A segítő családtagi jogviszony intézménye meglehetősen régóta jelen van a magyar jogrendszerben, ám ezidáig kizárólag a társadalombiztosítási joggal foglalkozó szakemberek tartották figyelemre érdemesnek vizsgálatát. Az általuk lefolytatott elemzésekkel kapcsolatban alapvetően két körülményre érdemes rámutatni: egyrészt számuk meglehetősen csekély, tehát úgy tűnik, hogy magának a szociális jognak sem állt érdeklődése középpontjában e jogintézmény, másfelől pedig hogy nem magánjogi szempontból, tehát nem a civiljog eszközrendszerének alkalmazása útján próbálták meg feltárni e jogviszony részleteit. Ez mindazonáltal elengedhetetlen tűnik a magánjog, azon belül is kiváltképp a munkajog számára, különös figyelemmel pedig az azzal kapcsolatos legfrissebb jogszabályi változásokra és legújabb jogfejlődési tendenciákra. Ennek kérdéskörével és a felvetődő problémák megoldási lehetőségeivel, valamint - ezt megelőzően azonban - a segítő családtagi jogviszony és a munkavégzésre irányuló más jogviszonyok egymástól történő elhatárolásának problémakörével foglalkozunk az alábbiakban.
1. A segítő családtagi jogviszony munkajogviszonytól vagy munkavégzésre irányuló bármely más obligációtól való elhatárolása meglehetősen problematikus, minthogy e jogügylet tartalmára nézve pontos fogalmi meghatározást egyetlen jogszabály sem ad, továbbá mivel e jogintézmény jogosultját, illetve kötelezettjét megillető civiljogi jogosultságokat és kötelezettségeket egyetlen jogszabály sem rendezi. E jogalkotási elégtelenséget jelentő visszás helyzetből fakadnak a jogalkalmazás, illetve esetünkben az elhatárolás nehézségei is, amelyet, mint rámutattunk, a jogelmélet sem könnyít meg. Nehéz helyzetünket relatíve enyhíti a Tbj. (1997. évi LXXX. tv.) 4. §-ának g) pontjában adott alaki jellegű definíció, miszerint segítő családtagi jogviszonynak kizárólag azon jogviszony értékelhető, amely esetében a) a jogosult egyéni vállalkozó vagy valamely jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, a kötelezett pedig a jogosultnak vagy természetes személy tagjának olyan közeli hozzátartozója, aki sem saját jogú nyugdíjban, sem özvegyi nyugdíjban nem részesül, továbbá b) a munkavégzés az egyéni vállalkozói tevékenység gyakorlásában, illetőleg a társaság tevékenységében történő c) személyes, d) díjazás ellenében való közreműködésre irányul. E kritériumok együttes fennállása esetén lehet csak segítő családtagi jogviszonyról beszélni, ám ezen ismérvek együttes fennforgásuk esetén sem alkalmasak a jogviszonynak a munkaviszonytól való elhatárolására, hiszen ugyanezek együttes fennállása a munkajogviszony esetén sem kizárt. Ezt maga a jogalkotó is érzékelte a Tbj. megalkotásakor, ugyanis az általa adott definíció ötödik kritériumként tartalmazza a segítő családtagi jogviszony azon ismérvét, miszerint az nem munkaviszony (Sic!). Ezen meghatározás tehát úgy tűnik kizárólag, de legalábbis nagyrészt közjogi (társadalombiztosítási jogi) megfontolásokat tart szem előtt, és a segítő családtagi jogviszony, mint magánfelek között létrejött magánjogviszony civiljogi tartalmának megállapítására nézve semmiféle segítséget sem jelent. E megállapítás persze némi korrekcióra szorul, hiszen bár a jogalkotó nem volt ugyan hajlandó megosztani sem a iurisdictio szerveivel, sem a iurisprudentia képviselőivel annak indokát, hogy e munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló felek mely jogai és kötelezettségei, az annak alapján kifejtett munkatevékenység mely sajátos körülményei alapozzák meg a segítő családtag munkajogi védelemből történő kizárását, annyit mégis biztosan tudunk, hogy e jogviszony a munkaviszonnyal nem azonosítható. Mindebből azt a következtetést lehet levonni, hogy a munkaviszonnyal ellentétben e jogviszony is a munkatevékenység önálló kifejtését feltételezi a kötelezett oldalán, amely önállóságnak legalábbis rendkívül nagyfokúnak kell lennie, hiszen mint az közismert, elvileg a munkaviszony keretében szintén kifejthető relatíve önálló munkavégzés. Erre mutat(hat) továbbá az a tény is, hogy a Tbj. által felsorolt valamennyi kritériumnak például a megbízási, vagy akár a vállalkozási jogviszony is megfelelhet ...
Fenti lehetséges következetésünknek viszont az a tény mond ellent, hogy az Szja. tv. (1995. évi CXVII. tv.) 24. §-a kifejezetten a nem önálló tevékenységekhez sorolja a segítő családtagi jogviszonyt, márpedig mind a vállalkozási, mind a megbízási jogviszony önálló munkavégzést feltételez a jogosult oldalán. Akkor tehát a segítő családtagi jogviszony mégiscsak függő munkavégzés kifejtésére irányuló jogviszonyt jelentene? Ez utóbbi kérdés nehezen megfelelhető, hiszen e megállapításunkkal szemben joggal hozható fel érvként, miszerint a pénzügyi jognak, amely bár valóban a civiljogtól kölcsönözte az önálló-nem önálló jogviszony kategóriapárt (s ennek megfelelően szakirodalma bérjövedelmeknek is nevezi a nem önálló jövedelmeket), nem feladata a magánjogviszonyok tartalmának meghatározása, legyen az bármennyire áttételes is, tehát a segítő családtag jövedelmének adózására vonatkozóan megállapított jogszabályi rendelkezésekből a magánfelek közötti viszony magánjogi tartalmára nézve következtetés semmiképp sem vonható. Ezen érvelésnek persze a magunk részéről helyt is adnánk bármely más helyzetben, ám egy kizárólag civiljogi szempontból - kvázi jogon kívülinek is tekinthető, ennek ellenére mégis létező magánjogi jogviszony tartalmának értelmezése során úgy hisszük helye lehet olyan rendszertani értelmezés alkalmazásának, amely a jogágakon keresztül ívelve próbál meg bizonyos indirekt következtetéseket levonni a vizsgált jogviszonyból fakadó civiljogi jogok és kötelezettségek rendszerére, a jogviszony alapján kifejtett tevékenység jellegére.
Összegezzük tehát a fent írtakat! Adott egy munkavégzésre irányuló jogviszony, amelyet a tételes jog kizárólag olyan formai ismérvekkel ír le, amelyek fennforgása egyébként a munkaviszony esetében sem kizárt, s feltételezhetően, a munkaviszonnyal megegyező módon szintén önállótlan munkavégzés kifejtésének biztosít jogi kereteket. Hol itt az az elhatároló momentum, amely szükségessé teszi ezen életviszony önálló jogviszonyként való nevesítését? Erre a kérdésre részünkről úgy tűnik képtelenek vagyunk a fentiek talaján állva választ adni, tehát mégiscsak elképzelhető, hogy a segítő családtagi jogviszony keretében önállóan történik meg a tárgyát képező munkatevékenység kifejtése. Ezt elfogadva összegzésünk az alábbiak szerint módosul: a segítő családtagi jogviszonyt, mint munkavégzésre irányuló jogviszonyt-a tételes jog kizárólag olyan alaki ismérvek útján specifikálja, amelyek fennforgása egyébként a megbízási, illetve a vállalkozási jogviszony esetében sem kizárt, s feltételezhetően, azokkal megegyező módon önálló munkavégzés kifejtését jelenti. Fenti dilemmánk, bár módosult formában, így is adja azonban önmagát: a segítő családtagi jogviszony keretében kifejtett munkatevékenység mely körülménye interpretálható olyan elhatároló ismérvként, amely szükségessé teszi ezen életviszony önálló jogviszonyként történő nevesítését? E kérdésekre, úgy tűnik, a fentiek alapján kielégítő válasz nem adható.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
