Cikkünkben az elektronikus hírközlés európai szabályozási kereteinek reformjára vonatkozó, 2009 decemberében megjelent reformcsomag előzményeit, a folyamat során felmerült legérdekesebb kérdéseket és a hírközlés szabályozás jövőbeli hangsúlyaira vonatkozó előzetes elképzeléseket mutatjuk be. A cikk célja, hogy az elektronikus hírközlés-szabályozási reformcsomag konkrét elemeinek későbbi bemutatását már megfelelő kontextusba helyezve tehessük meg.
Az információs társadalommal kapcsolatos szakpolitika mára egyike az Európai Unió egyik alap szakpolitikáinak. Az információs társadalommal kapcsolatos szakpolitikán belül foglalnak helyet - egyéb határos szabályozási területek mellett - a hírközlés-szabályozással kapcsolatos szabálycsomagok. A hírközlés-szabályozással kapcsolatos politikák Európai Unión belüli megvalósításának letéteményese az Európai Bizottság. A hírközlés az európai állampolgárok életében és munkájában fokozódó szerepet tölt be; a gazdasági és társadalmi aktivitás egyre nagyobb mértékben támaszkodik hírközlési infrastruktúrákra és szolgáltatásokra. Az Európai Bizottság számításai szerint az elektronikus hírközlési szektor évi mintegy 290 milliárd euró forgalmat generálva az Európai Unió munkahelyeinek 4%-át biztosítja.
Az elektronikus hírközlési szektor hatályos szabályozása 2002-ben nyerte el mai kereteit. (E cikkben nem kívánjuk részletesen bemutatni a hírközlés-szabályozás előzményeit, de később - a 2015-re vonatkozó előzetes elképzelések ismertetésénél - röviden utalunk arra az ívre, amely a széttagolt, az egyes technológiák mentén kialakult piacok (először posta és rézvezetékes telefon, majd fokozatosan műholdas kommunikáció, kábeltelevíziós hálózatok, később mobil rádiótelefon szolgáltatások) lényegében monopólium ellenes, hozzáférés központú szabályozásától a hatályos technológia-semleges, a piacok1 egyedi kezelését lehetővé tévő, de már egységes logika és elvek mentén működő szabályozáson keresztül egy jövőbeli, a hangsúlyt egyre inkább a fogyasztóvédelem, a fokozott harmonizáció és a konvergenciára reagálni képes szabályozás irányába mutató jövőbeli szabályozásig terjed.)
Az Európai Bizottság jogszabály kezdeményezési felhatalmazása egyben arra is kötelezi a Bizottságot, hogy az európai politikák implementálását szolgáló szabálycsomagot rendszeres időközönként felülvizsgálja. A hatályos elektronikus hírközlés-szabályozási csomag (a továbbiakban a Hírközlési Keretszabályozás) felülvizsgálatáról való gondolkodás lényegében már a csomag elfogadásakor megindult (ne felejtsük el, hogy az eredeti szabálycsomag kidolgozása szintén többéves folyamat volt), de 2005 és 2007 között már konkrét elképzelések születtek, amelyek mentén az Európai Bizottság végül 2007 novemberében nyilvánosságra hozta a reformra vonatkozó elképzeléseit.
A Bizottság, mint az EU fő jogszabály-kezdeményező szerve, hosszú konzultációs folyamatot követőn 2007. november 13-án nyújtotta be a 2002-ben hatályba lépett Hírközlési Keretszabályozás megreformálását célzó jogalkotási csomagot.2
A Bizottság és különösen Viviane Reding, az információs társadalomért felelős európai biztos (akit 2010 óta Neelie Kroes, a korábbi versenyjogi biztos váltott e poszton) sajtóközleményei és nyilatkozatai azt hangsúlyozták, hogy bár a 2002-es Hírközlési Keretszabályozás sikertörténetnek tekinthető, még bőven akad tennivaló az európai hírközlési piacok egységesítése és az európai polgárok számára elérhető minél jobb és olcsóbb hírközlési szolgáltatások biztosítása, valamint a hírközlési ágazatba történő befektetések és ezáltal az európai versenyképesség fokozása érdekében. Bár a reform fő céljait a bizottsági megnyilatkozások is különbözőképpen ragadták meg3, azok lényegében néhány fontos kérdéskört ölelnek fel, és a különböző elemek hangsúlyozásától függetlenül azonos irányba, a verseny és a beruházások további ösztönzése felé mutatnak:
- cél volt a kevesebb, de jobb, hatásosabb, fókuszáltabb szabályozás, ideértve a szabályozás gyorsabb és hatékonyabb alkalmazását, a szabályozó hatóságok függetlenségének garantálását is;
- cél volt a spektrumgazdálkodás reformja, a spektrum hatékonyabb felhasználásának és így a vezeték nélküli szélessávú szolgáltatások terjedésének elérése, ezáltal a digitális szakadék szűkítése;
- cél volt az egységesebb európai hírközlési piac kialakulásának elősegítése, ennek keretében a tagállami hírközlési jogalkalmazás konzisztenciájának növelése, a páneurópai szolgáltatások elterjedése előtti akadályok felszámolása, akár egy új európai szabályozó hatóság létrehozásával is;
- cél volt a fogyasztók jogainak fokozottabb érvényre juttatása, különös tekintettel a fogyatékkal élőkre, de ideértve a fogyasztók jobb tájékoztatását és nagyobb választékhoz juttatását, a szolgáltató-váltás további könnyítését is;
- és végül cél volt a hálózatok biztonságának és megbízhatóságának fokozása, a felhasználók személyes adatainak fokozottabb védelme, valamint a vírusok és más internetes fenyegetések elleni eredményesebb védekezés.
A fenti célokat tükrözik a 2007-es reformcsomag egyes jogalkotási elemei. A Keretirányelvet, a Hozzáférési Irányelvet és az Engedélyezési Irányelvet módosító ún. "Better Regulation" irányelvre vonatkozó javaslat4 a fent említett első két célhalmazt igyekezett megvalósítani, míg az Egyetemes Szolgáltatási Irányelvet és az Adatvédelmi Irányelvet módosító ún. "Citizen’s Rights" irányelvre vonatkozó javaslat5 az utóbbi két célhalmaz megvalósítására fókuszált. Emellett a Bizottság előterjesztett egy rendelet-tervezetet6, amely az Európai Elektronikus Hírközlés Piaci Hatóság7 létrehozását javasolta. Végül, a Bizottság 2007. december 17-i hatállyal elfogadta a szabályozás alá tartozó piacokról szóló bizottsági ajánlás felülvizsgált és módosított változatát.8
Az alábbiakban a reformcsomag azon fő konkrét elemeit mutatjuk be, amelyek a fenti célokat próbálták leképezni, és amelyeknek jó része aztán a viták középpontjában állt.
A Bizottság 2007-es értékelése szerint a 2002-ben bevezetett szabályozás egyes területeken jelentős eredményeket hozott. Példaként említhető a telefonhívások árának nagyarányú csökkenése, több EU tagállamban a szélessávú penetráció világviszonylatban is kiemelkedő aránya, illetve az inkumbens és újonnan piacralépő vállalkozások befektetéseinek mértéke. Ezek az eredmények legelsősorban a kiskereskedelmi piacokon jelentkeznek, míg számos nagykereskedelmi piacon a verseny továbbra is korlátozott, illetve a szabályozás hatásosságától függ.
A kiskereskedelmi piacokon sikerrel kialakított versenyhelyzet ugyanakkor lehetővé tette, hogy a Bizottság újragondolja a szabályozás alá vonandó piacok körét, és a szabályozás feloldását kezdeményezze azokon a piacokon, ahol az már a verseny hiánya okán nem indokolható. A Bizottság a szabályozás alá tartozó piacokról szóló ajánlásának módosításával a szabályozás fókuszába tartozó piacok körét jelentősen szűkítette, lényegében a korábbi hét helyett egyetlen kiskereskedelmi piacot azonosítva továbbra is szabályozandóként, a vezetékes telefonhálózatokhoz való hozzáférés kiskereskedelmi piacát (a korábbi ajánlástól eltérően együtt kezelve a lakossági és üzleti felhasználóknak nyújtott hozzáférési szolgáltatást). A vezetékes belföldi és nemzetközi, lakossági és üzleti előfizetőknek kínált hívások piacai, valamint a kiskereskedelmi bérelt vonali szolgáltatások piaca kikerültek az ajánlásból, így azokat a nemzeti szabályozó hatóságoknak a jövőben nem kell elemezniük. Nem jelenti ugyanakkor ez a változás azt, hogy adott nemzeti szabályozó hatóság ne elemezhetné ezeket a piacokat, vagy akár ne szabhatna ki kötelezettséget ezeken a piacokon a jelentős piaci erővel (JPE) bíró szolgáltatókra, ám ha egy szabályozó hatóság így kíván tenni, azt alaposan indokolnia kell a Bizottság felé is.
A kiskereskedelmi piacok mellett egyes nagykereskedelmi piacok is kikerültek az ajánlásból. Ilyen volt a nemzetközi mobil roaming szolgáltatás nemzeti piaca, amelyen ugyan léteznek versenyproblémák, ám a piac jellegéből fakadóan ezeket a problémákat a Bizottság rendeleti úton kezelte.9 A mobil hálózatokhoz való hozzáférés és a mobil hívásindítás nagykereskedelmi piaca, valamint a bérelt vonali trönkszegmens szolgáltatás nagykereskedelmi piaca a szabályozó hatóságok által e piacokon tapasztalt versenyhelyzet folytán került ki az ajánlásból, és sajátos jellege miatt ugyanígy kikerült a műsorterjesztés nagykereskedelmi piaca is.
A dereguláció folytán az ajánlásban nem szereplő piacokon az általános versenyjogi szabályok alkalmazása biztosíthatja a verseny szabadságának érvényesülését, a verseny fennmaradását.
A fokozott dereguláció a Bizottság szerint lehetőséget teremt arra, hogy a szabályozó hatóságok erőfeszítéseiket azokra a piacokra koncentrálják, amelyek továbbra is szűk keresztmetszetnek, azaz az inkumbensek versenytársai számára a versenyben való megjelenéshez nélkülözhetetlennek minősülnek, ilyen például a szélessávú szolgáltatások nyújtását lehetővé tévő vezetékes hálózat ott, ahol nincs reális esély versengő infrastruktúra megjelenésére. Ebből következően a Bizottság ajánlása a következő piacokat azonosította továbbra is úgy, mint amelyeken nagyon valószínűsíthetően szükséges az ex ante szabályozás:
1. Vezetékes hálózatokhoz való hozzáférés kiskereskedelmi piaca;
2. Vezetékes hívásindítás nagykereskedelmi piaca;
3. Vezetékes hívásvégződtetés nagykereskedelmi piaca;
4. Helyi hurokhoz való hozzáférés nagykereskedelmi piaca;
5. Szélessávú hozzáférés nagykereskedelmi piaca;
6. Mobil hívásvégződtetés nagykereskedelmi piaca;
7. Bérelt vonali végződtetési szegmens szolgáltatás nagykereskedelmi piaca.
A fokozatos dereguláció és így a fókuszáltabb szabályozói erőfeszítések mellett a reformcsomag a hálózati szűk keresztmetszetek kezelésére egy új eszközt is a szabályozó hatóságok kezébe kívánt adni, a funkcionális szeparáció eszközét. A funkcionális szeparáció, a strukturális szeparációval ellentétben, amelyet például az energiaszektorban alkalmazhatnak a szabályozók, nem jelenti az adott hálózatnak a tulajdonosi leválasztását. Arra ad "csupán" lehetőséget, hogy a szabályozó elrendelje, a vertikálisan integrált szolgáltató válassza le szervezetileg a nagykereskedelmi szolgáltatást nyújtó hálózat üzemeltetését a többi, elsősorban a saját kiskereskedelmi üzletágáról, ezzel megvalósítva azt, hogy a leválasztott hálózat azonos feltételekkel nyújt szolgáltatásokat saját cégcsoportja kiskereskedelmi üzletágainak és azok versenytársainak.
A Bizottság a funkcionális szeparáció alkalmazását az arányosság követelményét figyelembe véve az olyan esetekre tartaná fenn, amikor más szabályozási eszközök nem vezettek eredményre. A reformcsomag kialakítását megelőző konzultáció és hatáselemzés eredményeként úgy látta ugyanis a Bizottság, hogy a verseny ösztönzésének és párhuzamosan a beruházások ösztönzésének akkor legnagyobb az esélye, ha a szabályozás nem tér át az ún. "nyílt hozzáférés" rendszerére, ám nem enged a szabályozás felfüggesztésére irányuló törekvéseknek sem az új generációs hálózatok esetében, hanem olyan eszközt teremt meg, amellyel indokolt esetben korrigálható a vertikálisan integrált szolgáltatók diszkriminatív magatartása.
A fent ismertetett anyagi jogi jellegű javaslatok mellett az egyszerűbb és hatásosabb szabályozás megteremtését célozták a hatóságok függetlenségét és az eljárások hatékonyságát erősíteni hívatott elképzelések is.
A Bizottság javaslata szerint a tagállamoknak meg kell teremteniük a szabályozó hatóságok függetlenségét mind a kormányzattól (lényegében a politikától), mind a szabályozott vállalatoktól. A javaslat ennek biztosítékaként rendelkezik arról, hogy a szabályozó hatóságok számára önálló költségvetéssel és megfelelő számú és képzettségű humán erőforrással kell rendelkezniük. Emellett a Bizottság lépéseket tesz a tagállami szabályozó hatóságok eszközeinek egységesítése felé. Fontos eleme továbbá a bizottsági javaslatnak a tagállami felülvizsgálati eljárások gyorsítását és hatékonyságának javítását célzó rendelkezés, amely szerint a szabályozó hatóságok határozatainak és intézkedésének bíróság általi felfüggesztésére csak az egységesen meghatározott feltételek mellett lesz lehetőség.
A Bizottság által 2006-ban lefolytatott konzultáció és az azt követő hatáselemzés eredményeként a 2007-es szabályozási javaslat a spektrumhasználati szabályok rugalmasságának és hatékonyságának növelését tűzte ki célul. Az új szolgáltatások és szolgáltatók megjelenését emellett ösztönözni kívánták a másodlagos spektrum-kereskedelem feltételeinek könnyítésével is.
A javaslat az irányelv normaszövegének szintjén is deklarálta a technológia-semlegességet és a szolgáltatás-semlegességet mint főszabályt.
A főszabály szerint bármely rádióhálózat vagy vezeték nélküli hozzáférési technológia működtethető a hírközlési szolgáltatásokra rendelkezésre álló rádiófrekvencia-sávokban, illetve bármely hírközlési szolgáltatás szabadon nyújtható az ilyen frekvenciasávokban. Ugyanakkor a főszabály mellett a bizottsági javaslat meghagyta a tagállamoknak a lehetőséget, hogy bizonyos korlátozásokat határozzanak meg. A működtethető technológiák esetében a korlátozásokat indokolhatja a káros interferencia elkerülése, a közegészség védelme vagy például a rádiófrekvenciák megosztásának maximalizálása, míg a nyújtott szolgáltatások esetében a korlátozás indoka lehet valamilyen általános érdekű cél elérése (ezek között említésre kerül az élet védelme, a szociális, regionális és területi kohézió erősítése, továbbá a frekvenciák hatékony felhasználásának biztosítása, valamint a kulturális és nyelvi sokszínűség és a médiapluralizmus támogatása). Mindazonáltal, a javaslat a szabályozás megmerevedését kiküszöbölendő rendelkezett arról is, hogy a tagállamoknak a fenti korlátozások indokoltságát időről időre felül kell vizsgálniuk. A javaslat szerint a Bizottság harmonizációs intézkedés keretében maga is korlátozhatja a technológia- és szolgáltatás-semlegesség alkalmazását a kulturális és nyelvi sokszínűség és a médiapluralizmus biztosítása érdekében.
A bizottsági javaslat érintette a módosított szabályozás majdani hatályba lépésének időpontjában már létező frekvencia használati jogosultságok esetleges felülvizsgálatának lehetőségét is. A hatályba lépéstől számított öt éven belül a használati jogosultság jogosultja kérelmet nyújthat be a tagállami szabályozó hatósághoz arra vonatkozóan, hogy a hatóság vizsgálja felül a használati jogosultságokhoz kapcsolódó korlátozások indokoltságát az új szabályok alapján. A rádió- és televízió-műsorszolgáltatást nyújtók olyan frekvenciahasználati jogainak esetében, amelyek valamilyen közérdekű szolgáltatás nyújtásához kapcsolódtak, az említett felülvizsgálatra vonatkozó kérelem csak azokat a frekvencia-részeket érintheti, amelyek az adott közérdekű szolgáltatás nyújtásához szükségesek. Az ilyen szolgáltatások nyújtásához nem szükséges frekvenciarészek új eljárás keretében újra kijelölésre kerülnek.
Új szabály volt a 2007-es bizottsági javaslatban, hogy a Bizottság által harmonizációs intézkedés keretében meghatározott frekvenciasávok használati joga a tagállami szabályozó hatóságok külön erre irányuló engedélye nélkül átruházható vagy bérbe adható legyen. A versenysemlegesség és az egységes piac kialakulása érdekében a Bizottság ugyancsak harmonizációs intézkedés formájában határozhatja meg az ilyen átruházás vagy bérbeadás feltételeit, az ahhoz kapcsolódó korlátozásokat, eljárásokat, illetve az ilyen jogok visszavonását és bizonyos átmeneti szabályokat.
Az egységes hírközlési piac továbbfejlesztésének céljából a Bizottság eredeti javaslata több eszközt tartalmazott: így a Bizottság eszközeinek bővítése mellett a javaslatcsomag tartalmazta az európai hírközlési hatóság létrehozásáról szóló rendelet tervezetét is.
A keretirányelvet módosító "Better Regulation" irányelv tervezete szerint a Bizottság a keretirányelv 7. cikke szerinti eljárás keretében mintegy "vétójogot" kapott volna a szabályozó hatóságok által kiszabni tervezett kötelezettségek, illetve azok tervezett visszavonása tekintetében is, azaz hozhatott volna olyan döntést, hogy a Bizottság komoly kétségeinek10 közlésétől számított két hónapon belül az adott tervezett intézkedést a szabályozó hatóság nem hozhatja meg.11 Ez alatt a két hónap alatt a Bizottság kötelezhette volna a tagállami szabályozó hatóságot a döntés-tervezet visszavonására. Ez az új eszköz lehetővé tette volna a Bizottság számára azt, hogy ne csak a piacmeghatározások és a jelentős piaci erő megállapításának kritériumai tekintetében felügyelje azt, hogy a tagállami hatóságok hasonló piaci helyzetekben hasonlóan döntsenek, hanem a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatókat terhelő kötelezettségek vonatkozásában is biztosíthatta volna, hogy a hasonló helyzetben lévő szolgáltatók az egyes tagállami piacokon azonos szabályozási körülmények között működhessenek.
A Bizottság elképzelése szerint az egységesítés segíthet abban, hogy a vállalatok nagy biztonsággal hasonló piaci körülmények között tudjanak versenyezni a különböző nemzeti piacokon, és ez ösztönözni tudja a páneurópai szolgáltatások megjelenését.
A fenti vétójog bevezetésén túl a Bizottság saját harmonizációs jogkörét olyan módon is kiterjesztette volna, hogy a korábban is meglévő, ajánlások kiadására vonatkozó jogköre mellett harmonizációs célú határozatokat is hozhasson. Mind az ajánlások, mind a határozatok tekintetében úgy módosult volna a keretirányelv szövege, hogy példálózó jelleggel felsorolta volna, hogy milyen kérdéskörökre terjed ki a harmonizációs jogkör. Ebben a felsorolásban az első elemet ugyancsak a szabályozási elvek következetes végrehajtása, az új szolgáltatások szabályozásának módja képezte volna.12
Az európai elektronikus hírközlési szabályozó hatóság (az eredeti javaslat szerint: European Electronic Communications Market Authority, a továbbiakban EECMA) felállítását a Bizottság harmonizációs jogköreinek kiterjesztéséhez hasonlóan az motiválta, hogy az EU-ban is megjelenjenek a több vagy akár mindegyik tagállamban azonos feltételekkel szolgáltatást nyújtó hírközlési vállalatok, azaz hogy valóságosan is létrejöjjön egy egységes európai hírközlési piac. Az EECMA javasolt létrehozásának legfőbb célja - a szabályozás konzisztenciájának növelésén keresztül - kifejezetten a páneurópai szolgáltatások kialakulásának ösztönzése volt.13
Az új hatóság feladata lett volna az európai szabályozás minőségének és konzisztenciájának javítása, a tagállami hatóságok és a Bizottság közötti együttműködés elősegítése, valamint a határokon átnyúló szolgáltatásokkal kapcsolatos szabályozási kérdések kezelésének szakmai támogatása. Az EECMA az európai parlamentnek felelős független hatóság (un. agency) lett volna, amelynek a rendelet-tervezet világosan meghatározta a hatáskörét. Ez a hatáskör kiterjedt volna a 27 tagállami hatóság együttműködésének összehangolására, a Bizottság szabályozási intézkedéseinek véleményezésére és szakmai támogatására, a fogyatékkal élők hírközlési szolgáltatásokhoz való hozzáférésének elősegítésére, az egységes európai segélyhívószám (112) használatának ellenőrzésére, a szűkös erőforrásokkal (pl. spektrum és számozás) összefüggő páneurópai szolgáltatások elősegítésére, valamint a hálózati és információs biztonsággal kapcsolatos kérdésekre.
A tagállami szabályozó hatóságok laza együttműködésének kereteit adó Európai Szabályozók Csoportját (European Regulators Group, a továbbiakban ERG) folyamatosan kritika érte, amiért képtelen volt rászorítani a tagállami hatóságokat az egységesebb jogalkalmazásra - erre az átfogó konszenzuson alapuló "döntéshozatal" (valójában közös álláspontok elfogadása) alkalmatlan volt. Az EECMA felállításának terve ezt a hiányosságot kívánta volna kiküszöbölni azáltal, hogy az ERG-hez hasonlóan a tagállami szabályozó hatóságok vezetőiből álló EECMA döntéshozó testülete többségi szavazással hozta volna meg a hatáskörébe tartozó döntéseket.
Bár a 2002-es hírközlési szabályozási keretrendszer elismerten jelentősen javította a fogyasztók helyzetét (mind a verseny fokozása, mind a széleskörű fogyasztói jogok biztosítása útján), a Bizottság több olyan területet azonosított, ahol a fogyasztók érdekében további szabályozási lépésekre van szükség. Ilyen terület a szolgáltatások ajánlatainak összehasonlíthatóságának, az elérhető információk transzparenciájának fokozása, a szolgáltatóváltási hajlandóság erősítése többek között a számhordozás szabályainak további egyszerűsítésével, a segélyhívó szolgáltatások működésének javítása és a fogyatékkal élők szolgáltatásokhoz való hozzáférésének elősegítése.
A hírközlési szolgáltatásokkal kapcsolatos információk transzparenciáját és ezáltal a hasonló ajánlatok összehasonlítását elősegítendő a Bizottság javaslata a szerződések és általános szerződési feltételek kötelező tartalmi elemeit bővítené. A tájékoztatási kötelezettség így bővülne a szolgáltatások árára, bármely díjelemére, illetve a szolgáltatásnyújtáshoz kapcsolható bármely költségre (például, az egyes fizetési módokat terhelő eltérő költségekre) vonatkozó, valamint például a segélyhívó szolgáltatásokhoz való hozzáférés korlátaira vonatkozó világos tájékoztatással.
A szolgáltatóváltás ösztönzését szolgálja az a szabályozási javaslat, mely szerint a számhordozás tényleges lebonyolítása nem tarthat tovább egy munkanapnál. Ez a szabály a jelenleg igen heterogén tagállami szabályokat is egységesítheti. Ugyancsak a szolgáltatóváltás könnyítését célozza a legrövidebb szerződéses időszak 24 hónapban való korlátozása, valamint az a szabály, hogy a szolgáltatók kötelesek lesznek 12 hónapos legrövidebb szerződéses időszak alkalmazására is.
Az új szabályok kötelező teszik a szolgáltatók számára, hogy segélyhívás esetén ingyenesen és haladéktalanul adják át a segélyhívást fogadó szervezeteknek a hívás helyére vonatkozó információkat, hogy a hívó számára minél gyorsabban eljusson a szükséges segítség. Az új szabályok azt is biztosítani kívánják, hogy az egységes európai segélyhívószám (112) minden körülmények között hívható legyen bármely telefonról, Európa bármely pontján.
Végül, a módosított keretszabályok fokozni kívánják a fogyatékkal élő felhasználók hírközlési szolgáltatásokhoz való hozzáférését, illetve biztosítani kívánják, hogy az ilyen felhasználók a számukra megfelelően használható berendezésekhez hozzájussanak. Konkrét szabályokat tartalmaz az új szabályozás, például, a TV műsorok feliratozására, jelbeszéddel vagy alámondással való kiegészítésére. A tagállamok számára előírják az új szabályok, hogy mérjék fel a fogyatékkal élő felhasználók helyzetét, különleges igényeit, és ennek alapján pontosan határozzák meg a hírközlési szolgáltatók számára, hogy milyen követelményeknek kell megfelelniük ahhoz, hogy a fogyatékkal élők is hozzájussanak a szolgáltatások minél szélesebb spektrumához.
A Bizottság javaslata több ponton is erősíteni kívánta a személyes adatok és a privát szféra védelmét, valamint fokozni kívánta a hálózatok biztonságát.
A személyes adatok és a magánszféra védelme érdekében a szolgáltatókat köteleznék arra, hogy amennyiben adatlopást vagy a magánszférát veszélyeztető egyéb biztonsági problémát észlelnek, arról tájékoztassák mind a szabályozó hatóságot, mind az érintett felhasználókat, hogy utóbbiak megtehessék a megfelelő lépéseket adataik védelmében. Ugyancsak a személyes adatok védelméhez kapcsolódó szabályozási lépés, hogy az ilyen adatokra vonatkozó hatósági megkeresések kezelésére a szolgáltatóknak belső eljárásrendet kell kialakítaniuk, amelynek alkalmazását a tagállami szabályozó hatóság számon kérheti. Emellett a szabályozás lehetővé tenné a hatásosabb fellépést a vírus- és egyéb internetes támadások (ideértve a spamet és malware-t is) ellen, amiben az EECMA is kapott volna konkrét feladatokat.
A hálózatok biztonságának fokozása érdekében a tagállami szabályozó hatóságoknak lehetőségük lesz biztonsági előírásokat tenni, majd az ilyen kötelező érvényű előírások betartásával kapcsolatban a szolgáltatókat információ-szolgáltatásra kötelezni, biztonsági auditokat tartani és az előírások be nem tartásával összefüggő ügyeket kivizsgálni, azok hatását felmérni.
A hírközlés-szabályozás reformja rögös utat járt be az Európai Bizottság jogalkotási kezdeményezésétől a csomag Európai Parlament (EP) és Tanács általi elfogadásáig. Ez több okra is visszavezethető, amelyek olykor párhuzamosan, olykor egymást követve vezettek a folyamat lelassulásához. Először a jogalkotás során felmerülő "nagypolitikai" kérdéseket tekintjük át, annak érdekében, hogy a szakmapolitikai kompromisszumok mögötti hátteret érzékeltessük, majd bemutatjuk a legkritikusabbnak bizonyult szakmapolitikai kérdéseket. Végül külön cím alatt mutatjuk be az utolsó pillanatban a folyamatot majdnem kisiklató módosító javaslatot.
Az Európai Bizottság a hírközlés-szabályozási reformcsomagja 2007 novemberében történt előterjesztésekor abból indult ki, hogy az elektronikus hírközlési piacon - a kétségtelen eredmények és fejlődés ellenére - az egységes európai piacot nem sikerült maradéktalanul megteremteni. Bár paradigmaváltás-szerű változásokra nincsen szükség, célul kell tűzni az egységes európai piac támogatását, és az ezt gátló tényezőket fel kell számolni. A gátló tényezők között elsősorban a tagállami jogalkalmazás (ex ante kötelezettségek rendszere) inkonzisztenciáját, illetve a pán-európai szolgáltatások megjelenése ellen ható korlátokat kell kiemelni.
A Bizottság alapvetően a fenti problémák orvoslására koncentrált, amikor az intézményrendszerre és a Bizottság harmonizációs célú beavatkozási lehetőségeire vonatkozó javaslatát megtette. Egyrészről a Bizottság egy európai közösségi jogi közjogi státuszú "ügynökség" (agency) típusú, meglehetősen nagy létszámú és szerteágazó feladatokkal rendelkező hatóságra (EECMA) tett javaslatot, amely alapvetően a Bizottság vezetése alatt állt volna, és amelynek feladatai, hatáskörei - a Bizottság által delegált hatáskörökről van szó - számos, korábban nemzeti hatáskörbe tartozó ügyre (pl. rádióspektrum engedélyezés) kiterjedtek volna. Másrészről a Bizottság - elsősorban a 7. cikkely szerinti notifikációs eljárásban (lásd a vétóra vonatkozó javaslatot a kötelezettségkiszabás terén is), de számos más területen is - hatáskört vindikált volna korábban kifejezetten nemzeti hatáskörbe tartozó kérdések kötelező erejű (harmonizációs motivációjú) rendezésére.
Kezdetektől fogva nyilvánvaló volt, hogy a Bizottság - talán a területért felelős biztos asszony habitusából is adódóan - meglehetősen, talán túlzóan ambíciózus volt, ugyanakkor ne felejtsük el, hogy az ambíciókat az Európai Unió eszményével összhangban álló alapokon indokolta, nevezetesen azzal, hogy az európai politikák megvalósításának letéteményeseként a Bizottság csak fokozott harmonizációs "hatalom" birtokában lesz képes az európai piac erősítésére. Ugyanakkor a Bizottság agresszív kiinduló álláspontja előre vetítette, hogy a jogalkotási folyamat magas szintű politikai vitákhoz vezet majd.
A vita fókuszába szinte azonnal a hatalmi ágak közötti fennálló egyensúlyban (status quo) a Bizottság irányába történő elmozdulás állt. A reformcsomag összességében jelentős elmozdulást jelentett volna a Bizottság irányába, elsősorban a tagállamok rovására. Ez mind az EP, mind - törvényszerűen - az Európai Tanács ellenállását kiváltotta.
Érdekes, hogy a jól kommunikálható, látványos, a fogyasztók számára is "befogadható", érzékelhető eredményeket szülő reformokat amúgy rendszerint támogató EP sem állt a Bizottság mögé, vagyis az EP is túlzottnak, aránytalannak ítélte a Bizottság térnyerését. Így például a száz főt meghaladó létszámú új európai hatóságra vonatkozó javaslat az EU költségvetését terhelte volna, ráadásul az EECMA javaslat a szubszidiaritás és arányosság elveinek sem látszott maradéktalanul megfelelni. Ezért - az európai polgárok által közvetlenül választott - EP képviselők egy nagy, Bizottsági irányítás alatt álló "szuper" hatóság politikai kockázatait nem kívánták felvállalni, hanem karcsúbb, alapvetően a tagállami szabályozó hatóságok irányítása alatt álló szervezetet szorgalmaztak. (Lényeges, hogy a folyamattal párhuzamosan zajlott - és még korántsem zárult le - a Lisszaboni Szerződés ratifikálási folyamata. A Lisszaboni Szerződés létrejöttéhez vezető folyamat során tovább erősödött az EP érzékenysége saját hatalmának manifesztálódására, saját szerepére és általában a hatalmi egyensúlyra.)
Az Európai Tanács ellenállása ugyanakkor maximálisan érthető. A javaslat számos olyan szakmapolitikai kérdésben rúgta volna fel a jelenlegi status quót, amely kérdésben korábban soha nem merült fel a központosítás igénye - ilyen elsősorban a rádióspektrum-használati engedélyek kiadásának rendszere. A rádiófrekvenciák a tagállamok nemzeti vagyonát képezik, és a hasznosításról való döntés - így különösen a hasznosításért fizetendő díjakról szóló döntés - a tagállamok féltve őrzött hatásköre. Ezt a hagyományos álláspontot a pán-európai szolgáltatásokra való - amúgy indokolt - bizottsági hivatkozás sem tudta áttörni.
Az európai jogalkotási folyamat potenciálisan többéves folyamat, amely óhatatlanul több elnökségen is átívelhet. Utólag úgy látjuk, hogy önmagában az elnökséges váltása - vagyis az, hogy az Európai Tanácsban félévente változott a tárca felelőse, és a tárgyalásokat vezető személy - nem bizonyult kritikusnak a folyamat szempontjából. 2009 első félében először vitte az elnökséget újonnan csatlakozott tagállam, Csehország, és bizonytalan hangulat uralkodott atekintetben, hogy cseh elnökség milyen hatékonysággal lesz képes a folyamatot továbbvinni. Végül az elnökség sikeresen megfelelt feladatának.
A jogalkotási folyamat szempontjából szerencsétlen volt az időzítés annyiban is, hogy 2009 félévére estek az EP választások, és a jogalkotási folyamat közben állt fel az új EP. A jogalkotási folyamat szempontjából nyilvánvalóan nem lett volna szerencsés, ha a korábbi szakértői tárgyalások résztvevőit más személyek váltják fel, illetve ha a normaszöveget az illetékes bizottságok elé terjesztő rapportőrök személye megváltozik.
A jogalkotás sikere szempontjából további kockázatnak tűnt az EP választás végeredménye is, nevezetesen az, hogy az EP-be bekerültek a svéd Kalóz Párt képviselői is, akik részéről - illetve akik nyomására - számítani lehetett a szólásszabadságot, információs önrendelkezést és hasonló emberi jogokat érintő szabályok újbóli megnyitására, vitatására, ami az EP és a Tanács között kialakított kompromisszum felborulásával járhatott volna. Egy ilyen lépés egyébként egybe vágott volna - a Lisszaboni Szerződéssel megreformált uniós működésben is nyomot hagyó - azon trenddel, hogy az EP politikai súlyát felismerve egyre nagyobb teret követel akár szakmapolitika kérdésekben is. Így fennállt annak veszélye, hogy az új EP a korábbi kompromisszum felborítása árán is már lezárt kérdéseket nyit ki. Végül erre nem került sor, az EP vélhetőleg mérlegelte, hogy a kényes kompromisszum felnyitása gyakorlatilag kudarcra ítélné a hírközlési reformfolyamatot, ami sokkal nagyobb károkat okozott volna, hiszen újra kellett volna indítani a teljes jogalkotási folyamatot. Mivel a hírközlési reformot az Európai Bizottság a válság által sújtott európai gazdaság egyik legfontosabb katalizátoraként állította be, és a piac is nagy elvárásokkal várta a reform beruházás- és versenyösztönző intézkedéseit, a reformfolyamat megbuktatása vállalhatatlanná vált.
A csomagról való jogalkotási folyamatban hamar kikristályosodott, hogy melyek azok a kérdések, amelyekben az Európai Tanács - a tagállamok megtestesítője - is nehezen jut közös álláspontra, illetve amelyekben az Európai Tanács és az EP között is véleménykülönbség áll fenn. Alapvetően az mondható el, hogy a javaslat fogyasztók jogaival kapcsolatos elemei alapvetően minden érintett részére elfogadhatók voltak. Ezzel szemben más kérdésekben nehezen alakult ki kompromisszum, amelyeket az alábbiakban tekintünk át.
Mint azt feljebb már említettük, a Bizottság új (részben az EECMA-hoz telepített) hatáskört vindikáló javaslatai egyéb szempontból is támadhatók voltak. Az európai központosított szabályozással szemben mindig kiemelt szempontként jelenik meg az arányosság és a szubszidiaritás elvének érvényesítése, ugyanakkor a Bizottság javaslata sok tekintetben ezen elveket áttörni látszott. Vajon a tagállami jogalkalmazás konzisztenciájának növelésére a Bizottság vétója helyett nem lett volna elegendő (arányos) a tagállami szabályozó hatóságok közötti előzetes együttműködés fokozása? Vajon valóban arányos és indokolt egy hatalmas, erős jogosítványokkal rendelkező, a Bizottság irányítása alatt álló központi hatóság felállításának felvetése akkor, amikor még az ERG fejlesztésében is sok lehetőség adódna? Vajon érvényesül-e a szubszidiaritás, ha a központi hatóság nemzeti hatásköröket von el, de olyan módon, hogy a döntéseket a tagállamoktól elszakadt, alapvetően az Európai Bizottság köztisztviselői karába tartozó hivatalnokok hozzák meg?
Tulajdonképpen már az EP előtti első olvasatban eldőlt, hogy a Bizottság EECMA javaslata a Bizottság előterjesztésében leírt módon semmiképpen nem fog megvalósulni, hanem ehelyett a már létező ERG bázisán, annak evolúciós úton történő továbbfejlesztése lehet az intézményi reform kulcsa. (Az ERG 2002-ben az Európai Bizottság tanácsadó szerveként állt fel, a tagállami szabályozó hatóságok "klubszerű" vezetése alatt.) Bár a Bizottság által vindikált hatáskörök egy részéről látható volt, hogy szintén nem fog megvalósulni (pán-európai szolgáltatások érdekében történő bizonyos harmonizációs jogok), ugyanakkor az is láthatóvá vált, hogy a 7. cikkely szerinti eljárásban való fokozott Bizottsági kontroll kérdése nem dőlt el.
Korábban már említettük a Bizottság javaslatának egyik kulcselemét, a kötelezettségekkel kapcsolatos vétójogot. A Bizottság javaslata szerint a tagállami jogalkalmazás konzisztenciájának erősítéséhez elengedhetetlen, hogy nemcsak a piacmeghatározás és JPE szolgáltató kijelölés, hanem a tagállami szabályozó hatóságok által tervezett kötelezettség kiszabás tekintetében is vétójogot kapjon az Európai Bizottság. Ezzel szemben a tagállamok véleménye szerint nem áll fenn olyan mértékű inkonzisztencia, amely ilyen súlyos beavatkozást igazolna. (A tagállamok többsége - akár a nemzeti jogalkalmazás külső megerősítése, akár politikai okokból - elfogadták, hogy bizonyos konzisztencia erősítésre szükség van, egyes tagállamok már az inkonzisztencia problémaként való tekintését is tagadták.) Ezért mind az Európai Bizottság, mind az EP, mind az Európai Tanács részéről folyamatosan születtek újabb és újabb szövegváltozatok a 7. cikkely szerinti notifikációs eljárásra. A javaslatok a válaszok legkülönbözőbb permutációit adták a következő kérdésekre: Legyen-e második fázis szerinti eljárás a kötelezettségekre, és ha igen, mely szervek milyen sorrendben véleményezhessék a bejelentést? A véleményeket elegendő-e a legnagyobb mértékben figyelembe venni ("utmost account") vagy vétójog is szükséges? Ha vétójog szükséges, az az ERG-t felváltó testületet illesse, vagy a Bizottságot? Milyen többségi döntés kell az ERG helyébe lépő testületben a vélemény (vagy vétó) kibocsátásához? Milyen határidők érvényesüljenek? Végül a Bizottság vétójogát mellőző kompromisszum került elfogadásra.
A Bizottság jelenleg is rendelkezik jogosítványokkal kötelező technikai harmonizációs intézkedés megtételére (a Keretirányelv 19. cikkely szerint). A Bizottság javaslata szerint ezen jogkörök igen jelentősen kibővültek volna (több, mint 30 tárgyra). A tagállamok szerint azonban a Bizottság eleve nem rendelkezhet kötelező szabályalkotási joggal, hanem csak ajánlást szabadna kibocsátania a harmonizációt igénylő kérdésekben. A végső kompromisszum szerint a Bizottság jogkörei csak minimális mértékben bővültek.
Bár a Bizottság eredeti javaslatának kudarca hamar nyilvánvalóvá vált, hosszú ideig vitatott volt, hogy végül milyen jogi státusú legyen, milyen belső szervezeti felépítéssel és hatáskörökkel rendelkezzen, és milyen méretű, illetve költségvetésű legyen az új, alapvetően az ERG bázisán létrehozandó európai szabályozói testület. Az új szabályozói testület felállítását egyébként a tagállamok és maguk a hatóságok is szorgalmazták, mert a jogrendszerben való erősebb beágyazottság a jelenlegi helyzethez képest mindenképpen a státus emelkedésével jár. Vitatott volt, hogy szükséges-e jogi személyiséggel felruházni az új testületet, illetve ha igen, csak közösségi közjogi szervezet, vagy akár egy (valamely tagállam joga szerint létrehozott) magánjogi testület is alkalmas lehet-e a feladatra. Kérdéses volt, hogy az új szervezet milyen mértékben támaszkodjon közösségi forrásokra (ami nyilvánvalóan a Bizottságtól való függés irányába hathat), illetve tagállami finanszírozásra (ami viszont az erős, gazdag tagállamok befolyásának növekedését eredményezheti). Végül olyan megoldás született, ahol a döntéshozatali szintet (vagy ahol a Bizottság felkérésére vagy saját kezdeményezésre a hivatalos vélemények, ajánlások megszületnek) a tagállami szabályozó hatóságok vezetőiből álló, jogi személyiséggel nem rendelkező testületet jelenti, míg az operatív előkészítő munka az erre a célra létrehozott, jogi személyiséggel rendelkező hivatali munkaszervezetben zajlik, amelynek finanszírozása alapvetően közösségi forrásokra támaszkodik.
A hírközlés-szabályozás egyik "legforróbb" kérdése jelenleg az új generációs hálózatok (különösen a hozzáférési hálózatok - NGN/NGA) szabályozása. Bár a reformcsomag természeténél fogva nem foglalkozik a kérdéssel közvetlenül (olyan mértékű reform nem született, amely a jelenleg, a piacazonosításra, dominancia vizsgálatra és szükség esetén hozzáférési kötelezettség kiszabásra épülő beavatkozást az NGN/NGA terén áttörte volna), mégis, elsősorban a költségszámítás és árazási kötelezettségekkel kapcsolatos szabályok szövegében, olykor egyes szavakon, azok értelmezésén is hetekig, akár hónapokig tartó viták bontakoztak ki a legmagasabb szintű fórumokon is. E furcsaságot - és a kérdés súlyát - akkor értjük meg, ha figyelembe vesszük, hogy a kérdés a tagállami inkumbens szolgáltatók messze legnagyobb beruházásának megtérülését közvetlenül érinti, ezért óriási lobby erők követték a jogalkotás fordulatait.
2008 és 2009 folyamán az EP és az Európai Tanács több szinten szakértői egyeztetést tartott a második olvasatra előterjesztendő normaszövegről. Úgy tűnt, hogy sikerült valamennyi nyitott kérdéssel kapcsolatban kompromisszumos szövegben megállapodni.
2009. május 5-én került sor az EP-ben a csomag második olvasatban történő elfogadására. A csomagot az EP végül egy módosító indítvány elfogadásával szavazta csak meg. A 138-as számú módosító indítvány lényege az volt, hogy - szemben az időközben kialakított kompromisszumos szöveggel - az internet hozzáférés csak előzetes bírói engedéllyel legyen felfüggeszthető. (Ezzel egyébként az EP visszatért az első olvasatban elfogadott szövegben elfoglalt álláspontjához). A Tanács által ismert és elfogadott 2009. áprilisi kompromisszumos szövegben nem szerepel az előzetes bírói engedély mint feltétel. Az EP úgy ítélte meg, hogy az internet hozzáférés az Európai Unió alapjogi kartájának 11. cikkelye szerinti információs önrendelkezés mint alapvető emberi jog egyik alapfeltételévé vált, ezért a korlátozás csak a megfelelő garanciák mellett legyen lehetséges. Mivel nyilvánvaló volt, hogy az Európai Tanács az EP által elfogadott módosítást nem fogadja el, gyakorlatilag elkerülhetetlenné vált a "harmadik olvasat", vagyis a jogalkotási folyamat egyeztetési eljárásba (conciliation) terelése.
Érdekes, és az európai nagypolitika működését jól illusztrálják az internet hozzáférés korlátozásáról szóló szabályokról szóló viták részleteinek megismerése, a viták mögött álló motívumok feltárása: Ismeretes, hogy Franciaország 2008 júniusában fogadta el az Internet hozzáférés korlátozását is szentesítő ún. HADOPI14 törvényt, amelynek egyik legvitatottabb eleme éppen az illegális tartalmat megosztó internet használók elleni viszonylag gyors, adminisztratív úton (erre a célra létrehozott közigazgatási hatóság által) lebonyolított szigorú fellépés, a hozzáférés lekapcsolhatósága volt. Ezért Franciaország számára létfontosságú volt, hogy ne szülessen ezt ellehetetlenítő EU szabályozás. Franciaország az Európai Tanácsban aztán sikeresen volt képes megvédeni álláspontját, elsősorban az Egyesült Királyság, illetve az ahhoz csatlakozó más országok álláspontjával szemben. (Érdekes, és nyilvánvalóan belpolitikai jelentősége van, hogy az EP-ben az ezt ellehetetlenítő módosító indítványt éppen két francia EP képviselő tette.)
Az ügy azonban 2009. június 10-én váratlan fordulatot vett: a francia alkotmánybíróság több ponton az alkotmányba ütközőnek találta a HADOPI törvényt, és azt többek között a lekapcsolás előfeltételeiről szóló részeket is érintve részlegesen hatályon kívül helyezte. Az alkotmánybíróság az ártatlanság vélelmének való megfelelés hiányát, a bizonyítási teher megfordulását és a bírói kontroll nélküli büntetés lehetőségét kifogásolta, bár odáig nem ment el, hogy az internet hozzáférést magát alkotmányos alapjognak minősítse. A döntés egyébként jól illusztrálja a szerzői jogok, a magánszféra védelme és a véleményszabadság alkotmányos jogai közötti egyensúly megtalálásának nehézségeit. 2009. szeptember 22-én a francia törvényhozás a hatályon kívül helyezett részek pótlására új törvényt alkotott (ezt rendszerint HADOPI 2 néven említik), amelyben már a bírósághoz került át az internet hozzáférés korlátozásáról szóló döntés joga. Ugyanakkor a HADOPI törvénnyel felállított hatóságnak az illegális letöltések felügyeletére és a felhasználók hozzáférési helyén végzett illegális letöltésekre vonatkozó figyelmeztetésre vonatkozó joga megmaradt. Mindenesetre azzal, hogy a konkrét szankció megállapításának joga a bírósághoz került át, az európai jogalkotási folyamatot megakasztó kérdés is új megvilágításba került.
Az alábbiakban a 2009 decemberében az Európai Parlament és Tanács irányelveiben és rendeletében kibocsátott végleges normaanyagokban tükröződő legfontosabb újdonságokat foglaljuk össze, a teljesség igénye nélkül.
Az új hírközlési keretcsomag új szervezetet hozott létre, ez pedig az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testülete (BEREC - Body of European Regulators for Electronic Communications), valamint annak Hivatala. A BEREC, az ERG-hez hasonlóan tanácsadó és véleményező jellegű feladatokat lát el. Az ERG-től eltérően azonban bizonyos meghatározott kérdésekben a BEREC kötelezően eljár, míg bizonyos esetekben a Bizottság köteles kikérni a BEREC véleményét, segítségét, illetve köteles konzultálni vele. A BEREC véleményt ad ki, például, a nemzeti szabályozó hatóságok piacelemzésekkel kapcsolatos határozattervezetei vonatkozásában. Az új szabályok gondoskodnak arról is, hogy a BEREC szerepe ne csak formális lehessen: mind a Bizottság, mind pedig a nemzeti szabályozó hatóságok kötelezettségként írja elő minden, a BEREC által kibocsátott vélemény, ajánlás, útmutatás, tanács vagy a BEREC által meghatározott, a szabályozással kapcsolatos legjobb gyakorlat lehető legnagyobb mértékben történő figyelembevételét.
A BEREC végleges szervezeti felépítése rendkívül sajátos. Az alábbiakban röviden bemutatjuk azt a kétszintű struktúrát, amely a már korábban kifejtett politikai érdekütközések során létrejött kompromisszumok eredményeképpen alakult ki.
A BEREC közösségi jogi szerv, amely ugyanakkor nem rendelkezik hatósági hatáskörökkel és jogi személyiséggel sem. A BEREC a Szabályozói Tanácsból15 áll, amelynek tagjai a nemzeti szabályozó hatóságok vezetői vagy magas rangú képviselői. A Szabályozói Tanács ülésein szavazati jog nélkül, megfigyelőként részt vehetnek az EGT államok és az EU tagjelölt államok szabályozó hatóságai, valamint az Európai Bizottság képviselője.
A Szabályozói Tanács vezetését a saját tagjai által egy évre választott elnök és alelnök(ök) látják el. A tanács döntéshozatala nyílt vagy titkos szavazás alapján történik, főszabály szerint a szavazati joggal rendelkező tagok kétharmados többségével.
A BEREC munkájának szakmai támogatására, a Szabályozói Tanács döntéseinek előkészítésére jött létre a Hivatal16, amely a BEREC-cel ellentétben már jogi személyiséggel rendelkező közösségi szerv. A Hivatal élén a BEREC Szabályozói Tanáccsal megegyező összetételű Irányítóbizottság17 áll, de a Hivatal vezetését az Irányítóbizottság által kinevezett Igazgatási Vezető18 látja el. Az Igazgatási Vezető kinevezése nyílt pályázat alapján történik, és három évre szól, amely egy alkalommal további három évre megújítható. Az Igazgatási Vezető és a Hivatal alkalmazottai az Európai Közösségek tisztviselői. A Hivatal továbbá legfeljebb három éves időtartamra kirendelt tagállami szakértőket is alkalmazhat. A Hivatal alkalmazottainak létszáma szigorú kezetek köré van szorítva: 2010-ben 18, 2011-ben 22, azt követően pedig 28 lehet az alkalmazotti létszám, de ebbe bele kell érteni a kirendelt tagállami szakértőket is.
A Hivatal függetlenségét erősíti az is, hogy külön költségvetéssel rendelkezik, amely a szakmai döntés-előkészítő és kapcsolódó hivatali munka finanszírozását szolgálja. A Hivatal költségvetése, amely 2010-ben 3,67 millió euró, 2011-ben pedig 3,78 millió euró, két forrásra támaszkodik annak érdekében, hogy az alapfeladatok számára stabil finanszírozás álljon rendelkezésre, ugyanakkor a szervezet a mindenkori szabályozási igényekhez igazodva rugalmasan legyen képes többletfeladatokat felvállalni. A közösségi támogatást a Hivatal az Európai Unió költségvetéséből kapja, ezen felül azonban az operatív kiadások bizonyos tételeit a tagállamok vagy szabályozó hatóságaik által tett önkéntes pénzügyi hozzájárulásból is finanszírozhatja. A költségvetés előzetes tervezetét az Irányítóbizottság hagyja jóvá, és továbbítja a Bizottságnak, a szokványos közösségi költségvetési eljárásnak megfelelően.
Az önkéntes pénzügyi hozzájárulásokat a Szabályozói Tanácsnak kell jóváhagynia. A jóváhagyás egyhangúsággal történik, ha minden tagállam, illetve nemzeti szabályozó hatóság vállalja önkéntes hozzájárulás befizetését. Ha nem minden tagállam, illetve nemzeti szabályozó hatóság teljesít önkéntes hozzájárulást, akkor a hozzájárulások kérdésében a Szabályozói Tanács egyszerű többséggel hozott döntésére, valamint a hozzájárulást teljesítők egyhangú döntésére van szükség. A rendelet nem szól arról, hogy a hozzájárulásoknak azonos mértékűeknek kellene lenniük, illetve nem állapít meg minimális vagy maximális összeghatárt sem erre vonatkozóan.
A reformcsomag egyik kiemelt célja a tagállami jogalkalmazás magasabb fokú konzisztenciájának biztosítása, a belső piac további erősítése érdekében. A konzisztens jogalkalmazást biztosító alapvető intézmény a tagállami hatóságok döntési javaslatainak az Európai Bizottság felé történő notifikációja (a Keretirányelv 7. cikke, illetve új 7a. cikke alapján). Az egységes jogalkalmazás biztosítása érdekében ezen eljárás két területen változik meg.
Egyrészt, a piacmeghatározással és a JPE-vel rendelkező szolgáltatók kijelölésével kapcsolatosan (vagyis a Keretirányelv 7. cikke körében) megmaradt az eddigi eljárásrend, azonban a notifikációk értékelésében az újonnan létrehozott BEREC jelentős szerephez jut. Bár az eljárás második fázisának megindításáról, valamint a vétóról továbbra is a Bizottság dönt, ennek során azonban - ahogy erre már korábban utaltunk - a Bizottságnak a lehető legnagyobb mértékben figyelembe kell vennie a BEREC által esetlegesen kibocsátott véleményt. Az új szöveg tisztázza továbbá, hogy ha a vétót követően az intézkedést a nemzeti szabályozó hatóság megváltoztatja, akkor azt ismételten nyilvános konzultációra kell bocsátania, valamint ismételten notifikálnia kell.
Másrészt, a Keretirányelv új 7a cikkében új eljárás került bevezetésre a nemzeti szabályozó hatóságok által kiszabni tervezett kötelezettségekkel kapcsolatban. A kötelezettségekkel kapcsolatos intézkedés-tervezetek esetében a Bizottság a notifikációt követő egy hónap alatt indíthatja meg az eljárás második fázisát akkor, ha véleménye szerint az intézkedéstervezet akadályozza az egységes piacot, vagy ha komoly kétségei vannak az intézkedéstervezet közösségi joggal való összeegyezethetőségével kapcsolatban. Ha a Bizottság megindítja a második fázist, akkor a nemzeti szabályozó hatóság három hónapig nem fogadhatja el az adott intézkedést.
A három hónapos időszak alatt a Bizottság, a nemzeti szabályozó hatóság és a BEREC - a piaci szereplők véleményét is figyelembe véve - szorosan együttműködnek, hogy megtalálják a legmegfelelőbb és leghatékonyabb intézkedést. Hat héten belül a BEREC véleményt fogad el és tesz közzé az intézkedéstervezetről, megjelölve, hogy véleménye szerint az intézkedéstervezetet módosítani kell-e, vagy vissza kell-e vonni, és - adott esetben - e célból konkrét javaslatokat tesz.
A BEREC kötelezettségekkel kapcsolatos véleménye nem kötelező sem a Bizottságra, sem pedig a nemzeti szabályozó hatóságra. Például, amennyiben a BEREC nem osztja a Bizottság súlyos kétségeit, a Bizottság ettől függetlenül ajánlást adhat ki, amelyben kéri az érintett nemzeti szabályozó hatóságot az intézkedéstervezet módosítására vagy visszavonására. A végső döntés az intézkedéstervezet visszavonásáról vagy módosításáról azonban a nemzeti szabályozó hatóság kezében marad, amely nincs kötve a BEREC vagy a Bizottság által kibocsátott dokumentumokhoz. A nem kötelező jelleg azonban nem jelenti azt, hogy a véleményt nem kellene a legmesszemenőbbekig figyelembe venni ("utmost account"), vagyis a véleménytől való eltéréseket részletesen, külön indokolni kell.
A Bizottság eredeti, 2007-es javaslata azt az álláspontot tükrözte, hogy a rádióspektrumok jelentősége a javaslatot megelőző években megnövekedett. A Bizottság javaslata az egységes európai piac erősítése érdekében a spektrumszabályozással és engedélyezési eljárásokkal kapcsolatban centralizált hatásköröket javasolt volna. A végleges szöveg kiegyensúlyozottabb, a tagállamok spektrumszabályozással kapcsolatos hagyományos szuverenitását jobban tiszteletben tartó kompromisszum lett, nem kerülheti el ugyanakkor a figyelmünket, hogy az európai politika számára nagyobb beleszólást biztosít a rádióspektrummal kapcsolatos stratégiai döntésekbe.
Az új normaszöveg kifejezetten előírja a tagállamok egymás közötti és Bizottsággal való kooperációját stratégiai spektrum tervezési ügyekben. A Bizottság jogot szerez arra, hogy az RSPG (Radio Spectrum Policy Group, a Bizottságot spektrumügyekben támogató véleményező csoport) véleményének figyelembevételével a spektrumot érintő stratégiai tervezést és harmonizációt támogató többéves jogalkotási javaslatot tegyen le az EP és Tanács részére.
Az új szabályozás kimondja azt, hogy a spektrumfelhasználás engedélyezése során a tagállamok technológia- és szolgáltatás-semlegesen kötelesek eljárni, objektív, transzparens, megkülönböztetéstől mentes és arányos feltételek alkalmazásával, de egyúttal figyelembe véve a harmonizációra vonatkozó igényeket és közösségi döntéseket. A technológia- és szolgáltatássemlegesség alóli kivételek eseteit (pl. közbiztonsági érdek stb.) a normaszöveg tételesen felsorolja. A nemzeti spektrumkiosztási tábláknak - amelyek a fenti eljárások alapját képezik - meg kell felelniük az ITU szabályainak és a közösségi jognak.
A reformcsomag tekintettel van arra, hogy a korábban kiosztott engedélyeken jelenleg fennálló felhasználási korlátok jelentős akadályát képezhetik a rugalmas frekvenciagazdálkodás gyakorlati megvalósításának. Ezért a tagállamok lehetővé tehetik, hogy a még legalább öt évig fennálló engedélyek jogosultjai a következő öt évben kérhessék a fennálló felhasználási korlátozások feloldását. (Ennek nyilvánvaló célja a technológiai és szolgáltatásnyújtási megkötések feloldása, ezzel a "röghöz kötött" sávok értékteremtésbe való újbóli bevitele.) A tagállami hatóság ezzel kapcsolatos intézkedése nem minősül a jogosultság kiadásával kapcsolatos új eljárásnak, ezért a jogosultság kiadásával kapcsolatos eljárásokra egyébként vonatkozó egyes garanciális eljárási szabályok alól ezen intézkedések mentesülnek (például mellőzhető az adott frekvenciára vonatkozó nyílt pályáztatás). A jogalkotási folyamat során hosszú ideig napirenden volt, hogy a közérdeket szolgáló műsorszórási célú frekvenciákra a felhasználási korlátok feloldásának lehetősége ne, vagy eltérő feltételekkel vonatkozzon, a végső normaszöveg azonban ilyen kivételt már nem állít fel.
A Bizottság jogot szerez arra, hogy egy majdan kibocsátandó implementációs intézkedésben meghatározza azon sávokat, amelyekben a tagállamok kötelesek a spektrum átruházhatóságát lehetővé tenni. Más sávokban az átruházás megengedése opcionális a tagállamok számára. Az eredetileg ingyenesen megszerzett sávokban a tagállamok a fentiek ellenére elzárkózhatnak majd a spektrum átruházhatóvá tételétől.
A Bizottság eredetileg a spektrumgazdálkodás számos területén - beleértve a pán-európai szolgáltatás célját szolgáló egységes centralizált spektrumengedélyezési eljárást is - erős hatásköröket tartott volna fenn, amelynek elsődleges eszköze a tagállamok vonatkozó intézkedéseit keretek közé szorító implementációs intézkedések meghozatala lett volna. A végső normaszöveg az EP és a Tanács azon álláspontját tükrözi, hogy a reformcsomag spektrumhoz kapcsolódó egyéb vívmányai elegendő elmozdulást jelentenek az európai belső piac erősítése irányába, és a tagállami spektrumgazdálkodási szuverenitás ezt meghaladó csorbítása nem állna arányban a kitűzött célokkal.
A piaci szereplők részéről nagy várakozás előzte meg a reformcsomagot, amely végül érintőlegesen, de foglalkozik az új generációs hálózatok szabályozásával. A végleges normaszöveg érzékeny kompromisszum eredménye, ezért a szabályozás inkább óvatos, az általános elvek megerősítésén alig mutat túl.
A normaszöveg elismeri a gazdaságilag hatékony infrastruktúra alapú verseny, valamint az új és fejlettebb infrastruktúrába való hatékony befektetések szükségességét. A szabályozás elismeri "együttműködési megállapodások" szükségességét a hozzáférést kérők és a beruházást végzők között annak érdekében, hogy a kockázatok megfelelően terítve legyenek, ugyanakkor a szabályozás elismeri a megkülönböztetés mentesség és a piaci verseny megőrzésének fontosságát.
A Hozzáférési Irányelvben külön említést nyer a következő generációs hálózatokkal kapcsolatos befektetések ösztönzésének igénye, és - a vállalkozás megfelelő mértékű megtérülés iránti jogához kapcsolódva - a hatóság által mérlegelendő szempontok között kiemelten megjelenik az új hálózati infrastruktúrába történő beruházások külön kockázatainak figyelembevétele.
Hálózatsemlegesség alatt azt értjük, hogy a hálózat üzemeltetője a hálózaton továbbított tartalom tekintetében nem szelektál. A hálózatüzemeltetők ma gyakran nem csak indokolt műszaki okokból, hanem üzleti megfontolásból is korlátozzák, lassítják bizonyos tartalmak továbbítását, pl. mobil hálózatokon a VoIP adatcsomagok továbbítása általában korlátozott, valamint gyakori a fájlmegosztó felhasználók adatainak forgalmi korlátozása. A Bizottság a jövőben erőteljesebben felügyelni kívánja, hogy bármilyen korlátozásra csak valóban indokolt esetben kerülhessen sor (pl. kapacitás korlát), illetve a fogyasztók mindenkor megfelelő tájékoztatást kapjanak az esetleges korlátozásokról. A hálózatsemlegesség koncepciója az Egyesült Államokból indul, és az Európai Bizottság deklarációjának formájában (lásd a reformcsomag mellékletét) az európai hírközlési szabályozásban is teret kezd nyerni.
A nemzeti hatóságok által piacelemzés alapján kiszabható kötelezettségek körében megjelenik a funkcionális szétválasztás kötelezettsége, amelynek lényege a jelentős piaci erejű vertikálisan integrált vállalkozás rákényszerítése nagykereskedelmi tevékenységeinek kiszervezésére, olyan módon, hogy a kiszervezett nagykereskedelmi üzletág minden hozzáférést kérőt - beleértve a saját cégcsoportba tartozó egységeket - azonos határidőkkel, feltételekkel, szolgáltatatási színvonalon és eljárások szerint köteles kiszolgálni. (Ennek részletes feltételeit a hatóság állapíthatja meg.) A kötelezettség kiszabására csak végső esetben kerülhet sor, vagyis akkor, ha a "hagyományos" kötelezettségek nem bizonyultak alkalmasnak a probléma kezelésére.
Az új normaszöveg továbbá lehetővé teszi a funkcionális szétválasztás önkéntes alapon történő megvalósítását is. Amennyiben egy vállalkozás a szétválasztást önként kívánja megvalósítani, erről a tagállami hatóságot értesítenie kell. Ennek alapján a tagállami szabályozó hatóság a piacra gyakorolt hatásokat újra elemzi, és a kötelezettségeket ennek megfelelően róhatja ki vagy vizsgálhatja felül.
A reformcsomag fogyasztói jogokat erősíteni hívatott legfontosabb elemei az egyetemes szolgáltatási kötelezettség technológiai fejlődéshez való igazítása, az elektronikus hírközlési szolgáltatások áraira és a szerződéses feltételekre vonatkozó szigorúbb tájékoztatási kötelezettségek bevezetése, a fogyatékkal élő fogyasztók szolgáltatásokhoz való könnyebb hozzáférésének elősegítése, valamint a személyes adatok és a magánszféra fokozottabb védelme, a hálózati biztonság fokozása.
Az egyetemes szolgáltatás mint megfizethető áron elérhető minimális szolgáltatásszint a jövőben tartalmazza az Internet hozzáférésre alkalmas nyilvános elektronikus hírközlő hálózathoz való hozzáférés biztosítását oly módon, hogy az nem korlátozódik az 56 kbps sebesség biztosítására, ezáltal elősegítve a szélessávú Internet penetráció további bővülését. A segélyhívószámokhoz biztosított garantált és ingyenes hozzáférés ugyancsak a csomag fontos eleme. A tagállamok szabályozó hatóságai irányában támasztott elvárás, annak biztosítása, hogy a segélyhívó szolgáltatások területi lefedettsége teljes legyen, valamint a szolgáltatók ingyenesen a megfelelő szervezetek rendelkezésére bocsássák a segélyhívások helyének azonosításához szükséges adatokat. Továbbá, a szabályozási csomag külön rendelkezést tartalmaz arra nézve, hogy a fogyatékkal élők számára is biztosítani kell, hogy a többi felhasználóhoz hasonlóan könnyen érjék el a segélyhívószámokat.
A fogyasztók tájékoztatásának erősítésére, a számhordozás gyorsítására és a fogyatékkal élő fogyasztók helyzetének javítására vonatkozóan az eredeti 2007-es javaslathoz képest érdemben nem változott a 2009 decemberében elfogadott normaszöveg.
A személyes adatok fokozottabb védelmét célozza, hogy a reformcsomag kiterjeszti a nemzeti szabályok harmonizációját a magánszféra védelméhez, a titokvédelemhez és az információs technológiák biztonságához való jogra. Az új szabályozási javaslat szerint a hálózati biztonság sérelmét a szolgáltató köteles bejelenteni a szabályozó hatóságnak. Amennyiben a felhasználók személyes adatai vagy magánszférája is veszélybe kerül, erre a felhasználókat is figyelmeztetni kell. A szolgáltatók a fentieken túl kötelesek lesznek tájékoztatni fogyasztóikat arról, hogy a hálózati biztonság sérelme esetén hogyan védekezhetnek a személyes adataikkal való esetleges visszaélések ellen. A szabályozás hatékonyságát erősítő egyik elem, hogy a szolgáltatóknak gondoskodniuk kell arról, hogy a személyes adatokhoz csak az arra felhatalmazott személyek férhessenek hozzá.
A szabályozási csomagnak részét képezi a kéretlen elektronikus levelek (spam) elleni védekezés is. A felhasználók személyes adatai csak akkor kezelhetők, ha a felhasználó ehhez előzetesen hozzájárult. Hasonlóképpen, a felhasználó számítógépén ún. sütik ("cookies") csak akkor helyezhetők el, ha ehhez a felhasználó előzetesen hozzájárulását adta. A kéretlen reklámüzenetekben egyértelműen biztosítani kell az ilyen üzentek lemondásának módját. Emellett tilos lesz a rosszindulatú vagy jogsértő tartalmakhoz vezető linkek küldése, valamint fokozni kívánják a vírusok és kémszoftverek elleni védekezést is.
A tagállamok kötelesek biztosítani a polgáraik alapvető jogait, így a magánszféra és magántitok védelméhez való jogaikat, kötelesek figyelembe venni az információs társadalommal kapcsolatos célkitűzéseket és a piaci működés törvényszerűségeit. Ennek körében a felhasználók szabadon dönthetnek arról, hogy milyen tartalmakhoz kívánnak hozzáférni, milyen tartalmakat kívánnak kapni, illetve küldeni, valamint hogy mindezt milyen alkalmazások segítségével kívánják megvalósítani. A javaslat a fentiek minél hatékonyabb biztosítása érdekében be kívánja építeni Az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságok Védelméről szóló Európai Egyezményben biztosított jogokat az európai hírközlés-szabályozási rendszerbe. Ennek értelmében a tagállamok bármely olyan intézkedésének, amely érinti a felhasználók elektronikus szolgáltatásokhoz vagy alkalmazásokhoz való hozzáférését, tiszteletben kell tartania a felhasználók alapvető szabadságjogait, így különösen a magánszféra védelméhez, a véleménynyilvánítás szabadságához, az információkhoz való szabad hozzáféréshez és a független és pártatlan bírósági eljáráshoz való jogokat. Az Európai Parlament által második olvasatban elfogadott szöveg szerint a szabályozás konkrét eleme lenne, hogy a felhasználó fenti jogai csak bírósági ítélet alapján korlátozhatóak.
A hírközlés-szabályozás - mivel az Európai Unió egységes piacához való erős kötődés miatt fokozott harmonizációs igény merül fel - régóta az Európai Unió egyik központi politikájának része. A hírközlés-szabályozás viszonylag jól követhető utat járt be a széttagozódott, jobbára technológia alapon elkülönült piacokra (vonalkapcsolt telefon, műhold, kábel stb.) vonatkozó, elsősorban hozzáférési kérdésekre koncentráló külön szabályozásoktól, az átfogó, egységes szemléletű, versenyjogi alapú, visszavonuló, hatályos piacszabályozásig. A mai Hírközlési Keretszabályozást tekintve úgy tűnik, hogy annak kialakult a sajátos logikája, eszközrendszere, ami egyben más szabályozandó területektől (pl. média, tartalom) el is választja.
Mára - miután ez elmúlt évtizedekben az egyes technológiák, szolgáltatások kapcsán azonosított problémák kezelése tekintetében sikerült eredményeket felmutatni - eljutottunk oda, hogy a hírközlés-szabályozás egyre kevésbé függetleníthető más kapcsolódó területektől. A Hírközlési Keretszabályozás már nagyban nyit a média (lásd pl. a digitális televízióssal kapcsolatos EPG, API), az informatika (pl. IP alapú hálózatok hálózatbiztonsági kérdései), illetve minden eddiginél nagyobb mértékben a fogyasztók, az esélyegyenlőség, a fogyasztóvédelem, a társadalmi szempontú szabályozás (egyetemes szolgáltatás, fogyatékkal élők védelme) felé. Ezen nyitottság részben már tükrözi (nyilvánvalóan kis késéssel) az értéklánc integrálódásának trendjét (konvergencia), de egyre fokozottabban jelenik meg az igény egy átfogóbb, a határos területeket integráltan szemlélő, a konvergenciára reagálni képes, és a normaalkotáson túl közpolitikai intézkedéseket is hangsúlyosan tartalmazó "szabályozásra" (megközelítésre).
Mára a fogyasztók és más szereplők közötti, hírközlési eszközökkel megvalósított közlések, illetve különböző kulturális, közérdekű, szakmai vagy éppen szórakoztató tartalmakhoz hírközlési eszközökön keresztüli hozzáférés Európa társadalmi és gazdasági fejlődésének, versenyképességének, prosperitásának motorjává, katalizátorává lett, továbbá a hírközlési eszközökön keresztüli közlés lehetősége gyakorlatilag alapjoggá vált.
A közelmúlt fejleménye az, hogy a fogyasztók részére rendelkezésre álló infrastruktúrák képességeiket tekintve egyre közelednek egymáshoz, sőt, mára gyakorlatilag (részlegesen) helyettesítőivé váltak egymásnak. Mára szinte minden tartalom - beleértve a különösen nagy sávszélességet igénylő audiovizuális adatfolyamokat - bármelyik infrastruktúrán eljuttatható a fogyasztókhoz. Az infrastruktúrák tekintetében már Európa legtöbb területén verseny van, a fogyasztók számára megfelelő választék áll rendelkezésre, megfizethető áron. A szabályozás jelenlegi egyik legfontosabb feladata, hogy ahol ez még nincsen így, megfelelő eszközzel (hozzáférési kötelezettségek és a párhuzamos infrastruktúrák fejlődését segítő szabályok szükséges, arányos és kiegyensúlyozott használata, vagy éppen az egyetemes szolgáltatás) ezt biztosítsa. Úgy tűnik tehát, hogy az infrastruktúraszabályozás - legalábbis logikáját, eszközeit, és nem feltétlenül eredményeit tekintve - "sínen van". Vagyis ideje az infrastruktúrák szabályozásán túlnézni és a hírközlési értéklánc más elemeinek problémáit is azonosítani és kezelni. Az értéklánc két végén a tartalom és a fogyasztó helyezkedik el: mindkét területen számos elmaradás azonosítható, a teendők bőségesek.
2009 második félévében Svédország adta az EU soros elnökségét. A leköszönő svéd elnökség a félév zárásaként Visbyben - a festői svéd kisvárosban - 2009. november 9-10-én magas szintű konferenciát szervezett, hogy fórumot biztosítson a 2015-ig szóló európai infokommunikációs stratégiáról való közös gondolkodásnak.
A felkért előadók között - svéd állami kiválóságokon túl - a hírközlési és információtechnológiai szektor neves képviselői foglaltak helyet, köztük Viviane Reding biztos asszony, Lord Carter of Barnes, az Egyesült Királyság közelmúltig a hírközlésért, technológiáért és műsorszolgáltatásért felelős minisztere, Pataki Dániel, 2010. januárjáig az NHH Tanácsának elnöke, egyben az ERG 2008-as, majd az RSPG 2009-es soros elnöke, valamint számos üzleti, oktatási és kormányzati vezető személyiség.
A konferencia előkészítéseként a svéd kormány egy igen részletesen kimunkált tanulmánnyal lépett elő, amelynek a Zöld Tudásalapú Társadalom - IKT politikai ütemterv 2015-re Európa jövőbeli tudásalapú társadalma érdekében19 címet adta. A tanulmány célja az volt, hogy mintegy vitaindítóul és sorvezetőül szolgáljon a későbbi közös gondolkodás számára.
Bár a tanulmány nyilván nem rendelkezik azzal a státusszal, amellyel majd egy Európai Bizottságtól származó stratégiai anyag fog rendelkezni, de a tanulmányban felvetettek mindenképpen azonosítják azokat a területeket, amelyekre az infokommunikációval foglalkozó szakembereknek a jövőben figyelemmel lenni érdemes. Úgy gondoljuk, hogy a Visbyben tartott konferencia ténye és a tanulmány léte már önmagában is jól illusztrálja, hogy egy ilyen dinamikus ágazatban, mint az infokommunikáció, a közös gondolkodás soha nem állhat meg, és a rövid- és középtávú intézkedéseken túl folyamatosan a jövő kihívásait, illetve a hírközlés-szabályozás tágabb összefüggéseit is szem előtt kell tartani. Ezért gondoljuk azt, hogy a Tanulmány egyes megállapításai ismertetésre érdemesek.
A tanulmányt 2009 szeptemberében az SCF Associates Ltd. készítette a vállalkozásokkal, energiával és hírközléssel foglalkozó svéd minisztérium számára. A tanulmány célja vízióval és elemeire lebontott cselekvési tervvel szolgálni arról az útról, amely egy fenntartható, európai prosperitást biztosító tudásalapú társadalom eléréséhez vezethet, és amelyben az információtechnológiai és hírközlési szektornak kiemelt szerep jut.
A Zöld Tudásalapú Társadalomról szóló tanulmány célja vízióval és elemeire lebontott cselekvési tervvel szolgálni arról az útról, amely egy fenntartható, európai prosperitást biztosító tudásalapú társadalom eléréséhez vezethet, és amelyben az információtechnológiai és hírközlési szektornak kiemelt szerep jut.
A tanulmány elkészítését szerteágazó kutatások és interjúk előzték meg. Ezek alapján kikristályosodtak azok a területek, amelyek tekintetében a szerzők intézkedési tervek letételét látták indokoltnak. Ezek:
1. A tudásgazdaság társadalom: a jövő jólétének mozgatója
A tanulmány célul tűzi 2015-re a fokozott IKT képzést, a szellemi tulajdon védelmének a digitális világra szabott új rezsimjét, valamint a felhasználók bevonását az innováció folyamatába. (Látható, hogy az infokommunikációs tartalompiacon az amerikai tartalmak dominálnak, aminek részben az európai szerzői jogi rezsim is oka.) Ezen célok megvalósítására szükségesnek tartja új üzleti modellek támogatását, konszenzus kialakítását a szellemi tulajdonvédelem új megközelítése tekintetében, valamint a végfelhasználók részvételének, a felhasználói kreativitás becsatornázának koncepciói kiterjesztését. Lényeges, hogy már ezen első pillér esetében markáns igény jelenik meg az értéklánc két szélső eleme a felhasználó és a tartalom fejlesztésére, egyrészt a felhasználói tudás, másrészt a tartalomfejlesztés szempontjából kritikus szellemi tulajdonvédelmi rezsim és kreativitás fejlesztése irányában, vagyis már az első pillér kapcsán is értéklánc-konzisztens, átfogó megközelítése lehet csak sikeres.
2. Tudásalapú társadalom: a részvétel lehetősége mindenki számára
A tanulmány célul tűzi, hogy 2015-re egyetemes módon biztosítani kell, hogy minden állampolgár részesülhessen az infokommunikáció előnyeiből. Ehhez a digitális írástudást fejleszteni kell, és elsősorban az idős emberek számára kell fokozott támogatásokat elérhetővé tenni. Mind a hálózatok lefedettségét, mind azok igénybevételét megfelelő eszközök kell hogy ösztönözzék, valamint az emberi jogok digitális világban történő megerősítése is szükségesnek látszik. A tanulmány ezen pillérében a hírközlés-szabályozásban is egyre markánsabban gyökeret verő esélyegyenlőségi koncepció fejlődik tovább, vagyis az az elv, hogy a szabályozási eszközök helyett egy értéktartalmú eredményre - korábban kiszorult rétegek részesítése az információs társadalom vívmányaiban - kerül át a hangsúly; gyakorlatilag maga az eredmény válik szabályozási elvárássá.
3. Zöld IKT: egy öko-hatékony gazdaság támogatása
A tanulmány szerint 2015-re meg kell teremteni a "zöld" IKT termékek és szolgáltatások piacait. Ehhez meg kell teremteni az ezt elősegítő pénzügyi ösztönzőket, ki kell terjeszteni és megfelelő módon kell felhasználni a kormányzati beszerzéseket, de kutatásokat is kell folytatni a háztartások és vállalkozások magatartásának feltérképezése tekintetében, és kutatási-fejlesztési támogatást kell nyújtani az újszerű megoldások számára.
4. Következő generációs infrastruktúra: a beruházásösztönzés és versenytámogatás egyensúlya
Lényeges valamennyi IKT szektorban a verseny fenntartása, a nyílt forráskódú szoftverek és nyílt szabványok használata, az átlátható internet felügyelet és irányítás, és a - mind fix, mind vezeték nélküli - nagy sávszélességű infrastruktúrák támogatása. Ehhez az szükséges, hogy a versenyjogi eszközrendszer kellően gyorsan (gyors és hatékony eljárásokban) legyen képes hatását kifejteni, és folyamatosan törekedni kell a nyílt IKT megoldások, hálózatok és szabványok használatára. Az internet irányításában teret kell engedni a többség bevonását lehetővé tevő megközelítésnek, harmonizálni kell az EU spektrumpolitikáját, és egyensúlyra kell törekedni a beruházás-ösztönzés és a hálózatokhoz való hozzáférésre való jogosítás között.
5. "Puha" infrastruktúra: a társadalmi tőkébe való befektetés
A tanulmány célul tűzi minden szolgáltatási szektorban IKT központú programok kidolgozását és elindítását (eEgészségügy, eOktatás stb.), és a "zöld" IKT itányú beruházások támogatását. Ennek érdekében azonosítani kell a kulcsfontosságú szolgáltatástípusokat, és egy európai méretű teljes "puha" infrastruktúrára vonatkozó víziót kell kialakítani. Ki kell dolgozni az e célokat legmegfelelőbben szolgáló üzleti modelleket, és anyagi támogatást is kell biztosítani a kísérletezéshez és a programok kidolgozásához.
6. Kis- és középvállalkozások és IKT: Európa kisebb vállalkozásainak támogatása
Célul kell tűzni a szélessávú kapcsolatokon keresztüli, illetve "felhő" (cloud) megoldásokban megvalósuló IKT felhasználást. Az innovációs és növekedési potenciállal rendelkező kis- és közép-vállalkozásokat támogatni szükséges, valamint a vidéki kis- és középvállalkozások kiemelten kezelendők. E célok akkor érhetők el, ha a kis- és középvállalkozásoknál sikerül a vonatkozó kompetenciákat megfelelően fejleszteni, és sikerül a digitális írástudást és általános IKT ismereteket növelni. Indokolt továbbá szaktanácsadás igénybevételét lehetővé tévő támogatások biztosítása, valamint a vidéki területek fejlesztését szolgáló pénzalapok rendelkezésre bocsátása.
7. Egységes információs piac: a kohézió és növekedés elősegítése
A javaslat célja az egységes információs piaccal elérhető gazdasági előnyök demonstrálása, valamint a tudásalapú gazdaság és zöld IKT előnyeinek kiaknázása, továbbá az alapul fekvő szabályozás egyszerűsítése.
8. Az e-kormányzat forradalmasítása: a közszolgáltatások nyújtásának újragondolása
A javaslat szerint az állampolgárokat a jelenlegi egyszerű "adófizető" státusból fel kell emelni "résztvevővé", vagyis számukra a participáció lehetőségét biztosítani kell. Ehhez az egyes tagállamok eltérő participációs szintjeit is közelíteni szükséges. Ehhez fokozni kell a tagállami legjobb gyakorlatot EU szerte elterjesztő mechanizmusok hatékonyságát, valamint fel kell állítani a participáció fokának mérésére szolgáló eszközrendszert (benchmarking). Szükséges továbbá nyílt platformokon végezni az alapul fekvő fejlesztéseket.
9. Online bizalom: biztonságos digitális világ
A javaslat célként tűzi a szervezeti problémák felszámolását, a kritikus IKT infrastruktúrák védelmének fokozását, az egyéni jogok védelmének fokozását, valamint mindenki számára az online környezetben érvényesülő biztonság és megbízhatóság biztosítását. Ehhez fokozni kell az állampolgári tudatosságot, tervet kell készíteni a lépések fokozatos implementálására, fokozni kell az EU szintű harmonizációt, és több erőfeszítést kell kifejteni az állampolgárok online védelme terén.
10. Világos irányítási viszonyok: az EU politikaalkotási folyamatának újragondolása.
A javaslat szerint mindenképpen szükséges, hogy az európai szervezetek világos víziót alakítsanak ki az IKT szerepére vonatkozóan, és a kulcsfontosságú közpolitikai területek mindegyikére rugalmas, elérhető célokat tűzzenek ki. Ennek érdekében fokozni kell az európai szervezetek közötti együttműködést, át kell tekinteni, és ha szükséges, felül kell vizsgálni az intézményi struktúrát, és erősíteni kell a más közpolitikai területek (pl. környezetvédelem) irányába mutató kapcsolódásokat. ■
JEGYZETEK
1 A postaszabályozás már elvált az elektronikus hírközlés szabályozásától; a postaszabályozást némileg eltérő logika mentén lassabb liberalizációs folyamat jellemzi.
2 IP/07/1677 sajtóközlemény. http://europa.eu/rapid/pressReleasesAction.do?reference=IP/07/1677&format=HTML&aged=0&language=EN&guiLanguage=en
3 A Bizottság honlapján közzétett hivatalos információs brosúrák ("fact sheets") szerint a reform fő céljának tekinthető a nemzeti szabályozó hatóságok függetlenségének erősítése, a fogyasztói és felhasználói jogok megőrzése és azok védelmének biztosítása, valamint a hírközlési hálózatok megbízhatóságának és biztonságának erősítése: http://ec.europa.eu/information_society/newsroom/cf/itemlongdetail.cfm?item_id=3701. Ugyanakkor Reding asszony 2007 júniusában egy düsseldorfi konferencián még főként a deregulációt, a fenntartott szabályozás hatékonyabb alkalmazását, a hatékonyabb spektrum-allokációt és a határon átnyúló szolgáltatások egységesebb európai távközlési piac irányába ható segítését emelte ki: http://europa.eu/rapid/pressReleasesAction.do?reference=SPEECH/07/485&format=HTML&aged=0&language=EN&guiLanguage=en.
4 http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/
LexUriServ.do?uri=CELEX:52007PC0697:EN:NOT
5 http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/
LexUriServ.do?uri=CELEX:52007PC0698:EN:NOT
6 http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/
LexUriServ.do?uri=CELEX:52007PC0699:EN:NOT
7 European Electronic Communications Market Authority, EECMA
8 A Bizottság Ajánlása (2007. december 17.) az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások közös keretszabályozásáról szóló 2002/21/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján előzetes szabályozás alá vonható érintett elektronikus hírközlési ágazatbeli termék- és szolgáltatáspiacokról. OJ L/344. pp 65-69
9 A Bizottság javaslatára az Európai Parlament és a Tanács 2007 júniusában elfogadta a Közösségen belüli nyilvános mobiltelefon-hálózatok közötti barangolásról (roaming), valamint a 2002/21/EK irányelv módosításáról szóló 717/2007/EK rendeletet, amely szabályozza a külföldön indított és fogadott mobilhívások díjait.
10 Ún. "serious doubts" döntés.
11 A Bizottság ilyen joggal a hatályos keretirányelv 7. cikk (4) bekezdése szerint jelenleg is rendelkezik arra az esetre, ha a tagállami szabályozó hatóság a szabályozandó piacokról szóló ajánlásban nem szereplő piacot kívánna szabályozási szempontból érintettként azonosítani, illetve a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatók ilyenként való kijelölése tekintetében (amennyiben az intézkedés a tagállamok közötti kereskedelmet befolyásolná).
12 Emellett a szám-, cím- és névkiosztás egyes vonatkozásai, egyes fogyasztókkal kapcsolatos kérdések (pl. a fogyatékkal élők hírközlési szolgáltatásokhoz való jobb hozzáférése) és a szabályozó hatóságok számvitele szerepeltek a példálózó jellegű listán.
13 A Bizottság honlapján jelenleg is elérhető tájékoztató így foglalja ezt össze: "The new European Telecom Market Authority will help ensure that in the enlarged EU, telecoms services can be offered and used under similar conditions across the continent." (http://ec.europa.eu/information_society/doc/factsheets/tr3-eutelecommarketauthority.pdf)
14 Haute Autorité pour la Diffusion des Oeuvres et la Protection des droits sur Internet
15 Board of Regulators
16 Office
17 Management Committee
18 Administrative Manager
19 A Green Knowledge Society - An ICT Policy Agenda to 2015 for Europe’s future knowledge society
Lábjegyzetek:
[1] A szerzők a Réczicza White&Case LLP Ügyvédi Iroda munkatársai.
[2] A szerzők a Réczicza White&Case LLP Ügyvédi Iroda munkatársai.
Visszaugrás
