"Sikerült az igazságügyi tárcát a kormányzati munka fontos, megkerülhetetlen tényezőjévé tenni."
A közigazgatás szakmai és politikai vezetésének elhatárolhatósága az összehasonlító politológia és közigazgatás-tudomány gyakran vitatott kérdései közé tartozik. A közigazgatási államtitkár legfőbb feladata, hogy a szakmai követelményeknek és a jogszabályoknak megfelelően vezesse a minisztérium hivatali apparátusát, kinevezésében legfőbb szempont a szakmai rátermettség. Hogyan látja, mennyiben lehetséges, mennyiben szükséges manapság a szakmai és a parlamenti munkát, a közigazgatási és politikai vezetést elválasztani a minisztériumon belül?
A közigazgatási államtitkári pozíció egyértelműen szakmai beosztás. A munkám során is a szakmai elvárások érvényesítése a feladatom. Ugyanakkor a döntések - kellő szakmai munkát követően - a politikai döntéshozó fórumokon születnek meg, illetőleg a szakmai munka irányát alapvetően a politikai irányok, elvek, elvárások határozzák meg. A feladat az, hogy a politikai elképzelések a lehető legmagasabb szakmai követelmények figyelembevételével kerüljenek megvalósításra, illetőleg a tárca szakmai elképzelései helyességéről, azok támogathatóságáról meggyőzzük a politikai döntéshozó fórumokat. Tehát merev elhatárolás szerintem a gyakorlatban nem létezik, a szakmai és a politikai szempontok optimális egyensúlyát kell megteremteni azzal, hogy a mi elsődleges felelősségünk a lehető legmagasabb szakmai színvonal biztosítása.
A szakmai és a parlamenti munkát pedig még ennyire sem választanám szét, hiszen a törvényjavaslatokkal kapcsolatos minisztériumi kodifikátori munka igazából akkor ér véget, ha a javaslatot az országgyűlés elfogadta.
Már közigazgatási államtitkári kinevezése előtt, korábban is dolgozott az Igazságügyi Minisztérium falai között, akkor, a rendszerváltás környékén mit tapasztalt meg?
Nekem 1987 nyarán az egyetem után az első munkahelyem volt az Igazságügyi Minisztérium, ahol a Törvényelőkészítő Főosztályon kezdtem el dolgozni. Külön szerencsésnek mondhatom magam, hogy a rendszerváltás az igazságügyi tárcánál ért, részt vehettem a rendszerváltáshoz köthető jogszabály előkészítési munkában, és olyan szakemberektől tanulhattam a kodifikátori szakmát, akikre akkor is felnéztem, és most is hálával gondolok rájuk. Azért nehéz neveket kiemelnem, mert nem akarok senkit sem megsérteni, akit esetleg kihagyok. Ugyanakkor mégsem tudom megállni, hogy ne idézzem fel azt, hogy büszke vagyok arra, hogy Kulcsár Kálmán minisztersége alatt Kilényi Géza professzorral, Sárközy Tamás professzorral is dolgozhattam, és többek között olyan emberektől leshettem el a kodifikáció szakmai fogásait (melyek közül számos még ma is érvényes), mint Vida István, Moldoványi György, vagy Haitsch Gyula.
Olyan fiatal jogászgenerációval dolgozhattam naponta együtt, akik később sikeres jogászi pályát futottak, futnak be, és meghatározó szerepet játszottak, játszanak a hazai jogászi szakmában. Egyszóval rendkívül szerencsésnek tartom magam, hogy ezt a megismételhetetlen történelmi időszakot, a rendszerváltás közjogi alapjainak lerakását az Igazságügyi Minisztériumban élhettem meg.
2014 óta újra önálló az Igazságügyi Minisztérium, hogyan sikerült felépíteni az önálló tárcát? Mennyiben valósult meg Miniszter úr elképzelése, miszerint az Igazságügyi Minisztériumnak önállóan, de természetesen kellő nyitottsággal, a sokat emlegetett szakmai dialógussal kell megoldania a rábízott feladatokat?
Amikor Trócsányi László professzor úr felkért arra, hogy a vezetésével ismételten megalakuló Igazságügyi Minisztérium
- 6/7 -
közigazgatási államtitkára legyek, túl azon, hogy megtisztelve éreztem magam, nem mondtam azonnal igent, hanem gondolkodási időt kértem (a hezitálásom miatti nemtetszését tréfásan azóta is felemlegeti.).
Nem állt szándékomban ugyanis a magánszféra világában eltöltött éveket követően visszatérni a közigazgatásba, ugyanakkor a felkérő személye és az a feladat, hogy egy önálló, igazságügyi tárca felépítésében és működésében vehetek részt túl nagy szakmai csábítás volt, hogy annak ellen tudjak állni.
A kérdésre válaszolva úgy gondolom, hogy az új tárca felépítése sikeresen lezajlott, és az elmúlt évek működése egyértelműen igazolta az önálló igazságügyi tárca létjogosultságát a kormányzati struktúrában. A szakmai dialógus, amelyen a tárca vezetése a közigazgatáson kívüli szakmai területek (hivatásrendek, a tudomány, a jogászi oktatás stb.) bevonásával történő jogszabály-előkészítést és a folyamatos - adott esetben operatív - szakmai együttműködést értette, szerintem a napi munka része lett. Ennek eredményeként reményeim szerint a jogászi szakma által nagyobb konszenzus övezheti a tárca által előkészített jogszabályokat.
Vladár Gábor nagyra értékelt egykori igazságügyi miniszterünk örök érvényű megállapítása: "Attól, hogy valamiben paragrafusok vannak, még nem biztos, hogy megérdemli a jogszabály nevet, mint ahogy a költeményt sem az teszi, hogy hosszabb és rövidebb sorokat írunk egymás alá." A jogszabályok minőségét többek között a megfelelő szakmai előkészítés tudja biztosítani. Hány szűrőn megy át egy előterjesztés, jogszabálytervezet mire a Kormány, illetve az Országgyűlés elé kerül?
Nyilván igaza van Vladárnak. Vegyünk a folyamat vázlatos ismertetéshez példának egy olyan törvényt, amely nem önálló képviselői indítványként, hanem Kormány - adott esetben az igazságügyi miniszter - előterjesztésében kerül benyújtásra az Országgyűléshez:
Amennyiben nagyobb, az adott jogterületet átfogóan szabályozni kívánó törvényjavaslatról van szó (ilyenek például a tárca által előkészített eljárásjogi kódexek), akkor első lépésben szabályozási koncepció készül el, ahol a legfontosabb döntési pontokat, irányokat határozzuk meg, és fogadtatjuk el végső soron a Kormánnyal. Ezt követően történik meg a tényleges kodifikáció. Ezekben a fázisokban - nyilván a szabályozandó terület sajátosságaihoz mérten, arra figyelemmel - kerülnek bevonásra a munkába minisztériumon kívüli szereplők (a hivatásrendek, a tudomány, egyéb szakmai szervezek stb.). Fontos elvként jelent meg az, hogy - a korábbi gyakorlattal szemben - minden érdemi kodifikációs tevékenység a minisztériumban, a minisztérium felügyeletével, annak szakmai irányításával zajlik, és az ennek során meghozandó szakmai döntések is a minisztériumban születnek meg.
A tervezet utána közigazgatási egyeztetésre kerül - akár több fázisban is - a tárca honlapján való közzététellel lehetőség nyílik arra is, hogy az ún. társadalmi vita keretében más is véleményt tudjon alkotni a normaszövegről. A kormányzati döntéshozatali fórumok jelenleg három szintet alkotnak. A közigazgatási államtitkári értekezlet tárgyalja meg először a tervezetet. Ezt követően következnek - a témától függően - a Stratégiai, illetőleg a Gazdasági Kabinetek ülései, ahol az esetlegesen továbbra is fenn maradó vitás kérdésekről dönthetnek a miniszterek. Az igazságügyi miniszter mindkét kabinetnek tagja. Végső soron pedig a Kormány hozza meg a döntést, majd pedig a parlamenti vita következik.
Ebben a hosszú folyamatban nyilván számos alkalommal változhat a szabályozási tartalom, kellő fórumrendszer áll rendelkezésére a döntés előkészítésben részt vevő, avagy érdekelt szerveknek, hogy érvényesítsék szakmai álláspontjukat, illetőleg, hogy a viták eredményeképpen kellő szakmai és politikai megfontolást követően kerüljön kialakításra a megfelelő jogszabályi tartalom.
Elméletileg ez a rendszer kellően garantálja azt, hogy minős égi jogalkotási termékek szülessenek. Azonban hazudnánk magunknak akkor, ha azt állítanánk, hogy csak olyan jogszabályok születnek, amely minden szakmai kívánalomnak megfelelnek. Azt gondolom, hogy javult a színvonal, de még mindig rengeteg tennivalónk van annak érdekében, hogy emeljük a jogalkotás színvonalát. Ebben különös felelőssége van az Igazságügyi Minisztériumnak, ennek megfelelően kulcsszerepünk van és kell, hogy legyen a jogalkotás folyamatában. Az alkotmányossági, belső jogi koherenciára ügyelő, az uniós jognak való megfelelést vizsgáló, és a kodifikáció szakmai ismérveit érvényesítő igazságügyi minisztériumi szerep kiemelt fontosságú a folyamatokban. A fenti szempontok megfelelő színvonalú és hatékonyságú érvényesítése a tárca alapvető feladata. E területen kézzel fogható az eredményünk, de jócskán van még tennivalónk, hogy elérjük az általunk ideálisnak tartott állapotot. Nem is vagyok ezzel elégedett, ugyanakkor ez a kihívás folyamatos szakmai ösztönzést jelent az e területen dolgozó munkatársaknak.
Mennyire vonzó mostanság a közigazgatási pálya, különös tekintettel a kodifikátori munkára? Mekkora a fluktuáció?
A közigazgatási pálya egészének vonzerejéről nem tudok nyilatkozni. Ha azt kellene megfogalmaznom, hogy miért érdemes az Igazságügyi Minisztériumban, kifejezetten kodifikátorként dolgozni, akkor azt tudom mondani, hogy itt olyan tudást lehet megszerezni, amelyet jelenleg széles körben sehol sem oktatnak. Megítélésem szerint részese lenni egy olyan alkotó munkának, amelynek eredményeképpen megszületik egy jogi norma, a jogászi munkának egy olyan válfaja, amely semmihez sem hasonlítható. Sajnos a javadalmazás semmiképpen nem piacképes, így gyakorta távozik tőlünk egy-egy tehetséges kolléga, hogy az itt megszerzett tudását, tapasztalatát a magánszférában kamatoztassa érzékelhetően magasabb fizetésért. Ugyanakkor azt is megállapíthatom, hogy ennek ellenére a fluktuáció az elviselhetőség mértékén belül mozog a tárcánál, amiben reményeim szerint közrejátszik a tárcánál kialakult jó munkamorál, és az, hogy az itt dolgozó tehetséges kollégák tudnak és akarnak is együtt dolgozni egy-egy szakmai kihívás teljesítése érdekében. Elhivatottságra mindenképpen szükség van az itt dolgozóknak, akik remélem, hogy büszkék arra, hogy az Igazságügyi Minisztériumban dolgozhatnak.
- 7/8 -
Mit gondol, kiből lesz jó kormánytisztviselő? Milyen jó tanácsa lenne a most pályakezdő kormánytisztviselők számára?
Generális ismérveket nem szeretnék megfogalmazni, talán azért is, mert nem érzem magam rá hivatottak. Tanácsokkal pedig végképp nem szeretném ellátni a pályakezdő kollégákat, lévén nem szeretnék belefulladni a közhelyekbe.
Bibó István: "A magyar közigazgatásról" című könyvében írja: "Az igazi probléma tehát minden közigazgatás megítélésében a hatalom, a hivatal és az élet egymáshoz való viszonya: egymástól való függése vagy függetlensége, egymásnak való alávetettsége vagy kölcsönössége, egymástól való áthatottsága vagy izoláltsága... "
A közigazgatásban dolgozóknak a fentiek egyensúlyba hozatala jelenthet nagy kihívást, ha ez sikerül, akkor lehet szerintem igazán eredményes.
Mikor voltak olyan helyzetek, amikor azt gondolta, most érdemes pezsgőt bontani, ünnepelni? Melyek azok az elmúlt időszakban elért eredmények, amelyekre büszke?
Olyan helyzet nem volt, lévén nem szeretem a pezsgőt. De, komolyra fordítva a szót, engem önmagában már az büszkeséggel tölt el, hogy az Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára lehetek. Büszke vagyok arra, hogy számos olyan kollégával dolgozhatok együtt, akiktől folyamatosan rengeteget tanulok. Büszke vagyok arra, hogy az az igazságügyi szakpolitika, amelyet az igazságügyi miniszter előterjesztésére a Kormány még a ciklus elején elfogadott, teljesült. Olyan törvényeket sikerült előkészítenünk, és elfogadtatnunk, amelyek a tárca reményei szerint pozitív irányú változásokat hoznak a jogrendszerbe (gondolok itt a nagy eljárási kódexeinkre, az új általános közigazgatási rendtartásra, az új ügyvédi törvényre, a nemzetközi magánjogi kódexre stb.). Azt gondolom, hogy sikerült az igazságügyi tárcát a kormányzati munka fontos, megkerülhetetlen tényezőjévé tenni.
Nyilván voltak olyan események, helyzetek, feladatok, amelyeket nem, vagy nem az elvárt módon sikerült megoldani, néhány esetben nem sikerült érvényt szerezni a szakmai koncepciónknak, de ez a munka velejárója, ezzel együtt kell élni. De mindenképpen a pozitív élményeim vannak túlsúlyban.
Ha jól tudom, Államtitkár Úr nagy futballrajongó. Mi a hasonlóság egy futballmérkőzés és a közigazgatási államtitkári értekezlet között?
Igen, valóban szeretem a futballt, beleértve azt a játékot is, amit kis hazánkban ilyen névvel illetnek. Ha már szóba került, akkor le kell szögeznem, hogy gyermekkorom óta Fradiszurkoló vagyok.
A közigazgatási államtitkári értekezlet nehezen hasonlítható a futballmérkőzéshez. De belemenve a gondolatkísérletbe: itt mindenki egy kapura játszik, nincs bíró, így nem is születhetnek téves bírói ítéletek. Ha nem eredményes a játék, azért a játékosok felelnek, és igyekszünk azt elkerülni, hogy öngólt lőjünk. És természetesen nem keresünk annyit, mint a hazai focisták...
Budapest, 2017. december 8. ■
Visszaugrás
