Családon a gyermek(ek)kel kiegészült házastársi vagy élettársi együttest érthetjük. A családjog értelme mindenkor és mindenütt az állam beavatkozása a család életébe, például a gyermek(ek) komoly sérelme esetén. A gyermek szülei csak eredendően rendelkeznek a magánélethez való joggal (privacy) és autonómiával a gyermek(ek)re vonatkozóan. A magánélethez való joguk és autonómiájuk megdől a gyermek(ek) nekik felróható, komoly sérelme esetén, és teljes egészében az államra száll át. Az, hogy az államnak felelősséget kell vállalnia a hatókörében nevelkedő gyermekekért, azokat meg kell óvnia az ártalmas bánásmódtól, ma aligha szorul bizonyításra, az idevágó törvénykezés mégis késői, későbbi, mint pl. az állatvédelemre vonatkozó.
A családjogi vagy büntetőjogi beavatkozás a családok életébe természetesen csak egy a sokfajta állami beavatkozás közül. Igen lényegesen formálhatják a családok életét különféle törvények vagy akár gazdaságpolitikai fordulatok is. Állami szakemberek (védőnők, gyermekvédők, terapeuták, házassági vagy válási tanácsadók, körzeti orvosok, és természetesen az iskolák szakemberei a tanároktól a sportedzőkig) jócskán beleszólhatnak, ha ezt szükségesnek látják, a családok életvezetésébe, másrészről pedig a család - amint erre már a frankfurti iskola filozófusai nyomán Lasch 1977 is rámutatott - spontán módon is leképezi az állami tekintélystruktúrákat. A feminista szakirodalom is bővelkedik olyan elemzésekben, amelyek pl. a nemi sztereotípiáknak a társadalmi köztudatból a családba való makacs beépülésével foglalkoznak. (Külön szót érdemelnek a magángazdasági nyilvánosság, a reklámozás családformáló sztereotípiái is.) Az állami "közszféra" és a családi "magánszféra" merev elválasztása tehát nemcsak hogy lehetetlen, de a valóság ismeretében helytelen is volna.
A családok életébe való családjogi, sőt, büntetőjogi beavatkozásra mégis bizonyos önkorlátozás jellemző az angolszász országokban. A gyermek(ek) súlyos sérelme vagy ennek komoly kockázata az egyetlen körülmény, amely elégséges alapot adhat rá. Az önkorlátozás, vagyis a beavatkozás elkerülése kitűnik az olyan esetekből, amikor a szülő testi fenyítésben részesítheti gyermekét anélkül, hogy ellene az állam testi sértés címén büntetőeljárást óhajtana indítani, amiben mindenki mással, még a gyermek tanáraival szemben is privilégiumot élvez. (A házas- vagy élettársak közti erőszakos cselekményekkel más összefüggésben foglalkozom.)
A család magánéletének tisztelete az amerikai családjogban nemcsak egy híres, 1944-es legfelső bírósági ítéleten alapul (Prince v. Massachusetts), amely a gyermekmunka tilalma ellenére sem tiltotta meg egy jehovista családnak, hogy gyermekével az utcán vallási propagandairodalmat áruitasson, hanem Goldstein, Freud és Solnitt nagyhatású gyermeklélektani könyvén is (1979), amely a család integritásának garanciáját éppen abban jelölte meg, hogy az állam a gyermek családon belüli biztonságának érdekeiből kiindulva mindenképpen tartózkodjék a gyermeknevelés szülői autonómiájába való beavatkozástól
A szülők autonómiája, magánélethez való joga (privacy) azonban gyenge jog volna, ha csupán a gyermeknevelés zavartalanságának érdekéből táplálkozna. Sőt, megmutatható, hogy ez utóbbi érdek hátrább sorolandó, mint pl. a szülők egymás közti kapcsolatának intimitása, illetve ennek megóvása. Azért különlegesek az intim kapcsolatok (amelyeknek csak egyik fajtája a házastársi kapcsolat), mert részeseik olyan információkat is önkéntesen és kölcsönösen felfednek magukról egymás társaságában, amelyeket normális körülmények között és önkéntesen mások előtt semmiképpen nem fednének fel. Mármost a modern európai-amerikai kultúrkörben azért elengedhetetlen a magánélet zavartalansága, például a
- 265/266 -
megfigyeléstől vagy az ellenőrzéstől való szabadság egy-egy intim kapcsolat fennmaradásához, mert azzal a kimondatlan feltétellel fedjük fel magunkat, hogy a felfedett információk nem kerülhetnek ki a nyilvánosságba.
A gyermeknevelés szülői autonómiája azért emel gyengébb falat az állami ellenőrzés-beavatkozás elé, mint a felnőttek intimitáson alapuló kapcsolati autonómiája, amely hajlamos összeomlani már az első állami-jogi behatolásra vagy akár csak annak esélyére, mert a szülő-gyermek kapcsolat nem egyenjogúak szabadon választott kapcsolata, és a kicserélt információk sem olyan bizalmas jellegűek, jobban mondva bizalmasságuk nem a nyilvánosság kizárásának feltételéből fakad. Míg tehát a szülők gyermekgondozási-gyermeknevelési színvonalát illetően még akár az idevágó szülői autonómia csorbítása árán is elképzelhető és meg is valósul többé-kevésbé rendszeres állami ellenőrzés, hasonló rendszeres állami ellenőrzésnek még a gondolata is viszolyogtató a két szülő egymáshoz fűződő intim kapcsolatát, annak "színvonalát" illetően.
Még valamit szeretnék hozzátenni az elmondottakhoz: a normális intim házastársi együttélés nemcsak információs bizalmasságot feltételez, hanem jelentős cselekvési szabadságtöbbletet is, amely a társ részéről rendre a megfelelő toleranciával egészül ki. Póriasan fogalmazva: a jó házasságban ki-ki többet (akár "illetlent", "gusztustalant" is) megengedhet magának, mint a nyilvánosság előtt, és ki-ki több megértésre, elnézésre is számíthat, mint ott.
Mármost a házasság intézményének megroppanása a mostani megvilágításban abból is fakad, hogy információs és cselekvési autonómiája a különféle ideológiai és állami beavatkozások miatt átminősül, áthangolódik, és jószerivel - legalábbis a megszokott módon - lehetetlenné válik. Hangsúlyozandó: nem egy "megszentelt" társadalmi intézmény elvesztése a tét, bár sokaknak ez is fájhat, hanem egy olyan együttélési formáé, amely bírálható vonásai ellenére is óriási életminőségi többlet termelésére képes. Nem annyira a házasságról van tehát szó, mint inkább férfi és nő gyermek(ek)kel kiegészült, intim családi együttéléséről.
Az ideológiai bírálatok éppen a család magánjellegével, bizalmasságával függnek össze. Ezek az attribútumai, úgymond, eltakarják, hogy kicsiben minden család egy-egy hierarchikus (értsd: patriarchális) társadalom viszonyait reprodukálja: kapcsolati rendszere férfi-nő irányban (sőt: apa-gyermek irányban is) elnyomó jellegű, szerepkövetelményei nemi sztereotípiákon alapulnak. Elfogadhatatlan a monogámia követelménye, különösen ha csak a nőkre nézve érvényesítik. (Nem a házassági hűtlenség, hanem inkább annak intoleráns kezelése vezet a családi együttélés ellehetetlenüléséhez.) Elfogadhatatlan a gyermekgondozás privatizáltsága. A család magánjellege amúgyis csak annak leplezésére hivatott, hogy benne a nő súlyos szabadsághiányban szenved. Ez csak akkor számolható fel, ha közösségi ellenőrzés váltja fel a család valamennyi, eddig férfikézben levő kontrollmechanizmusát. Például azt a patriarchális követelményt, hogy a gyermekgondozás terhei kizárólag az anyát sújtsák. Ingyenes, napi huszonnégy órás közösségi gyermekgondozás illet meg minden anyát, akár házasságban szül, akár azon kívül.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
