[1]Lőrincz Lajos: Az Alkotmányjogi és Közigazgatási Jogi Osztály rövid története (ÁJT, 2010/1., 63-70. o.)

1. A két osztály a kezdetekben szervezetileg egy volt, s az elnevezése is különbözött a maitól. Államjogi és Államigazgatási Osztálynak hívták, minthogy az egyetemeken is államjogot, államigazgatási jogot tanítottak, a tankönyvek elnevezése is ehhez igazodott. A hetvenes évek elején vált külön, de csak névleg, a két osztály. Névleg, mert ugyanaz a személy, Kovács István, maradt vezetője mindkét részlegnek, tagjainak elhelyezése sem különült el, keverten ültek egy-egy szobában, jó barátságban. Hivatalosan azonban különvált a két névleges vezetővel is rendelkező részleg, amelynek a története azonban a 2000-es évekig egy és ugyanaz.

Külön magyarázat tárgya lehetne, miért különbözik a régi, az 1980-as évek végéig hivatalos elnevezés a maitól, mikor szerkezetileg semmi változás nem látható. Az államjog ugyanúgy az alkotmány alapján vizsgálta a társadalom politikai intézményeit, az állampolgárok jogait és kötelességeit, mint a mai alkotmányjog, az államigazgatási jog tematikája is ugyanaz volt, mint a mai közigazgatási jogé. Igaz, a politikai háttér, a külföldi megoldások értékelése, a múlt és a jelen egybevetése már lényegesen eltérő, ezzel együtt e tekintetben is a más területeken szintén alkalmazott szabály érvényesült: a korszakváltást a jelenségek (fogalmak, intézmények, utcák stb.) elnevezésének megváltoztatásával kell jelezni.

A két, egy ideig egy osztály története azért is ugyanaz, mert tényleges vezetője egy és ugyanaz a személy, Kovács István volt 1952-től 1989-ig, haláláig, tehát 37 éven át. Kovács István személyének bemutatása külön tanulmányt érdemelne, itt csak annyit róla, hogy az Intézetbe úgy került, félállásba, hogy korábban, 1946-48 között alispán volt Veszprém megyében, ekkor 25-27 éves volt, utána a Belügyminisztériumban lett osztályvezető, majd az 1949-es nagy tisztogatások után Szegedre, az Állam- és Jogtudományi Karra sikerült átmenekülnie. Ugyanebben az időben sikerült

- 63/64 -

magát átmentenie államjogi, illetve államigazgatási tanszékvezetőnek más egyetemekre a szocialista világ legkiválóbb közjogi professzorainak is, Beér Jánosnak, Bihari Ottónak, Szamel Lajosnak. Kovács István tehát a Szegedi Tudományegyetemről jött az Intézetbe igazgatóhelyettesnek és osztályvezetőnek. Igazgató helyettesi funkciója Szabó Imre igazgató nyugdíjba vonulásáig, 1979-ig tartott, attól kezdve ő lett az Intézet igazgatója. Igazgató helyettesként nagymértékben tehermentesítette az adminisztratív terhek alól Szabó Imrét, s mivel fő munkahelyére, Szegedre hetenként egy napra utazott le, a többit az Intézetben töltötte, a mindennapos intézeti ügyek többségében is ő döntött. Jellemző volt rá, hogy nyaranta is alig vett ki szabadságot, annyira élvezte az Intézetben való tartózkodást. Igazgatóként, mivel az intézeti munkabeosztás akkorra már csupán heti két délelőtti benntartózkodásra kötelezte a kutatókat, ő pedig továbbra is bejárt minden nap, sokat unatkozott, mivel hiába járta a folyosót, nem talált beszélgető partnert.

Osztályvezetőként is az egyéni beszélgetés módszerét kedvelte és alkalmazta, úgynevezett osztályülés alig-alig volt. A munkatársak kiválasztásánál eleinte a volt tanítványait részesítette előnyben, később megnyitotta a kapukat más egyetemek végzősei előtt is. Noha különösebben egyik beosztottját sem sarkalta jelentősebb erőfeszítésre, tudományirányítási eredményei mégis számottevőek, osztályán egy akadémikus, három akadémiai doktor, s számos kandidátus nevelődött fel. E mellett mégis saját tudományos karrierjét lehet a leglátványosabbnak megítélni. A kandidátusi fokozatot 1954-ben, az akadémiai doktorit 1964-ben szerzi meg. Egy évvel később, 44 éves korában levelező tag lett az Akadémián. A társadalomtudományok területén ilyen fiatalon ötven évente választanak akadémikust. Első, könyv formájában is megjelent, kandidátusi disszertációként megvédett alkotmányjogi műve a burzsoá alkotmányosság válságáról szólt. A könyv szemlélete, noha az ötvenes évek elején íródott, tárgyszerű, azkat az érveket közli, amelyeket a nyugati világ akkori alkotmányjogászai, politológusai fogalmaztak meg publikációikban alkotmányos rendszerükkel szemben. A mű sikerességét igazolja, hogy cseh nyelven is megjelent. Másik jelentős műve 1962-ben jelent meg A szocialista alkotmányfejlődés új elemei címmel. Ezen kívül számos kiadványnak társszerzője, szerkesztője. 1990-ben halálozott el.

Bevezetőként még el kell mondani, hogy az osztály a kezdetektől 1970-ig az Intézet többi részlegével együtt a Szemere u. 10. szám alatti épületben ténykedett. Az osztálynak a második emeleten három szoba volt kijelölve, amelyből egy szoba a vezetőé, két szoba plusz a konyha a

- 64/65 -

kutatóké volt. Az Országház utcában az elhelyezés már tágasabb volt, de itt is előfordult, hogy egy szobában öt kutató szorongott.

2. Az osztály története három korszakra tagolható. Az első, kezdő korszak 1949-től 1959-ig tartott, s erre az alacsony létszám, s a létszám sajátos összeállása jellemző. E korszak kutatói egy fő kivételével - sajnos - elhaláloztak. A létszámot illetően: kezdetben, egészen 1957-ig mindösszesen két személy ténykedett az osztályon, Kovács Istvánon kívül Toldi Ferenc, aki Szegedről, ahol a város egyik főtisztviselője volt, menekültként került fel az intézetbe. Száműzetésére jugoszláviai előélete miatt került sor: Szabadkán született, amikor még Magyarországhoz tartozott, ott nevelkedett fel, szerb egyetemet végzett, a második világháború utáni magyarok elleni partizán tisztogatások elől menekült Szegedre. Itt jogászként elhelyezkedett, ám az ötvenes évek elején már veszélyes elemnek minősítették szerb képzettsége miatt. Budapestre húzódott, az Intézetbe, ahol a szerb nyelvtudása, jogismerete előnynek minősült. Az osztályon ő képviselte az államigazgatási jogot, Kovács István az államjogot. Toldi Ferenc, mivel gyakorlati ismeretei gazdagok voltak, közvetlenül részt vett az államigazgatási eljárási törvény, az 1957. évi IV. törvény kidolgozásában, az első, évtizedekig használt kézikönyv-kommentárt ő készítette Pákay Barnabással együtt. Haláláig (1995) az Intézetben dolgozott, úgy, hogy közben az ELTE Jogi Karán is oktatott docensként. Könyvként megjelent kandidátusi értekezését szintén az államigazgatási eljárási jog témaköréből írta. Élete utolsó művében a felbomló jugoszláv állam történetét dolgozta fel.

Az osztály létszámát Schmidt Péter növelte három főre 1956-ban. Ebben az évben védte meg a demokratikus centralizmusról szóló kandidátusi értekezését. Újdonsága a disszertációnak az volt, hogy terjedelmesen bírálta a szocialista párt- és államszervezés legfontosabbnak tartott alapelvét. Beér János, az ELTE államjogi tanszék vezetőjének halálakor Schmidt Péter elhagyta az Intézetet és a tanszékre ment át. Életútja sikeres, nyolc évig volt a Kar dékánja, 1989-től, mint a legelső alkotmánybírák egyike, nyugdíjba vonulásáig alkotmánybíráskodott.

Ugyancsak menedékhelyként fogadta az osztály 1957-ben Halász Józsefet, akit a Minisztertanács Titkárságának éléről váltottak le 1956 őszén tanúsított, kifogásoltnak minősített magatartásáért. Halász József a Szovjetunióban szerzett kandidátusi fokozatot három év Moszkvában eltöltött aspirantúra után, s az osztályon az államjoggal - magyarországi egyetemi tanulmányainak köszönhetően (az 1949-ig működő közigazgatási karon kezdte tanulmányait) - politológiai megközelítésben foglalkozott. A 70-es évek elejétől az MSZMP káderképző oktatási intézményében - amely a

- 65/66 -

80-as években Politikai Főiskolává alakult át - oktatott másodállásban, egyetemi tanári besorolásban és tanszékvezetőként. Csaknem másfél évtizedig a Jogtudományi Közlöny főszerkesztői tisztségét is ellátta, s ez idő alatt a folyóirat színvonala és népszerűsége jelentősen megnőtt. A hajdani NÉKOSZ-nak egyik fiatal vezetője volt, s a politikai rendszerváltás előtti években sokat tett a szervezet tekintélyének helyreállításáért. Kovács István halála után az Intézet megbízott igazgatója lett mintegy féléves időtartamra. Halálát 1992-ben sajnálatos baleset okozta.

1957-ben egy másik kutatót is befogadott az osztály: Török Lajost, aki Kovács István tanítványa volt Szegeden, s az egyetem elvégzése után 1956-ban Moszkvába került aspiránsnak. Az azévi őszi események annyira felbolygatták, hogy abbahagyta tanulmányait, hazajött s az Intézet - mestere támogatásával - befogadta. Kutatási témája az állami ellenőrzés volt, az állami ellenőrzés szervezése, szervezete, módszerei főként a szocialista országokban. Könyv alakban is megjelent kandidátusi értékezését ebből a témából készítette. Másodállásban az ELTE Államigazgatási Tanszékén is oktatott, docensként. Sajnos viszonylag fiatalon, 56 éves korában halálozott el (1984-ben) gyógyíthatatlan betegsége következtében.

1957 után két év szünet következik az osztály-létszám alakulásában, s lezárul a történet első szakasza. A fentebb felsorolt öt kutató alkotja az alapító létszámot és közösséget, komoly tekintélyt kivívva a külvilágban, az osztály később jelentkező kutatói előtt is. Az első időszakban a titkárnői, adminisztrátori feladatokat Farkas Józsefné látja el, aki később könyvtárvezető lett, majd férje után Pécsre költözött, s az egyetemen szintén könyvtárosi munkát végzett.

Az osztály történetének második időszaka 1959-ben kezdődik, a hetvenes évek elejéig tart. A korszak jellemzője: egyetemről frissen kikerült, hetvenöt százalékban Kovács István szegedi tanítványaihoz sorolható segéd-munkatársakkal gyarapodik az osztály, akiknek - az első korszakbeli kutatóktól eltérően - nincs semmi gyakorlati tapasztalatuk, ennek következtében a kutatások tematikája, feldolgozási módja érezhetően megváltozik. A létszámnövekedés a második évtizedben sem számottevő, mindösszesen négy fő, s a korszak sajátossága továbbá, hogy elkezdődnek, s szép lassan kizárólagossá válnak a nyugati tanulmányutak. Talán ezért is az ebben az időben az osztályt gyarapító tagok mindegyike megszerzi legalább az akadémiai doktori fokozatot, ami - az előző oldalak szövegéből is kitűnően - az első korszak öt főjéből csak egynek sikerült.

1959 augusztusában került az osztályhoz, szintén Kovács István tanítványaként, Szegedről Lőrincz Lajos, aki kezdetben alkotmányjogi kérdé-

- 66/67 -

sekkel foglalkozott, néhány év elteltével azonban áttért a közigazgatás-tudomány vizsgálatára. Kandidátusi értekezése már ilyen jellegű volt, a tudományos kutatások állami irányításáról szólt. Hosszabb amerikai-angol tanulmányútja megerősítette választása helyességében, doktori értekezése ugyanis a politika-gazdaság-közigazgatás kölcsönhatását elemezte. 1990-ben akadémikussá választották. 1978-tól az Államigazgatási Főiskolán (jelenleg Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar) tanszékvezető, főigazgatóhelyettes, főigazgató, 1998-tól a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezetője, dékánja 2004-ig. Jelenleg az Intézet Közigazgatási osztályának vezetője, kutatóprofesszor.

1960-ban újabb taggal bővült az osztály, kivételesen nem Kovács István tanítványával. Ficzere Lajos ugyanis Leningrádban végezte jogi tanulmányait, s onnan szerződött az Intézethez. Kutatási témául az állami vállalatok irányítását, igazgatását választotta, ebből a témából készítette kandidátusi értekezését is. Mintegy évtizednyi kutató tevékenység után Moszkvába helyezte át munkaterületét, a KGST magyar szekciójának egyik vezetője lett. Néhány évnyi kint tartózkodás után a Minisztertanács Titkárságára került, s ezzel egyidőben másodállást vállalt az ELTE Államigazgatási Tanszékén. Elkészítette és sikeresen megvédte a KGST szervezetéről készített doktori értekezését. A nyolcvanas évek végétől főállásban folytatta oktatói tevékenységét, tanszékvezető, nyolc évig dékán lett. Jelenleg professor emeritusként dolgozik tanszékén.

Rácz Attila 1962-ben gyarapította az osztály létszámát, szintén Szegedről érkezvén, Kovács István tanítványaként. Kiváló tanuló volt, ezért 1963-ban az Elnöki Tanács elnöke aranygyűrűt adományozott neki. Az alkotmányjog lett a kutatási területe, vele együtt már négyen (Kovács, Halász, Schmidt, Rácz) foglalkoztak az akkori nevén államjognak nevezett jogág problémáival. A széles tematikájú területből a bíróságok, a bíráskodás kötötte le fegyelmét, ezekről írta kandidátusi és akadémiai doktori értekezését is, amelyek könyv alakban hozzáférhetőek. Az Intézetben dolgozott nyugdíjba vonulásáig, előtte azonban először az Államigazgatási Főiskolán, később a Károli Gáspár Református Egyetem Jogtudományi Karán is oktatott egyetemi tanárként és tanszékvezetőként.

A második időszak Nagy Endre osztályra érkezésével zárul. Nagy Endre szintén Kovács-tanítvány, ő is azokhoz tartozik, akik akadémiai doktori fokozatot értek el, kutatási terület választását illetően azonban eltér az osztály többi tagjaitól. Kezdetben a közigazgatás-tudomány, később egyre erősödő mértékben, majd kizárólagosan a szociológia lett vizsgálódási területe, a kandidátusi fokozatot az állam- és jogtudományokból, a doktorit

- 67/68 -

már szociológiából szerezte. Tudományos tevékenysége a Pécsi Tudományegyetemen teljesedett ki, ahol jelenleg szociológus-professzor.

Az 1970-es évek elejétől kezdődik s a rendszerváltás évéig tart a harmadik korszak az osztály történetében, melynek a viszonylag nagyszámú fiatalítás a jellemzője, valamint a névleges kettéválás. A létszámnövekedést az tette lehetővé, hogy az Intézet lett a felelőse annak a 15 évre szóló kutatási főiránynak, amelyet a kormány 1972-ben fogadott el "A közigazgatás fejlődésének komplex tudományos vizsgálata" címmel. A kutatás élén álló bizottság elnök-vezetője Kovács István, titkára Lőrincz Lajos lett, s a titkárság is az osztály keretei között helyezkedett el. A főirányról később még szó lesz, az újonnan érkezettek bemutatásával folytatjuk a történet vázolását. Munkába lépésükkel az osztály létszáma duplájára, 14 főre emelkedett. Egy kivétellel valamennyien az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán folytatták tanulmányaikat, azaz nem voltak Kovács-tanítványok, ugyancsak egy kivétellel valamennyien rögtön az egyetem befejezése után lettek tudományos segédmunkatársak, azaz e tekintetben megegyeztek a második korszak kutatóival. Valamennyien sikeres egyetemi oktatók lettek később, a tudományos ranglistán azonban a kandidátusi fokozat megszerzésén túl nem jutottak. Megemlítendő továbbá, hogy az új alkalmazottak közt található három hölgy révén az osztályban megjelentek a női kutatók, s ezzel megszűnt az osztály kutatóinak egyneműsége. Az osztály hivatalosan kettévált, az Alkotmányjogi osztálynak Halász József, a Közigazgatási osztálynak Lőrincz Lajos lett névleges vezetője, ám - amint már írtuk - érezhető változás nem ment végbe.

Szamel Katalin érkezett az új garnitúrában elsőként, ő volt az, aki már dolgozott korábban, a Tanácsszervezési Intézetben. "Előéleténél" fogva a közigazgatási részleget gazdagította, ám szemlélete nem egyoldalúan jogias volt, a közigazgatás-tudomány, a szociológia, a politológia nézőpontjai szintén megtalálhatók műveiben, különösen a könyvként is megjelenő kandidátusi értekezésében. Mind a mai napig tagja az osztály közösségének, volt azonban ezen kívül minisztériumi főosztályvezető, s egy évtizede docens a Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Karán.

Rácz Lajosnak eredetileg közigazgatási jogásznak kellett volna lennie, ehhez azonban nem volt kedve, s minden ellenkezés dacára, végül azonban a vezetés által beletörődötten jogtörténész lett. Mivel az Intézetben a jogtörténet nem szerepelt a kutatási területek listáján, átment az ELTE Állam- és Jogtudományi Karára, ahol jelenleg egyetemi tanár, tanszékvezető, a jogtörténet kiváló művelője.

- 68/69 -

A hölgyek sorát és az alkotmányjoggal foglakozók számát gyarapította Dezső Márta. Karrierje az osztályban kezdődött, s szintén az ELTE-n folytatódott, ahol jelenleg egyetemi tanár, s hosszú évek óta dékán-helyettes.

A következő hölgy Papp Judit volt, akit betegsége megakadályozott jelentősebb kutatási teljesítmény kifejtésében, az oktatói munkája - előbb az Államigazgatási, majd a Rendőrtiszti Főiskolán - azonban sikeres volt.

A harmadik korszakban Ferenczy Endre érkezett elsőnek az osztályra. Közigazgatási jog művelése volt számára kijelölve, kandidátusi értekezését ebből a témakörből is készítette, később azonban fokozatosan áttért a polgári jog, jogfilozófia művelésére. A harmadik generációból ő az egyedüli férfi, aki jelenleg is az Intézetben dolgozik.

Lövetei István először a kiemelt kutatási program titkárságára került, mivel ez azonban az osztály része volt, s a program a rendszerváltás idejére befejeződött, kutatói feladatok megoldására kérték fel. Érdeklődése sokirányú: a közigazgatási jogon kívül foglalkozott alkotmányjoggal, jogtörténettel. Jelenleg a Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Karán oktat, s a média gyakran szerepelteti alkotmányjogi szakértőként.

Takács Albert Szegedről Kovács István tanítványaként érkezett az osztályra. Közéleti karriere neki a legmagasabb: először helyettes ombudsman volt, két évvel ezelőtt igazságügyi és rendészeti miniszter. Kandidátusi értekezését közigazgatási témakörből készítette, közigazgatási jogot is oktatott, később azonban az érdeklődési körének jobban megfelelő alkotmányjogra tért át. A Corvinus Egyetem alkotmányjogi tanszékét vezeti jelenleg.

3. A rendszerváltás után, miután a már többször is említett kutatási főirány befejeződött, s a felsőoltatási intézmények megszaporodtak, elég gyorsan elszívták a kutatókat. A csúcslétszám (14 fő) az elhalálozások s az egyetemekre, főiskolákra való távozás következtében alig néhány főre apadt, s ezek is többnyire másodállásban maradtak az Intézetben. Különösen érzékenyen érintette az osztály sorsának alakulását Kovács István halála, aki nem csupán tekintélyes, jelentős befolyással rendelkező főnöke volt, hanem az összetartás őrzője is. Az utóbbi években állt be változás: a létszám növekvőben van sikeresnek ígérkező kutatók munkába állásával.

A történeti korszakokról el kell még mondani, hogy az osztály tudományos teljesítménye kiemelkedő volt, nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is elismerést váltott ki. Az állampolgári jogokról készített monográfia a maga idejében (1964) a nyugati világban is nagy feltűnést keltett, ezért nem véletlen, hogy az osztály nemzetközi kapcsolatai kiszélesedtek. Ezt nem csupán a meghívások nagy száma, a közös konferen-

- 69/70 -

ciák rendezésének elterjedtsége, hanem a nemzetközi szervezetekben vezető tisztségek elnyerése is jelzi. Kovács István, Lőrincz Lajos, Rácz Attila egyaránt alelnökei lettek a Brüsszelben székelő Nemzetközi Közigazgatási Intézetnek. A nemzetközi tekintély megnövekedése eredményezte az említett hosszú távú kutatási főirány irányításának osztályra való telepítését. A főirány keretében sok tucat elméleti és gyakorlati hasznosítású munka született, állítható, hogy a rendszerváltáshoz az alkotmányjogi és közigazgatási munkák nem csupán hozzájárultak, hanem megteremtették az átállás jogi koncepciójának alapjait.■

- 70 -