A külön eljárások az általános (rendes) eljáráshoz képest speciális eljárási szabályokat tartalmaznak. Az ezekről szóló Be. fejezetek rendelkezései mutatis mutandis érvényesek, tehát a hagyományos eljáráshoz képest nyújtanak plusz garanciákat (pl. védőkényszer van), vagy éppen ellenkezőleg, hagyhatják el akár a rendes eljárás egyes szakaszait is (pl. a nyomozás elmaradás a magánvádas eljárásban vagy akár magának a tárgyalásnak a mellőzése a büntetőparancsos vagy tárgyalásról lemondásos eljárásban).
A speciális eljárási szabályok alkalmazásának jogpolitikai indoka többféle. Bár a vétségi eljárás jelentős gyorsítást és könnyítést jelent a bűntetti eljáráshoz képest is, az eljárás minél gyorsabb lefolytatása a célja a magánvádas, tárgyalásmellőzéses, a bíróság elé állításos, és a tárgyalásról lemondásos, a terhelt távollétében lefolytatott eljárásnak. A hagyományostól eltérő életviszonyokból következő eltérő szabályozási követelmények alapozzák meg a fiatalkorúak és katonák[1] ellen folytatott eljárásokat.
Az egyes külön eljárások hol "felgazdagított eljárást" eredményeznek (procedure enriche, pl. fiatalkorúak elleni büntetőeljárás), hol éppen ellenkezőleg, "zsugorított eljárást" tesznek lehetővé (procedure reduite, pl. tárgyalás mellőzése, tárgyalásról lemondás), de a külön eljárás, illetőleg az abban hozott határozat akár "egyenértékű" is lehet a hagyományos eljárással (procedure equivalente, pl. a katonai büntetőeljárás).[2]
A Be. 331. §-a "A katonai büntetőeljárás hatálya" címszó alatt egyértelműen szabályozza a katonai büntetőeljárásra tartozó bűncselekményeket. Ezek:
- a fegyveres erők tényleges állományú tagja (katona) által a tényleges szolgálati viszonyának tartama alatt elkövetett bármely bűncselekmény,
- a rendőrség, a büntetés-végrehajtási szervezet és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja által a tényeleges szolgálati viszonyának tartama alatt elkövetett katonai bűncselekmény,
- a büntetés-végrehajtási szervezet és a polgári nemzetbiztonsági szolgálat hivatásos állományú tagja által a szolgálati helyen, illetőleg a szolgálattal összefüggésben elkövetett bűncselekmény, továbbá,
- a szövetséges fegyveres erő Magyarországon állomásozó tagja által belföldön, valamint az e személynek a Magyar Köztársaság határain kívül tartózkodó magyar hajón vagy magyar légi járművön elkövetett, magyar büntető joghatóság alá tartozó bűncselekménye esetén.
A felsorolt ügyekben lefolytatott katonai büntetőeljárást (mint külön eljárást) is érintheti a -fiatalkorúaknál már megkövetelt - kötelező védői részvétel, annak ellenére, hogy a katonai külön eljárásban ilyen törvényi kötelezettség nincs.
A fiatalkorúak elleni eljárásban az eljárás megindításától kezdődően a védő részvétele kötelező, azt biztosítani kell még a katonai tanácsnak is. Ezen szabály alkalmazása a hazai bírósági gyakorlatban is következetes.
A Legfelsőbb Bíróság abszolút eljárási szabálysértés miatt hatályon kívül helyezte a fiatalkorú terhelt ügyében keletkezett megyei bíróság katonai tanácsának ítéletét. Észlelte ugyanis, hogy a többvádlottas ügyben - amelynek katona terheltjei mellett fiatalkorú is állt a bíróság előtt - az elsőfokú eljárásban a katonai tanács a Be. 344. §-ának téves értelmezésével járt el, amikor a védő kirendelését elmulasztotta. E törvényhely szerint katonával szemben a Be.-nek a fiatalkorúakról szóló XIII. fejezete rendelkezéseit nem lehet alkalmazni. Ez a szabály nem hagy kétséget az iránt, hogy a fiatalkorúakkal kapcsolatos rendelkezések kizárása nem magához a katonai eljáráshoz, hanem a katona (Btk. 122. § (1) bek.) terhelt személyéhez kötött. Ennek megfelelően olyan esetben, amikor összefüggés folytán a katonai tanács a fiatalkorú polgári személy ellen is eljárt, a fenti rendelkezés a fiatalkorúakra vonatkozó szabályok alkalmazását nem zárja ki. Így a Be. XIII. fejezetének rendelkezései és azok körében a védő részvételének kötelezettségére vonatkozó, a Be. 298. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezés a katonai eljárásban is maradéktalanul érvényesül.[3]
A katonák ellen folyó külön eljárás kapcsán felvetem, hogy megfontolásra érdemes a sorállományú katonák esetében is a (törvényi) védőkényszer bevezetése. Szükségesnek azért vélem, mivel még a katonákon belül is speciális helyzetű a terhelt; korlátozott mozgási és kapcsolattartási körülmények között van; anélkül, hogy büntető eljárásjogi értelemben fogva lenne, hasonlóan korlátozottak a lehetőségei; a tény- és jogkérdések méginkább speciális ismereteket kívánnak; a fiatal kort (18 év) alig meghaladó "fiatal felnőtt" terheltekről van általában szó, akik életkoruknál fogva nagyon kevés tapasztalattal rendelkeznek, különösen a katonákkal kapcsolatos élet- és jogviszonyokról.
Itt is helyénvalónak vélem - csakúgy mint a fiatalkorúaknál ajánlatos - védői specializáció szükségességét. Látásom szerint el kell jutni arra a minőségi szintre, hogy a kirendelt (meghatalmazott) védők között is legyenek egyes területekre, köztük a katonai büntetőeljárásra (természetesen nemcsak erre kizá-
- 129/130 -
rólagosan) szakosodott védőügyvédek.[4]
Gondolatmenetem realitását tükrözi a hazai bírósági gyakorlat is, amely - többek között - kimondta: A sorkatonai szolgálatot teljesítő vádlott részére a bonyolult megítélésű ügyben indokolt védő kirendelése. Ennek elmulasztása abszolút eljárási szabálysértés.
Az indokolás kifejtette, hogy a terheltnek nem biztosították az érdemi védelmet; amikor az alakulatnál a vádirat átadását követően a jegyzőkönyvi kioktatást végezték, ő védő kirendelését kérte és annak biztosítását, hogy a tárgyalás előtt az iratokat megismerhesse. A katonai bíróság azonban védő kirendelési kérelmét nem teljesítette, s annak indokát sem adta. Erre pedig szükség lett volna, melyet - a terhelt következetes tagadása mellett - indokolt az is, hogy bonyolult, ellentmondásos az ügy, és a kellő jogi ismerettel nem rendelkező terhelt számára védő nélkül a védekezés igen nehézzé vált, ugyanakkor a katonai ügyész a bírósági tárgyaláson részt vett.
A Legfelsőbb Bíróság már több eseti döntésében rámutatott arra, hogy a Be. 49. paragrafusa (2) bekezdésének helyes értelme szerint az ügy jelentősebb bizonyítási nehézségei esetén a terhelt érdekében általában indokolt védő kirendelése. Ebben az ügyben ez annál is inkább megállapítható, mert a terhelt sorkatona, ezért a katonai szolgálat jellegéből következően szabad mozgásában, így a védekezési lehetőségében is korlátozott.[5]
A Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiuma a 141. sz. állásfoglalásában is kimondta, hogy a sorkatona ellen folyamatban levő büntetőeljárásban tárgyalásra általában szükséges védő kirendelése. Ezt a rendelkezést a legfőbb bírói fórum a Be. 6. és 47. §-ára, valamint a 49. § (2) bek.-re alapította. Az állásfoglalás egységes iránymutatást ad a sorkatonával szemben lefolytatott eljárások tekintetében. A Be. 49. § (2) bek.-e ugyanakkor akként rendelkezik, hogy a hatóság hivatalból vagy kérelemre védőt rendel ki, ha ezt a terhelt érdekében szükségesnek tartja. Nem teljesen egységes azonban a gyakorlat annak megítélésénél, hogy melyek azok a körülmények, amelyek a sorkatonáknál a kötelező védelem keretein túl is védő kirendelését indokolják.[6] Ennek alapja, hogy a sorkatonák szigorúan szabályozott körülmények között teljesítik szolgálatukat, az elhelyezési körletet is csak az elöljárók engedélyével hagyhatják el. Így a védelemre való felkészülésük akkor is segítséget igényelhet, amikor ilyen kötöttségek hiányában arra nem lenne szükség. Különösen indokolt a védő kirendelése az alakulat előtti helyszíni tárgyaláson, ahol az ügyész részvétele kötelező, valamint ha az ügy ténybeli vagy jogi megítélése nehezebb (hiszen a sorkatona anyagi lehetőségei sokszor védőügyvéd meghatalmazását nem teszik lehetővé). Ugyancsak indokolt védő kirendelése a sorkatona érdekében akkor is, ha a cselekmény kapcsán mások (elöljárók, szolgálati közegek, felbujtó stb.) felelőssége vagy érdekeltsége is felmerül, vagy az ügy sértettjei, illetve a vádlott-társ érdekében ügyvéd, illetve védő működik közre.
Az új Be. (1998. évi XIX. tv.) némi - ám nem teljesen kielégítő - lépést tesz a sorállományú katonák elleni eljárás védőkényszere irányába, amikor is kötelező védőt ír elő (489. §) az általános esetekben (46. §) tartott helyi bíróságú tárgyalásra, öt évnél súlyosabban büntetendő helyi bírósági tárgyalásra, illetve pótmagánvádló fellépése esetén.(242. § (1) bek. b)-d) pont) Mindezt csak a tárgyalási szakra teszi kötelezővé és nem terjeszti ki speciálisan a sorállományúakra.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága a katonai bíróságok függetlenségét, pártatlanságát - mint a tisztességes eljárás része - követelte több eseti döntésében. A Ciraklar Törökország elleni ügyben kimondta, hogy nem tekinthető független és pártatlan bíróságnak, ha egy civil által az állam területi vagy nemzeti integritása ellen elkövetett bűncselekményt az állambiztonsági bíróság olyan tanácsban tárgyal, melynek tagja egy hivatásos katonai bíró, aki a katonai büntetőeljárási szabályzat hatálya alatt áll.[7] A Findlay Egyesült Királyság elleni ügyben szintén a tisztességes bírósági tárgyaláshoz való jog megsértését állapították meg, mivel a kérelmezővel szemben eljáró hadbíróság nem volt független és pártatlan.
Az indokolásban a Bíróság kihangsúlyozta, hogy: A "pártatlanság" kérdését illetően két nézőpontból vizsgálandó e követelmény. Először, a bíróságnak szubjektíve szabadnak kell lennie a személyi elfogultságtól vagy előítéletektől, másodszor objektív szempontból is pártatlannak kell lennie, azaz kellő garanciát kell biztosítani ahhoz, hogy kizárjon e vonatkozásban minden törvényes kételyt.
Ennek alapján úgy ítélte meg, hogy a bíróság nem volt pártatlan, miután a rangidős tiszt központi szerepet játszott a kérelmező elleni büntetőeljárásban, szorosan összefonódott a büntető hatóságokkal, azzal többek között, hogy ő döntötte el, milyen vádat emeljenek, ő jelölte ki a hadbíróság tagjait, a vádat és a védelmet képviselő tiszteket, és biztosította a tanúk megjelenését a tárgyaláson.[8]
Miután a Be. lehetőséget ad - és a gyakorlatban nemegyszer elő is fordul - a katona egyszerűsített, "gyorsított" eljárásban való felelősségre vonására, nem haszontalan a téma kapcsán áttekinteni a bíróság elé állítás speciális szabályait is - a védő jogállásán keresztül.
- 130/131 -
Az országos átlagban néhány százalékot[9] kitevő bíróság elé állítás tárgyalási szakában kötelező a védői részvétel, így a katona esetében is. Ennek betartása a bírósági gyakorlatban is következetes. "Feltétlen eljárási szabálysértést és felülvizsgálati eljárást eredményező ok valósul meg, ha a bíróság elé állítás esetén az elsőfokú bíróság a tárgyaláson szakértői bizonyítást rendel el, majd a szakvélemény több hónappal később történt beérkezése után az ügyész és a védő távollétében megtartott tárgyalás alapján hozza meg az ítéletét". [10]
A törvényhozó sem a hatályos, sem az új Be.-ben nem kívánta - az általános okokon túlmenően - a nyomozási szakban is biztosítani a védői részvételt. Ez csak onnantól válik kényszerré, amikor az ügyész dönt az előállításról, amikor egyértelművé válik az eljárási forma alkalmazása. Mindaddig ugyanis az ügyész másként is dönthet, vádat emel, további nyomozási cselekményeket ír elő stb. Miután a terhelteket tetten érték[11] vagy beismertek, az ügy megítélése egyszerű,[12] a nyomozás igen rövid idejű, egyúttal szinte a bizonyítékok az első intézkedések folytán rendelkezésre állnak, magam sem látom szükségességét a nyomozási szakra való védőkényszer bevezetésének, az általános okokon túlmenően, speciálisan erre az eljárásra nézve. Elégségesnek tartom a tárgyaláson való védői részvétel kötelezettségét, mivel legfőképpen a büntetés kiszabása és egyéb járulékos - esetlegesen minősítési - kérdések merülhetnek fel reálisan védői "terepként".[13]
A bíróság elé állítás specialitása a vádlói (katonai eljárásban katonai ügyészi) "rövid feljegyzés", amely a vádindítványt, illetve vádiratot helyettesíti. Ezt csak a vád "előterjesztésekor"[14] adja át a bíróságnak és a védőnek a vádló. Mint a közbenső eljárásbeli védői jogosítványoknál már de lege ferenda kifejtettem kívánatos lenne, hogy az ügyész a vádját (váddokumentumot) elkészültét követően a védőnek is megküldené közvetlenül, a bíróságnak való eljuttatás mellett, ebben az esetben az idő rövidsége és az ügy egyszerűsége, a gyorsítás mint fő cél maradéktalan megvalósítása érdekében,[15] ezt nem látom szükségesnek.
Az új Be. a védőt érintően annyi változtatást vezet be, hogy míg általános szabályként a keresztkérdezést írja elő, addig ez nem vonatkozik a bíróság elé állításra. Itt továbbra is a tanács elnökének, a bírónak (és nem az ügyész/katonai ügyész/és a védő) a hatásköre marad a kikérdezés. Erre azért van szükség, mert a rövid határidők miatt a védelemnek, a védőnek nincs elég ideje az iratok részletes tanulmányozására (iratismertetés sem kötelező), így az (katonai) ügyész a keresztkérdezéses rendszerben túlzott előnyt élvezne, ami sértené a tisztességes eljárás, azon belül a fegyveregyenlőség elvét.
A hazai szakirodalomban alapvető reformjavaslatok születtek bíróság elé állítással kapcsolatban, érintve a védői jogokat is. Közülük Botos Gáboré a leginkább reformer, aki kifejti, hogy "kisebb ügyekben - véleményem szerint az érkező ügyeknek legalább 50%-a ilyen - a bíróság elé állítás lehetőségét intézményesíteni kellene: például tettenérés esetén úgy, ahogyan az Franciaországban van: nyomban a bíróság elé kellene állítani az elkövetőt, nyomozási szakban erről csupán rövid feljegyzés készülne, amely tartalmazná az elkövető és a tanúk nevét, a helyszínt, valamint az elkövetés módját. Bár eretnekségnek hangzik, mégis azt kell mondanom, hogy a rendőrkapitányságokon létrehoznám az ügyeletes bírói rendszert (az ügyeletes ügyészi rendszerrel együtt), és az előállításos ügyekben az ügyeletes ügyész szóban előterjesztett indítványára az ügyeletes bíró nyomban dönthetne az előreláthatóan is kisebb tartamú büntetés mértékéről és neméről. Ez ellen a határozat ellen az érdekelt ügyésznek, a vádlottnak, továbbá esetleges védőjének fellebbezési joga lehetne a városi bíróságokhoz, és a városi bíróságok ugyancsak egyes bírói eljárásban döntenének a fellebbezés alaposságáról vagy alaptalanságáról, a helyes büntetési nem és mérték alkalmazásáról, esetleges további bizonyítás felvételéről. A városi bíróságok tehát - egyúttal mint fellebbezési bíróságok - végleges határozatot hozhatnának".[16]
A javaslatot támogathatónak vélem a nem katonai eljárásokban, miután magam is az eljárás egyszerűsítésének és gyorsításának vagyok híve. Nézetem szerint semmi sem indokolja a jelenlegi gyakorlatban az egyszerű megítélésű (lásd közlekedési ügyek túlnyomó többsége, testi épség elleni, garázda jellegű stb.) bűncselekmények esetén a több hónapig tartó nyomozást, majd ügyészi, végül bírósági procedúrát. Ezekben a védő nem tesz többet, mint a bíróság elé állításnál tenne, semmiféle jogsérelemről nem beszélhetünk sem a terhelt, sem a védő oldalán. A katonák esetében a speciális bírósági összetétel, a korlátozott szám és a földrajzi távolságok miatt kevésbé tartom megvalósíthatónak.
Ha rápillantunk az eljárási forma egyes külhoni szabályozására, akkor azt látjuk, hogy a - már Botos Gábor által is meghivatkozott - francia szabályozásban 1983-ban jelent meg a gyorsított eljárási forma, nevezetesen az azonnali megjelenésre szóló idézés (convocation par procès-verbal, comparution immédiate), amely csak vétség esetében alkalmazható. Tettenérés esetén kerülhet rá sor, ha a cselekmény egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő vétség, de tettenérés hiányában is alkalmazható kettőtől öt évig terjedő börtönnel fenyegetett vétségek esetén. Mindkét esetben feltétel, hogy a bizonyítékok rendelkezésre álljanak, ezek beszer-
- 131/132 -
zéséhez ne váljék szükségessé vizsgálat lefolytatása. Ha letartóztatás látszik indokoltnak, az ügyész indítványára a törvény elnöke vagy az általa megbízott bíró határoz. Ilyen esetben két napon belül tárgyalni kell az ügyet. Gyorsított eljárásban egyébként az ügyet első fokon két napon belül, másodfokon négy hónapon belül be kell fejezni.[17]
Az olasz büntetőeljárási kódexben (449-452 Art) is található ún. "gyorsított eljárás" (giudicio direttissimo). Alkalmazásának célja a "drága"[18] és hosszú általános eljárás korlátozása. Feltételei hasonlóak a magyar szabályozáshoz. "Az alapvető különbség abban jelentkezik, hogy a határidők lényegesen rövidebbek: Tettenéréskor elfogott gyanúsítottat 48 órán belül kell az ügyésznek az illetékes bíró elé állítania. Ha viszont az ügyész úgy látja, hogy ugyan viszonylag tiszta bizonyítási helyzetből indulhat ki, de a gyorsított eljárás rövid határideje a nyomozáshoz nem elég, indítványozhatja a közvetlen eljárást (giudicio immediatio, 453-458. Art.), amelyben 90 nap áll rendelkezésre a nyomozás lefolytatásra. Előzetes tárgyalásra ebben sem kerül sor, de bizonyítási közbülső eljárásra a szükséghez képest igen."[19]
Az Angliában honos és a hazai bíróság elé állításhoz is hasonlító - ám sok részletben eltérő - gyorsított eljárás (Accelerated Procedure) olyanformán válik valósággá, hogy a vádlott írásban értesítheti az ügyészt arról, hogy beismerő vallomást kíván tenni. Ha ezt elfogadják, gyorsított eljárást folytatnak le, amely során nem szükséges tárgyalást tartani.[20]
A modell hasonlít a tárgyalásmellőzéses külön eljárásunkra is, ahol a beismerő vallomást követően elmaradhat a tárgyalás. Az angol megoldás szimpatikussága abban rejlik számomra, hogy az eljárás közben is előfordulhat a folyamat megindítása, vagyis nem biztosan csak a cselekményt közvetlenül követő rövid időszakban.
Kelet-Európában is hasonló változások zajlottak le, illetve zajlanak az egyes államok büntetőeljárási szabályozásában. A reformtörekvések közé tartozik szinte mindenhol - legfőképpen a megnövekedett bűnüldözési terhek miatt - a büntetőeljárás gyorsítása, egyszerűsítése, az opportunizmus erősítése az officialitással és legalitással szemben. Egyúttal a reformintézkedések együtt járnak az eljárásban részt vevő személyek - köztük a védő - jogainak további bővítésével és a kontradiktórius elv erősítésével.[21] Ez alól - úgy tűnik - a katonai külön eljárás sem kivétel. ■
JEGYZETEK
[1] A katonák ügyeit elbíráló különbíróságok maradtak meg egyedül a kilencvenes évekig a korábbi különbíróságok (pl. népbíróság, uzsorabíróság) közül, azonban az 1991. évi LVII. tv. ezeket is megszüntette. (Jelenleg öt megyei bíróságnak van katonai tanácsa.) Jogállamban ugyanis nem működhetnek sem privilégiumokat biztosító, sem diszkriminatív bíróságok. Jogállamban szigorú alkotmányos követelmény a törvény előtti egyenlőség, az egységes igazságszolgáltatás és az, hogy senkit se lehessen a törvényes (rendes) bíróságtól elvonni. Lásd részletesebben: Tremmel Flórián: Magyar büntetőeljárás. Dialóg Campus, Bp.-Pécs 2001. 567. o.
[2] Herke Csongor: A fiatalkorúak elleni büntetőeljárás. Jura 1997. 1. sz. 29. o.
[3] Legfelsőbb Bíróság Bf. V. 887/1995. sz. ügy, 1996/3. BH 140. sz. jogeset.
[4] Ez nem az 1990 előtti "specializációt" jelentené, amikor is a katonai büntetőeljárásban csak azon ügyvéd lehetett védő (védőügyvéd), akit az igazságügy-miniszter az általa
- ismeretlen szempontok alapján
- összeállított jegyzékbe felvett. Ezt a szabályt az 1989. évi XXVI. tv. 1990. január 1-jétől hatályon kívül helyezte. Onnantól a katonai eljárásban felelősségre vont terheltet is megilleti a szabad védőválasztás joga.
[5] L. részletesebben: Bírósági Határozatok 1981. 54. sz. jogeset.
[6] Herke Csongor: A katonai büntetőeljárás. Jura 1998. 1. sz. 13. o.
[7] Eur. Court. H. R., Case of Ciraklar v. Turkey, judgment of 28 October 1998. Megjelent Bírósági Határozatok 1999. 9. sz. 710. o.
[8] L. részletesebben Bírósági Határozatok 1998. 3. sz. Melléklet 14-15. o.
[9] Harangi István vezette konzultáció a bíróság elé állítás gyakorlatáról. Belügyi Szemle 1986. 5. sz. 27. o. c. cikkben 6-8%-ot említenek a résztvevők. Az országos statisztika szerint 1990-ben 3,9%, 1991-ben 2,3%, 1992-ben, 1,9%, 1993-ban 1,8%, 1994-ben 2,2%, 1995-ben 1,9% volt a bíróság elé állítások aránya. Herke Csongor: A bíróság elé állítás. Jura 2000. 1-2. sz. 97. o.
[10] Legfelsőbb Bíróság Bfv. I. 735/1998. sz., Bírósági Határozatok 1999. 5. sz. 201. sz. jogeset, 344-345. o.
[11] A tettenérésnek a Code Procedure Penale 53. §-a a bűncselekmények meglehetősen széles körét felölelő definíciója adja. E bűncselekmények (flagrants délits) nyomozásakor a bűnügyi rendőrség igen komoly saját jogosítványokkal, valamint kényszerítő eszközökkel rendelkezik, ugyanakkor a köztársaság ügyésze és a vizsgálóbíró is közreműködik az ilyen cselekmények "halaszthatatlan" nyomozásánál. Tettenéréskor a rendőrségnek haladéktalanul értesíteni kell a köztársaság ügyészét, aki köteles helyszínre menni, irányítani a nyomozást, biztosítani a bizonyítékok megőrzését és rögzítését. L.: Lévai Ilona: Büntetőeljárás és ügyészség - a "francia modell" magyar aspektusból. 43-105. o.
[12] Az ügy egyszerűsége, a tettenérés, a beismerés helyes megítélése, megállapítása alkalmanként nehézséget okozott (okoz) a bírói gyakorlatnak. Erre utal Maros Lászlóné Safrankó Margit: A bíróság elé állítás vádirat és tárgyalás kitűzése nélkül a gyakorlatban. Magyar Jog 1969. 8. sz. 461. o.
[13] A konzultáción szereplő Parti Jánosné szerint a vádlottak javarésze nem is tartja szükségesnek a védőket ebben a külön eljárási formában: "A vádlott nem kéri, nem is érti miért szükséges, sőt sokszor kijelenti, hogy neki nem kell ügyvéd. Nem is emlékszem olyan esetre, hogy ne kirendelés alapján kapcsolódott volna a védő az eljárásba. A mi munkánkat pedig segítik, mert van még egy kontroll, aki megvizsgálja ismét az ügyet
- többek között
- abból a szempontból, hogy az megfelel-e a bíróság elé állítása feltételeinek. Harangi István i.m. 27. o.
[14] A Legfőbb Ügyész 2/1999. (ÜK. 2.) LÜ utasítása a nyomozás törvényessége feletti felügyeletről és a nyomozás befejezése utáni ügyészi feladatokról. 70. § (2).
[15] A célszerűség alatt nem pusztán a bűnüldözés, hanem a terhelt érdekét is értem. Önmagában a bűnüldözés célszerűsége, eredményessége nem állhat követelményként. Mellette megjelennek és meg kell, hogy jelenjenek más, legalább ennyire fontos elvek, amelyek "fékek és gátak" szerepét betöltve megakadályozzák, hogy a büntető igazságszolgáltatás kizárólag a bűnüldözés célszerűségét szem előtt tartva működjék. Egyetértve Balogh Jenő megfogalmazásával: "Lehetőleg figyelembe kell venni, illetőleg kímélni kell a terheltnek s egyéb állampolgároknak egyéni és polgári jogait, és mind a bírósági szervezet, mind az eljárás lefolytatása körül alkotmányjogi garanciákat kell az egyéni szabadság és az alkotmányos jogok védelmére felállítani." Balogh Jenő: Magyar bűnvádi eljárási jog. Grill, Budapest 1901. 145. o.
- 132/133 -
[16] Botos Gábor: Néhány gondolat a büntetőeljárás koncepciójához. Rendészeti Szemle 1994. 9. sz. 16-21. o.
[17] L.: Lévai Ilona: Büntetőeljárás és ügyészség - a "francia modell" magyar aspektusából. Kriminológiai és Kriminalisztikai Évkönyv. Budapest 1994. 43-105. o.
[18] A korábbi szovjet szakirodalom nem támogatta az egyszerűsített eljárásokat. M. Sztrogovics neves büntetőeljárás-jogász például kifejtette, hogy a "processzuális ekonómia" mint elv nem létezik. Perokonómiai szempontok miatt nem lehet feladni a garanciális szabályokat. Döntő jelentőségűnek tartotta a szovjet büntetőeljárás fejlődésének elvi irányát, amely véleménye szerint az eljárási formák egységesítésében nyilvánul meg. Szerinte az ügyeket nem lehet egyszerűekre és bonyolultakra felosztani, sőt elfogadhatatlan még maga a gondolat is az "egyszerű, világos" ügyekről, a "nyilvánvaló bűncselekményekről" - mivel az ilyen értékelés a bírósági elbírálást megelőzően szubjektív és előítéletet eredményez az ügy elbírálásánál. Álláspontja szerint a differenciálás elvileg megengedhető, de csak az eljárási garanciák fokozása, kiszélesítése irányában. Az egyszerűsítés károsan befolyásolná a büntetőügyek kivizsgálásának minőségét. M. Sztrogovics különösen a bírósági eljárás tekintetében ellenezte az egyszerűsítést, eleve elfogadhatatlannak tartva minden ilyen irányú javaslatot. Vajda Alajos: Az előállítás intézménye, avagy az ügy bírósági szakot megelőző előkészítésének jegyzőkönyvi formája a szovjet büntetőeljárásban. Magyar Jog 1987. 7-8. sz. 662. o. A jelenlegi orosz szabályozásban "gyorsított eljárásként" ismerik 1991 óta a magánvádas eljárást. Ebben a vádlott beismerése esetén a bíróság tárgyalás lefolytatása nélkül közvetlenül hoz határozatot.
[19] Pusztai László: Az új olasz büntetőeljárási törvény a hazai kodifikáció nézőpontjából. Magyar Jog 1991. 4. sz. 236. o.
[20] Lévai Miklós: A büntetőjogi jogkövetkezmények rendszere Angliában és Walesben; kriminálpolitikai tanulságok. Kriminológiai Közlemények 42. sz. 1991. 34. o. A fiatalkorúak és a katonák esetén a szétválás előtti Csehszlovákiában korábban is mód nyílott az ügyek bíróságon kívüli rendezésére. Nagyobb érdeklődés mutatkozik a főtárgyalás elkerülését szolgáló jogintézmények iránt.
[21] A horvát reformtörekvésekben bizonyos kisebb súlyú bűncselekmények vagy "flagrant delit"-ek esetén a bíróságok előtt létrejövő, a vádlott beleegyezését igénylő konszenzusos megegyezésként valósul meg." Farkas Ákos: A büntetőeljárás reformja és a bűnmegelőzés. A szociális munka gyakorlata. Büntetőpolitika, bűnmegelőzés. Tanulmánygyűjtemény a szociális szakképzés számára. Budapest 1994. 9. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi docens.
Visszaugrás
