"A felek által való kihallgatás... idegenből átültetett, gyökeret verni nem tudó intézménye lesz peres eljárásunknak."
Ez olvasható Auer György és Mendelényi László "A bűnvádi eljárási jog" címmel 1930-ban megjelent munkájában.[2] A szerzők által bírált jogintézményt az első magyar egységes bűnvádi perrendtartás (1896. évi XXXIII. tc.) 308. §-a szabályozta először, bár csak fakultatív jelleggel.
S valóban: a nyomozó elv hatásának egyik maradványaként hazánkban a büntetőeljárásban az a szabály jutott érvényre, hogy a főtárgyaláson az elnököt illeti a bizonyítási eljárás vezetése, a tanúkat és a szakértőket - az általa megállapított sorrendben - a bizonyításban aktívan résztvevő elnök hallgatja ki. Az elnök által történt kihallgatás után a bíróság többi tagjai, illetve a felek - hol közvetlenül, hol közvetve az elnök útján - intézhetnek kérdéseket,
Ezzel szemben az angolszász jogterületen meghonosodott keresztkérdezéses rendszer abból az elvből indult ki, hogy a bizonyítás nem bírói teendő, hanem a felek dolga és abban áll, hogy a vád tanúit a vádló, a védelem tanúit a vádlott, illetőleg a védő hallgatja ki. A bizonyító fél után az ellenfél intézi keresztkérdéseit, s az ellenkérdések folytán felmerült új ténykörülményekre vonatkozólag a bizonyító felet a viszontkérdezés joga illeti meg. Ugyanez áll a szakértőkre.
A bíróság teendője a keresztkérdezésnél kettős: kiegészítő és ellenőrző. Kiegészítő, amennyiben az elnök és a bírák is a keresztkérdezés után egyes - szükségesnek tartott - kérdéseket tehetnek fel, s ez alkalommal a védő nélkül álló vádlott ún. materiális védelmének érdekét érvényesíthetik, ami mindenütt és mindenkor a bíró 'nobile officiumát" képezi. Az angol jogi közmondás szerint: "The judge is the counsel of the prisoner. " (A bíró a vádlott védője.) Ellenőrző, amennyiben az elnök a captiosus, szuggesztív, faggató vagy más, oda nem illő kérdések feltevését megtilthatja.
Bár a keresztkérdezés előnyei általánosan elismertek, éspedig, számos egyéb indoktól eltekintve, főleg azért, mert ez biztosítja leginkább az elnök teljes elfogulatlanságát, a kontinentális büntetőeljárásokban csak nehezen képes magának utat törni. Alkalmazását az eljárási törvények általában a felek beleegyezéséhez vagy legalább az egyik fél kívánságához kötik, de ebben az esetben is a bíróság belátásától függ a megengedhetősége.
A keresztkérdezéses rendszer gyökereit az antik Görögországban és az ókori Rómában találhatjuk. Ismeretesen a Szókratész elleni büntetőperben a tanúbizonyítás a keresztkérdezés módszerével folyt, s bár Szókratészt végül - politikai okokból - mégis halálra ítélték, az ítélet nem a nagyszerű védő: Platón képességein múlott.
Az ókori Rómából - Cicerónak köszönhetően - számos adat áll rendelkezésünkre az esküdtszéki eljárásokról. Ez az eljárási forma Kr.e. II. századtól a Kr.u. II. század végéig, III. század elejéig volt meghatározó a büntetőügyekben. Az eljárás rendje Sulla idejében nyerte el véglegesnek tekinthető formáját, azon később, Augusztus császár idejében már csak kisebb változtatásokat eszközöltek.[3]
Az újkori angol jogban szintén a keresztkérdezés volt a tanúbizonyítás meghatározó formája. A common law típusú büntetőeljárási rendben az ellenfél tanúinak keresztkérdezésére a mai napig minden bizonyítandó tény vonatkozásában lehetőség van. Az USA-ban a keresztkérdezést az igazság feltárásának leghatékonyabb eszközeként tekintik. Az alapideológia az, hogy büntető tárgyaláson a szembenálló felekre (vád és védelem) van bízva az eljárás iránya, akik csatát folytatnak és az általuk előadott, sok egyoldalúan beállított tényből az esküdtszék, illetve a bíró közreműködésével majd kiderül az igazság.[4] A tárgyaláson kívül tett tanuvallomás felhasználásának kizárása itt elsődlegesen azon alapul, hogy a vallomástételre hívott személyt keresztkérdezéses eljárásnak nem lehet alávetni. Amennyiben a keresztkérdezéses eljárás a tanú halála vagy betegsége miatt nem foly-
- 504/505 -
tatható le, illetve a tanú az ilyen eljárásban történő vallomástételt megtagadja, az egyenes, közvetlen kihallgatást - az esetek többségében - a bíróság nem tartja megfelelőnek és mellőzi.
Az inkvizitórius eljárással szemben itt a bíróság nem rendelkezik a nyomozati anyaggal, s az esküdtek sem tudják, hogy milyen tanúkat fognak kihallgatni. Ez a felekre van bízva, akik - a Roscoe Poundtól származó "sportteória" alapján - sportolókhoz hasonlóan taktikáznak, hogy milyen tényeket mikor hozzanak elő vagy előhozzanak-e egyáltalán. Frankel bíró 1974-es cikkében egyenesen fizetett partizánoknak minősíti a büntetőeljárásban szemben álló feleket, ahol a partizánok célja az elvileg neutrális bíróság előtt a minden áron elért győzelem.[5]
A keresztkérdezéses eljárás alkalmazási területe két témakörre korlátozódik:
a) a közvetlen kihallgatás alkalmával felderített tényekre és az azokból levont következtetésekre; valamint
b) a tanú szavahihetőségét érintő körülményekre. Utóbbiakra szuggesztív és ún. "vezetéses" kérdések (pl. "A vádlott későn ért haza, ugye?") is megengedettek, s az sem ritka, hogy a tanú életvezetési problémáira rámutatva próbálja meg az ellenérdekű fél megkérdőjelezhetővé tenni a tanú hitelességét.
Keresztkérdezésnek - fő szabály szerint - a tanút és a szakértőt lehet alávetni. A vádlott is kihallgatható azonban tanúként, de erre alkotmányos joga alapján nem kötelezhető. Amennyiben az ügyvéd úgy ítéli meg, hogy valamilyen okból nem érdemes a vádlottat kitenni az ügyész keresztkérdezésének, mert abból esetleg több baj származna, mint haszon, akkor a bíró köteles az esküdtek figyelmét felhívni arra, hogy ez nem szolgálhat a vádlott kárára. Ez persze csak elvben működik, hiszen az esküdtek akaratlanul is gyanúsnak tartják a vádlott hallgatását. Ha a vádlott tanúként vallomást kíván tenni, igazmondási kötelezettség terheli. Kihallgatása úgy történik, hogy az ügyvéd kérdez az egyenes kikérdezés módszerével, majd az ügyész a keresztkérdezés módszerével.[6]
A kontinentális jogokban a felek általi kihallgatás nem azonosítható az angolszász rendszerben megismert keresztkérdezéssel, annak "szelídített változata". A kettő között jelentősek az eltérések. A keresztkérdezés angolszász rendszerétől eltérően:
- a felek általi kihallgatást szabályozó kódexek nem tesznek különbséget a kérdések természetét illetően aszerint, hogy azt a "közvetlen" kikérdező vagy a keresztkérdező teszi fel (nincsenek eltérő szabályok az indítványozó és a keresztkérdező által feltett kérdések tartalmára); ugyanakkor
- különböztetnek a vádlott és a tanú kihallgatása között (a vádlottat nem a tanúra vonatkozó szabályok alapján rendelik kihallgatni, vagyis igazmondási kötelezettség a vádlottat nem terheli; a vádlott nem a védelem tanúja, így a vádlott "védekezési hazugsághoz való jogát" nem szüntetik meg);
- nem zárják el a bírót attól, hogy a felek általi kihallgatást követően maga tegyen fel kérdéseket, ha ezt a tényállás tisztázása érdekében szükségesnek tartja. A bíróságnak feladata a tényállás valósságának megállapítása és ennek érdekében - ha az ügy teljesebb felderítését látja szükségesnek - hivatalból is elrendelheti új bizonyítás felvételét, illetőleg bizonyítási eszköz megszerzését; és végül
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
