A legtöbb jogfilozófus a jog egyes részeiben otthonosabb, mint a többiben. Kelsen közjogász volt, Harthoz a büntetőjog állt közel. Kivétel az alkotmányjog: ahhoz minden magát jogfilozófusnak gondoló eleve hozzáértő. E szabályszerűség alól csak néhány igazán nagy jogtudós kivétel: nekik egyáltalán semmilyen fogalmuk sincs semmilyen pozitív és/vagy szakjogról.
Peschka Vilmos nem tartozott az utóbbiak közé: az ő sajátjaként művelt jogterülete a polgári jog volt, melyet tanított is. A jog, bocsánat, paradigmatikus esete nála a polgári jog mellett - ha tiltó norma kellett - az anyagi büntetőjog. Számára a közjog minden ízében érdektelen volt: aki ismerte őt, tudja, hogy nem is tartotta a közjogot jognak. Utóbb, az Appendixben (a Hayek kontra Kelsen vitában) foglalkozik a közjoggal, és ott elismeri, hogy az is jog. Ennek következménye, hogy norma- és jogviszonyelméletében egy szava sincs az államigazgatási jogról, de még az eljárási jogokról sem. Az alkotmányjogról már nem is szólva, bár a jogalkotásnak, mellyel behatóan foglalkozott, ahogyan én látom, lehet köze ehhez a joghoz. Ebben igencsak különbözött Szabó Imrétől, akinek nem volt igazi szakjogi elkötelezettsége, még az alkotmányjog iránt sem.
Peschka tehát polgári (a korszak jellege miatt nem magán-) jogász volt az ELTE-én, az MTA ÁJI-ben pedig (főállásban) marxista, nem kommunista, jogfilozófus. Erről világosan szól a Marxista és szocialista jogelmélet c., eredetileg a Jogtudományi Közlönyben 1968-ban - később a Jog és jogfilozófia c. kötetében újra - megjelent tanulmányában, amelyben elkülöníti a marxista és a szocialista jogelméletet: a szocialista jognak is van marxista elmélete (ami, implicite, nem kommunista vagy nem leninista) és van marxista jogelmélet, amely mindenféle - szocialista és nem szocialista - jog elmélete. Peschka ezt az elméletet művelte.
Mint említettem, Peschka a közjogot - írásaiban tudomást sem véve róla - nem is tartotta jognak. Közjog-ellenessége a korban, amelyben publikált és élt, könnyen érthető. A közjog egyenesen politika volt, és alig jog: nem lehetett vele úgy foglalkozni, hogy a szerző ne foglaljon állást olyan kérdésekben, amelyekben különvéleménye volt, vagy ne kezeljen igaznak nyilvánvalóan hamis állításokat. Ezt csak hallgatással lehetett majdnem teljesen kikerülni. Amit Peschka az államról mondott, különben a marxizmus klasszikusai és főleg Lenin nyomán - hogy ti. erőszakszervezet, és az uralkodó osztály akaratát valósítja meg - igaz volt a
- 75/76 -
szocialista államra is. De a párt vezető szerepéről, a demokratikus centralizmusról, a szocialista törvényességről nem találunk egy szót sem Peschka írásaiban. Egyáltalán, az államtant lehetőség szerint kerülte.
Peschka jogfilozófiája kezdettől Lukács György hatását - filozófiájának-marxizmusának elfogadását - mutatja. Ma nehezen értjük, mit jelentett 1959-60-ban egy Lukács-hivatkozás bármely munkában, amikor Lukács György párt-anatéma alatt állt. (A hivatkozás az 1957-ben megjelent A különösség mint esztétikai kategória c. művére kandidátusi értekezésében, a még tárgyalandó jogviszonyelméleti könyvében található.)[1] Lukács György filozófiájához Peschka egész munkásságában ragaszkodott. Mindvégig és egyre inkább Lukács filozófiájának fogalmait használja. A Különösséget már említettem, utána Az esztétikum sajátossága, majd az Ontológia fogalmai (amennyire különböznek a korábbitól) jelennek meg Peschka műveiben. A jog sajátossága már címével egyértelmű utalás Lukácsra. Lukács György és tanítványi-baráti köre, semmi kétség, messze kimagaslott nem csak a hazai marxista filozófusok közül. Lukács a legjobb marxizmus volt és maradt, amely igényes elme számára akkor és ma is elérhető.[2]
Peschka jogfilozófiája, mint komoly gondolkodóé, végiggondolt: aki előfeltevéseit elfogadja, el kell fogadnia az ő álláspontját. Peschka Lukács György marxizmusát fogadta el: aki Lukács filozófiáját vallja, annak majdnem biztosan Peschka Vilmos jogfilozófiája a megfelelő jogfilozófia. Viszont ismerni is kell Lukácsot ahhoz, hogy Peschkát megértsük; érteni anélkül is lehet. Peschka filozófiai nyelve Lukácsé; de a jogfilozófiában saját nyelve van. Peschka egyik kedves szavával mondva: markánsan először A modern jogfilozófia alapproblémáiban találjuk könyv alakban, de A célszerűség szerepe a munkában és a jogi normában c. tanulmányában mutatkozik be 1968-ban.
Peschka számos fogalmat Lukácstól vesz át, főleg az Esztétikából, és később az Ontológiából. De ettől nem tekinthető Lukács epigonnak, mert mindig megőrzi önállóságát, továbbá, mert a Lukács által szerényen meg nem művelt területen ("itt nem vállalkozhatunk a jog rendszeres társadalomontológiájának" stb.), a jogfilozófiáén tevékenykedett. Ezért Lukács (és a marxista filozófia) ismerete nélkül Peschka számos fogalma értelmezhetetlen. Lukács filozófiája és a marxizmus általában, elszakíthatatlan a hegelianizmustól. Lukács egyértelműen hegeliánus volt és ismert Hegel-kutató. Tanúskodik erről egész életműve, és kivált a Der junge Hegel c. monográfiája, és az Ontológia Hegel-fejezete. Magam, ha lehetek lírai, idegenkedem Hegeltől, elismerve értékét és jelentőségét. Peschka számára az általános filozófiában a Marxszal és Lukáccsal javított Hegel a kiindulás. Ezt el kell fogadnia mindenkinek, aki róla ír. Peschka munkái belső - saját előfeltevésein alapuló - bírálatának nincs értelme. Helyette Peschka jogszabály- vagy joginorma-
- 76/77 -
elméletének fő tételeit mutatom be; ehhez fűzök kommentárt nem lukácsi vagy hegeliánus álláspontról - keresve, mit tanulhatnak belőle a többiek. Elfogadom a kiváló brit hegeliánus filozófus, John N. Findlay figyelmeztetését: "Éppen annyira abszurd Hegelt hibáztatni azért, mert dialektikájának egyik szakasza nem következik logikailag valamelyik másikból, mint Shakespeare hibájául felróni, hogy a Rómeó és Júlia befejezése nem következik logikailag a kezdő jelenetből."[3] E hibát kerülendő többnyire Hegel és Lukács - Peschka által használt - fogalmait alkalmazom.
Peschka elméletéből nem maradt ki semmi, aminek benne kellett lennie. Ezért immanens kritikának nincs értelme; az elemzés mellett néhány kommentárt és ellenvetést mégis említek. De éppen Peschka elméletének e zártsága és teljessége miatt komolyan csak másik, hasonlóan teljes elmélettel lehet szembeállítani. A következők két részre oszlanak. Először a jogi norma fogalmát és főbb jellemzőit vizsgálom Peschka szerint, majd Peschka joginorma-elméletének azon fogalmait, amelyek a jogrendszertől elválaszthatatlanok. Ez nem Peschka osztályozása, mert ő a jogi norma, jog és jogrendszer fogalma között nem tett, legalábbis nem hangsúlyozottan, különbséget. Természetesen ismeri és használja is e fogalmakat, de különbségüket, úgy tűnik, nem tartja fontosnak, így ezek a terminusok nála legtöbbször fel is cserélhetők. Szerintem fontos lenne különböztetni közöttük, de Peschka, mint különben a jogtudósok többsége, nem tesz így. Ez azért lényeges, mert amit Peschka a jogi normáról (vagy, ami nála ugyanaz: a jogszabályról) mond a jog egészére, a jogrendszerre is, vagy éppen csak arra igaz, vagy lehet csak igaz.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
