Az új Ptk. által bevezetett bizalmi vagyonkezelési szerződés a jogalkalmazókra komoly értelmezési, a jogalkotóra vaskos kapcsolódó szabályozás kialakítására irányuló terhet ró. Erre is tekintettel a jelen dolgozatban az új Ptk. által bevezetett bizalmi vagyonkezelés jogintézményére vonatkozó szabályozást hasonlítom össze a Közös Hivatkozási Kerettervezetben szereplő trustokra vonatkozó X. Könyvben foglalt modellszabályokkal (Christian von Bar - Eric Clive - Hans Schulte-Nölke et al. (szerk.): Principles, Definitions and Model Rules of European Private Law Draft Common Frame of Reference Full Edition Sellier 2009. 5669-5743., a továbbiakban: DCFR). Teszem mindezt az új Ptk.-ban szabályozott bizalmi vagyonkezelés jogintézményére vonatkozó szabályozás értelmezéséhez, és a kapcsolódó szabályozás megalkotásához való hozzájárulás érdekében. Talán itt érdemes utalni arra, hogy maga a DCFR, és különösen X. Könyvének szabályozása nem áll minden kritika felett (kifejezetten e könyvre koncentráló kritikáért lásd különösen pl.: Vékás Lajos: A DCFR és a magyar polgári jog kodifikációja in: Európai jog, 2010. (10. évf.) 1. sz. 3-12., Alexandra Braun: Trusts in the Draft of Common Frame of Reference: the "best solution" for Europe? In: Cambridge Law Journal 2011. július, 327-352.). Meglátásom szerint mégis - legalább is az e dolgozatban említett kérdések körében - a hazai jogalkotás illetve jogalkalmazás számára megszívlelendő szabályozási megoldásokat fogalmazott meg.
Tekintettel arra, hogy a DCFR 100-nál több - igen terjedelmes - cikkében határozott meg a trustra vonatkozóan modell szabályokat, e körben ízelítőként csak azokat ismertetem, amelyek - esetleg csak esetleg csak fogyasztókkal kötött bizalmi vagyonkezelési szerződések vonatkozásában - megítélésem szerint a fenti céloknak megfelelnek. Különösen arra tekintettel, hogy a Szakértői Bizottság tagjai által írt új Ptk. magyarázat vonatkozó részében (Vékás, Complex 2013. 794.) utaltak arra, hogy - többek között - az üzletszerű vagyonkezelőkre külön kapcsolódó szabályozásra lesz szükség az új Ptk. e szerződéstípusára vonatkozó szabályainak hatályba léptetéséhez. E kapcsolódó szabályozás körében a DCFR részletes szabályai közül meglátásom szerint az alábbi alpontokban említettek érdemelnek különös megfontolást a következők előrebocsátásával.
A DCFR X. Könyvének felépítése az alábbi: az 1. fejezet az alapvető rendelkezésekről, a 2. fejezet a trust létrehozásáról, a 3. fejezet a trust vagyonról, a 4. fejezet a trust feltételekről és érvénytelenségről, az 5. fejezet a trustee döntéshozataláról és alakító jogairól (powers), a 6. fejezet a trustee és a trust segéd-személyeinek (auxiliaries) jogairól és kötelezettségeiről, a 7. fejezet a szerződésszegés esetén elérhető jogorvoslatokról, a 8. fejezet a trustee és a trust segédszemély változásáról, a 9. fejezet a trust változásáról és megszűnéséről, valamint a juttatáshoz való jog átruházásáról, a 10. fejezet pedig a harmadik személyekkel szembeni (jog)viszonyokról szól.
A DCFR az általános rendelkezéseket tartalmazó I., szerződésekre és más jogügyletekre vonatkozó II., kötelezettségekre és kapcsolódó jogokra vonatkozó III., egyes szerződésekre és a belőlük fakadó jogokra és kötelezettségekre vonatkozó IV., a megbízás nélküli ügyvitelre vonatkozó V., a szerződésen kívül okozott kárért való felelősségre vonatkozó VI., a jogalap nélküli gazdagodásra vonatkozó VII., az árukon fennálló tulajdon megszerzésére és elvesztésére vonatkozó VIII., az ingó vagyontárgyakon fennálló dologi biztosítékra vonatkozó IX., és a trustokra vonatkozó X. Könyvekből tevődik össze. Elöljáróban megjegyzendő, hogy alkotói ezen viszonylag széles terjedelem ellenére sem használták ki oly mértékben a kodifikációs előnyöket, mint az új Ptk., még azon területeken sem, amelyekre pedig a X. Könyvet megelőző Könyvek állapítanak meg modellszabályokat. Mindezért számos olyan rendelkezést tartalmaz a X. Könyv, amely az új Ptk.-ban is szerepel, esetleg csak hasonló tartalommal, csak nem kifejezetten a bizalmi vagyonkezelésre vonatkozó rendelkezések között, hanem a megbízási szerződés, a szerződési jog általános része, vagy a kötelmi jog általános részében, dologi jogi könyvében vagy éppen egyéb törvényekben. Így pl. az, hogy a X. Könyv 3:102. cikk szerint a megengedhető trust vagyontárgyak körébe az átruházható vagyontárgyak tartozhatnak különösen az új Ptk. dologi jog könyvének a rendelkezési jog korlátaira vonatkozó része és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 3. pontjában foglalt forgalomképtelen nemzeti vagyon, valamint 6. pontjában foglalt korlátozottan forgalomképes vagyon együttesen vezet azonos eredményre.
A DCFR X. Könyvének magyarázata (5680. o.) utal arra, hogy alkotói - a bizalmi vagyonkezelést a szerződési jog különös részében szabályozó új Ptk. felfogásával ellentétben - nem szerződésként fogták fel a trustot, hanem sui generis kötelemként, azaz önálló kötelem-keletkeztető tényállásként. A trust szerződéses kötelemként való kezelését azért utasították el, mert úgy látták, hogy öröklés esetén való alkalmazása túlfeszítené a szerződéses keretet. Felfogásuk melletti döntő érvük azonban az volt, hogy a trust jelentős harmadik személyre is kiterjedő joghatással bír, amelyben a dologi jog erős közrehatását látták. E körben röviden utalok arra, hogy terjedelmes, hosszú ideje fel-fellángoló, tudományos polémia dúl a jogintézmény polgári jogi
3/4
jogterületbe való besorolását illetően, amelynek ismertetésére - a jelen írás szerkezetét megbontani nem kívánván - egy másik dolgozatban kerítek sort, és ehelyütt pusztán arra utalok, hogy a jogintézmény kötelmi és dologi jogi jellegére vonatkozó eredeti versengő álláspontokat kiegészítették a jogintézmény szervezeti jogba tartozására vonatkozó nézetek.
A X. Könyv megelégszik (lásd: Magyarázat 5689. skk.) a vagyontárgyra vonatkozó rendelkezési jog átengedésével a trust alapításához, míg az új Ptk. ennél szűkebb irányba ment és kizárólag vagyontárgy feletti tulajdon vagy annak megfelelő teljes jog átruházása esetén engedi meg a bizalmi vagyonkezelés alapítását. Így a DCFR szerint trustnak minősülő részvényesi meghatalmazott, zálogjogosulti bizományos, a végrendeleti végrehajtó egyéb más tulajdonában álló vagyontárgyról, saját nevében rendelkezni jogosult (pl. értékesíteni jogosult bizonyos esetekben a zálogjogosult, eladási bizományos stb.) nem minősül az új Ptk. szerint bizalmi vagyonkezelőnek. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy ezen intézmények komplementereként az ügyletet kötni szándékozó felek ne választhatnák - kifejezett tiltás hiányában - a bizalmi vagyonkezelés jogintézményét, ha azt megfelelőbbnek tartják ügyleti céljaik elérésére.
Megjegyzendő, hogy az ún. "Treuhand" ügyletet, azaz a vagyonelem átruházással járó pl. vagyonkezelésre irányuló megbízási szerződést az új Ptk. hatályba lépését követően várhatóan bizalmi vagyonkezelési szerződéssé fogja minősíteni a bírói gyakorlat, tekintettel arra, hogy a 6:310. § (1) bekezdés szerint e jogügylet lényegi elemei közé a felek és a jogtárgyon kívül a tulajdonátruházás, és a vagyonkezelő tulajdonjogának meghatározott cél érdekében való korlátozása tartozik, egyéb jellemzői pedig joghatások, amelyekre az ügyletkötő felek akaratának nem kell kiterjednie. Ilyen atipikus, nevesítetlen ügyletet az 1959-es Ptk. alapján is lehetett - többlet tényállási elem hiányában - érvényesen kötni. Az új Ptk. e tekintetben nem tett mást, mint nevesítette ezen ügyletet és az azzal kiváltott joghatások körét meghatározta, illetve fontos joghatások tekintetében bővítette. Ugyanis míg egyes joghatások eddig is levezethetőek lettek volna a Treuhand ügyletből, addig mások nem. Így különösen az utasítási jog kizártsága, a vagyonkezelő e minőségében vállalt jogok és kötelezettségek kezelt vagyonnal való átszállása, továbbá a kereskedelmi ésszerűség elvének megfelelő felelősségi mérce a vagyonmegóvás körében. Míg a kezelt vagyon elkülönítési kötelezettsége, és ebből fakadóan a vagyonkezelő személyes hitelezőivel szembeni védetté tétele vitathatóan fogható fel akként, mint amelyet az 1959-es Ptk. rendelkezései alapján is le lehetett volna vezetni a fenti tartalmú megállapodás esetén. A kereskedelmi ésszerűség elvének megfelelő felelősségnek megfelelő eljárás jelentős többletterhet jelenthet egy laikus, szívességi vagyonkezelőre nézve, ezért pl. e joghatás kizárólag a professzionális vagyonkezelőkre való kiterjesztése megfontolást érdemel.
Ugyan az új Ptk. tartalmaz rendelkezéseket (6:312. §) a kezelt vagyonról azonban azok nem utalnak arra, hogy a vagyonrendelő egy vagyonkezelési szerződés alapján is létrehozhatna-e több kezelt vagyont [X. - 3:101. cikk (1) bek. b) pont és (2) bek.], és, hogy szükség esetén a vagyonkezelő jogosult volna-e a szerződés eltérő rendelkezése hiányában azok elkülönítését feloldani és azokból egy kezelt vagyont létrehozni. Továbbá arra, hogy ahol a bizalmi vagyonkezelési jogviszonyokat ugyanazon időben, szerződési feltételekkel, vagyonkezelővel hozzák létre, a külön jogviszonyok alapján kezelt vagyonelemek egy kezelt vagyont alkotnának-e eltérő kikötés hiányában. Azaz, hogy több bizalmi vagyonkezelési jogviszony alapjául is szolgálhatna egy kezelt vagyon, ha a szerződő felek így rendelkeznek. Meglátásom szerint forgalombiztonsági okokból helyeselhetőbb az előbbit megengedni, utóbbit pedig kizárni. Az új Ptk. ezzel összhangban ki is zárja a több kezelt vagyon elkülönítésétől való mentesítést [6:312. § (1) bek.], mivel azt azonban nem korlátozza, hogy egy szerződéssel hány kezelt vagyon hozható létre, elvileg annak sem lenne akadálya, hogy a felek egy bizalmi vagyonkezelési jogviszonyban több kezelt vagyon egységet hozhassanak létre. Mindez arra tekintettel tűnik kimondhatónak, hogy az új Ptk. megoldásában végső soron a jogalanyhoz hasonló sajátosságokat mutató kezelt vagyon és nem a vagyonrendelő, vagyonkezelő, kedvezményezett közötti bizalmi vagyonkezelési jogviszony kerül a harmadik személyekkel való ügyletek során a szabályozás középpontjába [pl. 6:318. § (3) bek. a kezelt vagyon megszemélyesítése: a kezelt vagyon számára történő visszakövetelés].
Külön említendő továbbá, hogy a X. Könyv az öröklési jogi szabályok elsőbbségét mondta ki az elhunyt örökhagyó temetésének költségei kielégítésére, az alapító vagyona feletti rendelkezési jogát korlátozó, az örökhagyó alapítóval családi vagy egyéb viszonyban lévő jogalany igényére, azok kielégítésére (2:402. cikk).
Ezzel szemben az új Ptk. 6:329. § (2) bekezdésében foglalt végrendeletbeli halál esetére történő bizalmi
4/5
vagyonkezelési ügylet vonatkozásában akadnak még nyitott kérdések. Annyi bizonyosan állítható, hogy a bizalmi vagyonkezelő nem lesz ilyen kifejezett végrendeleti rendelkezés hiányában örökös, ellentétben az alapítvánnyal [7:25. § (4) bek.], ami talán azért lett volna egyszerűbb megoldás jogtechnikailag, mert úgy a hagyatéki tartozások védelméhez fűződő közérdek sérelmének a lehetősége nem merülhetett volna fel.
Mivel a végrendelettel alapított bizalmi vagyonkezelési jogviszony létrejöttét követően sem jön létre a kezelt vagyon, mert a birtokátruházó ügylet hiányzik, ezért a kezelendő vagyon a hagyatékban marad és a bizalmi vagyonkezelő kezelendő vagyon kiadása iránti igénye az örökhagyó tartozásai körébe [7:94. § (1) bek. c) pont] kerül. Mindez arra tekintettel nem tűnhet aggályosnak, hogy a köteles részre jogosultak számítási alapjába beletartozik nemcsak a hagyaték tiszta értéke, hanem az örökhagyó által halálát megelőzően juttatott ingyenes adományok juttatáskori tiszta értéke, így akár a bizalmi vagyonkezelés is, ha azt ingyenes adománynak tekintjük. Elméletileg azonban vitatható, hogy a vagyonrendelés ingyenes adománynak volna tekinthető arra tekintettel, hogy miközben a bírói gyakorlat, mintha az adományozás alatt az ajándékozási szerződés jogcímén való juttatást értette volna (lásd: BH 2000.354. - Legf. Bír. Pfv. V. 22.339/1997. sz.), a bizalmi vagyonkezelési jogcímén való átruházás, nem minősíthető ajándékozásnak polgári jogilag.
Talán itt jegyzendő meg, hogy a kezelt vagyon azért nem jöhet létre a bizalmi vagyonkezelés végrendeletbeli alapítása által, és nem kerülhet ki az örökhagyó vagyonrendelő hagyatékából, mert a végrendelet csak bizalmi vagyonkezelési szerződés megkötésére, de nem a kezelendő vagyon birtokának bizalmi vagyonkezelési jogcímén való átruházására vonatkozó ügylet (5:3. §) megkötésére vonatkozóan tartalmazhat az örökhagyó halálától függő hatályú ajánlatot. A birtokátruházási ügyletre vonatkozó 5:3. § (1) bekezdése ugyanis kizárólag a szerződés létrejöttére, és érvényességére vonatkozó szabályok megfelelő alkalmazását engedi meg, a feltételszabást szabályozó szerződés hatályára vonatkozó rendelkezések alkalmazását tehát nem, ezért birtokátruházás feltételtől nem tehető függővé. Így hagyatéki tartozások [7:94. § (1) bek.] kielégítése elől nem kerülhet teljes egészében elvonásra a kezelt vagyon.
E körben továbbá kulcsfontosságú lehet az a kérdés, hogy ki örökli, (ha az öröklődik) a vagyonrendelői jogállást, a törvényes örökös vagy esetleg e körtől eltérő végrendeleti örökös, ugyanis e személy a felmondási jog kizárásának a hiányában azt akár nyomban fel is mondhatja.
A fentiekre tekintettel megállapítható, hogy talán szerencsésebb lett volna kifejezetten az új Ptk. öröklési jogi könyvében rendezni a végrendelettel alapított bizalmi vagyonkezelés lehetőségét a DCFR X. Könyv 2:402. cikkének, vagy a végintézkedéssel létrehozott alapítványra vonatkozó jogalkotói szándék [7:25. § (4) bek.] szellemében.
A DCFR X. Könyv 1. fejezetében nyilvánvalóvá válik, hogy annak hatálya nemcsak a kifejezett jognyilatkozatokkal (express, voluntary trust) létrehozott, hanem a törvény alapján egyébként a jogviszonybeli egyensúlytalanságok orvoslására létrehozott trustokra (implied trusts), valamint a bírósági határozattal létrehozott (constructive trusts), trustokra is kiterjed. Mindennek az ad kifejezett jelentőséget, hogy az új Ptk. a megbízás nélküli ügyvitel kötelező és idegen vagyontárgy birtokba kerülésének (jogalap nélküli birtoklás) [5:9. § (3) bek.], annak különös esete az adós értesítést követően engedményezőnek történő teljesítése esetén az engedményező őrzési kötelezettségének [6:198. § (3) bek.], a szerződéses teljesítés visszatartásának [6:139. § (3) bek.], a jogosult átvételi késedelmének [6:156. § (3) bek.], és a letevő visszavétel megtagadásának [6:365. § (6) bek.] eseteiben a 6:585. § (4) bekezdés alapján a megbízás nélküli ügyvivőnek minősülő szerződő partnert a hozzá került idegen vagyontárggyal kapcsolatban terhelő elkülönítési, őrzési, elszámolási és kiadási kötelezettségre a bizalmi vagyonkezelési szerződés szabályait rendeli megfelelően alkalmazni. A megfogalmazás talán érthetőbbé válik annak a fényében, hogy a X. Könyv magyarázata utalt (lásd 5690.) arra, hogy a törvény alapján létrejövő trust esetén nincs truster, azaz alapító, csak vagyonkezelő és kedvezményezett. Azaz az új Ptk. is megteremtett korlátozott körben egy, a törvény alapján létrejövő trusthoz hasonló jogintézményt. Érdemes megjegyezni, hogy a magyar jogalkotó a külföldi példák ellenére nem élt ezzel a lehetőséggel a tulajdon-, vagy (akár házassági) vagyonközösség, vagy a jogalap nélküli gazdagodás - fentiek által nem fedett - vonatkozásában. A hagyatéki vagyon vonatkozásában megjegyzendő, hogy a 2009-es Ptk.-ból a hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. törvénybe (98. § skk.) átemelt végrendeleti végrehajtó jogosult a hagyatéki vagyon kezelésére, de nem tulajdonosként és végrendeleti kifejezett rendelkezés hiányában bizalmi vagyonkezelőnél korlátozottabb körben.
Fontos különbség, hogy a X. Könyv 1:102. cikke - bár korlátozással, de lényegében mégis - megengedi trust hitelbiztosítéki célú alapítását, amelyet az új Ptk. kizárt a fiduciárius hitelbiztosítékokat tiltó rendelkezései között (6:99. §). Megemlítendő, hogy a DCFR tág fogalom használatában trustee-nak minősülő, a magyar Ptk. szempontjából azonban bizalmi vagyonkezelés fogalma alá nem tartozó, zálogjogosulti bizományos jogintézménye várhatóan képes lesz ugyanazon funkciókat ellátni, mint a hitelbiztosítéki céllal létrehozott bizalmi vagyonkezelés. A zálogjog gyakorlásának átengedése azért tűnik kevésbé aggályosnak hitelezővédelmi szem-
5/6
pontból, mert a többi hitelező számára látható, és nem vonja ki az adós egyik vagyonelemét annak vagyonából és engedi annak kizárólag egyik hitelező javára biztosítékként való rendelését.
Megemlítendő, hogy a vagyonrendelő személyes hitelezői felé fennálló tartozásainak kielégítésére vonatkozóan elvileg rendelhető bizalmi vagyonkezelés körében nem nyilvánvaló, hogy az nem volna-e hitelbiztosítéknak minősíthető, ezért nem ütközik-e bele a fenti tilalomba. A DCFR X. Könyv 4:105. cikke a trusts to pay creditors intézményét kizárólag az adós (vagyonrendelő), mint kedvezményezett javára ismeri el.
Meglátásom szerint e körben nyitott kérdésként azonosítható pl. az, hogy a vagyonrendelő jogosult-e saját hitelezői kielégítésére kezelt vagyont rendelni. E kérdés megítélésében jelentőséggel bírhat az, hogy a vagyonrendelő bármilyen jogcímen jogosult-e a kezelt vagyonból való hitelezői kielégítés keresését meghiúsítani pl. azzal, hogy felmondja a bizalmi vagyonkezelést. Elképzelhetőek olyan érvek is, amelyek szerint a hitelbiztosítéki célzat megállapításának nem feltétele, hogy a biztosítékot adó a biztosítékot ne tudja kiüresíteni, felmondani. Mindezért véleményem szerint e kérdést is szerencsésebb lett volna kifejezetten rendezni.
Az új Ptk. sem a társ bizalmi vagyonkezelők, sem a társ megbízottak, vagy akár a szerződésből fakadó kötelmek esetén a kötelezett társak vonatkozásában nem fogalmaz meg a X. Könyv 6:110. cikkében artikulált kötelezettségeket. E kötelezettségek közül a co-trustee-k egymással való együttműködési kötelezettsége vélhetően a Ptk. jóhiszeműség és tisztesség elvéből fakadó általános együttműködési kötelezettségből levezethető. Ennél azonban sokkal hangsúlyosabb a co-trustee a másik co-trustee szerződésszegéséről vagy annak közvetlen veszélyéről való tudomásszerzése, vagy elvárható tudomásszerzése esetén beálló megfelelő intézkedés megtételi (főleg vagyonrendelő felé történő tájékoztatási) kötelezettsége, amennyiben e szerződésszegés alapján a trust vagyont kár éri, vagy az legalább valószínű. Miközben e kötelezettség is levezethetőnek látszik a jóhiszeműség és tisztesség elvéből, és a bizalmi vagyonkezelőt vagyonrendelővel és kedvezményezettel szemben terhelő érdekszolgálati kötelezettségből, meglátásom szerint annak kimondása - talán valamennyi megbízási szerződés körében - a jogszabály egységes értelmezése érdekében nem lett volna haszontalan.
A X. Könyv 1:204. cikke kimondja, hogy amennyiben több bizalmi vagyonkezelőt jelöl ki a vagyonrendelő felelősségük egyetemleges döntéseiket pedig a közös tulajdonba került kezelt vagyonra vonatkozóan közösen hozzák. E szabályt az új Ptk. is kimondja a bizalmi vagyonkezelésre vonatkozó szabályok [6:324. § (3) bek.] között, kimondás hiányában ugyanis, az osztható szolgáltatások kötelezett-többségi alapesete érvényesülne, és mindenkitől csak a ráeső szolgáltatásrészt lehetne követelni (6:28. §).
A X. Könyv 5:103. cikke alapján amennyiben több co-trustee-t rendelt az alapító, előbbiek mérlegelési jogköre gyakorlására vonatkozó döntéshozatalukban nem vehet részt az, amelyik így a kezelt vagyonból való juttatáshoz való jogot, vagy várományt szerezne, e jogát vagy várományát elismernék, vagy kiterjesztenék. A X. Könyv 5:202. cikke rendezi az alapító által előírt legkisebb létszám alá csökkent co-trustee-k által gyakorolható jogkörök korlátozását. Így amíg a legkisebb létszám el nem éri az alapító által előírtat a co-trustee-k csak co-trustee kinevezési, bírósági beavatkozás kérésére, díjaik, költségeik megtérítésére vonatkozó jogkörüket gyakorolhatják, míg egyéb jogaikat csak olyan terjedelemben, amelyekről a trust feltételek rendelkeznek, a trust vagyon megóvásához, a trust tartozások kielégítésére szükségesek. E két szabály miközben méltányosnak tűnik, nem nevezhető magától értetődőnek, az új Ptk.-ban pedig vélhetően arra tekintettel nem szerepel, és a közös tulajdon vonatkozásában a tulajdonostársak döntéshozatalára vonatkozó szabályokból sem vezethető le, mert e körben a jogalkotó a tudatos, érdekeinek védelméhez szükséges lépésekkel tisztában lévő jogalanyok ügyletkötéséből indult ki, akik - ha akarják - szabályozzák céljaiknak megfelelően ezen esetet.
A társ trustee-kre vonatkozó érdekellentétre (conflict of interest) vonatkozó szabályokon kívül a DCFR X. Könyve nem fogalmaz meg általános éllel a trustee vonatkozásában érdekellentétet rendező szabályokat, ahogy az új Ptk. sem. A DCFR X. Könyve az érdekellentéttel járó esetköröket (önszerződés, kettő megbízás, versenytilalom) nem ezek kifejezetten nevesített tiltásával fedte le, mint a megbízási szerződésre vonatkozó DCFR IV. Könyv D. 5. fejezetében foglal szabályok (self-contracting, double-mandate) körében, hanem azokat újracsomagolta. Így a X. Könyv 6:108-109. cikkek a trust vagyon megszerzésétől vagy trust hitelező jogának megszerzésétől, továbbá meg nem engedett gazdagodás és előny szerzésétől való tartózkodási kötelezettséget telepítettek a trustee-ra. A X. Könyv esetében is csak a trustee általános érdekszolgálati kötelezettségéből (X. Könyv 6:101. cikk) vezethető le, hogy a trustee más pénzével felhatalmazás hiányában nem jótékonykodhat, azaz harmadik személy javára sem szerezhet meg nem engedett előnyt a trust vagyonból. Az új Ptk. az érdekellentéttel kapcsolatos szabályokat általában a vagyonkezelő vagyonrendelő és a kedvezményezett érdekében való eljárási (általános érdekszolgálati) kötelezettségének kimondásával rendezi. A vagyonkezelő tulajdonosi jogának - a kezelt vagyonelem megszerzése vonatkozásában való - korlátozását egyébként nem mondja ki, hanem azt a felekre bízza (6:322. §). Mindez pusztán annyit jelent, hogy amennyiben a vagyonkezelő érdekszolgálati kötelezettségét megsértve
6/7
szerez kezelt vagyonelemet a vagyonrendelő illetve a kedvezményezett kizárólag annak érdekszolgálati kötelezettséget sértő jellegére hivatkozhat, és azt kell tudnia bizonyítani, amely akár megoldhatatlan terhet jelenthet rájuk nézve. Az erre vonatkozó bizonyítékok alapvetően ugyanis a vagyonkezelő birtokában vannak, amelyekbe azonban ellenőrzési joguknál fogva betekinthetnek. Az általános érdekszolgálati (lojalitási) kötelezettségből fakadó részkötelezettségek problematikájáért lásd pl.: John H. Langbein: Questioning the Trust Law Duty of Loyalty: Sole Interest or Best Interest? In: The Yale Law Journal 2005. 114. 929-990.)
A X. Könyv 6.107. cikke befektetési kötelezettségről beszél (obligation to invest), amely a magyar polgári jogi dogmatikában a megóvásnál eredményében több, a nagyobb vagyonkezelői aktivitást feltételező kedvezményezett javára való (a tulajdonosi jogok és kötelezettségek gyakorlásából álló [6:318. § (1) bek.]) kezelési kötelezettség egyik részkötelezettségének, a hasznosítási (azaz hasznok szedésére irányuló) kötelezettségnek feleltethető meg (lásd Ötödik Könyv VI. fejezet). Azzal, hogy a pénzügyi szabályok természetesen használják e fogalmat és korlátozottabb tárgyi és hasznosítási tevékenységi kört értenek alatta (lásd pl.: a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény 5. §-ában foglalt, befektetési szolgáltatási tevékenységre vonatkozó fogalom-meghatározást). A DCFR szerint tehát a trustee általában köteles nemcsak a vagyont megóvni, hanem azt más javára hasznosítani is, - az alábbiak szerint - tekintet nélkül arra, hogy az adott vagyontárgy hasznot hajtónak minősül-e vagy sem. A trustee köteles a hasznot nem hajtó, értékében nem növekvő kezelt vagyontárgyat főszabály szerint - tehát ellenkező megállapodás hiányában - elidegeníteni és a helyébe lépő vagyontárgyat hasznosítani. Köteles továbbá a kezelt vagyon hasznosítására vonatkozó szakmai tanácsadást igénybe venni, ha az adott méretű és jellegű kezelt vagyon hatékony és óvatos hasznosításhoz szükséges ismerettel maga nem rendelkezik. A trustee köteles továbbá e körben az egyes hasznosítás érdekében kötött ügyletekkel összefüggésben felmerülő vagyonvesztés, károsodás kockázatait elosztani (diverzifikálni) és kizárólag olyan ügyletet megkötni, ahol a várt előny esélye jelentősen meghaladja a lehetséges vagyonvesztés vagy egyéb károsodás kockázatát, kivéve, ha a kezelt vagyon olyan csekély, hogy a fentiek adott esetben ésszerűen nem igazolhatóak. A trustee továbbá köteles megfelelő időközönként vizsgálni a hasznosításra irányuló ügyletek alapján létrejövő jogviszonyok fenntartásának, megváltoztatásának szükségességét. E cikk (2) bekezdése egyértelművé teszi továbbá, hogy a trustee nem köteles hasznosítani azon kezelt vagyontárgyakat, amelyek átruházására, kedvezményezett általi használatára, vagy trust adósság kielégítésére közvetlen szükség áll fenn, vagy amelyek hasznosítása egyébként akadályozná a trustee-t egyéb trusttal kapcsolatos kötelezettségük teljesítésében. A cikk (3) bekezdése hangsúlyozza, hogy a hasznosítási kötelezettség nem jogosítja fel a trustee-t olyan rendelkezésre a trust vagyon felett, amely a trust feltételekkel ellentétes, így azok szerint nem idegeníthető el, terhelhető meg, más használatába, birtokába nem adható, vagy annak tulajdonjogát, birtokát a kedvezményezettre kell ruházni, a felett a hasznok szedésének, használatának jogát a kedvezményezettnek kell átengedni.
A DCFR X. Könyv 5:207. cikke ezzel párhuzamosan egyértelművé teszi, hogy miközben hasznosítási kötelezettség terheli a trustee-t, a hasznosítási mód megválasztására jogosult, annak körében döntésének korlátját a fenti kötelezettségeket taglaló cikk tartalmazza, e cikk pusztán az adott jogviszonynak leginkább megfelelő hasznosítási módra utal.
Az új Ptk. a vagyonkezelő vonatkozásában kifejezetten hasznosítási kötelezettségről nem beszél. A 6:317. § (1) bekezdésében rögzíti, hogy a vagyonkezelő a kedvezményezett érdekeinek elsődlegessége mellett köteles eljárni, e szakasz (2) bekezdésében pedig, hogy köteles a kezelt vagyont az előre láthatóan fenyegető kockázatokkal szemben kereskedelmi ésszerűség követelményeinek megfelelően megóvni. A 6:318. § (1) bekezdése egyértelművé teszi, hogy a vagyon kezelése - amely szolgáltatás nyújtására a vagyonkezelő tehát a 6:310. § (1) bekezdése szerint tehát köteles - magában foglalja a vagyonkezelőre átruházott tulajdonjogból, más jogokból és követelésekből fakadó jogosultságok gyakorlását és az azokból fakadó kötelezettségek teljesítését. Így végső soron e körben is, a fenti jogszabályok és a Dologi Jogi Könyv tulajdonjog részjogaira - különösen a hasznok szedésének jogára - vonatkozó rendelkezéseinek együttes értelmezésével megállapítható, hogy a vagyonkezelőnek a hasznosítási jog egyben kötelezettsége is. A dologi jogi rendelkezések azonban igen szűk szavúak e körben és a bizalmi vagyonkezelő rendelkezési jogára vonatkozó rendelkezések [6:318. § (1)-(3) bek.] sem tartalmaznak főszabályt a hasznosítási kötelezettségre vonatkozóan. Igen fontos, hogy a kereskedelmi ésszerűség mércéjét tölthetné meg a DCFR fenti rendelkezése tartalommal, azonban az csak a megóvás körében alkalmazandó, míg a hasznosítási kötelezettség tevékenység intenzitásában, eredményével szembeni elvárásban több a megóvásnál. Mivel a megóvási kötelezettségen túl a vagyonkezelő egyéb tulajdoni jogosultsága (hasznosítási joga) gyakorlása körében az új Ptk. nem állapított meg különös szabályt, így azok vonatozásában az adott helyzetben általában elvárhatósági mérce lesz alkalmazandó, amely azzal nevezhető üdvözlendőnek, hogy a laikus vagyonkezelők képességeihez, helyzetéhez rugalmasan igazodva, őket nem állítja teljesíthetetlen kötelezettség elé, a professzionális bizalmi vagyonkezelők körében pedig megemeli az elvárhatóság szintjét. Meglátásom szerint e körben a DCFR fenti két rendelkezése, ha tartalmilag nem is, részletezettebb diszpozitív szabály megállapításában szolgálhattak volna mintaként. Megjegyzendő, hogy a DCFR e körben lényeges vonatkozásaiban megegyezik
7/8
az Egységes Állami Jogok Biztosainak Nemzeti Konferenciája által 1994-ben kidolgozott Uniform Prudent Investor Act-ben foglalt rendelkezésekkel. E modell szabályokat pedig a Konferencia honlapján lévő tájékoztatás szerint az USA államainak többsége (43) átvette belső szabályai vonatkozásában.
A diszpozitív szabályok meghatározása - e körben is - főleg azt a célt szolgálná, hogy ne a feleknek kelljen viselniük az ennek kialkudásával járó tranzakciós költséget, hanem a jogalkotó a felek érdekei egyensúlyát tükröző szabályokat állapítson meg, amelyektől eltérés esetén az eltérni kívánó félnek kellene indokolnia az eltérés okát, szükségességét, esetleg - mivel az érdekegyensúlyi helyzet megbillen - ellentételeznie a másik fél érdekeinek csorbulását. Mindez különösen fokozott jelentőséget fogyasztói ügyletek esetén kaphat.
Meglátásom szerint a bizalmi vagyonkezelési jogintézmény hazai írott jogba való bevezetése üdvözlendő újdonsága az új Ptk.-nak. A szakértő bizottsági és miniszteri indokolás szerint azonban az új Ptk. kizárólag e jogintézmény olyan alapvető polgári jogi szabályait állapította meg, amelyek mind a magánszemélyek egymás közötti, mind a fogyasztók és vállalkozások közötti (ún. B2C), valamint a vállalkozások egymás közötti (ún. B2B) ügyleteire egyaránt vonatkoznak. A bizalmi vagyonkezelés magyar jogba való bevezetését célzó joganyag természetesen az új Ptk. szabályainál jóval szélesebb körű lesz. Ennek kialakítása során a jogalkotónak mérlegelnie kell, hogy a fenti három személyi összetételű ügyletek vonatkozásában, ezen ügyletek specialitására tekintettel szükséges-e akár az új Ptk. szabályain túlmenően, további polgári jogi jellegű szabályok megállapítása az egyes befektetési tevékenységekre vonatkozó jogszabályok (lásd pl.: a fenn említett befektetési vállalkozásokra vonatkozó törvény, vagy a befektetési alapkezelőkről és a kollektív befektetési formákról szóló 2011. évi CXCIII. törvény rendelkezéseit) mintájára vagy arra nincs szükség, és az új Ptk. által mutatott a felek szerződési (partnerválasztási, és tartalom alakítási) szabadságát lehető legnagyobb tiszteletben tartó új Ptk. szabályok elégségesek a bizalmi vagyonkezelés jogviszony polgári jog általi determinálására. Amennyiben e mérlegelés eredményeként olyan döntés születne, hogy jogalkotói beavatkozásra e körben már nincs szükség, az európai hagyományok figyelembevételével készült szabályok - mint az új Ptk. által hagyott értelmezési terek kitöltésére igénybe vehető fogódzók - szerepe várhatóan fel fog értékelődni. ■
Visszaugrás
