A tágabb értelemben vett európai alkotmányról szóló diskurzus hosszabb múltra tekint vissza. Az Európai Egyesült Államok gondolata már csaknem 60 évvel ezelőtt felvetődött, mégpedig Sir Winston Churchill 1946-os zürichi beszédében.[1] Az európai együttműködés létrehozásakor a gazdasági megfontolások mellett a XX. század tragédiái, ill. azok megismétlődésének elkerülése is vezérelték Európa politikusait. Az európai politikai integráció kezdeti formái az 1945 utáni néhány évben az Európai Szén- és Acélközösség (Montánunió), az Európai Gazdasági Közösség (EGK) és az Európai Atomenergia Közösség (Euratom) létrejöttével egyidejűleg alakultak ki.
A szűkebb értelemben vett alkotmányozási folyamatot az Amszterdami Szerződés indította el.[2] Az 1997-ben aláírt és 1999-ben hatályba lépett szerződés egyrészt kiterjesztette az együttdöntési eljárás körét, erősítve ezzel az Európai Parlament szerepét, másrészt kimondta, hogy az Európai Bíróság feladatai közé tartozik az alapjogok védelme. A dokumentum hangsúlyozta továbbá az addig is létező, az Európai Bíróság által lefektetett olyan alkotmányos elveket, mint az acquis communautaire elsőbbsége és közvetlen hatálya. Említést érdemel a nemzeti parlamentek szerepéről szóló jegyzőkönyv, amely erősíti az EU-jogalkotás kettős legitimációját. Végül a Szerződés előrevetíti az intézményi és az alkotmányos reformokat.
Az Unió jövőjéről szóló 23. Nyilatkozatot a nizzai csúcson fogadták el. A Nizzai Szerződés megnyitotta az utat az EU eddigi legnagyobb volumenű bővítéséhez. Ennek kapcsán éleződik ki a kérdés, hogy hogyan tud az Európai Unió 25 vagy több tagállammal továbbra is hatékonyan működni.
- 255/256 -
Mindezen előzmények ellenére az alapdokumentum mégis a 2001-es Laekeni Nyilatkozat, amely az alkotmányozó nemzetgyűlés, a Konvent összehívásáról rendelkezik.[3]
Bár a Konvent tagjai néhány kérdésben megállapodásra jutottak - pl. az alapjogi karta valamilyen formában az alkotmány részét képezi majd, a nemzeti parlamentek szerepe erősödik, az intézményi feladatmegosztás egyértelművé válik -, számos probléma vár még megoldásra; különösen az intézményi reform kapcsán várhatók komoly viták. Természetesen a Konvent munkájának befejeztével nem dőlt el minden, hiszen a 2004 májusi kormányközi konferencián folytatódik a részletek kidolgozása.
További felvetéseimet és javaslataimat formai hiányosságok ismertetésével kezdem, majd a tartalmi kérdések közül az intézményi reform, a szuverenitás és különösen az alapjogi karta helyzetével foglalkozom részletesebben. Ez a felosztás viszonylagos, a problémák szoros kapcsolatban és összefüggésben állnak; a megkülönböztetés nem jelenti azt, hogy egyes formai módosítások ne járnának érdemi változásokkal.
Az Európai Uniót az egyik legélesebb kritika a jogrendszer kuszasága miatt éri, amely "alkotmányos káoszhoz"[4] vezet. Az átláthatóság hiánya csorbítja a jogbiztonságot, s ezáltal az Unió demokrácia deficitje csak súlyosbodik. A jogbizonytalanságnak több oka van, amelyek közül a legfontosabbakat sorolom fel, és néhány megoldási javaslatot teszek.
A közösségi jogszabályokat jelenleg valamennyi hivatalos nyelvre lefordítják. A fordítás tökéletlenségéből pedig számos probléma adódik. A bővítés után az EU többnyelvűsége miatti gondok is hatványozottan jelentkeznek majd.
- 256/257 -
Az értelmezésbeli nehézségek további forrása a politikai kompromisszumkészség hiánya. A jogszabályok zavaros nyelvezete sokszor annak tudható be, hogy a tárgyaló felek képtelen voltak konkrét megoldásban megállapodni, a vitás részek megfogalmazása tehát szándékosan homályos. Máskor a tagállamok egyes kevéssé egyértelmű rendelkezések értelmezésében megegyeznek, ám tárgyalásuk eredménye csak a hivatalosan közzé nem tett tanácsi jegyzőkönyvben szerepel.
A szerződések világosabbá és könnyebben érthetővé tételéhez elengedhetetlen az érdemi és kevésbé lényeges rendelkezések, azaz a diplomatikus megfogalmazások, politikai kijelentések, "soft wording" és egyéb - jogi szempontból zavaró, az adott életviszony jogi rendezéséhez szervesen nem kapcsolódó - felesleges szövegek elválasztása, amely további negatív következményhez vezet. Mivel a lényegi és kevésbé fontos kérdések nem különülnek el a szerződések szövegében, ugyanazon módosító szabályok vonatkoznak különböző típusú és súlyú rendelkezésekre. Ez azt jelenti, hogy gyakran egyhangúlag lehet csak változtatni vagy hatályon kívül helyezni kevésbé lényeges, vagy technikai szabályokat is.
Az Európai Bíróság egyes esetekben a valós jelentéstartalmuktól eltérően értelmezi a szerződéseket és egyéb jogszabályokat, ami nagyban veszélyezteti a jogbiztonságot és a szerződés, ill. a Bíróság presztízsét is csorbítja. Máskor maga az ítélet szövegezése nem egyértelmű.[5] A közösségi jog meglepően gyakori célorientált rendelkezései pedig túlzott bírói aktivizmushoz vezetnek. A Római Szerződés 28. cikke alapján például "[a] tagállamok között tilos a behozatalra vonatkozó minden mennyiségi korlátozás és azzal azonos hatású intézkedés." Mivel ebben a cikkben csak az elérendő cél került meghatározásra, hogy ti. a mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedés tiltott, az Európai Bíróságnak kellett meghatároznia, hogy mi is minősül ilyen intézkedésnek. Ezen tág rendelkezést a Bíróság a Dassonville-formulával[6] értelmezte, és kimondta, hogy ide sorolandó "minden olyan, a tagállamok által alkotott, kereskedelemre vonatkozó szabály, amely alkalmas arra, hogy közvetlenül vagy közvetve, ténylegesen vagy potenciálisan akadályozza a Közösségen belüli kereskedelmet", és ezzel gyakorlatilag minden tagállami rendelkezést beemelt a 28. cikk alá. A túlzottan is elasztikus szabály értelmezhetetlenül tág magyarázata újabb esetek özönét indíthatja meg.
- 257/258 -
Az Európai Bíróság túlzott aktivizmusa egy állandóan változó esetjog kialakulásához vezet egy olyan unióban, ahol a tagállamok többsége a romanista jogcsaládba tartozik. Ennek eredményeképpen a szerződő felek nem látják előre, hogy mit tehetnek, mit kötelesek tenni, és hogy hogyan értelmezzék a szerződéseket.
Az európai alkotmány nép általi elfogadásának gondolata nagy támogatottságot élvez. Több tervezet készült az Európai Unió leendő alkotmányának az állampolgárok általi megszavazásának mikéntjéről. Az alapvető érvelés szerint egy igazi alkotmány az emberek egyetértését igényli. Ugyanakkor nem feltétlenül szükséges egy alkotmány legitimációjához az állampolgárok által történő elfogadás.[7] Sőt, úgy tűnik, az EU már rendelkezik egy tág értelemben vett alkotmánnyal, amelyhez a nép sohasem adta beleegyezését.[8] Természetesen ez nem zárja ki egy jövőbeni referendum lehetőségét, amely kétség kívül hozzájárulna a demokratikus legitimációhoz.
Ami a referendum politikai oldalát illeti, a tagállamok sokáig nem támogatták a népszavazás gondolatát, hiszen eddig ők voltak a szerződések urai. A referendum kapcsán technikai kérdések is felmerülnek: mi a következménye egy esetleges negatív végeredménynek, mi történik, ha az állampolgárok visszautasítják az alkotmányt? Azok az államok, akiknek polgárai többségében nemmel szavaztak, vajon kötelesek-e betartani az alkotmányban foglaltakat? Vagy a negatív végeredmény ellenére őket is kötelezi az alkotmány? Vagy ezen államok kizárják magukat az Unióból?
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
