1. 2018 tavaszán jelent meg Sárközy Tamás szerkesztésében az 1959-es Polgári Törvénykönyv előkészítéséről, alapvető intézményeiről és fejlődésmenetéről szóló kétkötetes tanulmánygyűjtemény, amely az Igazságügyi Minisztérium támogatásával a Magyar Jogász Egylet által végzett kutatási program 1989 előtti időszakra vonatkozó eredményeinek összefoglalója. A projekt célja, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában őrzött - a korábbi korszak vonatkozó írásos emlékeivel szemben - hatalmas mennyiségben fennmaradt magánjogi kodifikációs anyagokat összegyűjtse, digitalizálja és az így kapott adattömeget rendszerezze. A projekt során reprezentatív forráskötetek is megjelentek az iratanyag legjelentősebb dokumentumaiból az 1959-es Polgári Törvénykönyv megalkotásáról, az 1977-es novelláról, illetve a jelenleg hatályos 2013-as kódexről[1], egyidejűleg szabadon hozzáférhetővé és kutathatóvá téve az interneten a teljes levéltári anyagot.[2]
A kutatócsoport tagjai a projekt részeként (az iratanyag felhasználásával) számos tanulmányban tették közzé a magyar magánjog 1945 utáni történetével foglalkozó eredményeiket.
2. Jelen kötetek az 1959-es Polgári Törvénykönyv születésétől a rendszerváltozásig terjedő korszakra vonatkozó munkákat tartalmazza, amelyek azonban különböző időtartamot ölelnek át.
3. Az első kötet három tanulmányt foglal magában. Sándor István Az 1959. évi IV. törvény megalkotása és módosításai 1989-ig című - több mint 220 oldalas, önálló monográfiának is beillő - kodifikációtörténeti tanulmányában a magyar magánjog ezeréves fejlődésének történetébe ágyazva tárgyalja a régi Polgári Törvénykönyv születését és változásait.
A szerző elsőként rövid áttekintést ad a magyar magánjog fejlődéséről az államalapítás időszakától kezdve, külön fejezetben ismerteti Werbőczy István Hármaskönyvének jellemzőit, a bírói joggyakorlat jogfejlesztő tevékenységét és a rendi magánjog főbb jellegzetességeit. Kitér az 1848. évi törvényhozás jelentőségére, valamint az azt követő időszakban érvényesült jogszabályokra és a dualizmuskori magánjogi kodifikációs törekvéseire.
Mivel a régi Polgári Törvénykönyv tervezetének kialakítása során nagymértékben támaszkodtak a korabeli szocialista államok jogalkotási eredményeire, ezért a szerző górcső alá veszi a Szovjetunió, a Csehszlovák Népköztársaság, a Lengyel Népköztársaság és Bulgária magánjogi tárgyú törvénykönyveit.[3] A vizsgálat során azonban az egyes fejezetek tartamának rögzítése mellett minden esetben közli a törvények szerkezetét is.
A tanulmány részletesen foglalkozik a magyar magánjog tudományának 1945 és 1954 közötti időszakának főbb vonásaival is. Elemzi a magyar nyelvre lefordított vonatkozó orosz szakirodalmat, majd ismerteti a magyar jogtudomány korabeli helyzetét, 1945 utáni változásainak irányait. A szerző számos, a kodifikációt, és annak elméleti alapjait befolyásoló korabeli szakirodalmi diskurzust is bemutat.[4] Foglalkozik a tervgazdálkodással, valamint Nizsalovszky Endre által megalkotott átrendező jog elméletével, és az Eörsi Gyulával erről folytatott polémiával[5], a jogi nyelv helyzetével Kádár Miklós tanulmánya kapcsán, valamint a magánjogi kodifikáció szükségességéről szóló szakirodalommal. A tanulmány első nagy egysége a polgári jogi kodifikáció főbb szempontjaival zárul, összegyűjtve ezzel minden olyan lényeges szempontot, amely az 1959. évi Polgári Törvénykönyv megalkotásánál fontos szerepet játszott.
Amíg Sándor István tanulmányának első része a magánjog tudományának és történetének eredményeire építkezik, addig a második és harmadik egység a primer forrásokra, ezen belül is a kodifikáció során keletkezett levéltári anyagokra, valamint a jogszabályok és indokolások szövegeire helyezi a hangsúlyt.
A második részben az elemzés középpontjában a formálódó magánjogi kódex három szövegtervezete áll. Mindhárom esetben elsőként ismerteti a szövegtervezet születésének
- 145/146 -
történetét, ezt követően részletezi a munkaanyag szerkezetét. A szerző nagy figyelmet fordít az egyetemek, központi államigazgatási szervek, bíróságok, jogászi szervek által megküldött észrevételekre, kritikákra. Számba veszi a fontosabb tudományos, szakmai vitákat, illetve az ott elhangzott előadások és hozzászólások megállapításait, tanulságait. Végül ismerteti a hatálybalépéssel kapcsolatos szabályok megalkotásának folyamatát, illetve a Polgári Törvénykönyv végső szövegezésének kialakítását és elfogadását.
A szerző a magánjogi kódex 1989-ig megvalósított módosításait feldolgozó fejezetekben a törvényszöveg változásait mutatja be, valamint összegzi az azok alapjaként szolgáló előzményeket, a társadalmi és gazdasági folyamatokat. Vizsgálja a módosítás megvalósításának menetét és főbb kérdéseit, valamint álláspontjait. Pontosan jelöli a Polgári Törvénykönyv vonatkozó részeiben a jogszabály szövegében megvalósított változásokat az 1960 és 1989 között elfogadott és a tanulmányban elemzett 26 módosítás.
4. Petrik Ferenc Az 1977. évi Ptk. novella című tanulmánya a módosítás által gyakorolt változtatások hatására hívja fel a figyelmet. A szerző, aki a reform megvalósításának egyik kulcsembere volt, hangsúlyozza, hogy a magyar magánjog tudományában nem nyert egyértelmű elismerést a módosítás, ennek okát azonban nem a kritikák megfogalmazásában, hanem jelentőségének "elhallgatásában" látja.
A módosítás célja egyrészt az volt, hogy polgári jog egységét megteremtse. Alkalmassá kellett tenni a kódexet arra, hogy a jogviták eldöntésének alapjává, a jogalkalmazás közvetlen forrásává váljon.[6] Ennek eszköze a Polgári Törvénykönyvön kívüli elburjánzott joganyag felszámolása, illetve a kódexbe való beemelése volt. A polgári jog egységének megőrzése tekintetében a legjelentősebb eredmény az volt, hogy a magánjogi kódex monista rendszerét sikerült megóvni, nem szakadt szét a joganyag polgári jogi és gazdasági kódexre[7], ezáltal a Ptk. anyajog jellege erősödött. A polgári jog klasszikus intézményeinek teljes vagy részben történő beiktatása a törvénybe a politikai korlátok miatt csak részleges sikereket hozott. Jelentős eredménye volt azonban a reformnak az, hogy a polgári jogtól idegen, privilegizált jellemzőket tartalmazó fogalmakat sikerült kiirtani a törvényből, ugyanakkor a törvény eredeti szerkezete megmaradt.
A tanulmány sorra veszi a reform legfontosabb módosításait. A jogi személyekkel kapcsolatos változások között kiemeli a jogi személyek jogképességére, az állami vállalatra, a költségvetési szervre, szövetkezet, gazdasági társulás, társadalmi szervezetre, és egyesületre vonatkozó szabályokat.
A szerző a személyek polgári jogi védelmét illető reformok keretében foglalkozik különösen a személyhez fűződő jogok általános védelmével, a nevesített személyhez fűződő jogokkal, a tartalmában meghatározott személyiségi jogokkal, és a nem vagyoni kártérítéssel. A tulajdonjog területén megvalósított változtatások közül az állami tulajdon, személyi tulajdon, építményi jog, földhasználat és a közös tulajdon témaköreit emeli ki, míg a kötelmi jogi kérdések közül az általános szerződési feltételeket, részleges érvénytelenséget és a hibás teljesítést járja körül.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
