Tanári és tudományos írói pályámon sohasem kacérkodtam a gyakorlati politikával, pedig néhányszor lett volna alkalmam a kapcsolatokat kihasználva, vagy egy-egy résen besurranva a politikai élet porondjára sodródnom. Már Wlassics Gyula többször bíztatott, hogy lépjek fel valamely megüresedett kerületben. 1916-ban ugyan beléptem Balogh Jenő bíztatására a Munkapártba, de csak azért, hogy - mint a kodifikacionális bizottságnak tagja - egyes előkészítés alatt álló büntetőjogi tervezet részletkérdéseit vele itt megbeszéljem. Volt eset, hogy Tisza Istvánnal hármasban vitattunk át ily körbe eső gondolatot, konstrukciót, sőt szöveget. Örökké emlékezetes marad előttem az a pár óra, melyen az izgatás fejezetének módosítása, sőt újraalkotása volt a tanácskozás tárgya (gondolatmenetemet s javaslatomat nemsokára rá tanulmány formájában összefoglaltam; v. ö. Adalék az izgatás fejezetének reformjához. Jogi dolgozatok, 1916. 30-38. l.). Rubinek Gyula miniszter, kinek Ráth Sándor (volt hallgatóm és adjunktusom) volt titkára, szinte belekényszerített, hogy vállaljam a megüresedett gyöngyösi kerület jelöltségét. Nem nagy kedvvel, de belementem a dologba; el is utaztam Gyöngyösre Angyal Endre fiam kíséretében; Csépány József vendégei voltunk; ki voltam plakatírozva; két napig jártuk a községeket, végre is Bozsik Pál ellenjelöltem javára visszaléptem, mert valamiféle benső sugalom hatása alatt úgy éreztem, hogy a professzori hivatás és a képviselőség csak a legritkább esetekben fér meg egymás mellett. Egész ember akartam maradni, és pedig a katedrán. A 20-as évek végén még miniszteri tárca tárgyában is tapogatóztak nálam; Apponyi Albert gondolt reám s Baranyay Jusztin volt a szóvivő. Elhárítottam magamtól a megtiszteltetést s maradtam szürke professzor; nem bántam meg.
A vérbeli professzor, legyen belőle képviselő vagy akár miniszter, sohasem tud teljesen elszakadni a katedrától. Klasszikus példa erre Plósz Sándor, kinek mikor miniszterré lett, fel kellett lépnie a neki felajánlott kerületben. Volt ellenjelöltje; a kortesek mindent megtettek a győzelem érdekében. Elő volt készítve a programbeszéd meghallgatását váró gyűlés. Nagy terem, zsúfolásig tele választókkal. Plósz - ki akkor dolgozott a polgári perrendtartás tervezetén - felmegy az emelvényre s elkezdi beszédét. Perceken belül elfelejti, hogy nem katedráról szól s mintha egyetemi előadást tartana, elmélyed a modern perjog vezérelveinek ismertetésében. Nyilvánosság, szóbeliség, közvetlenség. A kortesek halványulni kezdtek s szinte hajukat tépték: a kegyelmes úr el fog bukni. De egyiküknek mentő ötlete támadt s a beszéd végeztével szólásra emelkedett, mondván: "Tudják, mit akart a jelölt úr mondani? hát azt, hogy aki nyilvánosan és szóbelileg reászavaz, az közvetlenül megkapja a pálinkáját". - A szavazás Plósz megválasztásával végződött.
***
"Panem et circenses[1]" mondották a régi rómaiak. A tudományos és közelebbről a professzori pályán működőkre is áll ez a tétel, azzal a toldással, hogy: "Scientiam[2]" - és persze "panem", de mértékkel "circenses" is. Részemről a "scientiam et panem" kapcsolatát mindig úgy fogtam fel, hogy nem azért dolgozom, hogy vitéz Moór Gyula kedves barátom s kitűnő volt kollégám szavaival élve, minden hó elsején felvegyem a "lényeget", de zsebrevágtam esedékes fizetésemet azért, hogy az anyagiak ne okozzanak gondot s nyugodtan végezhessem professzori és irodalmi munkásságomat. Nehogy bárki is azt gondolja, hogy tankönyveim, kézikönyveim s egyéb tanulmányaim ú. n. tiszteletdíjaiból valami busás jövedelemre tettem szert, csak közbevetőleg említem fel, hogy volt eset, amikor ily munkám kiadására ráfizettem. 1940-ben történt, mikor a finnek oly válságos és gazdaságilag sanyarú helyzetben voltak, hogy Kézikönyvem XVII. kötetének tiszta jövedelmét - mint ezt az Előszóban kifejezésre juttattam - nekik ajánlottam fel Talas Onni követjük, régi barátom útján. Ám oly szűkös volt ez a tiszta jövedelem, hogy szégyelltem hozzájuk juttatni s megtoldottam azt jó pár száz pengővel. No, de eltértem attól, amiről beszámolni kívánok. "Circenses", szórakozás. Ebből is kivettem részemet: időnként tarokkcsaták formájában. 1912-től fogva tagja voltam a T. T. P. T.-nek. Tudományos tarokk-parti társaság: Zemplényi Győző, Császár Elemér, Gombocz Zoltán, Tangl Károly, Szabó József, Tuzson János és Mattyasovszky Kasszián voltak kívülem a buzgó tagok. Havonként egyszer jöttünk össze, de szívesen ellátogattunk a vidékre is (Pannonhalma, Esztergom, Győr, Pécs, Balatonszemes, Paks). Sajnos, lassanként mind jobb hazába költöztek. Magamra maradtam s ekkor Tóth István barátommal megalakítottuk a Tarokk-Akadémiát, mely ma is él és virágzik. Nagyszámú tagja közül csak néhány élharcos nevét örökítem meg: Zamaróczy Zsigmond, Petneházy László, Nónay Dezső, Toldy Ősz Lajos, Orel Géza, Benedek Zsolt, no és Vitányi Béla stb. Szerettünk lejárogatni Kenesére, Balatonöszödre, meg a mátraházai Tiszti Üdülőbe. Sokáig állandó kísérőnk volt Ternovszky Béla, Homonnay Tivadar, Preszly Elemér; az előbbiek mint kíbicek, az utóbbi mint stílusos, kitűnő játékos. A tarokknagy (Tóth Pista) szigorú fegyelmet követelt meg; a meghatározott időre mindenkinek pontosan el kellett helyét foglalnia s jaj volt annak, aki csak pár percet késett. Kenesére utaztunkban persze már a vonaton kezdetét vette a csata, mely kény-
- 127/128 -
szerűségből csupán addig szünetelt, míg kiértünk az alagútból, vagy ha ránk sötétedett s még nem volt világítás, amiről - volt eset, hogy - Ternovszky Béla gondoskodott. Sajnos, a zord háborús viszonyok a mi kedves szórakozásunk alkalmait is megritkították. Összetartásunkra két jellegzetes esetet hozok fel. Kenesén voltunk; egyik parti nem tudott megalakulni; áttelefonáltunk Kunszt (ma Dettay) Leóért Balatonszemesre; órákon belül megjelent, de kétszer is elfogta a telefonáló huszonegyesét. De ez semmi. Hárman lent voltak Abbáziában. Délután kapok egy táviratot: nincs negyedik, - jöjjek le. Este nyolckor már vonaton ültem s reggelre ott voltam - két napra. Ez azonban 1923-ban történt húsvét táján, amikor meg lehetett az ilyent tenni. Örökké emlékezetesek maradnak ezek a szép napok, melyek nemcsak felejthetetlen szórakozást nyujtottak, de a lehető legszorosabb barátság szálaival fűztek minket össze.
***
A büntetőjog - különösen a gyakorlati jogászok részéről - sokáig nem emelkedett az értékelésnek arra a szintjére, amelyen manapság van. A civilisták szinte lenézték a büntetőbírót, mely alábecsülésnek nem csekély mértékben az a körülmény volt az oka, hogy míg magánjog perbeli kérdéseivel foglalkozónak Verbőczy Hármas Könyvében s a nehezen hozzáférhető régi és újabb szokásjogban kellett utánakeresnie az alkalmazandó jogszabálynak, addig a kriminalistának könnyűnek látszott a dolga; kezében volt 1880. év óta a Btk., majd húsz évvel később a Bp. és így alig ütközött nehézségbe a vonatkozó paragrafus felkutatása s értelmezése; ott volt edvi Illés Károly-nak kitűnő kommentárja, meg a Németh Péter által szerkesztett Büntető Jog Tára (ma Degré Miklós közvetlen fáradhatatlan munkásságából immár 96. kötete forog közkézen); a büntető ítéletek hozása, megokolásuk szerkesztése körül a bíró - a civilisták szemében - alig volt más, mint "Gesetzmaschine[3]". Szóval a büntetőjoggal foglalkozás 1880-tól kezdve közel 30 éven keresztül - bizony-bizony - lenézett munkakör volt. Erre a gondolkodásmódra jellegzetes az a párbeszéd, mely a mult század utolsó éveinek egyik napján a pécsi kir. ítélőtábla nagynevű elnöke: Blaskovich István és Bucz Lajos kiváló civilista táblabíró között folyt le. Bucz, kinek nyugállományba menése két év mulva volt esedékes, bemegy délelőtt az elnökhöz s bejelenti, hogy fáradt s nem várja be a törvényes idő leteltét, hanem kéri a következő hó elsejével nyugdíjaztatását. Pista bátyánk (így hívtuk Blaskovichot, nekem különben is szegről-végről atyámfia volt) rámordult Buczra: "Nem veszem tudomásul bejelentésedet. Micsoda? Itt akarsz hagyni? Jegyezd meg: nem eresztlek el. Nekem rád szükségem van." Bucz nem tágít s elhatározását alátámasztandó, kijelenti: "Mondtam, fáradt, kimerült vagyok s vágyom a pihenésre." Blaskovich pillanatnyi gondolkodás után így felel: "No jó; fáradt vagy, pihenésre vágyol; hát nem mégy el, de átteszlek a büntetőbe." Bucz kissé sértődötten válaszolt: "Köszönöm, de ennyire még nem vagyok."
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
