Jelen tanulmány aktualitását adja, hogy az Európai Parlament 2014. február elején elfogadta az ún. Lunacek jelentést[1], a homofóbia, illetve a szexuális irányultságon és a nemi identitáson alapuló megkülönböztetés elleni európai menetrendről, mely a hatalmas indulatok mellett komoly jogi vitákat is generált nemcsak a Parlament képviselői körében, hanem a tagállami politikusok, ill. a szakma képviselői között is.
Ez az európai parlamenti állásfoglalás bevezetőjében jogalapként hivatkozik - egyebek mellett - Európai Unió Alapjogi Chartájára, különösen annak 21. cikkére, ill. az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelméről szóló egyezményre, az Emberi Jogok Európai Egyezményére (EJEE).
Jelen tanulmány keretei között kísérletet teszünk arra, hogy a határon átnyúló családjogi jogviták eldöntése szempontjából kulcsfontosságú fogalmak esetében megvizsgáljuk azt, hogy azok tartalmára, változásaira hogyan hatott az emberi jogi instrumentumok egyes cikkeinek értelmezésére vonatkozó európai bírói joggyakorlat, és ezekből levezethetők-e olyan következtetések, melyek alapul szolgálhatnak egyes családjogi intézmények nemzeti szabályozásának harmonizációjára Európában.
Ezek a fogalmak, jogintézmények a teljesség igénye nélkül a következők: házasság, házastárs, család, családtag, élettárs, regisztrált élettársi közösségek, ill. ilyen kapcsolatban élő személyek.[2]
Az európai családjogi tárgyú kutatások, ill. a jogalkalmazás szemszögéből az emberi jogi bázis jogalapként történő vizsgálatának azért van kiemelkedő jelentősége, mert az uniós jogalkotó, az uniós normák érvényesülésének hatékonysága érdekében, számos alkalommal engedett teret a politikai nyomásnak, és olyan rendelkezések is bekerültek egy-egy rendeletbe, melyek vitathatatlanul a norma céljaként meghatározott jogbiztonság és előreláthatóság ellen hatnak. Mind az új Brüsszel II. rendelet,
- 385/386 -
mind a tartási rendelet, de különösen a Róma III. rendelet esetében érhetők tetten a politikai kompromisszumok káros következményei. Kérdés: kiküszöbölhetők-e ezek konzekvensen alkalmazott alapjogi tételek mentén?
Jelenleg - a szigorúan vett családjogi jogviszonyok terén - három olyan uniós norma van hatályban (és kettő előkészületben), melyek alkalmazása egy adott tagállamban függhet attól, hogy a nemzeti bíróság miként értelmezi a fent jelölt fogalmakat, ami a jogbiztonság és kiszámíthatóság szempontjából feltétlenül hátrányos.
Mind az új Brüsszel II. rendelet,[3] mind a házasság felbontására és a különválásra alkalmazandó jogot meghatározó 1259/2010/EU rendeletnek[4] (a továbbiakban: Róma III. rendelet) kulcskérdése a házasság, házastárs fogalmának értelmezése, míg a 4/2009/EK tartási rendeletnek[5] (a továbbiakban: tartási rendelet) valamennyi családi, rokoni kapcsolatból, házasságból eredő tartás a tárgya, így valamennyi fogalom értelmezése pontosítást igényelhet.[6]
Az új Brüsszel II. rendelet, és a Róma III. rendelet alkalmazhatóságának első kérdése, hogy a tagállami bíróság a per tárgyát képező (vagy, a szülői felelősséggel kapcsolatos ügyekben legalábbis releváns) kapcsolatot "házasságként" ismeri-e el. A hatályban lévő rendeletek egyike sem definiálja e fogalmat az adott norma alkalmazása szempontjából.
A három rendelet közül a Róma III. a legneuralgikusabb, mert az tartalmaz olyan rendelkezéseket 13. cikke[7] alatt, mely táptalajt biztosít a per tárgyát képező házasság nemzeti jog alapján történő megítéléséhez, mely mind az alkalmazandó nemzetközi magánjogi szabályokkal ellentétes, mind magával a rendelet 1. cikk (2) bekezdésének[8] rendelkezéseivel.
Nyilvánvalóan a kérdés politikai vonatkozásai miatt az Európai Bíróság szándékosan tartózkodik attól, hogy e rendeletek értelmezése körében, definiálja ezen intézmények, mindenekelőtt a házasság fogalmát, meghatározza annak attribútumait, akárcsak a határon átnyúló jogvitákra kiterjedő hatállyal.
A továbbiakban arra keresem a választ, hogy a házassággal, együttéléssel kapcsolatos fogalmak definiálásakor segítségül hívhatjuk-e a házassággal, családdal kapcsolatos, az EJEE-ben, ill. az Alapjogi Chartában foglalt alapjogokat, ill. az azokat értelmező európai bírósági joggyakorlatot? Ehhez mindenekelőtt azt kell pontosítanunk, hogy az Unió elsődleges jogforrásai milyen jogi keretet biztosítanak az alapjogok érvényre jutásának. Tekintettel arra, hogy az alapjogok uniós jogra gyakorolt hatásának jelentős magyar és külföldi szakirodalma van[9], az alábbiakban mindössze alapvető jogforrási tételeket rögzítünk a tanulmány értelmezési kereteinek megvonása céljából.
A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség az EUMSz. 4. cikk (2) bekezdés szerint az Unió és a tagállamok közötti megosztott hatáskörbe tartozik. Az EUMSz. 6. cikke szerint az Unió hatáskörrel rendelkezik a tagállamok intézkedéseit támogató, összehangoló vagy kiegészítő intézkedések végrehajtására az igazságügyi együttműködés terén (támogató hatáskör).
Az Unió kizárólag a határon átnyúló vonatkozású polgári ügyek, (értve ezalatt a családjogi ügyeket is) tekintetében rendelkezik hatáskörrel, az EUMSz. 81. cikkének megfelelően, a családjogi ügyek további speciális szabályozását a (3) bekezdés tartalmazza.
Hangsúlyozandó, hogy csak a határon átnyúló családjogi ügyek vonatkozásában rendelkezik az Unió ha-
- 386/387 -
táskörrel, a családjog nemzeti szabályozási kereteinek meghatározása az EUSz. 5. cikkének (2) bekezdése szerint a tagállamoknál marad.
Ahol az Unió hatáskörrel rendelkezik a tagállamok intézkedéseit támogató, összehangoló vagy kiegészítő intézkedések megtételére, az nem jelenti azt, hogy ennek révén elvonná a tagállamok e területeken meglévő hatásköreit. Az Unió e területekre vonatkozó, a Szerződésekben meghatározott rendelkezések alapján elfogadott kötelező erejű jogi aktusai nem eredményezhetik a tagállamok törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseinek harmonizációját. [EUMSz. 2. cikk (5) bekezdés][10]
Az ezt jelenti, hogy azon a területen, melyre nem terjed ki az Unió jogalkotási hatásköre, vagyis olyan ügyek, melyek nem több államra kiterjedő vonatkozásúak, megmarad a tagállamok jogalkotási kompetenciája, és az Unió által támogató hatáskörben alkotott jogi aktusok nem eredményezhetnek jogharmonizációt.
A Lisszaboni Szerződés hatálybalépésével az alapjogok védelmi szintje a korábbi, esetjogban kimunkált katalógushoz képest jelentősen emelkedett, részben azért, mert az Alapjogi Charta kötelező ereje miatt az alapjogvédelem megkerülhetetlen forrásává vált, másrészt az Unió EJEE-hez való csatlakozásának előirányzása miatt.[11]
Az EUSz. 6. cikkének (1) bekezdése szerint az Európai Unió Alapjogi Chartája ugyanolyan jogi kötőerővel bír, mint a Szerződések. Rögzíti ugyanakkor, hogy a Charta rendelkezései semmilyen módon nem terjesztik ki az Uniónak a Szerződésekben meghatározott hatásköreit.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
