mint a kontinentális jogrendszerben. Abban még nincs eltérés, hogy polgári jogok annyiban állnak fenn, amennyiben azok jogilag elismertek és védettek, ez a szükséges elismerés azonban az angol jogban különböző módokon történhet: mind az írott-, mind az íratlan jogszabályok, azaz a bírói esetjog által. A francia kifejezés (droits et obligations de caractère civil) szószerinti értelmezésénél másfajta nehézségekbe ütközünk. A francia jogban ugyanis ugyanazzal, vagy nagyon hasonló tartalommal több terminus technicus is meghonosodott: így pl. a polgári jogok (droits civils) kifejezés mellett és helyett gyakran a politikai jogok (droits politiques, droits civiques) megjelöléseket is használják.[4]
Az előbbi rövid összevetés is bizonyítja, hogy az Egyezmény szószerinti értelmezése önmagában csak ritkán életképes. A Bíróság számára segítséget nyújt az 1969. május 23-án elfogadott Szerződések Jogáról szóló Bécsi Egyezmény. Ennek 31. cikkének (2) bekezdése kimondja, hogy a nemzetközi szerződések Preambuluma az adott szerződés szövegének szerves része. Ugyanezen cikk (3) bekezdésének c) pontja szerint pedig a szöveg értelmezésekor a felek között alkalmazható minden nemzetközi jogi szabályt figyelembe kell venni. Eme szabályok pedig magukba foglalják a "civilizált nemzetek által elismert általános jogelveket".[5] Így járt el a Bíróság a Golder-ítélet meghozatalakor,[6] amikor kimondta, hogy a konkrét ügyben az Egyezmény 6. Cikk (1) bekezdésének szövegét az Egyezmény tárgyának és céljának fényében, a Preambulumban szereplő joguralom kifejezést figyelembe véve kell értelmezni. A Tyrer-ügyben[7] a Bíróság továbbfejlesztette addigi módszerét és megállapította, hogy az Egyezmény egy olyan élő eszköz (living instrument), amit nem lehet az adott korviszonyoktól függetlenül értelmezni. Az Airey-ítélet óta használja a strasbourgi testület azt a formulát, hogy az Egyezmény nem elméleti, vagy látszólagos (theoretical or illusory), hanem gyakorlati és hatékony (practical and effective) jogokat garantál.[8]
Az Egyezmény rendelkezéseinek bírósági értelmezése és annak a konkrét tényállásra való alkalmazása végleges hatállyal dönti el azt a kérdést, hogy az adott panaszban leírt esetben megsértették-e az Egyezményt. Ennek formája az ítélet, amit a 45. Cikk értelmében indokolással kell ellátni.
Az alkotmánybíróságok klasszikus hatáskörével - a nemzeti jogszabályok alkotmányosságának absztrakt normakontrollja - ellentétben a Bíróságnak nem elsődleges feladata egy belső jogi normának, bírói- vagy közigazgatási gyakorlatnak az Egyezmény követelményeivel való összeegyeztethetőségének vizsgálata. A 34. Cikk szerinti egyéni kérelemre induló eljárás esetében egyetlen feladata annak megállapítása, hogy az eljárás meghatározott módja, a bepanaszolt tagállam szervezetének intézkedése vagy mulasztása a panaszosnak az Egyezményben biztosított jogait megsértette-e, vagy sem.
A 41. Cikkben szabályozott igazságos elégtételről döntő ítélettől eltekintve, a Bíróság megállapító ítéleteket hoz. Ezek sem az Egyezménybe ütközőnek kimondott belsőjogi intézkedéseket vagy döntéseket, sem azt a jogszabályt, amin a megvádolt intézkedés vagy döntés alapult nem helyezhetik hatályon kívül. Nem tehet a Bíróság továbbá az elmarasztalt államnak konkrét javaslatokat sem. A tagállamok azonban kötelesek a 46. Cikk (1) bekezdése értelmében azon ügyek ítéleteit, melyben félként szerepeltek, elfogadni. Annak érdekében pedig, hogy ugyanarra a gyakorlatra, mulasztásra hivatkozva még egyszer ne marasztalják el őket Strasbourgban, szükségszerű a megfelelő jobbító intézkedések megtétele.
- 294/295 -
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
