Régi jogtudományi probléma a kincstalálás útján történő tulajdonszerzés kérdésköre, amellyel még a Szentírásban is találkozhatunk, mégpedig Máté evangéliumában (13, 44), melynek tanúsága szerint Jézus Krisztus a mennyországot a szántóföldben elrejtett kincshez hasonlítja.[1]
A kincset a római szépirodalmi és jogi források a "thesaurus" (thensaurus) főnévvel illetik.[2] Maga a latin kifejezés görög eredetű;[3] a thésauros főnév az ókori görög nyelvű forrásokban is gyakran "kincs" jelentésben fordul elő,[4] azonban a görög thésauros szó jelentése nem teljesen egyezik meg a latin thesaurus szóéval.[5] Igealakban a thésauridzó ('elraktároz', 'félrerak')[6] szó is szerepel az ókori görög nyelvű forrásokban. Az ógörög nyelvben találkozhatunk még e vonatkozásban a 'készletet', 'tartalékot', ill. 'kincset' jelentő "thésaurisma" főnévvel is.[7]
Maga a thesaurus (thensaurus) szó Rómában első ízben szépirodalmi forrásokban bukkant fel, a jogi nyelvben csak később jelent meg. Számos, a köztársasági korból, de főként a korai principátus időszakából származó szépirodalmi forrásban már előfordul a thesaurus szó, ill. felmerül a kincsen történő tulajdonszerzés problémája.
- 181/182 -
Plautusnál már több ízben lehet találkozni a kincs (thesaurus) szóval, ill. a kincstalálás problémájával, így pl. a "Három ezüst" (Trinummus)[8],[9] valamint "A bögre" (Aulularia) c. művében is.[10],[11]
A kincstalálás kérdéskörét - más eredeti tulajdonszerzési módok mellett - egy 1999-ben megjelent tanulmányában részletesen vizsgáló Rolf Knütel elsősorban Horatiust említi meg, aki 2. szatírájában (6, 10-13) arról ír, hogy a mercennarius[12] kincset talált, amelynek értékén aztán a földet megvásárolta és tovább művelte.
Petroniu s Satyriconjában 9 alkalommal fordul elő a thesaurus szó, sőt, egy alkalommal még a modern jogi latinságban ismert thesauri inventio alapjául szolgáló, a római jogi forrásokban is gyakran előforduló "thesaurum invenit" kitétellel is lehet találkozni.[13]
A datálhatóan legrégebbi, még a préklasszikus korból származó álláspont - amit a fundatores iuris civilis, Brutus és Manilius[14] is képviseltek - szerint a kincs a telek acces sió ja, és mint ilyen, osztja a telek tulajdonjogi sorsát. Ezt a nézetet idézi - kritikai jelleggel - a kései klasszikus Paulus, az itt most csak kivonatosan, az alábbiakban viszont teljes egészében is idézett és részletesebben elemzésre kerülő forrásszövegben:
Brutus et Manilius putant eum, qui fundum longa possessione cepit, etiam thensaurum cepisse, quamvis nesciat in fundo esse... (Paul. 41, 2, 3, 3)
- 182/183 -
A thensaurus tehát a préklasszikus római jog felfogása szerint osztja a telek tulajdonjogi sorsát mint a telek járuléka, accessiója, még ha a telektulajdonos nem is tudja, hogy a kincs a telkén van. Úgy tűnik tehát, hogy a veteres számára, ahogy Dieter Nörr is írja, magától értetődőnek tűnt, hogy a kincs tulajdonjoga a telek tulajdonosát illeti meg.[15]
A kincstalálásra vonatkozó disztingváltabb szabályok a klasszikus kor folyamán kezdenek csupán kialakulni. A klasszikus római jogtudósok számára a thesaurus már korántsem a telek accessiója, az adott esetben már valaki másé is lehet, mint a telek tulajdonosáé.
A következőkben a kincs fogalmát is definiáló, témánk szempontjából centrális jelentőségű, a szakirodalomban sokat elemzett Paulus-szöveget tesszük elemzésünk tárgyává, amelynek apropóján több, a kincstalálással összefüggő elméleti és gyakorlati jelentőségű kérdést is megvizsgálhatunk:
Thensaurus est vetus quaedam depositio pecuniae, cuius non exstat memoria, ut iam dominum non habeat: sic enim fit eius qui invenerit, quod non alterius sit. Alioquin si quis aliquid vel lucri causa vel metus vel custodiae condiderit sub terra, non est thensaurus: cuius etiam furtum fit. (Paul. D. 41, 1, 31, 1)
Paulus mindenekelőtt a kincs fogalmának eredeti, klasszikus, de korántsem problémamentes definícióját adja meg, miszerint a kincs "vetus quaedam depositio pecuniae, cuius non exstat memoria, ut iam dominum non habeat". Ezt a szövegrészt a Földi-Hamza-tankönyv a következőképpen fordítja: "egy bizonyos régen elrejtett, értékes dolog, amelyre már nem emlékeznek, s így nincsen tulajdonosa".[16] Elvileg elképzelhető, hogy ez a régen elrejtett, kincsnek minősülő dolog eredetileg és talán még Paulus korában is csak pénz (pecunia)[17] lehetett - a Paulus-szöveg ugyanis kimondottan
- 183/184 -
pecuniáról szól. Ennek fényében Visky Károly a D. 41, 1, 31, 1-ben szereplő "vetus quaedam depositio pecuniae" kapcsán "valamikor régen biztonságba helyezett, azaz elrejtett pénz"-ről ír.[18] Az is elképzelhető, és van is olyan nézet, miszerint az értékes, ingó dolgok közül elsősorban a pénz minősült kincsnek.[19]
Indokolt persze e tekintetben a fokozott óvatosság . A Heumann-Seckel-féle Handlexikon "elrejtett értékes dologként" ("verborgene wertvolle Sache") definiálja a kincs fogalmát, és nem korlátozza azt a Paulus-féle definíció tükrében sem a pénzre.[20] A pecunia szó még a fejlettebb római jogban sem kizárólag pénzt jelentett. A Heumann-Seckel-szótár a pecunia szó kapcsán[21] ugyan nem hivatkozik a Paul. D. 41, 1, 31, 1-re, de utal arra, hogy a pecunia "egy dolog pénzértékét" ("Geldwert einer Sache") is jelenti a forrásokban,[22] továbbá jelenthet "mindent, ami a vagyon tárgya" ("alles, was Gegenstand des Vermögens ist").[23] Különös jelentőséggel bír e vonatkozásban az a Hermogenianus-hely, amely kimondottan rögzíti, hogy a pénz nem csupán a leszámolt pénzt (numerata pecunia) jelenti, hanem minden dolgot.[24] E források tükrében pedig arra következtethetünk, hogy kincs alatt a klasszikus jogtudósok nem csupán a pénzt értették. A későbbi (posztklasszikus kori) jogi források tükrében, amelyek már a monile, ill. a mobile szót használják e vonatkozásban, elvileg arra a konklúzióra is juthatnánk, hogy Paulus korában még csak a pénz minősült technikus, jogi értelemben vett kincsnek, mégis valószínűbbnek tartjuk, hogy a Paulus-féle definícióban szereplő depositio pecuniae kitétel nem csupán a pénzt, hanem minden értékes, ingó dolgot jelöl. Ezt az irodalomban uralkodónak tekinthető álláspontot[25] képviseli pl. Theo Mayer-Maly is, aki úgy vélekedik, hogy a forrásszövegben olvasható "depositio pecuniae" kitétel nem csak pénzt, hanem más értékes dolgokat is jelent.[26] A kincstalálás kérdéskörét a római jogra és a modern jogokra nézve egyaránt behatóan vizsgáló Eduardo Cesar Silveira Marchi brazil professzor is értékes (ingó) dolgokat ért kincs alatt.[27]
- 184/185 -
A kincs - folytatja a kincs fogalmának definiálását követően Paulus - azé lesz, aki megtalálja, a kincs ugyanis senki tulajdonában sem áll.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
