A tettek megértéséhez elsősorban a lélek ösvényein történő eligazodás képessége szükséges, különösen egy büntetőügyben. Ebben nyújt segítséget a pszichológia tudománya és ehhez kapcsolódóan a pszichológus szakértő. Talán a tudomány rövid múltjára vezethető vissza az, hogy büntető eljárásjogi szempontból a pszichológiai ismeretek egy olyan kincsesbányának tekinthetőek, amelynek maradéktalan kiaknázására a jövőben kerül sor. Ezen tanulmányban néhány új nézőpontot bemutatását tűztem ki célul, az igazságügyi pszichológus szakértő büntetőeljárásban betöltött szerepét illetően.
Az új lehetőségek egyúttal a közelmúltban hatályba lépett új Büntetőkódex rendelkezéseivel is összefüggést mutatnak, hiszen az 2012. évi C. törvényben több olyan rendelkezés található, amellyel összefüggésben felmerülhet az igazságügyi pszichológus szakértő alkalmazása.
A pszichopátia, mint az elmeműködés kóros állapotának egyik fajtája nemcsak büntethetőséget kizáró okként, hanem a büntetőeljárás során tanúsított sajátos viselkedési formaként is említést érdemel. A pszichopátia vizsgálata álláspontom szerint azért is bír rendkívüli jelentőséggel, mert szerfogyasztáshoz kapcsolódó rendellenességeken kívül ez a viselkedészavar áll a leggyakrabban a felnőttek által elkövetett enyhébb és súlyosabb bűncselekmények hátterében.[1]
A gyakorlati tapasztalatok is alátámasztják azt az általánosnak mondható tézist, hogy a büntetőeljárás az eljárás szereplőinek többségéből - gondolok itt különösen a vádlottakra, sértettekre és a tanúkra - stresszt, idegeskedést és ezekhez hasonló egyéb negatív érzelmeket vált ki. Ennek oka, hogy az eljárásnak rendkívül jelentős "tétje" van. Ez egyrészt a büntetőjogi felelősség megállapításában rejlik, másrészt a felelősség megállapítása esetén, egy további ok az izgalomra, az alkalmazott szankció fajtája és mértéke. Ennyi jelentős kérdés egyidejű fennforgása feszültséget vált ki az érintettekből. A pszichopaták személyiségüket tekintve inkább extrovertált egyéneknek tekinthetők, akik hajlamosak az egocentrikusságra, mások manipulálására és a nagyzolásra. Mindezen tulajdonságtól azonban még senki nem tekinthető pszichopatának, ehhez még egy "hozzávalóra" szükség van, ez pedig nem más, mint az "érzelmek nélküli üresség".[2]
Mindezekből a tulajdonságokból következik az, hogy a pszichopaták számára a büntetőeljárás folyamata semmiféle érzelmi megrázkódtatással nem jár, és szintén nem vált ki belőlük érzelmeket a kilátásba helyezett szankció sem. Ebből következően a büntetőeljárás folyamán is képesek tiszta fejjel gondolkodni, nyugalmukat egy pillanatra sem veszítve el. Számukra az eljárás inkább egy játszótér, ahol ismét kiélhetik mások befolyásolására való hajlamunkat, amelyben, valljuk be, elég sikeresek. Az előbbiek konzekvenciája, hogy egy pszichopatára a büntetőeljárás során szinte lehetetlen hatni, és igazi kihívás őket azon viselkedésmódból kimozdítani, amelyet életük folyamán egyébként tanúsítanak. Mivel a pszichopátia az egyik leggyakrabban előforduló viselkedészavarok egyike a felnőtt korú elkövetők között, ezért fontos ennek mielőbbi felismerése a büntetőeljárás során, különösen a nyomozati szakban. Azért tartom kiemelt jelentőségűnek ennek mielőbbi felismerését, mivel a pszichopata terheltekkel szemben azon kihallgatás-taktikai módszerek, amelyek más terheltek esetében akár sikeresek is lehetnek, velük szemben hatástalannak bizonyulnak. A tényállás alapos felderítéséhez elengedhetetlenül szükséges a terhelt vallomása. A terheltnek természetesen joga van a vallomás megtagadásának lehetőségével élni, továbbá vallomástétel esetén sem terheli igazmondási kötelezettség, csupán annyi korlátja van a vallomástételének, hogy más személyt nem vádolhat hamisan. A pszichopaták korábban ismertetett személyiségjegyeik miatt, az eljárás során nagyobb valószínűséggel választják a vallomástétel, mint a hallgatás lehetőségét. Manipulálásra és hazudozásra való hajlamuk miatt azonban feltételezhetően nem az igazat fogják elmondani, ha nem látnak ebben valamiféle hasznot.
A pszichopaták haszonelvű szemléletet követő emberek, akik szeretik saját jelentőségüket hangsúlyozni, ebből adódóan, a tényállás alaposabb felderítése érdekében érdemesebb az eljárás során azon büntető eljárásjogi jogintézményeket alkalmazni, amelyeknek a terheltet illetően "kvázi jutalmazó" jellege van. Ezekre a Büntetőeljárási kódexen belül több példát is találunk. Először is elegendő a Be. 175. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezésre gondolni, amely lehetővé teszi azt, hogy az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság az ügyész engedélyével a feljelentést elutasíthatja azon gyanúsított ese-
- 65/66 -
tében, aki az ügy, illetőleg más büntetőügy felderítésében, bizonyításában együttműködik. Hasonló lehetőséget kínál az együttműködő terhelttel szemben a nyomozati szakaszban a Be. 192. § (1) bekezdése, amely szerint az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság az ügyész engedélyével a nyomozást megszüntetheti az együttműködő terhelttel szemben. Végül érdemes még említést tenni a Be. 537. §-ban foglalt lehetőségről, amely a bűncselekményt bűnszervezetben elkövető terhelt esetén is lehetővé teszi a tárgyalásról lemondás lehetőégét, akkor, ha a nyomozás során az ügy, illetve más büntetőügy bizonyításához hozzájárulva az ügyésszel, illetve a nyomozó hatósággal jelentős mértékben együttműködött, de a nyomozás megszüntetésére bármely okból nem került sor. Ezt az utolsó példát azért említettem a vádlottat "jutalmazó jogintézmények" között, mert ebben az esetben a büntetési tételkeret kedvezőbb lesz a vádlott számára. Az előbbi példákkal azt kívántam alátámasztani, hogy a hatósággal történő együttműködés mindenképpen, egy jelentőségteljes pozíció, amely kielégítheti a pszichopaták nagyzolásra, saját fontosságuk hangoztatására való hajlamát.
A pszichopatákat a tényállás felderítése során érdemes más módszerekkel kihallgatni, mint a többi terheltet. A pszichopaták felszínességük miatt könnyen váltanak témát és hajlamosak elkalandozni. Ezért az ő esetükben célravezető lehet a többszöri kihallgatás lehetősége. A pszichopaták esetében érdemes ugyanazon kérdéseket némi időközzel többször feltenni. Ezzel jobban kiszűrhetővé válna, hogy a pszichopaták mely kérdésekben hazudnak, mivel a hazudozásra való hajlamuk átlagon felüli, de memóriájuk nem mindegyikük esetében tekinthető átlagon felülinek. A hazugságot pedig könnyebb elfelejteni, mint a valóban megtörtént, és átélt eseményeket.
A pszichopatákkal kapcsolatban nemcsak arra kell kitérni, hogy milyen módszereket érdemes alkalmazni velük szemben a nyomozás során, hanem arra is, mi az, ami az ő esetükben semmiképpen sem hozza meg a kívánt eredményt. Mi a kívánt eredmény? A tényállás minél alaposabb rekonstruálása, amelyhez minél több igazságtartalommal bíró információ megszerzése szükséges, amely elsősorban a vallomásokból nyerhető. A pszichopatáknak mivel állandóan izgalomra van szükségük, ezért a büntetés kilátásba helyezésének velük szemben nem lesz elrettentő hatása. A hosszan elhúzódó kihallgatások és az előzetes letartóztatás, mint negatív körülmények szintén nem befolyásolják lelkiállapotukat. A poligráfos teszt is hatástalan az ő esetükben, mivel ezeknek az embereknek a központi és a vegetatív idegrendszere az átlagosnál jóval lassabban működik - EEG-jükben a lassú hullámok vannak túlsúlyban, bőrvezető képességük és arousalszintjük alacsony. A poligráf által vizsgált fiziológiai jelek egyike pedig a bőr vezetőképessége.[3] Ebből adódóan a pszichopaták a poligráfot is könnyebben félre tudják vezetni.
Az előbbiekből is visszatükröződik az, hogy a pszichopaták esetében mennyire más módszerek lehetnek célravezetők a büntetőeljárás során. Ezért fontos annak mielőbbi felismerése, hogy a vádlott pszichopata-e vagy sem, mert akkor már a büntetőeljárás kezdetétől más taktikát érdemes alkalmazni velük szemben. Ennek felismerésében nyújthat segítséget az igazságügyi pszichológus szakértő, mivel az ő közreműködésével már az eljárás kezdetén diagnosztizálható lenne, hogy pszichopata-e a terhelt vagy sem.
Annak eldöntésére, hogy a vádlott pszichopata-e vagy sem, alkalmas lehet például a Rorschach teszt, illetve a Szondi teszt. A Szolnoki Törvényszéken tárgyalt 7.B.210/2012. számú büntetőügyben az igazságügyi szakértő ezeket a teszteket elvégezte a vádlotton. Az előbbiek segítségével megállapította, hogy a vádlott narcisztikus személyiség, akinek viselkedését az érdekvezéreltség határozza meg, az emberekhez való kötődési szintje alacsony. Alacsony kötődési szint alól nem volt kivétel a vádlott élettársa sem, akit a vádlott azért választott társául, mert szerényebbnek, visszavonultabbnak gondolta a szemüvege miatt. Ez a motiváció is azt igazolta, hogy a vádlott olyan személyt igyekezett választani párkapcsolati szinten is, aki irányítható, befolyásolható. A vádlottból a szakértő elmondása szerint az élettársával közös gyermekének halála sem váltott ki semmilyen érzelmi megrázkódtatást. A vádlottal szemben tizenkettedik életévét be nem töltött sértett sérelmére fenyegetéssel elkövetett szemérem elleni erőszak miatt indult büntetőeljárás. A cselekmény sértettje a vádlott élettársának kisebbik gyermeke volt. A vádlott mindig a praktikus érdekeit nézte és a többieken túllépett, így azt sem vette figyelembe, hogy tettei másokra milyen hatással vannak. Ebből adódóan a vádlott a cselekmény elkövetésekor is csak azt tartotta szem előtt, hogy szexuális szükségleteit kielégítse, így annak sem volt számára jelentősége, hogy a sértett gyermek vagy felnőtt, illetve fiú-e vagy lány.
A pszichopátia felismerésének nemcsak a terheltek esetében lehet jelentősége, hanem a tanúknál és a sértetteknél is, különösen azon bűncselekmények esetén, amelynél csak kevés bizonyíték áll rendelkezésre. A pszichopátia felismerése ilyen ügyekben a tanúknál és a sértetteknél is nagy jelentőséggel bírhat, mert a pszichopaták fontoskodásra és hazudozásra való hajlama miatt egy pszichopata tanúnál is előfordulhat, hogy olyat mond, amely nem fedi a valóságot még a vallomástétel előtt elhangzó figyelmeztetések ellenére is.
A pszichopátia terén még egy csapdára szeretnék rávilágítani, amelynek elkerüléséhez szintén segítséget nyújthat a pszichológus szakértő. Az
- 66/67 -
antiszociális személyiségzavar olyan rendellenesség, amely a pszichopátiához nagyon hasonló, de mégsem ugyanaz. A szakemberek bizonyos csoportja úgy véli a két rendellenesség egy és ugyanaz.[4] Ezzel szemben én mégis inkább azon szakemberek álláspontját tudom elfogadni, akik nem tesznek egyenlőségjelet a két kórkép közé. Ennek oka, hogy a pszichopaták és az antiszociális személyiségzavarban szenvedők között van egy kardinális jelentőségű különbség. Ez az eltérés az érzelmek világában keresendő. A pszichopaták nem képesek érzelmekre, ezzel szemben az antiszociális személyiségzavarban szenvedők igen. Ennek a büntető eljárásjog szempontjából azért van jelentősége, mivel azon nyomozástaktikai eszközök, amelyek a pszichopatáknál nem válnak be, azok sikerrel alkalmazhatóak lehetnek az antiszociális személyiségzavar esetén. Gondolok itt az előbb említett hosszan elhúzódó kihallgatásokra vagy az előzetes letartóztatás hatására. Ezek olyan eljárásbeli történések, amelyek egy pszichopata "lelkét" nem háborgatják, de egy antiszociális személyiségzavarban szenvedő vádlottból szenvedést, gyötrelmet váltanak ki, amely hatással lehet a vallomástétel során elmondottakra, vagy arra, hogy egyáltalán hajlandó-e vallomást tenni. A poligráf alkalmazásától is több hitelt érdemlő eredmény várható egy antiszociális személyiségzavaros terhelt esetén, hiszen ők nem tudnak olyan kiválóan hazudni, mint a pszichopaták, így a testük által adott fiziológiai jelek is hűebben kifejezik valós állapotukat, vagyis számukra nagyobb nehézséggel jár átverni a készüléket.
Az előbbiek miatt egy büntetőeljárás során annak is nagy jelentősége van, hogy időben felismerhető legyen az, hogy az adott vádlott pszichopata-e vagy csak antiszociális személyiség. Természetesen ez attól is függ, hogy a kirendelt szakértő a tudósok mely táborához tartozik. Azokhoz, akik szerint két különböző kóros elmeműködési zavarról van szó, vagy azokhoz, akik szerint ez a két kórkép egyenlő. Az antiszociális személyiségzavar és a pszichopátia úgy viszonyul egymáshoz, mint két halmaz, amelyből az antiszociális személyiségzavar feleltethető meg a nagyobb halmaznak, amelynek a pszichopátia csak egy részhalmaza, mivel az antiszociális személyiségzavarral diagnosztizált személyek közül nagyjából minden negyedik pszichopata, a pszichopaták azonban kivétel nélkül mind mutatják az antiszociális személyiségzavar tüneteit.[5]
Az igazságügyi pszichológus szakértő alkalmazásának jelentősége lehet új Büntető Törvénykönyv 197. § (2) bekezdésében foglalt tényállást megvalósító cselekmények miatt induló büntetőeljárásokban is. Ez a törvényhely szexuális erőszaknak tekinti azt esetet is, ha valaki tizenkettedik életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekményt végez, vagy végeztet. A szexuális erőszak e minősített esete megvalósulásának nem törvényi tényállási eleme az, hogy a passzív alannyal szemben az elkövető erőszakot alkalmazzon, vagyis a passzív alany beleegyezése esetén valósul meg a bűncselekmény. Ezen bűncselekmény büntetési tétele igen szigorú, hiszen a jogalkotó öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni. Álláspontom szerint a büntetési tétel mértéke is indokolja azt, hogy a jövőben ez a törvényi tényállás árnyaltabban kerüljön szabályozásra, és e bűncselekmények kapcsán lefolytatott büntetőeljárásokban szintén indokolt lehet az igazságügyi pszichológus szakértő igénybevétele. Mielőtt erre rátérnék, fontosnak tartom azt megvizsgálni, miért a tizenkettedik életév betöltését tekintette vízválasztónak a jogalkotó e bűncselekmény törvényi tényállási elemeinek meghatározásánál. A tizenkettedik életévről általánosságban az mondható el, hogy a gyermekek nemi érése ilyenkor kezdődik. Természetesen ez nem kőbe vésett szabály, mert ettől az életkortól egyénenként változó eltérések adódhatnak. A nemi érés elsősorban a test megváltozásában nyilvánul meg, amelynek kölcsönhatásaképp pszichés változások is végbemennek a gyermekekben. Megfigyelhető az, hogy a korai érés nemenként ellentétes lélektani hatásokat eredményez.[6] A fiúkból a korai érés magabiztosságot és elégedettséget vált ki, ezzel szemben a lányok nehezebben fogadják el testük változásait ezért belőlük a nemi érés folyamata inkább depressziót és szorongást vált ki. Az előbbiekből következik az, hogy a Btk. 197. § (2) bekezdésében meghatározott esetében a szexuális erőszak bűncselekményének sértettjeinek lelkiállapota, és testi fejlettsége között jelentős eltérések lehetnek. Emellett arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a törvényalkotó ezt a bűncselekményt is a szexuális erőszak minősített esetei között szabályozza, ugyanakkor itt nem beszélhetünk a szó legszorosabb értelmében vett erőszakról, hiszen az elkövetés a sértettek belelegyezésével történt. A sértetti beleegyezésnek véleményem szerint egy tizenkettedik életévét be nem töltött gyermek esetében is jelentőséget kell tulajdonítani, mivel jóval kevesebb pszichés sérüléssel jár az, ha egy olyan cselekmény történik a sértettel, amelybe ő beleegyezett. Az megint más kérdés, hogy az ilyen korú gyermekek mennyire képesek erkölcsi értelemben megítélni azt, hogy tulajdonképpen mibe is egyeztek bele.
Ez az a pont ahol a büntetőeljárás folyamatába bekapcsolódhatna a pszichológus szakértő, mivel ez a szakember vizsgálhatná a tizenkettedik élet-
- 67/68 -
évét el nem érő sértett beleegyezésének komolyságát, illetve a sértett erkölcsi fejlettségének szintjét. Az erre irányuló szakértői vizsgálat viszont nem minden sértettnél lenne szükséges, csak azon tizenkettedik életévüket be nem töltött gyermekeknél kerülne erre sor, akik esetében már felmerül annak a lehetősége, hogy a sértett testi fejlettségét tekintve elérte a nemi értettség szintjét. Ebből következően az a sértetti kör, ahol a pszichológus szakértői vizsgálat lehetősége egyáltalán felmerülhet, a tíz és tizenkét év közötti sértettek köre. Ennek az az indoka, hogy a szakirodalom a nemi érés időpontját átlagosan a tizenkettedik életév környékére teszi. Ugyanakkor vannak olyan gyermekek, akiknél ez az érési a folyamat hamarabb is elkezdődik, akár tíz és fél éves korban.
Amennyiben pszichológus szakértői vizsgálatra is sor kerülne, akkor a szakértő azt kutatná, hogy a sértett az erkölcsi fejlettség mely szintjén áll, és ezzel összefüggésben moralitásának szintje is eléri-e a legmagasabb szintet, vagyis az autonóm moralitás szintjét, ami véleményem szerint megfeleltethető a belátási képesség meglétének.[7]
Az előbbiekből következően azt a megoldást tartanám követendőnek, hogy a tizenkettedik életévüket be nem töltött gyermekek sérelmére, a sértett beleegyezésével elkövetett szexuális cselekmények elkövetése esetén egy kétfokú szakértői vizsgálatot vezetnének be. Az első lépcsőfokban annak eldöntéséhez, hogy a gyermek testi fejlettsége alapján nemileg értettnek tekinthető-e, igazságügyi orvosszakértői vélemény beszerzése lenne indokolt. Abban az esetben, ha a szakértő a gyermek megvizsgálása után olyan szakvéleményt ad, hogy a tizenkettedik életévét be nem töltött gyermek nemileg éretlen, abban az estben további szakértői vizsgálatra már nem kerülne sor. Abban az esetben viszont, ha az orvosszakértői vizsgálat azt állapítja meg, hogy a gyermek nemileg érett, akkor sor kerülne egy másik szakértő, az igazságügyi pszichológus szakértő bevonására, aki azt vizsgálná, hogy a gyermek rendelkezik-e a kellő belátási képességgel ahhoz, hogy a szexuális cselekménybe történő beleegyezését releváns akaratként figyelembe lehessen venni. Amennyiben a szakértői vizsgálat erre a kérdésre is igenlő választ ad, vagyis ha megállapítást nyer az, hogy a sértett nemileg érett és rendelkezik a beleegyezés megadásához szükséges belátási képességgel, akkor ebben az esetben nem szexuális erőszakként minősülne a cselekmény, hanem a szexuális visszaélés tényállásának egyik minősített eseteként, ezen eset megvalósulásakor viszont megszűnne azon törvényi kitétel, hogy a szexuális visszaélés elkövetője csak tizennyolcadik életévét betöltött személy lehet. Ha az adott cselekmény a szexuális visszaélés minősített esetét valósítaná meg, az enyhébb a büntetési tételt vonna maga után. Az enyhébb büntetési tételt indokoltnak látom abban az esetben, ha a tizenkettedik életévét be nem töltött sértett nemileg érett volt és a kellő belátása is megvolt ahhoz, hogy mihez adja a beleegyezését. Ilyenkor már egyáltalán nem állítható az, hogy a sértett nemi életének szabadságát sértette a cselekmény, ami a szexuális erőszak törvényi tényállásának jogi tárgya. Természetesen ebben az esetben is szankcionálni kell a cselekményt, de enyhébben, mert itt a nemi élet szabadsága nem sérült, hanem a védett jogi tárgy ebben a körben már inkább az ifjúság védelme és helyes fejlődése. Ezért inkább a szexuális visszaélés egyik minősített esetének lenne tekintendő.
Az előbbieket összegezve az általam javasolt megoldási javaslatok a Büntető Törvénykönyv vonatkozó paragrafusaiban az alábbi változásokat eredményeznék: "Szexuális erőszakot követ el az is, és öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés büntetéssel büntetendő, aki olyan tizenkettedik életévét be nem töltött személlyel végez vagy végeztet szexuális cselekményt, aki nem rendelkezik a szexuális cselekmény következményeinek felismeréséhez szükséges belátással." (Btk. 197. § (2) bek.) "Aki tizenkettedik életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekményt végez, vagy ilyen személyt arra bír rá, hogy mással szexuális cselekményt végezzen, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő." Btk. 198. § (5) bek.)
A belátási képesség meglétének vizsgálatát azért tartom elfogadottnak a tizenkettedik életévüket be nem töltött személyek beleegyezésével elkövetett szexuális cselekmények esetén, mivel az új Büntető Törvénykönyv hatályba lépésével új fogalomként a Btk. 16. §-ban helyet kapott a belátási képesség. Ezen fogalmat alapul véve nem látom akadályát a sértetté válás ilyen szempontból történő vizsgálatának, mivel a belátási képesség, mint fogalom leginkább az erkölcsi megkülönbözető képességnek feleltethető meg. Véleményem szerint ahhoz, hogy ezen megkülönbözetési képességnek milyen szintjén áll egy gyermek, szakkérdés és nem jogkérdés. A büntetőeljárás folyamán a gyermekkorú sértett meghallgatása a megtörtént események felidézésére koncentrál. Az események felidézéséből még kétséget kizáróan nem dönthető el az, hogy a sértett a cselekmény megtörténtekor mennyire volt morálisan fejlett ahhoz, hogy egy szexuális cselekménybe a beleegyezését megadja. Ennek feltárásához mindenképpen szükségesnek tartanék egy pszichológus szakértő általi meghallgatást, ahol tesztekkel alátámaszthatóan is informálódna a szakértő arról, hogy a gyermek rendelkezett-e az cselekmény megtörténtekor a szükséges belátási képességgel. A belátási képesség szakértő általi feltárásához azt
- 68/69 -
sem tartom feltétlenül szükségesnek, hogy a gyermekkel a történteket újból felidéztessék, mivel ezen képesség meglétére más jellegű kérdések útján, akár általános témákról folytatott beszélgetésekből is lehet következtetni. A történtek felidézésnek minimumra történő redukálását egy tizenkettedik életévét be nem töltött sértettnél azért is tartom fontosnak, mert az egész büntetőeljárás folyamata egyfajta másodlagos viktimizációt eredményezhet ezen sértettek esetében. Az eddig tárgyalt bűncselekménynek a másik "különlegessége" is ebben rejlik. A sértett mivel beleegyezett a cselekménybe kisebb valószínűséggel fogja érezni a cselekmény után azokat a negatív lelki hatásokat (depresszió, szégyenérzet, öngyilkosságra való hajlam), amelyeket egy olyan sértett érezne, akivel szemben valóban erőszakot alkalmaztak. Ezen speciális sértetti körnél éppen egy hosszan elhúzódó büntetőeljárás hozhatja a felszínre a szégyenérzetet, önmaguk hibáztatását és leminősítését, amelytől már egyenes út vezet azon lelki tünetekhez, amelyek az elsődleges viktimizáció hatásaként lépnek fel. Ebben is segítséget nyújthat a pszichológus szakértő, aki szakmai hozzáértésével a büntetőeljárásban résztvevő hatóságokat olyan szakmai tanácsokkal látná el, amelyek segítségével csökkenthetők lennének a gyermekre gyakorolt negatív hatások. Tizenkettedik életévüket be nem töltött gyermekek esetében azt is elfogadhatónak tartanám, ha az igazságügyi pszichológus szakértő hallgatná ki a sértettet. Egy szakértő általi kihallgatás képes lenne minimalizálni azon hatásokat, amelyeket egy büntetőeljárásban történő meghallgatás a sértettben előidéz. Amint a korábbiakban említettem, egy büntetőeljárás résztvevőjének lenni, akár tanúként, sértettként vagy vádlottként, a többség számára kellemetlen. Ehhez egy tizenkettedik életévét be nem töltött gyermek esetében társul még az is, hogy személyiségük ekkor még kialakulatlan, ezért egy ilyen eljárásban történő részvétel náluk sokkal nagyobb károkat tud okozni, mint egy felnőttnél.
Az előző részben már érintőlegesen említettem a belátási képességet, amely az új Büntetőtörvénykönyv egyik nóvuma. A Btk. 16. § alapján nem büntethető az, aki a büntetendő cselekmény elkövetésekor tizennegyedik életévét nem töltötte be, kivéve az emberölés alap-és minősített esetét, az erős felindulásban elkövetett emberölést, az életveszélyt vagy halált okozó testi sértést, a rablás alap- és minősített esetét, illetve a kifosztás minősített esetének elkövetőjét, ha a bűncselekmény elkövetésekor a tizenkettedik életévét betöltötte, és az elkövetéskor rendelkezett a bűncselekmény következményeinek felismeréséhez szükséges belátással.
Az előbbiek alapján, ahhoz, hogy egy tizenkettedik életévét betöltött, de tizennegyedik életévét be nem töltött személy büntethető legyen, két feltételnek kell együttesen teljesülnie. Az első feltétel, hogy elkövesse a 16. §-ban felsorolt bűncselekmények valamelyikét. A másik feltétel, hogy az elkövetéskor rendelkezzen a bűncselekmény következményeinek felismeréséhez szükséges belátási képességgel. Az első feltétel jogkérdés, hiszen a jogalkalmazó feladata arról dönteni, hogy az elkövetett cselekmény mely bűncselekmény törvényi tényállását valósítja meg. Ezzel szemben a második feltétel ténykérdés, amelyet illetően pszichológus szakértőnek kell állást foglalnia.
Mit is jelent a belátási képesség? Morvacsik Ernő Emil szerint[8] a megkülönbözetési, belátási képesség azt jelenti, hogy valaki képes az erkölcsi és a jogrend szükségességének felismerését feltételező finomabb megkülönböztetéseket megtenni. A tizenkettő és tizennégy év közötti elkövetők esetében inkább csak az erkölcsi felismerés képességét tartom releváns szempontnak, mivel egy ilyen korú gyermekről nem feltételezhető az, hogy a jogrend szükségességéről bármilyen álláspontja legyen. A belátási képesség meglétének vizsgálatához szükség van egy zsinórmértékre is, amelyhez viszonyítani tudjuk azt, kiben mennyire fejlett ez a képesség.
Ha a belátási képesség fogalmát az erkölcsi megkülönbözetés képességével definiáljuk, akkor a pszichológia tudománya segítséget nyújthat abban, hogy az erkölcsi fejlettségnek milyen fokozatai vannak. A legelemibb szint a külső moralitás. Ezen a fokon az egyén a büntetésből vagy a jutalmazásból tájékozódik arról, hogy viselkedése morálisan elítélendő vagy dicséretre méltó. Ettől magasabb szintű a heteronóm moralitás, mert itt már megjelenik a bűntudat, de ezen a szinten az erkölcsi normák még nem válnak belső meggyőződéssé, hanem a felnőttek jóindulatának megtartása jelenti a visszatartó erőt. Az erkölcsi fejlődés legfelsőbb szintje az autonóm moralitás, ekkor a normák belsővé válnak és individuális lelkiismereti alaptörvények fejlődnek ki. Véleményem szerint a moralitás legfejlettebb szintje, az autonóm moralitás az, amely megfeleltethető a büntetőjogi értelemben vett belátási képességnek. A kettő közötti rokoníthatóságot az is jelzi, hogy az autonóm moralitás az erkölcsi normák belső meggyőződéssé válását fejezi ki és belátás szó nyelvtani értelmezés szerint elemezve szintén az egyéntől származó, belülről jövő elfogadást jelenti, amely minden külső befolyásoló tényezőtől függetlenül működik.
Amint arról a korábbiakban már említést tettem a tizenkettedik életévüket be nem töltött gyermekek között testi és pszichés fejlettségüket tekintve is óriási eltérések lehetnek. Ez az állítás szintén igaz a
- 69/70 -
pár évvel későbbi állapotokra is, vagyis a belátási képesség vizsgálatát igénylő tizenkettedik életévét betöltött, de tizennegyedik életévét még el nem érő korcsoportra is. Tekintettel arra, hogy a belátási képesség meglétét mindig egyénenként kell vizsgálni, ezért a belátási képesség vizsgálata ténykérdésnek és nem jogkérdésnek tekinthető. A ténykérdések körén belül is olyan kérdésnek tekinthető, amely különleges szakértelmet igényel, mivel a jogalkalmazó nem rendelkezik olyan speciális ismeretekkel, amelyek segítségével az erkölcsi fejlettség szintjét és ehhez kapcsolódóan a belátási képesség meglétét illetően dönteni tudna. A különleges szakértelem követelményét az indokolja, hogy az erkölcsi fejlettség és az ehhez kapcsolódó belátási képesség eldöntése is leginkább a pszichológia tudományához, és ezen belül is a fejlődéslélektanhoz köthető.[9] Éppen ezért, a jelenlegi ismereteket alapul véve, a belátási képesség meglétének vizsgálatára leginkább a pszichológus szakértő rendelkezik kompetenciával.[10]
Az eddigiek alapján az a véleményem, hogy a belátási képesség vizsgálatára is szükséges alkalmazni az 1998. évi XIX. törvény (Be.) 99. § (1) bekezdését, amely szerint, ha a bizonyítandó tény megállapításához vagy megítéléséhez különleges szakértelem szükséges, akkor szakértőt kell alkalmazni. Ha a belátási képesség meglétét jogkérdésnek tekintenénk, akkor a szakértő kirendelésére nem is lenne lehetőség, mivel az ellentmondana BH2007. 397. II. számú döntésben kifejtetteknek, miszerint "jogkérdésben a büntetőeljárásban szakértői vélemény nem szerezhető be. Az ilyen kérdésben véleményt nyilvánító szakértő a szakértői kompetenciáján túlterjeszkedik." Az előbb idézett törvényszöveggel azonban van egy kis probléma.
Az 1998. évi XIX. törvény 99. § (2) bekezdése tételesen sorolja fel azokat a kérdéseket, amelyek eldöntéséhez kötelező szakértőt kirendelni. Ezek között a belátási képesség vizsgálta nem szerepel. Ebből következően a jogalkalmazó szabadon mérlegelheti, hogy a belátási képesség vizsgálatára kirendel-e szakértőt vagy sem. Ezért egy új Büntetőeljárási kódex megalkotása vagy a jelenlegi törvény módosítása esetén szükségesnek tartanám felvenni a szakértő kötelező kirendelésének esetei közé a belátási képesség vizsgálatát is. Ezen érv mellett szól a belátási képesség és a kóros elmeállapot vizsgálatának párhuzamba állítása is.
A kóros elmeállapot kapcsán a törvény előírja azt, hogy kötelező szakértőt kirendelni.[11] A kóros elmeállapot[12] megléte olyan ok, amely a büntethetőséget kizárhatja vagy korlátozhatja. Ebből arra lehet következtetni, hogy a jogalkotó a büntetőjogi felelősségre vonhatóságot olyan döntő jelentőségű kérdésnek gondolta, amelyet érintően kötelezőnek tartotta a szakértői vélemény beszerzését. A belátási képesség megléte a Btk. 16. § esetében a büntetőjogi felelősségre vonhatóság feltétele, ennek hiánya pedig a büntethetőséget kizárja. A kóros elmeállapotnak és a belátási képesség hiányának egyaránt a büntethetőség szempontjából van jelentősége, vagyis ezek rendkívüli jelentőséggel bíró kérdések. Az Alaptörvény 28. cikkének első mondata kimondja, hogy a bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. Ha a Be. 99. § (2) bekezdése a) pontjának célja az volt, hogy a kóros elmeállapot, mint büntethetőséget kizáró vagy korlátozó ok kérdésében a szakértő döntsön, akkor ezzel párhuzamba állítható a belátási képesség vizsgálata is, vagyis ilyenkor is kötelező lenne a szakértő kirendelése.
Az előbbi javaslat körében kényes kérdésként merülhet fel az, hogy a szakértő kirendelése minden esetben idő-, és költségigényes, így az eljárások gyorsabb befejezését és a költséghatékonyság igényét egy efféle törvénymódosítás akadályozná. Ugyanakkor a szakértő kötelező alkalmazása mellett szól az is, hogy a jogalkotó olyan bűncselekmények körében vezette be a tizenkettő és tizennégy év közötti elkövetők büntethetőségét a belátási képesség megléte esetén, amelyeknek büntetési tétele magas.[13] Ilyen magas büntetési tételek esetén a belátási képesség meglétének helyes eldöntése felülírja az idő-, és költséghatékonyság célját.
A belátási képesség szakértői vizsgálatánál problémaként merülhet fel az, hogy a jog és a pszichológia tudománya eltérő fogalmakat használ.[14] Ezt az eltérést úgy lehetne feloldani, hogy a pszichológus szakértőnek, amikor a belátási képesség meglétét vizsgálja, akkor a kirendelő hatóság azt a kérdést tenné fel, hogy az elkövető az erkölcsi fejlődés mely fokán állt a bűncselekmény elkövetésekor. Amennyiben a szakértő a válasza az előbbi kérdésre a szakvéleményében az, hogy az elkövető a cselekmény kifejtésekor autonóm moralitással rendelkezett, abban az esetben lenne megállapítható az, hogy az elkövető jogi értelemben a bűncselekmény következményeinek felismeréséhez szükséges belátással rendelkezett.
A pszichológus szakértő igénybevételének eddig ismertetett esetei között a szavahihetőség kérdése kakukktojásnak tekinthető. A szavahihetőség jelentősége a büntetőeljárásban rendkívüli jelentőséggel bír, hiszen a bizonyítékok többnyire a vádlottak és a tanúk vallomásaiból származnak. Azért a bizonyítékok mérlegelése során egy vallomásban elhangzottak elfogadhatósága jelentős mértékben függ attól, hogy a bíró meggyőződése alapján mennyire tartja vallomást hitelt érdemlőnek, és ebből adódóan a vallomástevőt szavahihetőnek. A hazugságnak számos árulkodó jele van, amelyek
- 70/71 -
megmutatkozhatnak az arckifejezésben, hanghordozásban, gesztusokban és a testtartásban. Ezen jelek felismeréséhez, és ebből adódóan a szavahihetőség eldöntéséhez gyakran az általános élettapasztalat is elegendő.
A bírót szavahihetőséggel kapcsolatos véleményének kialakításában segítheti emberismerete, ugyanakkor nehéz helyzetbe kerül, ha a szavahihetetlen vallomások a maguk hiteltelenségében még a további bizonyítékok rendszerébe is beilleszthetők és a bírónak saját meggyőződésén túlmenően nincs egyéb eszköze arra, hogy megindokolhassa, miért nem tudja elfogadni az adott vallomást. Ha a bíró csak annyit tudna ellenérvként felhozni, hogy az adott vallomásában elhangzottakat nem hiszi el, az nem felelne meg a megalapozottság kritériumának és az indokolási kötelezettségnek sem.[15]
A bíróságot a szavahihetőséggel kapcsolatos véleményének kialakításában segítheti egyrészt a poligráfos vizsgálat eredménye és a szakértői vélemény. A Be. 182. § (2) bekezdése szerint, ha a terhelt vallomását a nyomozás során poligráf alkalmazásával vizsgálják, akkor a vizsgálat során kötelező a szaktanácsadó alkalmazása. A Be. 2011. évi LXXXIX. törvénnyel történő módosítása lehetővé tette a kiemelt jelentőségű ügyekben a tanú vallomásának poligráfos vizsgálatát is. A szaktanácsadó jogintézményének bevezetésével az volt a cél, hogy ne kelljen minden esetben szakértőt kirendelni, amikor olyan különleges szakértelemre volt szükség, amellyel az ügyész vagy a nyomozó hatóság nem rendelkezett. A szakértő véleménye a bizonyítási eszközként felhasználható, ezzel szemben a szaktanácsadó által adott felvilágosítások tájékoztató jellegűek és nem bizonyítási eszközök.[16] A büntetőeljárásban a szavahihetőség eldöntése kapcsán a másik lehetséges kapaszkodó lehet a pszichológus szakértő véleménye. Ennek ellenére a pszichológus szakértő igénybevételére viszonylag ritkán kerül sor, leginkább gyermekek vagy kiskorúak sérelmére elkövetett bűncselekményeknél alkalmazzák.[17]
A fentebb ismertetett jogeset[18] jó példaként szolgál a szavahihetőség pszichológus szakértői vizsgálatára is. A gyermekkorú sértettet igazságügyi pszichológus szakértő vizsgálta meg. A szakértői vizsgálatot még a nyomozó hatóság kezdeményezte. A nyomozó hatóság által feltett kérdések egyike az volt, hogy a sértett által elmondottak személyesen átéltnek, élményszerűnek tekinthetők-e? Ez röviden lefordítható arra, hogy a kérdés a sértett szavahihetőségére vonatkozott. A pszichológus szakértő a vizsgálatakor feltáró beszélgetést folytatott a sértettel, valamint RAVEN intelligencia tesztet, RORSCHACH tesztet, rajz-teszteket végeztetett vele, tovább heteronanamnesist vett fel a gyermeket vizsgáltra kísérő nevelőszülőtől. A gyermekkorú sértett vallomásában ellentmondás mutatkozott abban, hogy amikor a tárgyalási szakban sértettet kiküldött bíró útján hallgatták meg, akkor a sértett a szexuális cselekmény megtörténtével a kapcsolatban egy alkalomról számolt be. A nyomozati szakban a szakértői vizsgálaton ezzel szemben azt mondta a sértett, hogy a sérelmére a vádlott által elkövetett szexuális cselekmény többször történt meg, mint ahány ujja van. Ettől az ellentmondástól azonban mégsem tekinthető a sértett szavahihetetlennek, mivel ez egy tipikus változás, amely az idő múlásával be szokott következni a sértettek élményvilágában. Ezen változás oka, hogy a gyermekkorú sértett igyekezett minimalizálni az eseményeket, csökkenteni azok súlyát, előfordulásuk gyakoriságát és a saját közreműködését a történtekben, ami azzal magyarázható, hogy a gyermek is függő helyzetben volt. A függő helyzetet az idézte elő, hogy a sértettnek a vádlotthoz való viszonyát mindig a félelem jellemezte, hiszen tartott az agresszíven viselkedő vádlottól, és attól, hogy amennyiben a történteket felfedi, az édesanyjának is bánódása esik, mivel a vádlott korábban is bántalmazta már a sértettet és annak édesanyját is. Az, hogy a történteket is csak több évvel később mondta el a sértett, szintén nem érintette a szavahihetőségét, mivel abban az időszakban, amikor az eseményekről beszámolt, a sértett már kikerült az édesanyja és a vádlott környezetéből, és olyan nevelőszülők viselték gondját, akikben megbízott. A nevelőszülők mellett került olyan lelkiállapotba, ahol már képes volt megnyílni és beszélni a történtekről. A sértett szavahihetőségét támasztotta alá a nevelőszülőtől felvett heteroanamnesis. A nevelőszülő elmondása szerint a sértett mindig azt mondta magáról, hogy csúnya. A sértettről az iratokból azonban egyértelműen kiderült, hogy nem volt csúnya, mivel a Gyermekvédelmi Szakértői Bizottság összefoglaló véleményeinek egyikében az alábbi ténymegállapítás szerepel a sértett külsejére vonatkozóan: "életkorának megfelelő fejlettségű, arányos testalkatú, rendezett megjelentésű, szomorú tekintetű, szép kisfiú." Ebből egyértelműen kiderül, hogy a sértettnek semmi oka nem volt arra, hogy külsejét illetően csúnyának gondolja magát. A nevelőszülő később jött rá, arra, hogy a gyermek nem kívül, hanem belül látta magát csúnyának amiatt, amit a vádlott tett vele. A szakértői vélemény beszámolt arról, hogy a gyermek által előadottak teljes mértékben személyesen átéltnek, élményszerűnek hatottak. A gyermek nagy belső gyötrelmek, szenvedések árán mondta el a történteket. Ezen belső gyötrelmeket a tárgyaláson meghallgatott szakértő egy találó hasonlattal jellemezte. Azt mondta a gyermek olyan nehezen mondta el a történteket "mintha vért izzadott volna". A sértett által elmondottak tényleges megtörténtét igazolta a sértettnél a szakértői vizsgálat idején is fennálló
- 71/72 -
ubstipatio,[19] amely a szakértői vélemény szerint az érzelmi és szexuális traumára vezethető vissza.
Többek között a pszichológus szakértői véleményben foglalt megállapításokra hivatkozva a Szolnoki Törvényszék nem fogadta el a vádlott védekezését, aki a bűncselekmény elkövetést tagadta és így a megállapította a vádlott büntetőjogi felelősségét folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak és kiskorú veszélyeztetése bűntettében.
Az előbbiek miatt is érdemes lenne a pszichológus szakértő alkalmazásának szélesebb teret engedni, mert munkájával hozzájárulhat a vallomások hitelességének vagy hamisságának felismeréséhez, hiszen a pszichológus könnyen felismeri, ha egy vallomás betanított, ha nem élményszerű.[20] A pszichológus szakértő alkalmazása mellett szól, hogy az adott embert a maga egyediségében és teljességében vizsgálja, a poligráfos vizsgálattal ellentétben nemcsak a testi reakciókból von le következtetéseket. A szakértő alkalmazása ellen szól, hogy a szakérői vélemények elkészítése mindig idő,- és költségigényes,[21] a büntetőeljárásban résztvevők és az eljáró hatóságok közös érdeke ezzel szemben az eljárás költséghatékony befejezése. Ezt az ellentétet egy olyan kompromisszummal lehetne feloldani, hogy a kiemelt jelentőségű ügyekben a vádlottak és a tanúk vallomásának vizsgálata során lehetőség lenne a vallomások szakértő általi vizsgálatára. Ez a jogintézmény felváltaná a tanúvallomás poligráffal történő vizsgálatának lehetőségét. Véleményem szerint ez a speciális ügycsoport esetében az idő,- és költséghatékonyság kritériumát felülírja a tényállás minél alaposabb feltárásának követelménye, mivel olyan bűncselekményekről van szó, amelyeknek büntetési tétele is magas. Az, hogy a szavahihetőség kapcsán melyik vallomást tekinti a bíróság hitelt érdemlőnek, kihat arra, hogy végül milyen tényállást állapít meg, és ebből adódóan arra is, hogy az elkövetett cselekményt milyen bűncselekménynek minősíti.
Az előbb felvázolt lehetőségek jól illusztrálják azt, hogy az igazságügyi pszichológus szakértő szélesebb körű alkalmazása, milyen jelentős mértékben járulna hozzá a büntetőügyek felderítéséhez és a tényállás alaposabb megállapításához. Természetesen a szakértő alkalmazásának az előnyei mellett megvannak a maga hátrányai is, amelyek megemlítését a teljesség és a hitelesség kedvéért fontosnak tartom.
Gyermekkorú sértettek vizsgálata esetén egyes pszichológus szakértők is úgy vélekednek, hogy a gyermekek több alkalommal történő pszichológiai vagy pszichiátriai vizsgálata szükségtelen, mivel a gyermeknek érzelmi megterhelést jelent.[22] Ez egy komoly probléma, amely megoldásra vár, különösen annak fényében, amint arról a korábbiakban említést tettem, a pszichológus szakértő igénybevételére leginkább gyermekek vagy kiskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények felderítésénél kerül sor.[23] Ebből adódóan a tényállás minél alaposabb felderítése, mint büntető eljárásjogi igény és a sértett kímélete, mint erkölcsi igény közötti ellentétet kellene feloldani. Magam részéről nem tartom elképzelhetőnek a fentebb említett ügyekben a szakértői vizsgálat mellőzését. Kompromisszumos megoldásként azt tartom elfogadhatónak, hogy egyetlen alkalommal kerüljön sor a sértett szakértői vizsgálatára, de akkor a szakértő olyan alapossággal járjon el, hogy ne váljon szükségessé az újabb vizsgálat vagy vizsgálatok. Amennyiben pedig a sértett életkorából vagy pszichés állapotából adódóan a szakértői vizsgálaton történő feltáró beszélgetés a gyermekkorú sértett számára rendkívüli érzelmi megterhelést jelentene, abban az esetben elegendő lehet a szakértő általi közvetett vizsgálódás is tesztek segítségével.
A gyermekkorú sértettek kímélete érdekében a tesztek alkalmazását azért tartom jó megoldásnak, mert a sértettről a teszteken keresztül is rengeteg ismeretanyag szerezhető. A pszichológiai tesztek rendkívül széles skálájának köszönhetően pedig a vizsgálat személyre szabható, hiszen a szakértő képes eldönteni azt, hogy az ügy felderítése szempontjából kinél, melyik tesztfajta a leginkább célravezető. A tesztvizsgálatok másik előnye, hogy inkább közvetett módon vizsgálja az eseményeket, így a gyermekkorú sértettek számára pszichésen kevésbé megterhelő a szakértői vizsgálaton való részvétel. Megkockáztatom azt, hogy azon tesztek, amelyeknél a képi ábrázoláson van a hangsúly, például a rajz tesztek vagy a RORSCHACH teszt, egy gyermekkorú sértett számára akár még érdekesek is lehetnek, hiszen a gyerekek általában szeretnek rajzolni és képeket nézegetni.
A gyermekkorú sértettek szakértői vizsgálatának problematikáját a büntető eljárásjog napjainkban különösen aktuális kérdésnek tartom. Ennek oka a 2014. évi LXV. törvénnyel 2014. december 21. napjától hatályba lépő Büntetőkódex módosításában keresendő. E törvénymódosítás az el nem évülő bűncselekmények körét kibővítette a kiskorú sérelmére elkövetett nemi élet és nemi erkölcs elleni cselekményekkel. Ennek büntető eljárásjogi következménye az, hogy ezekre a büntetőügyekre is a kiemelt jelentőségű ügyek szabályait kell majd alkalmazni, mivel a Be. 554/B. § g) pontja alapján a kiemelt jelentőségű ügyek körébe tartoznak azok a bűncselekmények is, amelyeknek büntethetősége nem évül el. Ebből következően, mivel ezen ügyek 2014. december 21. napjától a kiemelt jelentőségű ügyek körét gyarapítják, úgy gondolom a sértettek szakértői vizsgáltnak is fontosabb szerepe lesz. A kiemelt üggyé válás folyományaképp pedig a szak-
- 72/73 -
értőkre is egy újabb kötelesség hárulni, mivel a Be. 554/C. §-a előírja, hogy az eljárás soronkívüliségét az eljárás minden résztvevője a saját eszközeivel köteles biztosítani. Ebből következően ezekben az ügyekben a büntetőeljárás minél előbbi befejezése, már nemcsak egy elvárás, hanem törvényben előírt kötelesség. A szakértői vizsgálatok ezzel szemben időigényesek. Az ellentét feloldása és a megoldás kulcsának megtalálása a közeljövő jogalkalmazóinak és szakértőinek egyik nagy kihívása lesz. ■
JEGYZETEK
[1] Comer, Ronald J.: A lélek betegségei. Osiris Kiadó, Budapest 2005. 555. o.
[2] A kifejezés Dr. Kevin Dutton-tól származik, l. Dr. Kevin Dutton: Sikeres és bölcs pszichopaták - Élettanulságok szentektől, kémektől és sorozatgyilkosoktól. Atheneanum, Budapest 2013. 76. o.
[3] Comer Ronald J.: i.m. 559. o.
[4] Ezt az álláspontot képviseli például az Amerikai Pszichiátriai Szövetség l. Kevin Dutton:i.m. 70. o
[5] Kevin Dutton: i.m. 72. o.
[6] Rita L. Atkinson - Richard C. Atkinson - Edward E. Smith - Daryl J. Bem: Pszichológia, Osiris-Századvég Kiadó, Budapest 1995. 92-93. o.
[7] Siket Zsuzsanna: Ténykérdés vagy jogkérdés a belátási képesség szakértői vizsgálata. In: Stipta István (szerk.): Doktoranduszok Fóruma: Miskolc, 2013. november 7., Állam- és Jogtudományi Kar szekciókiadványa. Miskolci Egyetem Tudományszervezési és Nemzetközi Osztály, Miskolc 2014. 251-256. o.
[8] Kőhalmi László: A büntethetőségi korhatár kérdése, Internetes hivatkozás: http://jesz.ajk.elte.hu/kohalmi53.pdf
[9] Hellmuth Benesch SH Atlasz Pszichológia. (Budapest, Springer Hungarica Kiadó, 1994) című művében a morális fejlődés témakörét a fejlődéslélektan területén belül, a gyermekfejlődés körében tárgyalja.
[10] Hasonló álláspontot követ Dr. Diószegi Attila is, akinek az a véleménye, hogy a szakértő segítsége ebben a kérdésben elengedhetetlen, de az igazságügyi elmeorvos-szakértő alkalmazását e körben nem tartaná szerencsésnek; l. Dr. Diószegi Attila: Gyermek az időben - Jogtörténeti kitekintés: A gyermekkor, mint büntethetőséget kizáró ok, 2013. február 4., 8. oldal, internetes hivatkozás: http://www.debreceniitelotabla.hu/doc/bunteto/GyermekAzIdoben.pdf
[11] Be. 99. § (2) bek. a) pontja alapján
[12] Btk. 17.§ alapján
[13] Lásd Btk. 160. § (1)-(2) bek., 161. §, 164. § (8) bek., 365. § (1)-(4) bek., 366. § (2)-(3) bek.
[14] Erre a problémára Dr. Bugán Antal pszichológus szakértő mutatott rá 2013. október 8. napján szóbeli konzultáció alkalmával.
[15] Elek Balázs: A jogerő a büntetőeljárásban, Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Debrecen 2012. 50. o.
[16] Budaházi Árpád A vallomás őszinteségének műszeres ellenőrzése, különös tekintettel a poligráfos vizsgálatra. Doktori értekezés, Pécs 2012. 119-122. o.
[17] Elek Balázs: A vallomás befolyásolása a büntetőeljárásban. Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft., Debrecen 2007. 167. o.
[18] Szolnoki Törvényszék 7.B.210/2012. számú büntetőügy
[19] Beszékelés, illetve a széklet kóros visszatartása
[20] Elek Balázs: A vallomás..., i.m. 168. o.
[21] Elek Balázs: A vallomás..., i.m. 170. o.
[22] L. szolnoki büntetőügyhöz kapcsolódó szakértői vélemény
[23] Elek Balázs: A vallomás., i.m.167. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző titkár, Nyíregyházi Járásbíróság.
Visszaugrás
