https://doi.org/10.59851/mj.72.08.4
E tanulmányban megkísérlem bemutatni a magyarországi polgári döntvények megalkotását az 1882 és 1949 közötti időszak vonatkozásában, választ keresve azon kérdésre, hogy az 1912. évi reformot megelőzően, illetve az onnantól létrejött elvi jelentőségű megállapodások jogforrásoknak voltak-e tekinthetők akár formai, akár tartalmi értelemben. Ezt követően állást foglalok a visszaható hatályú alkalmazásuknak a jogbiztonság szempontjából való megengedhetőségéről, valamint kritikát fogalmazok meg a korabeli szabályozás hibáira reflektálva. Mindehhez a polgári korszak döntvényjogára vonatkozó számos szakirodalmi és jogforrást, továbbá egyedi ügyekben hozott bírósági határozatokat használok fel.
Kulcsszavak: Kúria; döntvény; magánjog; jogegység; jogforrás; visszaható hatály; jogbiztonság
In this paper, I will attempt to describe the creating of civil law decisions in Hungary in the period 1882-1949 from the perspective of whether these principle agreements could be considered as the sources of law, prior to the reform in 1912 and following that, regarding the form and the content. Then I consider the permissibility of their retroactive application from the point of view of legal certainty and criticise the defects in the legislation of the time. For this purpose, I will process several sources of legal literature and legal sources concerning the law of decisions of the civil era, as well as judgments of individual cases.
Keywords: Curia (the highest court); decision; private law; legal unity; source of law; retroactive effect; legal certainty
A nagyváradi kir. ítélőtábla 1941-ben a következő megállapításokat tette a kir. Kúria 52. sz. polgári jogegységi határozatával kapcsolatban: "e döntvénynek a meghozatalát [1932] megelőző időben [1916] történt, jelen perbeli balesetre alkalmazása nem ütközik jogszabályba. A Ppé. 75. § 2. bekezdésének abból a rendelkezéséből ugyanis, mely szerint a jogegységi és teljesülési határozat kötelező hatálya a hivatalos lapban való közzétételének napjától számított 15. nappal kezdődik, nem következik, hogy e határozatokat a közzétételüket sőt meghozatalukat megelőző időben történt balesetekre, vagy elkövetett kárt okozó cselekményekre vagy mulasztásokra ne lehetne alkalmazni. E határozatok ugyanis nem alkotnak új jogszabályt, csak a jogforrások helyes értelmének felderítésével a meglévő jogszabályokat állapítják meg."[1]
Az a nézeteltérés, amely jelen ügyben az alperes és a másodbíróság között felmerült, a megelőző évtizedekben már számos tanulmány alapját képezte, továbbá több közjogi és magánjogi monográfia szerzője is foglalkozott vele. Megengedhető-e a döntvények visszaható hatályú alkalmazása, ami a jogbiztonság sérelmével járhat? A polgári kor jogászai egészen eltérő álláspontokat képviseltek ebben a kérdésben, és adtak így igenlő vagy tagadó választ, ideértve a végső fokon ítélkező és döntvényeket alkotó kúriai bírókat is. Habár egy-egy döntvény tartalmazott erre vonatkozó rendelkezést, a legtöbb esetben az egyedi ügyekben határozatot hozó bírókra hárult a döntés. Különösen érzékenyen érinthette a feleket, ha a korábbi konzekvens bírói gyakorlatot változtatta meg a döntvény, esetleg egy újabb váltotta fel az addig irányadót.
Az általam vizsgált művek szerzői a döntvények jogforrási jellegét vették alapul, majd ebből vezették le álláspontjukat, ennélfogva magam is ezt a sorrendet követem, miután a polgári döntvényekre vonatkozó általános információkat ismertetem. Jelen tanulmányban a büntetőjogi, perjogi tárgyú és más döntvényekre nem térek ki, ahogyan az 1949 óta végzett jogegységesítéssel sem foglalkozom.[2]
Azt követően, hogy a rendi korban a kuriális bíróságok, majd a m. kir. Curia[3] ítéletei jelentős hatással voltak az alsóbb fokú fórumok ítélkezésére, ezáltal közreműködve az országos szokásjog fejlesztésében, a polgári kor kezdetén tovább nőtt az igény a jogalkalmazás egységesítésére. Gaár Vilmos megállapítása szerint a döntvény valamely "felső vagy középfokú bíróságnak elvi megállapodása, melyet az a bíróság, amelynek számára hozatott, az ügyek elintézésénél mindaddig követni tartozik, amig azt egy újabb elvi megállapodás meg nem változtatja".[4]
- 501/502 -
Először a kiegyezés után másfél évtizeddel a legfőbb bíróságunk polgári tanácsainak teljes ülése alkothatott olyan határozatokat, amelyek az ügyek eldöntésénél irányadók voltak, amennyiben egy vitás elvi kérdés valamely ügy elintézése közben merült fel, vagy a kir. Curia elnöke ellentétes elvi alapon nyugvó curiai határozatokról nyert tudomást.[5] Ugyancsak 1882-től a kir. ítélőtáblák is alkothattak teljes ülési határozatokat azon ügyek vonatkozásában, amelyekben utolsó fokon jártak el,[6] amit megerősített és pontosított az 1890. évi XXV. törvénycikk és a vonatkozó végrehajtási rendelete.
A szakirodalomban az az egységes álláspont van jelen, hogy ezek a teljes ülési határozatok kizárólag a kir. Curia, illetőleg a kir. ítélőtáblák (a továbbiakban együtt: felsőbíróságok) polgári tanácsait kötelezték, ellentétben azokkal, amelyeket 1891-től az egymással ellentétes tartalmú ítélőtáblai döntvények helyett alkotott a kir. Curia: ezeket a kir. ítélőtáblák követni tartoztak.[7] Az a körülmény, hogy a kir. törvényszékek és a kir. járásbíróságok is utolsó fokon jártak el bizonyos ügyekben, a döntvények kötelező erejének kiterjesztését indokolta.[8] Ennélfogva 1913. január 1-jétől jelentős változás állt be, ugyanis a kir. ítélőtáblák döntvényalkotási joga megszűnt, a kir. Kúria pedig minden bíróságra kötelező jogegységi határozatokat (J. H.)[9] és teljes ülési határozatokat (T. Ü. H.)[10] hozhatott "az igazságszolgáltatás egyöntetűségének megóvása végett".[11] A polgári szakosztály vezetőjének elnökletével bizottság alakult abból a célból, hogy az elvi kérdéseket eldöntő, egyedi ügyekben hozott kúriai határozatokat kiválassza, és lényegüket kiemelve felvegye a Polgárijogi Határozatok Tárába (P. H. T.), amelyben a Budapesti Közlönyben is közzétett jogegységi és teljes ülési határozatok szintén helyet kaptak.[12] Ha az ekképp felvett elvi határozatoktól (E. H.) a kir. Kúria ítélkező tanácsai el kívántak térni, a megfelelő jogegységi tanács döntött, ahogyan az alsóbb fokú bíróságok elvi kérdést érintő eltérő ítélkezési gyakorlata vagy a kir. Kúria ellentétes elvi alapon nyugvó határozatai esetében is.[13] Teljes ülési határozattal lehetett felülírni egy jogegységi határozatot vagy egy korábbi teljes ülési határozatot, amennyiben egy ügyben az ítélkező tanács el kívánt térni ezektől, illetve a kir. Kúria elnöke, az igazságügyminiszter vagy bármely kir. ítélőtábla teljes ülése a megváltoztatásukat szükségesnek tartotta.
1931-től[14] nagyobb teret nyert a döntvényalkotás: helye lehetett jogegységi határozat meghozatalának, amennyiben a P. H. T.-ba fel nem vett, elvi kérdést eldöntő határozattól való eltérést látott indokoltnak a kir. Kúria valamelyik ítélkező tanácsa, vagy valamely rendes bíróság elvi kérdésben más, korábban hozott jogerős rendes bírósági határozattól eltérő jogerős határozatot hozott,[15] és a kir. Kúria elnöke vagy az igazságügyminiszter a vitás elvi kérdés egyöntetű eldöntésének biztosítását a jövőre nézve szükségesnek tartotta.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
