A jogalkotó szerint új polgári perrendtartást azért volt szükséges megalkotni, mivel a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (továbbiakban: régi Pp.) ugyan már nem azt a szocialista perjogot és az abba belefoglalt célt - nevezetesen az anyagi igazság kiderítését - tartalmazta, amely érdekében létrejött a törvény, hanem az eljárás jogszerűsége volt a cél, azonban a törvény többszöri és jelentős módosításai oda vezettek, hogy a törvény már nem alkotott egy egységes eljárásjogi szabályozást. A törvény szabályozási elemei mégis behatárolják a módosítási lehetőségeket, mivel a folyamatos módosítások a törvény koherenciáját megszüntetik, valamint nem adnak lehetőséget a perjog továbbfejlesztésére, korszerűsítésére. A régi Pp.-t több mint százszor módosították, amely a jogértelmezés nehézségeihez vezetett, valamint az elmúlt években az igen erőteljes jogalkotás miatt megújult a szabályozási környezet. Azonban ezen új jogszabályok alap vagy háttérjogszabályaként[1],[2],[3] - a polgári perrendtartásról szóló törvény kerül alkalmazásra, ezért ezen eljárások hatékony és időszerű lefolytatásához elengedhetetlen egy új törvény megalkotása.[4]
Wopera Zsuzsa, a polgári perrendtartás reformjáért felelős miniszteri biztos szerint nem az a gond a még hatályos polgári perrendtartással, hogy az 1952. évben lépett hatályba, hanem hogy a polgári eljárásban az egységes perszerkezet érvényesül, amely lehetővé teszi azt, hogy adott esetben akár közvetlenül a tárgyalás berekesztése előtt a felek keresetüket megváltoztassák, új bizonyítékot tárjanak a bíróság el és így az eljárás lezárása helyett annak elhúzódását eredményezi ez a fajta perbeli magatartás.[5] Véleményem szerint az új eljárásjogi szabály létrehozásának indoka a két indoklásban közösen, nem pedig külön-külön keresendő. Az új jogszabályi környezet és a bírósági eljárások elhúzódásának megakadályozása közösen alapozza meg új jogszabály megalkotását, mivel ezek az indokok összefüggnek, tekintettel arra, hogy amennyiben az egyes joganyagok szervesen kapcsolódnak a polgári perrendtartáshoz, akkor azok megfelelően tudják a bírósági eljárás helyett más eljárásokra utalni az esetlegesen felmerülő jogi konfliktusokat, amelynek köszönhetően a bíróságok ügyterhe is csökken.
A 2016. évi CXXX. (Továbbiakban: Pp.) törvény elfogadásával a törvényhozó több koncepcionális változást is eszközölt a hatályos polgári perrendtartáshoz képest, mint például a professzionális per, a perkoncentráció elve vagy például az osztott perszerkezet. Itt kell megemlítenünk, hogy a szocialista perjog értelmében az osztott perszerkezet az eljárásokat csak lassította, mivel formalizmusával és bonyolultságával a peres eljárás hatékonyságát csökkentette.[6] Az osztott perszerkezet újbóli bevezetését a jog által szabályozott életviszonyok drasztikus megváltozása és az elmúlt évtizedben megfigyelhető peres eljárások meghosszabbodása indokolta, mivel az eljárások egyes szakaszainak formális lezárása a perelhúzás "taktikáját" ellehetetleníti.
Az új polgári perrendtartás a gyakorlat által kimunkált elveket illetve megoldásokat is törvényi szintre emel. Fontos megemlítenünk, hogy az új polgári perrendtartás mindamellett, hogy mintaként tekint a német, az osztrák, vagy a 2008-ban kodifikált és 2011-ben hatályba lépett svájci törvénykönyvre, a magyar perjogi hagyományok mentén készült el. Ezek a törvénykönyvek és azoknak módosításai is a megváltozott életviszonyokra adott válasz, amellyel elérhető, hogy az adott eljárásjog gyorsabbá, hatékonyabbá váljon.[7] A jogalkotó nem titkolt célja továbbá az, hogy a peres eljárás során az elektronikus kapcsolattartást kiszélesítse. A törvény elfogadását követően a jogalkotó több mint egy évet biztosított arra, hogy a jogalkalmazás felkészüljön a polgári peres eljárást szabályozó jogszabály megváltozására, amellyel kapcsolatosan lehet vitákat generálni, hogy ez az idő elegendő-e a felkészülésre, hiszen a korábbi olyan jogszabályok, amelyek az általuk szabályozott viszonyokat nagymértékben megváltoztatták csak szakaszosan kerültek bevezetésre. Megállapítható az, hogy amennyiben kellő felkészülési időt ad a jogalkotó a jogalkalmazók számára, ak-
- 338/339 -
kor az adott jogszabály által szabályozott jogviszonyokkal kapcsolatos eljárások, jogi megoldások professzionálisabbak, valamint a jogbiztonság követelményének is eleget tesz, hiszen a jogalkalmazó pontosan ismeri és megfelelően tudja alkalmazni az adott jogszabályt. Ezzel szemben, ha nem adunk a jogalkalmazónak kellő időt a felkészülésre, akkor az oda vezethet, hogy az adott eljárásjogi rend nem fog megszilárdulni, folyamatos jogalkalmazási és jogértelmezési problémák merülnek fel még akkor is, amikor a gyakorlatban kellene az adott jogszabályt alkalmazni, de azoknak megfelelő alkalmazása nem lehetséges, mivel a jogalkalmazó sem ismeri az adott jogszabályt megfelelő mértékben. Ezen ismeretek alapján tehát releváns kérdés, hogy a Pp.-t szakaszosan vagy egyszerre vezetnék be vagy, hogy kellő felkészülési időt adtak-e a jogszabály megismerésére, tanulmányozására hiszen ha azok a személyek, akik alkalmazzák az adott jogszabályt de azt nem ismerik illetve nem értik az eljárás során súlyos hibákat fognak elkövetni, amely az eljárás elhúzódásához vezethet és amennyiben az eljárások meghosszabbodnak, úgy a jogkereső állampolgárnak az igazságszolgáltatásba vetett bizalma is megrendülhet.
A Pp.-vel kapcsolatosan azonban nem csak a nagy jelentőségű, az eljárást alapjaiban is megváltoztató elvekkel, megoldásokkal kell foglalkoznunk, hanem azon jogintézményekkel is, amelyekben a jogalkotó kisebb módosításokat, a joggyakorlat által kimunkált megoldásokat, pontosításokat helyezett el. Ilyen jogintézmény a Pp.-ben a meghatalmazás, az ahhoz kapcsolódó perbeli képviselet és a kötelező jogi képviselet, amelynek szabálya jelentősen módosult a Pp.-ben.
A meghatalmazás illetve perbeli képviselet meghatározása esetén először is azt kell megállapítanunk, hogy pontosan mi is az a perbeli képviselet, az mire terjedhet ki, kik között jön létre. Általánosságban elmondható, hogy a perbeli képviselet során egy előre meghatározott harmadik személy a képviselt személy helyett tesz meg hatályos jognyilatkozatokat, úgy hogy annak hatálya közvetlenül a képviselt fél felé beáll. Ez azt jelenti, hogy a képviselt fél részéről semminemű elfogadó nyilatkozat nem szükségeltetik arra vonatkozóan, hogy a képviselő által tett nyilatkozatok hatályosuljanak. Tekinthetjük ezt úgy is mintha a fél személyesen tenne nyilatkozatokat, mintha saját maga járna el és ebből kifolyólag a bíróság jogosult arra, hogy a képviselővel szemben joghatályosan megtegye perbeli cselekményeit, ami szintúgy közvetlenül hatályos lesz a képviselt féllel szemben.[8]
A fél képviselője a fél helyett, azonban a fél érdekében és nevében cselekszik, ezért mindenfajta jogosultság, amit szerez, vagy mindenfajta kötelezettség amely terheli, valójában a képviselt felet fogja jogosítani vagy terhelni. A 20. századi polgári eljárásokban illetve hatályos jogunkban ez egy általános elv, amellyel szemben sem a joggyakorlat, sem pedig a jogirodalom részéről nincs ellenvetés. Ezzel ellentétesen a római jogban például a peres eljárás során a képviselő saját magának szerzett jogokat illetve a kötelezettségek őt terhelték és csak a peres eljárás befejeztével jogosította illetve kötelezte a képviselt személyt az eljárás során szerzett jogok vagy kötelezettségek.[9]
A perben a képviselő jogosultságát megalapozhatja jogszabály, jogügylet vagy hatósági határozat. Amennyiben jogszabályon alapul a képviselet, akkor törvényes képviseletről beszélhetünk, ha meghatalmazáson, megbízáson alapul akkor ügyleti képviseletről beszélünk, ha pedig bíróság vagy más hatóság határozata keletkezteti a képviseleti jogosultságot, akkor pedig hatósági határozaton alapuló képviseletről van szó.[10]
A képviselet fogalmának meghatározása és annak létrejöttének osztályozását követően fontos meghatároznunk azt, hogy valójában a képviselő cselekményeit mennyiben tekinthetjük a "saját" cselekményeinek vagy az mennyiben a képviselt személy cselekménye. Ezen kérdésre a jogirodalom több neves alakja is kereste a választ, így ennek megfelelően több elmélet is kialakult. A Savigny-féle eszközelmélet szerint a képviselő cselekedete valójában a képviselt fél cselekménye, tehát nem más, mint a képviselt akaratának érvényre juttatása.[11] Ennek az elméletnek az ellenpólusa a "saját akarati teória" amely tagadta azt, hogy a képviselő csak a képviselt "szócsöve" lenne. A képviselő saját akaratából tesz meg és fogad el jognyilatkozatokat.
A két állásponttal szemben alakult ki a "helyettesítési elmélet" ami szerint a képviselő cselekvése ténybelileg a sajátja, azonban annak joghatásai a képviselt fél vagyonában állnak be. Ezen elmélettel amelyet Jhering és Windscheid dolgozott ki a magyar jogirodalomban Szladits és Világhy nézetében találkozunk.[12],[13]
Ahogy már fentebb említettem a képviselet formáit általánosan három osztályba lehet sorolni, amelyek a cikk megírásának kezdetén még hatályos 1952. évi III. törvény és a 2018. január 1. napján hatályba lépő 2016. évi CXXX. Törvény szerint is ügyleti képviseletről, törvényes képviseletről illetve ügygondnoki képviseletről beszélhetünk.
- 339/340 -
Tanulmányomban a képviseleti körön belül az ügyleti képviseletről, azon belül is a meghatalmazással az ahhoz kapcsolódó új törvény szabályozásával - amely a meghatalmazásra, annak terjedelemére, kötelező jellegére hat ki - kívánok foglalkozni.
A meghatalmazás, mint a polgári peres eljárást szabályozó törvény egyik intézménye, amely lehetővé teszi az eljárás során érdekelt félnek azt, hogy saját, személyes eljárása helyett egy másik személyt "bízzon" meg érdekeinek védelme érdekében.[14]
A Pp. fenntartja a régi Pp. szabályozását, miszerint a meghatalmazó jogosult arra, hogy több személyt hatalmazzon meg a képviselet ellátására. A törvényi szabályozás értelmében ennek a lehetőségnek a korlátja, hogy egy perbeli cselekménynél csak az egyik meghatalmazott járhat el. Amennyiben a meghatalmazottak és a meghatalmazó ezzel ellentétes megállapodást köt, akkor az hatálytalan kikötésnek minősül. Tekintettel arra, hogy a Pp. több koncepcionális változtatást is végrehajt -amelynek legfőbb eleme az osztott perszerkezet bevezetése - és a professzionális per felé tereli a jogalkotó a gyakorlatot, így a meghatalmazónak kell vállalnia azt a kockázatot, hogy amennyiben több meghatalmazottja van és ezek a meghatalmazottak egymással ellentétes nyilatkozatokat tesznek, akkor azt a bíróság úgy fogja figyelembe venni, mintha maga a fél tett volna egymással ellentétes nyilatkozatokat illetve tett volna egymással ellentétes cselekményeket.
A Pp. 65. § szerint: "A perben meghatalmazottként eljárhat: az ügyvéd és az ügyvédi iroda, a jogtanácsos azokban a perekben, amelyekben jogszabály a képviseletre feljogosítja, a fél hozzátartozója, a fél pertársa, valamint a fél pertársának képviselője, a közigazgatási szerv, egyéb költségvetési szerv vagy gazdálkodó szervezet, illetve egyéb nem természetes személy alkalmazottja munkáltatójának tevékenységével kapcsolatos pereiben, az önkormányzatokat és azok szerveit érintő perekben az önkormányzati szerv alkalmazottja munkáltatója tevékenységével kapcsolatos pereiben, továbbá az önkormányzati szerv szervezeti és működési szabályzatában meghatározott tisztségviselő, ha a per - tárgya alapján - abba a szabályzatban meghatározott ügykörbe tartozik, amelyben a tisztségviselő eljárni jogosult, valamint akit erre jogszabály feljogosít."[15]
A korábbi szabályozás ezen része - amelyben meghatározta azokat a személyeket, akik az eljárásban meghatalmazottként eljárhattak - túlzottan kiterjesztette a meghatalmazottak körét. Álláspontom szerint túlságosan bonyolult volt a meghatalmazottak körének meghatározása, abban még a jogvégzett személyek számára is nehézkes volt kiigazodni, azt értelmezni, ezért a jogalkotó döntését, miszerint a jogszabályt itt egyszerűsíti, csak támogatni lehet.[16]
A jogalkotó a hozzátartozók körét a Polgári Törvénykönyv által meghatározott fogalom szerint állapítja meg, ellentétesen a régi Pp.-vel, amely visszautalt a 13. § (2) bekezdésére. Ezek szerint a fél hozzátartozójának minősül a közeli hozzátartozó, az élettárs, az egyeneságbeli rokon házastársa, a házastárs egyeneságbeli rokona és testvére, és a testvér házastársa. Valójában a Pp. e fogalomkörben változást nem eredményezett, egyszerűen a hozzátartozó fogalmát a 2013. évi V. törvény alapján kell meghatároznunk, amely lényegében megegyezik a régi Pp. 13. § (2) bekezdésével.
A közigazgatási szervek és az önkormányzati szervek törvényben meghatározott meghatalmazotti szabályozását is egyszerűsíti a Pp. A korábbi szabályozásban meghatalmazottként szerepelt a polgármester, főpolgármester valamint például a közigazgatási szervek esetében is a törvény sokkal részletesebb, terjengősebb szabályozást tartalmazott.[17]
A közigazgatási szervek vezetőinek illetve az önkormányzatok polgármesterinek meghatalmazotti szabályozása indokolatlan volt, hiszen ezek a személyek valójában az adott szervnek nem meghatalmazottai, hanem törvényes képviselői. Párhuzamot lehet vonni ezen indokolás alátámasztására a gazdasági társaságok vezetőivel, mivel ott a törvény a gazdasági társaság ügyvezetőjét továbbá vezető tisztségviselőjét - akit a társaság létesítő okirata kijelöl - törvényes képviselőnek tekint. Mivel mind a gazdasági társaságok, mind pedig az önkormányzatok, közigazgatási szervek a jog fikciója által létrehozott személyeknek tekintendők, így a peres eljárás során vezető tisztségviselőinek képviseleti jogosultságuk esetében a megkülönböztetés indokolatlan. Ennek megfelelően az új szabályozás megszünteti a meghatalmazásra vonatkozó törvényi előírást, hiszen a törvény alapján fennálló képviseleti jogosultság ezt magába foglalja.
Az önkormányzatok esetében kiemelendő újdonság, hogy a Pp. lehetővé teszi az önkormányzatok részére azt, hogy szervezeti és működési szabályzatukban lefektessék azokat a szabályokat, amely alapján meghatalmazottként meghatározott tisztségviselők köre jogosult legyen eljárni. A szervezeti és működési szabályzatban pontosan meg
- 340/341 -
kell határozni azt a személyi kört, akik az adott eljárásokban eljárhatnak.
A szakszervezetek, érdekképviseleti szervezetek továbbá a szövetkezetek alkalmazottjainak meghatalmazási jogosultságát a Pp. a Különleges Eljárások XXXIX. Fejezetében helyezi el, azonban ott csak a következő rendelkezés található:
(1) A perben fél lehet az a szakszervezet, munkáltatói érdekképviseleti szervezet vagy üzemi, közalkalmazotti tanács is, amelynek egyébként nincs perbeli jogképessége. (...)
(3) Saját tagjainak munkaügyi perében meghatalmazottként eljárhat a munkavállalói érdek-képviseleti szervezet.
Ezzel az egyszerűsítéssel, illetve szabályozásának az általános szabályok alól való kivételével nem értek egyet, hiszen a munkaügyi perekben sok esetben az érdekképviseleti szervezet vagy szakszervezet segíti a munkavállalót a munkáltatóval szemben ezért véleményem szerint ezen szervezetek meghatalmazottként való feltüntetése nem volt felesleges. Amennyiben nem kívánjuk az általános szabályok körében jelen szervezetek meghatalmazásának szabályozását, úgy attól teljes mértékben el kell tekinteni, hiszen kerülni kell a kazuisztikát, felesleges utalásokat a törvényben, hogy az új Polgári Perrendtartás - az általa kimondott - célját be tudja teljesíteni, nevezetesen "a közjónak és a józan észnek megfelelő jogalkalmazás eszméjétől vezérelve, a magánjogi jogviták tisztességes eljárás elvén nyugvó rendezését".
Az új szabályozás jelentősen nem módosít azon személyek körén, akik meghatalmazottak nem lehetnek, inkább azt egy helyen pontosítja. A Pp. 66. § alapján: "Nem lehet meghatalmazott: aki tizennyolcadik életévét nem töltötte be, akit jogerős bírói ítélet a közügyektől eltiltott, akit a bíróság - a per tárgyára, illetve a perbeli eljárási cselekményekre kiterjedő hatállyal - jogerősen gondnokság alá helyezett." Ez alapján a törvény kizárja azokat a személyeket a meghatalmazottak köréből, akik nem képesek, nem méltóak vagy nem alkalmasak arra, hogy a képviselt személy helyett, az ő nevében és érdekében jognyilatkozatokat tegyenek.[18] A korábbi szabályozáshoz képest a Pp. a gondnokság alá helyezett személy meghatalmazottként történő eljárást lehetővé teszi azokban az ügyekben, amelynek tárgyára illetve az adott perbeli cselekményre a bíróság jogerősen a meghatalmazott személyt nem helyezte gondnokság alá.
A meghatalmazást írásba kell foglalni vagy jegyzőkönyve kell mondani, így ennek megfelelően az írásbeli meghatalmazás eredeti példányát vagy annak hitelesített másolatát a bíróság részére címzett első beadványhoz csatolni kell. Ez alól kivételt enged a 67. § (3) bekezdése, miszerint az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. Törvény alapján a meghatalmazó nyilatkozatot és annak elfogadását is elégséges a hivatkozott törvényben meghatározott nyilvántartásba rögzíteni.
A Pp. tartalmában nem tartja fenn a régi Pp. szabályozását, amelynek 69. § (5) bekezdése szerint "az ügyvédnek adott meghatalmazáshoz, ha azt a fél sajátkezűleg írta alá, tanúk alkalmazása nem szükséges; az ügyvédi meghatalmazásra egyebekben az erre vonatkozó külön jogszabályok irányadók". Ez a bekezdés a polgári eljárást szabályozó törvényben való elhelyezése felesleges, mivel azt már az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény külön meghatározza, így annak részleges megismétlésétől a Pp. indoklása szerint is eltekinthetünk.[19] Az ügyvédi tevékenységről szóló törvényben többletkövetelmény a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény meghatalmazásra vonatkozó rendelkezéseihez képest, hogy a meghatalmazást a meghatalmazott ügyvédnek is alá kell írnia és mivel az így kiállított okirat teljes bizonyító erejű magánokiratnak minősül, ezért tanú aláírása nem szükséges. Ezt a szabályt véleményem szerint nem szükséges még egyszer a Pp.-ben is elhelyezni, hiszen az ügyvédi meghatalmazásra peres eljárás esetében is az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény lesz az irányadó.
Főszabály szerint a meghatalmazás kiterjed a perrel kapcsolatos minden nyilatkozatra és cselekményre, azonban lehetséges a meghatalmazás korlátozása is meghatározott perbeli cselekményekre, ennek azonban a meghatalmazásból egyértelműen ki kell tűnnie. Amennyiben a meghatalmazó fél a per vitelére szóló meghatalmazást ad a meghatalmazottnak, akkor az kiterjed a perrel kapcsolatos minden nyilatkozatra és cselekményre továbbá a biztosítási intézkedéseket és az esetlegesen felmerülő végrehajtási eljárást is magában foglalja valamint a meghatalmazott jogosult lesz bármelyik eljárásban a felmerülő pénzeszközöket vagy dolgokat átvenni. [20]
Álláspontom szerint a legfontosabb jogértelmezési kérdést a meghatalmazás intézményén belül a Pp. 68. § (1) és (3) bekezdése vet fel, amelyek a
- 341/342 -
következőt tartalmazzák: (1) "A meghatalmazás akár a per vitelére, akár egyes perbeli cselekményekre szólhat. A meghatalmazásból egyértelműen ki kell tűnnie, hogy annak hatálya mely ügyre vagy ügykörre terjed ki. (...)
(3) A per vitelére szóló meghatalmazás - külön kikötés hiányában - kiterjed továbbá a végrehajtási eljárásra, valamint az annak során, azzal összefüggésben indított perre, a perorvoslati eljárásokra, valamint a peres pénznek vagy dolognak és az eljárási költségeknek az átvételére is".
Az (1) bekezdés szerint egyértelműen ki kell tűnnie a meghatalmazásból, hogy az mely ügyre vagy ügykörre terjed ki. Ez alapján a meghatalmazásnak tartalmaznia kell azt, hogy ki ellen vagy kivel kapcsolatos eljárás során lehet az adott meghatalmazásra hivatkozni, esetlegesen meg kell jelölni az ügy tárgyát, amennyiben van akkor annak ügyiratszámát vagy például az eljáró bíróság vagy más hatóság megnevezését. Ezekben az esetekben nem arról van szó, hogy a meghatalmazó egyes ügykörre szorítaná le a meghatalmazást, hanem a törvényben meghatározott "egyértelmű" jelzőnek kíván megfelelni és így pontosan meghatározza azt, hogy a meghatalmazott milyen ügyben jogosult eljárni. Ezzel ellentétesen a (3) bekezdés értelmében "külön kikötés hiányában" a meghatalmazás kiterjed a végrehajtási eljárásra, az azzal összefüggésben indított perekre, perorvoslati eljárásokra, valamint a peres pénznek vagy dolognak és az eljárási költségek átvételére is.[21]
Felmerül a kérdés, hogy ezek a rendelkezések nem-e ellentétesek egymással, mivel ha például a jogi képviselő meghatározza azt, hogy az adott meghatalmazás például az ügyfél ellen indított fizetési meghagyásos eljárással kapcsolatos akkor az kifejezetten a közjegyző előtti eljárásra vonatkozik vagy az ellentmondás útján peres eljárássá átalakuló eljárása, esetlegesen az azt követő végrehajtási eljárásra is kiterjed. Álláspontom szerint jelen esetben egy jogi képviselő szerint a meghatalmazás a peres eljárásra terjed ki, azonban nem öleli át a végrehajtási eljárást. E témakörrel kapcsolatos következő példában a meghatalmazó fizetési felszólítatással kapcsolatos meghatalmazást ad, amelyben pontosan meghatározza követelésének nagyságát, jogalapját illetve a kötelezett személyt. Felmerül a kérdés, hogy az egyértelmű jelzőnek megfelelő mértékben határozta-e meg a meghatalmazást vagy szükséges annak határait is a meghatalmazásban megjelölni, hogy az a 68. § (1) bekezdésének megfeleljen. Amennyiben meghatározza a kereteket, akkor az tekinthető úgy, hogy a meghatalmazást egy meghatározott ügykörre szorítja le a meghatalmazó vagy az a törvényi követelményeknek megfelelő meghatározást jelent. Ebben az esetben a meghatalmazás csak a fizetési felszólítás megküldésére vonatkozik, az nem terjedhet ki a polgári peres eljárásra. Amennyiben a meghatalmazó ezt szeretné, úgy a meghatalmazásnak arra ki kell terjednie. Azonban ha ezt a felfogást tesszük a magunkévá, akkor a 68. § (3) bekezdésében található "külön kikötés hiányában" jelző feleslegessé válik.
Ez a helyzet lehetőséget teremt a jogalkalmazó számára, hogy minden egyes ügyben az ügy körülményeihez viszonyítva állapíthassa meg a meghatalmazás terjedelmét, amely értelmezési szabadság ilyen fokú megnyilvánulása támogatandó, azonban nem ad-e teret annak, hogy a jogi segítségért folyamodó állampolgárokat olyan helyzetbe hozza, amikor nem képesek egzakt meghatározni az általuk adott meghatalmazás terjedelmét. Erre az esetre lehet példa az az eset, amikor a jogi képviselő ellátja a peres eljárás során az ügyfél képviseletét, azonban az ügyfél hiába vár arra, hogy - amennyiben szükséges - a végrehajtási eljárást a meghatalmazott elindítsa, mivel a meghatalmazott úgy értelmezte a felek között létrejövő megállapodást, ami csak a peres eljárásra szorítkozott. Itt tehető fel az a kérdés, hogy utasíthatja-e a meghatalmazó a meghatalmazottat a végrehajtás megindítására vagy az illetékes bíróság a peres eljárásra vonatkozó meghatalmazást elfogadja-e vagy nem, mivel a 68. § (3) bekezdése szerint a végrehajtási eljárásra is kiterjed a meghatalmazás, azonban a 68. § (1) bekezdése szerint nem egyértelmű. A Pp. szabályozását a jogalkotónak véleményem szerint pontosítania kellett volna jelen kérdéskörben, úgy hogy a meghatalmazások terjedelmének megállapítására vagy az egyértelmű megállapítást tekintjük zsinórmértékül vagy pedig a külön kikötést, miszerint amennyiben az nincs, akkor a meghatalmazás mindennemű egzakt meghatározást mellőzve kiterjed a 68. § (3) bekezdésében maghatározott ügykörökre is.
A meghatalmazás alaki kellékeinek, tartalmának illetve terjedelmének megvizsgálásának továbbá problémáinak illetve az új szabályozás újdonságainak feltárást követően érdemes a meghatalmazás megszűnésének, a jogosultság vizsgálatának illetve az általános meghatalmazás áttekintése.
- 342/343 -
A meghatalmazás megszűnhet annak visszavonásával, felmondásával, a fél halálával valamint jogutód nélküli megszűnésével. Ezzel kapcsolatos fontos rendelkezés, miszerint a meghatalmazás megszűnése csak a bíróságnak történő bejelentéstől, az ellenérdekű féllel szemben pedig a vele való értesítéstől kezdve hatályos.[22]
A meghatalmazásra vonatkozó részletszabályokat a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény tartalmazza, így a meghatalmazás megszűnésére is. Erre való tekintettel eljárásjogi szabályban nem szükséges a meghatalmazás részletes tartalmának kibontása, elégséges csak annak hatályoszlását szabályozni. Ezen követelményeknek megfelelően a jogalkotó egyetlen egy pontosítást végzett el a korábbi szabályozáshoz képest. A 69. § (2) bekezdése értelmében a "ha a per megindítását követően kerül sor a meghatalmazás rendelkezési nyilvántartásba vételére vagy a rendelkezési nyilvántartásba vett meghatalmazás módosítására, e jognyilatkozatok a bírósággal szemben a bíróságnak történő bejelentéstől, az ellenféllel szemben pedig a vele történő közléstől hatályosak."[23]
A jogalkotó ezzel az új bekezdéssel meghatározza, hogy amennyiben a képviseleti jogosultság az eljárás megindulását követően kerül nyilvántartásba, illetve ott a meghatalmazás módosul, akkor ezen esetkörökben is az általános szabálynak megfelelően, a bírósággal szemben a vele való bejelentéstől, míg az ellenérdekű féllel szemben a vele való közléstől kezdve lesz hatályos a meghatalmazás.
A meghatalmazás visszavonásától, illetve annak korlátozásától meg kell különböztetnünk azokat eseteket, amikor a meghatalmazott és a meghatalmazó nyilatkozatai ellentétesek egymással és esetlegesen a meghatalmazott a meghatalmazó utasításának megfelelően egyes állításait, nyilatkozatait visszavonja, módosítja.[24]
A meghatalmazás hatályosságának kérdése szorosan összefügg a bíróságnak azon kötelezettségével, miszerint hivatalból vizsgálja - az eljárás bármely szakában - a képviseleti jogosultságot. Ez a kötelezettség szorosan kapcsolódik a felek illetve a meghatalmazottak azon kötelezettségéhez, miszerint kötelesek bejelenteni meghatalmazásukat a bírósággal szemben valamint azt az ellenérdekű féllel is közölni kell. Ez a bejelentés illetve értesítés a meghatalmazás "érvényességi" kelléke, amely nélkül a meghatalmazott nem tehet valamint képtelen arra, hogy érvényes és hatályos jognyilatkozatokat tegyen az eljárás során.
A meghatalmazás megszűnésének illetve annak a bíróság által történő vizsgálatát követően érdemes az általános meghatalmazás intézményével foglalkozni. A korábbiakhoz képest jelentős módosítás nem történ és arra nem is volt szükség azonban a jogalkotó a 2016. évi CXXX. törvényben szabályozza az általános meghatalmazások közhiteles nyilvántartásba történő rögzítésének szabályát. E szabály szerint "az általános meghatalmazások országos és közhiteles nyilvántartását az Országos Bírósági Hivatal elnöke működteti. Az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell a nyilvántartásba bejegyzett képviseleti jogról, hogy az fennáll; a nyilvántartásból törölt adatról pedig, hogy az nem áll fenn. Az általános meghatalmazások közhitelességére és ennek eljárási jogi joghatásaira a nyilvántartásba bejegyzett jogok tekintetében a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni". Véleményem szerint célszerűbb lett volna a nyilvántartás működtetésére az Országos Bírósági Hivatalt megjelölni, mint működtető, nem pedig annak elnökét, mivel így a hivatal vezetője jogosult és egyben kötelezett a nyilvántartás működtetésére, azonban az egyértelmű, hogy ezeket a kötelezettségeit a hivatal szerveire fogja delegálni. Célszerűbb és egyszerűbb lett volna, ha a törvényben az Országos Bírósági Hivatalt jelölte volna meg a jogalkotó, mert így könnyebb lenne a feladat és hatáskörök elosztása illetve ellenőrzésének jogosultságát annak vezetőjére lehetett volna delegálni. Felmerül a kérdés, hogy jelen esetben ezt a közhiteles nyilvántartást, ki és milyen módon fogja ellenőrizni, arra külön törvényt esetleg rendeletet kívánnak-e alkotni vagy szervezeti szinten szabályozzák az általános meghatalmazások nyilvántartásának rendszerét.
Korábbi jogunk alkalmazta a kötelező jogi képviselet - más néven az ügyvédkényszer - intézményét meglehetősen tág körben, azonban a régi Pp. szakított ezzel a "hagyománnyal" és kimondta azt általános jelleggel, hogy a jogi képviselet nem kötelező a peres eljárásokban. A törvény indoklása szerint a kötelező jogi képviselet túlságosan megdrágítja az eljárást továbbá sérül a feleknek a közvetlenség elvéből adódó joga.[25] A bíróságoknak széleskörű kitanítási kötelezettsége volt valamint a "szocialista" elveknek megfelelően törekednie kellett, hogy "a bíróságok előtti eljárásban az állampolgárok személyi és vagyoni jogaival, továbbá az állam és a jogi személyek vagyoni jogaival kapcsolatban felmerült jogviták eldöntését az anyagi igazság alapján biztosítsa". E megfo-
- 343/344 -
galmazás szerint nem a tisztességes eljáráshoz való jogot kellett a bíróságnak biztosítania, hanem minden esetben arra kellett törekednie, hogy az igazságot "kiderítse" és annak megfelelően hozzon érdemi döntést ez eljárás során. Az alkotmánybíróság már az 1990-es években kimondta, hogy az anyagi igazságosság kiderítésére nincsen alkotmányos garancia, így az nem áll összhangban a rendszerváltozást követő jogi renddel.[26] E cél helyett a törvény a tisztességes eljáráshoz való jogot határozta meg új célnak, ami a Pp.-nek is a kimondott vezérfonala.
Az 1990-es években a jogalkotó új polgári perrendtartási jogszabály megalkotása helyett az akkor hatályban lévő régi Pp.-t módosította, amely kimondta, hogy ha "törvény másként nem rendelkezik, a törvényben szabályozott eljárásokban a jogi képviselet nem kötelező"[27].
Ezt követően a jogalkotó folyamatosan tágította azon eljárások körét, amelyben a jogi képviseletet kötelezővé tette. Ezek szerint a jogi képviselet kötelező:
- a törvényszék elsőfokú hatáskörébe tartozó perekben, a peres eljárás minden szakában ideértve a jogorvoslati eljárásokat is, kivéve azon vagyonjogi pereket, amelynek pertárgyértéke a harminc millió forintot nem haladja meg
- az ítélőtábla előtti eljárásban az ítélet vagy az ügy érdemében hozott végzés elleni fellebbezést előterjesztő fél számára
- a Kúria előtt azon feleket, akik közvetlen fellebbezést, csatlakozó fellebbezést vagy felülvizsgálati kérelmet terjesztettek elő
- a 2006. évi LIII. Törvény 8. § (1) bekezdése értelmében azon kiemelt jelentőségű ügyek esetében, amely ellen bírósági felülvizsgálati eljárást kezdeményeztek[28]
A régi Pp. alapján jogi képviselőnek kellett tekinteni az ügyvédet, az ügyvédi irodát, a jogi személy és a gazdálkodó szervezetek jogtanácsosát valamint a külön törvényben meghatározott szabadalmi ügyvivőt. Jogi képviselőnek kellett tekinteni a természetes személy, jogi személy törvényes képviselőjét, valamint ezen személyek alkalmazottját, a meghatalmazottak közül pedig a 67. § a) b) d) e) és h) pontjában meghatározott személyeket.[29]
A Pp. kimondja, hogy "a peres eljárás során a jogi képviselet kötelező, kivéve, ha törvény eltérően rendelkezik, valamint törvény eltérő rendelkezése hiányában nem kötelező a jogi képviselet a járásbíróság hatáskörébe tartozó perekben - ideértve a fellebbezési és perújítási eljárást is -, valamint a járásbíróság hatáskörébe tartozó perrel összefüggő felülvizsgálati eljárásban az ellenkérelmet előterjesztő fél számára."
Az új törvény szakít a régi Pp. megoldásával, miszerint a jogi képviselet nem kötelező a peres eljárás során. Általános jelleggel kimondja, hogy a jogi képviselet kötelező a polgári peres eljárásban, azonban kivételt enged a járásbíróság hatáskörébe tartozó perekben. A törvény indokolása szerint a joggyakorlatban tapasztalható ügyek bonyolultsága miatt vált szükségessé a kötelező jogi képviselet bevezetése, mivel csak így biztosított, hogy a felperes jogainak érvényesítése során megalapozott kérelmet nyújtson be a bíróság részére, míg az alperes oldalán az eredményes védekezés érdekében szükséges a jogi képviselet.[30] Fontos továbbá azt is kiemelni, hogy a kötelező jogi képviselet hozzájárulhat ahhoz, hogy az eljárások ésszerű időn belül befejeződjenek. Ez úgy is kijelenthető, hogy az eddigi gyakorlati tapasztalatokkal ellentétesen a jogi képviselők az osztott perszerkezet bevezetése miatt nem fognak tudni olyan "felesleges" bizonyítási indítványokat tenni, amellyel az eljárást elhúznák.
Az új törvény a szabályozását a törvényszékre, mint általános hatáskörrel rendelkező bíróságra modellezi, ennek megfelelően a jogi képviselet szabályozását is megfordítja a korábbi törvénnyel ellentétesen, hiszen ott általános hatáskörrel a járásbíróság rendelkezett és a törvény az egész eljárás metodikáját is a járásbírósági eljárásra modellezte. Az új törvény a főszabály kimondását követően szabályozza azon eseteket, amikor a jogi képviselet az eljárás során nem kötelező. Általánosságban elmondhatjuk, hogy ezen esetek a járásbíróság hatáskörébe tartozó ügyekre koncentrálódik, hiszen az ott folyó eljárások nem olyan bonyolultak illetve az bíróság elé kerülő ügyek sokszor hasonlóak, azok megítélése is könnyebb, mint a törvényszék vagy esetlegesen az ítélőtábla elé kerülő ügyek. A járásbíróság elé kerülő ügyek többnyire személyállapoti, illetve családjogi tárgyú perek, birtokviták, harminc millió forint alatti vagyonjogi ügyek, amelyeknél a felek között általában a tényállás létében van eltérő álláspont, ezért ezekben az eljárásokban a magas fokú jogi szaktudás illetve jogi érvelés másodlagos a tényállás megállapításához képest.[31]
Kijelenthetjük, hogy a járásbíróság és a törvényszék közötti elsőfokú hatáskörök megosztásának alapvető elhatárolási szempontja az ügyek bonyolultsága. A törvényszék hatáskörébe utalt ügyekben nem csak a bíróság részéről szükséges a nagyobb szakértelem, hanem a felek oldaláról nézve is elvárható a professzionális eljárás. Ez alapján
- 344/345 -
már a törvényszék elsőfokú eljárásában sem mentesíthető a fél a jogi képviselet alól, olyan okból sem, hogy az eljárás így költségesebb lesz vagy olyan okból sem, hogy a felek közvetlenség elvéhez kapcsolódó joga sérülne.
A törvény a főszabály alól kivételt tesz azzal, hogy a feleknek engedélyezi, hogy jogi képviselő nélkül is eljárhassanak a járásbíróság hatáskörébe tartozó ügyekben kezdeményezett fellebbezési és perújítási eljárásokban, továbbá a felülvizsgálati eljárásban az ellenkérelmet előterjesztő fél részére is. A törvény lehetőséget biztosít arra, hogy a főszabály alóli kivételeket a jogalkotó törvényi rendelkezéssel szélesítse, illetve arra is lehetőséget biztosít, hogy a kivétel alól alkivételt tegyen, tehát például a járásbíróság hatáskörébe tartozó ügyben a kötelező jogi képviseletet elő lehet írni társult perek esetében.[32]
Összességében elmondható, hogy a jogalkotó által újraszabályozott kötelező jogi képviselet intézménye jelentősen módosult, hiszen a korábbi általános szabálytól eltérően a jogi képviselet kötelező főszabály szerint. Mivel a jogalkotó a professzionális pert tette meg a polgári per alapmodelljének, így az ezzel szoros összefüggést mutató kötelező jogi képviselet bevezetésének elmaradása valószínűsíthette volna a keresetek nagyszámú visszautasítását illetve a nem megfelelő érdemi védekezés lehetőségét. Azzal, hogy a jogalkotó a kötelező jogi képviseletet már-már szinte teljes "ügyvédkényszerre" változtatta át felmerül a kérdés, hogy nem korlátozza-e ezzel az állampolgárok bírósághoz fordulásának jogát, hiszen a mai társadalmi helyzetben sokan nem engedhetik meg maguknak az eljárások során ügyvéd illetve ügyvédi iroda igénybevételét.
Az új törvény részletes szabályokat tartalmaz arra vonatkozóan, hogy a bíróságnak milyen tájékoztatási kötelezettsége van a felekkel szemben illetve azt mikor köteles megtenni. A felperes rendelkezési hatalmába tartozik azon döntés, hogy indít-e peres eljárást az alperes ellen vagy nem, míg az alperesi pozíció egy kényszerhelyzet, hiszen neki "szükséges" a perben eljárnia, amennyiben érdekeinek védelme érdekében fel kíván lépni a felperessel szemben.
A Pp. nem változtatja meg az eddig kialakult szabályozást illetve gyakorlatot, miszerint a bíróság a kötelező jogi képviselet szükségességéről, a pártfogó ügyvédi képviselet lehetőségéről illetve azon eljárásokban ahol kötelező a jogi képviselet, azonban ennek ellenére a kötelező jogi képviselő nélkül jár el a fél az eljárást megindító beadvánnyal összefüggésben illetve a perorvoslati eljárást megalapozó határozatban indokolt foglalkozni.[33]
A bíróság tájékoztatásának ki kell terjednie a jogi képviselet kötelező jellegére, a pártfogó ügyvédi képviselet engedélyezésének lehetőségére, továbbá a jogi képviselő közreműködése nélkül való eljárás jogkövetkezményeire.[34] A felperes esetében a bíróság a tájékoztatást a keresetlevelet visszautasító végzésében teszi meg illetve perbe lépés vagy perbe vonás közlésével egyidejűleg. Az alperest a bíróság a kereset közlésével egyidejűleg illetve a perbe lépés vagy perbevonás kezdeményezésének közlésével tájékoztatja a kötelező jogi képviseletről illetve egyéb kötelezettségeiről, jogairól. A bíróság tájékoztatása egy esetet kivéve a felek első perbeli cselekményei előtt megtörténik, így a felektől elvárható az, hogy a jogszabályi kötelezettségeiknek maradéktalanul eleget tegyenek. Az új polgári perrendtartás elvárja az állampolgároktól azt a minimális anyagi jogi ismeretet, hogy járásbíróság kivételével peres eljárást csak és kizárólag jogi képviselő igénybevételével lehet megindítani ezért, amennyiben kötelező a jogi képviselet az új polgári perrendtartás alapján, azonban a fél e kötelező jogi képviselet nélkül nyújtja be a keresetlevelét, akkor a bíróság azt hiánypótlási felhívás nélkül visszautasítja. [35]
Ezt a súlyos jogkövetkezményt annyiban enyhíti a törvény, hogy a 178. § (1) bekezdése alapján biztosítja a felperesnek a keresetlevél beterjesztésének joghatásainak fennmaradását amennyiben a keresetlevelet szabályszerűen a visszautasító végzés jogerőre emelkedésétől számított harminc napon belül újból benyújtja.
Itt kell megemlítenünk a 133. § szakaszt, amely az idézés intézményével foglalkozik és kimondja, hogy "az idézésben fel kell tüntetni az eljáró bíróságot és a bírósági ügyszámot, a felek nevét, perbeli állását és a per tárgyát, valamint a kitűzött tárgyalás vagy meghallgatás idejét és helyét. Az idézésben a címzettet figyelmeztetni kell a meg nem jelenés következményeire, és őt perbeli állásához képest a szükséges tájékoztatással is el kell látni." (...)[36] A peres eljárás ekkori állapotára figyelemmel a bíróság tájékoztatásának ki kell terjednie a megjelenési kötelezettségre az azzal kapcsolatos jogkövetkezményekre, a jogi képviselet kötelezettségéről, annak elmulasztásának jogkövetkezményeire. Ahogy már korábban említettem a felperessel szemben a jogi képviselet hiányából fakadóan súlyosabb jogkövetkezménnyel "fenyegeti" a törvény, hiszen semmilyen tájékoztatást nem kap a keresetlevél beadását megelőzően a
- 345/346 -
jogi képviselet hiányának esetleges jogkövetkezményeiről. Erre vonatkozóan a törvény indokolása szerint elvárható a peres eljárást megindító féltől, hogy tisztában legyen a jogszabályok alapvető ismeretével és így annak megfelelően nyújtson be keresetlevelet.
A Pp. 74. § kimondja, hogy "a peres eljárás bármely szakaszában a jogi képviselet kötelező, a jogi képviselő közreműködése nélkül eljáró fél perbeli cselekménye és nyilatkozata hatálytalan - úgy kell tekinteni, hogy a fél perbeli cselekményt, nyilatkozatot egyáltalán nem tesz -, kivéve, ha törvény az adott perbeli cselekményre nézve a meghatalmazott útján történő eljárást kizárja". Kijelenthető, hogy az új törvény egyszerűsít a korábbi szabályozáshoz képest, amelyet úgy tesz meg, hogy fenntartja azt a rendelkezést miszerint kötelező jogi képviselet esetén a jogi képviselő nélkül eljáró fél hatálytalan lesz. Ezt azonban úgy kell tekinteni, mintha a fél egyáltalán semmilyen cselekményt, nyilatkozatot nem tett volna. Ezzel szemben kivételt jelentenek azok az esetek, amikor kizárólagosan a fél tehet nyilatkozatot, mint például apai elismerő nyilatkozat vagy például a fél személyes meghallgatása, amely esetekben a főszabállyal ellentétesen a jogi képviselő nem tehet érvényes és hatályos nyilatkozatot.
A jogi képviselők felelőssége ezen eljárásokban igen nagyfokú, hiszen az elmulasztott perbeli cselekményeket az őket meghatalmazó fél nem képes pótolni.
A 74. § (2) bekezdése a Legfelsőbb bíróság által meghozott 2000.361 számú bírósági döntést emelte törvényi szintre, miszerint ha a fél a bíróság által kirendelt pártfogó ügyvédet nem veszi igénybe és emiatt a jogi képviselő ellenjegyzésének hiánya miatt a felülvizsgálati kérelem hatálytalan, akkor azt a bíróság hivatalból elutasítja.[37]
Amennyiben az eljárás során kötelező a jogi képviselet és annak során a jogi képviselet megszűnik, akkor a bíróság felhívja a felet, hogy a jogi képviselet pótlásáról gondoskodjon, amennyiben ezt a fél nem teszi meg, úgy a bíróság az eljárást megszünteti. Ha a jogi képviselet hiánya a viszonkeresetet benyújtó fél oldalán következik be, akkor a bíróság az eljárást csak részlegesen, a viszontkeresettel érintett részben szünteti meg. A megszüntetés alapja az, hogy kötelező jogi képviselet esetében ennek hiánya miatt nincs olyan személy, aki hatályos nyilatkozatot tehetne és így az eljárás nem folytatható, tehát az eljáró bíróságnak csak az eljárás megszüntetésének lehetősége marad fenn.[38]
A Pp. indokolása szerint a "kötelező jogi képviselet törvényszéki szinten történő általánossá tétele mellett szűkíteni indokolt az ilyen ügyekben jogi képviselőként eljárásra jogosult személyi kört is, mert a valódi ügyvédkényszerhez közelítő szabályozás tudja garantálni a törvényszéken indult eljárásokban a kötelező jogi képviselet miatt elvárt megfelelő szakértelmet."[39]
A törvény indokolásából az olvasható ki, hogy nem elégséges a jogi képviselet ellátásához az, hogy valaki jogi szakvizsgával rendelkezzen, hanem szükséges az is, hogy a jogi képviselő a perbeli képviseletet professzionális szinten lássa el. Ezen megfontolásból a korábbi szabályozáshoz képest nem lehet a fél jogi képviselője: a fél törvényes képviselője, hozzátartozója, pertársa, pertársának törvényes képviselője vagy meghatalmazottja illetve a közigazgatási szerv, helyi önkormányzat (stb.) vezetője, alkalmazottja. A törvénynek megfelelően jogi képviseletet a továbbiakban ügyvéd, ügyvédi iroda, kamarai jogtanácsos, jogi személyiséggel rendelkező bíróság bírája, a Legfőbb Ügyészség képviseletére jogosult ügyész illetve a törvényben meghatározott egyéb személy lesz jogosult ellátni.[40]
A törvény kivételes jelleggel szabályozza azon személyek körét, akik jogi szakvizsgával rendelkeznek és saját ügyükben képviselő nélkül kívánnak eljárni. E szerint az ügyész azon ügyekben eljárhat, amelyekre törvény feljogosítja illetve azokban, amelyeket ellene lehet megindítani. Ezen kívül azon személyek járhatnak el saját érdekükben, akik jogi szakvizsgával rendelkeznek. A saját nevében eljáró jogi szakvizsgával rendelkező személy köteles a jogi szakvizsga megszerzését igazoló okiratot vagy azzal egyenértékű iratot, másolatot a bíróságnak bemutatni vagy beadványához csatolni. Nyilvánvaló, hogy amennyiben a fél a jogi szakvizsga meglétét bizonyító okiratot a bíróságnak bemutatja, azt a csatolandó okiratokhoz nem kell mellékelni, hiszen a bíróság az a tárgyaláson jegyzőkönyvezi.
Fontos kiemelnünk, hogy ügyvédjelölt illetve jogi előadó azon eljárásokban, ahol a jogi képviselet kötelező nem járhat el, kizárólag az iratokba tekinthet be, azokról másolatot készíthet, illetve azokról felvilágosítást kérhet.
- 346/347 -
Írásom során igyekeztem a képviselet intézményét megvizsgálni, a Pp. által bevezetett újításokat illetve a régi Pp. szabályozásának "finomhangolásait" bemutatni. Az új törvény tárgyalt részében nem hajt végre olyan jelentős koncepcionális változtatásokat, mint például az osztott perszerkezet bevezetése, azonban véleményem szerint fontos egyszerűsítéseket végez el a korábbi törvényhez képest és így a kor követelményeinek megfelelően szabályozza a képviselet intézményét.
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V törvény 6:11 §-a szerint, ha törvény eltérően nem rendelkezik más személy útján is lehet tenni jognyilatkozatot. Általánosságban elmondhatjuk, hogy ezt a képviseleti jogosultságot szabályozza a polgári peres eljárás keretin belül a Polgári perrendtartás.
A képviselet intézményén belül a törvény a legjelentősebb változtatást a kötelező jogi képviselet szabályozásában hajtotta végre, tekintettel arra, hogy a korábbi szabályozással ellentétben - ahol főszabály szerint a jogi képviselet nem volt kötelező - az új polgári perrendtartás a jogi képviseletet kötelezővé teszi és ezzel egyidejűleg kivételes esetként szabályozza a járásbíróság előtti eljárást, ahol a jogi képviselet a továbbiakban sem lesz kötelező.
Ez a koncepcionális változás egyértelműen szoros összefüggést mutat a perkoncentráció elvével és a professzionális pervitellel, mivel a jogi képviselő a garancia arra, hogy az eljárás során a felek a szükséges perbeli cselekményeiket időben a jogszabálynak megfelelően tegyék meg továbbá érdekeik védelme illetve érvényesítése érdekében a szükséges szaktudás - közvetve a jogi képviselőn - rendelkezésükre álljon.
A kötelező jogi képviselet általánossá tételének árnyoldala is van, ami nem más, mint a közvetlenség elvének háttérbe szorulása továbbá felveti azt a kockázatot is, hogy az "ügyvédkényszer" miatt a peres eljárások jelentősen meg fognak drágulni, amelynek megfizetésére nem minden állampolgár lesz képes. Erre a helyzetre vezette be a jogalkotó meg a korábbiakban a pártfogó ügyvéd intézményét, azonban ezen intézmény keretében a jogi képviselő nem azt a gondosságot tanúsítja az adott üggyel kapcsolatban, mint egy megbízott jogi képviselő.
Álláspontom szerint célszerűbb lett volna a meghatalmazás tartalmának pontosítása annak egyszerűsítése azonban ezt a jogalkotó nem tette meg, így az általam fejtegetett értelmezési problémát a joggyakorlatnak kell tisztáznia.
Az általános meghatalmazással kapcsolatban egy kifogást emeltem, miszerint az általános meghatalmazások nyilvántartás az Országos Bírósági Hivatal vezetőjének kompetenciájába tartozik, amely véleményem szerint nem célszerű, mivel azt a szervezet szintjére kellett volna delegálni.
Az új polgári perrendtartás 2018. január 1. napján hatályba lépett, így mint minden jogszabálynál, amely koncepcionális változást hajtott végre úgy e jogszabálynál is a fel nem ismert hibák, problémák a jogalkalmazás megindulásával fognak a felszínre törni. ■
JEGYZETEK
* A tanulmány az Igazságügyi Minisztérium jogászképzés színvonalának emelését célzó programjai keretében valósult
[1] A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény
[2] A civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló 2011. évi CLXXXI. törvény
[3] A fizetési meghagyásos eljárásról szóló 2009. évi L. törvény
[5] http://www.jogiforum.hu/hirek/37069
[6] Szilbereky Jenő: A Polgári Eljárás Funkciója és Hatékonysága. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1977. 238239. o.
[7] Walter H. Rechberger: Aktuelle Entwicklungen im Zivilprozess des 21. Jahrhunderts, Polgári Eljárásjog a XXI. században, tanulmányok Farkas József emlékére. Dialóg Campus Kiadó, Pécs 2002. 47-52. o.
[8] Magyary Géza: Magyar Polgári Perjog. Franklin-Társulat Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda, Budapest 1913. 268. old
[9] Magyary: i.m. 269. o.
[10] Gáspárdy László - Wopera Zsuzsa - Kormos Erzsébet - Cserba Lajos - Nagy Andrea - Harsági Viktória: Polgári Perjog. Általános Rész. KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest 2005. 119. o.
[11] Carl Friedrich Savigny: Das Obligationsrecht, als Teil des heutigen römischen Rechts. Berlin 1951-1953. II. köt. 57. o.
[12] Szladits Károly: Magyar magánjog. I. Általános rész. Személyi Jog, Budapest 322. o.
[13] Világhy Miklós - Eörsi Gyula: Magyar polgári jog. Budapest 1973. 230-231. o.
[14] Kiss Daisy - Németh János - Papp Zsuzsanna - Somlai Zsuzsanna - Szilbereky Jenő: Magyar Polgári Perjog I. Ligatura Kiadó, Budapest 1993. 183. o.
[15] 2016. évi CXXX Törvény 65. §
[16] 2016. évi CXXX. Törvény, 65. § Indokolása
[17] 2016. évi CXXX. Törvény, 65. § Indokolása
[18] Gáspárdy - Wopera - Kormos - Cserba - Nagy - Harsági: i.m. 122. o.
[19] 2016. évi CXXX. Törvény 67. § Indokolása
[20] Kengyel Miklós: Magyar Polgári Eljárásjog. Osiris Kiadó, Budapest 2013. 156. o.
[21] Uo.
[22] Uo.
[23] 2016. évi CXXX. törvény 69. § (2) bekezdése
[24] Magyary: i.m. 286. o.
- 347/348 -
[25] Korsósné Delacasse Krisztina: A perbeli képviseletre vonatkozó szabályok a tradicionális jogban. Jogtörténeti Szemle 2004. 4. sz. 35-40. o.
[26] 9/1992. (I.30.) AB határozat
[27] 1952. évi III. Törvény 67. § (4) bekezdés 28 http://www.debrecenijogimuhely.hu/archivum/1_2009/a_meghatalmazottakra_vonatkozo_szabalyok_a_hatalyos_polgari_perrendtartas_es_a_torveny_tukreben/
[29] Kaszainé Mezey Katalin: A képviselet. In: Petrik Ferenc (szerk.) Polgári eljárásjog I.-IV., Kommentár a gyakorlat számára. HVG-ORAC, Budapest 2010. 123-176. o.
[30] 2016. évi CXXX. törvény 72. § Indokolás
[31] Nagy Adrienn - Wopera Zsuzsa (szerk.): Polgári eljárásjog I. Wolters Kluwer, Budapest 2017. 133. o.
[32] Nagy - Wopera: i.m. 133. o.
[33] 2016. évi CXXX. törvény 74. § Indokolás
[34] Nagy - Wopera: i.m. 134. o.
[35] Nagy - Wopera: i.m. 134. o.
[36] 2016. évi CXXX. Törvény 133. §
[37] BH 2000.361.
[38] Nagy - Wopera: i.m. 136. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző tanársegéd, PTE ÁJK Büntető és Polgári Eljárásjogi Tanszék.
Visszaugrás
