Mindkét ügyben cégcsoportokra vonatkozóan hozott határozatot az angol bíróság az Európa Tanács 1346/2000. számú, a határokon átnyúló fizetésképtelenségi eljárásokat szabályozó Rendelet (továbbiakban: Rendelet) alkalmazásával. A két ítélet számos érdekes és tanulságos elemet tartalmazott, amelyet a kontinentális Európa jogalkalmazóinak is érdemes végiggondolni.
A cégcsoportokra vonatkozó döntések azért is érdekesek, mert a Rendelet közismerten nem tartalmaz rendelkezést a cégcsoportokra vonatkozóan.
Az MG Rover Group Ltd. ellen 2005. április 8-án indították meg az administration eljárást, majd 2005. április 15-én a más tagállamokban lévő, a Rover személygépkocsikat értékesítő nyolc kereskedelmi vállalat ellen is elindult az administration eljárás az Egyesült Királyságban a Rendelet 3. Cikkének alkalmazásával, mely szerint annak a tagállamnak van joghatósága a fizetésképtelenségi eljárás megindítására, melyben az adós fő érdekeltségeinek központja (az angol kifejezés, centre of main interests, után COMI) található. Az angol bíróság meggyőzőnek tartotta a kérelmezők által előadott érveket, akik a Rendelet által biztosított lehetőséget kihasználva vitatták, hogy az adós vállalkozásoknak, a Rover-csoport nemzeti leányvállalatai fő érdekeltségeinek központja a bejegyzett székhely országában van. A döntések következményeként a nemzeti kereskedelmi vállalatok ellen indított fizetésképtelenségi eljárásokra az angol jog vonatkozott.
A nemzeti kereskedelmi vállalatok ellen folytatott fizetésképtelenségi eljárásokban eljáró angol szakértők aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy az administration eljárás célja az adós vállalkozás megmentése, ugyanakkor a Rendelet 3. Cikkének (2) bekezdése alapján abban a tagállamban, ahol az adós vállalkozásnak telephelye van, másodlagos eljárást lehet kezdeményezni, melynek elsődleges célja, hogy a helyi hitelezőket védje a más tagállamban bonyolított főeljárások negatív hatásával szemben. A Rendelet szerint a másodlagos eljárások felszámolási eljárások, és főként ez aggasztotta az angol főeljárás szakértőit, ugyanis ők az egész cégcsoport reorganizációjában, illetve koordinált értékesítésében gondolkodtak. Hogy a nehéz problémára megoldást találjanak, az angol szakértők az eljáró bírósághoz fordultak, segítsen számukra a lehetséges másodlagos eljárásokkal kapcsolatos kérdéseket megválaszolni.
Az egyik probléma az volt, hogy egyes tagállamokban a munkavállalók kedvezőbb elbírálásban részesültek, mint ami az angol jogszabályok alapján járna nekik, és ez különösen megnövelte a másodlagos eljárások kezdeményezésének valószínűségét. Másodlagos eljárást a Rendelet 29. Cikkének alapján a főeljárás felszámolója kezdeményezhet, illetve azok, akiknek joga van az adott ország csődtörvénye alapján fizetésképtelenségi eljárást kezdeményezni. Ebben az esetben az angol szakértők, a fő-eljárás felszámolói nyilván nem szándékoztak másodlagos eljárást kezdeményezni, ugyanakkor a munkavállalók, mint hitelezők egyértelműen potenciális kezdeményezői egy másodlagos eljárásnak, főként ha a főeljárás országában kedvezőtlenebb az őket érintő szabályozás.
Az angol eljáró bíró 2005. május 11-i ítéletében megállapította, hogy a koordinálatlan másodlagos eljárások indítása megnehezítheti a főeljárás céljainak elérését, mely az adós vállalkozások megmentésére vonatkozott. A bíró azt is megállapította, hogy megvan a kockázata annak, hogy a más tagállamok bíróságai nem ismerik el az Egyesült Királyságban elrendelt főeljárásokat a Rendelet 26. Cikke alapján a közrend megsértésére hivatkozva, ugyanis az egyes tagállamok bíróságai tekinthetik úgy, hogy a munkavállalók követeléseinek kedvezőbb besorolása olyan alapelvnek, illetve alkotmányos vagy szabadságjognak minősülhet, melynek figyelmen kívül hagyása az adott ország közrendjének megsértését jelenti. Az angol főeljárásokban eljáró szakértők kérték a bíróságot, hogy döntsön arról van-e lehetőségük arra, hogy a nemzeti kereskedelmi vállalatok munkavállalóinak nagyobb mértékű kielégítést fizessenek, mint amelyet a szigorú angol csődtörvény lehetővé tesz. Norris bíró döntése során az angol fizetésképtelenségi törvény (Insolvency Act 1986) 65., 66. és 13. §-át elemezte a kérdés megválaszolásához.
A 65. § szerint a vagyonfelügyelő kifizetést teljesíthet az adós vállalkozás hitelezőinek, azonban ha ezek nem biztosított vagy preferált hitelezők, akkor a kifizetéshez a bíróság jóváhagyására van szükség.
A 66. §-ban foglaltak szerint a vagyonfelügyelő a kifizetés során eltérhet a 65. és a 13. §-ban foglaltaktól, amennyiben az eljárás (administration) céljainak megvalósulását szolgálja.
A 13. § szerint a vagyonfelügyelő minden olyan kifizetést teljesíthet, amely feladatainak teljesítéséhez szükséges.
A fentiek alapján Norris bíró úgy értékelte, hogy
- a 65. § lehetővé teszi a vagyonfelügyelő számára, hogy kifizetést teljesítsen az adós hitelezői számára, így ennek alapján a vagyonfelügyelő kifizetést teljesíthet a nemzeti kereskedelmi vállalatok munkavállalóinak, akik az angol fizetésképtelenségi törvény alapján preferált hitelezőnek minősülnek.
- a 13. § felhatalmazza a vagyonfelügyelőt, hogy bármely olyan kifizetést teljesítsenek, amelyek feladatuk ellátásához szükséges.
- 66. § lehetővé teszi, hogy a vagyonfelügyelő eltérjen a követelések szigorú kielégítési sorrendjétől, amennyiben az az eljárás szélesebben vett céljainak megvalósulását szolgálja. Ennek a rendelkezésnek az a célja, hogy a legszélesebb hatáskört biztosítsa a vagyonfelügyelők számára.
Norris bíró a korábbi bírósági ítéleteket is segítségül hívta döntéséhez. A Mount Banking Plc. ügyében a fizetésképtelenségi törvény 13. §-a alapján a vagyonfelügyelőket felhatalmazták arra, hogy az eljárás megindulása előtt keletkezett hitelezői igényeket fizessenek ki azért, hogy meg tudják őrizni az adós vállalkozás üzleti értékét. A WBSL Realisation 1992 Ltd. ügyben a bíróság engedélyezte a vagyonfelügyelők számára, hogy a preferált hitelezők számára kifizetést teljesítsenek annak érdekében, hogy elkerüljék a felszámolási eljárást. A TXU Ltd. ügyében a vagyonfelügyelőket felhatalmazták arra, hogy egyes hitelezőknek kifizetést teljesítsenek, ami azt eredményezte, hogy egy alperestől részteljesítést kaptak, amely javította az összhitelezői igények kielégítésének esélyét.
Norris bíró a három ügyet úgy értékelte, hogy azokban a vagyonfelügyelőket felhatalmazták, hogy olyan kifizetéseket teljesítsenek, amelyek eltértek a fizetésképtelenségi törvény szigorú sorrendjétől, amennyiben az az eljárás céljainak teljesítését szolgálta. Ennek alapján kész volt megerősíteni, hogy a vagyonfelügyelőknek lehetőségük van arra, hogy a nemzeti kereskedelmi vállalatok munkavállalói számára kedvezőbb kielégítést biztosítsanak.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
