Tisztelt Elnök Úr, Hölgyeim és Uraim!
Magyarország Kormányának tagjaként, a végrehajtó hatalom képviseletében állok Önök előtt, de pályafutásomból adódóan szívem egyik felével mindenkoron ügyvédként is, hisz szünetelő tagja vagyok a Budapesti Ügyvédi Kamarának. Bánáti János elnök úr számos - köztük nemzetközi érintettséggel is bíró - kamarai rendezvényre invitált az elmúlt években és meghívásainak mindig örömmel teszek eleget, amennyiben kormányzati elfoglaltságaim ezt lehetővé teszik.
Igazságügyi miniszteri megbízatásom kezdeti időszakában, 2014 novemberében már előadást tarthattam ezen a fórumon, és ismertettem Önökkel, hogy milyen célokkal kezdek hozzá miniszteri munkámhoz. Ma arra kaptam lehetőséget, hogy a kormányzati ciklus végéhez közeledve adjak egyfajta számvetést az elmúlt három és fél esztendő munkájáról: elért eredményeinkről és gondjainkról. Mandátumom vége felé járva szükségesnek is gondolom a mérleg elkészítését, nevezetesen annak felvázolását, hogy mennyiben tudtunk megfelelni a velünk szemben támasztott kormányzati és társadalmi elvárásoknak úgy a nemzeti jogalkotásban, mint az európai jogérvényesítés színterén. Tudom, hogy a mérleg mindig szubjektív, hiszen olyan, mint tükörbe nézni: a magunk javára könnyen elfogultak vagyunk, de a külső szemlélő, aki nem tükörből lát minket, elfogultságtól mentesen tud véleményt mondani.
Bízom benne, hogy e "rövid beszámoló" végén nem lesz szükségünk Karinthy örökérvényű mondatára: "Tanár úr kérem, én készültem..."
Tisztelt Kollégák!
Engedjék meg, hogy az igazságügyi tárca berkein belül készült, új jogszabályok felsorolása helyett mondandómat elvi szempontú kérdések megválaszolása köré rendezzem.
Milyen a magyar jogrendszer állapota? Sikerült-e emelnünk a jogalkotás általános színvonalát? Milyen lépéseket tettünk az ország jogi versenyképességének javítása érdekében?
Hogyan teremtettük meg az alkotmányos dialógust? Miként próbáltuk erősíteni a társadalom igazságszolgáltatásba vetett bizalmát? Milyen jogi-szakmai eszközöket vonultattunk fel annak érdekében, hogy Magyarország érdekeit, alkotmányos identitását az európai uniós fórumokon is képviselni tudjuk? Mivel járultunk hozzá a jogi kultúra építéséhez?
Amikor egy igazságügyi miniszter értékeli közel négy év tapasztalatait, célszerű a vizsgált periódust elhelyezni az időben, és kitérni az előzményekre, az elődökre is. A rendszerváltozást követő időszak az igazságügy szempontjából több szakaszra osztható. Az 1990-2002 közötti periódust az útkeresés időszakának nevezném. Ennek a korszaknak a miniszterei Balsai István, Vastagh Pál és Dávid Ibolya voltak. De méltánytalan lenne, ha nem említeném meg Kulcsár Kálmán nevét, akinek tárcája 1988/89-ben hozzájárult a rendszerváltozás közjogi előkészítéséhez. 1990-2002 között az igazságügyi miniszterek egy teljes kormányzati ciklust kitöltöttek.
Ehhez a korszakhoz kapcsolódott a szocialista jog lebontását, a jogállamiság megteremtését, a piacgazdaság létrejöttét valamint a kommunista érában bekövetkezett sérelmek orvoslását biztosító törvények elfogadása. Kulcsfontosságú feladat volt a magyar jog és az uniós jog összhangjának megteremtése, ebben az akkori minisztériumnak meghatározó szerep jutott.
A 2002-2010 közötti évek a rendszerváltozást követő második szakasz, amelynek miniszterei Bárándy Péter, Petrétei József, Takács Albert, Draskovics Tibor és Forgács Imre voltak. Az a tény, hogy nyolc év alatt öt igazságügyi miniszter is hivatalban volt - noha számos fontos jogszabály elfogadására is sor került - igazságügyi minisztériumi szempontból nem tekinthető a stabilitás időszakának. Ráadásul e nyolc esztendőből négy évig az igazságügy és a belügy közös igazgatás alatt állt. A harmadik intervallum a 2010-től napjainkig tartó időszak, melynek első négy évében Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszterként irányította a tárcát. 2010-2014 között megszületett az Alaptörvény, számos sarkalatos törvény, az új Ptk. és a Btk. és a közigazgatási struktúra átalakítását célzó törvények, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Véleményem szerint a rendkívül széles hatáskörrel rendelkező Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban az igazságügyi terület csak egy volt a többi között, ezért sem meglepő, hogy egyes nagyobb
- 13/14 -
horderejű törvények előkészítése adott esetben a minisztérium falain kívül történt. 2014-től beszélünk ismét önálló Igazságügyi Minisztériumról.
Számomra meghatározó volt, hogy a8év után ismét önálló minisztériumnak arculatot tudjak adni, azaz meg tudjam teremteni az igazságügy pozícióját és presztízsét a kormányban és a jogalkotásban, a hivatásrendekkel való kapcsolatokat tisztázzam, a kibővült európai uniós és nemzetközi feladatainknak meg tudjunk felelni, segítsük a jogászképzést, és álljunk helyt jogi örökségünk feltárásában és megismertetésében.
Ezen igazságügyi miniszteri célkitűzésnek csak akkor lehet eleget tenni, ha az ember közvetlen munkatársai között tudhat legalább néhány hiteles, komoly szakmai tudással rendelkező, elhivatott jogászt.
Engedjék meg, hogy a teljesség igénye nélkül megemlítsek néhány kiváló kollégát, akik csatlakoztak hozzám, és akik nélkül ma nem beszélhetnék eredményekről. Így Molnár Zoltán, Vízkelety Mariann, Berke Barna, Kecsmár Krisztián, Bodzási Balázs, Nemessányi Zoltán, Wopera Zsuzsa, Rozsnyai Krisztina, Szabó Imre és személyes tanácsadóm, Bogdán Tibor azok, akik az újabbak közül profilt, karaktert adnak a tárcának. A régebbiek közül ki kell emelnem Salgó Lászlót, Vitvindics Máriát, Forman Tündét, Szombathelyi Zsófiát és Tallódi Zoltánt. Répássy Róbert és Völner Pál miniszterhelyettesként biztosítani tudták, hogy a tárca az Országgyűlés és a frakció előtt is érvényesíteni tudja szakmai álláspontját. Még számos nevet sorolhatnék fel, de azt gondolom, hogy e nevek is jelzik: az Igazságügyi Minisztériumban létrejött egy motivált szellemi közösség. Ezért nevek nélkül ugyan, de hadd mondjak végül köszönetet a kabinetemnek is.
A munka megkezdésekor lényeges volt, hogy kormányhatározatban rögzítsük az igazságügyi politika kereteit. Ebben - a teljesség igénye nélkül - az alábbiak szerepeltek:
- A jogszabályok előkészítése során az alkotmányosság elve érvényesüljön.
- A tágabb értelemben vett igazságszolgáltatásba vetett közbizalom erősödjön.
- Erősíteni kell az európai együttműködés keretein belül a nemzeti érdek hatékony érvényesítését.
- Szükséges a jogászképzés színvonalának emelése, a jogászi hivatás védelme és a jogászi identitástudat növelése.
Tisztelt Kollégák!
E kormányzati ciklus végén elmondhatjuk, hogy a magyar jogrendszer alapjaiban megváltozott: megújultak az anyagi és eljárásjogi kódexek. A nagyobb horderejű törvények ugyanakkor komoly kihívás elé állítják a jogalkalmazókat. Kérdés, hogy e jogszabályok megalkotása milyen tapasztalatokat eredményez a jogalkotó és a jogalkalmazó számára. Abból szeretnék kiindulni, amit Vladár Gábor egykori neves igazságügyminiszter mondott: "Attól, hogy valamiben paragrafusok vannak, még nem biztos, hogy megérdemli a jogszabály nevet, mint ahogy a költeményt sem az teszi, hogy hosszabb vagy rövidebb sorokat írunk egymás alá".
Az első kérdés, amelyre választ kell adni, hogy e kormányzati ciklusban mennyit sikerült javítanunk a jogalkotás minőségén. Itt rögtön le szeretném szögezni, hogy egy igazságügyi minisztériumnak képesnek kell lennie nagyobb horderejű kodifikációs munkák irányítására, elvégzésére. Ezért az elmúlt években igyekeztem kifejezésre juttatni, hogy az igazságügyi tárca hatáskörébe tartozó szabályozási kérdésekben a kodifikáció helye az Igazságügyi Minisztériumban van.
Tudtam, tudom, hogy vannak, akik ezzel esetleg nem értenek egyet; de felelősséggel mondhatom, hogy egy minisztériumi kodifikációval foglalkozó tisztviselő csak akkor lesz motivált, ha nem érzi magát mellékszereplőnek. Az általam helyesnek tartott kodifikáció menetében az Igazságügyi Minisztérium vezető tisztviselőivel és kodifikátoraival szembeni elvárásom viszont, hogy ők is napi kapcsolatban álljanak a tudomány és a jogalkalmazók képviselőivel. A nagyobb kódexek kodifikációs munkálatainak irányítására miniszteri biztosokat neveztem ki, akik nagyszerűen beilleszkedtek a minisztérium szervezeti keretei közé, és véleményem szerint jelesül helyt álltak.
A tudomány és a jogalkalmazók előkészítő, szakértői anyagokat bocsátottak a rendelkezésünkre, amelyekben sokszor többféle konkrét, alternatív megoldási javaslat volt. Ezúton is szeretném kifejezni hálás köszönetemet Németh János professzor úrnak, aki rendkívül értékes szakértői anyagának átadásával segítette a polgári perrendtartás kodifikációját. Nem vitatom, hogy voltak olyan esetek, amikor miniszteri döntés alapján a szakértői anyagban kisebbségi véleményként megfogalmazott javaslat került be végül a normaszövegbe. Ilyennek tekinthető a közigazgatási perrend ügye, miután az első perctől kezdve határozottan képviseltem azt az álláspontot, mely szerint a közigazgatási bíráskodást, a rendszerváltozás mostohagyermekét újra kell pozícionálni a jogállam tökéletesítése érdekében. Nagyon örülök, hogy Magyarország perjogtörténetében először végre sikerült önálló közigazgatási perrendet elfogadnunk. Külön köszönet Patyi András rektor úrnak, az Államreform Bizottság elnökének, aki kiemelkedő szakmai tudásával hozzájárult a közigazgatási perrendtartás kidolgozásához.
A kódexek koncepcióira visszatérve elmondanám, hogy a szakmai megvitatást követően azokat a kormány hagyta jóvá, és aztán kezdődhetett a jogszabályalkotás. Minden esetben dönteni kellett az adott jogszabály szerkezetéről, felépítéséről, tartalmi elemeiről és számos olyan kérdésről, amelyre előzetesen nem is lehetett gondolni. Amíg a koncepció, a vízió elkészítésekor még csak célokat, elveket, megoldási irányokat vázolunk fel, addig nem is biztos, hogy a megalkotandó jogi norma minden elemét meg tudjuk határozni.
De ha egyszer már elfogadtuk a koncepciót, a koncepció "földet ért", akkor számos szakmai és szerkesztési kérdésben dönteni kell. Külön köszönet azért, hogy a különböző munkacsoportokban, bizottságokban dolgozó bírák, ügyészek, ügyvédek, közjegyzők, egyetemi oktatók és sokan mások szakértői anyagokkal, sokszor hasznos normaszöveg-javaslattal segítették a minisztérium munkáját a koncepciók elkészültét követően is. A szerkesztő bizottságok mindvégig a minisztériumon belül működtek, a konkrét normaszövegek megfogalmazása is itt történt, és magam is átélhettem ádáz, gazdagító szakmai vitákat, amelyekből sokat tanultam.
A minisztérium által elkészített normaszöveg ezt követően átesik a kötelező egyeztetéseken, majd a parlamenti szakban
- 14/15 -
nyeri el végső formáját. Még ezekben a szakaszokban is különböző okokból történhetnek módosulások, mindaddig, amíg a törvényről meg nem történik a zárószavazás. A jogalkotás menetét illetően összegezve elmondhatom, hogy a minisztérium igyekezett újra pozícionálni magát az igazságügyi kodifikációt illetően, így szerepünk talán hangsúlyosabbá vált az elmúlt években.
Az új kódexek nemcsak a jogrendszer önmagáért való megújulását célozzák, hanem hozzájárulnak a jogi versenyképesség növeléséhez is. E gyakorlatilag állandó munka egyik további fontos állomása volt a választottbíráskodás újraszabályozása a korábbi szétaprózódott, hanyatlóban lévő rendszer helyett. Hiszen Magyarország jogi versenyképességének megítélése szempontjából nemcsak a nagy kódexek állapota lényeges, rendkívül fontos az is, hogy a gazdasági élet szereplői mennyiben támaszkodhatnak a választottbíráskodásra, annak milyen híre van. A gazdasági versenyképesség javítását elősegítő jogszabályok meghozatala rendkívül összetett és összkormányzati megfontolást igénylő feladat. Megítélésem szerint a 2018-2022-es kormányzati ciklus egyik vezérmotívuma az igazságügyi tárca szempontjából a versenyképesség témaköre lesz. Ma ugyanis nem az a kérdés, hogy mennyi idő alatt lehet egy társaságot megalapítani, hanem az, hogy mi történik a likviditási nehézségbe került társasággal, hogyan lehet sikeresen végrehajtani a reorganizációt, illetve mennyire hatékony a csőd és felszámolási eljárás. Az Igazságügyi Minisztériumnak a jogalkotás során figyelemmel kell lennie a társadalmi-gazdasági szereplők valamint a jogásztársadalom véleményére.
Itt szeretném megköszönni a Magyar Jogász Egyletnek és elnökének Sárközy Tamás professzor úrnak, hogy a készülő vagy már elkészült jogszabályaink megvitatására mindvégig fórumot biztosítottak. A Magyar Jogász Egylet igazán hasznos "kapocs" volt a tárca és a jogászi hivatásrendek között.
A kodifikáció tudomány, mondta egykor Vladár. Én művészetnek is nevezem gyakran. Akár művészet, akár tudomány, ahhoz, hogy magas színvonalon művelhessük, jó szakemberek kellenek. Az előttünk járt nagy kodifikátor generációk vagy már odafentről néznek bennünket, vagy nyugdíjas éveiket élvezik. Olyan kodifikátorokat kinevelni, mint amilyen egykoron ifj. Bacsó Jenő, Haistch Gyula, László Jenő, Petrik Ferenc, Moldoványi Tibor, Kampis György voltak - és még másokat is említhetnék -, nem egyszerű feladat. A kodifikációt az egyetemeken általában nem tanítják, így a jó dogmatikai tudással rendelkező fiatalok javarészt a gyakorlatban sajátíthatják el, hogy miként kell a jogszabály szövegét megírni. Ehhez azonban arra is szükség van, hogy a minisztériumi fluktuáció csökkenjen. Napjainkban a versenyszférának komoly elszívó hatása van. Csak az igazán elhivatottak választják életcélként a kodifikációt.
Persze a jogalkotó munka akkor lehet sikeres, ha a jó kodifikátor mellett ott van a tehetséges, vízióval rendelkező, a jogágat alaposan ismerő jogász, aki elméleti tudásával egyszerre irányítója és korrigálója tud lenni az adott jogszabály elkészítésének.
Ha a kodifikációról szólunk, akkor szólnunk kell a minisztériumon belüli koordináció jelentőségéről is. Hiszen Henry Ford szavait kölcsönözve, "ha mindenki együtt halad előre, a siker önmagától bekövetkezik". De a jogalkotáson túlra is ki kell tekintenünk egy pillanatra.
A jogszabály, a törvény Montesquieu szerint a közérdek megtestesítője, a bíró pedig a törvény szája.
Ennek megfelelően figyelemmel kell lennünk arra, hogy a törvény a köz érdekét szolgálja, és a bírónak a törvényt úgy kell alkalmaznia, ahogy azt a jogalkotó számára előírta. Ezen egyszerűnek tűnő szabály azonban számos kihívással találkozhat. Egy rossz kodifikáció például nem tud megfelelő támpontot adni a jogalkalmazónak. Ebben az esetben az eltérő és bizonytalan jogértelmezések aláássák a jogba vetett bizalmat. Vannak azonban olyan esetek is, amikor a jogalkotó csak kereteket tud meghatározni, és a jogalkalmazó illetőleg az Alkotmánybíróság feladata az, hogy az értelmezés során a megfelelő arányokat megtalálja: ilyen például az alapjogok ütközése vagy azok általános tartalmának meghatározása.
Hiszek abban, hogy Marie von Ebner-Eschenbach mondása a kodifikációra is igaz: "Amit ma teszünk, döntés arról, hogy milyen lesz a világ holnap." Ám arra a kérdésre, hogy aprólékos gondossággal elkészített, a parlament által elfogadott nagyobb horderejű törvényeink - Horatiusszal szólva -"ércnél maradandóbb" alkotások lesznek-e, csupán az elkövetkező évek jogalkalmazói gyakorlata adhatja meg a választ.
Bizonyosak lehetünk abban, hogy a gyakorlati alkalmazásuk során szerzett tapasztalatok alapján a szükséges módosításokat ezen törvények esetében is el kell végezni, mert örökérvényű jogszabály nem létezik. Jómagam mindenesetre kiváltságnak és megtiszteltetésnek érzem, hogy részese és irányítója lehettem az imént ismertetett színvonalas munkának, amely az Igazságügyi Minisztérium szakmai műhelyeiben zajlott. Persze tudom, hogy talán a jogalkotásnál is nagyobb kihívást jelent a jogszabályok érvényesítése, alkalmazása. Deák Ferenc mondta 1841-ben: "Minálunk Magyarországon a törvény iránt élénkebb részvét csak addig mutatkozik, mig vitatás alatt van; ha egyszer meghoztuk, eltesszük szunnyadni számos elszenderült társai közé, és ismét új törvényt sürgetünk. Ez - fájdalom! - nem élcz; sőt nagyon is igaz!"
Tisztelt Kollégák!
Engedjék meg, hogy röviden szóljak az Igazságügyi Minisztérium "tűzoltó" feladatairól is. Ilyen jellegű feladatokra egykori elődöm, Vladár is felhívta már a figyelmet, amikor az 1931-es gazdasági válság kapcsán így fogalmazott: Ilyenkor "a jogásznak éles késsel kell belevágnia a gazdasági élet beteg testébe, és úttörő módon kell kialakítania a jogi szabályozást a válság kezeléséhez". 2014-2015-ben az ún. devizahiteles ügyekhez kapcsolódó jogszabályok ezt célozták. A Kúria jogegységi határozatát vettük alapul, és jogszabályi köntösbe öltöztettük annak tartalmát. Azt gondolom, hogy egy hosszú éveken át húzódó társadalmi-gazdasági probléma megoldásában vettünk részt. Tudom, ma is folynak perek, mindazonáltal a jogalkotó megtette azt, amit az adott körülmények között megtehetett. A bankok és más pénzügyi vállalkozások 1000 milliárd forintot fizettek vissza az adósoknak. Ilyen óriási tömegű vagyonmozgás legutoljára a kárpótlás kapcsán történt.
- 15/16 -
Ezekkel a törvényekkel az Alaptörvényben foglalt kötelezettségnek tett eleget az Országgyűlés, miután az Alaptörvény M) cikkelye szerint "Magyarország fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben, és védi a fogyasztók jogait".
Hasonló megfontolások mentén működött közre a minisztérium az ún. Quaestor törvény elkészítésében is, noha a törvény parlamenti beterjesztője nem a kormány volt. Felmerült a kérdés: vajon szükséges volt-e megmentenie az államnak azokat a károsultakat, akik a nagyobb hozam reményében a bankbetétnél kockázatosabb befektetést vállaltak? A jogalkotó a pénzügyi közvetítőrendszer egyensúlyának megőrzése érdekében lépett.
A kárenyhítés mellett fontos szempont volt, hogy a törvényi szabályozás megpróbálja helyreállítani a pénzpiaci szektorba fektetett bizalmat.
Mint azt az előbbi példák is alátámasztják, a jogalkotás nem pusztán tudományos tevékenység. A kelseni értelemben vett vegytiszta jogtan napjainkban már aligha létezik. A jogalkotó tudniillik nem hagyhatja figyelmen kívül a politika irányából érkező impulzusokat, ezért alkalmasint "sürgős megrendelésre is kell dolgoznunk".
Váratlan feladatok elé állította a minisztériumot a migrációs hullám is, a "jogi határzár" kiépítéséhez kapcsolódóan számos jogszabály megalkotásában kellett részt vennünk. Egyszer sem hivatkozhattunk Henry Kissinger nagybecsű mondására, miszerint "a jövő héten nem lehet válság, már tele a naptáram"... Reagálnunk kellett. A hirtelen reagálási kényszerből persze adódhatnak határidő-problémák vagy pontosítási szükséglet. Ezek minimalizálására kell törekedni, nemcsak a tökéletesség igénye, hanem a jogalkalmazók helyzetének könnyítése céljából is.
Tisztelt Kollégák!
Az elmúlt években alapvető kérdés volt számomra, hogy milyen is az ideális kapcsolat a végrehajtó hatalmat képviselő Igazságügyi Minisztérium és a jogászi hivatásrendek között. Az ügy jelentőségét már az induláskor is észleltem, ezért alakítottunk külön államtitkárságot, amely az igazságügyi kapcsolatokért felelős. Ennek vezetését egy ideig Patyi Gergely, ma pedig Vízkelety Mariann látja el. Minden hivatali megszólalásomban hangsúlyoztam, hogy az Igazságügyi Minisztérium és a hivatásrendek nem elefántcsonttoronyba zárva kell, hogy működjenek; alkotmányos dialógusra van szükség közöttünk. Mindannyiunknak eltérő a legitimációja, az alkotmánybírókat, a Kúria elnökét, az OBH elnökét, a legfőbb ügyészt az Országgyűlés választja meg, a bírót, az ügyészt kinevezik, a közjegyzőt és a végrehajtót pályázat alapján a miniszter, az igazságügyi minisztert pedig a miniszterelnök előterjesztésére a köztársasági elnök nevezi ki. Ezzel szemben az ügyvédség szabad hivatás. Mint látható, a legitimációk nagyon eltérőek valamennyiünk esetében, de mégis egy közös ügyet tekintünk hivatásunk alapjaként: ez pedig a jog uralma, a jog tisztelete és betartatása. A jog iránti közbizalom fenntartásában és növelésében mindegyikünknek megvan a saját felelőssége, de létezik egyfajta közös felelősség is. A közbizalom a közlekedő edényekre emlékeztető módon változik. Ha valamely intézmény iránt meginog vagy nő, akkor a többibe vetett bizalom is előbb-utóbb követni fogja.
A hivatásrendek és a miniszter felelőssége pedig végső soron közös: az emberek életének javítása. (Ahogy az orvos sem egészséges emberrel találkozik, úgy a bíró, az ügyvéd is gyakran sérült, patologikus életviszonyok helyreállítását kapja feladatul. Mindkettejük feladata egyszerre hálás és hálátlan. Edoardo Mori olasz bíró maliciózus bon motja szerint az orvosok az elkövetett hibáikat a föld alá, a bírák a börtönök mélyére rejtik.)
A minisztérium és a hivatásrendek nem mosódhatnak össze. Egy európai uniós példával élve: elhatárolásuk ne olyan legyen, mint a schengeni külső, hanem mint a belső határok, amelyek egyszerre világosak, pontosan kijelöltek és könnyen átjárhatók: egyetlen hivatásrend függetlensége se szenvedjen sérelmet egy percig se, de meglegyen a lehetősége annak, hogy tanuljunk egymástól. Az eltérő funkciók ellenére ugyanis szükségünk van az alkotmányos párbeszédre, miután nem légüres térben mozgunk. Engedjék meg, hogy ezt néhány példával illusztráljam, megköszönve a kiváló együttműködést mindenkinek. Miben is áll tehát az alkotmányos dialógus?
A bírói függetlenség állócsillag a magyar alkotmányosság egén, mint azt egyértelműen leszögeztem a 2014-ben tartott, bírák napi rendezvényen. Tudjuk, hogy a bíró nem betűbíró, a bíró függése a törvénytől nem mechanikus jellegű. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a jogszabály, vagyis a törvény szabad értelmezése révén a bíró a jogalkotó helyébe léphetne. A bíróságok nemegyszer olyan súlyú döntéseket hoznak, amelyek befolyásolhatják, akár módosíthatják is a törvényhozó akaratát. Jogegységi határozataikkal pedig a jogalkotónak adhatnak ösztönzést egy kérdéskör jogalkotás útján történő rendezésére. Ilyen volt a már említett devizahiteles ügyekben a Kúria jogegységi határozata, ahol a jogalkotó a Kúria jogegységi határozatát vezette át a jogrendszerbe. Konkrét jogalkotás kezdeményezése azonban érkezhet bármely hivatásrendtől, ezeket az Igazságügyi Minisztériumnak meg kell fontolnia.
Az alkotmányos dialógus azt is jelenti, hogy a jogalkalmazói gyakorlatot a hivatásrendeknek és a jogalkotónak is értékelnie kell.
Amennyiben a gyakorlat elemzése azt mutatja, hogy jogszabályi hiátus állna fenn, vagy a joggyakorlat egységessége nem biztosítható, akkor a jogalkotónak lépnie kell, és jogszabályalkotás révén kell megoldást találnia. Külön ki szeretném fejezni köszönetemet Darák Péter elnök úrnak azért, hogy a Kúria joggyakorlat-elemző csoportjába az Igazságügyi Minisztérium szakértőt delegálhat, és magunk is javaslatot tehetünk joggyakorlat-elemző csoport felállítására.
Az alkotmányos párbeszédet segíti elő, hogy berendelt bírák és ügyészek dolgozhattak és dolgoznak ma is az Igazságügyi Minisztériumban. Köszönöm Handó Tünde elnök asszonynak és Polt Péter legfőbb ügyész úrnak, hogy kodifikációs munkánk során lehetővé tették, hogy a kiváló jogalkalmazók tudására és tapasztalatára építhessünk. Természetesen az alkotmányos párbeszéd számos egyéb formáját említhetném még itt, a közös konferenciáktól kezdve a közös kutatásokig bezárólag.
Röviden szólnom kell az Alkotmánybírósággal és az ombudsmannal való kapcsolatunkról is. Az Alkotmánybíróságról szóló törvény lehetőséget biztosít a tárca szóhasználatában
- 16/17 -
"amicus curiae"-nek nevezett iratok benyújtására. Olyan esetekre kell gondolnunk, amikor a jogszabály készítője, a törvény kezdeményezője maga ítéli szükségesnek, hogy bizonyos indítványokkal, előzetes normakontrollal vagy megtámadott konkrét jogszabállyal kapcsolatban jogértelmezés keretében fejtse ki álláspontját. Az amicus curiae egyúttal alkalmas arra, hogy a jogalkotó szélesebb kontextusban (az indokolást - további - észszerűségi, szociológiai, gazdasági megfontolásokkal kiegészítve) ismertesse az adott szabály megalkotásának körülményeit és érvényesülésének tapasztalatait. Az amicus curiae nem más, mint az Alkotmánybíróság előtt perbe fogott jogszabály ügyvédje. Külön köszönöm Sulyok Tamás elnök úrnak és az alkotmánybírói testületnek, hogy az alkotmányos párbeszéd jegyében esetenként, a bírói függetlenség teljes tiszteletben tartása mellett közösen tudtunk a joggyakorlatról elvi típusú eszmecserét folytatni.
A jogalkotói álláspont ismertetésével az amicus curiae beadványaink célja az, hogy segítsék az Alkotmánybíróság munkáját.
A párbeszéd fennáll az alapvető jogok biztosával, Székely László úrral és hivatalával is: az ombudsmani ajánlásokról nyilvántartást vezetünk, és ezekkel összefüggésben tájékoztatást nyújtunk más tárcáknak. Az így megszerzett tapasztalatokat hasznosítani tudjuk a készülő jogszabályok alkotmányosságának biztosítása során, az alkotmányjogi véleményezés keretében. Előbbi néhány példával csupán fel kívántam villantani a jogászi hivatás különböző területei közötti kölcsönhatás pozitív hatásait. Az általam vezetett tárca felelőssége azonban nem áll meg hazánk határainál.
Tisztelt Kollégák!
Az Igazságügyi Minisztériumnak rendkívül széles feladatkörrel rendelkező külön nemzetközi és európai uniós államtitkársága van. Hadd köszönjem ezúton is Czombos Tamás, Fehér Miklós Zoltán és kollégáik munkáját. Jómagam és Kecsmár Krisztián államtitkár úr látjuk el a magyar kormány képviseletét az Európai Unió Tanácsa igazságügyi miniszteri ülésein. Belepillanthatunk az uniós joganyag készítésének folyamatába, és igyekeztünk a magyar álláspontot érvényesíteni. Megtanultuk az uniós jogalkotás titkait, megtapasztaltuk a Bizottság munkamódszerét, a tagállamok ügyenként változó, ad hoc koalícióinak működését, a nemzeti érdekérvényesítés lehetőségeit és korlátait. Személyes, sokszor szinte barátinak nevezhető kapcsolatokat építettünk ki az európai uniós igazságügyi miniszterekkel, ami alfája és ómegája a nemzeti érdekérvényesítés esélyének.
Fontos újdonság, hogy jelenleg az Igazságügyi Minisztérium hatáskörébe tartozik a Magyarországot érintő kötelezettségszegési ügyek koordinációja.
Ezt a feladatot korábban a Külügyminisztérium látta el, mi 2014-ben kaptuk meg ezen ügyek és a belső piaccal kapcsolatos ügyek vitelét. Amikor a brüsszeli vitákról hallunk, azokban általában tevékenyen részt veszünk, legyen szó akár migrációról vagy a civil szervezetek átláthatóságáról. Az igazságügyi tárcának részt kell ugyanis vennie a magyar kormány jogi álláspontjának Európai Bizottság felé való közvetítésében. És akkor még nem szóltam Magyarország perbeli képviseleteiről: a luxemburgi székhelyű Európai Bíróság és a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága előtt az Igazságügyi Minisztérium képviseli a magyar államot. A képviselet különböző pozíciókban lehetséges az Európai Unió Bírósága előtt: egyrészt lehetünk felperesek, amint erre az ún. kvótaperben került sor. Alperesként szereplünk a perben, amennyiben az ellenünk folyó kötelezettségszegési eljárás bírósági szakaszba lép. Beavatkozóként léphetünk fel továbbá a mások között folyamatban lévő perekben. És végül szerepünk van az ún. előzetes döntéshozatali eljárásokban, ugyanis részletesen és magas színvonalon kifejtett álláspontunkkal alakíthatjuk az uniós joggyakorlatot. Ma is folyamatban vannak olyan elvi jelentőségű, magyar bíróktól érkező, előzetes döntéshozatali ügyek, amelyekben az Igazságügyi Minisztériumnak álláspontot kell kialakítania. Ezzel tulajdonképpen egyfajta ügyvédi munkát is végzek, végzünk. Az európai uniós jogi ügyek lefoglalják a mindennapjainkat, miután szinte napi kapcsolatban állunk a Bizottsággal. Az objektivitáshoz hozzátartozik, hogy a sajtóban is olvasható, kiemelt uniós vitáink mellett a magyar ügyek száma semmivel sem több vagy kevesebb mint az európai átlag. Vitáink a szuverenitásról, az alkotmányos identitásunk védelmezéséről, és arról szólnak, hogy az Európai Bizottságnak is a rá vonatkozó jog szerint, a tisztességes eljárás szabályainak betartásával kell eljárnia, ugyanúgy, ahogy a Bizottság várja ezt el a tagállamoktól.
Tisztelt Kollégák!
Előadásom vége felé járva, nagyon röviden szeretnék megemlíteni néhány, számomra kedves ügyet. Az első a jogászképzés színvonalának emelését célzó programunk, amely jövőre harmadik évébe lép. Ösztöndíjakat adományozunk, kutatásokat finanszírozunk. Amikor elvállaltam az igazságügyi tárca vezetését azt kértem a kormánytól, hogy támogassa ezt a törekvésemet. A rendelkezésre álló évi 500 millió forint fontos üzenet arra nézve, hogy a kormány számára nem közömbösek az állam- és jogtudományi karok.
Bízom abban, hogy a karoknak nyújtott támogatásra úgy tekinthetünk, mint a gondosan elvetett magra, amely jó termést fog hozni idővel; motivált joghallgatókra, majd pedig felkészült kollégákra számítunk, valamint arra, hogy az egyetemi oktatók a jogtudomány művelésében a jogalkotás számára is megfontolandó eredményeket érnek el. Ez egyfajta befektetés a jövőbe, a magyar jogállam jövőjébe.
Mint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyik fenntartója, az Igazságügyi Minisztérium mindvégig támogatta az egyetem új képzéseit és tudományos elképzeléseit egyaránt. Rektor úrral közösen munkálkodtunk abban is, hogy a múlt század elfelejtett jogtudósait - pl. Boér Eleket és Egyed Istvánt - újra felfedezzük az "Államtudományi klasszikusok" c. sorozat révén.
Nagy öröm számomra az is, hogy a jogi örökségünk, kultúránk terén kiadványok megjelentetését támogathattuk. Feldolgoztuk az Igazságügyi Minisztérium 1945 és 1989 közötti történetét, valamint napvilágot látott az 1959. évi Ptk. és a 2013. évi Ptk. előkészítő anyagait tartalmazó tanulmány és dokumentumgyűjtemény. Szívügyemnek tartottam, hogy
- 17/18 -
megemlékezzünk a Holocaust jogász áldozatairól, köszönöm, hogy a "Kései főhajtás" című kötetet a Magyar Ügyvédi Kamara dísztermében mutathattam be.
Számos szimpóziumnak voltunk szervezői vagy társszervezői. Nemzetközi és hazai konferenciákat szerveztünk Alaptörvényünkről, külön köszönöm, hogy a hivatásrendek képviselői értékes előadásaikkal hozzájárultak e rendezvények sikeréhez. Szeretnék még kiemelni két nemzetközileg is jelentős eseményt. Egyrészt a Kormány által is támogatott 2016-os, az európai jogászság kiválóságai, többek között az Európai Bíróság elnöke, Koen Lenaerts jelenlétével lezajlott FIDE kongresszust, amely a magyar jogászság számára nemzetközi megjelenési lehetőséget biztosított, és amelyen jómagam is előadást tarthattam. Másrészt az Igazságügyi Minisztérium által támogatott, a nemzetközi UIA ügyvéd szervezetnek a Magyar Ügyvédi Kamarával közös szervezésében, Budapesten tartott 60. éves kongresszusát. Mindkét rendezvény a hazai jogászság, ügyvédség nemzetközi megjelenését is szolgálta.
Kedves Kollégák!
Ha csak eredményekről számolnék be, nem volna teljes a leltár. Be kell vallanom, hogy voltak eredménytelen vállalkozásaink is. A jogalkalmazás szempontjából érdekesebbekre kitérve említeném meg, hogy nem sikerült a Közigazgatási Felsőbíróság, illetve a Kincstári Jogügyi Igazgatóság felállítására vonatkozó elképzelésünket keresztülvinni.
Meggyőződésem szerint mindkét intézményre szüksége lenne Magyarországnak. Bízom azonban abban, hogy az e téren végzett előkészítő munkánk nem marad mindörökre elzárva egy szekrényben, hanem eljön egyszer az ideje annak, hogy valaki majd hasznát tudja venni.
Kedves Kollégák!
A kormányzati ciklus végéhez közeledve szeretnék minden itt jelenlévő és jelen nem lévő jogásznak köszönetet mondani a támogatásért és a kritikákért egyaránt. Ez a négy év rendkívüli módon gazdagított engem és bízom abban, hogy munkánkkal - ha szerényen is - hozzá tudtunk járulni a jog iránti tisztelet erősödéséhez Magyarországon. Amikor lassan befejeződik ez a kormányzati ciklus, hivatkozzunk arra, amit egy korai, 1992-es alkotmánybírósági határozat mondott ki, miszerint a jogállamiság egyszerre ténymegállapítás és egyszerre program. Az Igazságügyi Minisztérium igyekezett ennek szellemében munkálkodni, ám a munkájának értékelésére önmaga nem hivatott.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket! ■
Lábjegyzetek:
[1] A szerző igazságügyi miniszter, Igazságügyi Minisztérium; egyetemi tanár Szegedi Tudományegyetem.
Visszaugrás
