Az egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról szóló 2022. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Módtv5.) egyebek mellett a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) számos rendelkezését érinti. Noha a médiából szinte kizárólag az apasági szabadságról szóló polémia volt érzékelhető, a (már-már novellajellegű) szabályváltozások a munkaviszony szinte valamennyi elemét (ha sokakat csak elenyésző mértékben, de) érintik. Mint az ismert, a jogszabályi korrekciók jelentős részét két európai uniós irányelv[1] magyar jogba való adaptálása indokolta. A két irányelv tárgya alapjaiban eltérő, legfeljebb annyiban kapcsolódnak egymáshoz, miszerint a munka és a magánélet közötti egyensúly (Irányelv2) aligha képzelhető el átlátható és kiszámítható munkafeltételek (Irányelv1) hiányában. További, ennél lényegesebb hasonlóság a két irányelv között az, hogy mindkét cél elérése érdekében hathatós igényérvényesítési lehetőséget kíván biztosítani az érintett munkavállalók számára. Ezek közül a legizgalmasabbnak (egyben a legtöbb jogértelmezési kérdést felvető) új jogintézménynek a magyar munkajogban eddig nem ismert az a megoldás látszik, amely (végső fokon és korlátok között ugyan) a munkaszerződés bírósági módosítására is lehetőséget biztosít, ennek részleteit ismerteti az alábbi 2. alcím. Elöljáróban még arra utalok, hogy a címben jelzett "új igényérvényesítési lehetőségek" alatt nemcsak eddig nem ismert anyagi jogi intézmények értendők, hanem olyan rendelkezések is, amelyek a meglévő jogintézmények hatékonyabb érvényesülését támogatják, lásd az alábbi 1. és 4. alcímet. Végül - a 6. alcímben - azokat az átmeneti rendelkezéseket ismertetem, amelyek az 1-5. alcímben írt változások hatálybalépéséhez kapcsolódnak.
A következőkben az alábbi új vagy megújított (kibővített) igényérvényesítési lehetőséget tárgyalom.
1. A joggal való visszaélésre alapított igény bizonyításának könnyítése
1.1. A joggal való visszaélés tilalmának követelménye a munkajogban
1.2. A bizonyítási teher (érdek) változása
1.3. A bizonyítási teher (érdek) alakulása a jognyilatkozat pótlása iránti eljárásban
2. A munkaszerződés bíróság általi módosítása
2.1. A munkaszerződés módosításának jogcímei
2.2. Munkaszerződés-módosítás a biztonságos munkafeltételek kialakítása érdekében
2.2.1. A jogosultak köre és az ajánlat lehetséges tartalma
2.2.2. Az ajánlat formája és indokolása
2.2.3. A munkáltatói válasznyilatkozat
2.2.4. Az elutasító vagy elkésett munkáltatói válasznyilatkozattal szembeni munkajogi vita
2.3. Munkaszerződés (munkafeltétel) módosítása a munka és a magánélet összhangjának biztosítása érdekében
2.3.1. A munkaszerződés (munkafeltétel) módosításának kezdeményezésére jogosultak köre
2.3.2. Az ajánlat lehetséges tartalma
2.3.3. Az ajánlat formája és indokolása
2.3.4. A munkáltatói válasznyilatkozat
2.3.5. Az elutasító vagy elkésett munkáltatói válasznyilatkozattal szembeni munkajogi vita
3. A munkaviszony megszüntetésére irányuló indokolásmentes jognyilatkozat utólagos indokolásának igénylése
4. A határidők megtartásának könnyítése
5. A munkaviszony jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeinek változása
6. Az érintett változások hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezések
A magyar munkajog hagyományos alapelvi szabálya a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményének megtartását írta elő.[2] A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény
- 40/41 -
(a továbbiakban: Ptk.) hatálybalépésével ugyanakkor az Mt. ezt az alapelvet a joggal való visszaélés tilalmára változtatta,[3] kifejezetten csak a két kódex közötti indokolatlan eltérések kizárása érdekében. Azaz: a jogalkotó szándéka a munkajogi szabályozás és az ez alapján évtizedek alatt kialakult gyakorlat tartalmi változtatására nem irányult, amit azzal is jelezni kívánt, hogy a (Ptk.-val szemben) átvette a korábbi szabályozás példálódzó felsorolását.[4] A két kódex azonos terminológiája mögött viszont lényegesen eltérő joggyakorlat áll. Míg a polgári perekben a joggal való visszaélés tilalmába ütköző jognyilatkozat vagy egyéb magatartás megállapítása kivételes, mondhatni szélsőséges tényállások esetében érvényesül,[5] addig a munkaügyi perekben ez korántsem tekinthető kuriózumnak. Igen leegyszerűsítve ennek oka feltehetőleg abban keresendő, hogy a munkaviszony keretében a munkáltatót megillető széles körű és diszkrecionális jellegű utasítási jog korlátozására, a visszaélésszerű alkalmazás kizárására a tárgyalt jogintézmény jellegénél fogva alkalmasnak mutatkozik.
Most már csak a munkaügyi pereket érintően, a joggal való visszaélésre való hivatkozás elsősorban a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos ügyekben tipikus. (A mindennapi tapasztalatok persze azt jelzik, hogy egyáltalán nem kivételes elsősorban a munkáltató részéről visszaélésszerű utasítás, hátrányos következmény alkalmazása stb., de ezekkel szemben a bírói út igénybevétele nem igazán hatékony, következésképpen ilyen intézkedésekkel szemben peres eljárások is csak kivételesen indulnak.) Dr. Tercsák Tamás (a téma kiváló elemzője) áttekintette az 1990-2015. közötti Bírósági Határozatok gyűjteményében közzétett eseti döntéseket, s azt állapította meg, hogy az elemzett ötven esetből körülbelül a fele (huszonhat) a munkajogviszonyok (munkaviszony, közalkalmazotti, közszolgálati jogviszony) munkáltató általi egyoldalú megszüntetési jogának (felmondás, felmentés) rendeltetésellenes joggyakorlásával volt kapcsolatos, tizenhárom eset a munkaviszony megszüntetésével közvetetten összefüggő munkáltatói jog rendeltetésellenes gyakorlását vizsgálta (határozott idejű munkaszerződések sorozatos létesítése, szakszervezet egyetértési jogával kapcsolatos esetek).[6] Nem véletlen ezért, hogy az Összefoglaló vélemény alapján a joggal való visszaélésre alapított igény érvényesítése tárgyában alkotott 5/2017. (XI. 28.) KMK vélemény (a továbbiakban: Vélemény) elsősorban a munkaviszony jogellenes megszüntetésére alapított munkavállalói igény elbírálását érintően ad iránymutatást.
A Vélemény a joggal való visszaéléssel kapcsolatos igény érvényesítésének lényegét a következőkben foglalja össze. "A joggal való visszaélés tilalmának megsértése akkor állapítható meg, ha valamely alanyi jog gyakorlása formálisan jogszerűen történt. Ezért valamely joggyakorlás nem lehet tételes jogszabályba ütközés miatt jogellenes és egyben a joggal való visszaélés tilalmába ütköző."[7] Ami témánk szempontjából lényeges, ez a megállapítás egyben az ilyen igények érvényesítésének legproblémásabb vonását (is) érinti, nevezetesen az igényt megalapozó tényállás bizonyításának nehézségét. Az Összefoglaló vélemény ezt a következők szerint mutatja be. "A rendeltetésellenes joggyakorlás körében a bizonyítás nehézségét az adja, hogy a jogával élő látszólag a jog adta kereteken belül marad, tehát a joggyakorlás formálisan jogsértést nem valósít meg, nem ütközik tételesen meghatározott tilalomba, viszont a másik fél oldalán hátránnyal jár függetlenül attól, hogy a jogot gyakorló fél tudatában volt-e ennek, vagy ezt nem látta át. A rendeltetésellenes joggyakorlást megvalósító tényállásoknál (lásd jogos érdek csorbítása, érdekérvényesítési lehetőség korlátozása, zaklatás, véleménynyilvánítás elfojtása) a jogsértés nem nyilvánvaló, annak megállapításához a körülmények feltárása, széles körű bizonyítás szükséges. A bizonyítékokat azonban a rendeltetésellenes joggyakorlásra hivatkozó félnek - a joggyakorlat elemzésben feltártak szerint jellemzően a munkavállalónak - kell rendelkezésre bocsátania."[8]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
