A rendszerváltást követően a közjegyzői hivatás felértékelődésének lehetünk tanúi. Ez nemcsak a közjegyzői szakma egyre "kurrensebb" voltában nyilvánul meg - mely elsődlegesen nem jövedelmezőségének köszönhető - hanem a közjegyző jogéletben betöltött súlya, szerepe az, ami a szakmai érdeklődés középpontjába állítja.
A közjegyzőség intézményének történelme visszanyúlik egészen a római jog korába, ahol már magán hordozta a mai modern közjegyzőség elemeit és kiemelkedő szerepet töltött be a jogszolgáltatás rendszerében. A királyi közjegyzőség intézménye a király által reá ruházott közhatalom és közmegbecsülés alapján szerepéhez méltó tekintéllyel bírt. Ezen tekintélyét a polgári társadalomban is megőrizte. A második világháború után - különösen a Rákosi-korszakban - a "múlt csökevényének" tartották, anakronisztikus megítélés alá esett, s mint ilyen szinte "megtűrt rossz"-ként vegetált. Az állami közjegyzőség még a jogi szakemberek körében is méltánytalanul lenézett, lekicsinyelt szakterülete volt a jogász társadalomnak. Ez az állapot egészen az 1991. évi XLI. törvény hatályba lépéséig tartott, mely végre visszaadta a közjegyzőség rangjához méltó megbecsülését.
Áttekintve a közjegyzőség fejlődéstörténetét, történelmének egészét, világosan láthatjuk, hogy nehéz, ám magasztos utat járt végig ez a jogászi hivatás, az egyes időszakok méltatlan mellőzöttségét leküzdve elismerést és tiszteletet vívott ki mind a jogászi mind pedig a jogkövető, laikus társadalomban. Mi sem bizonyítja jobban a jogéletben betöltött súlyát, hogy az idők kezdetétől napjainkig szinte eredeti formájában megőrizte intézményét, tekintélyét, a jogéletben mellőzhetetlen szerepet vívott ki magának, mindvégig maradéktalanul teljesítve a reá bízott feladatokat és hűséges sáfár módjára megőrizve a reá bízott erkölcsi értékeket és hitvallást, miként az elhangzott az 1949. évi Kamarai Közgyűlésen "pecsétőrök vagyunk és ahol pecsétjeink tanúskodnak, ott jog, igazság, közérdek, valóság szórja fényét."
A latin-típusú közjegyzőség magyarországi kialakulását követő időszak dinamikus jogszabályi változásokat hozott, melyben a közjegyzői hivatás egyre szélesebb jogterületeket ölel fel és folyamatosan követi a gazdasági élet "örökmozgó" voltát.
A rendszerváltással megindult gazdasági folyamatok, az egységes Európába történő integrálódási folyamat egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy a közjegyzői tevékenység - különös tekintettel a közjegyző által készített közjegyzői okiratokra - egyre nagyobb súllyal játszik szerepet úgy a jogkereső közönség, mint a gazdasági élet résztvevői részéről, különösen a közokiratok közvetlen végrehajthatósága miatt.
Napjainkban azonban tanúi lehetünk annak is, hogy a közjegyzőség illetve a közjegyzők megítélése a laikusok körében változatos képet mutat, a közvélemény és alkalmanként a média sem ad hiteles képet a közjegyzőségről. Az utóbbi hónapok pedig tendenciózus torzítást mutatnak a közjegyzői munkával kapcsolatosan. Ennek oka talán abban is rejlik, hogy az ügyfelek meglehetősen tájékozatlanok a közjegyzőség intézményével és tevékenységi körével kapcsolatban, így gyakran hamis látszat alapján alkotnak véleményt, másrészt az egyéb konkurens jogterületek művelői nehezen dolgozzák fel a közjegyzői tevékenység anyagi stabilitását és kiszámíthatóságát a piaci versenyben.
Sajnálatos módon a jogirodalom csak szűk szakmai körökben követte a közjegyzőség intézményének változásait és ennek bemutatását, hiány mutatkozik a közjegyzőkre vonatkozó jogterület több aspektusból történő szakmai elemzésében.
Ennek kapcsán kialakulhat az az ambivalencia, hogy míg a közjegyző szerepe egyre inkább növekszik és mellőzhetetlenné válik, tevékenysége és annak produktuma a közokirat elvitathatatlanul szilárd tényezőjévé válik a jogéletnek, addig tekintélye és méltósága homályosulni látszik. Ahhoz, hogy ez az állapot ne válhasson valóssá, a közjegyzőknek még fokozottabb kötelességévé kell hogy váljon, hogy tevékenységük gyakorlása során "bizalmi missziót" is ellássanak, annak érdekében, hogy maradéktalanul megvalósuljon a közjegyzőség "ars poeticája": "A bizalom az ember elemi szükséglete, ennek letéteményese és őrzője a közjegyzői kar."
A közjegyző működésének hatalmi forrása az állam, mely legitim alap. A közjegyző, mint jogszolgáltató jár el, tevékenysége során az államot képviseli, mint közjogi joggyakorló. Így tehát egyetlen megbízása a kinevezése, állami feladat ellenőrzött ellátására. "Elve hitet és hatályt tulajdonítani egy magánember tanúságtételének, felruházni azt a közhitelesség jellegével, ez a legkivételesebb és legnevezetesebb praerogativák egyike, melyet az államhatalom megadhat. Jelentősége messze túlmegy a törvényes fikciók és praesumptiók jogszolgáltatási segédszerepén. Belenyúlik az erkölcsi eszmék rendjébe. Nem mintha ez az erkölcsi mérték nem volna egyformán kötelező mindenkire, hanem azért, mert a közjegyzői hivatásnak ez a lényege, a raison d'être-je."[2]
Ezáltal a közjegyző küldetése a jogviták megelőzése érdekében - a hozzárendelt eljáráson keresztül - a felek részére végzett és érdekeinek megfelelő pártatlan jogszolgáltatás.
A közjegyző törvény által meghatározott feladata a megelőző (preventív) jogszolgáltatás megvalósítása, mely tevékenységét a szakirodalom gyakran a "bizalmi misszió" terminusával határozza meg. Ahhoz tehát, hogy a közjegyző mind az államnak, mind az ügyfeleknek megfelelve lássa el tevékenységét, mindkét irányban szükséges a bizalom gyakorlása. Ha a közjegyző élvezi az állam bizalmát, akkor a törvények továbbra is fenntartják közhatalmi funkcióját, ha pedig a polgárok bizalmát is elnyeri, akkor tudja maradéktalanul és sikeresen megvalósítani a törvényi feladatait. Ennek eredményeképpen biztonságos, következetes, a későbbi joghatások tekintetében kiszámítható, viszonylagosan állandó, ésszerűen felépített rend érvényesüljön.
Ahhoz, hogy a "bizalmi misszió" a maga teljességében megvalósuljon, a közjegyzővel szembeni legelemibb, legspeciálisabb, törvény által is megkövetelt feltétel a pártatlanság. Csak ezen feltétel teljesítése esetén tudja a közjegyző állami szerepét betartani és megőrizni.
Fontos tehát tudatosítani az eljáró közjegyzőnek, hogy tevékenysége során nem a fél, hanem valamennyi érdekelt pártatlan képviselője. Azonban vannak olyan jogügyletek, ahol a közjegyzővel szemben megjelenő felek között igen jelentős egyensúlyi eltérés van. Gyakori azoknak a szerződéseknek a köre, ahol például egy pénzintézet az egyik szerződő fél, aki egyoldalúan maga határozza meg általános szerződési feltételeit, komoly kötelezettségeket és felelősséget róva a másik félre, aki az erőfölénnyel bíró fél által diktált viszonyokat kényszerül elfogadni. Ilyenkor a pártatlanság követelményével az esélyegyenlőség alapelve konkurál és a közjegyző mindkettő szem előtt tartásával kell, hogy eljárjon és köteles a szerződés igazságosságának megvalósulása érdekében akár a ténybeli fölényt, akár a helyzetből adódó hátrányt kiegyenlíteni és a törvényes alaki, formai eszközök felhasználásával védelmet biztosítani ügyfelei számára.
A közjegyző pártatlanságát összehasonlítva az ügyvédekre vonatkozó szabályozással, megállapítható, hogy a törvények és etikai szabályok mindkét hivatásgyakorló számára előírják, hogy jogszolgáltató tevékenységüket az ügyfelek érdekeinek és igényeinek szem előtt tartásával, függetlenül és pártatlanul kötelesek ellátni. A hatályos szabályozás azonban kizárólag csak az ügyvéd számára biztosítja a feladat rendszeres ellátására való jogot, mely okot adhat az ügyfél és ügyvéd közötti személyesebb, bizalmi kapcsolatra. Éppen ezért - véleményem szerint - a pártatlanság maradéktalan megvalósulása az ügyvédek vonatkozásában - az emberi tényező miatt - nem érvényesülhet a maga teljességében.
A közjegyzői pártatlanság alapja a tanácsadási kötelezettség, mely a jogszolgálat nyújtását garantálja és amely a közjegyzőség külön sajátossága, amit külön szóval "elkötelezetlen pártatlanságnak" nevezhetnénk.
A közjegyzőség, mint közfunkció és szabadfoglalkozás, rendkívül fontos hídszerepet játszik az állam és a polgár között, a közjegyző egyfajta "jogi navigátor" szerepét tölti be a felek részére végzett jogszolgáltatási tevékenysége során. A közjegyző, mint az állam hiteles és felelős közvetítője a jogszabályokat tárgyilagosan, pontosan ismerteti az ügyfelekkel, mindig a legkedvezőbb jogi megoldásra törekedve, a felek érdekeinek messzemenő figyelembevételével, így tehát a jogkereső közönség - mint fogyasztó - minőségi jogszolgáltatással való ellátása biztosítja a jogbiztonság és a fogyasztóvédelmi követelmények legteljesebb érvényesülését.
A közjegyző szerepe kiemelkedő jelentőségű atekintetben, hogy a laikus ügyfél és az olykor kazuisztikusnak tűnő jogszabályrendszer között, mintegy közvetítő, a problémákat jogi tanácsadásával és szaktudásával feloldó szerepet tölt be.
Figyelmet kell szentelni ebben a témakörben a mediációnak is, mely alkalmas módszer a konfliktusok megoldására és hasznos eszköz a jogvitában álló felek eltérő érdekeinek összehangolására.
Bár a közjegyző közvetítő tevékenysége nem azonosítható a mediációs eljárással, a közjegyző sem mediátor, és az ügyfelek között sem minden esetben áll fenn (pl. szerződéskötéskör) jogvita, de annak tükrében, hogy a közjegyző egyik legkiemelkedőbb jelentőségű funkciója a permegelőzés és perelhárítás, véleményem szerint a mediáció elmélete összemosható a közjegyzői tevékenységgel és a közvetítő szereppel, melyet a közjegyző pontos és pártatlan tanácsadással valósít meg és a megegyezésre, az ügyfelek számára legmegfelelőbb megoldásra törekszik.
A közjegyző eljárása során köteles mindig szem előtt tartani a jogbiztonság megvalósulásának követelményét, így főként az okirat szerkesztési tevékenysége kapcsán ügyelni kell az okiratban szereplő tények megvalósíthatóságára, a törvényességére és a felek egyenlőségének biztosítására. Ahhoz, hogy az okirat tartalmazza azokat a tényeket, melyet a felek ténylegesen rögzíteni kívánnak a valódi szándék felderítésén túl nagy hangsúlyt kell fektetnie a közjegyzőnek a felek tájékoztatására jogaikról, kötelezettségeikről és döntésük következményeiről is. Ezért a közjegyző nem csak elvárható etikai, hanem törvényi kötelezettsége is, hogy a feleket megfelelő tanácsokkal lássa el az adott jogügyletük tekintetében. A közjegyző, mint jogi szakember kell, hogy valamennyi jogi lehetőséget és kötelezettséget ismertesse a felekkel. A tanácsadásnak meg kell valósítania, illetve magában kell foglalnia a tájékoztatást a vonatkozó jogszabályokról, a jogügylet anyagi természetű következményeiről, felhívva az ügyfél figyelmét az előnyökre és a jogügylet kapcsán esetlegesen felmerülő hátrányokra is. Valamennyi közjegyző tanúja lehet annak, hogy a megnövekedett okiratok száma sajnálatos módon azt is eredményezte, hogy a gyors, egyszerű, rugalmas szerződéskötés érdekében gyakran a szerződő felek valamelyike nem kellően tájékozott. Ahhoz azonban, hogy a közokirat eredményezte kötelezettséget bárki is magára vállalja, tisztában kell legyen a jogügylet valamennyi vonatkozásával, és a közokirat súlyával is, mely tájékoztatás tekintetében a közjegyző szerepe és felelőssége fokozott! Ez persze nem jelenti azt, hogy valamennyi szerződés kapcsán a közjegyzőnek "jogi kiselőadást" kellene tartania, hiszen ez egyrészt időigényes, másrészt nem minden esetben indokolt. Ez esetben a tanácsadói jogkör viszonylagosságát - mely függ a felek tájékozottságától és képzettségétől - és hasznosságát szem előtt tartva kell ellátni ezen feladatot.
Összehasonlítva a közjegyző és az ügyvéd szerepét a tanácsadás vonatkozásában, megállapítható az a jelentős különbségtétel, hogy míg az ügyvéd egyik tevékenységi köre a jogi tanácsadás, melyet díjazás ellenében végez, addig a közjegyző ilyen irányát a Ktv. kizárja, hiszen kizárólagosan csak azon jogügyletek vonatkozásában teszi lehetővé - és egyben kötelezővé - a felek részére nyújtott tanácsadást, mely kifejezetten hatáskörébe tartozik, mintegy "eszközcselekménnyé" minősítve a közjegyzői tájékoztatást. Persze a gyakorlatban korántsem lehet ilyen szigorúan értelmezni a Ktv. ezen rendelkezését, hiszen gyakran előfordul, hogy akár egy hatáskörbe tartozó jogügylet kapcsán is felmerül egyéb jogi vonatkozású kérdés az ügyfelek részéről, akár meghiúsult okiratszerkesztés kapcsán, mely kérdéseket a közjegyző, már csak hivatásából eredő közbizalmának fenntartása és megerősítése érdekében is "köteles" megválaszolni.
Bár sajnálatos módon a mediációs törvény és a közjegyző mediátori tevékenysége összeférhetetlen a Ktv.-vel, ha nem is intézményesen de látensen mégis él a közjegyző tevékenység gyakorlása során. A közjegyzőkre is vonatkozó legújabb jogi segítségnyújtásról szóló törvény azonban már beemeli a közjegyzőket is ebbe a jogsegélyi körbe, lehetőséget teremtve a Ktv. biztosította tanácsadási keretek kibővítésére, az igazságszolgáltatási rendszerben való még szélesebb körű, aktívabb részvételre.
A fogyasztóvédelem kapcsán itt természetesen nem az ismert polgári jog fogalomra kell gondolnunk, hanem ha - kicsit elvontabban - képet alkotunk a közjegyzői tevékenységről, azt mondhatjuk, hogy a közjegyző tevékenységének produktuma, az elkészített közjegyzői okirat a termék, és a közjegyző előtt megjelenő, szerződő felek a fogyasztó. Ebben az aspektusban mindenképp ki kell emelni azokat az alapelvi követelményeket, melyek az ügyfeleket hivatottak szolgálni.
Bár megállapítható, hogy már az eddigiekben ismertetettek is fogyasztóvédelmi célokat szolgálnak, de talán még konkrétabban elválasztható és kiemelhető a felek esélyegyenlőségének biztosítása, a díjszabás kiszámíthatósága és a közhiteles közokirati forma garantálása.
A közjegyző eljárása során a felek esélyegyenlőségénekØ biztosítása véleményem szerint két aspektusból közelíthető meg. Egyrészről az eljárások során legnagyobb számban laikus ügyfelek jelennek meg a közjegyző előtt, akik gyakran nincsenek tisztában a jogi lehetőségekkel, a jogi kifejezéseket, a szerződési elnevezéseket tévesen használják, így ilyen esetekben a közjegyző feladata, hogy kiderítse a valódi szándékot. Tehát az esélyegyenlőség itt oly módon jelenik meg, hogy függetlenül a képzettségtől, jogban jártasságtól, az egyszerű, tájékozatlan emberek is sikeres szerződéseket köthessenek és maradéktalanul megvalósuljon a jogügylettel elérni kívánt cél. Másrészről megállapítható, hogy a differenciált gazdasági életben megjelenő szereplők eltérő "súlyú" szerepet töltenek be, így a közjegyző esélykiegyenlítő szerepe még fokozottabb a különbségek jogszerű kiegyenlítése érdekében. A közjegyzőnek ilyen esetekben részt kell vennie az egyezség kialakításában, ahol a felek esetlegesen érdekellentétben vannak egymással, oly módon, hogy a tapasztalatlanabb illetve versenyképtelenebb fél ne kerüljön kedvezőtlen helyzetbe. Az erőviszonyok eltérőségének a gyakorlatban leginkább a bankok és a magánszemélyek közötti jogügyletek esetében lehetünk tanúi. A pénzintézetek - kihasználva "erőfölényüket" és az ügyfelek esetleges anyagi rászorultságát is - beemelik - belső üzletszabályzatuk által előírt - egyoldalú feltételeiket az általános szerződési feltételek közé, esetenként a speciális szerződéses kikötésekben is visszaköszönnek ezen előírások. A hitelszerződések esetében a közjegyző kötelessége kiterjed arra is, hogy felhívja a figyelmet az esetleges olyan szerződési feltételekre, mely valamelyik szerződő félnek egyoldalú előnyt biztosít vagy a másik felet hátrányos helyzetbe hozza. Gyakran az is előfordul, hogy a szerződő magánszemélyek a szerződésben vállalt kötelezettségek feltételeivel és súlyával sincsenek tisztában, mert a "futószalagon" kibocsátott kölcsönök esetén "nincs idő" az adóssá avanzsáló felek pontos tájékoztatására. Ahhoz, hogy mindkét oldalon szereplő fél érdekei képviseltetve legyenek, a közjegyzőnek kell tájékoztatást nyújtani a szerződési kötelezettségek (futamidő, törlesztés szabályai, lejárat, jelzálog...) vonatkozásában is. Ilyen esetekben szerencsésebb, ha a közjegyző nem a szó szerinti felolvasás törvényi követelményére helyezi a hangsúlyt, hanem a részletekbe menő és a gyakorlati aspektusra irányuló magyarázatot választja. Összegezve tehát a közjegyző eljárása során köteles a szerződés igazságosságának megvalósulása érdekében akár a ténybeli fölényt, akár a helyzetből adódó hátrányt kiegyenlíteni és a törvényes illetve alaki, formai eszközök felhasználásával védelmet biztosítani az ügyfelek számára.
Az egyik legmarkánsabb különbség az ügyvéd és a közjegyzőØ eljárása között, hogy az ügyvéd, tevékenység ellátásának kompenzálásaként a féllel szabadon állapodik meg az ügyvédi munkadíjban. Ezzel szemben a közjegyzői díj kogens szabályozás tárgya. Nagyon fontos momentuma a szabályozásnak a díj "szociálisan érzékeny" mivolta.
Előfordul, hogy az ügyfelek magasnak ítélik meg az IM rendelet alapján kiszámított díjat, aminek oka megint a tájékozatlanságra vezethető vissza, hiszen a felek nincsenek tisztában a közokirat mibenlétével és súlyával és míg egy ügyvédi "százalékos" díjszabást természetesnek vesznek, addig a több részből összetevődő közjegyzői eljárási díjat sokallják. Bár a közjegyző nem hivatott "bizonyítványának magyarázatára", de egy esetleges részletesebb tájékoztatás a díjszabást illetően, az ügyfelek kétségeinek eloszlatására adhat lehetőséget. Elengedhetetlen feltétel azonban, hogy érvényesüljön az ország valamennyi közjegyzői irodájában az "azonos teljesítményért azonos díj" elve. A közjegyzői díj tehát nem függ attól, hogy az ügyfél hol veszi igénybe a szolgáltatásokat, az ügyfél érdekeit nem érintheti hátrányosan az illetékességi kötelezettség. Mindezen garanciális követelmények megvalósulása szolgálja a fogyasztókat és a gazdaságilag gyengébb helyzetben lévőt.
Kivételes - az egyes országok szabályozásától eltérő - a közjegyzői díjszabást megállapító rendelet azon rendelkezése, mely lehetőséget teremt a törvényben meghatározott mértékig csökkenthető díjra, az eljáró közjegyző megítélésétől függően, nem válhat azonban ezen rendelkezés a közjegyzők közötti rivalizálás eszközévé, hiszen a közjegyzői karon belüli egység elengedhetetlen kritériuma a hatékony jogszolgáltatásnak és mindenekelőtt a jogbiztonságnak.
Ahogyan a latin közmondás szól, "verba volent scripta manent",Ø ezért tehát felelősséggel tartozunk az írásba foglalt szövegért, azaz az okirat tartalmáért. Egy közokirat vonatkozásában - a Ktv. rendelkezéseit követve - nem is akárhogyan valósulhat meg az egyes jogügyeltek írásba foglalása, hiszen a közjegyzői okiratra vonatkozó kötelező alaki illetve tartalmi kellékek szigorú szabályozása és követelménye is a félként megjelenő fogyasztót kívánják védeni, garanciát biztosítva a valódi akaratuk pontos közokiratba foglalására és annak végrehajthatóvá válására. Tanúi lehetünk annak, hogy a társadalmi, gazdasági élet egyre differenciáltabbá válása, a bonyolult magán- és kereskedelmi ügyletek egyre inkább megnövelik a jogéletben megjelenő közokiratok számát, melyek a jogbiztonság fontos szavatolói, amennyiben segítségükkel igényeket lehet bizonyítani és érvényesíteni, hiszen az okirat, különösképpen a közjegyzői okirat a legmegbízhatóbb bizonyítási eszköz a szabad bizonyításon alapuló eljárás során. Külön hangsúlyt kell fektetetni a köztudatban is arra a tényre, hogy a közokiratok segítik a forgalom szabadságát, biztonságát és a szerződési fegyelem megerősödését, azonnali végrehajthatóságának következményeképpen kiemelkedő preventív hatást hordozva, szolgálva a konfliktuscsökkentést, mentesítve a bizonyítási terhek alól, segítve a perek gyors és gazdaságosabb befejezését. Minél szélesebb körben, valamennyi nagy súlyú jogügyletre kiterjedően alkalmazott közokirati forma segítené szerződési morál pozitív tendenciájú változását a kiszámíthatóságot és a jogbiztonság szavatolását.
Nem szabad említés nélkül hagynunk a nemzetközi vonatkozásokat sem, hiszen az Európai Uniós csatlakozással és hazánk külkapcsolatainak új orientációjával Európa modern államainak sorába lép. A gazdasági és a jogharmonizációs célok elérése érdekében a jogintézmények között az igazságszolgáltatás tartópilléreit is a kihívásoknak megfelelően kell megerősíteni, melynek megvalósítása különösen vonatkozik a közhitelességgel felruházott jogszolgáltatókra, a közjegyzőkre. Ezen intézmény már létrehozásától kezdve nagymértékben hozzájárult a gazdasági élet intenzív fejlődéséhez és a jövőben - nemzetközi kapcsolataink tovább fejlődésével - a közjegyzőségnek és a közokiratoknak várhatóan még nagyobb szerepe lesz. Az EU közjegyzőségei konkrét projektekkel és világos célokkal dolgoznak. A közjegyzői intézmény lényegi ismérve az EU országaiban a közhitelű okiratok készítésének jogosítványában jelölhető meg. Magyarországot meghívták a polgári és kereskedelmi ügyekben irányadó bírósági joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló Lugano-i egyezmény tagjainak sorába. Uniós országként részeseivé válunk a Brüsszeli Egyezménynek is, mely egyben azt is jelenti, hogy a közjegyzői okiratokhoz fűződő egyik legfontosabb követelmény, a végrehajthatóság lényegében egész Európában biztosított lesz és ennek következtében a közjegyzői intézményrendszerhez fűződő garanciális elemek érvényesülése, a szolgáltatás színvonala nemzetközi szinten valósul meg. Ezen színvonal biztosítása, és a garanciális elveket magán hordozó nemzetközi forgalomban résztvevő okiratok készítésének feladata - egyaránt képviselve a magyar vagy más nemzetiségű ügyfelek érdekeit - a közjegyzők egyik legfontosabb feladata.
A 2004. év január hó 01. napjától részben hatályba lépő jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény (Jstv.) újabb lehetőséget teremt a közjegyzők számára, hogy az igazságszolgáltatás rendszerében még tevékenyebben és hatékonyabban részt vállaljanak, továbbá alkalmas eszköz arra, hogy a közjegyző jogi segítőként még további segítséget nyújtson a jogéletben hátrányosabb helyzetű ügyfelek számára, erősítve ezzel az esélyegyenlőség alapelvét.
A törvény megalkotása és alkalmazása a magyar jogéletben már jó ideje kívánatos volt, tekintettel a nemzetközi szabályozásra. Ennek magyarázata, hogy az Európai Unió egyik pillére a személyek, javak, a tőke és a szolgáltatások szabad mozgása, mely involválja a határokon átívelő jogügyletek - és ennek következményeként egyben a jogviták - számát, mely törvényszerűen a kisebb volumenű ügyleteket és a magánszemélyeket is éppúgy érinthetik. Ahhoz, hogy valamennyi tagállamban megvalósuljon a jogállamiság doktrínája, nemcsak alkotmányjogi, belső jogi rendezést, hanem nemzetközi jogalkotást is igényel. Erre tekintettel az Európai Bizottság 2000-ben "Green Paper"-t[3] bocsátott ki, melyben felhívja az EU tagállamokat arra, hogy javaslataikkal segítsék elő a jogi segítségnyújtás kapcsán felmerülő problémák megoldását, megkövetelve, hogy minden egyes tagállam megalkossa és jogrendszerében lefektesse a jogi segítségnyújtásra vonatkozó eljárási szabályokat. Melynek kapcsán az Európa Tanács elfogadta a 2003/8/EC irányelvet a határokon átnyúló jogviták tekintetében a joghoz való hozzájutás javításáról, a jogi segítségnyújtásra irányuló közös minimum-szabályok megteremtéséről. Erre tekintettel a Jstv. megalkotására hazánkban, a csatlakozás kapcsán most került sor.
A jogi segítségnyújtás intézménye Franciaországban, Angliában, Svédországban, Hollandiában már több éve alkalmazott és kiforrott eljárás, azonban megállapítható, hogy valamennyi ország vonatkozásában eltérések mutatkoznak. Az azonban egységes értelmezés, hogy a jogi segítségnyújtás nem jelent mást, mint a jogász által nyújtott ingyenes vagy alacsony költségű jogi tanácsadást, illetve bírósági képviseletet, továbbá az egyes költségek részleges vagy teljes elengedését, valamint a pereskedéssel kapcsolatos bármilyen költség fedezésére nyújtott közvetlen pénzügyi támogatást.
A jogi segítségnyújtással kapcsolatos engedélyezési, nyilvántartási feladatok ellátása valamennyi országban központi egység irányításával történik, miként Angliában a Jogi Szolgáltatások Bizottsága (Legal Services Commission), Franciaországban és Hollandiában a Jogsegély Tanácsok és hazánkban a Jogi Segítségnyújtó Szolgálat Országos Hivatala végzi.
A hazai szabályozás értelmében a rászoruló állampolgárok igénybe vehetik - szakszerű jogi tanácsadást kapva jogaik érvényesítéséhez és jogvitáik megoldásához - a jogi segítségnyújtó rendszer szolgáltatásait, mely rendszer tagjává válhat a névjegyzékbe való felvétellel a közjegyző is. A "rászorultsági elv" meghatározása, az engedélyezés feltétele és a költségtérítés mértéke egyelőre még nem tekinthető egységesnek a európai országok vonatkozásában, mely esetlegesen problémákat jelenthet a közösségi szintű jogalkalmazásban illetve a külföldi felek érdekeinek érvényesítése kapcsán, de ennek harmonizálását a kiforrott joggyakorlat eredményezheti.
A már említett országokban a hasonló céllal alkotott törvények leggyakrabban az ügyvédeket vagy társadalmi szervezeteket jogosítják fel e tevékenységre, így egyedülállónak tekinthető, hogy akár Hollandiában, akár hazánkban a közjegyzőket is beemelik a jogi segítségnyújtók körébe.
Bár a közjegyzők minél nagyobb számban történő névjegyzékbe való felvétele mindenképpen elősegítené a törvénnyel elérni kívánt célt, és még inkább erősítené a közjegyző tekintélyét és szerepét a jogéletben, azt azért megjegyzem, hogy a közjegyzők Ktv. szerinti tevékenységi körét nem bővíti számottevő mértékben, hiszen a jogi tanácsadás - a már előzőekben bemutatottak szerint is - eddigiekben is elvárható volt a közjegyzőktől, igaz, nem ilyen szervezettségben. További kérdéseket vet fel bennem az, hogy amennyiben a Ktv. szerint a tanácsadás a közjegyző hatáskörébe tartozó ügyekben kötelező és egyéb esetekben quasi tiltott, a hatályos törvény módosításának hiányában kizárólag a "lex specialis derogat generali" elve az, mely a közjegyző számára felhatalmazást ad az egyéb vonatkozású jogi tájékoztatásra. Véleményem szerint - bár nem jogom és tisztem bírálni a jogalkotók döntését - a gyakorlati szempontból nem indokolt a Jstv. azon rendelkezése, mely ex catedra kivonja a hagyatéki eljárást a költségkedvezmény köréből (81.§), hiszen az egyetlen "közjegyző-kényszeres" eljárás ezen nemperes eljárás, azon belül is a hagyatéki ügyek lefolytatása. Valamennyi eljáró közjegyző tapasztalta már azt (de leginkább a vidéki székhelyű közjegyzői irodák), hogy a örökösök számára egyes családoknál megterhelő az eljárási díj finanszírozása, így ilyen esetekben a közjegyző által megelőlegezett munkadíj, költség illetve készkiadás nem kerül kifizetésre. Bár a közjegyzőt megilleti ugyan a közvetlen végrehajtási jog az eljárási díj vonatkozásában, de ritka az az eset, hogy a közjegyző él is ezzel a jogával. Talán a Jstv. "rászorultsági elvét" szem előtt tartva és kihasználva könnyíteni lehetne ezen eljárások kapcsán is a felek helyzetén, annak tudatában, hogy jelen törvény - a mediációs törvényhez hasonlóan - inkább preventív és segítő szerepet kíván betölteni és nem az "ingyenes jogszolgáltatást" kívánja megvalósítani.
Mindezek ismeretében összegzésképpen megállapítható, hogy a jogi segítségnyújtásról szóló törvény minél szélesebb körű kiterjesztése és alkalmazása nemcsak az EU csatlakozás és az ügyfelek érdekvédelmi szempontjából elengedhetetlen, hanem a közjegyzők jogéletben betöltött súlyának és az Európai Uniós jogrendszerben való szerepének meggyökeresítésére is szolgál, mely a kar valamennyi tagjának feladata és érdeke.
Ahhoz, hogy az ismertetett alapelvek, fogyasztóvédelmi követelmények és az EU jogharmonizációs törekvések megvalósuljanak, elengedhetetlen elemévé válik a közjegyzői eljárás során az európai szintű informatikai eszközök alkalmazása. A már alkalmazott elektronikus eszközök is elvitathatatlan előnyöket biztosítottak a felek számára és segítették a jogok érvényesülését, a közelmúltban bevezetett és alkalmazásra kerülő Központi Digitális Levéltár rendszere nagy előrelépést jelent a XXI. századi jogalkalmazás, jogbiztonság szempontjából, mely elengedhetetlen feltétele a bővülő és örökmozgóként változó jogharmonizációs jogi szabályozás követésének a közjegyzői eljárások során, ahol a közjegyzők feladatává válik, hogy a számítógépes rendszerek, nyilvántartások működését az előnyök legteljesebb kihasználásával igénybe vegyék.
Bár a laikusok némi szkepticizmust tanúsítanak, és a közjegyzők számára is kezdeti alkalmazási nehézségeket jelenthetnek a az elektronikus rendszerek, illetve a KDL, de mindezeket ellensúlyozzák azok a tények, melyek ezen rendszerek előnyeként aposztrofálhatók, mint a gyorsaság, a távolság leküzdése, a hatékonyság és a biztonságos adatkezelés. Ezen előnyök illetve az adatok könynyű hozzáférhetősége, lekérdezése, ellenőrzése nemcsak a közjegyzők számára könnyítik meg az okiratok kezelését, irattározását hanem kiemelkedő jelentőségük abban is megnyilvánul, hogy - a hozzáférés korlátozottságának voltából következően is - további garanciákat jelentenek a felek számára, megkönnyítik, lerövidítik az eljárási cselekményt, biztosítva a naprakészséget és a hitelességet, a fogyasztóvédelem hatékony és biztonságos eszközévé válva.
Áttekintve a közjegyzők igazságszolgáltatásban betöltött szerepét - az egyben alkotmányjogi alapelveket is garantáló közjegyzői eljárásokat - megállapítható, hogy mellőzhetetlen jogalkalmazói a hazai jogéletnek. Az egyre inkább differenciáltabbá váló jogügyletek kapcsán még inkább hangsúlyosabb szerepet kapnak és ezt a monopolnak is titulálható helyzetet a közjegyzői kar méltóságának, tekintélyének fenntartásával kell a közjegyzői karnak megvalósítani, mindinkább koncentrálva az Európai Uniós csatlakozás eredményezte változásokra. A közhitelesség maradéktalan képviseletében az egyes közjegyző, mint hivatásgyakorló és a közjegyzőség egységben is az igazságszolgáltatás markáns elemévé vált és válhat a csatlakozást követően az európai jogéletben a jövőben is. ■
FELHASZNÁLT IRODALOM
Arias, Francisco: Jelentés az Unió helyzetéről, Közjegyzők Közlönye, 12/2002.
Bókai Judit: A közjegyzők hozzájárulása a gazdasági élet biztonságához (végrehajtható közjegyzői okirat, közjegyzői nyilvántartás), Jogi Tájékoztató Füzetek, Budapest, 1998.
Deckers, Eric: A közjegyzői hivatás deontológiája és szerkezete, MOKK, Budapest, 2000.
Eörsi Mátyás-Ábrahám Zita: Pereskedni rossz!, Minerva Kiadó, 2003 Imregh Géza: A közjegyzői eljárás, Novotni Alapítvány, Miskolc, 2003.
Richter, Gerd Jürgen: Notarielle Urkonde, Verbraucherschutz, Közép-európai Közjegyzői Kollokvium, Budapest MTA 2002.
Schwachtgen, Andre: A közjegyzők szakmai képzése az Európai Unióban, Közjegyzők Közlönye 9/1999.
Umlauft, Manfred: Az európai közjegyzőség fejlődéséről, Közjegyzők Közlönye 10/1999.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Nemcsik Orsolya közjegyzőjelölt
[2] A Budai Közjegyzői Kamara elnökének, Charmant Oszkárnak a közjegyzői intézmény 50 éves évfordulójára készült posthumus beszéde, részlet.
[3] A jogi segítségnyújtás területén megjelenő kezdeményezés, illetve a Green Paper kibocsátásának előzménye az 1996-ban a "Guide to legal aid and advice in the EEA" program (Prof. D. Walters), valamint a Jogi Segítségnyújtásról szóló "Access to Legal Aid in the Member States of the EU: Problems and tentative solutions" című jelentés (Prof. A. Wood).
Visszaugrás
