A XX. században a fejlődés eredményeként kialakult a fogyasztóvédelmi jog mai értelemben vett szabályanyaga. Ez alapján a fogyasztóvédelmi jogot jogosan nevezhetjük a XX. század termékének.
A késői kialakulás ellenére azonban nem új elgondolás a fogyasztók valamilyen formában történő védelmének gondolata, hanem találhatunk történelmi előzményeket is. Az ókorban és a középkorban a piacokon zajlott a kereskedelem nagy része, ezért a piac intézménye és az ott tevékenykedő személyek magatartása alkotta a szabályozás központi kérdését. A kereskedők visszaélései ellen kellett védelemben részesíteni a vásárlókat, ezért mind erkölcsi, mind jogi szabályokat alkottak. Az első kodifikált szabályokat a Leviták könyvében találhatjuk, amely kimondja, hogy "Ne legyetek igazságtalanok az ítélkezésben, hosszmérték, súlymérték és az űrmérték használatában. Legyen hiteles a mérleged, a súlyod, hiteles a mértéked és a vékád."[2] Ezen túlmenően Hammurapi törvénykönyvében és a római jogi szabályokban szintén találunk rendelkezéseket a piaci visszaélések ellen, amikor ezek a törvények szigorúan fellépnek a csalárd kereskedőkkel szemben.
A feudalizmus ideje alatt a piac megmaradt a közösségi és kereskedelmi élet központjaként. Kezdetben királyi ediktumok tiltották meg a kereskedőknek bizonyos magatartások kifejtését, úgymint a mértékkel való csalást, az uzsorakölcsönt, az eltérést a tisztességesnek tartott ártól vagy a jó minőségtől. A királyi ediktumokban foglalt szabályok kereskedőkkel szembeni kikényszerítéséről az egyház gondoskodott, ő őrködött a gazdasági verseny normális keretek közötti folytatásáról.
A későbbiek során a piaci és vásári konfliktusok gyors, hatékony kezelésére és mindkét fél számára igazságos ítélettel záruló megoldásként piaci bíróságokat állítottak fel. Ezek a bíróságok kezdetben a szokásjog alapján hozták ítéleteiket, majd közjogi szankciókat alkalmaztak a céh- és ipartestületi szabályok alapján.[3]
Érzékelhető az, hogy a területen először a közjogi szabályok jelentek meg, majd a magánjogi eszközök csak később és lassabban fejlődtek ki. Azok az intézmények, melyek az eladót felelősséggel ruházták fel árujukért, szolgáltatásukért, védelemben részesítve ezáltal a vevőt, csak a XVIII.- XIX. században jelentek meg. Tipikusan ilyen magánjogi jogintézmény a szavatosság és a szerződésszegésért való felelősség szabályanyaga.
A XVIII. században kialakult "laisser faire"- a szabad versenyen alapuló piaci rendszer elve érvényesült a kereskedelem szerződéses kapcsolatainak terén. Ez azt jelenti témánk szempontjából, hogy a szerződési szabadság és a felek közötti szerződések tartalmának szabad meghatározása, a felek akaratának teljes érvényesülése volt a fő vezérlő elv az egyes szerződések megkötése során. Ez a felfogás egyenlőként fogta fel az eladói és a vevői pozícióban lévő személyeket, hátráltatva ezzel a fogyasztóvédelem fejlődését.
A mai fogyasztóvédelem, fogyasztói érdekvédelem csak az 1960-70-es években bontakozott és fejlődött ki. A fogyasztó ettől az időponttól lett a jogalkotás és szabályozás központi alakja. A fogyasztó központú fogyasztóvédelemben két modellt lehet elhatárolni. Az egyik az
- 71/72 -
európai, vagyis az Európai Uniós szabályokkal és a tagállamok nemzeti jogainak harmonizációjával jellemezhető modell. A másik az észak- amerikai modell. A két modell kölcsönösen hatott egymásra, melynek következtében több közös vonást találhatunk a két modell között, azonban vannak alapvető eltérések. Az európai modell a központi irányításra épül, szemben az amerikai modellel, amely nagyobb részt önszerveződések közreműködésén alapul. Az európai modell eszköze a jogharmonizáció, vagyis a tagállamok nemzeti jogának közelítése, míg az amerikainak a jogérvényesítés, az, hogy a fogyasztók tisztában legyenek jogaikkal és tudják azt bíróság előtt kikényszeríteni.
Az Amerikai Egyesült Államokban 1872-től folyamatosan szabályozták az egyes területeket, biztosítva a fogyasztók érdekeinek védelmét. Ezen célok elérése érdekében Bizottságokat is felállítottak. A nagy fordulópont mégis 1962-ben J. F. Kennedy beszéde volt, amelyben Kennedy állami politikai rangra emelte a fogyasztói érdekvédelmet, s megalkották a fogyasztók Bill of Rights-aként ismert törvényt. Ennek eredményeképpen felgyorsult a jogalkotási folyamat és kiépült az amerikai fogyasztóvédelem intézményrendszere. Kialakult az objektív termékfelelősség jogintézménye, a közérdekű és csoportos keresetek, melyek mintául szolgáltak Európa számára is.
Európában csak a 70-es években került előtérbe a fogyasztóvédelem, amelynek fejlődése szorosan összefügg az Európai Közösségen belül folyó jogharmonizációval. Az EK elsődlegesen megalakulásakor gazdasági célokra koncentrált, a szabad, határok nélküli belső piac kialakítására. Miután ennek alapjait megteremtette, fordult a másik alapvető cél, az élet minőségének és színvonalának emelése problémakörének megfelelő szabályozással való elérése felé. Ennek a folyamatnak volt része az, hogy a fogyasztóvédelmi politika megjelent az Európai Közösségek, majd az Európai Unió politikái között.
A fogyasztóvédelem (a fogyasztók védelme) olyan szemléletet, illetve politikát jelent, amely alapjában a gyengébb fél szükséges védelme teóriájának része.[4] Bár a fogyasztóvédelem joga a XX. század terméke, annak gyökerei már az ókorra visszavezethetőek.[5] Európában a fogyasztóvédelmi jog kialakulása, fejlődése szorosan köthető az Európai Unióhoz. A Római Szerződésben, 1957-ben még nem szerepelt az Európai Gazdasági Közösség alapvető céljai között, hanem majd csak az 1970-es évek elején kezdtek azzal foglalkozni. Ekkor került napirendre a fogyasztói jogok biztosításának igénye. 1972-ben merült az fel a párizsi csúcstalálkozón, hogy az életminőség és életszínvonal védelmét, amely nem mellesleg a Közösség alapfeladatai között szerepel, a fogyasztóvédelem és a környezetvédelem útján lehet megvalósítani, elérni. Ettől kezdve figyelhető meg a fokozatos térnyerése a fogyasztóvédelmi politikának.
A Bizottság 1973-ban a fogyasztóvédelemmel foglalkozó szervezeti egységet hozott létre. Ezt követően fogyasztóvédelmi program megalkotására került sor. Előbb három ötéves fogyasztóvédelmi program (1975-80, 1981-85, 1985-1989) váltotta egymást, újabb és újabb eredményeket produkálva, majd következtek a hároméves fogyasztóvédelmi programok.
Jelentős előrelépést az Egységes Európai Okmány jelentett a fogyasztóvédelmi jog területén, hiszen az EEO előtt a fogyasztóvédelem, mint önálló cím nem szerepelt az Európai Közösségek Szerződésében, hanem a mezőgazdasággal, a versenyjoggal és az állami támogatásokkal összefüggésben említették csak.[6] Ekkor az EKSz. harmadik részében önálló
- 72/73 -
címben került elhelyezésre szabályanyaga. A szabályozás a Közösség feladatát a fogyasztóvédelem erősítéséhez való hozzájárulásban jelölte meg.
A Maastrichti Szerződés ismét előrelépést hozott: a fogyasztóvédelmet önálló közösségi politikaként határozta meg, s e változás az EKSz-be is bevezetésre került. A Közösség fogyasztóvédelmi hatásköreinek alapjai kerültek így lefektetésre, s ez már a Közösségi intézmények mindegyikét arra kötelezte, hogy célként a fogyasztóvédelmet is szem előtt tartsák, s a Közösségnek hozzá kellett járulnia a fogyasztóvédelem magas szintjének eléréséhez.[7]
Az Amszterdami Szerződés is újabb jelentős lépést tett a fogyasztóvédelmi szabályozás mai arculatának kialakítása érdekében. Kimondásra került az a tétel, hogy minden más közösségi politika és tevékenység meghatározásakor és végrehajtásakor a fogyasztóvédelmet, annak követelményeit is figyelembe kell venni.[8] A rendelkezések pedig immár egyenesen a fogyasztóvédelem terén a magas szint biztosítását írták elő megvalósítandó célként.[9]
Természetesen a fogyasztóvédelem iránti igény nem csak az Európai Közösségek (Európai Unió) nyomására alakult ki. Már a rendszerváltás megtörténte után intenzív igény jelentkezett a fogyasztóvédelmi szabályok kidolgozására, alkalmazására. Azonban a rendszerváltozás előtt nem beszélhetünk a nyugat-európai típusú fogyasztóvédelemről, a fogyasztók védelmének nyugati típusú jogi védelméről. A nyugat-európai minta átvételének, kialakulásának gazdasági akadálya a hiánygazdaság, ideológiai akadálya a konzumerizmus, vagyis a fogyasztói társadalom teljes mértékű elítélése volt.
A fogyasztóvédelem terjedésének jogi okai is volt. A jogi szabályozás elsősorban a hiánygazdaság problémáinak csökkentésére törekedett. Másrészt bár a felek közel sem voltak egyenlő pozícióban szerződéskötésük esetén, azonban a szabályozás egyenlőként és mellérendeltként fogta fel kapcsolatukat. Minekutána fogyasztóvédelmi szabályok nem alakulhattak ki ilyen feltételek és körülmények között, a gyengébb fél védelmére csak és kizárólag a klasszikus polgári jogi jogintézmények voltak felhasználhatók. Köszönhetően a polgári jogi kodifikációs munkálatokban részt vevő jogászoknak az 1959. évi IV. törvény, a Polgári Törvénykönyv már jóval a rendszerváltozás előtt tartalmazta a klasszikus polgári jog fogyasztókat védelemben részesítő fogyasztóvédelmi tárgyúnak tekinthető rendelkezéseit. A rendelkezések közül a szavatossági, kártérítési és jótállási normák védték leginkább a vevői pozícióban lévő fogyasztók érdekeit. A Ptk. 1977-es módosítása volt az első olyan szabályozás, ami oly módon részesítette védelemben a fogyasztókat, hogy a jogi személyek által indokolatlanul vagy egyoldalúan előnyt kikötő általános szerződési feltételek megtámadásával kapcsolatos rendelkezéseket szabályozott.[10] Ez az intézmény a közérdekű keresetek intézménye volt. A 70-es években szemléletváltozás történt a magyar szabályozásban. 1978-ban az egyik törvényben szabályozásra került például a fogyasztók tájékoztatáshoz való joga[11], majd a fogyasztók megtévesztését eredményező magatartást jogszabályban nyilvánították tilossá[12]. A Polgári Törvénykönyvön kívül más jogágak is védelemben részesítették a fogyasztókat.[13] Ezeknek a rendelkezéseknek egyébiránt egyik fő célja a minőség védelme volt.[14]
A rendszerváltozást követően megtörtént a piacnyitás a Nyugat és Magyarország között. Az ennek következtében lezajló folyamatok pedig tovább erősítették a fogyasztók kiszolgáltatottságát. A társadalmi változások, vagyis a mind nagyabb anyagi különbségek
- 73/74 -
kialakulása az egyes társadalmi rétegek között és a fogyasztási szokásaikban bekövetkező változások erősítették a gazdasági hatásokat. Ezért még erősebb kényszerként érvényesült a fogyasztóvédelem hatékony szabályainak kialakítása. Az első lépése a folyamatnak a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségek felállítása volt 1991-ben. Ezt követően felgyorsult a fogyasztóvédelmi tárgyú jogalkotás. Kiemelkedő fontosságú fogyasztóvédelmi jogszabályok születtek.[15] Végül 1997-ben megalkották az 1997. évi CXLV. törvényt (a továbbiakban: fogyasztóvédelemről szóló törvény) és módosították a Polgári Törvénykönyvet. A fogyasztóvédelemről szóló törvény alapján külön kormányrendeletekben szabályozásra kerültek az egyes külföldön kialakult és Magyarországon addig nem szabályozott speciális fogyasztóvédelmi szerződések, mint például a timesharing szerződés, távollévők között kötött szerződés.
A Polgári Törvénykönyvet módosította a 2002. évi XXXVI. törvény. Ekkor került be a Polgári Törvénykönyv értelmező rendelkezései közé a fogyasztói szerződés szabályozása, fogalma. Ez alapján fogyasztói szerződés az a szerződés, amely fogyasztó és olyan személy között jön létre, aki (amely) a szerződést gazdasági vagy szakmai tevékenysége körében köti.
A fogyasztóvédelem szorosan kapcsolatban áll a közgazdaságtannal, ezért a fogyasztóvédelem elemzése kapcsán szükséges néhány klasszikus közgazdaságtani tétel vizsgálata.[16] A gazdaságban sohasem érvényesülhet tökéletes verseny, aminek következtében a fogyasztó és a vele szemben álló üzletkörében eljáró gazdasági szereplő soha nem lehet egyenlő és egymással mellérendelt viszonyban álló fél egy szerződéses kapcsolatban. A fogyasztó a tömegtermelés és a korszerű reklám- és marketingmódszerek miatt kiszolgáltatottá válik.
A XIX. század a klasszikus közgazdaságtan kora, melynek egyik tétele az Adam Smith féle "laissez faire" tétel. Ezen felfogás alapján az állam egy láthatatlan kézként jelenik meg a gazdasági kapcsolatokban. Csak ott és akkor avatkozik be, ha a gazdaság zavartalan működése veszélybe kerül. Az állam feladata tehát a gazdaság fejlődésének biztosítása és a gazdasági szereplők számára kedvező környezet teremtése. Ha a verseny tökéletes, akkor a termelés és a fogyasztás összhangba kerülnek és a kínálat és kereslet is egyensúlyban van. A kínálat legfontosabb befolyásoló tényezője ebben a relációban a szabadon, saját érdekei alapján racionálisan döntő fogyasztó, míg a fogyasztó döntése befolyásolja a termelőket is. Ez és a termelők közötti szabad verseny megakadályozza, hogy a termelők határozzák meg az egyes termékek árát.
A XIX. század végén azonban jelentős változások történtek. Mono- és oligopóliumok alakultak ki, vagyis olyan hatalmas vállalatok és ezek összefonódása, melyek saját érdekeiknek megfelelően tudták alakítani a termékek árát. A fogyasztók szabad döntése már nem volt hatással a termelőkre és a szabad verseny látszattá vált, a kereslet és kínálat szerkezete eltorzult. A fogyasztóknak kellett igazodnia a termeléshez, és nem fordítva, mint azt a klasszikus közgazdaságtan modelljében tették. A túltermelés következtében a gazdasági egyensúly törékennyé vált, amit már csak az állami beavatkozás tudott kezelni, a gazdaság önszabályzó mechanizmusa nem. J. M. Keynes közgazdász elmélete volt az, amely ideológiai és filozófiai alapként szolgált az állami beavatkozásokhoz. A XX. század első felének nagy világméretű gazdasági válsága következtében nem csak vállalkozások gazdasági biztonságát erősítette az állami beavatkozás, hanem a fogyasztókét is.
- 74/75 -
Ez az elmélet és a gazdasági, társadalmi, történelmi (világháború, gazdasági válságok, stb.) változások következtében kikristályosodott a jóléti állam és az ún. jóléti közgazdaságtan elmélete. Az állam nem kizárólag a gazdaságban veszi kézbe az irányítást, hanem minden polgára számára meghatározott gazdasági jogokat nyújt. A polgárok alá egy láthatatlan hálót feszít, mely megvédi a társadalomból kiszoruló egyéneket, mindenki számára egy meghatározott életszínvonalat igyekszik biztosítani. Megjelenik ennek keretében a társadalombiztosítás, a munkanélkülieknek nyújtott támogatások, az állam által biztosított oktatás és minimális egészségügyi ellátás.
Az állam ilyen szerepfelfogását jelentős kritikák érték és érik ma is. Az egyik legjelentősebb bíráló a neoklasszikus közgazdaságtan kiemelkedő alakja, Milton Friedman és chicagói iskolájának tudósai. Fő tételük szerint a piac szabadsága kulcskérdés a gazdasági növekedésben és az egyének szabadságban, az állami beavatkozás tehát végső soron az egyént a szabad döntéstől fosztja meg. Az állami beavatkozásoknak az ára egyébiránt nagyon magas: a gondoskodó állam többet költ, mint a bevételei engednék, így költségvetési hiány, infláció és a gazdasági verseny lassúsága jellemzi. A fogyasztóvédelmet szükségesnek tartják bizonyos szinten a neoklasszikus közgazdaságtan képviselői is, azonban nem olyan magas szinten, mint azt a jóléti állam fenntartja, józan ítélőképesség nélküli tudatlanokként aposztrofálva a fogyasztókat.
A fogyasztóvédelemben több elmélet verseng egymással az elérendő célok megvalósításának folyamatában. A fogyasztóvédelem eszközrendszerét ért kritikák alapján kialakult a protekcionista, avagy védelmi irányzat, mely kógens tartalmú jogszabályok megalkotásával kívánja megelőzni a fogyasztókra káros visszaélésszerű magatartásokat (prevenciós cél), illetve a már megtörtént visszaéléseket próbálja a törvény szigorával büntetni, példát statuálni, elkerülve a jövőbeli hasonló visszaéléseket (reparációs cél). Egy másik jelentős irányzat a támogató célú fogyasztóvédelem. Ez az irányzat a nevelést, oktatást, a tájékoztatást és a jogérvényesítés eszközrendszerét helyezi előtérbe, azt, hogy a fogyasztó a jogszabályokban meghatározott aktív magatartást gyakorolva - mintegy saját maga védelmében eljárva - érvényesítse érdekeit.
A magánjog dinamizmusa a szerződések jogának szabályanyagában markánsan megjelenik. A polgári jog főszabályként a felek mellérendeltségének elvén alapul, vagyis a felek akaratautonómiája, szabadsága a magánjogi jogterületek közül a polgári jogban teljesedik ki a legerőteljesebben. A szerződési szabadság klasszikus alapelvéből következően a felek maguk dönthetik el, hogy akarnak-e szerződést kötni (szerződéskötési szabadság), ha igen kivel kötik meg a szerződést (partnerválasztási szabadság), milyen formában kötik meg szerződésüket (típusszabadság), illetve milyen tartalommal hozzák létre szerződésüket (tartalomszabadság). Az egyes országok magánjogi kódexei ehhez mintegy keretet nyújtanak a szerződő felek számára, illetve a teljesítés létszakában állami kényszert érvényesítenek a szerződés rendelkezéseinek kikényszerítéséhez, ha valamelyik félben nincs meg a teljesítési hajlandóság vagy képesség.[17] A pacta sunt servanda elvnek megfelelően, a felek szerződése - amennyiben megfelel a jogszabályi előírásoknak - törvényerővel bír a felek között. A szerződésben
- 75/76 -
meghatározott magatartási szabályok egyenrangúvá válnak az állam által alkotott jogi előírásokkal.
A fogyasztóvédelmi garanciák érvényesülése, érvényesítés felborítja a polgári jogban elvileg megkívánt, a felek szabadságára épülő és a felek egyenjogúságát hirdető szinallagmatikus viszonyrendszert. A szerződések joga az a területe a polgári jognak, amely hangsúlyosan a felek egyenjogúságára épül, mely tétel tehát a magánjog egyik legfontosabb alaptétele. Ideális helyzetben a szerződés egy olyan kiegyensúlyozott kapcsolatot kell, hogy megteremtsen a felek között, amelyben a mérleg két oldalán elhelyezkedő szerződési érdekek (a feleket terhelő jogok és kötelezettségek) akár teljesen vagy csak megközelítőleg is kiegyenlítik egymást.
Szerződési típusokat tekintve olyan szerződések tartoznak a fogyasztói szerződések közé, amelyek ugyan valamely tradicionális szerződési alaptípusba sorolhatók, ám megkötésük valamilyen okból speciális, mert például hátrányosan befolyásolják, vagy korlátozzák a fogyasztó választási szabadságát. Emiatt pedig indokolt lehet többletgaranciák nyújtása. A fogyasztói szerződések esetén tehát a fogyasztó és a vállalkozás között nincs meg a megkívánt erőegyensúlyi helyzet, nem érvényesül a fegyveregyenlőség elve. A fogyasztóvédelem területén ennek következtében pozitív diszkrimináció érvényesül annak érdekében, hogy a felek között megkívánt egyensúlyi helyzet minél jobban teljesüljön.
A polgári jogban hiába érvényesülnek szinallagmatikus kötelmek, azonban a fogyasztóvédelem területén áttörést szenved az elv is. A fogyasztó számára erősebb jogokat kell biztosítani, amely jogoknak a nyújtása a vállalkozást terheli, az ő kötelezettsége ezeknek a fogyasztó számára történő érvényesíthető tétele. A vállalkozást terhelő többletkötelezettségek előírása a szerződési szabadság elvéből következő diszpozitív szabályozási megközelítést kötelező tartalmú normákra cseréli. A szerződések létrehozatala a klasszikus szerződési típusok esetén diszpozitív, vagyis nagy szabadságot enged a feleknek a szerződések tartalmának megállapításakor. A fogyasztói szerződések célja a fogyasztó érdekeinek mind hathatósabb védelme, valamint a felek között megbomlott egyensúlyi helyzet visszaállítása, így fontos, hogy a jogszabályokban rögzített és a fogyasztók védelmét szolgáló előírásoktól ne lehessen eltérni, vagyis az ne diszpozitív, hanem kógens feltétel legyen. Ezért a fogyasztói szerződések esetén egyoldalú kógencia érvényesül. Nem csak arról van szó adott esetben, hogy a jog mindkét fél számára meghatározza a kötelezően követendő magatartási szabályokat, hanem klaudikáló kógenciáról beszélhetünk a fogyasztóvédelmi szabályozás kapcsán. Vagyis a szabályozás egyik oldala nyitva marad: a fogyasztó előnyére eltérhet a szerződés, azonban hátrányára nem. Amennyiben pedig mégis ilyen rendelkezést vesznek a szerződés szabályozási körébe, úgy az a feltétel semmis lesz, úgy kell tekinteni, mintha a felek ki sem kötötték volna. A fogyasztó által tett olyan jognyilatkozat is semmis, amelyben a fogyasztó lemond az őt egyébként megillető jogokról. Semmis tehát a fogyasztó joglemondó nyilatkozata. Ezzel az intézkedéssel a jogalkotó a szerződési szabadság elvének korlátozását valósítja meg, meghatározva a szerződés tartalmát, létrejöttének módját és menetét is.
A szerződések érvényesítése sem a szokásos módon történik, megváltozik a szabályok kikényszerítésének módszere. Fogyasztói szerződések, különösen az utazási szerződések
- 76/77 -
esetében ugyanis nem csak a polgári jogban klasszikusnak számító bírósági út vehető igénybe a fogyasztók számára. A peres eljárások mellett a változások lecsapódásaként közigazgatási szankciók és alternatív vitarendezési megoldások is igénybe vehetők.[18] Az individuális és a kollektív igényérvényesítési lehetőségek szembenállásával találkozhatunk a fogyasztói szerződések körében. Nem csak egy adott személy indíthat bírósági peres eljárást egy jogszabálysértő vagy tisztességtelen általános szerződési feltétel miatt meghatározott vállalkozással szemben, hanem a köz érdekében meghatározott szervezeteknek is megvan a joga, hogy a bíróság előtt peres eljárásban közérdekű keresettel fellépjenek a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytató gazdálkodó szervezettel szemben. Az angolszász jogokban a csoportkeresetek (class action) jelentik a csoportos igényérvényesítés másik - a közérdekű kereset modelltől néhány ponton eltérő - formáját. A legnagyobb eltérést az jelenti, hogy nem konkrétan meghatározott szervezeteket illet meg az a jog, hogy a köz érdekében eljárva, bírósági eljárást kezdeményezzen, hanem bármely magánszemély élhet ezzel a lehetősséggel és kérheti a bíróság döntését az ügyben, mely határozat erga omnes hatályú lesz. Az Amerikai Egyesült Államokban eredetileg a határon átnyúló hatással rendelkező szerződésszegések körében lehet alkalmazni. Főszabály szerint így két esetben indítható: a szerződésszegő magatartást a szövetségi jog valamely szabálya szankcionálja, vagy abban az esetben, ha a csoportkeresetet benyújtó fogyasztók valamennyien más tagállamból származnak. Abban az esetben pedig, ha azt tudják igazolni a csoportkeresetet benyújtó magánszemélyek, hogy a szerződésszegő fél tevékenységét az egész Amerikai Egyesült Államok területére kiterjedően folytatja, lehetőséget ad a jog a magánszemélyeknek, hogy az egész nemzetre kiterjedően pereljenek. Természetesen tagállamonként eltérő a szabályozása a class action-nak, így egész nemzetre kiterjedően perelni elég nehézkes. Hozzá kell tennünk ezen túl azt is, hogy a bíróság szerepe is különbözik a kontinentális bírósági modelltől, ami itt abban nyilvánul meg, hogy a bíróság kötelezettsége annak megvizsgálása, hogy a fogyasztók valóban széles körét érinti-e a szerződésszegő fél magatartása vagy sem, illetve hogy a csoportkeresetet benyújtók valóban jogosultak-e képviselni a sérelmet szenvedett csoportot, eljárhatnak-e a csoport nevében.
A közérdekű keresetek és a class action keresetek tárgyalása elvezet minket egy újabb problémakörhöz. Nevezetesen még mindig a polgári jogon belüli magánérdekekről van szó, vagy attól fontosabb érdekeket megtestesítő közérdekről e terület szabályozása kapcsán. A klasszikus érdekérvényesítés formái ugyanis itt is átértelmeződnek azáltal, hogy a szankciók alkalmazásába állami hatóságok is bekapcsolódnak. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a fogyasztó megkeresésére vagy hivatalból indított vizsgálata során bírságot szabhat ki az utazási vállalkozóval szemben, ha az nem a jogszabályoknak megfelelően tünteti fel például az általa kínált utazások díjait, vagy más jogszabálysértést valósít meg.
A magánjog és a közjog elemeinek ilyen szinten való keveredése és az állam ilyen szintű beleavatkozása a magánfelek közötti szerződéses jogviszonyba bizonyítja a fogyasztóvédelmi jog keresztülfekvő jogági jellegét. Tipikusan olyan területről van szó, amely a két nagy jogterület (magánjog, közjog) határán helyezkedik el. ■
Felhasznált irodalom:
Csécsy- Fézer- Hajnal- Károlyi- Petkó- Törő, A gazdasági szféra ügyletei, Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2009.
Fazekas Judit, Fogyasztóvédelmi jog, Complex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft., Budapest, 2007.
Hajnal Zsolt, A fogyasztóvédelem alapjai, In: Szikora Veronika (szerk.), Magyar fogyasztóvédelmi magánjog - Európai kitekintéssel, Debrecen, 2010.
Osztovits András (szerk.), Az Európai Unió alapító szerződéseinek magyarázata, Complex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft., Budapest, 2008.
Szikora Veronika, A fogyasztóvédelmi jog történeti kialakulása Európában, különös tekintettel a magánjog-egységesítési folyamatokra, In: Szikora Veronika (szerk.), Magyar fogyasztóvédelmi magánjog - Európai kitekintéssel, Debrecen, 2010.
Szikora Veronika, A fogyasztóvédelem fejlődése Magyarországon, In: Szikora Veronika (szerk.), Magyar fogyasztóvédelmi magánjog - Európai kitekintéssel, Debrecen, 2010.
Verebics János, Az európai magánjog fejlődésének főbb irányai. A jogegységesítés és újabb állomásai, Typonova Kft, Budapest, 2004.
JEGYZETEK
[2] Fazekas Judit, Fogyasztóvédelmi jog, Complex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft., Budapest, 2007., 19.
[3] Az alkalmazott közjogi szankciók között találhatjuk a kereskedői jog megvonását (vagyis a kereskedelmi engedély visszavonását), a közszemlére tételt, a nyilvános megaláztatást, vagy például a jó hírnév elvesztését.
[4] Csécsy- Fézer- Hajnal- Károlyi- Petkó- Törő, A gazdasági szféra ügyletei, Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2009., 379.
[5] Fazekas Judit, Fogyasztóvédelmi jog, Complex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft., Budapest, 2007., 21.
- 77/78 -
[6] Osztovits András (szerk.), Az Európai Unió alapító szerződéseinek magyarázata, Complex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft., Budapest, 2008., 35.
[7] Osztovits András (szerk.), Az Európai Unió alapító szerződéseinek magyarázata, Complex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft., Budapest, 2008., 38.
[8] Ez az ún. horizontális klauzula.
[9] Osztovits András (szerk.), Az Európai Unió alapító szerződéseinek magyarázata, Complex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft., Budapest, 2008., 39.
[10] Csécsy- Fézer- Hajnal- Károlyi- Petkó- Törő, A gazdasági szféra ügyletei, Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 2009., 384.
[11] A belkereskedelemről szóló 1978. évi. I. törvény.
[12] A tisztességtelen gazdasági tevékenység tilalmáról szóló 1984. évi IV. törvény.
[13] Büntetőjogi, közigazgatási (államigazgatási) normákat értek itt.
[14] Például jogszabályban volt meghatározva, hogy egy hamburgernek hány dekagramm húst kell magában foglalnia.
[15] Szabályozták például a jótállási kötelezettséget, a termékfelelősséget, a házaló kereskedelmet, a gazdasági reklámokat, stb.
[16] Például a fogyasztó szerepét a gazdasági folyamatokban, a kormányzati beavatkozást és a szabad piac kölcsönhatásait.
[17] Verebics János, Az európai magánjog fejlődésének főbb irányai. A jogegységesítés és újabb állomásai, Typonova Kft, Budapest, 2004., 43.
[18] Gondoljunk itt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság eljárására és ellenőrzési lehetőségére, a közérdekű keresetekre, valamint a békéltető testületek munkájára.
Lábjegyzetek:
[1] Zoványi Nikolett. I. évfolyamos Ph.D hallgató, DE -ÁJDI témavezető: Szikora Veronika, egyetemi docens
Visszaugrás
