A sztrájkjog, a munkaharc legősibb formája - jóllehet vagyoni és társadalmi célokat szolgáló munkajogi intézményként a szakmai kapcsolatok zavarainak inkább tünete, mintsem oka[1] - évszázados fejlődést követően a XX. század közepére elérte mind a nemzetközi jogban, mind az alkotmányjogban történő elismerését. A sztrájkjog belső jogi biztosítására hazánkban a sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény megalkotásáig kellett várni, bár a sztrájk intézményével klasszikusan összekapcsolható ipari munkásság, mint foglalkozási csoport és társadalmi osztály uralmát alkotmányosan is deklaráló szocialista Magyarország arra formálisan kötelezettséget vállalt, ugyanis az 1976. évi 9. törvényerejű rendelettel kihirdette a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát. Ezt követően az 1989. október 23-ai alkotmánymódosítással az Alkotmány a 70/C. § (2) bekezdésben a magyar alapjogi rendszer történetében első ízben nevesítette a sztrájkjogot, a szervezkedési szabadsághoz kapcsolódóan, de mégis önálló alapvető jogként. A jogfejlődés utolsó lépcsőjét az Alkotmányt módosító 1990. évi XL. törvény 1990. június 25-ei hatályba lépése jelentette, amely az Alkotmány 70/C. §-t kiegészítette a (3) bekezdéssel, melynek révén a sztrájktörvény a minősített többséget igénylő törvények sorába emelkedett.
A sztrájkjog a rendszerváltozás időszakában és az azt követő első években jelentős eszköznek számított a munkavállalói oldalon, a '90-es évek közepétől azonban mind nagyobb arányban jelentek meg mellette a kollektív fellépést jelentő akciók egyéb fajtái, úgymint a tüntetés, aláírásgyűjtés, illetve a petícióátadás. Fokozatosan kialakult és megszilárdult az a gyakorlat, hogy a kollektív igényérvényesítés érdekében a munkavállalói oldal elsődlegesen más eszközöket vesz igénybe a sztrájk helyett, és ezek eredménytelensége esetén következik előbb a figyelmeztető sztrájk, és csak azt követően a rendes sztrájk.[2] Jogászi oldalon a sztrájkjoggal kapcsolatban a szakma figyelme mind az alkotmányjogászok, mind a munkajogászok körében azokra az álláspontom szerint szakpolitikai kérdésekre irányult, mint a sztrájk jogszerűségének kritériumai, valamint a legtöbb vitát kiváltó probléma, az elégséges szolgáltatás jogszabályi meghatározása. Mivel hazánk új Alkotmányának kodifikációja számos alapjogot, alkotmányos intézményt és elvet érinteni fog, át kívánom tekinteni a sztrájkjog azon legfontosabb alkotmányos kérdéseit, amelyeknek az új normaszöveg szempontjából relevanciájuk lehet, így esetleg annak irányát és tartalmát befolyásolni tudják.
Az állam által elismert és garantált második generációs alapvető jogok - így a sztrájkhoz való jog is - elsődlegesen a nemzetközi egyezményekben jelennek meg. A Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 8. Cikkének 1/d. pontja értelmében a részes államok kötelesek az adott ország törvényeivel összhangban gyakorolt sztrájkjogot biztosítani. Az Egyezségokmány 8. Cikkének 2. pontja ugyanakkor tartalmaz egy konkrét felsorolást azokról a szervekről, amelyeknél a sztrájkjog korlátozható - ez a megoldás visszaköszön számos keleteurópai alaptörvény szövegében is, azonban úgy, hogy az Alkotmány eleve ki is zárja e szerveknél a sztrájkhoz való jogot. Az Európai Szociális Charta 6. Cikke, amely a kollektív alkuhoz való jogot tételezi, a 4. bekezdésében előírja a részes államok számára a dolgozók és munkáltatók jogának elismerését a kollektív cselekvéshez érdekütközés esetén, beleértve a sztrájkjogot.
A nemzetközi egyezmények tág fogalmakat használnak, amellyel nem csak a munkavállalók, hanem a munkáltatók oldalán is elismerik a kollektív cselekvéshez való jogot, abban a kérdésben azonban következetesek, hogy ez a jog csak az egyes nemzeti jogrendszerek jogszabályi keretei között gyakorolható. Az egyezmények ezzel a részes államok számára elsődlegesen jogalkotási célként jelölik meg a kollektív fellépéshez szükséges jogintézmé-
- 187/188 -
nyek szabályozását, de a kollektív alkuhoz való jog elismerésén keresztül az államok számára kifejezetten kötelezettséget is tételeznek e jog támogatására. Mivel kizárólag az egyes nemzeti jogszabályoknak megfelelő, és azok alapján jogszerű sztrájk jogát biztosítják, a nemzetközi egyezmények nem teremtenek közvetlen hivatkozási alapot az intézményes elismerésre vonatkozó kötelezettségen kívül. Ezzel együtt korunkban már egy demokratikus államban sem képzelhető el, hogy a munkavállalók sztrájkhoz való joga - angolszász terminológiával szabadsága - teljes körűen megtiltásra kerülhetne.[3] Megemlíthető ugyanakkor Ausztria példája is, amely az Európai Szociális Chartának csak az 1-3. bekezdéseit ismerte el magára nézve kötelezőnek, de a sztrájkhoz való jogot is tételező 4. bekezdést már nem.[4]
A sztrájkjog alkotmányjogivá válásával kapcsolatosan alapvető elvi problémát jelent, hogy a sztrájk a legális konfrontáció lehetőségét jelenti egy konszolidált, demokratikus alapokon álló jogrendszerben, egy legális eszköz egy legális alapokon álló status quo megváltoztatására.[5] A sztrájkjog a XX. század közepétől úgy vált alapjoggá, hogy a munka világának immanens része maradt; nem szegezhető úgy az állammal szemben, mint a tulajdonhoz való jog vagy a szociális biztonsághoz való jog. A sztrájkjog alkotmányos szabályrendszerében ráadásul a tulajdonhoz való joggal és a szociális biztonsághoz való joggal szemben nincsenek általános érvényű, stabil viszonyítási pontot jelentő elvi tételek, a sztrájkjog alkotmányjogivá válása alapvetően mindössze annyit jelent, hogy megkerülhetetlenné, kötelezően szabályozandó intézménnyé vált. A szabályozás elvileg teljes körűnek tekinthető pusztán azzal, hogy a jogalkotó deklarálja gyakorlásának szabadságát. Ezzel kapcsolatosan ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy a sztrájkjog nem mindenhol az alkotmányban nevesített alapvető jog, így például Ausztriában vagy Németországban sem. A német jog nem tekinti önálló alapjognak, hanem az általános egyesülési jog [Grundgesetz 9. § (1) bekezdés] kiegészítő alapjogát jelentő szervezkedési szabadságból [Grundgesetz 9. § (3) bekezdés] származtatja.[6]
A sztrájkjoggal kapcsolatos egyik alapvető alkotmányjogi problémát az jelenti, hogy jóllehet a mindennapi életben ugyan hellyel-közzel tisztában vagyunk a meghatározásával,[7] ám sem a nemzetközi jogban, sem az alkotmányjogban, de még a munkajogban sincs egzakt és jogi szempontból kellően pontos általános definíciója a sztrájknak.[8] A sztrájk fogalmának meghatározása terén fennálló egységesség hiányát az uniós jogalkotás is tényként kezeli.[9] Ennek ellenére azonban a jogbiztonságból következő egyik alapvető feladata lenne a sztrájktörvénynek a jogintézmény fogalmi alapjainak megalkotása, ám ennek nem tesz eleget, és az 1. § (1) bekezdése ügyesen "kikerüli" a sztrájk meghatározásának problémáját. A fogalmi meghatározásával kapcsolatos bizonytalanság és nehézkesség egyik legfőbb okát az jelenti, hogy az intézmény nem fordítható le a jog nyelvére megfelelően, és emiatt egyes vélemények szerint egyenesen a sztrájkjog alapjog-volta is megkérdőjelezhető.[10]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
