Az 1993. július 1-jén hatályba lépett, rendszerváltást követő Munka Törvénykönyvben (Mt.) az érdekegyeztetés intézményének a jogi rendezése kezdettől fogva ellentmondásos, sőt egészen 1989-ig hiányos is volt. A hiányosságot az országos érdekegyeztetési tanácsról, ill. az országos érdekegyeztetésről szóló 2009:LXXIII. tv. (Oé.t.) és az ágazati, valamint a középszintű párbeszédbizottságokról szóló 2009:LXXIV. (Áé.t.) megszüntette, viszont az ellentmondások továbbra is megmaradtak.[1] Az eredeti hiányosság az volt, hogy az országos érdekegyeztetésről az Mt.-nek mindössze két szakasza rendelkezett, amely egyáltalán nem szólt az országos érdekegyeztetésben történő részvétel feltételeiről, vagyis nem szabályozta az országos érdekegyeztetési reprezentativitást, ami Magyarországon is az Országos Érdekegyeztetési Tanácsban (OÉT) való részvétel meghatározója. Ezt csak a szakszervezetek vonatkozásában eredetileg az Mt.-be felvett az a politikai megállapodás rendezte, mely szerint a szakszervezetek a szakszervezeti vagyonmegosztás arányában működtek közre az OÉT munkájában. Ebből az adódott, hogy a rendszerváltás előtti Szakszervezetek Országos Tanácsának (SZOT) jogutódát jelentő Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) mintegy 90%-ban képviseltette magát az OÉT-ben, addig a rendszerváltás időszakában alakult új szakszervezetek, ill. szövetségeik, így a LIGA, a Munkástanácsok Szövetsége és az Autonóm Szakszervezeti Szövetség, amelyek vagyonnal az 1990-es évek elején alig rendelkeztek, csak a maradék 10%-on osztozkodhattak. Közben viszont az MSZOSZ vagyona jelentősen megcsappant, mivel azt az MSZOSZ-hez tartozó szakszervezetek vezetői eladták.[2] Ezért sokkal megfelelőbb lett volna, ha a szakszervezetek és a szövetségei tagjainak számarányát vették volna figyelembe, amely az újonnan alakultak esetében fokozatosan bővült, az MSZOSZ-hez tartozóknál pedig eleinte csökkent, majd pedig ez a csökkenés megállt.[3] Ez az újonnan megalakult szakszervezetek számára az OÉT-ben történő részvételi arányt illetően kedvezőbb lett volna, mint a szakszervezeti vagyonmegosztáson alapuló. Azonban az újonnan alakult szakszervezetek nem voltak hajlandók kiadni tagnyilvántartásaikat, mivel az akkor még többnyire az állami tulajdonban állt vállalatok retorzióval éltek az újonnan alakult szakszervezetek valamelyikébe belépőkkel szemben. Ugyanakkor viszont a munkáltatói szövetségek mindegyike reprezentativitási feltételek nélkül az OÉT tagjaivá váltak. Ez lényegében összhangban állt azzal a ma is fennálló helyzettel, mely szerint az Mt. II. részének II. fejezete egészen részletesen szabályozza a szakszervezetek jogait és kötelezettségeit, viszont a munkáltatói szövetségekről egy szót sem szól.[4]
Az OÉT-tel összefüggő reprezentativitást mind a munkáltatói szövetségek, mind a szakszervezeti szövetségek oldaláról 1997-ben az akkori Munkaügyi és Szociális Minisztérium kezdeményezésére egy háromoldalú kollektív megállapodás, lényegében szerződés[5] a 2009. évi Oé.t.-hez hasonlóan rendezte a részvétel lehetőségét ugyanazokkal a reprezentativitási feltételekkel. Azonban ez, részben a reprezentativitási feltételek később részletezendő igen bonyolult feltételei miatt, részben pedig mind a két oldalnál a végrehajtásban nem érdekeltek csendes bojkottja miatt, sohasem került végrehajtásra. Ennélfogva ez az állam és a koalíciós partnerek által megkötött megállapodás papírtigrissé vált.[6] Ekkor még az ágazati érdekegyeztetés szabályozásáról és működtetéséről nem esett szó.
Századunk első éveinek kezdetétől azonban részben a Munkaügyi és Szociális Minisztérium (MSZM), részben azonban a szociális partnerek kezdeményezésére egyre több ún. ágazati párbeszédbizottság alakult és elindult az ágazati érdekegyeztetés. Mindez hosszú éveken keresztül törvényi szabályozás nélkül folyt, tekintettel arra, hogy mind az országos érdekegyeztetésről, mind az ágazati érdekegyeztetésről két törvénytervezet már 2006-ban készen volt[7], azonban az államfő, Sólyom László alkotmánybírósági kontrollja miatt csak 2009-ben tudott életbe és hatályba lépni. Ami azonban a hatályát illeti, az ágazati párbeszédbizottságok lényegében az Áé.t. szerint működnek, viszont az országos érdekegyeztetés a már hatályba lépett Oé.t. ellenére még mindig a régi reprezentativitási gyakorlat és részvételi mód szerint. Ennek okát a szabályozás túlzottan bürokratikus jellegében, valamint - ugyancsak mint a háromoldalú papírtigrissé vált megállapodás esetében - az OÉT-ben megszerzett pozíciók féltésében, valamint a szabályozás több joglogikai és rendszerbeli ellentmondásában látom. Ezeket igyekszem a tanulmány többi fejezetében a megszüntetés céljával "de lege ferenda" jelleggel kibontani.
-28/29-
Az Oé.t. és az Áé.t. hatálybalépésétől kezdve az OÉT-et és az ágazati párbeszéd-bizottsági rendszert, valamint az országos és az ágazati, továbbá a területi érdekegyeztetés rendszerét két jogforrás szabályozza. Az Oé.t.-et azonban a 2011:XCIII. tv. hatályon kívül helyezte és helyette konzultatív testületként beiktatta, nemcsak a munkaügyi kapcsolatokra, hanem ennél szélesebb témakörre a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsot, amelyről majd kritikai jelleggel később esik szó, mivel szerintünk vissza kellene állítani az országos (nemzeti) munkaügyi érdekegyeztetést eredeti funkciója szerint. Ezért először az eddig fennállott országos munkaügyi érdekegyeztetés hibáival és tökéletesítésének a kérdésével foglalkozunk. Az Mt. 16. és 17. §-a állapította meg az OÉT funkcióját, amely a munkával és a foglalkoztatással kapcsolatos országos egyeztetésben nyilvánult meg, ahol az egyeztetés alanyai a kormány, a munkáltatói szövetségek és a szakszervezeti szövetségek. Az Mt.-nek ez a rövid fejezete sorolta fel tételesen azokat az ügyeket, amelyekben a kormány, mielőtt törvényjavaslatot terjeszt elő, vagy maga a kormány, illetve a munkaügyekért felelős szaktárca rendeletet alkot, az OÉT-ben a szociális partnerekkel egyeztetni köteles. Az Oé.t. viszont ezt továbbfűzve határozta meg, hogy kik és milyen feltételek mellett lehettek az OÉT tagjai, azaz állapította meg, hogy a tárgyalásokon való részvételhez mind a két oldalról milyen reprezentativitás szükséges. Ezt követően igen részletesen határozta meg az egyeztetési eljárás rendjét és azt, hogy milyen formában jelenhet meg a tárgyalások eredménye, valamint mindezt miként szükséges dokumentálni. Metodológiailag hasonló rendszerben és módon szabályozza most is az ágazati párbeszédbizottságok működését és az ágazati érdekegyeztetés rendjét az Áé.t. Az ágazati érdekegyeztetést és az Áé.t-et a 2011:XCIII. tv. ugyanis nem érintette.
A szabályozásnak ezt az eddig fennállott, de ma is meglévő szórtságát indokolt lenne egységesíteni az Mt.-ben. A fejlett nyugat-európai államokban is a jogegységesítésre, a munkajog kodifikálására irányul a törekvés, amiben már részeredményeket az egyes országok fel tudnak mutatni.[8] Nálunk pedig, ahol ez az 1952. évi munkajogi kodifikációtól kezdve adott és szerintem helyesen ezt vette át a rendszerváltást követően megalkotott 1992:XXII. tv., mely az individuális és a kollektív munkajogot egyaránt egy helyen szabályozza. Már most, itt említem meg, hogy ugyanígy az ágazati érdekegyeztetési rendszert is az Mt.-be foglalva kellene szabályozni, egymással összhangba hozva a reprezentativitási előírásokat, mely utóbbi törvényben, azaz az Áé.t.-ben az ágazati párbeszédbizottságban történő részvétel feltételéül szolgáló reprezentativitás nagyjából összhangban áll az Mt. 29. § (2) bekezdésében és a 33. §-ában meghatározott vállalat kollektív szerződésnél az ott képviselettel rendelkező egy vagy több szakszervezetre vonatkozó reprezentativitási feltételekkel. E feltételek teljesítése esetén áll fenn szakszervezeti részről a jogosultság a kollektív szerződés megkötésére.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
