Megrendelés

Dr. Tran Dániel[1]: Beszámoló az Amerikai Kriminológiai Társaság 72. találkozójáról (BSZ, 2018/1., 91-92. o.)

Az Amerikai Kriminológiai Társaság (ASC) egy 1941-ben alapult nemzetközi szervezet, amelynek tagjai szakmai és tudományos tudás megszerzésére törekednek a bűnözés és bűnelkövetés mérése, etiológiája, következményei, megelőzése, kontrollja és kezelése terén ("About ASC", 2006). A Társaság 2016. november 16. és 19. napjai között "The Many Colors of Crime and Justice" címmel idén 72. alkalommal rendezte meg éves konferenciáját - ezúttal a new orleans-i Hilton Riverside hotelban -, amelyen e beszámoló írója az ELTE Tehetséggondozási Tanácsának támogatásának köszönhetően végig részt tudott venni.

A konferencia hivatalos kezdetét megelőzően számos "pre-meeting" workshoppal készült az ASC, amelyek közül november 15-én a szerző a "Qualitative Research Using In-Depth Interviews" című műhelyen vett részt. A workshopot Dr. Jennifer Cobbina, a Michigan State University oktatója, illetve Dr. Sharon S. Oselin, a University of California oktatója vezették. Oselin számos korábbi empirikus kutatást követően most transz- és ciszgender női prostitúcióról folytat kutatást, míg Cobbina jelenleg egy nemzeti kitüntetésben részesült kutatócsoportot vezet az Egyesült Államokban. A workshop haszna nem csupán a mélyinterjúk készítése módszertanának jobb megismerésében merült ki: a világ minden tájáról érkezett szakemberek több feladaton keresztül osztották és vitatták meg korábbi tapasztalataikat, amely érdekes betekintést adott a résztvevők kutatási területeinek sokszínűségébe.

A konferencia ezt követően, 2016. november 16-án, szerdán kezdődött el. Rendkívül nehéz, talán lehetetlen átfogó képet adni az egész rendezvényről.

A konferencián több mint kétezer szakmabeli előadóként vett részt; a szakmai előadások több tucat párhuzamos szekcióban reggel 8 órától délután fél 7-ig tartottak. A szakmai előadásokkal párhuzamosan az Amerikai Kriminológiai Társaság tíz aktív szekciója is a konferencia keretében tartotta operatív üléseit, illetve külön tudományos üléseit is. Este fél 7-től 11 óráig különböző díjátadók, fogadások és szekciókhoz, egyetemekhez vagy kutatóintézetekhez köthető szociális események kerültek megrendezésre. E programok mellett a résztvevők több, egyenként is több száz darabos poszterkiállításokat tekinthettek meg, amelyek különböző aktuális témák szigorúan csak vizuális feldolgozását kínálták a szemlélődőknek. Mindemellett, egyetemek, független kutatóhelyek, könyvkiadók és a Társaság különféle szekciói az érdeklődőket várva a konferencia alatt folyamatosan, végig önálló standokat működtettek.

Ennyi résztvevőnél és benyomásnál nehéz tendenciákat felfedezni a témák rengetegében, de a szerzőnek mint előszöri résztvevőnek szembetűnő volt a szigorúan kvantitatív és alkalmazott kriminológiai szemlélet, amely szinte kivétel nélkül kitűnt az amerikai kollegák előadásaiból. Ezenfelül elmondható, hogy a tankönyvekből és a hazai, ill. európai tudományos életből is jól ismert összes jelenkorban létező kriminológiai irányzat jelen volt legalább egy-két tematikus ülés erejéig az Amerikai Kriminológiai Társaság éves ülésén. A szerzőnek újdonság volt az "élelmiszer és agráripar kriminológiája" szekció kutatási témája, amely az idei társasági ülésen - a szerző mint tag részvételével - kezdeményezte az Amerikai Kriminológiai Társaság önálló szekciójaként való jóváhagyását.

A konferencián számos kiváló előadás elhangzott, amelyeknek bemutatására egy hosszabb tanulmány sem lenne elég. Az ismertető kereteit nem túllépve meg kell jegyezni, hogy a kriminológia tudományának számos jeles képviselője tiszteletét tette a rendezvényen. Robert Sampson, a Harvard oktatója és az ASC korábbi elnöke Crime and Inequality c. műve "Toward a Theory of Race, Crime and Urban Inequality" c. második fejezetét revideálta Ruth Peterson, a Társaság leköszönő vezetőjének elnöklése mellett. A fehérgalléros bűnözés és vállalati bűncselekmények témaköreiben Henry Pontell (John Jay University) több kerekasztal-beszélgetésen is megosztotta a felvetett kérdésekkel kapcsolatos gondolatait, míg David O. Friedrichs a Edwin H. Sutherland örökségét értékelte a hatalmasok bűncselekményeinek megértése vonatkozásában. A kulturális és kritikai kriminológia köreiből több ülésen is előadóként részt vett még Jeff Ferrel, illetve Keith Hayward, aki a

- 91/92 -

"deviant leisure", ellenállás, konzumerizmus és kulturális kriminológiai kapcsolódásairól és elhatárolásairól is beszélt a new orleans-i konferencián. Tim Newburn a nemzetközi politikai gazdaságtanról és a globális bűnözéskontroll mobilitásának irányairól tartott érdekes előadást egy, a globális kriminológia jövőbeli irányairól szóló tematikus ülésen.

Említésre méltó még, hogy több ülés levezető elnökeként jelen volt a találkozón Vinzenzo Ruggiero is a middlesexi egyetemről, továbbá hogy Klaus von Lampe új, Organized Crime: Analyzing Illegal Activities, Criminal Structures and Extra-legal Governance c. munkája - amelyet az Európai Kriminológiai Társaság szeptemberi münsteri ülésén tartott könyvbemutatóján már prezentált - az Amerikai Kriminológiai Társaság ülésén is bemutatták, ahol szintén kiváló fogadtatásra talált.

Bár az előadások és párhuzamos tudományos események tekintélyes száma miatt szinte lehetetlen alapos beszámolót készíteni az eseményről, e cikk írója megkísérelt átfogó képet adni a rendezvényen történtekről. Összességében elmondható, hogy az Amerikai Kriminológiai Társaság 72. éves ülése számos tekintetben inspiráló volt. Érdekes kerekasztal-beszélgetések, viták, könyvismertetők és előadások meghallgatása mellett a konferencia lehetőséget adott arra, hogy a résztvevők valamelyest betekintést nyerhessenek azokba a témákba, amelyek jelenleg a nemzetközi tudományos közösséget foglalkoztatják. Ezenfelül az ASC new orleans-i konferenciája lehetővé tette a kriminológia tudományának nemzetközileg is ismert és elismert művelőinek meghallgatását, nem is beszélve azokról a sokrétű szakmai kapcsolatokról, amelyeknek megkötésére a rendezvény kiváló teret adott.

Irodalomjegyzék

About ASC (2006). Letöltve: http://www.asc41.com/about.htm

Lábjegyzetek:

[1] PhD-hallgató ELTE ÁJK

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére