Amiről a következőkben beszélni szeretnék: Európa és joga; előadásom címéhez tehát nem is lett volna szükséges hozzátenni a római melléknevet, mert - mint ahogy ezt ki szeretném fejteni - Európa szilárd jogi egységének megteremtésére (vagy helyreállítására) nincs más mód, mint azon hagyomány alapvető elveinek, értékeinek újbóli hasznosítása, amely hagyományt leegyszerűsítő és veszélyes is lenne ezzel a melléknévvel megjelölni, mert így azt behatároljuk és a történeti múltba helyezzük.
Mégis így történik: igen sok, nagyon kiváló tudós alapvető jelentőségű munkája címében használja e melléknevet ebben az összefüggésben, de csak azért szükséges e melléknevet használni, hogy eleve jelezzük, hogy miről van szó.
A fölvetett téma kétségtelenül rendkívül nehezen megközelíthető, önmagában is, de arra a számos tanulmányra tekintettel is, amelyeket tekintélyes szerzők e témának szenteltek: elegendő, ha ezek közül Vinogradoff tanulmányaira utalok a század elejéről, valamint a két világháború közötti periódusból és a ii. világháború drámai időszakából Koschaker alapvető munkáit említem, egészen Péter Stein brit romanista legújabb tanulmányáig, amely olasz kiadásban 1987-ben jelent meg.[1] Ezenfelül kiváltképpen az riaszt el engem e téma tanulmányozásától, hogy 11 évvel ezelőtt e témáról egy olyan formátumú tekintély tartott mesteri módon előadást, mint Cario Alberto Maschi. Meg kell ugyanis mondanom, hogy előadásának szövegét ismerve, nekem már akkor is úgy tűnt, és most is úgy tűnik, hogy ahhoz lényegében és a felvetés módját tekintve semmit sem lehet hozzátenni.
Még ha a jelen előadást részben eltérő módon is próbálom meg fölépíteni, szinte minden szónál szeretném aláhúzni, hogy Maschi professzor mennyire ébren akarta tartani a helyzet feletti sajnálkozást, és én most - ha szerényen is - az ő gondolatmenetét követem.
- 189/190 -
Elnézést kérek ezért az elkalandozásért, és most rátérek arra a két előzetes kérdésre, amelyeket nehéz megválaszolni, de azok mégis nélkülözhetetlenek a szóban forgó téma megközelítése során: mi Európa, és mi a római jog?
Először is Európa nem egy földrajzi kifejezés: ebből a szempontból valójában a kartográfusok puszta megállapodása, miután a valóságban csak az ázsiai kontinens egy nyúlványáról van szó, amelynek keleten nincsenek pontosan meghúzható határai. Ez a tény végső soron előnnyé is válhat, legalábbis az én szemszögemből, mert így nem kell szembenézni egy fizikai-földrajzi ténnyel, amely egy, bizonyos értelemben fiktív és kényszerű egységet vonna maga után és mint földrajzi tényező, belefoglalna vagy kizárna olyan népeket, amelyeknek hagyományaiknál és/vagy jellegüknél fogva más helyen kellene lenniök, (erre még visszatérek). Összehasonlításként utalok arra a régi időkre visszanyúló hagyományra, amely a heterogenitásra tekintettel "Spanyolországokról" (Hispániáé) beszélt, de eszünkbe juthat hivatalos "United Kingdom" elnevezés, sőt az sem teljesen indokolatlan, ha valaki "Olaszországokról" beszélne. Másodszor - ennél a kérdésnél nem is kell sokat időzni - Európa nem képez nyelvi egységet.
Európa alatt tehát egy kulturális, és azt is merném mondani, szellemi egység értendő. Joggal mondta Theodor Heuss, hogy ez az egység három dombról ered: az Akropoliszról, a Capitoliumról és a Golgotáról. Ez három mediterrán domb, Európát mégsem azonosítjuk sem ma, sem évszázadok óta a Mediterráneummal, és még csak Európa mediterrán részeivel sem. Európa a történelem gyümölcseként a mediterrán Római Birodalom felbomlásával születik meg, amelynek a hellenisztikus hatás, a germán, a szláv és a magyar népeknek a Golgotához és a Capitoliumhoz fűzése, valamint a Mediterráneum déli és keleti részén terjedő iszlámtól való elhatárolódás nagy mértékben köszönhető. Most nem kívánok foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy mikor született meg Európa, csak megjegyzem: nem tudom osztani azt a nézetet, amely ezt a dátumot a Karoling birodalom alapításával kapcsolja össze, mert nem hiszem, hogy 476 és 800 között valódi törés létezne (sőt, a legújabb középkor-történeti kutatások, különösen Olaszországban, egyre inkább a kontinuitás aspektusait emelik ki).
A kulturális egységet a későbbiekben megrázkódtatások érték, de nem rombolták le: a reformáció, a nemzetállamok létrejötte, a nacionalizmus veszélyes terjedése. Európa kulturális egységét nézetem szerint még a II. világháború katasztrófája sem tudta lerombolni.
A Capitolium tehát az európai kultúra, az európai identitás egyik pillére. A Capitolium, vagyis - ha Heuss gondolatát helyesen értelmezem - a római jog. És ezen a ponton érkezünk el a második kérdéshez.
Római jog alatt, sőt, jelző nélkül, egyszerűen jog alatt évszázadokon keresztül azt a római jogot értették, amelyet az időszámításunk szerinti VI. században
- 190/191 -
a iustinianusi Corpus iurisban kodifikáltak. Mégis a humanistáktól kezdődően, majd Jacques Cujas schola cultájával Savigny történeti iskoláján keresztül egészen e tudomány legújabb irányzataiig Róma jogát - további források figyelembevételével és újabb módszerek alkalmazásával - kiváltképpen történeti szempontból szemlélték.
Milyen az a római jog, amely ma érdeklődésre tarthat számot? Ebben a vonatkozásban, jóllehet erről már sokat írtak, fel kell hívni a figyelmet két nagy, ellentétes előjelű, de egyaránt súlyos veszélyre.
Az egyik veszély abban áll, ha a római jog tanulmányozását, oktatását, egyszóval a római jog - különösen a iustinianusi római jog - funkcióját arra redukáljuk, hogy bevezetést jelentsen a különböző hatályos törvénykönyvekhez, kiváltképpen a polgári törvénykönyvek (erre a kérdésre még visszatérek) tanulmányozásához, igaz, hogy itt szerepet játszik az összehasonlítás is.
Őszintén megvallva számomra úgy tűnik, hogy ennek az eljárásnak a hasznossága a propedeutika szempontjából igen csekély, jóllehet, legalábbis a legutóbbi időkig, majdnem minden hatályos jogi (különösen polgári jogi) tankönyv szinte valamennyi jogintézménynél előrebocsátja a római jogi eredetre történő utalást (amely - az az igazság - gyakran nemcsak erősen sűrített, hanem elnagyolt is, aminek az a következménye, hogy a hatályos jog és a római jog is hamis színben tűnik fel).
A római jognak ugyanis távolról sem abban áll a jelentősége, hogy - mint ezt megpróbálom bemutatni - a haszonélvezet egyik speciális szabálya, vagy az eladónak a rejtett hibákért való szavatossága stb., amelyek egyik-másik európai polgári törvénykönyvben megtalálhatóak, egy praetori klauzulától vagy egy jogtudósi responsumtó] avagy egyenesen egy törvénytől, senatusconsultum-tól vagy császári rendelettől veszik eredetüket, hanem egészen másban!
A másik veszély az, ha a római jog tudományát elszakítják a jogtudománytól, és a tisztán történeti tudományok közé száműzik. Nem akarom ezzel azt állítani, hogy ez felérne egy capitis deminutióval, mert semmi sem áll távolabb tőlem, mint az, hogy a különböző tudományszakokat értékük szerint rangsorolni akarjam, másrészt azért sem, mert őszinte csodálatot érzek az ún. tiszta történészek iránt. Mindazonáltal ha a római jogot tisztán archeológiává redukáljuk, akkor kutatásának és oktatásának jelentősége akkora lenne, mint a babiloni vagy az ősi japán jogénak (amelyet egyébként kiváló tudósok a legmagasabb nívón kutatnak).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
