Ebben a tanulmányban a polgári jogi szerződés részleges érvénytelenségének jogpolitikai és jogdogmatikai alapkérdéseit elemzem, de - terjedelmi okok miatt - a polgári jogi szerződésen kívül eső egyéb polgári jogügyletek érvénytelenségével, valamint a magánjogi szerződés részleges érvénytelenségének alapvető kérdésein túlmutató problémakörökkel egyáltalán nem foglalkozom. A jogpolitikai, jogdogmatikai alapkérdések egyértelmű tisztázását azért tartom gyakorlati szempontból is szükségesnek, mivel a magyar jogirodalom mindeddig igen csekély mértékben tárgyalta ezt az alapproblémát.
A részleges érvénytelenség jogpolitikai alapkérdését indokoltnak tűnik alkotmányjogi szempontból megközelítenünk. Az 1990. évi XL. törvénnyel módosított 1949. évi XX. törvény, az Alkotmány 9. § (1) bekezdésében piacgazdaságként definiálta Magyarországot, amelyhez szorosan kapcsolódott a vállalkozás joga és a gazdasági verseny szabadságának alapelve. Az Alkotmány 9. § (2) bekezdése értelmében a Magyar Köztársaság elismerte és támogatta a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát.
Az Alkotmánybíróság a módosított Alkotmány alapján adott normatív tartalmat a piacgazdaság fogalmának, ugyanakkor nem foglalt állást a piacgazdaság valamely tartalmi modellje mellett. Az Alkotmánybíróság gyakorlata következetes volt abban, hogy a piacgazdaság, a versenyszabadság és más hasonló államcélok alkotmányellenes megsértését csak szélsőséges esetekben állapította meg, mégpedig akkor, ha az állami beavatkozás nyilvánvalóan ellentétes volt az államcéllal.[1]
Tényként állapítható meg, hogy az Alaptörvény nem használja sem a piacgazdaság, sem a szerződési szabadság fogalmát. Az Alaptörvény M) Cikk (1) bekezdése szerint Magyarország gazdasága az értékteremtő munkán és a vállalkozás szabadságán alapszik, míg az Alaptörvény M) cikk (2) bekezdése értelmében Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit. Magyarország fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben, és védi a fogyasztók jogait. Az M) cikkel összefüggésben az Alkotmánybíróság 8/2014. (III. 20.) AB határozatában leszögezte, hogy a vállalkozás szabadsága a tisztességes gazdasági verseny feltételeinek biztosítása, továbbá a tulajdon alapvető jogként való szabályozása - a piacgazdaság deklarálása nélkül is - azt jelenti, hogy Magyarország gazdasága piacgazdaság.
Az Alkotmánybíróság rögzítette azt is, hogy bár az Alaptörvény - szemben a korábbi Alkotmánnyal - nem nevesíti külön a piacgazdaság követelményét, az alkotmánybírósági gyakorlat alapján annak két létfontosságú elemét, a vállalkozás és a verseny szabadságát tartalmazza. A piacgazdaság és így az Alaptörvény M) cikke által védett vállalkozás és verseny szabadsága működésének elengedhetetlen feltétele a szerződési szabadság, amely ennek következtében szintén élvezi az Alaptörvény védelmét. Ezt támasztják alá a szerződési szabadságnak a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényben (a továbbiakban: Ptk.) foglalt garanciális szabályai is.
A Ptk. Hatodik Könyve a Kötelmi Jogról a szerződési jog általános szabályainak élén szabályozza a szerződési jog alapelveit, és azok közé, a 6:59. §-ába iktatta be a szerződési szabadság fogalmát is. A Ptk. miniszteri indokolása a szerződési szabadság alapelvével összefüggésben az alábbiakat tartalmazza: a törvényjavaslat a szerződési szabadság elvét - a piacgazdaság követelményeinek megfelelően - a szerződési jog alapelvei közül elsőként emeli ki. A magánautonómia széles körű elismerése a szerződések világában a szerződéskötési szabadságban ölt testet. A szerződési szabadság azt jelenti, hogy a magánjog alanyai önként döntenek arról, hogy szerződést kívánnak-e kötni, és maguk határozzák meg azt is, hogy kivel kötnek szerződést. Jogszabály csak kivételesen írhat elő szerződéskötési kötelezettséget. A szerződési szabadság harmadik eleme a felek tartalomalakító szabadsága.
Jogdogmatikai szempontból a szerződési szabadság fogalma felöleli a szerződéskötési szabadságot, a partnerválasztás szabadságát, a típusszabadságot, a tartalommeghatározás szabadságát, a formaszabadságot, a szerződésmódosítás szabadságát, és a szerződésmegszüntetés szabadságát is.
Témának szempontjából a tartalommeghatározás szabadsága bír a legnagyobb jelentőséggel. A modern magánjogokban, így a hatályos magyar polgári jogban is a tartalommeghatározás szabadsága erőteljes mértékben korlátozott. Az első és legfontosabb korlátot az eltérést nem engedő polgári anyagi jogi normák jelentik, amelyek közé tartoznak - egyebek mellett - az érvénytelenségi okokat meghatározó normák. További korlátot jelentenek az egyik szerződő fél által alkalmazott ún. blanketta- vagy adhéziós szerződések és általános szerződési feltételek.
A magyar polgári jogban az érvénytelenség egy összetett fogalom. Az érvénytelenség fogalmán belül meg kell különböztetni egymástól a jogügyleti érvénytelen-
- 12/13 -
séget és az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés érvénytelenségét. A kettő nem azonos egymással. A jogügyleti érvénytelenség a jogügylet azon állapota, amikor a jognyilatkozatot tevő személy(ek) által célzott joghatások az akarat, a nyilatkozat, illetve a célzott joghatás hibája miatt nem állhatnak be. A jogügylet érvénytelensége ugyanis nem más, mint értékítélet, a jogrend ítélete az ügylet sorsa felett, döntés a joghatások kiváltásra való elvi képesség hiányáról. A jogügyleti érvénytelenség már önmagában véve is szankció. Eörsi Gyula meghatározása szerint a "szerződés érvénytelensége arra szolgál, hogy a társadalmi érdekkel és egyéb nyomós érdekekkel ellentétes joghatásokat a szerződő felek ne hozhassanak létre, illetve csak olyan szerződés válthassa ki a célzott joghatást, amelyet kifogástalan akaratnyilatkozatok hoztak létre".[2]
Az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés érvénytelenségéről akkor beszélünk, ha egy ingatlannal kapcsolatban bejegyzett jog megszerzésének alapjául szolgáló jogcím olyan hibában vagy hiányosságban szenved, amely miatt a jog bejegyzése sérelmessé válik. Az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés és a bejegyzés alapjául szolgáló polgári jogügylet érvénytelensége tehát nem feltétlenül esik egybe.
A jogügyleti szabadság fogalmába tartozik a jogi személy létrehozásának szabadsága (Ptk. 3:4. §), a szerződési szabadság (Ptk. 6:59. §) és a végintézkedési szabadság (Ptk. 7:10. §). A jogügyleti szabadság fogalmát a tételes jog nem ismeri, ugyanakkor a jogdogmatikai vizsgálódás során hasznos, magas absztrakciós szintű kategória. Legáltalánosabb szinten megfogalmazva a jogügyleti szabadság a polgári jog alanyának önálló magánjogi cselekvési autonómiáját jelenti azzal az alapvető kiegészítéssel, hogy míg a jogi személy létrehozásának szabadsága és a szerződési szabadság valamennyi jogalanyt megilleti, addig a végintézkedési szabadság kizárólag a természetes személyt. A tanulmány közelebbi tárgya szempontjából a jogügyletek közül a jogi személy létesítő okiratának érvénytelenségét és a polgári jogi szerződés érvénytelenségét vizsgálom meg részletesebben, a végintézkedés érvénytelenségének problematikájával nem foglalkozom.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
