A kilencvenes években lezajlott kárpótlás során, elkeseredett földért folyó küzdelem tanúi lehettünk, nem csupán a falusi, de a városi lakosság körében is. A földszerzési vágyat, a kárpótlási törvény és annak elhibázott megvalósítása felerősítette, számottevő termőföldet vonva el a mezőgazdaságból élő falusi lakosság elől, ésszerűtlenül szétszakította a földtulajdont és használatát, szétzilálta a korszerű termelési eszközöket, visszavetette a termelési színvonalat, versenyképtelen (sok esetben működésképtelen) elaprózott tulajdonviszonyokat teremtett. A kárpótlás a következményekkel nem számoló politikai rögtönzés, a mezőgazdaság pedig a kárpótlás áldozata lett.
A földkérdés máig sem megoldott, folytatódik és erősödik a küzdelem a föld tulajdonlásáért, használatáért, miközben a racionális megoldást egymással szemben álló érdekek veszélyeztetik.
* * *
A közösség mindenkor több jogot formált a magántulajdonban lévő földekre, mint az ingó tőkejavakra. Az állam szinte minden országban fenntartja a maga számára a lehetőséget, hogy a föld birtoklásával vagy használatával járó előnyöket azok számára biztosítsa, akiket ez közérdekből leginkább megillet. Az állam ezen jogának érvényesítése azonban számos veszély forrásává válhat. Már a "közérdek" is lehet félreismert, hibás, továbbá a nagyobb méretű földtulajdon változás és az előnyös árú földhöz jutás esetén tág teret kaphat a politikai klientúra építés, valamint rokoni és egyéb kapcsolati szempontok érvényesülése, veszélyeztetve a nemzeti közérdeket. Időszerű ezt hangsúlyozni most, amikor ismét széleskörű földtulajdoni és használati változásokat indít el a kormányzat a közelmúltban hozott földtörvénnyel és a családi gazdaságokról szóló rendelkezéseivel.
Önmagában csak a gazdaságpolitika módosításának a hatására az üzemi formák évtizedek során változnak meg, ezért a sürgős átalakításhoz elkerülhetetlen a tulajdonviszonyok megbolygatása is.
Bár a birtokpolitika a legjobb esetben úgy valósul meg, hogy az állam tiszteletben tartja a magántulajdont és szabad forgalom útján, a magánvevőkkel versenyezve szerzi meg a birtokpolitikához szükséges földeket, többnyire azonban az állam enyhén korlátozza a magántulajdont és elővásárlási, előbérleti jogot érvényesít, amennyiben a magánvevőkkel azonos feltételeket ajánl. A földpiac léte, működése azonban ebben az esetben is az ésszerű birtokpolitika elengedhetetlen feltétele és kontrolja. A túlzottan széleskörű elővételi és előbérleti jog, a gazdálkodók egyes csoportjainak kizárása a földszerzésből, a földpiac súlyos korlátozását jelenti. Az elővételi, előbérleti jog értelmezése, racionalitása, amikor egy sor szereplő meghatározott sorrend szerint kap elővételi és előbérleti jogot, miközben mások kizáródnak a tulajdonszerzésből és a sor legvégére kerülnek a bérleti lehetőségek tekintetében is, súlyos kérdéseket vet fel: a tulajdonformák egyenjogúsága, a magántulajdon érvényesülése, a gazdasági racionalitás, a földpiac és annak orientáló és kontroláló szerepe, az elővételi és előbérleti jog gyakorlati érvényesülése stb. tekintetében. Mielőbbi jogi és közgazdasági elemzés, mérlegelés lenne szükséges, mivel a kormányzat utóbbi hetekben hozott rendelkezései súlyos érdekeket érintenek, éppen ezért erősen vitatottak, egy részük pedig az AB állásfoglalására vár.
A birtokpolitika megváltoztatja a földtulajdoni és használati viszonyokat, amelyeket követ az üzemi formák és méretek átrendeződése. A birtok a vagyoni viszonyokat jelenti, a mezőgazdasági üzem viszont organikus gazdasági szervezet. Politikailag könnyű meghatározni, hogy milyen tulajdonosi viszonyok legyenek, de azt hogy milyen üzemi formák a hasznosabbak, a közgazdasági fejlődés adott foka, benne a mezőgazdasági fejlesztésekre fordítható eszközök lehetőségei döntő mértékben behatárolják (nem elég létrehozni az új tulajdoni és használati viszonyokat, az új vagy megnövelt üzemeket korszerű eszközökkel fel is kell szerelni). Az elmúlt évtized tapasztalatai különösen a mezőgazdaságban, egyértelmű figyelmeztetésül szolgálnak a közgazdaságilag megalapozatlan, ideológiai, politikai elképzeléseket szolgáló döntések káros nemzetgazdasági hatásait illetően.
A birtokpolitika nem lehet sikeres, ha a mezőgazdaság közgazdasági keretei (megfelelő jövedelem, kiszámítható piaci viszonyok, termelők érdekeit képviselő szövetkezeti összefogás, az alapanyag-termelés és a feldolgozás korrekt kapcsolata) nem válnak a mainál lényegesen kedvezőbbekké.
* * *
A magyar mezőgazdaság korábbi versenyképességének visszaszerzéséhez és további erősítéséhez halaszthatatlan egy életképes földbirtok és üzemi struktúra létrehozása. Ez határozott agrárpolitikai értékválasztást, a nemzeti közérdek helyes felismerését és annak következetes érvényesítését sürgeti.
A megfelelő út kijelölését, gyakran ütköző gazdasági, társadalmi és politikai szempontok egyeztetése teszi bonyolulttá. Állandóan szem előtt kell tartani a termelők földtulajdonhoz való ragaszkodását, de az EU csatlakozás követelményeit is. Egy földbirtok-politika hosszabb távra szól, alapvető nemzeti értékeket érint, ezért nemzeti konszenzust követel meg. (A most meghirdetett birtokpolitika ezt figyelmen kívül hagyta.)
A birtokpolitika általános célkitűzései - a mai helyzetben - a következők lehetnek:
- A mezőgazdaságból élők földtulajdonának és földhasználatának előmozdítása.
- A tulajdon és használat egybeesésének elősegítése.
- A kis-, közepes és nagyobb méretű gazdaságok ésszerű arányának kialakítása és fenntartása.
- Életképes családi üzemek létrehozása.
- A családi, a szövetkezeti, valamint a kisegítő gazdaságok harmonikus együttélésének biztosítása.
A családi gazdaság klasszikus formában a család megélhetését szolgálja, ellentétben a tőke és munkabefektetéshez igazodó üzleti vállalkozással. Ez utóbbi, ha üzleti várakozásai nem válnak be, fájdalom nélkül otthagyja a mezőgazdaságot. A városi, nem mezőgazdaságból élő személyek földszerzésének és eszközbeszerzésének "családi gazdaság"-kénti támogatása ellentmond a családi gazdaság lényegének, és a valódi családi üzemek elől vonja el a támogatási lehetőséget.
A birtokpolitika szerves részét képezi a földtulajdoni, használati viszonyokat és az üzemi struktúrát alakító irányítási és eszközrendszer kidolgozása is. Ezek közül a legfontosabbak: a földpiac megteremtése és szabályozása, az ár-, az adó-, pénzügyi és hitelrendszer földallokációt előmozdító szerepének, hatókörének átgondolása, a földcserék feltételének tisztázása, az állami, az önkormányzati és az egyéb társadalmi szervezetek összehangolt szerepe a földbirtok-politikában.
Tartós, előrelátó, hatékony földbirtok-politika megfelelő intézmények nélkül nem valósítható meg. Ilyenek lehetnek:
- A földbirtok-politika kimunkálásának és érvényesülésének figyelemmel kísérésére hivatott központi társadalmi-politikai szerv megteremtése és ellenőrzése (az Országgyűlés által).
- A földpiac, a földcserék kérdéseivel foglalkozó közigazgatási szervezet működtetése.
- Egyes EU országokban is létező speciális bíróságok, valamint helyi földügyi szervek létrehozása (ezúttal ezek hiányoznak). A társadalmi, önkormányzati jogosítványok a későbbiek során a külföldiek földszerzését is - nemzetközileg is elfogadható módon - az indokolt mértékűre korlátozhatják.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
