Megrendelés
Magyar Jog

Fizessen elő a Magyar Jogra!

Előfizetés

Dr. Pataky Csaba, Pataky Tibor: A járművezetői engedélyek bevonásának újabb problémái több európai országban (MJ, 2006/9., 570-574. o.)

Több mint 10 éve foglalkozom ezzel az európai közlekedő társadalmat érintő problémával. 1993-ban Genfben előadást tartottam egy nemzetközi konferencián ezen témában, az Európa országaiban máig is vitatott megoldásokról. Ezt az előadásom, közzétettem a Magyar Jog 1994. évi 1. szám 50-52. oldalán.

Most megvizsgáltuk több mint 10 év után, hogyan alakul a járművezetői engedélyek bevonásának gyakorlata.

Ugyanis éjszakai korlátozott látási viszonyok között történő halálos, maradandó sérülések stb. balesetek esetében a máig is érvényes módosított 35/2000. (XI. 30.) BM r. 27. §-a alapján a rendőr a vezetői engedélyt a helyszínen elveszi, ha a járművezető azzal gyanúsítható...

Ez sokunkat irritál, hogy ily típusú baleseteknél a helyszínelő már megállapíthatja, hogy a gépkocsivezető mivel gyanúsítható különösebb elmélyültebb műszaki, világítástechnikai és pszichológusi szakvélemény nélkül.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a mi ezen BM rendeletünk nemzetközi viszonylatban sem állja meg helyét. Sok ártatlan ember esetleg évekig nem vezethet, mert rajta kívül álló ok miatt éjszaka elüt egy kivilágí-tatlan kerékpárost, vagy gyalogost. Elveszti egzisztenciáját, és semmiféle kártérítésre igényt nem tarthat. Megfontolandó a későbbiekben részletezett finn és balti államok példája.

Statius római epikus költő máig is örök igazságot fogalmazott meg "Seva legem, et lex servabit te", vagyis "Óvjad a törvényt, s majd szelleme téged is óv." Bizony ennek figyelembevétele megóvhatna elszegényedéstől, nincstelenné válástól sok embert, különösen hazánkban.

Igaz a 34/2004. BM rendelet 11. §-a az ügyésznek megadja azt a lehetőséget, hogy intézkedjen az Okmányirodánál a vezetői engedély visszaadása ügyében. Sajnos igen rosszak a tapasztalataink, mert olyankor sem intézkedik, amikor a felmentő ítélet már árnyékát előre vetíti.

Régen hangoztatott álláspontunk, hogy a vezetői engedélyeket a bíróságoknak kellene bevonni az előzetes letartóztatás elrendelésének jogszabályi gyakorlata alapján.

Érdekességként megemlítendő, hogy kb. 10 évvel ezelőtt az ORFK egyik magas rangú vezetője, egy előadásában azt mondta, hogy Magyarországon azért rendelték el az utánképzés intézményét, hogy munkát adjanak a sok munkanélkülivé vált oktatónak. Hát ebben sok igazság van, különösen, ha egy utánképzés költsége akár 100-200 000 Ft is lehet.

A külföldi gyakorlatokat elemezve megállapíthatjuk, hogy leginkább a hangsúly a vezetői engedélyek bevonásánál az ittas és kábítószeres befolyás alatti vezetésre tevődik. Sok országban baleset okozásánál szóba sem kerül a vezetői engedélyek bevonása. Most közreadjuk kutatásunk eredményét okulásul.

AUSZTRIA

Ausztriában különbséget tesznek a bírósági és az igazgatásrendészeti kompetencia között. A büntetőbíróságok nem rendelkeznek jogosultsággal a jogosítványok bevonására, ez kizárólag az illetékes igazgatásrendészeti hatóságot illeti meg.

Lényegében az osztrák igazgatásrendészeti jog két olyan tényállást ismer, amelyek a hatóságot feljogosítják a vezetői engedély visszavonásának meghatározott időtartamára vagy tartósan történő bevonására. Az egyik mikor bizonyos mértékben alkohol vagy kábítószer hatása alatt áll és közúton 40 km/h autópályán 50 km/h sebességtúllépést követ el.

0,5-0,75 ezrelék figyelmeztetés, 0,8-1,19 ezrelék 4 hónapig terjedő vezetői engedély bevonás, 1,2-1,59 ezrelék legkevesebb 3 hónapra 1,6 ezrelék felett legkevesebb 4 hónapra bevonják a vezetői engedélyt és kötelező az utánképzés, amely orvosi szakvéleményt is szükségessé tesz.

Ausztriában a közlekedési bűncselekmény elkövetőitől a bíróságok akkor sem vonhatják be a vezetői engedélyt, ha súlyos sérüléssel, vagy halállal járó balesetet okoz. Az igazgatásrendészet feladata, ha ez a cselekmény párosul alkoholos befolyásoltsággal, vagy a fentiekben megjelölt jelentős sebességtúllépéssel. Ha ezek nem állnak fenn, Ausztriában a közlekedési baleseteknél a vezetői engedélyeket nem vonják be.

Ha már Ausztriánál tartunk, mint érdekes megoldást közreadjuk, hogy nem vezetik be náluk a közlekedési előéleti pontrendszert azon megfontolásból, hogy hatékonyabbnak tartják a szigorú ellenőrzéseket. (Ezt mi is magunkévá tehetnénk.)

BELGIUM

A rendőrségnek 6 órára jogában áll a vezetői engedélyt visszavonni, ha a vezető 0,5 ezrelékes alkoholos befolyásoltság fölött vezet, vagy 40 km/h sebességgel átlépi a megengedett sebességet.

A bíróság akár szabálysértés, akár bűncselekmény elkövetése esetén visszavonhatja a vezetői engedélyt 8 naptól élethossziglan.

Általában a bíróságok akkor alkalmazzák a vezetéstől eltiltást, ha a közlekedési szabályok megsértése, a baleset okozása többször történik meg. A bíróság szabadon határozza meg a vezetéstől eltiltás tartamát, és előírhatja a vezetőnek, hogy a vezetői engedélyét csak egy kötelező vezetési vizsga letétele után kaphatja vissza.

A bíróság szabadon mérlegeli, hogy a vezetési jogosultság visszaszerzését vizsga tételéhez köti-e. Sokszor nem mondja ki a bíróság, hogy az eltiltás lejárta után csak vizsga sikeres tétele után vezethet. A bíróság még bizonyos járműtípusokra is elrendelheti a vezetői vizsgát, pl.: tehergépkocsi, motorkerékpár, személygépkocsi stb.

DÁNIA

Dániában a rendőrség közigazgatási úton és a bíróság ítélettel eltilthatja a vezetőt a járművezetéstől.

A dán közlekedési törvény ismeri a feltétel nélküli és a feltételes vezetéstől eltiltást.

A rendőrség közigazgatási úton visszavonhatja a vezetési jogot:

- aki már nem képes vezetői engedélyt szerezni. Ha egy személy elmulasztja alávetni magát a vezetői képességet megállapító szükséges vizsgálatoknak, és teszteknek. Amennyiben ezen személy kábítószert vagy drogokat használ, vagy ezek mértékét túllépi, bíróság elé vihető,

- ha a vezetési jogtól történő feltétel nélküli eltiltás lehetősége fennáll, akkor ittas vezetés miatti vád esetében a rendőrségi bíró a vezetői engedélyt visszavonja,

- ha a vezetési jogtól történő feltétel nélküli eltiltás feltételei fennállanak.

Feltétel nélküli eltiltás:

1. Ittas vezetés

2. Tehergépkocsi sebességkorlátozó berendezés nélküli vezetése, vagy ezen berendezésbe illetéktelen beavatkozás.

3. Mások személyében vagy vagyonában okozott szándékos károk, vagy veszélyhelyzet szándékos okozása, vagy egyébként gépjármű súlyosan gondatlan vezetése.

4. Korábban feltételesen eltiltották és újabb bűncselekményt követett el a próbaidő időtartama alatt.

5. Korábban vezetési tilalmat rendeltek el, és újabb bűncselekményt követett el a vezetési tilalom elrendelését követő 3 éven belül.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére