A 2014. március 15. napján hatályba lépett 2013. évi V. törvény (Ptk.) 7:44. § kimondja, hogy "[A közjegyzőnél letett végrendelet visszavétele] A közjegyzőnél letett magánvégrendelet hatályát veszti, ha azt a végrendelkező visszaveszi."
A 7:44. § szabályához fűzött indokolás szerint "a törvény új rendelkezése a legcsekélyebb bizonytalanságot sem kívánja hagyni az örökhagyó halála után a visszavétel célját és emiatt a végrendelet hatályosságát illetően. Ezért a visszavett végrendelet minden további nélkül, azaz akkor is hatályát veszti, ha az okirat az írásbeli magánvégrendelet alaki feltételeinek eleget tesz." Majd folytatódik az indokolás szövege: "A visszavett, de esetleg meg nem semmisített és az örökhagyó halála után előkerült végrendelet hatályát illető bizonytalanság teljes elkerülése érdekében a közjegyzői eljárásról szóló jogszabály tartalmaz megfelelő adminisztratív garanciát."[2]
Ismeretes, hogy a korábbi Ptk. 651. § (2) bekezdése kizárólag arra az esetre korlátozta a visszavétel hatályvesztést eredményező hatását, ha a letett irat egyébként az írásbeli magánvégrendelet kellékeinek nem felel meg. A Ptk. 651. § (2) bekezdése ezt a következőképpen fogalmazta meg: "[a] közjegyzőnél letett magánvégrendelet hatályát veszti, ha azt a végrendelkező visszaveszi, kivéve, ha a letett irat az írásbeli magánvégrendelet kellékeinek egyébként is megfelel."
A 2013. évi V. törvény indokolása szerint az új szabályozás egyértelmű változást hoz a korábbi jogi helyzethez képest: a jogalkotó ugyanis a jövőben valamennyi, a közjegyzőnél végrendeletként letett, de utóbb visszavett végrendeletet hatálytalannak mondja ki, tekintet nélkül arra, hogy a visszavételt követően az örökhagyó birtokába visszakerült okirat egyébként az írásbeli magánvégrendelet alaki érvényességi követelményeit kielégíti-e vagy sem.
A jogi irodalom általában helyesli és támogatja ezt a megoldást. Az egyik mértékadó kódexmagyarázat az indokolást előbb megismétli: "[a] Ptk. új rendelkezése a legcsekélyebb bizonytalanságot sem kívánja hagyni a közjegyzőnél letett végrendelet visszavételének célját és emiatt a végrendelet hatályosságát illetően. Ezért kimondja, hogy a visszavett végrendelet minden további nélkül, azaz - szemben az 1959-es kódex szabályával - akkor is hatályát veszti, ha az okirat az írásbeli magánvégrendelet alaki feltételeinek eleget tesz." Majd folytatja: "[a] Ptk. a visszavételt a hatálytalanítást eredményező ráutaló magatartásnak tekinti, mivel abból indul ki, hogy nem életszerű azt feltételezni, hogy az örökhagyó azért veszi vissza végrendeletét, mert maga akarja azt őrizni. A visszavett, de esetleg meg nem semmisített és az örökhagyó halála után előkerült végrendelet hatályát illető bizonytalanság teljes elkerülése érdekében a Kjtv. 135. § (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a közjegyző a felet tájékoztatja arról, hogy a végrendelete visszaadása után a Ptk. 7:17. § (1) bekezdésének c) pontjában foglaltakat nem lehet alkalmazni, és ezt a jegyzőkönyvben feltünteti."[3]
Végül e kommentár a törvény időbeli hatályának meghatározása körében a Ptké. 57. § (2) bekezdésére utal, a következőképpen: "[a] Ptk.-ban a közjegyzőnél letett végrendelet visszavételének hatására megállapított rendelkezést a Ptk. hatálybalépése után visszavett végrendeletre kell alkalmazni."[4]
A jogalkotói álláspontot egyetértően támogatja más jogi irodalmi vélemény is.[5]
E megközelítést ezzel szemben Anka Tibor egyértelműen hibásnak tarja. A kommentárirodalomban megjelenő nézete szerint a végrendelet visszavételének okát nem lehet leszűkíteni a hatály megszüntetésének szándékára és erre nézve nem is helyes vélelmet felállítani.[6]
A magunk részéről egyértelműen Anka Tibor álláspontjával tudunk azonosulni, nem érezzük ugyanis meggyőzőnek a jogalkotó által az indokolásban kifejtett vélelmet. E véleményünket megtoldjuk azzal, hogy nézetünk szerint egyáltalán nem következik kétséget kizáróan sem a Ptk. 7:17. § (1) bekezdésének és a 7:44. § rendelkezéseinek szövegéből,
- 625/626 -
sem pedig a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény vonatkozó rendelkezéseiből az indokolásban kifejtett jogi értelmezés. Mi több, úgy gondoljuk, hogy a törvényi szabályozásból, annak megfogalmazásából és jogszabályi környezetéből - az indokolás által kifejtett irányváltoztatási szándék ellenére - továbbra is a korábbi értelmezést lehet levezetni, azaz a jelenlegi Ptk.-beli szabályok alapján levezethető a régi eredmény (is): a közjegyzőnél letett végrendelet visszavétele csak abban az esetben eredményez hatálytalanságot, ha az okirat egyébként nem elégíti ki az írásbeli magánvégrendeletre vonatkozó alaki követelményeket.
A kérdés látszólag egyszerű, hiszen a Ptk. 7:44. § szövege valóban egységes - a végrendeletek alaki formái között különbséget nem tevő - megfogalmazású. A jogi megoldást azonban több okból sem tartjuk kielégítőnek, ezért megfogalmazódó kételyeinket megkíséreljük több oldalról megközelítve rendszerbe foglalni.[7]
A kérdés körbejárásakor a közjegyző előtti letétel - végrendeletként való letétbe helyezés - jogi természetéből szeretnénk kiindulni. Korábbi magánjoguk megoldását követte a régi Ptk. 629. § (1) bekezdésének c) pontja, amikor kimondta, hogy az írásbeli magánvégrendelet érvényes, ha a végrendelkező azt aláírja és nyílt vagy zárt iratként a közjegyzőnél végrendeletként feltüntetve személyesen letétbe helyezi. Ennek értelmében a közjegyzői letétel lényegében egy feltételekhez kötött könnyítést eredményez, ami az írásbeli magánvégrendelet alaki kellékeit érinti. Ez korábban azt jelentette, hogy a végrendelet alaki érvényességéhez megkövetelt (nagyszámú) tanúból a jog a letétel fejében engedett: a saját kezűleg írt és aláírt végrendelet esetében az amúgy szükséges két tanútól, a más által írt, de aláírt végrendelet esetében a négyből két tanútól eltekintett a jog (tehát csak kettőt követelt meg), ha az örökhagyó a végrendeletet közjegyzőnél letette.[8] Erre utalt pl. Kolosváry is mikor úgy fogalmazott, hogy [a] letéteményezéssel a végrendelet magánvégrendelet jellegét nem veszti el, de alaki kellékei némileg enyhülnek (…) A letétel mindkét esetében (vagyis a sajátkezűleg és más által írt végrendelet esetében - megjegyzés: a szerzők) speciális kellékül az szolgál, hogy a végrendeletet az örökhagyó a közjegyzőnek megőrzés végett személyesen adja át és előtte kijelentse, hogy az átadott okirat az ő végrendeletét tartalmazza."[9]
Ugyanezen az elven nyugszik tehát a Ptk. 629. § (1) bekezdés c) pontja is: a Ptk. "eltekint" a két tanú alkalmazásának kötelezettségétől és a letétbe helyezés folytán alakilag érvényesnek minősíti a végakaratot tartalmazó okiratot.
És ugyanezen elv mentén indul el - legalábbis látszik elindulni - a Ptk. 7:17. § (1) bekezdésének rendelkezése is, mely a régi Ptk. előbb említett 629. § (1) bekezdéséhez hasonlóan az írásbeli magánvégrendelet alaki érvényességi feltételei cím alatt megkülönbözteti az írásbeli magánvégrendelet három típusát, vagyis a holográf, az allográf végrendelet mellett harmadik típusként szabályozza a közjegyzőnél letett írásbeli magánvégrendeletet.[10]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
