E cikk írásakor (2006. május) alig látok esélyt arra, hogy a döntéshozók a közeljövőben figyelembe vennék Dr. Bócz Endre figyelmeztetését: "Az olcsó igazságszolgáltatás sokba kerül a társadalomnak."1 Hajdani jogtörténeti óra jut eszembe, amikor a Mátyás királyról tanulva megtudhattuk az "igazságos" eposzi jelzőt kiérdemelt uralkodó kemény adópolitikája miatt egy millió dezerta telek alakult ki az országban, mert a kivetett adót az érintettek nem tudták megfizetni. Mégsem ez maradt meg társadalom emlékezetében, hanem az "igazságot szolgáltató" király legendája. Ebből is kitűnik, hogy milyen értéket jelenthet egy jól működő igazságszolgáltatás.
Bócz Endre cikkében részletesen bemutatja, hogy a kontradiktórius eljárással miért nem összeegyeztethető az a gyakorlat, hogy az ügyész nincs jelen a büntető ügy tárgyalásán és ráadásul ezt bátran tekinthetjük "hungaricumnak". El kell ismernem, hogy igaza van, és magam is időnként próbálom "rávenni" kollégáimat, hogy gyakrabban jelentsék be a részvételt, és bizony az is előfordult nem egyszer, hogy írásban kértem tájékoztatást, amikor megítélésem szerint indokolt lett volna a részvétel bejelentése. Sajnos az ilyen "igazoló jelentések" visszatérő motívuma az általános túlterheltség. Nézzünk néhány adatot az ügyészség büntetőbíróság előtti tevékenységét mérő statisztikából. Csongrád megyében az ügyészi részvétellel megtartott tárgyalások aránya 2004-ben 67,35, 2005-ben 69,88% volt. (ez tartalmazza a viszonylag nagyobb arányban szereplő bíróság elé állításokat is, mert véleményem szerint ez inkább kifejezi a valóságot, mint az e mutatótól "megtisztított" adat.) 2005-ben a legalacsonyabb arányt produkáló szegedi városi ügyészségen (64,9%) ezt egy jelentős túlterheléssel "sikerült" elérni. Szeptember 1. és november 30. között 64 munkanapból volt, aki 40 (!) napot tárgyalt, de 15 ügyész és titkár közül 11-en 27 vagy annál is több napot tárgyaltak. Tehát a hivatalos munkaidő majdnem felét a tárgyalóteremben töltik az ügyészek. Attól tartok, hogy másutt sem sokkal kedvezőbb a helyzet. Bócz Endre által javasolt módosítás kétségtelenül kielégítené a jogdogmatikai igényeket és a heti öt munkanapból az ügyésznek maradna kb. másfél napja a nyomozás irányításra, az elképesztő mennyiségű - jelentős részben értelmetlen statisztikai és adminisztratív - tevékenységre és ha a magánéletét is feláldozza, akkor még esetleg jut egy kis idő a szakirodalom tanulmányozására. Egy belső felmérésem szerint sajnos már a BH olvasásra is ritkán marad idő - legfeljebb, ha az adott ügy feldolgozása ezt igényeli - szakirodalom követésre pedig tényleg csak kevesek vállalkoznak.
Mi a megoldás? Kézen fekvőnek tűnik a jelentős létszámemelés, aminek az esélyét 0%-ra becsülöm. Ebből következőleg viszont az következik, hogy át kell tekinteni azt, hogy melyek azok a körülmények, amelyeknek a megváltoztatásával a nélkül tehetnénk jóval hatékonyabbá a büntető igazságszolgáltatást, hogy az állami költségvetéstől amúgy sem várható anyagi eszközöktől várnánk segítséget. Vizsgálódásaim eredményeit - amelyek korántsem tekinthetők teljes körűnek -három csoportba tartottam megállapíthatónak:
1. A büntetőeljárási törvény szabályainak módosítása.
2. Az adminisztratív terhek csökkentése.
3. Ki végezze el a feladatokat, azaz személyi kérdések.
Az 1998 tavaszán elfogadott törvény öt évvel később
- több módosítást követően - lépett hatályba. Azt hiszem, azon nem igazán lehet vitatkozni, hogy a végrehajtásnak a feltételeit - enyhén fogalmazva - nem sikerült teljes egészében biztosítani. Úgy vélem azonban, ha egy jogszabályt csak azután léptetünk hatályba, ha ezeket a körülményeket teljes körűen biztosítanánk, akkor nagyon sok ezek közül még mindig csak papíron létezne. Példaként elég, ha 150%-os telítettséggel "működő" büntetés-végrehajtási intézeteket említem. Ezen túl menően a szükséges módosításokra csak azután kerülhet sor, ha a gyakorlat is bizonyítja azok életképtelenségét. Nem vitatható az sem, a működési költségek sokszor meg sem becsülhetőek. Amikor főügyészként feladatul kaptam, hogy becsüljem meg az ügyészség által várhatóan kifizetendő szakértői költségeket, leginkább "ex has" számítási műveletet végezhettem el. E költségek jelentősen függnek a tolmács költségektől, és megyénkben (mint az Európai Unió határa), jelentős számban folynak büntetőeljárások külföldi állampolgárok ellen, amelyeknek arányát korrekt módon becsülni nem lehet.
Bócz Endre módszerét követve, én is az alapokhoz nyúlok vissza, és a büntetőeljárás koncepcióját érintő kormány határozatot ismertetem:
1. A büntetőeljárásban a jelenleginél jobban kell érvényesülnie a feladatok elkülönítése és ezen belül a funkciómegosztás elvének. Tisztán el kell határolni a rendőri, ügyészi és bírói teendőket.
2. Olyan eljárást kell kialakítani, amelyben - legalábbis az alaptípust tekintve érvényesül az a tétel, hogy a büntetőjogi felelősség kérdése a közvetlenség elvének tiszteletben tartásával a tárgyaláson dől el, és amelyben a mainál erőteljesebben érvényre jut a kontradiktórius elv, ezen belül pedig a felek rendelkezési joga.
3. A társasbíráskodás elvét továbbra is fenn kell tartani, de a mai szabályozáshoz képest szélesíteni kell az egyesbíró jogkörét.
4. Az alapjogok védelmében a tárgyalást megelőző szakaszban is meg kell teremteni az egyes eljárási cselekményeknél a bírói közreműködést.
5. A jogorvoslati rendszert a négyszintű bírósági szervezet keretében úgy kell kialakítani, hogy biztosítani lehessen a kétfokú rendes jogorvoslat igénybevételének lehetőségét.
6. A büntetőeljárás során szélesíteni kell a sértett igényérvényesítési lehetőségeit és eljárási jogosítványait. Megfelelő korlátok között meg kell engedni, hogy a sértett pótmagánvádlóként járhasson el.
7. Az alaptípusnak tekinthető eljárás mellett - ahol a tárgyalás dominál - ki kell alakítani az egyszerűsített eljárásokat, amelyeknek megfelelő alkalmazása lehetőséget ad az ügyek differenciált elbírálására.
8. Az eljárási reform sikerének érdekében az igazságügyi szervezet jogi szabályozási területére eső problémákat (ülnöki rendszer, védő kirendelése) meg kell oldani.
1. Első kérdésem: biztos, hogy mindezt ma is irányadónak kell tekintenünk mindenben? Úgy gondolom - hajdani jog informatikai tanulmányaimra visszaemlékezve - egy jogszabály megalkotásánál, módosításánál is érdemes lenne a rendszerfejlesztés elveit alkalmazni, amely szerint a "projekt" megvalósítása során a működést vizsgálva, ha a szükséges, a korábbi megvalósítási szakaszhoz vissza kell térni és a szükséges korrekciókat el kell végezni.
A jogorvoslati rendszert a négyszintű bírósági rendszer keretében kétfokú rendes perorvoslattá kell tenni. A határozat "indokolásából"2 kitűnik, hogy nem a szervezeti rendszer az ok, hanem csupán okozat: azért legyen négy színtű a bírósági-ügyészségi szervezet, hogy be lehessen vezetni a kétfokú rendes perorvoslatot. Kivételesen előbb teremtettük meg a működési feltételeket és csak utána léptetnénk hatályba a jogszabályt. (A kihirdetett törvény még így tartalmazta, csak szerencsénkre a jogalkotó belátta, hogy ezt így nem lehet végrehajtani.) Működnek az ítélőtáblák, a fellebbviteli főügyészségek, és az elmúlt nem túl hosz-szú idő alatt bebizonyították, hogy nem csak az esedékes ügyforgalmat, hanem még a Legfelsőbb Bíróság nem kis hátralékát is képesek voltak feldogozni. Valóban indokolt a kétfokú perorvoslattal egy működő rendszert szétzilálni?
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
