A hatályos Mt.-hez képest a Javaslat az atipikus munkaviszonyok körét a jelenleg még hatályos Mt.-hez képest bővíti. Ez azonban csak részben igaz, mivel a munkaerő-kölcsönzésről egy árva szót sem szól. Úgy tudni azért, mert európai uniós irányelv módosítás várható ezen a téren és ennek megtörténte után egy külön törvény fogja szabályozni a munkaerő-kölcsönzést. Ez annyiban nem jó, hogy szétesik a munkajogi kodifikáció egysége, amely jelenleg is részben fennáll annál fogva, hogy az európai üzemi tanács, amely először az Mt.-be az üzemi tanács után alfejezetként került be, utóbb kivették az Mt. második jogharmonizációs módosításakor az Mt.-ből, és most külön törvény, a 2003. évi XLII. tv. szabályozza. Annak ellenére azonban, hogy a Javaslat nem rendezi a munkaerő-kölcsönzést, ha a Javaslat időközben hatályba lépne, és még nem készülne el addig a munkaerő-kölcsönzésről szóló törvény, addig a jelenlegi Mt. munkaerő-kölcsönzési fejezete hatályban maradna ideiglenes jelleggel. Ennél fogva leszögezhető, hogy a magyar tételes munkajogban az atipikus munkajogviszonyok köre bővülni fog. Ez a bővülés, ill. bővítés összefüggésben áll az ún. "flexicuruty" koncepcióval, amely szerint a munkavállalók szociális és egzisztenciális biztonságának megtartása mellett a munkavégzést rugalmasítani szükséges a keresleti igények, a megrendelések változó volumene szerint (Zell am See, Munkajogi Konferencia, 1987. Prugberger, Valóság 2008/2. 39-53.). Ennek figyelembevételével előtérbe került a nyugat-európai államokban a részmunkaidős foglalkoztatás és a meghatározott időtartamra szóló munkaviszony, valamint a távmunka és a munkaerő-kölcsönzés. Ide tartozik még az ún. önfoglalkoztatás is, amelyről a Javaslat 3. §-a, tehát nem az atipikus szerződésekről szóló fejezet beszél. A 3. § ugyanis a 86/613 EGK. irányelvvel és az Unió régi tagállamainak jogi szabályozásával összhangban kimondja, hogy "a munkavállalókhoz hasonló jogállású személynek kell tekinteni, aki nem munkaszerződés alapján végez más részére munkát, amennyiben a) személyesen, ellenérték fejében rendszeresen és tartósan azonos személy részére végez munkát és b) a szerződés teljesítése mellett nem várható el egyéb rendszeres kereső foglalkoztatás folytatása. Az a) pontban meghatározott feltétel korrekt, a b) pontba felvett azonban nem. Ugyanis az irányelv szerint és a tagállamok gyakorlata szerint is több helyen is dolgozhat párhuzamosan az önfoglalkoztató. Fő kritérium a rendszeresség. A rendszeresség pedig fennáll akkor, ha 2 hónapon keresztül havi 10 órában dolgozik ugyanannál a vállalatnál. A másik kritérium pedig az, hogy az önfoglalkoztató saját maga végezze a munkát és ne legyen alkalmazottja és saját cége, mert akkor már tartós vállalkozási vagy megbízási jogviszonyról van szó. Az önfoglalkoztatót pedig a nyugat-európai államok jogi szabályai szerint megilletik mindazok az individuális és kollektív munkajogok, amelyek a munkavállalókat is megilletik (Wittner, Isenberg, Somogyi, in: Prugberger, Munkajogi normatív értékek és neoliberális globalizálódó gazdaság, Bíbor K. Miskolc, 2008. 187-190.) Ezért nem ártana, ha az önfoglalkoztatás részleteit a munkavállalók, ill. az önfoglalkoztatottak biztonsága és a munkáltatói visszaélések elkerülése végett a Javaslat a munkaviszony egyes típusaira vonatkozó II. rész 11. fejezetében a többi a tipikus munkaviszonnyal együtt részletesebben szabályozná hasonlóan, miként ezt a nyugat-európai államok joga vagy jogi szabályozással vagy bírósági elvi határozattal teszik.
Visszatérve ahhoz, hogy milyen új atipikus munkaviszonyok kerültek be a 11. fejezetbe, újként vette fel - igen helyesen - a Javaslat a több munkáltató általi foglalkoztatást, ugyanakkor viszont hiányzik ennek a nyugat-európai államokban gyakran alkalmazott fordítottja, vagyis az, amikor a munkáltató egy munkavállaló közösséggel szerződik munka elvégzésére. Hiányzik továbbá a Javaslatból továbbá a szövetkezeti, gazdasági társasági, a polgári jogi társasági és a munkaközösségi tagsági munkavégzés rendezése, holott a nyugat-európai államok munkajoga többnyire ezekről is szól.
Elemezve az esélyegyenlőséggel és a diszkrimináció tilalmával összefüggő azokat az EGK és EK Irányelveknek az előírásait, amelyek az atipikus munkaviszonyokra is vonatkoznak, az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló 2003. évi CXXV. törvényben találhatók összevonva a közigazgatási és a bírósági eljárásban is alkalmazandó hasonló követelményekkel. Ugyanakkor a 2003. évi módosítás óta sem az Mt., sem a most elkészült Javaslat nem tartalmazza az esélyegyenlőség és az egyenlő bánásmód munkajogban alkalmazandó követelményeit, holott az általánosan megfogalmazott szempontok sajátosan érvényesülnek a munka világában. Ezért indokolt lenne a részmunkaidőre és a határozott időre létesített munkaviszonyra, a távmunkára és a munkaerő-kölcsönzésre, valamint az önfoglalkoztatásra és minden más atipikus munkaviszonyra vonatkozóan kimondani, hogy az atipikus munkaviszonyban állók a munkakollektíva teljes jogú tagjai. Ez egyúttal azt is jelentené, hogy mind az előmenetel, mind a bérezés, mind a képzés-továbbképzés tekintetében az atipikus munkaviszony bármely formája szerint dolgozók a tipikus jogviszonyban foglalkoztatott munkavállalókhoz hasonló elbánást várhatnak el. Tekintettel arra, hogy az itt említetteken kívül az atipikus munkaviszonyokra vonatkozó irányelvek azt is kimondják, hogy ha tipikus munkakör megürül, akkor a munkáltató köteles erről az atipikus módon foglalkoztatottakat értesíteni, akik ha a megüresedett állásra pályáznak és a külső pályázókhoz viszonyítva azonos feltételekkel rendelkeznek, velük szemben alkalmazási elsőbbséget élveznek. Ezt a jelenleg hatályos Mt. kimondja, viszont minderről a Javaslat egy szót sem szól, ami viszont hiba.
A részmunkaidős foglalkoztatás elsősorban a gyermekneveléssel és a háztartásvezetéssel foglalkozó nők részére jelent nagy könnyebbséget és előnyt. Ugyanakkor a társadalom számára is előnyös, mivel elősegíti a népesedéspolitikát. Ugyanis a munka világában is megjelenni, valamint ott karriert felépíteni vágyó nők a részmunkaidős foglalkoztatás bővítésével és a teljes munkaidőben foglalkoztatottakhoz hasonló bánásmód mellett elkerülhetik azt a dilemmát, ami azzal függ össze, hogy a munka világában történő érvényesülést vagy az anyaságot a gyermekneveléssel összekapcsolva válasszák. Ebből a szempontból pozitív, hogy a Javaslat a munkaszerződés módosítását tartalmazó II. rész 5. fejezet 51. §-ában a munkahelyére a szülési, ill. a gyermekgondozási szabadságról visszatérő munkavállalót annak kérelmére részmunkaidővel köteles foglalkoztatni. Ez azért is jelentős, mert mind a hazai, mind a külföldi munkavállalók általában elhárítják a részmunkaidőben történő foglalkoztatást. Ugyanakkor azok a nyugat-európai cégek, amelyek hazájukban nem térhetnek ki a részmunkaidős foglalkoztatás elől, Magyarországon igyekeznek elhárítani azt.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
